Lukács 6:1-11
Hungarian Bible: Easy-to-Read Version
Az Emberfia a szombatnak is Ura(A)
6 Egyszer szombaton Jézus gabonaföldeken ment keresztül. A tanítványok téptek a kalászokból, kimorzsolták, és megették a magokat. 2 Néhány farizeus felelősségre vonta őket: „Miért tesztek olyat, amit Mózes Törvénye szerint tilos szombaton?”
3 De Jézus így válaszolt nekik: „Nem olvastátok, mit tett Dávid, amikor mind ő, mind az emberei megéheztek? 4 Bement Isten házába, elvette és megette az Istennek szentelt kenyereket, és adott belőle azoknak is, akik vele voltak. Pedig a Törvény szerint abból csak a papoknak szabad enniük.” 5 Majd így folytatta: „Az Emberfia úr a szombat ünnepe fölött is”.
Jézus szombaton is gyógyít(B)
6 Egy másik szombaton Jézus a zsinagógába ment, és tanított. Volt ott egy ember, akinek a jobb karja megbénult. 7 A törvénytanítók és farizeusok gyanakodva lesték Jézust, vajon szombaton is meggyógyítja-e a bénát. Ugyanis mindenáron valami ürügyet kerestek, hogy vádolhassák Jézust. 8 Ő azonban jól tudta, hogy mit gondolnak, mégis a bénához fordult: „Gyere ide, és állj a középre!” Az ember felkelt, és odament.
9 Jézus ekkor a többiekhez fordult: „Azt kérdezem tőletek, a Törvény szerint szombaton melyiket szabad: jót tenni valakivel, vagy ártani neki? Mi a helyes: megmenteni, vagy kioltani valakinek az életét?” 10 Körülnézett az ott ülőkön, majd ezt mondta a bénának: „Nyújtsd ki a karodat!” Ő kinyújtotta a jobb karját, amely abban a pillanatban meggyógyult. 11 A törvénytanítókat és farizeusokat azonban esztelen düh töltötte el, és maguk között arról kezdtek tanakodni, hogyan tudnának végezni Jézussal.
Read full chapterCopyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center