Print Page Options
Previous Prev Day Next DayNext

Bible in 90 Days

An intensive Bible reading plan that walks through the entire Bible in 90 days.
Duration: 88 days
Hungarian Bible: Easy-to-Read Version (ERV-HU)
Version
Birák 15:13 - 1 Sámuel 2:29

13 „Megesküszünk neked — válaszolták —, csak megkötözünk, és átadunk a filiszteusoknak. Nem fogunk megölni, ebben biztos lehetsz!” Majd jól megkötözték két új kötéllel, és elvezették a szikláról.

14 Amikor Lehi[a] városához értek, a filiszteusok eléjük jöttek. Már előre ujjongtak, hogy Sámson végre a kezük közé kerül. Ekkor az Örökkévaló Szelleme olyan erővel töltötte be Sámsont, hogy ő könnyedén letépte magáról a köteleket. Úgy szétmállottak karjáról a kötelek, mint a cérnaszálak, ha tűz éri őket. 15 Majd fölkapott egy csontot, és azzal verte a filiszteusokat. Mintegy ezret megölt közülük egy szamár-állkapoccsal, amely még meg sem száradt.

16 Azután így kiáltott föl:

„Egy hitvány szamárcsonttal
    sereget seregre,[b]
szamár-állkapoccsal
    ezer harcost vertem le!”

17 Majd elhajította a szamárcsontot, és elnevezte azt a helyet Állcsont-magaslatnak.

18 A harc után nagyon megszomjazott, és az Örökkévalóhoz kiáltott: „Uram, te nagy győzelmet adtál szolgádnak! Most mégis szomjan haljak meg, és így kerüljek a körülmetéletlenek kezébe?”

19 Akkor Isten válaszul megnyitotta azt a sziklahasadékot, amely Lehi mellett található, és forrást fakasztott belőle. Sámson ivott belőle, ereje visszatért, és szelleme feléledt. A forrást pedig így nevezte el: „A kiáltó forrása”. Még ma is ott található Lehi közelében.

20 Sámson húsz évig vezette és védelmezte Izráel népét a filiszteusok idejében.

Sámson Gázában

16 Egyszer Sámson Gázába ment, ott meglátott egy prostituáltat, és bement hozzá. Valaki azonban elhíresztelte, hogy Sámson a városban van. Erre a gázaiak a város kapujához mentek, és egész éjjel lesben álltak, hogy mikor reggel kijön, megöljék. Sámson azonban éjféltájban fölkelt, és a város kapujához ment. Megragadta és kiszakította az egész kaput a falból, és a kapufélfákkal, zárakkal együtt a vállára vette. Az egészet fölvitte a Hebron melletti hegy tetejére![c]

Sámson és Delila

Történt ezek után, hogy Sámson megszeretett egy filiszteus nőt, akit Delilának hívtak, és a Szórék-patak völgyében lakott.

A filiszteusok fejedelmei elmentek Delilához, és ezt ajánlották neki: „Vedd rá Sámsont, hogy árulja el neked, miben rejlik nagy erejének a titka, és hogyan lehet őt egyáltalán legyőzni. Akkor majd megkötözzük, és elbánunk vele. Ha megteszed, mindegyikünktől kapsz 1 100 sékel ezüstöt”.[d]

Ettől kezdve Delila faggatta Sámsont: „Mondd meg nekem, kérlek, miben rejlik a te nagy erőd titka! Mivel lehet téged megkötözni, hogy tehetetlen legyél?”

Sámson ezt felelte: „Ha megkötöznek hét nyers ínnal[e], amely még nem száradt meg, akkor én is olyan gyenge leszek, mint akárki más”.

Ezután a filiszteusok fejedelmei hoztak hét nyers inat, amelyek még nem száradtak meg, s ezekkel Delila megkötözte Sámsont. Közben a másik szobában a filiszteusok lesben álltak. Akkor Delila kiáltott Sámsonnak: „Jönnek a filiszteusok, hogy elfogjanak!” Erre Sámson olyan könnyedén elszakította az inakat, mintha cérnaszálak lettek volna, amelyet tűz perzsel meg. Így hát nem tudódott ki, miben van az ereje.

10 „Látom, jól becsaptál! Hazudtál nekem! Kérlek, mondd meg igazán, mivel lehet téged megkötözni!” — unszolta ismét az asszony.

11 „Ha teljesen új kötelekkel kötöznek meg, amelyeket még sohasem használtak, akkor én is olyan gyenge leszek, mint akárki más” — mondta Sámson.

12 Delila ezután új köteleket szerzett, s azokkal kötözte meg Sámsont, majd rákiáltott: „Jönnek a filiszteusok, hogy elfogjanak!” Közben a másik szobában a filiszteusok lesben álltak. Sámson azonban ismét könnyedén elszakította az új köteleket is, akárcsak egy cérnaszálat.

13 „Mindeddig becsaptál és hazudtál! Mondd már meg végre igazán, mivel lehet téged megkötözni!” — követelőzött Delila.

„Azzal, ha a 7 hajfonatomat összeszövöd a szövőszéken, mert akkor én is olyan gyenge leszek, mint akárki más” — felelte Sámson.

14 Ezután Delila megvárta, amíg Sámson elalszik, akkor összeszőtte a férfi 7 hosszú hajfonatát,[f] majd még egy cövekkel a földhöz is szegezte a szövőszéket. Akkor rákiáltott: „Jönnek a filiszteusok, hogy elfogjanak!” Sámson fölébredt, azonnal kiszakította a földből a cöveket, és kiszabadította haját a szövedékből.

15 Delila szemére vetette Sámsonnak: „Hogyan mondhatod, hogy szeretsz, amikor már háromszor is bolonddá tettél? Nem szeretsz te engem, hiszen nem árultad el, miben van az a nagy erőd!” 16 Nap-nap után folyton zaklatta Sámsont, és mindenáron ki akarta erőszakolni, hogy fedje fel a titkát előtte. Végül Sámson halálosan belefáradt, 17 és elmondta neki a titkot: „Tudd meg, hogy én Istennek szentelt nazír vagyok anyám méhétől fogva! Emiatt soha nem vágták le a hajamat. Ha lenyírnák, akkor nekem is csak annyi erőm maradna, mint bárki másnak”.

18 Delila látta, hogy Sámson egész szívét-lelkét kitárta előtte, és ezúttal valóban igazat mondott. Üzent hát a filiszteus fejedelmeknek, hogy még egyszer jöjjenek el, mert Sámson minden titkát feltárta előtte. Azok el is jöttek, s még az ígért pénzt is magukkal hozták.

19 Ezután Delila elaltatta Sámsont az ölében, majd intett egy filiszteusnak, aki lenyírta az alvó férfi hét hajfonatát. Ekkor Sámsont valóban elhagyta az ereje. 20 Akkor Delila ismét rákiáltott: „Sámson, ébredj! Jönnek a filiszteusok, hogy elfogjanak!” Sámson fölriadt, és azt gondolta, hogy most is könnyedén kiszabadítja magát. Még nem tudta, hogy az Örökkévaló már eltávozott tőle. 21 A rárohanó filiszteusok foglyul ejtették, majd megvakították, azután Gázába vitték. Ott erős bronzláncokkal megbilincselték, és börtönbe zárták, ahol a malomkövet kellett forgatnia. 22 Azonban ahogy telt-múlt az idő, Sámsonnak újra megnőtt a haja.

Sámson utolsó hőstette és halála

23 Egyszer a filiszteusok fejedelmei nagy ünnepet tartottak istenük, Dágon tiszteletére, akinek áldozatokat mutattak be. Örömükben ezt énekelték:

„Kezünkbe adta istenünk Sámsont!
    Kiszolgáltatta nekünk Dágon ellenségünket!”

24-25 Amikor már az egész ünneplő sokaság jókedve magasra hágott, valakinek az az ötlete támadt, hogy vezessék elő Sámsont, hadd gúnyolódjanak rajta. Kihozták a foglyot a börtönből, a nagy oszlopcsarnokba vitték, és az oszlopok közé állították, az összegyűltek elé. Amikor a filiszteusok meglátták a vak Sámsont, örömujjongásban törtek ki, és istenüket, Dágont kezdték dicsérni:

„Kezünkbe adta istenünk ellenségünket!
    Kezünkbe adta istenünk Sámsont,
    országunk pusztítóját,
    aki sokakat megölt közülünk!”

26 Sámson akkor ahhoz a fiúhoz fordult, aki őt a kezénél fogva vezette: „Vezess oda azokhoz az oszlopokhoz, amelyek az épületet tartják, hadd támaszkodjam hozzájuk!”

27 A nagy épület tömve volt ünneplő filiszteusokkal, előkelő férfiakkal és nőkkel, s ott voltak a városok fejedelmei is. Csak a tetőteraszon vagy 3 000 személy tolongott, mert mindannyian Sámsont akarták látni, akiből csúfot űztek.

28 Közben Sámson az Örökkévalóhoz kiáltott: „Örökkévaló Úr Isten! Csak még ez egyszer tekints reám! Csak még ez egyszer add vissza erőmet, hadd álljak bosszút a filiszteusokon két szemem világáért!” 29 Azzal nekifeszült a két középső oszlopnak, amelyek az egész épület terhét hordozták: egyiket a jobb, másikat a bal kezével nyomta. 30 Felkiáltott: „Haljak meg a filiszteusokkal együtt!” — s ekkor minden erejét megfeszítve kilökte az oszlopokat a helyükről úgy, hogy az egész épület összeomlott. A romok alatt lelte halálát az összes filiszteus fejedelem és mindazok, akik az épületben voltak. Így Sámson a halálával több filiszteust ölt meg, mint egész életében, amíg harcolt velük.

31 Azután eljöttek érte a rokonai, és eltemették őt az apja, Mánóah sírkamrájába, amely Córá és Estáól között található. Sámson 20 éven keresztül vezette Izráel népét.

Mika házibálványt készíttet

17 Élt egy férfi Efraim hegyvidékén, akit Mikának hívtak. Egyszer Mika azt mondta az anyjának: „Nézd, a saját fülemmel hallottam, hogy megátkoztad azt, aki ellopta tőled az 1 100 sékel[g] ezüstöt. Az az igazság, hogy én vettem el, de most visszaadom: itt van, tessék!”

„Áldjon meg az Örökkévaló, fiam!” — válaszolta az anyja.

Így hát Mika visszaadta az 1 100 sékel ezüstöt, s akkor az anyja ezt mondta: „Ezt az ezüstöt teljesen az Örökkévalónak szentelem a fiamért. Most pedig átadom az ezüstöt a fiamnak, hogy készíttessen belőle egy ezüsttel borított faragott szobrocskát!” Azután a fiához fordult: „Tessék, itt az ezüst!” De Mika ezt nem vállalta el, így az anya vitte el az ezüst egy részét, 200 sékelt[h] az ötvöshöz, és készíttetett vele egy öntött bálványszobrot, amelyet Mika házában helyeztek el. Mika épített a szobornak egy szentélyt, majd csináltatott néhány további házibálványt és efódot-szobrot is, azután az egyik fiát megtette papnak a családi szentélyben. Abban az időben még nem volt király Izráelben, és mindenki azt tette, amit a saját felfogása szerint helyesnek gondolt.

Ebben az időben élt egy fiatal lévita a Júda földjén lévő Betlehemben. De csak ideiglenesen tartózkodott ott, azután tovább vándorolt, hogy helyet találjon magának valahol. Eközben Efraim dombvidékére, Mika házához érkezett, aki megkérdezte tőle: „Honnan jössz?”

„Lévita vagyok, Betlehemből, Júda földjéről jövök — felelte ő. — Helyet és megélhetést keresek magamnak”.

10-12 „Akkor éppen jó helyen jársz! — mondta Mika. — Telepedj le nálam, legyél az én papom![i] Ha ezt elfogadod, gondoskodom ételedről, és kapsz évente 10 sékel[j] ezüstöt meg egy rend ruhát”.

A lévita beleegyezett, és Mika papja lett. Attól kezdve ott lakott a házában, ő meg úgy tekintette a fiatal lévitát, mintha a fia lett volna. 13 Mika elégedetten mondta: „Most már látom, hogy az Örökkévaló meg fog áldani, mert egy lévita lett a papom!”

Dán törzse új helyre költözik

18 Akkoriban még nem volt király Izráelben.

Abban az időben történt, hogy Dán törzse helyet keresett, ahol letelepedhetnek. Addig ugyanis még nem foglaltak területet maguknak. Izráel többi törzsei akkorra már mind letelepedtek a maguk területén, de Dán törzsének még nem volt saját törzsi területe.[k] Ezért kiküldtek öt bátor férfit, hogy keressenek az egész törzs számára alkalmas területet. Úgy választották ki őket, hogy Dán törzsének minden nemzetségét képviseljék. Azt mondták nekik: „Induljatok, keressetek nekünk helyet!” El is indultak Corá és Estáól vidékéről, és bejárták az országot. Így jutottak el Efraim hegyvidékére is, ahol éppen Mika házánál szálltak meg. Mialatt ott tartózkodtak, a beszédéről felismerték a fiatal lévitát, és megkérdezték tőle: „Hát téged ki hozott ide? Mit csinálsz itt?”

A lévita elmondta, hogyan lett Mika házi papja, és milyen egyezséget kötött Mikával.

Akkor az öt férfi ezt kérte tőle: „Kérdezd meg Istent, hogy sikerül-e új helyet találnunk a törzsünk számára!”

„Menjetek csak tovább nyugodtan! Az Örökkévaló figyel utatokra!” — válaszolta a lévita.

A dáni férfiak továbbmentek, és eljutottak Lajis városába. Látták, hogy annak lakosai békességben, biztonságban és jólétben élnek. A város Szidónhoz tartozott, de mivel messzire esett tőle, gyakorlatilag független volt, és nem állt közelebbi kapcsolatban más egyéb királyságokkal sem.

Azután a felderítők visszatértek Dán törzsének táborába, Corá és Estáól vidékére. A többiek kérdezték őket: „Mondjátok, mit találtatok?”

Ők pedig ezt mondták: „Találtunk egy nagyon alkalmas vidéket! Menjünk, és foglaljuk el! Ne késlekedjünk, vegyük birtokba minél hamarabb! 10 Ha majd odaérünk, látni fogjátok, hogy bőven van ott hely a számunkra. Az a nép, amelyik most ott lakik, biztonságban érzi magát, nem számít semmiféle támadásra. Isten a kezünkbe adta azt a tágas földet, ahol bőségben élhetünk majd. Nem lesz ott hiányunk semmiben!”

11 El is indultak valamennyien Corá és Estáól vidékéről, hogy elfoglalják azt a földet. Dán törzsében ekkor 600 jól fölfegyverzett harcos volt. 12 Útközben tábort vertek Kirját-Jeárim keleti oldalán, Júda földjén, ezért nevezik azt a helyet Dán táborának mind a mai napig. 13 Onnan tovább vonultak Efraim hegyvidékére, és Mika házához érkeztek.

14 Akkor az az öt férfi, akik előzőleg kikémlelték Lajis városát, és közben jártak Mika házánál is, ezt mondta a többieknek: „Tudjátok-e, hogy ebben a házban van egy szentély, s abban egy efód-szobor, házibálványok, faragott szobor és öntött ezüstszobor is? Gondoljátok csak meg, mit tegyünk!” 15 Erre az egész sereg letért az útról, és odavonult Mika háza elé, és köszöntötték a fiatal lévitát. 16 A 600 dáni harcos ott állt felfegyverkezve a kapu előtt. 17-18 Az öt férfi ezután bement Mika szentélyébe, és magához vette az efódot, a házibálványokat és az ezüst bálványszobrot. A lévita csak állt az ajtóban, mindezt végignézte, majd megkérdezte: „Mit csináltok?”

19 Azok rászóltak: „Jobb lesz, ha nem szólsz egy szót sem! Inkább hallgass, és gyere velünk, legyél a mi papunk! Nem jobb-e neked, ha Izráel egyik törzsének és nemzetségeinek papja leszel, mintha csak egy ember családját szolgálod?”

20 A lévita megörült ennek, fogta az efódot, a házibálványokat, meg a bálványszobrot, és csatlakozott hozzájuk. 21 Az egész sereg továbbindult, de most a gyermekeket, az állatokat és az értékes holmikat a menet elejére állították.

22 Amikor Mika megtudta, mi történt, összegyűjtötte a szomszédait, és a csapatával Dán seregének az üldözésére indult. Már elég messzire eltávolodtak Mika házától, amikor utolérték őket. 23 Az üldözők kiabálni kezdtek a dániaknak, azok pedig visszafordultak, és ezt mondták Mikának: „Mi bajod van? Miért jössz ellenünk ezzel a csapattal?”

24 „Elraboltátok isteneimet, amelyeket én készíttettem, és elvittétek a saját papomat! Itt hagytatok kifosztva! És még ti kérdezitek, hogy mi bajom van?!”

25 De a dáni harcosok megfenyegették: „Jobb lesz, ha hallgatsz! Különben még megharagítasz bennünket, és lekaszabolunk a csapatoddal együtt!” 26 Azután a dániak továbbvonultak, Mika pedig visszafordult és hazament a csapatával együtt, mert látta, hogy a dániak sokkal erősebbek náluk.

27 Így vették el a dániak Mikától a maga készítette bálványait, és magukkal vitték a saját papját is.

Azután a dániak megtámadták Lajis városát, amelynek lakói biztonságban hitték magukat. A várost elfoglalták és fölgyújtották, lakóit pedig kardélre hányták. 28-29 Nem volt senki, aki Lajis polgárainak segítsen, mert Szidón városa túl messzire esett tőlük ahhoz, hogy segíteni tudott volna, és Lajis nem állt szövetséges viszonyban másokkal.

A város a Bét-Rehób völgyében feküdt. Dán törzse ezután Lajis helyén új várost épített, amelyet „Dán”-nak neveztek el a törzs ősapjáról, Izráel egyik fiáról. Ettől kezdve Dán törzse ott lakott.

30 Ott állították föl a bálványszobrot, és Jonatán, meg a fiai és leszármazottjai lettek a papok Dán törzsében egészen addig, amíg az ellenség fogságba nem vitte az ország népét. Jonatán Gérsóm fia, az meg Mózes[l] fia volt. 31 Fölállították azt a bálványszobrot, amelyet Mika készíttetett magának, és az egész idő alatt ott is maradt, amíg Isten háza Silóban volt.

Egy lévita és az ágyasa

19 Abban az időben, amikor még nem volt király Izráelben, élt egy lévita Efraim hegyvidékének távoli szélén, aki csak ideiglenesen lakott azon a vidéken. Feleségül vette az ágyasát, aki a júdabeli Betlehemből származott. Egyszer az ágyasa megharagudott a lévitára, és visszaköltözött az apja házába, Betlehembe. Négy hónap múlva a férje elhatározta, hogy utána megy, megbékül vele, és hazahozza. El is indult a szolgájával együtt, két szamárral Betlehembe. Amikor megérkezett a felesége apjának a házához,[m] az apa nagy örömmel fogadta, és marasztalta, hogy ne siessen vissza. Így azután a lévita az apósa házában vendégeskedett három napig: ettek-ittak, és ott is szálltak meg.

A negyedik napon a lévita korán reggel fölkelt, és induláshoz készülődött. De az apósa marasztalta: „Egyetek előbb valamit, azután induljatok útnak!” — unszolta. Le is ültek az apósával, ettek-ittak, s jól eltelt az idő. Végül az apósa azt mondta: „Ugyan fiam, maradj itt még ez éjjel, s érezd jól magad!” A lévita már hozzákészült, hogy útnak induljanak, de apósa addig marasztalta, míg meggyőzte, s így még egy éjszakára ott maradt.

Ötödik nap reggel a lévita megint induláshoz készülődött, de az apósa kérte, hogy előbb egyenek valamit. Megint leültek enni-inni. Már délután volt, mikor a lévita fölkelt az asztaltól, hogy ágyasával és a szolgájával együtt elinduljon, de az apósa megint próbálta őt visszatartani. „Nézd, fiam, már későre jár! Maradj hát még egy éjszakára, és érezd jól magad! Majd holnap reggel útra kelhettek, hogy hazatérjetek”.

10-11 Ezúttal azonban a lévita már nem engedett neki, és végre elindultak. Vele volt a szolgája és az ágyasa is, meg a két teherhordó szamara. Mire Jebúsz, vagyis Jeruzsálem alá érkeztek, már majdnem este lett. A szolga javasolta, hogy ne menjenek tovább, hanem szálljanak meg a jebúsziak városában.

12-13 De a lévita tovább akart menni. „Ne menjünk be idegenek városába! Itt nem izráeliek laknak. Inkább menjünk el Gibeáig[n] vagy Rámáig, és ott szálljunk meg!”

14 Így hát továbbindultak, és éppen a Benjámin-törzshöz tartozó Gibeáig jutottak, mikor a nap leszállt. 15 Bementek a városba, és leültek a piactéren, de senki sem hívta be őket éjszakára.

16 Végül jött egy öregember, aki napi munkája után éppen a szántóföldjéről tért haza. Ez az öreg szintén Efraim hegyvidékéről származott, és csak ideiglenesen tartózkodott Gibeában, amely Benjámin területéhez tartozott. 17 Meglátta az utasokat a piactéren, és megkérdezte: „Honnan jöttök, és hová igyekeztek?”

18 „Útban vagyunk Efraim hegyvidékének túlsó szélére, ahol lakom. A júdabeli Betlehemből jövünk, és hazafelé[o] igyekszünk, de senki sem akar szállást adni éjszakára. 19 Pedig nem lennénk terhére senkinek, mert hoztunk magunkkal kenyeret és bort eleget, meg a szamarainknak is szalmát és abrakot. Mindenünk megvan, amire csak szükségünk van hármunknak, ugyanis velem van az ágyasom és szolgám is” — felelt a lévita.

20 Az öregember meghívta magához: „Békesség neked! — mondta. — Csak nem fogsz itt az utcán éjszakázni? Szállj meg nálam! Amire csak szükséged lesz, az az én gondom!” 21 Így hát betértek hozzá, az öregember ellátta a szamarakat, és megvendégelte őket. Lemosták lábukról az út porát, ettek-ittak, 22 és jól érezték magukat.

Közben azonban a város férfiai — elvetemült és gonosz emberek — körülvették a házat, és dörömböltek az ajtón. Bekiabáltak az idős házigazdának: „Hozd ki azt a férfit, aki hozzád jött, mert meg akarjuk ismerni őt!”[p]

23 Az öregember kiment hozzájuk, és így kérlelte őket: „Barátaim, ne tegyetek ilyen gyalázatos dolgot! Kérlek, ne kövessetek el ilyen gonoszságot, hiszen ez az ember az én vendégem![q] 24 Nézzétek, itt van a hajadon leányom, meg annak a férfinak az ágyasa, kihozom őket nektek, bánjatok velük, ahogyan jónak látjátok, csak a vendégemmel ne tegyetek ilyen gyalázatos dolgot!”

25 De azok nem hallgattak rá, s tovább követelőztek. Végül a lévita kivitte hozzájuk az ágyasát, azok pedig egész éjjel erőszakoskodtak vele. Csak hajnal felé engedték el az asszonyt, 26 aki az öregember házának küszöbén esett össze, és ott feküdt reggelig.

27 Reggel a lévita fölkelt, hogy továbbinduljanak, és kinyitotta az ajtót. Akkor látta, hogy ágyasa ott fekszik a földön, s keze a küszöbön. 28 „Kelj föl, induljunk el!” — mondta neki, de az nem válaszolt. Akkor a lévita föltette a szamarára, és hazavitte. 29 Otthon az ágyasa holttestét szétvágta 12 részre, s Izráel mindegyik vidékére küldött egy-egy darabot. 30 Aki csak látta, nagyon megdöbbent, és ezt mondta: „Ilyen még sohasem történt közöttünk, mióta Izráel kijött Egyiptomból”.

Emlékezzetek erre a szörnyű dologra, gondoljátok meg, és beszéljetek róla!

Testvérharc Benjámin törzse és Izráel többi törzsei között

20 Ekkor Izráel egész közössége Dántól Beérsebáig[r] és Gileádból is egy emberként összegyűlt az Örökkévaló jelenlétében Micpában. A törzsek vezetői is jelen voltak Isten népének a gyűlésén, amelyen összesen 400 000 hadköteles férfi vett részt.

Benjámin törzse is hallott erről a gyűlésről, de ők nem vettek részt benne.

Az izráeliek ezt kérdezték: „Hogyan történt ez a gonoszság? Mondjátok el!”

Ekkor a megölt asszony férje, a lévita előállt, és ezt mondta: „Úton voltam az ágyasommal együtt, és estére Gibeába, Benjámin földjére értünk. Ott akartunk megszállni azon az éjjel. De a város férfiai éjjel körülvették a házat, ahol megszálltunk, és engem meg akartak ölni. Azután megerőszakolták az ágyasomat, aki ebbe belehalt. Ezért darabokra vágtam a holttestét, és szétküldtem az ország minden részébe, hogy lássátok, milyen szörnyű gonoszság történt Izráelben. Férfiak! Izráel egész népe! Határozzatok hát most, hogy mit kell tennünk!”

Erre az egész közösség egy emberként felállt, és ezt határozták: „Egyikünk sem fog hazatérni a családjához addig, amíg ezt el nem intézzük! Ezt tesszük: felvonulunk Gibea ellen, és sorsolással döntjük el, hogy ki vezesse a harcot. 10 Kiválasztunk tíz férfit minden századból, százat minden ezredből, és ezret minden tízezer közül Izráel minden egyes törzséből, hogy hozzanak élelmet a hadseregnek, amely Gibea ellen vonul, Benjámin földjére. Azután megtámadjuk és megbüntetjük Gibea városát azért a gyalázatos gonoszságért, amelyet Izráelben elkövettek”.

11 Így is tettek, és egész Izráelből egy emberként gyűltek össze a férfiak, hogy Gibea ellen vonuljanak. 12 Azután Izráel törzsei követeket küldtek Benjámin törzséhez, ezzel az üzenettel: „Micsoda gonosztett történt nálatok? 13 Adjátok hát ki nekünk azokat az elvetemült gibeai férfiakat, akik ezt elkövették, hogy megöljük őket, és így tisztítsuk ki Izráelből a gonoszt!”

De Benjámin törzse nem hallgatott a testvéreinek, Izráel közösségének a szavára, és nem adták ki a bűnösöket. 14 Sőt, harcba hívták Benjámin férfiait, és összegyülekeztek Gibea városába, hogy felvegyék a harcot Izráel többi törzsével. 15 Seregükben 26 000 fő volt Benjámin többi városaiból, és ezen fölül még 700 válogatott harcosuk is volt Gibeából. 16 Hadseregükben volt mág egy olyan csapat is, amely 700 válogatott és gyakorlott harcosból állt, akik balkézzel is tudtak harcolni: hajszálpontosan céloztak a parittyájukkal.

17 Izráel többi törzsei összesen 400 000 harcost állítottak ki, akik mindannyian járatosak voltak a hadakozásban. 18 Ez a hadsereg először Bételhez[s] vonult. Tanácsot kértek Istentől, hogy melyik törzs kezdje meg a harcot.

Az Örökkévaló ezt válaszolta: „Júda törzse kezdje a támadást!”

19 Másnap reggel Izráel serege elindult Gibea ellen, s amikor megérkeztek a város elé, tábort vertek. 20 Azután kivonultak a város előtti csatamezőre, és elrendezték soraikat, hogy megkezdjék a harcot Benjámin törzsének serege ellen. 21 Benjámin serege kivonult Gibeából, és azon a napon övék lett a győzelem: az izráeli seregből 22 000 harcost terítettek le.

22-23 Az izráeli sereg ismét Bételbe vonult, és napnyugtáig sírva imádkoztak. Majd megkérdezték az Örökkévalót: „Folytassuk-e a harcot testvéreink, Benjámin törzsének serege ellen?”

Az Örökkévaló ezt felelte: „Folytassátok! Ismét vonuljatok föl ellenük!”

Ekkor a harcosok felbátorodtak, és a második napon ismét kivonultak a csatamezőre. Ugyanazon a helyen álltak csatasorba, mint az első napon.

24-25 Ahogy elindultak, és közeledtek Benjámin serege felé, azok ismét kivonultak Gibeából, és újabb 18 000 izráeli katonát terítettek le.

26 A vesztett csata után az izráeli sereg ismét teljes létszámban Bételbe vonult, és ott sírtak az Örökkévaló előtt valamennyien. Estig böjtöltek, s közben égőáldozatokat és hálaáldozatokat mutattak be az Örökkévalónak. 27-28 Abban az időben Isten Szövetségládája Bételben volt, és ott teljesített papi szolgálatot a Szent Sátornál Fineás, Eleázár fia, Áron unokája. Tehát az izráeli sereg ismét tanácsot kért az Örökkévalótól: „Folytassuk-e a harcot testvéreink, Benjámin törzsének serege ellen, vagy hagyjuk abba?”

Az Örökkévaló ezt felelte: „Folytassátok! Holnap ismét vonuljatok föl ellenük, és kezetekbe adom őket!”

29-30 Így is történt: Izráel serege a harmadik napon is kivonult a csatatérre Benjámin serege ellen. Gibea előtt csatasorba álltak, és felkészültek a harcra. De előzőleg az izráeli seregből kisebb csapatokat küldtek ki, hogy rejtőzzenek el a város körül, és álljanak lesben. 31 Benjámin harcosai ismét kijöttek Gibeából, mint az előző napokon, és elkezdték vágni az izráeli harcosokat a nyílt mezőn, a Bételbe vezető úton, és a Gibeába vezető út mentén. Meg is öltek vagy harmincat közülük. Eközben fokozatosan eltávolodtak a várostól.

32 A benjáminiak már azt hitték, hogy most is övék a győzelem, mint az előző két napon, hiszen az izráeliek ismét megfutamodtak előttük. De ez hadicsel volt: azok csak színleg hátráltak meg, hogy a benjámini harcosokat messzire elcsalják Gibeától az országutakon. 33 Az izráeli harcosok csak Baál-Támárig hátráltak, ott azonban ismét csatasorba álltak a benjáminiakkal szemben. Ugyanakkor a lesben álló izráeli csapatok is előjöttek rejtekhelyeikről. 34 Izráel seregéből 10 000 válogatott harcos támadta meg Gibeát, és heves harc bontakozott ki. Benjámin serege még ekkor sem vette észre, milyen nagy bajba került.

35 Az Örökkévaló leverte Benjámin seregét Izráel által. Azon a napon 25 100 kardforgató harcos esett el Benjámin törzséből, 36 és akik életben maradtak, belátták, hogy vereséget szenvedtek.

Izráel serege tehát visszavonult Benjámin serege előtt, mert Izráel bízott a Gibea mellett elrejtőzött lesben álló csapataiban. 37 Ezek elő is rohantak a leshelyükről, betörtek a városba, és annak lakóit kardélre hányták.

38 Az izráeliek előzőleg megegyeztek, hogy amikor a lesből kitörő csapatok elfoglalják a várost, ezt azzal jelzik, hogy nagy füstoszlopot bocsátanak föl a városból. 39 Erre a jelre azután a színleg megfutamodó izráeliek megfordulnak, és támadásra indulnak.

A benjáminiak tehát ismét azt hitték, hogy most is övék a győzelem, mint az előző két napon, és kezdték vágni a színleg menekülő izráeli harcosokat. Meg is öltek vagy harmincat közülük. 40 Ekkor azonban sűrű füstoszlop emelkedett föl a városból. A benjámini harcosok hátranéztek, és látták, hogy a városuk ég a hátuk mögött! 41 Erre a jelre az izráeliek is megfordultak, és rátámadtak üldözőikre. Megrettentek a benjáminiak, mert látták, hogy nagy bajban vannak, 42-43 és most már ők kerestek menedéket a futásban.

A pusztába vivő úton igyekeztek elmenekülni az izráeliek elől, de azok a sarkukban voltak, és vágták őket. Ugyanakkor a másik izráeli csapat, amely az elfoglalt városból jött ki, szintén üldözőbe vette a benjáminiakat, akik így két tűz közé szorultak. Sok benjámini csapatot bekerítettek, és teljesen elpusztítottak az izráeliek. Kelet felé messze üldözték a menekülőket, és nagyon sokat leterítettek közülük. 44 Ezen a napon 18 000 harcos esett el Benjámin törzséből, akik mind kiváló katonák voltak.

45 Az életben maradt benjáminiak a puszta felé menekültek, a Rimmón-kősziklához. A menekülők közül elesett az országutakon vagy 5 000 fő, és a másik irányban, a Gidóm felé futók közül is elhullott 2 000 benjámini harcos.

46 Azon a napon összesen 25 000 kardforgató harcos esett el Benjámin törzséből, akik mindannyian vitéz katonák voltak.

47 Akik a pusztába menekültek — a Rimmón-kősziklához —, hatszázan voltak. Ott húzták meg magukat 4 hónapig. 48 Azután az üldöző izráeliek visszafordultak, és elpusztították Benjámin törzsének a városait is. A lakosokat kardélre hányták, leöldösték még az állatokat is, majd a városokat fölgyújtották.

Benjámin törzse megmenekül a kipusztulástól

21 Amikor korábban az izráeli férfiak összegyűltek Micpában, megesküdtek, hogy egyikük sem fogja leányát feleségül adni Benjámin törzse megmaradt férfiaihoz. A harcok befejezése után az izráeli harcosok Bételbe vonultak, estig ott ültek az Örökkévaló jelenlétében, keservesen sírtak és jajgattak. Ezt mondták: „Örökkévaló, Izráel Istene! Hogyan történhetett meg, hogy Izráel egyik törzse kipusztult közülünk?”

Másnap reggel oltárt építettek ott, és azon égőáldozatokat és hálaáldozatokat mutattak be az Örökkévalónak. Majd összetanakodtak: „Vannak-e olyanok, akik nem jöttek el Micpába, az Örökkévaló elé, és nem vettek részt azon a gyűlésen?” Ugyanis megesküdtek, hogy aki nem jön el, annak meg kell halnia.

Izráel népe megsajnálta Benjámin törzsét, hiszen mégiscsak testvérek voltak. Azt mondták: „Jaj, az egyik törzset kivágták Izráelből! Valahogyan mégis gondoskodni kellene róla, hogy az életben maradt benjáminiak feleséget vehessenek maguknak! Mi azonban megesküdtünk az Örökkévalóra, hogy leányainkat nem engedjük hozzájuk feleségül”.

8-9 Akkor megvizsgálták, és számba vették a népet, hogy lássák, kik azok Izráel törzsei közül, akik nem jöttek el a népgyűlésre Micpába, az Örökkévaló elé. Azt találták, hogy Jábes-Gileád városából senki sem vett részt azon a gyűlésen.

10-11 Ezután Izráel közössége kijelölt 12 000 harcost, a legbátrabbakat, és megparancsolták nekik: „Vonuljatok Jábes-Gileád ellen, foglaljátok el, és lakosait hányjátok kardélre! Ne kíméljetek senkit, öljétek meg a férfiakat, a fiúkat, az asszonyokat és a gyerekeket is! Öljétek meg azokat az asszonyokat, akik már háltak férfival! De ne bántsátok azokat a leányokat, akik még szüzek!” Így is történt.[t] 12 Az izráeli harcosok találtak Jábes-Gileád lakói között 400 fiatal leányt, akik még nem háltak férfival, és őket elvitték a Jordán nyugati oldalára[u], a Siló melletti táborba.

13 Azután Izráel egész közössége béke-követséget küldött a megmaradt benjáminiakhoz — akik még mindig a pusztában táboroztak a Rimmón-sziklánál —, hogy megbékítsék és hazahívják őket. 14 Haza is tértek, és Izráel népe feleségül adta hozzájuk a Jábes-Gileádból megmentett 400 szűz leányt. Azonban mivel a benjámini férfiak hatszázan voltak, nem jutott feleség mindegyiküknek.

15 A nép nagyon bánkódott amiatt, hogy az Örökkévaló ilyen rést ütött Izráel törzseinek falán. 16-17 A nép vezetői azt mondták: „Benjámin törzsének a földbirtokai és városai a megmaradt benjámini harcosokat illetik. De honnan szerezzünk nekik feleséget, hiszen ebben a törzsben minden asszony és leány meghalt? Nem szabad, hogy Izráel egyik törzse végleg kipusztuljon! 18 Mit tegyünk, mikor a saját leányainkat nem adhatjuk hozzájuk? Izráel közössége megesküdött, hogy átkozott, aki egy benjámini férfinak feleséget ad”.

19 Végül támadt egy gondolatuk. Eszükbe jutott, hogy Silóban a helybelieknek az a szokásuk, hogy minden évben ünnepet tartanak az Örökkévalónak. Siló városa Bételtől északra, Lebónától délre fekszik, és attól az úttól keletre, amely Bételből Sikembe visz.

20 Tehát ezt tanácsolták a feleség nélkül maradt benjámini férfiaknak: „A silói ünnep előtt menjetek oda, ahol az ünneplők majd elvonulnak, és rejtőzzetek el a szőlőskertekben. 21 Amikor a silói leányok kijönnek körtáncot járni, jöjjetek elő a szőlőkből, és mindegyikőtök ragadjon meg egyet közülük. Vigyétek őket haza Benjámin földjére, és vegyétek őket feleségül. 22 Ha pedig az elrabolt leányok apja vagy bátyja jön panaszra, azt mondjuk nekik: »Könyörüljetek meg a benjámini férfiakon a kedvünkért! Hiszen nem tudtunk mindannyiuk számára feleséget szerezni a harcban. Ti viszont nem önként adtátok oda nekik leányaitokat, így nem szegtétek meg az eskütöket!«”

23 Így is lett, a benjáminiak valamennyien a táncoló silói leányok közül ragadtak el egyet-egyet, s őket vették feleségül. Azután visszatértek Benjámin földjére, újjáépítették a városaikat, és ismét ott telepedtek le. 24 Izráel többi törzsei pedig hazatértek, mindegyik harcos a maga földjére és a saját családjához.

25 Ebben az időben nem volt király Izráelben, emiatt mindenki azt tette, amit a saját véleménye szerint helyesnek tartott.

Éhínség Júda földjén

Abban az időben, amikor a bírák vezették a népet, éhínség támadt az országban. Ezért egy férfi a feleségével és két fiával együtt elindult a júdai Betlehemből, hogy egy időre Moáb országában telepedjenek le. A férfi neve Elimelek volt, feleségét Naominak, a fiait pedig Mahlónnak és Kiljónnak hívták. Efráta nemzetségéből származtak, a júdai Betlehemből. Miután megérkeztek Moáb országába, letelepedtek ott.

Elimelek meghalt Moáb földjén, Naomi pedig magára maradt a két fiával. A fiúk feleségül vettek egy-egy moábi leányt. Az egyiknek Orpá, a másiknak Ruth volt a neve. Így éltek ott vagy tíz évig, s akkor a két fiú is meghalt. Így Naomi egészen egyedül maradt: sem a férje, sem a fiai nem voltak már mellette.

Naomi és menye hazatérnek Betlehembe

Az Örökkévaló azután megkönyörült népén, és ismét adott nekik kenyeret Júda földjén. Ennek a híre eljutott Moáb országába, és Naomi is meghallotta. Két menyével együtt felkerekedett, hogy Moáb földjéről hazatérjen Júdába. Elindultak hármasban arról a helyről, ahol addig laktak, és gyalog nekivágtak az útnak, amely Júdába vezetett.

De Naomi azt mondta a menyeinek: „Forduljatok meg, és térjetek vissza szüleitek házába! Bánjon veletek az Örökkévaló olyan szeretettel, mint amilyen szeretettel mindketten voltatok a férjetek iránt és irántam! Adja meg az Örökkévaló, hogy mindketten férjhez menjetek, nyugalmat és otthont találjatok magatoknak!” Azután megcsókolta a menyeit, és mindhárman hangosan sírtak.

10 „De mi veled együtt akarunk menni a te népedhez!” — válaszolták erre.

11 Naomi így felelt: „Nem, édes leányaim, forduljatok csak vissza! Miért is jönnétek velem?! Én már nem tudok rajtatok segíteni. Nem szülhetek újabb fiúkat, hogy ők majd feleségül vegyenek benneteket. 12 Térjetek csak vissza! Öreg vagyok én már ahhoz, hogy ismét szüljek!

De még ha lenne is remény rá, s ha még ez éjjel férjhez is mennék, és valóban fiúkat szülnék, az sem segítene rajtatok! 13 Hiszen miért is várnátok rájuk, amíg felnőnek? Miért is ne mennétek férjhez olyan hosszú ideig? Nem, édes leányaim! Mellettem nagyon szomorú életetek lenne, hiszen engem az Örökkévaló keze sújtott!”

14 Tovább sírtak mind a hárman, majd Orpá megcsókolta az anyósát, elbúcsúzott tőle, és visszafordult. Ruth azonban ragaszkodott Naomihoz, és vele maradt.

15 Naomi így biztatta: „Látod, a sógornőd visszatért a saját népéhez és isteneihez! Neked is vissza kellene menned!”

16 De Ruth így válaszolt: „Ne küldj el magadtól! Ne erőltesd, hogy visszamenjek a népemhez! Ahová te mész, én is oda megyek! Ahol te laksz, én is ott fogok lakni. Néped lesz az én népem, Istened lesz az én Istenem! 17 Ahol meghalsz, én is ott fogok meghalni, ott temessenek el engem is! Csak a halál választhat el tőled. Úgy büntessen meg az Örökkévaló, ahogy akar, ha ezt nem tartom meg!”

18 Mikor Naomi látta, hogy Ruth minden áron vele akar menni, nem vitatkozott tovább. 19 Így hát együtt gyalogoltak, amíg Betlehembe nem értek. Mikor pedig megérkeztek, az egész város felbolydult, és mind arról beszéltek: „Hallottátok? Naomi hazaérkezett! Biztos, hogy ő az?”

20 Naomi azonban azt mondta nekik: „Én vagyok az, de ne hívjatok engem többé Naominak[v]! Szólítsatok inkább Márának[w], mert keserűvé tette életem a Mindenható! 21 Amikor elhagytam Betlehemet egész családommal indultam el, és most elárvultan hozott haza az Örökkévaló. Miért is hívnátok Naominak, ha egyszer az Örökkévaló ellenem fordult, és a Mindenható ilyen csapásokkal sújtott engem?!”

22 Így tért haza Naomi Moáb földjéről. Vele együtt jött menye, a moábi Ruth is. Éppen az árpa-aratás kezdetén érkeztek meg Betlehembe.

Ruth találkozik Boázzal

Naominak volt egy közeli rokona[x] Betlehemben, akit Boáznak hívtak. Naomi férje, Elimelek családjába tartozott, és nagyon gazdag volt.

Egyszer a moábi Ruth azt mondta Naominak: „Kérlek, hadd menjek ki az aratókhoz! Hátha találok valakit, aki jóindulatú lesz irántam, és megengedi, hogy az elhullott kalászokat összegyűjtsem.”

„Jól van, édes leányom, menj csak!” — válaszolta Naomi.

Így hát Ruth kiment a mezőre, ahol az árpát aratták. Követte az aratómunkásokat, és szedegette az elhullott kalászokat[y]. Történetesen éppen azon a mezőn gyűjtögetett, amelynek az Elimelek családjába tartozó Boáz volt a gazdája.

Később Boáz maga is kijött Betlehemből a mezőre, és így köszöntötte az aratókat: „Az Örökkévaló legyen veletek!” Azok visszaköszöntek: „Az Örökkévaló áldjon meg téged!”

Azután Boáz megkérdezte az aratók vezetőjétől: „Kinek a szolgálója ez a leány?”

Az pedig ezt válaszolta: „Ő az a moábi fiatalasszony, aki Naomival együtt visszajött Moáb földjéről. Korán hajnalban jött ide, és azóta itt dolgozik. Azt kérte, hadd mehessen az aratók után, hogy fölszedhesse az elhullott gabonát a kévék közül is. Ott lakik, abban a házban, nem messze”.

Akkor Boáz megszólította Ruthot: „Hallgass reám, édes leányom! Maradj itt az én földemen, ne menj máshová gabonát gyűjteni! Maradj a szolgáimmal, figyeld meg, melyik mezőre mennek aratni, és kövesd őket! Megparancsoltam a legényeknek, hogy ne zaklassanak téged. Ha megszomjazol, azokból a vizeskorsókból igyál te is, amelyekből a szolgáim!”

10 Akkor Ruth arccal a földig hajolt Boáz előtt, és azt mondta: „Hogy lehet, hogy ilyen jóindulattal vagy irántam? Miért törődsz velem, mikor én idegen vagyok közöttetek?”

11 Erre Boáz így felelt: „Mindent elmondtak nekem, amit az anyósoddal tettél azután, hogy a férjed meghalt. Tudom, hogy elhagytad apádat, anyádat, szülőföldedet, és eljöttél anyósoddal együtt egy olyan néphez, amelyet azelőtt nem ismertél. 12 Az Örökkévaló jutalmazzon meg mindazért a jóért, amit tettél! Legyen teljes a jutalmad az Örökkévalótól, Izráel Istenétől — hiszen ő az, akinek szárnyai alatt oltalmat kerestél, amikor ide jöttél”.

13 Ruth ezt válaszolta: „Uram, nagyon kedves vagy hozzám! Megvigasztaltál és a szívemhez szóltál, pedig nem is tartozom a szolgálóid közé!”

14 Mikor eljött az ebéd ideje, Boáz meghívta: „Gyere, ebédelj velünk együtt! Te is mártsd a kenyered a tálba!” Ruth leült az aratómunkások közé, Boáz pedig megkínálta pörkölt gabonával. Ruth evett, amíg jóllakott, a maradékot pedig félretette, 15 azután folytatta a gyűjtögetést.

Boáz azt mondta a szolgáinak: „Hagyjátok, hadd szedegessen még a kévék között is! Ne tegyétek szóvá! 16 Sőt, szándékosan is hagyjatok valamennyi gabonát a földön, hogy ő azt felszedhesse! Hadd gyűjtögessen, ameddig akar, ne szóljatok rá!”

Naomi tanácsot ad Ruthnak

17 Így azután Ruth ott maradt Boáz földjén egészen estig. Akkor kicsépelte, amit aznap gyűjtött: majdnem egy kosár[z] tiszta árpa lett.

18 Felvette, és hazament a városba. Otthon megmutatta az anyósának, Naominak, amit egész nap gyűjtött, és odaadta neki azt is, amit az ebédidőben tett félre a számára.

19 Naomi megkérdezte: „Hol gyűjtögetted ezt az árpát? Kinél dolgoztál? Áldott legyen, aki ilyen jó volt hozzád!”

„A férfit, akinek a földjén dolgoztam, Boáznak hívják” — felelte Ruth.

20 Erre Naomi felkiáltott: „Áldja meg őt az Örökkévaló, aki megőrizte hűséges szeretetét mind a meghaltak, mind az élők iránt!” Azután azt mondta Ruthnak: „Tudd meg, hogy Boáz az egyik közeli rokonunk, akinek joga van rá, hogy megváltson[aa] bennünket!”

21 A moábi Ruth még hozzátette: „Boáz azt is mondta nekem, hogy menjek vissza, folytassam a gyűjtögetést, és maradjak együtt az ő munkásaival, amíg be nem fejezik az egész aratást”.

22 Naomi azt tanácsolta Ruthnak, a menyének: „Jól teszed, édes leányom, ha Boáz szolgálóival tartasz. Ha más földjére mennél, ott esetleg a férfiak zaklatnának téged”. 23 Így azután Ruth együtt maradt Boáz szolgálóival, és szedegette az elhullott gabonát egészen az árpa-aratás befejezéséig, sőt még azon túl is, a búza-aratás végéig. Közben mindvégig az anyósánál lakott.

Boáz ígérete

Ezután Naomi azt mondta Ruthnak: „Édes leányom, keresek én neked olyan férjet, aki jól fog bánni veled, és olyan otthont, ahol jó dolgod lesz! Nézd, ott van Boáz, akinek a szolgálóival együtt jártál a mezőre! Ő az egyik közeli rokonunk[ab], akinek joga van hozzá, hogy megváltson téged. Ma este a szérűn árpát fog tisztítani. Tehát mosakodj meg, kend meg magad illatos olajjal, vedd föl a legjobb ruhádat, és menj te is a szérűre! De vigyázz, hogy Boáz ne lásson meg téged, amíg be nem fejezi az evést-ivást. Azután jegyezd meg azt a helyet, ahol Boáz aludni tér! Később menj oda, hajtsd fel a takarót a lábánál, és feküdj oda![ac] A többit majd ő megmondja”.

Ruth ezt válaszolta: „Mindent úgy teszek, ahogy mondod”.

Tehát azon az estén Ruth is a szérűre ment, és mindent úgy tett, ahogy az anyósa mondta. Boáz pedig evett-ivott, és felvidult. Azután a gabona-halom szélén lefeküdt aludni. Azután Ruth is odament, felhajtotta Boáz takaróját, és a férfi lábához feküdt.

Éjféltájban Boáz felriadt, és nagyon meglepődött, amikor látta, hogy egy asszony fekszik a lábánál. „Ki vagy te?” — kérdezte.

Az így válaszolt: „Ruth vagyok, a szolgálód. Kérlek, vegyél oltalmadba, mert te vagy az a közeli rokon, aki megválthatsz engem!”

10 Boáz ezt felelte: „Áldjon meg az Örökkévaló, édes leányom! Amit most tettél, még jobban mutatja, milyen hűséges és jóságos vagy, mint amit korábban tettél! Hiszen férjhez mehettél volna valamelyik fiatalemberhez, akár gazdaghoz, akár szegényhez, de nem tetted. 11 Ne félj, megteszek érted mindent, amit kérsz. Hiszen az egész város tudja, milyen nemes és derék asszony vagy! 12 Igaz ugyan, hogy közeli rokonod vagyok, de van még valaki, aki nálam is közelebb van hozzád, és ezért a jog szerint elsőbbsége van velem szemben. 13 Ma éjjel azonban maradj csak itt! Holnap reggel pedig, ha az a másik rokon meg akar váltani téged, tegye meg! De ha nem, akkor olyan biztos, mint ahogy él az Örökkévaló, hogy én foglak téged megváltani[ad], mert jogom van hozzá. Most csak pihenj nyugodtan reggelig!”

14 Ruth tehát ott feküdt Boáz lábánál hajnalig. Azonban felkelt, mielőtt még annyira kivilágosodott, hogy bárki felismerhette volna.

Boáz ugyanis azt gondolta: „Ne tudja meg senki, hogy ez az asszony a szérűre jött ma éjjel!” 15 Azután Ruthnak ezt mondta: „Fogd a felső ruhádat, és tartsd ide!”

Ruth odatartotta a felső ruháját, Boáz pedig beleöntött hat mérték árpát ajándékul. Majd felsegítette a csomagot Ruth hátára, maga pedig visszatért a városba.

16 Ruth is hazament az anyósához. Naomi megkérdezte: „Mi történt, édes leányom?” Ő pedig elmondott Naominak mindent, amit Boáz érte tett. 17 Azt is mondta: „Ő küldi neked ezt a hat mérték árpát, mert azt mondta: »Ne menj haza üres kézzel az anyósodhoz!«”

18 Naomi így válaszolt: „Édes leányom, maradj most nyugton, amíg meglátjuk, miként alakul ez a helyzet! Boáz nem nyugszik addig, amíg még ma be nem fejezi, amit elkezdett!”

Boáz megváltja rokona örökségét

Boáz felment a város kapujához a térre, és ott leült. Megvárta, amíg az a bizonyos rokona arra jött, és megszólította: „Gyere ide, barátom, és ülj mellém!” Az oda is jött, és leült.

Akkor Boáz odahívott még tíz idősebb férfit a város vezetői közül, és őket is leültette.

Majd ezek előtt a tanúk előtt a rokonához fordult: „Naomi, aki nemrég tért vissza Moáb földjéről, el akarja adni azt a földet, amely elhunyt rokonunké, Elimeleké volt. Elhatároztam, hogy ezt tudtodra adom, és megkérdezlek, hogy meg akarod-e venni. Kérlek, válaszolj nekem ezek előtt az emberek és a város vezetői előtt! Ha meg akarod venni, vedd meg. Ha pedig nem, jelentsd ki itt és most, hogy nem veszed meg! Tudnom kell, mert te vagy a legközelebbi rokona Naominak — utánad pedig a jog szerint én következem”.

A rokon férfi ezt válaszolta: „Igen, megveszem!”

Akkor Boáz így folytatta: „Ha megveszed azt a földet Naomitól, akkor egyúttal a moábi Ruth kezéből veszed meg. S akkor meg kell váltanod az elhunyt örökségét, és feleségül kell venned Ruthot is, hogy a gyermek, akit majd szülni fog, örökölhesse a család vagyonát”.

Erre a rokon így felelt: „Ha így áll a dolog, akkor nem tudom megvenni és megváltani azt az örökséget, nehogy elveszítsem a sajátomat is. Mivel pedig én nem tudom megváltani, vedd át tőlem ezt a jogot és kötelezettséget: váltsd meg te!”

Abban az időben az volt a szokás Izráelben, hogy mikor valaki megvett vagy eladott valamit, vagy átadta másnak a megváltás jogát, lehúzta a saruját, és átadta a vevőnek. Ezzel erősítették meg a tulajdonjog átadását. Ezért az a rokon is lehúzta a saruját, és amikor azt mondta Boáznak: „Váltsd meg te!”, akkor átadta neki a saruját is[ae].

Akkor Boáz a város idős vezetőihez és a többi polgárhoz fordult, akik ott álltak és szemtanúi voltak az egyezségnek: „Ti vagytok rá a tanúk, hogy ma Naomitól mindent megvettem, ami Elimeleké, Kiljóné és Mahlóné volt. 10 Egyúttal megváltom Mahlon özvegyét, a moábi Ruthot is. Feleségül veszem őt, és helyreállítom az elhunytnak örökségét, hogy utódot támasszak neki, és így a neve tovább éljen a népe között, és a szülővárosában. Tanúk vagytok minderre!”

11 „Igen, tanúk vagyunk rá!” — válaszolták azok az idős vezetők és polgárok, akik éppen akkor a kapu melletti téren voltak. Majd így folytatták: „Az Örökkévaló tegye ezt az asszonyt, akit házadba viszel, olyanná, mint Ráhel és Lea, akik ketten építették fel[af] Izráel családját! Gazdagodj meg Efrátában[ag], neved legyen híres Betlehemben! 12 Legyen a családod, amely attól a gyermektől fog származni, akit az Örökkévaló ad neked ettől az asszonytól, olyan hatalmas, mint Pérecé[ah], akit Támár szült Júdának!”

Boáz feleségül veszi Ruthot

13 Így vette feleségül Boáz Ruthot. Miután pedig Ruth valóban Boáz felesége lett, az Örökkévaló megadta neki, hogy áldott állapotba kerüljön, és fiút szüljön. 14 Mikor a kisgyermek megszületett, a város asszonyai ezt mondták Naominak: „Áldott legyen az Örökkévaló, aki védelmezőt[ai] adott ma neked! Legyen a neve híres Izráelben! 15 Vigasztaljon és elevenítsen meg, viseljen rád gondot öreg napjaidban! Hiszen ezt a fiút a menyed szülte, aki annyira szeret téged, hogy többet ér hét fiúnál!”

16 Naomi pedig ölébe vette a fiúcskát, és a dajkája lett. 17 A szomszédasszonyai pedig nevet adtak a gyermeknek. Azt mondták: „Naominak fia született!” A kisfiút pedig elnevezték Obednek. Ez a fiú lett az apja Isainak, Dávid apjának.

Dávid ősei

18 Ezek Pérec utódai:

Pérec fia Hecrón,

19 Hecrón fia Rám,

Rám fia Amminádáb,

20 Amminádáb fia Nahsón,

Nahsón fia Szalmón,

21 Szalmón fia Boáz,

Boáz fia Obed,

22 Obed fia Isai,

Isai fia Dávid.

Sámuel családja

Élt egy ember Efraim hegyvidékén, Ráma városában, akit Elkánának hívtak. Efraim törzsébe, Cúf nemzetségébe tartozott, apját Jeróhámnak hívták, aki Elihú fia, ő pedig Tóhú fia, ő pedig Cúf fia volt.

Elkánának két felesége volt: Anna, aki meddő volt, és Peninná, akinek már születtek gyermekei.

Elkána minden évben fölment Rámából Silóba, hogy ott az Örökkévalót, a Seregek Urát imádja és áldozatokat mutasson be neki. Ebben az időben Silóban Hofni és Fineás, Éli fiai teljesítettek papi szolgálatot az Örökkévalónak. Amikor Elkána bemutatta az áldozatot, a családja minden tagjának adott egy-egy részt az áldozati ételből: a feleségének, Peninnának, meg a fiainak és leányainak is. A másik feleségének, Annának is ugyanakkora[aj] részt adott, mert őt nagyon szerette, annak ellenére, hogy az Örökkévaló Annának nem adott gyermeket.

Peninná, Anna vetélytársa sokszor felemlegette, hogy neki születtek gyermekei, míg Annának az Örökkévaló nem adott gyermeket. Ezzel Annát nagyon megalázta és elkeserítette. Így ment ez évről-évre akkor is, amikor a család együtt ment föl az Örökkévaló házához. Emiatt Anna sokszor annyira elkeseredett, hogy nem is evett az áldozatból, csak sírt.

Így történt ez abban az évben is, amikor megint Silóban voltak. Elkána próbálta vigasztalni: „Ne sírj Anna! Inkább egyél valamit, ne szomorkodj! Nem többet érek én neked, mintha tíz fiad lenne?”

Anna fogadalma

Miután ettek-ittak, Anna csendben fölkelt, és elment, hogy az Örökkévaló előtt imádkozzon.[ak] Éli, a főpap, szokása szerint az Örökkévaló házának bejáratánál ült egy széken. 10 Anna egész szívét-lelkét kitárta az Örökkévaló előtt, és keservesen sírva imádkozott. 11 Ilyen fogadalmat tett neki: „Ó, Örökkévaló, Seregek Ura, bárcsak letekintenél, és észrevennéd szolgálóleányod keserűségét! Uram, ne felejtkezz el rólam! Jusson eléd a kérésem: engedd meg, hogy szülhessek, és adj nekem fiúgyermeket! Uram, ha megadod, fogadom, hogy ezt a fiút neked szentelem! Egész életében legyen az Örökkévaló nazírja, soha ne igyon se bort, se más részegítő italt,[al] és borotva ne érje a fejét!”

12-13 Ahogy Anna hosszasan imádkozott az Örökkévaló előtt, Éli felfigyelt arra, hogy az asszony szája mozog, de a hangját nem hallani. Ezért arra gondolt, hogy Anna biztosan részeg lehet, pedig ő csak magában imádkozott. 14 Rá is szólt az asszonyra: „Meddig akarsz még itt maradni ilyen részegen? Jobb lenne, ha nem innál többet!”

15 Anna így válaszolt: „Nem, Uram, nem részeg vagyok, hanem szomorú. Nem ittam semmiféle részegítő italt, csak a szívem bánatát öntöttem ki az Örökkévaló előtt. 16 Ne gondolj rólam semmi rosszat, mert nagy bánatom és keserűségem miatt imádkoztam ilyen sokáig.”

17 Éli akkor ezt mondta: „Izráel Istene adja meg neked, amit kértél tőle! Menj haza békességben!”

18 „Tekints rám jóindulattal!” — felelte Anna, azután elment. De ettől fogva nem volt bánatos többé, és nem utasította vissza, ha étellel kínálták.

19 Másnap reggel Elkána és családja imádkozott az Örökkévaló előtt, majd hazaindultak Rámába.

Sámuel születése

Ezután Elkána együtt hált a feleségével, és az Örökkévaló megemlékezett Anna kéréséről. 20 Anna áldott állapotba került, és amikor eljött az ideje, fiút szült. Sámuelnek[am] nevezte, mert az Örökkévalótól kérte őt.

21 Ezután Elkána ismét fölment az Örökkévaló házához, Silóba, hogy bemutassa egész családja évenkénti áldozatát és teljesítse, amit az Örökkévalónak fogadott. 22 Anna azonban nem ment vele, mert még szoptatta Sámuelt. Ezt mondta a férjének: „Ameddig Sámuelt szoptatom, nem megyek Silóba. Ha már elválasztottam, akkor majd felviszem őt az Örökkévaló elé, hogy ott maradjon, és fölajánlom őt, hogy egész életében nazír legyen.”[an]

23 Elkána ezt felelte: „Rendben van, tégy úgy, ahogy jónak látod.[ao] Maradj a fiúnk mellett, amíg el nem választod. Az Örökkévaló teljesítse a szavadat”.[ap] Így Anna otthon maradt, ameddig Sámuelt el nem választotta.

Anna Silóba viszi Sámuelt

24 Amikor eljött az ideje, Anna elválasztotta a fiát, és fölvitte az Örökkévaló házába, Silóba, bár a gyermek még igen kicsi volt. Magával vitt egy 3 éves bikát, egy éfá[aq] lisztet és egy tömlő bort is az áldozathoz. 25 Amikor megérkeztek Silóba, Elkána az előírások szerint feláldozta a bikát az Örökkévalónak.[ar] Utána Anna rábízta a gyermeket Élire, 26 és ezt mondta neki: „Uram, kérlek, hallgass meg! Amilyen biztos, hogy élsz, olyan igaz, hogy én vagyok az az asszony, aki itt álltam melletted, ezen a helyen, amikor az Örökkévalóhoz imádkoztam. 27 Nézd! Egy fiúért imádkoztam, és az Örökkévaló őt adta nekem! 28 Ezért hát elhoztam a gyermeket, hogy az Örökkévalónak adjam. Szolgálja az Örökkévalót[as] egész életében!”

Azután Anna Silóban hagyta a gyermeket, és imádta az Örökkévalót.[at]

Anna imádsága

Akkor Anna így imádkozott az Örökkévalóhoz:

„Szívem ujjong az Örökkévalóban,
    mert Istenem[au] megerősített engem![av]
Nem hallgatok tovább,
    hanem diadalmasan nevetek[aw] ellenségeim fölött,
    az Örökkévaló szabadításának örvendezem!
Nincs senki olyan szent, mint te, Örökkévaló!
    Sőt rajtad kívül senki sincs!
    Nincs más kőszikla, Istenünkhöz hasonló!

Ne szóljatok olyan kevélyen,
    ne mondjatok kérkedő szavakat,
mert mindentudó Isten az Örökkévaló,
    ő mérlegel minden tettet!
Eltöri a hatalmasok fegyverét,
    de megerősíti a botladozót.
Akik dúskáltak az ételben,
    béresnek szegődnek egy falat kenyérért.
Akik pedig éheztek,
    terített asztalhoz ülnek.
Aki meddő volt, hét fiút szül,
    a sokgyermekes asszony pedig magára marad.
Az Örökkévaló öl és megelevenít,
    a Seolba taszít, de fel is hoz onnét,
szegénnyé tesz és meggazdagít,
    megaláz és felmagasztal.
Felemeli a szegényt a porból,
    felkarolja a koldust a szemétdombról,
s fejedelmek mellé ülteti,
    dicsőség trónjára helyezi,
mert az Örökkévalóé az egész Föld,
    s annak minden tartóoszlopa,
    hiszen ő teremtette[ax] azokat.

Megőrzi hűségeseinek lépéseit,
    de a gonoszokat sötétségben pusztítja el,
mert saját erejével senki sem győzhet.
10 Az Örökkévaló ellenségei összetörnek,
    a Felséges haragjában mennydörög fölöttük az égben.
Az Örökkévaló ítéli meg az egész föld lakóit.
    Ő ad erőt királyának,
    megnöveli fölkentjének hatalmát.”

11 Ezután Elkána és Anna, a felesége hazatértek Rámába, de a gyermek Sámuel Silóban maradt, ahol Éli főpap felügyelete alatt szolgálta az Örökkévalót.

Éli fiainak bűne

12 Éli fiai, Hofni és Fineás, gonoszak voltak, akik nem tisztelték az Örökkévalót. 13 Az volt a szokásuk, hogy amikor valaki áldozatot hozott az Örökkévalónak, odaküldték hozzá a szolgájukat, amikor az áldozati hús még az edényben főtt. A szolga egy háromágú villával 14 belenyúlt az edénybe, és kivette a papok számára, ami a villára került. Így bántak minden izráelivel, aki Silóba jött, hogy az Örökkévalónak áldozzon. 15 Sőt, azt is megtették, hogy még mielőtt az áldozati állat zsíros részét az oltár tüzén az Örökkévalónak föláldozták volna, a papok szolgája ezt mondta az embereknek: „Most add ide, ami a papnak jár az áldozati állat húsából! De nyersen add, mert meg akarja sütni! Ha már megfőzted, akkor nem fogadja el tőled!”

16 Akik az áldozatot hozták, néha megpróbáltak tiltakozni: „De hát nem a zsíros részt kell előbb az Örökkévalónak föláldoznunk[ay] az oltáron? Utána elveheted belőle, amit csak kívánsz!” De a szolga ilyenkor ezt felelte: „Nem! Most add ide, vagy elveszem erőszakkal!”

17 Ebből látszott, hogy semmire sem becsülték az Örökkévalónak szentelt áldozatokat. Ez pedig igen súlyos bűn volt az Örökkévaló megítélése szerint.

A gyermek Sámuel Silóban

18 Sámuel azonban az Örökkévalót szolgálta. Bár még gyermek volt, vászon efódot viselt. 19 Édesanyja minden évben új ruhát készített a fiának, és felvitte Silóba, amikor a férjével együtt a szokásos évi áldozatot bemutatták.

20 Éli főpap megáldotta Elkánát a feleségével, Annával együtt: „Adjon neked az Örökkévaló gyermekeket ettől az asszonytól a fiú helyett, akit feleséged az Örökkévalónak szentelt!”[az]

Azután a házaspár hazatért Rámába. 21 Az Örökkévaló jóindulattal volt Anna iránt, aki ezután még három fiút és két leányt szült Elkánának.

A kis Sámuel pedig felnőtt, miközben az Örökkévalót szolgálta.

Éli hiába figyelmezteti fiait

22 Éli már megöregedett, és hallotta, hogy a fiai rosszul bánnak minden izráelivel, aki áldozni jön Silóba. Az is a tudomására jutott, hogy Hofni és Fineás azokkal az asszonyokkal hálnak, akik a Szent Sátor bejáratánál szoktak szolgálni.

23 Emiatt figyelmeztette őket: „Fiaim, hallottam róla, hogy sokféle gonoszságot műveltek az emberekkel. Miért tesztek ilyen dolgokat? 24 Hagyjátok ezt abba, mert rossz híreket hallok felőletek az Örökkévaló népétől! 25 Ha valaki vétkezik a másik ellen, Isten még segíthet rendbe hozni a dolgot. De ha az Örökkévaló ellen vétkezik, ki járhatna közben az érdekében?”

De az Örökkévaló már elhatározta, hogy megöli Hofnit és Fineást, ezért a fiúk nem hallgattak apjuk szavára.

26 A fiatal Sámuel azonban növekedett, és mind az Örökkévaló, mind az emberek szerették.

Prófécia Éli családjáról

27 Ebben az időben Isten embere fölkereste Élit, és ezt mondta neki: „Éli, ezt üzeni neked az Örökkévaló: »Ugye, világosan kijelentettem magam ősapádnak és családjának, amikor még a fáraó rabszolgái[ba] voltak Egyiptomban? 28 Ősapádat választottam ki Izráel törzsei közül, hogy papom legyen, aki bemutatja az áldozatokat oltáromon, tömjént füstölögtet előttem, és efódot visel jelenlétemben. Így volt, igaz? Ősapád családjának részt adtam Izráel népének minden ételáldozatából, így van? 29 Bizony, így van! Ti pedig még ennél is többet akartok! Magatoknak kívánjátok még az én áldozataimat és ajándékaimat is![bb] Hogy merészelitek ezt?

Te pedig, Éli, többre becsülöd a fiaidat nálam! Kövérre hizlaljátok magatokat népem, Izráel áldozatainak színe-javával!«

Hungarian Bible: Easy-to-Read Version (ERV-HU)

Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center