Add parallel Print Page Options

17 És kiméne Dávid elejökbe, és felelvén, monda nékik: Hogyha békesség okáért jöttök hozzám, hogy segítségemre legyetek, az én szívem egy lesz ti veletek; ha pedig meg akartok csalni, [hogy eláruljatok] az én ellenségeimnek, holott semmi gonoszságot nem követtem el: lássa meg a mi atyáink Istene és büntessen meg.

18 A lélek pedig felindítá Amásait, a harmincznak fejedelmét, [s monda:] Óh Dávid, tied [vagyunk] és te veled [leszünk,] Isai fia! Békesség, békesség néked, békesség a te segítõidnek is, mert megsegít téged a te Istened! Magához fogadá azért õket Dávid, és fõemberekké tevé a seregben.

19 Ennekfelette Manasséból is hajlának Dávidhoz, mikor a Filiszteusokkal együtt Saul ellen ment volna harczolni; de nem segéllék õket; mert tanácsot [tartván,] haza küldék a Filiszteusok fejedelmei, mondván: A mi fejünk veszésével fog visszamenni az õ urához, Saulhoz.

Read full chapter