Add parallel Print Page Options

Isten előre figyelmeztette Nóét azokról a közelgő dolgokról, amelyeket akkor még nem lehetett látni. Nóé pedig hittel fogadta Isten szavát, és istenfélelemmel engedelmeskedett: felépítette a Bárkát mind saját maga, mind a családja megmentésére. Ezzel a tettével egyrészt rábizonyította a kortársaira a hitetlenségüket, másrészt pedig méltónak bizonyult arra, hogy az Istenben való hite és bizalma alapján Isten elfogadja őt.

Ábrahám is a hite által engedelmeskedett, amikor Isten hívta, hogy költözzön egy másik országba. Elindult, bár fogalma sem volt róla, hol van az az ország, csak azt tudta, hogy Isten neki ígérte örökségül. Miután odaért, ugyancsak a hite által lakott azon a megígért földön, de csak úgy, mintha menekült lett volna egy idegen országban. Sátorban lakott, akárcsak Izsák és Jákób, akiknek Isten ugyanazt az ígéretet tette.

Read full chapter