Add parallel Print Page Options

Emlékezz arra, hogy Jézus Krisztus, aki Dávid utóda, feltámadt a halottak közül. Erről szól az én evangéliumom,

amelyért még bilincseket is viselek, mint egy gonosztevő. Az Isten igéje viszont nincs bilincsbe verve.

10 Ezért tehát mindent elviselek a választottakért, hogy ők is elnyerjék a Krisztus Jézusban való üdvösséget örök dicsőséggel.

11 Igaz beszéd ez: Ha vele együtt haltunk meg, vele együtt fogunk élni is.

12 Ha tűrünk, vele együtt fogunk uralkodni is. Ha megtagadjuk, ő is megtagad minket.

13 Ha hűtlenek vagyunk, ő hű marad, mert ő magát meg nem tagadhatja.

Óvás a szóharcoktól

14 Ezekre emlékeztesd, és az Isten színe előtt bizonyságot téve kérd őket: ne folytassanak haszontalan szóharcot a hallgatók romlására.

15 Igyekezz kipróbált emberként megállni az Isten előtt, mint olyan munkás, aki nem vall szégyent, hanem helyesen fejtegeti az igazság igéjét.

16 A szentségtörő, üres fecsegők elől pedig térj ki, mert egyre messzebb mennek az istentelenségben,

17 és szavuk úgy terjed, mint a rákos fekély. Közülük való Hümenaiosz és Filétosz,

18 akik az igazság kérdésében eltévelyedtek, amikor azt mondják, hogy a feltámadás már megtörtént, és ezzel feldúlják egyesek hitét.

Isten szilárd alapvetése és pecsétje

19 Az Isten által vetett szilárd alap azonban megáll, amelynek a pecsétje ez: "Ismeri az Úr az övéit, és hagyja el a gonoszt mindenki, aki az Úr nevét vallja!"

Read full chapter