Add parallel Print Page Options

15 Majd az egyik pap vegyen ki abból egy tele marékkal, de úgy, hogy liszt is, olaj is legyen benne, és az összes tömjén. Ezt a kivett részt — amely az egészet jelképezi — égesse el az oltár tüzén a pap. Kedves illatú áldozat ez az Örökkévalónak.

16 Ami pedig megmarad belőle, az legyen Ároné és a fiaié, az Áron rendjéből való papoké. Ők egyék meg azt szent helyen, vagyis a Találkozás Sátorának udvarában, de kovász nélkül készítsék belőle a kenyeret. 17 Ebből semmit nem szabad felhasználni kovásszal sütött kenyérhez vagy hasonló ételekhez. Én adtam ezt a papoknak a nekem szentelt ajándékból, hogy az ő részük legyen. Ez a legszentebb rész, hiszen az Örökkévalónak fölajánlott ajándékból való, akárcsak a vétekáldozat vagy a jóvátételi áldozat esetében.

Read full chapter