Bible in 90 Days

Sámuel királlyá keni Dávidot

16 Az Örökkévaló ezt mondta Sámuelnek: „Meddig bánkódsz még Saul miatt? Már határoztam felőle: nem lesz többé Izráel királya. Töltsd meg az olajtartódat^[a], és indulj el, mert Betlehembe küldelek, Isaihoz! Az ő fiai közül választottam új királyt magamnak.”

² De Sámuel ezt kérdezte: „Hogyan mehetnék oda? Ha Saul megtudja, biztosan megölet engem!”

„Vigyél magaddal egy üszőborjút, és ezt mondd: »Azért jöttem, hogy az Örökkévalónak áldozzak.« ³ Hívd meg Isait az áldozatra, azután majd megmondom, mitévő legyél. Azt kend fel királynak, akit mutatok neked!”

⁴ Sámuel engedelmeskedett, és az Örökkévaló szava szerint elment Betlehembe. Amikor megérkezett, a város vezetői félve kérdezték: „Sámuel, békés szándékkal jöttél?”

⁵ „Igen — felelte ő —, békés szándékkal. Azért jöttem, hogy áldozatot mutassak be az Örökkévalónak. Szenteljétek meg magatokat, és ti is jöjjetek el, amikor az áldozatot bemutatom!” Isait és a fiait is megszentelte Sámuel, és meghívta az áldozat bemutatására.

⁶ Amikor Isai és fiai megérkeztek, Sámuel meglátta Eliábot^[b], és ezt gondolta: „Biztosan ő az Örökkévaló fölkentje, akit kiválasztott!”

⁷ De az Örökkévaló ezt mondta Sámuelnek: „Ne arra tekints, hogy milyen szemrevaló külsejű, vagy daliás termetű, mert nem őt választottam. Az ember annak alapján ítél, amit lát, de én nem a külsejét, hanem a szívét nézem.”

⁸ Ezután szólította Isai a második fiát, Abinádábot, és Sámuelhez vezette, aki ezt mondta: „Nem, ő sem az Örökkévaló választottja.”

⁹ Majd Sammát vezette Isai Sámuelhez, aki ismét ezt mondta: „Ő sem az, akit az Örökkévaló választott.”

¹⁰ Isai a fiai közül hetet már sorra odavezetett Sámuelhez, de a próféta mindegyikre ugyanazt mondta: „Nem, nem ő az Örökkévaló választottja.”

¹¹ Végül Sámuel ezt kérdezte Isaitól: „Mindegyik fiad itt van már?”

„Nem, van még egy, a legkisebbik, de ő a juhokat őrzi a mezőn” — válaszolt Isai.

„Akkor sürgősen küldj érte valakit, mert addig nem ülünk asztalhoz, amíg ő ide nem ér” — mondta Sámuel.

¹² Isai elhívatta legkisebb fiát, és Sámuel elé állította. Ez a fiú pirospozsgás arcú^[c], szép termetű és ragyogó szemű volt. Akkor az Örökkévaló szólt Sámuelnek: „Ő az! Őt kend föl!”

¹³ Sámuel vette az olajtartóját, és a fiú fejére öntötte az olajat. Így kente föl testvérei előtt a legkisebb fiút. Ekkor az Örökkévaló Szelleme betöltötte Dávidot — mert így hívták —, és attól kezdve vele is maradt.

Ezután Sámuel visszatért Rámába.

Dávid Saul udvarába kerül

¹⁴ Saultól viszont eltávozott az Örökkévaló Szelleme. Azután a királyt egy gonosz szellem kezdte gyötörni, akit az Örökkévaló küldött. ¹⁵ Szolgái ezt javasolták Saulnak: „Látod, urunk, hogy gyötör téged ez a gonosz szellem, amelyet Isten küldött! ¹⁶ Engedd meg hát, hogy szolgáid keressenek valakit, aki ért a hárfa pengetéséhez! Ő majd játszik neked, mikor a gonosz szellem ismét megszáll téged, s akkor megkönnyebbülsz.”

¹⁷ „Jól van, keressetek hát valakit nekem, aki ért a hárfa pengetéséhez, és hozzátok elém!” — egyezett bele a király.

¹⁸ Az egyik udvari szolga megszólalt: „Én ismerek valakit Betlehemben, aki szépen hárfázik, bátor és harcra termett, értelmes beszédű, daliás termetű és vele van az Örökkévaló! Az apját Isainak hívják.”

¹⁹ Saul nyomban elküldte egyik szolgáját Isaihoz ezzel az üzenettel: „Küldd hozzám Dávid fiadat, aki a juhokat őrzi!”

²⁰ Isai fogott egy szamarat, felrakott rá néhány kenyeret, egy tömlő bort meg egy kecskegidát — és elküldte a fiával, Dáviddal a királynak. ²¹ Dávid megérkezett a királyhoz, és a szolgálatába állt. Saul hamarosan megszerette, és fegyverhordozójává fogadta. ²² Isainak pedig ezt üzente: „Engedd meg, hogy Dávid az udvaromban maradjon, mert nagyon megkedveltem!”

²³ Amikor pedig az Isten által küldött gonosz szellem gyötörni kezdte Sault, Dávid vette a hárfáját, és játszott rajta a királynak. A gonosz szellem ilyenkor eltávozott, és Saul megkönnyebbült.

Újabb háború a filiszteusokkal

17 A filiszteusok ismét összegyűjtötték seregüket, és hadjáratot indítottak Izráel ellen. A júdabeli Szókónál gyűltek össze, a táborukat pedig Szókó és Azeka között, Efesz-Dammímnál állították föl.

² Saul is összegyűjtötte seregét, és az Élá völgyben vertek tábort.

Azután mindkét sereg csatarendbe állt: ³ az egyik dombon Saul serege volt, velük szemben, a másikon a filiszteusok, közöttük pedig egy völgy húzódott.

⁴ A filiszteusok seregéből kiállt a csatasor elé egy bajnok. Góliátnak hívták és Gát városából származott. Körülbelül három méter^[d] volt a magassága, ⁵ és bronz sisakot viselt. Pikkelyes bronzpáncélt öltött magára, amely 5 000 sékelt^[e] nyomott. ⁶ Lábán is bronzvértet viselt, vállán pedig bronzkardot hordott. ⁷ Lándzsájának nyele olyan vastag volt, mint a szövőszék gerendája, a hegye pedig 600 sékel^[f] súlyú vasból készült. Góliát előtt ment a fegyverhordozója, aki a gazdája pajzsát vitte.

⁸ Góliát napról-napra kiállt a csatatérre, a két sereg közötti völgybe, és így kiáltott Izráel seregének: „Mit álldogáltok ott szép sorban? Nem azért jöttetek, hogy harcoljunk egymással? Nézzétek, itt vagyok én, a filiszteus! Ti meg Saul katonái vagytok, nem igaz? Akkor jöjjön le ide egyikőtök, és küzdjünk meg egymással! ⁹ Ha közületek valaki legyőz engem és megöl, akkor a filiszteusok szolgáitok lesznek. Ha meg én győzöm le és ölöm meg őt, akkor ti fogtok nekünk szolgálni. ¹⁰ Látjátok, én ma kigúnyoltam Izráel seregét. Állítsatok hát ki valakit, hogy szembe szálljon velem, és vívjunk meg egymással!”

¹¹ Saul király és Izráel egész serege jól hallotta Góliát kérkedését, de nagyon megrettentek tőle, és nem volt bátorságuk szembeszállni vele.

Dávid Saul táborába megy

¹² Dávid az efrátai nemzetséghez tartozó Isai fia volt, aki a júdabeli Betlehemben élt. Isainak nyolc fia volt, és Saul uralkodása idején már nagyon idős embernek számított. ¹³ Három idősebb fia viszont bevonult Saul táborába. Az elsőszülöttet Eliábnak, a másodikat Abinádábnak, a harmadikat pedig Sammának hívták. ¹⁴ Ez a három fiú tehát Saul seregében szolgált. Dávid volt a legfiatalabb Isai fiai közül, ¹⁵ ezért ő nem vonult hadba, hanem Saul szolgálatából időnként hazatért apjához, Betlehembe, hogy a nyáját őrizze.

¹⁶ Eközben a filiszteus Góliát 40 napon keresztül minden reggel és este kiállt az izráeli sereg elé.

¹⁷ Egyik nap Isai azt mondta Dávidnak, a fiának: „Gyere fiam, itt van ez a zsák^[g] pörkölt gabona, meg tíz kenyér, vidd el ezeket a testvéreidnek a táborba! ¹⁸ Ezt a tíz sajtot pedig add át a parancsnokuknak. Hozz nekem hírt a testvéreidről, hogy jól vannak-e! ¹⁹ Saul, a testvéreid, és Izráel egész serege az Élá-völgyben táboroznak. Ott harcolnak a filiszteusokkal.”

²⁰ Dávid másnap korán reggel fölkelt, a nyáj őrzését egy szolgára bízta, fogta a testvéreinek küldött élelmet, és elindult, ahogy Isai meghagyta neki.

Éppen akkor ért a táborba, amikor Izráel serege nagy csatakiáltással kivonult a harcmezőre. ²¹ A két sereg felsorakozott egymással szemben.

²² Dávid a csomagját rábízta arra, aki a felszerelést őrizte, és odafutott a csatasorba testvéreihez, hogy köszöntse őket. ²³ Mialatt velük beszélgetett, a filiszteusok bajnoka, a Gátból való Góliát, szokása szerint megint előállt, és elismételte, amit már sokszor mondott. Dávid azonban csak most hallotta először.

²⁴ Amikor az izráeli katonák meglátták Góliátot, rémülten elfutottak előle. ²⁵ Egyikük ezt mondta: „Látjátok ezt az embert, aki előlépett a csatasorból? Már megint itt van, hogy gyalázza Izráelt! Ha akadna valaki, aki őt párviadalban megölné, azt Saul király gazdagon megjutalmazná! Még a leányát is hozzá adná feleségül, és a győztes családját felmentené minden adófizetés alól.”

²⁶ Dávid odafordult a mellette álló katonához, és megkérdezte: „Mi történik azzal, aki megöli ezt a filiszteust, és lemossa Izráelről ezt a gyalázatot? Ki ez a körülmetéletlen filiszteus, hogy gyalázni merészeli az Élő Isten seregét?!”

²⁷ A katona meg a többiek megismételték, hogy mi lesz a jutalma annak, aki Góliátot megöli. ²⁸ Dávid legidősebb bátyja, Eliáb hallotta, amint Dávid a többiekkel beszélget, és haragosan ráripakodott az öccsére: „Minek jöttél ide? Kire hagytad azt a néhány juhot a pusztában? Ismerlek, milyen elbizakodott vagy! Tudom, hogy mi rosszban töröd a fejed! Csak azért jöttél, hogy megnézd a csatát!”

²⁹ „Ugyan, mi rosszat tettem? — kérdezte Dávid. — Csak beszélgettem a katonákkal”. ³⁰ Azután hátát fordított Eliábnak, és tovább kérdezgette az embereket, hogy mi lesz a jutalma annak, aki legyőzi Góliátot. De mindenki ugyanazt válaszolta.

³¹ Valaki megemlítette Saul előtt, hogy Dávid mit mondott Góliátról. Saul ekkor magához rendelte Dávidot, ³² aki ezt mondta neki: „Királyom, senki se csüggedjen el Góliát miatt! Szolgád megküzd ezzel a filiszteussal!”

³³ De Saul ezt válaszolta: „Ugyan fiam, túl fiatal vagy te ahhoz, hogy kiállj párviadalra ezzel a híres filiszteus harcossal, aki már fiatal kora óta csatákban edződött!”

³⁴ „Uram, szolgád pásztor volt apja juhai mellett a pusztában — mondta Dávid. — Ha egy oroszlán vagy medve elragadott egy-egy juhot a nyájból, ³⁵ utána mentem, leterítettem, és juhomat kiszabadítottam a szájából. Ha pedig a vadállat ellenem támadt, megragadtam a szakállát, és ledöftem. ³⁶ Bizony, szolgád megölte az oroszlánt is, meg a medvét is! Így fog járni ez a körülmetéletlen filiszteus is, amiért gyalázni merészelte az Élő Isten seregét!

³⁷ Az Örökkévaló, aki megmentett engem az oroszlán fogaitól és a medve körmétől, meg fog menteni ennek a filiszteusnak a fegyverétől is!”

„Hát jó, nem bánom, küzdj meg vele! Az Örökkévaló őrizzen és segítsen meg téged!” — egyezett bele Saul. ³⁸ Azután elrendelte, hogy Dávidot öltöztessék föl a király saját fegyverzetébe. Ráadták hát Dávidra Saul bronzból készült sisakját és páncélját. ³⁹ Majd Dávid a derekára kötötte Saul kardját, és kipróbálta, hogyan tud mozogni ebben a fölszerelésben.

Végül azonban ezt mondta Saulnak: „Nem tudok én ebben a nehéz páncélban szabadon mozogni! Nem vagyok hozzászokva.” Azzal levetette magáról Saul páncélját és fegyvereit.

⁴⁰ Ehelyett fogta a pásztorbotját, kiválasztott a patakmederből öt sima követ,^[h] és a tarisznyájába tette. Majd kezébe vette parittyáját, és kiment a filiszteus elé, hogy megküzdjön vele.

Dávid párviadalban legyőzi Góliátot

⁴¹ Góliát — aki előtt a fegyverhordozója vitte a pajzsát —, egyre közeledett Dávidhoz. ⁴² Amikor látta, hogy Dávid milyen fiatal, pirospozsgás arcú^[i] és szép termetű, mélységesen megvetette és gúnyolni kezdte: ⁴³ „Hát kutya vagyok én, hogy bottal akarsz elkergetni?” — kérdezte Góliát csúfolódva. Majd az isteneit emlegetve gyalázkodó szavakkal szidalmazta Dávidot. ⁴⁴ „Gyere csak, hadd adjam testedet az égi madaraknak és a mezei vadaknak, hogy azok szaggassanak szét!” — kiáltotta Dávidnak.

⁴⁵ „Te karddal, lándzsával és dárdával jössz ellenem — mondta Dávid —, én pedig az Örökkévalónak, a Seregek Urának, Izráel serege Istenének nevében megyek ellened, akit te gyaláztál! ⁴⁶ Az Örökkévaló még ma a kezembe ad, megöllek téged, a fejedet levágom, a filiszteusok seregének hulláit meg az égi madaraknak és a mezei vadaknak adom eledelül. Akkor majd az egész világ megtudja, hogy van Istene Izráelnek. ⁴⁷ Ez a sokaság is megtudja, hogy az Örökkévalónak nincs szüksége a harcosok kardjára meg lándzsájára, hogy győzelmet adjon annak, akinek ő akar! Hiszen ő dönti el a csata sorsát! Titeket pedig az Örökkévaló most a kezünkbe fog adni!”

⁴⁸ Góliát felkészült az összecsapásra, és egyre közeledett Dávidhoz, aki viszont futott feléje. ⁴⁹ Futás közben Dávid kivett egy követ a tarisznyájából, és a parittyáját megforgatva elröpítette. A kő Góliátot éppen homlokon találta, és úgy belemélyedt a fejébe, hogy a filiszteus arccal a földre zuhant.

⁵⁰ Így győzte le Dávid a filiszteusok bajnokát a parittyájával és egyetlen kővel! Dávidnak még kardja sem volt, mégis leterítette és megölte ellenfelét! ⁵¹ Amikor Góliát összeesett, Dávid odafutott, ráállt, majd kihúzta a filiszteus kardját, és azzal ölte meg. Azután Góliátot a saját kardjával lefejezte.

A filiszteusok serege látta, hogy nagy hősük meghalt, és mind futásnak eredtek. ⁵² Izráel és Júda harcosai ekkor nagy csatakiáltással az üldözésükre indultak. Kergették őket végig a völgyön, egészen Gátig^[j] és Ekron kapujáig, és sokat megöltek közülük. A Saarim felé vezető úton mindenütt a filiszteusok hullái hevertek egészen Gátig és Ekrónig. ⁵³ Miután az izráeliek visszatértek az üldözésből, kifosztották az ellenség hátrahagyott táborát.

⁵⁴ Dávid elvitte Jeruzsálembe Góliát levágott fejét, a tőle zsákmányolt fegyvereket azonban megtartotta magának, és hazavitte.

⁵⁵ Saul király is végignézte a párviadalt. Amikor Dávid kiállt a csatatérre Góliát elé, Saul megkérdezte a hadvezérét, Abnert: „Kinek a fia ez az ifjú?”

„Esküszöm, királyom, hogy nem tudom!” — felelte Abner.

⁵⁶ „Akkor menj, és tudd meg, ki az apja!” — rendelkezett a király.

⁵⁷ Miután Dávid megölte Góliátot, visszament az izráeli táborba. Góliát levágott feje még a kezében volt. Abner Saul elé vezette Dávidot, ⁵⁸ akitől a király ezt kérdezte: „Kinek a fia vagy, ifjú?”

„A betlehemi Isainak, királyom” — felelte Dávid.

Jonatán szövetséget köt Dáviddal

18 Saul a szolgálatába fogadta Dávidot, és nem küldte vissza a szülői házhoz.

Miután Saul befejezte a beszélgetést Dáviddal, Jonatán úgy megszerette Dávidot, mint a saját lelkét. Szövetséget kötöttek egymással, és a lelkük szinte összeforrt. ⁴ Jonatán Dávidnak ajándékozta a ruháját, köpenyét, kardját, íját, sőt még az övét is.

Saul féltékeny lesz Dávidra

⁵ Saul ettől kezdve sokszor küldte harcolni Dávidot, aki minden esetben győzelmet aratott, akárhova küldte is őt a király. Ezért Saul kinevezte őt a harcosok élére. Dávidot az egyszerű katonáktól a tisztekig mindenki megszerette.

⁶ Történt egyszer, hogy Izráel serege — amelyben Dávid is harcolt — Saul vezetésével éppen a filiszteusok ellen vívott győztes csatából tartott hazafelé. Az asszonyok minden városból Saul és a sereg elé vonultak, hogy üdvözöljék őket. Nagy örömmel énekeltek, táncoltak, hangszerekkel zenéltek, ⁷ és így dicsérték a győzteseket:

⁸ Saulnak ez nagyon rosszul esett, és megharagudott miatta. Azt gondolta: „Lám, Dávidnak tízszer annyi filiszteus megölését tulajdonítják, mint nekem! Ha ez így megy tovább, még a királyság is az övé lesz!”^{[k] 9} Ettől kezdve gyanakvással figyelte Dávid minden lépését.

Saul meg akarja gyilkolni Dávidot

¹⁰ A következő napon, amikor Saul a házában ült, ismét megszállta a gonosz szellem, amelyet Isten küldött. Emiatt Saul magánkívül volt. Dávid eközben Saul előtt pengette a hárfáját, ahogy ilyen esetekben máskor is szokta. Saul kezében ott volt a lándzsája, ¹¹ és hirtelen azt gondolta: „Most megölöm Dávidot! A falhoz szegezem!” — s azzal a lándzsáját Dávid felé hajította, aki azonban félrehajolt előle. Ez kétszer is megtörtént, ¹² és Saul megértette, hogy az Örökkévaló Dáviddal van, tőle viszont eltávozott. Emiatt félni kezdett Dávidtól, ¹³ és jobbnak látta, ha elküldi őt maga mellől.

Kinevezte hát Dávidot egy katonai egység parancsnokának, és harcolni küldte a csapata élén. Ettől kezdve Dávid gyakran vezette harcba az embereit, ¹⁴ és minden alkalommal győzelemmel tért haza, mert az Örökkévaló vele volt és segítette őt. ¹⁵ Saul látta, hogy Dávid minden csatában győztesnek bizonyul, emiatt még inkább félt tőle. ¹⁶ Ugyanakkor egész Izráel és Júda népe nagyon megszerette Dávidot, aki vezette őket a harcokban.

Saul feleségül adja a leányát Dávidhoz

¹⁷ Ezután történt, hogy Saul ezt mondta Dávidnak: „Feleségül adom hozzád Mérabot, a legidősebb leányomat, csak légy hűséges harcosom, és harcolj az Örökkévalóért!” De magában azt gondolta, hogy így majd előbb-utóbb a filiszteusok ölik meg Dávidot, és nem neki kell eltennie láb alól.

¹⁸ Dávid azonban elhárította ezt a megtiszteltetést: „Ugyan, ki vagyok én, hogy a király veje lehetnék? Mi az én apám családja Izráelben?”

¹⁹ Így azután, amikor eljött az ideje, hogy Mérabot Dávidhoz adják feleségül, Saul mégis úgy határozott, hogy inkább a mehólai Adriélhez adja a leányát.

²⁰ Saul kisebbik leánya, Mikál azonban megszerette Dávidot. Ezt Saul is meghallotta, és helyeselte. ²¹ Ugyanis azt remélte, hogy Mikál révén mégis sikerül csapdába csalnia Dávidot, akit a filiszteusok előbb-utóbb majd csak elpusztítanak. Ezért másodszor is ajánlatot tett neki: „Dávid, most aztán tényleg a vőm leszel!”

²² Ugyanakkor Saul szólt az udvari embereinek, hogy titokban beszéljék rá Dávidot a házasságra. „Mondjátok neki — sugalmazta Saul —, hogy a király kedveli Dávidot, és az udvari szolgák körében is nagyon népszerű, hát miért ne venné feleségül a király leányát!”

²³ Azok valóban megpróbálták Dávidot rábeszélni, de ő elhárította magától ezeket az érveket: „Ti valóban azt hiszitek, hogy olyan csekélység a király leányát feleségül venni? Hogy gondolhatnék én ilyesmire, holott én szegény vagyok, s a származásom sem előkelő!”

²⁴ A szolgák jelentették Saulnak, hogy Dávid mit mondott. ²⁵ De Saul nem adta föl. Újra Dávidhoz küldte a szolgáit: „Akkor mondjátok neki ezt: »Ne félj, Dávid, a király nem kíván tőled nagy jegyajándékot^[l] a leányáért cserébe. Mindössze annyit vár a vőlegénytől, hogy öljön meg száz filiszteust, és hozzon erről bizonyítékot^[m]. Így álljon bosszút a király ellenségein.«” Saul ezt is csak azért tervelte ki, hogy Dávidot a filiszteusok fegyvere által ölesse meg.

^26-27 Az udvari emberek ismét megpróbálták rábeszélni Dávidot, s ezúttal sikerült is nekik. Most már Dávid is szeretett volna a király veje lenni. El is indult, és embereivel együtt levágott 100^[n] férfit a filiszteusok közül. Még le sem telt a kitűzött határidő, már hozta is a bizonyítékot a királynak, hogy feleségül vehesse a leányát.

Így azután Saul Mikált Dávidhoz adta feleségül.

²⁸ Saul jól látta, hogy az Örökkévaló valóban Dáviddal van, és Mikál is szereti a férjét. ²⁹ Emiatt még jobban félt Dávidtól, és haláláig ellenségévé lett.

³⁰ Ebben az időben a filiszteusok fejedelmei állandóan támadták Izráelt. Azonban valahányszor csatára került sor, Dávid mindig nagyobb győzelmeket aratott, mint Saul többi vezérei. Ezért Dávid igen nagy hírnévre tett szert.

Jonatán közbenjár Saulnál Dávidért

19 Ezután Saul szólt a fiának, Jonatánnak és az udvari embereiek, hogy meg kell ölniük Dávidot. De Jonatán nagyon szerette Dávidot, ^2-3 ezért figyelmeztette: „Vigyázz magadra, mert apám az életedre tör! Holnap reggel rejtőzz el a mezőn valami alkalmas helyen! Azután reggel majd én is kimegyek apámmal együtt a mezőre, és megállunk a rejtekhelyed közelében. Ott majd beszélek apámmal rólad, s ha valamit megtudok, elmondom neked.”

⁴ Jonatán beszélt az apjával Dávid érdekében: „Apám, te vagy a király, és Dávid a szolgád. Nem vétett neked semmit, hát te se vétkezz ellene! Sőt, Dávid mindig hűségesen szolgált téged, és sokat köszönhetsz neki. ⁵ Kockára tette az életét, amikor megölte a filiszteust, és ezen keresztül az Örökkévaló nagy győzelmet adott egész Izráelnek. Te is láttad ezt, és örültél neki! Miért akarsz ártani Dávidnak, hiszen tudod, hogy ártatlan! Ha ok nélkül megölnéd, súlyosan vétkeznél!”

⁶ Saul hallgatott Jonatán szavára, és ezt válaszolta: „Rendben van, fiam, esküszöm az Örökkévalóra, hogy nem fogom megöletni Dávidot.”

⁷ Ezután Jonatán hívatta Dávidot, és mindent elmondott neki, majd Saulhoz vezette. Ettől fogva Dávid ismét ugyanúgy szolgált Saul udvarában, mint azelőtt.

⁸ Majd ismét kiújult a harc a filiszteusok és Izráel között. Ebben Dávid is részt vett, és olyan nagy győzelmet aratott, hogy a filiszteusok futva menekültek a csatából.

Saul ismét meg akarja gyilkolni Dávidot

⁹ Egyszer, amikor Saul a házában ült, ismét megszállta a gonosz szellem, amelyet Isten^[o] küldött. Dávid éppen a király előtt pengette a hárfáját. Saul — aki a kezében tartotta a lándzsáját — ¹⁰ hirtelen azt gondolta: „Most megölöm Dávidot! A falhoz szegezem!” — s azzal a lándzsáját Dávid felé hajította, aki azonban félrehajolt, így a lándzsa a falba fúródott. Dávid kifutott a házból, és még az éjjel elmenekült.

¹¹ Saul utána küldte az embereit, hogy álljanak lesben Dávid házánál, és reggel öljék meg. Azonban Mikál figyelmeztette a férjét: „Ha még ma éjjel el nem menekülsz, reggel megölnek!” ¹² Azután Mikál az ablakon keresztül leeresztette Dávidot, aki elfutott, s így megmenekült a haláltól. ¹³ Ezután Mikál Dávid ágyába fektette a házibálványt, a fejéhez kecskeszőrt rakott, és betakarta Dávid ruháival.

¹⁴ Amikor Saul odaküldte az embereit, hogy fogják el Dávidot, Mikál azt mondta nekik, hogy a férje beteg.

¹⁵ Egy idő múlva Saul megint odaküldte őket, hogy nézzék meg Dávidot, s ezt mondta nekik: „Hozzátok elém, ha kell, ágyastól is, hogy megöljem!” ¹⁶ Saul emberei ismét Dávid házához mentek, és ezúttal fölfedezték, hogy csak a házibálvány fekszik az ágyban, és amit Dávid hajának gondoltak, az csak kecskeszőr.

¹⁷ Saul szemrehányást tett Mikálnak: „Miért csaptál be? Miért engedted megszökni ellenségemet?”

De Mikál így védekezett: „Dávid megfenyegetett, hogy ha nem engedem elmenni, megöl.”

Dávid a próféták közé menekül

¹⁸ Dávid tehát elmenekült, és Rámába ment Sámuelhez, akinek elmondta, hogyan bánt vele Saul. Azután együtt a próféták táborába^[p] mentek, és egy ideig ott maradtak.

¹⁹ Saulnak azonban tudomására jutott, hogy Dávid a táborban rejtőzik, Ráma mellett. ²⁰ Ezért oda is utána küldte az embereit, hogy fogják el. Azok el is mentek, de mikor meglátták a próféták csoportját, akik prófétáltak, és Sámuelt, a vezetőjüket, Isten Szelleme őket is betöltötte, és ők is prófétálni kezdtek.

²¹ Jelentették ezt Saulnak, aki másokat küldött helyettük Dávidért, de ezek a küldöttek is úgy jártak, mint az előzők: ők is prófétálni kezdtek. Harmadszor is küldött oda Saul embereket, de azok is ugyanúgy prófétálni kezdtek, amikor odaérkeztek. ²² Végül maga Saul is fölkerekedett, és elindult Rámába. Amikor a Szekúban lévő ciszternához érkezett, amely a kopasz dombon van, a szérűskert mellett,^[q] kérdezősködött Sámuel és Dávid után. Azt mondták neki, hogy a próféták táborában találja őket Ráma közelében.

²³ Saul tehát oda igyekezett, de Isten Szelleme már útközben betöltötte, és folytonosan prófétált, amíg a Ráma melletti táborba érkezett. ²⁴ Ott azután levetette a ruháit, és ő is prófétált Sámuel előtt. Egész nap és egész éjjel ott feküdt meztelenül, és prófétált.

Erre utal az ismert szólás: „Már Saulból is próféta lett?”

Jonatán segíti Dávidot a menekülésben

20 Ezután Dávid a Ráma melletti táborból is tovább menekült. Találkozott Jonatánnal, és ezt kérdezte tőle: „Jonatán, mondd meg nekem, mit vétettem apád ellen? Mi a bűnöm, amiért halálra keres?”

² De Jonatán így felelt: „Isten mentsen ettől téged! Apám nem akar téged megölni! Te nem halhatsz meg! Tudod, hogy apám nem tesz semmit anélkül, hogy velem előbb meg ne beszélné. Ha valóban meg akarna ölni téged, azt előlem sem titkolná el! Nem, erről szó sem lehet!”

³ Dávid azonban esküvel erősítette, hogy mégis így van: „Apád bizonyosan tudja, hogy te kedvelsz engem. Azt gondolja, jobb, ha neked nem árulja el a tervét, mert elmondanád nekem.^[r] De esküszöm: amilyen igaz, hogy él az Örökkévaló és te is élsz, olyan igaz, hogy csak egy lépés választ el engem a haláltól!”

⁴ „Hát jó — felelte Jonatán —, mondd meg, mit tegyek érted, megteszem!”

⁵ „Figyelj rám! — mondta Dávid. — Tudod, hogy holnap lesz az Újhold ünnepe. Ilyenkor nekem is a király asztalánál kell ülnöm az ünnepi vacsoránál. Engedd meg nekem, hogy most elmenjek, és holnap estig^[s] elrejtőzzek valahová a városon kívül. ⁶ Ha apád kérdezősködik, hogy miért hiányzom az ünnepi asztaltól, akkor ezt mondd neki: »Dávid megkért, hogy hazamehessen szülővárosába, Betlehembe. A családjában ilyenkor tartják az évenkénti áldozatot, amelyre az egész nemzetség összegyűlik.« ⁷ Ha ezt a kimentést apád elfogadja, akkor biztonságban érezhetem magam. De ha Saul erre haragra lobban, akkor biztos lehetsz benne, hogy valóban gonosz szándékkal van irántam. ⁸ Jonatán, kérlek, tedd meg ezt nekem! Bánj velem hűséges szeretettel, hiszen szövetséget kötöttünk az Örökkévaló előtt! De ha bűnös vagyok, ölj meg te magad, csak apádnak ne szolgáltass ki!”

⁹ „Isten mentsen! — mondta Jonatán. — Ha megbizonyosodom róla, hogy apám a vesztedet akarja, feltétlenül a tudtodra adom!”

¹⁰ „Ki fog nekem hírt hozni, ha apád haragosan válaszol neked?” — kérdezte Dávid.

¹¹ Akkor Jonatán ezt javasolta: „Gyere, menjünk ki a városon kívülre!” Kimentek hát ketten a mezőre.

¹² Ott Jonatán ezt mondta: „Az Örökkévaló, Izráel Istene legyen a tanúm, hogy amit most ígérek neked, azt meg is tartom. Holnap vagy holnapután kipuhatolom, hogy apám jó szívvel van-e irántad, és amit megtudok, azt megüzenem neked. ¹³ Úgy segítsen engem az Isten, hogy nem fogom eltitkolni előled, ha apám az életedre tör! Ebben az esetben elküldelek, hogy biztonságban elmenekülhess előle, és akkor az Örökkévaló legyen veled, ahogy apámmal is volt! ¹⁴ De arra kérlek, bánj velem az Örökkévaló hűséges szeretetével, ameddig csak élek! Ha pedig meghalok, ¹⁵ ugyanezzel a szeretettel bánj majd a családommal és utódaimmal is, még akkor is, amikor az Örökkévaló majd kiirtja minden ellenségedet a föld színéről!”

¹⁶ Így kötött szövetséget Jonatán Dáviddal és annak családjával. Arra kérte az Örökkévalót, hogy e szövetség megtartását Dávid utódain^[t] is kérje számon. ¹⁷ Jonatán tehát megeskette Dávidot, hogy iránta való szeretetéért meg fogja tartani ezt a szövetséget, mert Jonatán úgy szerette Dávidot, mint saját magát.

¹⁸ Azután Jonatán ezt mondta Dávidnak: „Holnap este lesz az Újhold ünnepe. Mivel a helyed üres lesz, hiányolni fognak. ¹⁹ Holnapután már nem fognak keresni. Te pedig menj el arra a helyre, ahol először elrejtőztél! Ott várakozz, annál a kőrakásnál. ²⁰ Akkor majd én is odamegyek, és három nyílvesszőt fogok kilőni, mintha csak célba lőnék. ²¹ Velem lesz egy fiatal apród is, akinek ezt mondom: »Eredj, keresd meg a nyílvesszőket!«

A te számodra, Dávid, ez lesz a jel: ha azt mondom a fiúnak: »Túl messze mentél, a nyílvesszők itt vannak, hozzám közelebb!« — akkor az Örökkévalóra esküszöm, ez azt jelenti, hogy nyugodtan előjöhetsz a rejtekhelyedről, mert biztonságban vagy! ²² Azonban, ha azt mondom a fiúnak: »Menj csak messzebbre, mert a nyílvesszők még előtted vannak!« — ez azt jelenti, hogy el kell menned messzire, mert az Örökkévaló küld téged máshová. ²³ Amit most megbeszéltünk, arra nézve az Örökkévaló legyen a tanúnk örökre!”

²⁴ Ezután elváltak, és Dávid elrejtőzött a városon kívül.

Saul elárulja gyilkos szándékát

Amikor az Újhold ünnepe eljött, a király helyet foglalt az ünnepi étkezésnél. ²⁵ Szokott helyén ült, a fal mellett. Vele szemben^[u] Jonatán, Saul mellett pedig Abner foglalt helyet, de Dávid helye üresen maradt. ²⁶ Ekkor Saul még nem szólt semmit, mert ezt gondolta: „Biztosan történt valami Dáviddal, és rituálisan tisztátalanná vált, emiatt nem vehetett részt az ünnepen. Igen, biztosan ezért nem jött el.”

²⁷ A következő napon, vagyis az ünnep második napján azonban Dávid helye ismét üresen maradt. Ekkor Saul megkérdezte Jonatánt: „Miért nem jött el az ünnepre Isai fia sem tegnap, sem ma?”

²⁸ Jonatán így felelt: „Dávid engedélyt kért tőlem, hogy hazamehessen Betlehembe. ²⁹ Azt mondta: »Kérlek, hadd menjek most haza a szüleimhez, mert ilyenkor tartjuk Betlehemben a nemzetségünk évenkénti közös áldozatát, és a bátyám rám parancsolt, hogy nekem is ott a helyem. Engedj el tehát, ha jóindulattal vagy irántam, hadd látogassam meg a családomat!« Emiatt nem jött Dávid a király asztalához.”

³⁰ Saul ekkor éktelen haragra gerjedt, és Jonatánra támadt: „Te is olyan lázadó és elvetemült vagy, mint anyád! Azt hiszed, nem tudom, hogy összejátszol Isai fiával! Micsoda szégyen ez rád nézve! Gyalázatot hozol anyádra is! ³¹ Tudd meg, hogy amíg Isai fia él, belőled sohasem lesz király, és királyságodból sem lesz semmi! Azonnal küldj érte, és hozasd elém, mert meg kell halnia!”

³² „De miért kell meghalnia, mit követett el?” — kérdezte Jonatán.

^33-34 Válasz helyett Saul Jonatán felé hajította a lándzsáját, hogy megölje. Jonatán azonban felugrott az asztaltól és nagy haraggal elrohant. Nem evett egy falatot sem az ünnep második napján, mivel annyira bánkódott Dávid miatt, és mert apja így megszégyenítette. Azonban megértette, hogy Saul valóban Dávid életére tör.

Jonatán és Dávid elbúcsúznak egymástól

³⁵ Másnap reggel a megbeszélt időben Jonatán, apródja kíséretében kiment a városból. ³⁶ Amikor arra a helyre ért, ahol Dávid rejtőzött, előre küldte a fiút. „Szaladj, keresd meg a nyilakat, amelyeket lövök!” — mondta neki, és előre lőtt egy nyílvesszőt a fiú feje fölött. ³⁷ Amikor a fiú oda ért, ahová Jonatán a nyílvesszőt lőtte, még utána kiáltott: „Menj messzebbre, mert még előtted van! ³⁸ Siess, menj tovább, ne állj meg!” A fiú fölvette a nyilakat, és visszavitte Jonatánnak, ³⁹ de nem vett észre semmit, csak Jonatán és Dávid értette, hogy ez mit jelent. ⁴⁰ Majd Jonatán odaadta a fiúnak az íját meg a nyilakat, és visszaküldte a városba.

⁴¹ Miután a fiú elment, Dávid előjött rejtekhelyéről, a kőrakás^[v] mellől. Háromszor arccal a földig hajolt Jonatán előtt, azután megölelték egymást, és együtt sírtak. Különösen Dávid sírt nagyon keservesen.

⁴² Majd Jonatán elbúcsúzott Dávidtól: „Menj el békességgel, Dávid, hiszen megesküdtünk az Örökkévaló nevére! Ő legyen a tanúja szövetségünknek, amelyet egymással kötöttünk, s amely utódainkat is örökre kötelezi.”

Dávid Ahimelek főpaphoz menekül

21 Ezután Jonatán visszatért a városba, Dávid pedig útnak indult, és Ahimelekhez, a paphoz ment Nób^[w] városába.

Amikor Ahimelek találkozott Dáviddal, és látta, hogy egyedül érkezett, megrettent. „Dávid! Hogy lehet, hogy egyedül jöttél? Miért nincs veled senki?” — kérdezte.

² Dávid így felelt: „A király küldött titokban valahová, de megparancsolta, hogy senki se tudjon arról, amit rám bízott. Az embereimet pedig egy másik helyre küldtem, ott fogok velük találkozni. ³ De most kérlek, adj nekem öt kenyeret, vagy bármilyen ennivalót, ami kéznél van!”

⁴ A pap ezt felelte: „Adok szívesen, de közönséges kenyerem nincs, csak a szent kenyerek vannak nálam. Azonban ebből csak akkor ehetnek az embereid, ha mostanában nem háltak asszonnyal.”

⁵ „Egyikünk sem hált asszonnyal, mióta elindultunk, s ennek már három napja. Embereim mindig óvakodnak attól, hogy tisztátalanná váljanak, amikor valamilyen harci küldetésben^[x] vagyunk. Most különösen ez a helyzet.”

⁶ Így hát, mivel nem volt más kenyere, a pap odaadta Dávidnak a szent kenyereket. Ezeket akkor vették el az Örökkévaló jelenlétéből, amikor frisset tettek a helyükre.

⁷ Azon a napon, amikor Dávid Ahimelekhez érkezett, történetesen Saul egyik szolgája is ott tartózkodott^[y] a szentély közelében. Dóégnek hívták, edomi származású volt, és Saul rábízta pásztorainak felügyeletét.

⁸ Dávid ezután azt kérdezte Ahimelektől: „Nincs itt kéznél egy kard vagy lándzsa, amit nekem adhatnál? A király megbízatása annyira sürgős volt, hogy nem hoztam magammal egyik fegyveremet sem.”

⁹ „De van — válaszolta a pap —, a filiszteus Góliát kardja. Ez az, amit elvettél tőle, mikor az Élá-völgyben legyőzted. Ott fekszik a kard egy ruhába tekerve az efód mögött. Ha az megfelel, elviheted, de más nincs.”

„Góliát kardja? — kiáltott fel Dávid. — Nincs annak párja, az kell nekem, add csak ide!”

Dávid a filiszteusokhoz menekül

¹⁰ Dávid még aznap továbbment a filiszteusok földjére, és Ákisnál, Gát királyánál keresett menedéket. ¹¹ De Ákistól ezt kérdezték a szolgái: „Urunk, nem ez az a Dávid, aki Izráel királya? Hiszen ő az, akiről az izráeliek ezt énekelték, mikor örömükben táncoltak:

¹² Hallotta ezt Dávid is, és nagyon megrettent. Félt Ákis királytól, ¹³ ezért előtte és a szolgák előtt őrültnek tetette magát. Úgy viselkedett közöttük, mint akinek elment az esze: össze-vissza firkált jeleket a kapukra, és a nyála lecsorgott a szakállán. ¹⁴ Végül Ákisnak elege lett ebből, és ezt mondta szolgáinak: „Nem látjátok, hogy ez az ember őrült? Minek hoztátok ide? ¹⁵ Nincs elég bolond az országomban, még ezt is idehoztátok, hogy itt őrjöngjön előttem? Be ne engedjétek többet ide!”

Dávid tovább menekül

22 Dávid továbbment Gátból, és az Adullám városa melletti barlangban keresett menedéket. Amikor a családja és rokonai ezt megtudták, ők is odamentek, és csatlakoztak Dávidhoz. ² Sokan mások is jöttek hozzá, összesen vagy 400 férfi gyűlt össze Dávid körül, aki a vezetőjük lett. Voltak közöttük, akik el voltak adósodva, mások valamilyen szorongatott helyzetbe kerültek, vagy csak elégedetlenek voltak.

³ Azután Dávid Moáb földjére, Micpe városába ment, ahol ezt kérte Moáb királyától: „Kérlek, engedd meg, hogy apám és anyám itt maradjon nálad, amíg megtudom, hogy Istennek mi a szándéka velem!” ⁴ Így hát Dávid szülei ottmaradtak Moáb királyánál, amíg Dávid a megerősített rejtekhelyen tartózkodott.

⁵ De Gád próféta azt mondta Dávidnak: „Ne maradj ezen a rejtekhelyen tovább, hanem indulj Júda földjére!” Dávid el is ment onnan a hereti erdőbe.

Saul kivégezteti a papokat

⁶ Saulnak hírt vittek róla, hogy Dávid merre jár a csapatával. Ekkor Saul éppen Gibeában tartózkodott, a dombon, a tamariszkuszfa alatt, kezében a lándzsájával. Körülötte álltak a vezető emberei, ⁷ akiknek ezt mondta: „Hallgassatok ide, benjámini férfiak! Azt hiszitek, hogy Isai fia majd szántóföldeket és szőlőskerteket fog ajándékozni nektek? Abban reménykedtek, hogy a seregében századosokká és ezredesekké tesz benneteket? ⁸ Ezért fogtatok össze ellenem? Emiatt hallgatjátok el előlem, hogy a saját fiam szövetséget kötött Isai fiával? Hát egyikőtök sem szánt meg engem, hogy jelentette volna, mikor a fiam ellenem lázította szolgámat, hogy csapdát állítson nekem?! Mert éppen ez az, amit Isai fia tesz ellenem!”

⁹ Ekkor megszólalt az edomi Dóég, aki Saul szolgáinak az elöljárója volt: „Királyom, én láttam Isai fiát, amikor Nóbba érkezett, Ahimelekhez, Ahitúb fiához. ¹⁰ Ahimelek megkérdezte az Örökkévalót érte, ellátta ennivalóval, és neki adta a filiszteus Góliát kardját is.”

¹¹ Akkor a király elküldte embereit, hogy hozzák elé Ahimelek papot és egész rokonságát, a papokat, akik Nób városában laktak. Azok el is jöttek, és megálltak a király előtt.

¹² Akkor Saul ezt mondta: „Figyelj rám, Ahimelek, Ahitúb fia!”

„Igen, királyom!” — felelt a pap.

¹³ „Miért fogtál össze titokban Isai fiával ellenem? — vonta felelősségre Saul. — Hiszen kenyeret és kardot adtál neki, és még Istent is megkérdezted az érdekében! Segítetted abban, hogy ellenem lázadjon, és csapdát állítson nekem — mert ő most ezt teszi!”

¹⁴ Ahimelek így felelt: „Királyom, nincs senki szolgáid közül, aki hűségesebb lenne hozzád, mint Dávid! Hiszen ő a leányod férje és a testőreid parancsnoka!^[z] Mindenki tiszteli őt a királyi udvarban. ¹⁵ Máskor is megkérdeztem már az Örökkévalót Dávid érdekében, egyáltalán nem ez volt az első ilyen eset. Nekem soha eszembe sem jutott, hogy a király ellen összeesküvést szőjek. Ne vádoljon a király se engem, se a rokonaimat ilyesmivel! Szolgáid vagyunk, és erről, amit mondtál, semmit nem tudunk.”

¹⁶ De a király mégis így ítélt: „Ezért halállal lakolsz, Ahimelek — és veled együtt összes rokonod is!” ¹⁷ Azután parancsolt a körülötte álló testőröknek: „Öljétek meg az Örökkévaló papjait, mert Dávidot segítették! Tudták, hogy előlem szökött el, mégsem jelentették nekem!”

De a királyi testőrök nem akartak kezet emelni az Örökkévaló papjaira.

¹⁸ A király ezután az edomi Dóéghez fordult: „Akkor öld meg te a papokat!” Ő teljesítette a parancsot, és azon a napon 85 papot gyilkolt le, akik mind lenvászonból készült efódot viseltek. ¹⁹ Dóég azután Nóbba, a papok városába ment, és karddal kiirtotta a papok családtagjait és egész rokonságukat. Mindenkit megölt a városban: férfiakat és nőket, gyermekeket és csecsemőket, sőt, még a szarvasmarhákat, szamarakat, juhokat és kecskéket is.

²⁰ Ahimelek egyik fiának, Ebjátárnak azonban mégis sikerült elfutnia — így ő volt az egyetlen, aki életben maradt. Dávidhoz menekült, és csatlakozott a csapatához, ²¹ és beszámolt Dávidnak arról, hogy Saul kivégeztette az Örökkévaló papjait. ²² Dávid ezt mondta: „Amikor Nóbba érkeztem Ahimelekhez, és ott láttam az edomi Dóéget, azonnal tudtam, hogy ő el fog árulni Saulnak! Miattam ölette meg Saul apádat és rokonaidat!^{[aa] 23} Most hát maradj itt, és ne félj! Téged is ugyanaz akar megölni, aki engem. Mellettem azonban biztonságban leszel.”

Dávid felszabadítja Keila városát

23 Történt ezután, hogy hírt hoztak Dávidnak: „A filiszteusok megtámadták Keila városát, és elrabolják a gabonájukat a szérűskertekről.”

² Dávid megkérdezte az Örökkévalót: „Elmenjek-e, hogy leverjem ezeket a filiszteusokat?”

Az Örökkévaló ezt felelte: „Menj, és verd meg őket! Szabadítsd fel Keilát!”

³ De az emberei ezt mondták Dávidnak: „Még itt, Júda területén is féltjük az életünket. Mennyivel inkább veszélyben leszünk Keilánál, ahol a filiszteusok seregével kell szembenéznünk?”

⁴ Ekkor ismét megkérdezte Dávid az Örökkévalót, aki így biztatta: „Indulj, menj el Keilába, mert győzelmet adok neked a filiszteusok fölött!” ⁵ Így hát Dávid mégis Keilába vezette csapatát, és harcoltak a filiszteusokkal. Nagy győzelmet arattak, fölszabadították Keila városát, és zsákmányul ejtették a filiszteusok jószágait.

⁶ Amikor Ebjátár pap, Ahimelek fia Dávidhoz menekült Keilába, az efódot is magával vitte.^[ab]

⁷ Saulnak jelentették, hogy Dávid Keilában tartózkodik. Saul ennek nagyon megörült: „Isten végre a kezembe adta Dávidot, hiszen most önként sétált bele a csapdába! Bement egy fallal és záras kapukkal körülvett városba, ahonnan nem menekülhet, ha körülvesszük!” ⁸ Azzal összeszedte seregét, és megindultak, hogy körülvegyék és megostromolják Keilát, Dávidot és embereit pedig elfogják.

⁹ Dávid azonban megtudta, hogy mit tervez ellene Saul, és szólt Ebjátár papnak: „Kérlek, hozd ide az efódot!”

¹⁰ Azután Dávid így imádkozott: „Örökkévaló, Izráel Istene, kérlek, válaszolj nekem! Hallottam, hogy Saul Keilába akar jönni, hogy elpusztítsa a várost miattam. ¹¹ Kérlek, mondd meg nekem, hogy valóban idejön-e!”^[ac]

„Igen, Saul ide fog jönni” — válaszolta az Örökkévaló.

¹² „Keila lakói átadnak-e Saulnak engem és az embereimet?” — kérdezte Dávid.

„Igen, átadnak” — válaszolta az Örökkévaló.

¹³ Ezután Dávid, és mintegy 600 főnyi csapata elhagyta Keilát, és helyről-helyre vándoroltak. Amikor Saul megtudta, hogy Dávid elment Keilából, letett a tervéről, és nem vonult a város ellen.

Jonatán bátorítja a barátját

¹⁴ Dávid Zíf pusztájában, a hegyek és sziklák között tanyázott. Saul folyton kereste, és igyekezett elfogni, de az Örökkévaló^[ad] nem szolgáltatta ki neki Dávidot. ¹⁵ Dávid is tudta, hogy Saul üldözi, és az életére tör, ezért Horesben rejtőzött, Zíf vidékén.

¹⁶ Ekkor Jonatán, Saul fia fölkereste Dávidot Horesben, és bátorította, hogy Dávid hite erősen kapaszkodjon az Örökkévalóba: ¹⁷ „Ne félj Dávid! Apám nem fog téged megtalálni! Te leszel Izráel királya, én pedig a második leszek melletted! Ezt még apám is jól tudja.” ¹⁸ Azután ismét szövetséget kötöttek egymással az Örökkévaló előtt. Jonatán hazament, Dávid pedig Horesben maradt.

A Megmenekülés Sziklája

¹⁹ Zíf lakói közül némelyek fölkeresték Sault Gibeában, és jelentették neki: „Királyunk, tudd meg, hogy Dávid a mi vidékünkön, Horesben rejtőzködik, a sziklák között, a Hakilá-dombon, a Jesimontól délre. ²⁰ Jöjj hát hozzánk, amikor akarsz, és mi kiszolgáltatjuk Dávidot neked.”

²¹ Saul ezt válaszolta: „Áldjon meg az Örökkévaló titeket, hogy megszántatok engem! ²² Menjetek vissza, és tudjátok meg, hogy pontosan merre jár, és kik mennek hozzá, mert mondták nekem, hogy Dávid nagyon ravasz. ²³ Kémleljétek ki a rejtekhelyeket, ahol tartózkodni szokott. Azután jelentsétek nekem! Akkor majd oda vonulok csapatommal, és ha azon a vidéken lesz, megkeresem, még ha egész Júda földjét át kell is kutatnom miatta.”

²⁴ A küldöttek visszatértek Zífbe, mielőtt Saul is odament volna.

Eközben Dávid és csapata Máón pusztájában járt, Jesimontól délre.

²⁵ Ezután Saul is elindult katonáival, hogy elfogja Dávidot, aki azonban tudomást szerzett erről, és a nagy sziklához vonult, amely a Máón-pusztában van. Jelentették ezt Saulnak, ezért ő is a Máón-pusztába sietett. ²⁶ Saul és csapata a hegy egyik oldalán, Dávid meg a másik oldalán vonult az embereivel. Dávid nagyon igyekezett, hogy minél hamarabb elmeneküljön Saul elől, de Saul csapata mégis bekerítette.

²⁷ Ekkor hirtelen hírnök érkezett a királyhoz, ezzel az üzenettel: „Siess, mert a filiszteusok betörtek országodba!”

²⁸ Ezért Saul felhagyott Dávid üldözésével, és elvonult, hogy a filiszteusok ellen harcoljon. Ezért nevezték el azt a sziklát a „Megmenekülés Sziklájának”.

²⁹ Ezután Dávid elvonult onnan, és Éngedi sziklái között rejtőzött el embereivel együtt.

Dávid nem áll bosszút Saulon

24 Miután Saul a filiszteusokat elűzte, visszatért. Ekkor jelentették neki, hogy Dávid a pusztában bujkál, Éngedi környékén.

² Saul ekkor maga mellé vette 3 000 legjobb katonáját, akiket egész Izráelből válogatott össze, és elindult, hogy Dávidot és embereit megkeresse a Vadkecskék Kősziklái közelében, Éngedi környékén. ³ Útközben egy juhkarámhoz érkeztek. Volt itt egy barlang, ahová Saul bement, hogy a szükségét végezze. Történetesen akkor Dávid és csapata éppen a barlang legbelső részében rejtőzött. ⁴ Dávidnak ezt mondták az emberei: „Látod, erről a kedvező lehetőségről mondta neked az Örökkévaló: »Nézd, kezedbe adom ellenségedet, és azt tehetsz vele, amit akarsz.«”

Akkor Dávid óvatosan odalopakodott Saul közelébe, és a köpenyének sarkát levágta. Saul azonban mindebből semmit sem vett észre. ⁵ Emiatt azonban Dávidot később nagyon bántotta a lelkiismerete, ⁶ és azt mondta az embereinek, mikor visszalopakodott hozzájuk: „Mentsen meg az Örökkévaló attól, hogy valaha ártsak uramnak! Semmiképpen nem fogok kezet emelni arra, akit az Örökkévaló kent föl királynak!” ⁷ Ezzel lecsendesítette és visszatartotta őket attól, hogy rátámadjanak Saulra.

Saul közben kiment a barlangból, és továbbindult.

⁸ Egy kis idő múlva Dávid is előjött a barlangból, és Saul után kiáltott: „Uram, királyom!”

Saul visszanézett, s ekkor Dávid tisztelettel a földig hajolt előtte. ⁹ Majd ezt mondta: „Királyom, miért hallgatsz azok szavára, akik szerint én ártani akarok neked? ¹⁰ Most magad is meggyőződhettél róla, hogy téged a barlangban az Örökkévaló kiszolgáltatott nekem! Bár voltak, akik arra biztattak, hogy öljelek meg, én mégis megkíméltelek! Azt mondtam, hogy nem emelek kezet uramra, mert ő az Örökkévaló fölkent királya. ¹¹ Nézd, atyám, itt van a kezemben a köpenyed sarka, amelyet én magam vágtam le. Bizony, akkor meg is gyilkolhattalak volna! Értsd meg hát, és ismerd el, hogy semmiféle gonoszságot, vagy árulást nem tervezek ellened! Semmit sem vétettem ellened, mégis az életemre törsz! ¹² Ítéljen az Örökkévaló közted és közöttem, és ő büntessen meg azért, amit ellenem tettél, de én nem fogok kezet emelni rád! ¹³ Ahogy az ősi közmondás is mondja:

Én azonban nem vagyok gonosz, és sohasem fogok kezet emelni rád. ¹⁴ Kit üldözöl hát valójában? Azért vonult ki seregével Izráel királya, hogy egy döglött kutyát kergessen? Vagy egy bolhát? ¹⁵ Legyen az Örökkévaló a bíránk! Ő ítéljen közöttünk, ő védelmezze ügyemet, és szabadítson meg engem a kezedből!”

¹⁶ Mikor Dávid befejezte, Saul fölkiáltott: „Valóban te vagy az, Dávid fiam?” Azután a király hangos sírásra fakadt. ¹⁷ Majd így válaszolt Dávidnak: „Bizony, te igazságosabb vagy nálam! Én rosszul bántam veled, te mégis jóval viszonoztad! ¹⁸ Ma igazán megmutattad, hogy mennyire jó vagy hozzám, hiszen engem az Örökkévaló kiszolgáltatott neked, mégsem gyilkoltál meg. ¹⁹ Ugyan ki hagyja futni az ellenségét, ha a kezébe kerül? Jutalmazzon meg téged az Örökkévaló, amiért most ilyen jó voltál hozzám! ²⁰ Nézd, magam is jól tudom, hogy te leszel a király, és Izráel királysága a kezedben is marad. ²¹ Esküdj hát meg most az Örökkévalóra, hogy halálom után nem fogod kiirtani utódaimat, és nemzetségemből nem törlöd ki a nevemet!”

²² Dávid megesküdött erre Saulnak, aki ezután hazatért. Dávid és az emberei azonban visszatértek megerősített rejtekhelyükre.

Sámuel halála

25 Sámuel meghalt, és Rámában temették el, a saját birtokán. Egész Izráel népe összegyűlt a temetésére, és meggyászolta.

Dávid továbbvonult csapatával a Máón-pusztába.^[ae]

Dávid követei Nábálhoz mennek

^2-3 Élt egy gazdag ember Máónban, akit Nábálnak^[af] hívtak, és Káleb nemzetségébe tartozott. Gazdasága Kármelben^[ag] volt, ahol 3 000 juhot és 1 000 kecskét tartott. Felesége, Abigail nagyon okos és szép, Nábál ellenben durva természetű és rosszindulatú volt.

Nábál egyszer éppen a juhait nyírta Kármelben. ^4-5 Amikor ezt Dávid a pusztában meghallotta, elküldte tíz emberét Nábálhoz. „Menjetek el Kármelbe — mondta nekik —, és keressétek meg ott Nábált. Köszöntsétek őt a nevemben, ⁶ és mondjátok ezt neki: »Békesség neked, békesség családodnak, egész gazdaságodnak és nyájaidnak! ⁷ Hallottam, hogy most nyírod a juhaidat. Pásztoraid egy ideig a közelünkben legeltettek, de nem bántottuk őket, s nyájaidból sem hiányzott egyetlen egy sem, amíg Kármelben voltak. ⁸ Kérdezd meg szolgáidat, ők is tanúsítják, hogy így volt. Kérlek, légy jóindulattal hozzánk, és adj valami ajándékot szolgáidnak és fiadnak, Dávidnak, hiszen az ünnepre jöttünk!«”

⁹ Dávid követei el is mentek Nábálhoz, és átadták Dávid üzenetét, azután várták a választ.

¹⁰ Nábál azonban így válaszolt nekik: „Ki az a Dávid? Kicsoda Isai fia? Manapság oly sok szolga megszökik az urától. ¹¹ Csak nem azt várjátok tőlem, hogy a juhaimat nyíró szolgáim ételét — kenyeret, bort^[ah] és a levágott állatok húsát — elvegyem, és olyan jöttmenteknek adjam, akikről azt sem tudom, kicsodák?!”

¹² Ezt hallva Dávid küldöttei sarkon fordultak, visszatértek Dávidhoz, és mindent elmondtak neki. ¹³ Dávid ekkor kiadta a parancsot: „Mindenki kösse fel a kardját!” Ekkor mindenki felkészült, Dávid is kardot kötött, és 400 emberével együtt elindult. Csak 200 fő maradt hátra a holmiknál.

Abigail bölcsessége elhárítja a vérontást

¹⁴ Közben Nábál egyik szolgája elfutott Abigailhoz, Nábál feleségéhez, és mindent elmondott neki: „Asszonyom, Dávid követeket küldött a pusztából urunkhoz, hogy békességgel köszöntsék őt, de Nábál durván visszautasította, és üres kézzel küldte el őket. ¹⁵ Pedig azok az emberek egész idő alatt nagyon jól bántak velünk, amíg nyájainkat legeltettük a közelükben. Nem bántottak bennünket, semmit el nem vettek tőlünk, ¹⁶ sőt, úgy megvédtek bennünket, mint egy erős kőfal! Amíg ők velünk voltak, éjjel-nappal biztonságban voltunk a nyájainkkal együtt. ¹⁷ Asszonyom, jól gondold meg, mit kell tenned, mert nagy veszély fenyegeti urunkat, egész családját, szolgáit és gazdaságát! De ő olyan durva és kemény ember, hogy nem lehet vele beszélni.”

¹⁸ Abigail ekkor sürgősen munkához látott: összegyűjtött 200 kenyeret, két tömlő bort, egy kosár^[ai] pörkölt gabonát, 100 mazsola-kalácsot, 200 aszalt füge-kalácsot^[aj], meg 5 juhot levágott, és a húst megsütötte. Mindezt szamarakra rakta, ¹⁹ és a szolgáinak ezt mondta: „Menjetek előttem a szamarakkal, én meg követlek titeket!” De férjének nem szólt egy szót sem. ²⁰ Abigail a szamarával éppen lefelé ereszkedett a hegy egyik oldalán, és nem látta, hogy Dávid az embereivel a másik oldalon szembe jön vele. Így váratlanul összetalálkoztak.

²¹ Dávid éppen ezt mondta a csapatának: „Bizony, hiába védelmeztem Nábál nyájait a pusztában, hogy semmi se vesszen el abból, ami az övé! Ő pedig most a jóért rosszal fizet nekünk! ²² Isten büntessen meg engem,^[ak] ha holnap reggelre életben hagyok Nábál családjából és szolgái közül akár egyetlen fiút vagy férfit is!”

²³ Amikor Abigail meglátta Dávidot, sietve leszállt a szamaráról, és arccal a földre borult előtte. ²⁴ Azután Dávid lába előtt így szólt: „Uram, engedd meg, hogy szolgálólányod szóljon előtted, és kérlek, hallgass meg! Csak engem hibáztass azért, ami történt! ²⁵ Ugyanis nem találkoztam a követeiddel, és nem tudtam semmit a jövetelükről, csak utólag. Kérlek, uram, ne törődj Nábállal, ezzel a haszontalan emberrel! Olyan ő, mint a neve, hiszen bolondság van benne.^[al]

²⁶ Az Élő Örökkévalóra és a te életedre mondom, hogy az Örökkévaló az, aki megakadályozott téged abban, hogy gyilkosságba essél, és ártatlanok vérét ontsad! Ő az, aki nem engedte, hogy a saját kezeddel szerezz magadnak elégtételt. Legyenek hát ellenségeid és mindazok, akik ártani akarnak neked, olyanok, mint Nábál! ²⁷ Kérlek, fogadd el tőlem ajándékul ezeket a dolgokat, és add a vitézeidnek, akik téged követnek! ²⁸ Bocsásd meg hát szolgálóleányodnak, ami történt! Biztosan tudom, hogy az Örökkévaló állandóvá teszi királyi uralkodó házadat, mert az Örökkévaló harcait harcolod, és senki nem talál benned gonoszságot egész életedben. ²⁹ Ha pedig ellenségeid életedre törnek, Istened, az Örökkévaló őrizze meg az életedet,^[am] ellenségeid életét azonban hajítsa messzire, mint parittyából a követ!

³⁰ Amikor majd az Örökkévaló beteljesíti rajtad, uram, mindazt a jót, amelyet felőled mondott, és Izráel fejedelmévé tesz téged, ³¹ akkor nem kell azon bánkódnod, és nem fog bántani a lelkiismereted, hogy ártatlanokat gyilkoltál meg, és hogy a saját kezeddel szereztél magadnak elégtételt! S amikor majd az Örökkévaló jól bánik veled, uram, kérlek, jusson eszedbe szolgálóleányod, Abigail!”

³² Dávid így válaszolt: „Áldott legyen az Örökkévaló, Izráel Istene, aki téged ma ide küldött, hogy találkozzunk! ³³ Áldott a bölcsességed, és áldott vagy te magad is, mert visszatartottál attól, hogy ártatlanokat gyilkoljak meg, és hogy magam szerezzek magamnak elégtételt! ³⁴ Mert esküszöm az Örökkévalóra, Izráel Istenére — aki visszatartott engem attól, hogy bántsalak —, hogy ha nem jöttél volna idejében elém, akkor holnap reggelre Nábál családjában sem fiút, sem férfit nem hagytam volna életben.”

³⁵ Azzal Dávid átvette Abigail ajándékait, és ezt mondta neki: „Menj vissza békességben a házadba, mert hallgatok szavadra, és teljesítem a kérésedet.”

Dávid feleségül veszi Abigailt

³⁶ Ezután Abigail visszatért a házukba, ahol Nábál nagy vígan lakomázott. Olyan vendégséget szerzett, mint egy király, de mivel már erősen ittas volt, felesége nem szólt neki semmit. ³⁷ Másnap reggel, amikor Nábál már kijózanodott, Abigail mindent elmondott neki. Ettől Nábál annyira megrettent, hogy teljesen megbénult, és a szíve majdnem megállt. ³⁸ Tíz nappal később az Örökkévaló lesújtott Nábálra, aki ezt már nem élte túl.

^39-40 Amikor ezt Dávid meghallotta, azt mondta: „Áldott legyen az Örökkévaló, aki védőügyvédem lett Nábállal szemben. Az Örökkévaló perelt az engem gyalázó Nábállal, de attól visszatartott, hogy vétkezzek, és visszafordította Nábál gonoszságát a maga fejére!”

Azután Dávid üzent Abigailnak, hogy szeretné feleségül venni. Elküldte hozzá szolgáit Kármelbe ezzel az üzenettel: „Dávid küldött hozzád, hogy vigyünk magunkkal, mert szeretne feleségül venni.”

⁴¹ Az asszony ekkor arccal a földig hajolt, és így válaszolt: „Kész vagyok uramnak nemcsak felesége, hanem rabszolganője is lenni, aki uram szolgáinak lábát mossa.”

⁴² Azután sietve fölkészült, szamarára ült, magával vitte öt szolgálólányát, és a szolgákat követve mindannyian Dávidhoz mentek. Így lett Abigail Dávid felesége.

⁴³ Dávid feleségül vette a Jezréelből való Ahinóamot is. Így már két felesége volt. ⁴⁴ Korábban Saul leányát, Mikált is feleségül vette Dávid. Azonban Mikált Saul elszakította Dávidtól, és feleségül adta a Gallimból való Paltihoz, Lais fiához.

Dávid másodszor is megkíméli Saul életét

26 Zíf lakosai közül néhányan elmentek Saulhoz Gibeába, és jelentették neki: „Királyunk, Dávid a Hakilá-dombon rejtőzik, Jesimontól keletre.”

² Saul ekkor elindult 3 000 legjobb katonájával — akiket egész Izráelből válogatott össze —, hogy megkeresse Dávidot és embereit a Zíf-pusztában. ³ Amikor megérkezett, a Hakilá-dombon vert tábort, Jesimon közelében, az út mellett. Dávid ezalatt a pusztában tartózkodott. Mikor észrevette, hogy Saul az üldözésére indult, ⁴ kémeket küldött ki, és megbizonyosodott felőle, hogy Saul csapata már megérkezett a környékre. ⁵ Ezután maga Dávid is Saul táborának a közelébe ment, és jól megfigyelte azt a helyet, ahol Saul és Abner alszanak. Abner Nér fia és a sereg fővezére volt. Saul a tábor közepén aludt, a katonáitól teljesen körülvéve.

⁶ Dávid megkérdezte a hettita Ahimelektől és Abisajtól: „Melyikőtök jön le velem Saulhoz, a táborába?” Abisaj — aki Cerúja fia, és Jóáb testvére volt — vállalkozott rá: „Én lemegyek veled” — felelte.

⁷ Éjjel azután Dávid és Abisaj óvatosan belopóztak Saul táborába. Egészen közel jutottak Saulhoz, aki mélyen aludt. Látták, hogy Saul feje mellett ott van a lándzsája, a földbe szúrva. Abner, meg a többi katona is ott feküdt Saul körül: mindannyian mélyen aludtak.

⁸ „Látod? — súgta Abisaj Dávidnak. — Isten most a kezedbe adta ellenségedet! Engedd meg, hogy a földhöz szegezzem Sault a saját lándzsájával! Egyetlen szúrással végzek vele, nem lesz szükség többre.”

⁹ De Dávid nem engedte: „Nem, Abisaj, ne nyúlj hozzá! — felelte. — Ki emelhetne büntetlenül kezet az Örökkévaló fölkentjére? ¹⁰ Amilyen biztos, hogy az Örökkévaló él, olyan biztos, hogy maga az Örökkévaló fog Saulra lesújtani. Vagy eljön az ideje, és meghal, vagy pedig csatában esik el. ¹¹ Az Örökkévaló mentsen meg attól, hogy kezet emeljek arra, akit ő fölkent! De vedd csak el a lándzsáját meg a vizeskorsóját, és menjünk!”

¹² Így hát Dávid magával vitte Saul lándzsáját és vizeskorsóját, és Abisajjal együtt elmentek. Saul és az emberei semmit sem vettek észre, mert az Örökkévaló mély álmot küldött rájuk.

¹³ Dávid fölment a völgy túlsó oldalán lévő domb tetejére, jó messzire, hogy biztonságos távolban legyen Saul seregétől. ¹⁴ Onnan kiáltott le a seregnek és Abnernek, Nér fiának: „Hallod-e Abner? Válaszolj nekem!”

„Ki vagy te? — kiáltott vissza Abner. — Miért szólítod a királyt?”

¹⁵ Dávid így folytatta: „Abner, te vagy a legvitézebb harcos Izráelben, igaz? Akkor miért nem őrizted jobban uradat?! Hiszen valaki behatolt a táborodba, hogy megölje a királyt! ¹⁶ Nagy hibát vétettél! Az Örökkévalóra mondom, megérdemelnétek, hogy kivégezzenek benneteket, amiért nem őriztétek uratokat, az Örökkévaló fölkent királyát! Nézd csak meg, hová lett a király ágya mellől a lándzsája és a vizeskorsója?”

¹⁷ Saul fölismerte Dávid hangját, és így kiáltott neki: „Te vagy az, fiam, Dávid?”

„Igen, én vagyok az, uram, királyom! — felelt Dávid. — ¹⁸ De miért üldözöl engem, hűséges szolgádat? Mit vétettem ellened? Mi a bűnöm? ¹⁹ Kérlek, uram, királyom, hallgass meg engem, szolgádat! Ha az Örökkévaló indított arra, hogy üldözz engem, őt ki lehet engesztelni áldozattal. De ha emberek ingereltek téged ellenem, akkor legyenek átkozottak az Örökkévaló előtt, amiért elüldöztek engem arról a földről, amelyet örökségül kaptam az Örökkévalótól! Legyenek átkozottak, amiért azt mondták nekem: »Menj el innen, és szolgálj más isteneket!« ²⁰ De nem, az nem lehet, hogy az Örökkévaló arcától távol kelljen meghalnom! Izráel királya kivonult seregével, hogy egy kicsiny bolhát üldözzön, vagy úgy kergessen engem, ahogy a fogolymadarakra vadásznak a hegyekben!”

²¹ Saul így kiáltott vissza: „Jöjj vissza, fiam, Dávid, mert vétkeztem ellened! Nem fogok többé a vesztedre törni! Hiszen ma megkímélted az életem, pedig megölhettél volna. Bizony, nagyot hibáztam, és bolondul cselekedtem!”

²² Dávid így felelt: „Nézzétek, itt van a király lándzsája! Jöjjön át érte valaki, és vigye vissza! ²³ Minden embernek a maga hűsége és igazságossága szerint fizet meg az Örökkévaló, ahogy megérdemli! Nézd, királyom, ma az Örökkévaló a kezembe adott téged, de nem emeltem kezet rád, mivel téged az Örökkévaló kent föl királlyá! ²⁴ Amilyen drága volt számomra az életed, legyen az én életem is olyan drága az Örökkévaló számára, és szabadítson ki engem minden bajból!”

²⁵ Saul végül ezt mondta: „Áldott legyél, fiam, Dávid! Nagy dolgokat fogsz véghezvinni, és győztes leszel!”

Ezután Dávid továbbment, Saul pedig hazatért.

Dávid a filiszteusoknál keres menedéket

27 Dávid azonban mégis ezt gondolta: „Egyszer Saul csakugyan elpusztít engem! Jobb lesz, ha sürgősen elmenekülök a filiszteusokhoz! Ha elfutok Izráelből, Saul sem fog tovább üldözni, s így megmenekülök tőle.”

^2-3 Dávid táborában ekkor 600 férfi volt, meg a családjaik. Dávid vezetésével valamennyien felkerekedtek, és átmentek a határon a filiszteusok földjére, Ákishoz, Máók fiához, Gát királyához. Azután Gátban telepedtek le. Dávid is ott lakott Ákis király közelében két feleségével, a jezréeli Ahinóammal és a kármeli Abigaillal, aki régebben Nábál özvegye volt. ⁴ Amikor Saul megtudta, hogy Dávid Gátban keresett menedéket, lemondott róla, és felhagyott az üldözésével.

⁵ Dávid ezt javasolta Ákisnak: „Ha jóindulattal vagy irántam, kérlek, engedd meg, hogy valamelyik faluban lakhassak az embereimmel együtt! Hiszen a szolgád vagyok, miért is laknék a király városában?”

⁶ Ákis beleegyezett, és azon a napon kijelölte Dávid és csapata számára Ciklágot, hogy ott telepedjenek le. Ettől kezdve mind a mai napig Ciklág Júda királyainak a birtokához tartozik. ⁷ Dávid embereivel egy évig és négy hónapig tartózkodott a filiszteusok földjén.

⁸ Ez idő alatt Dávid és serege sokszor megtámadta a gesúriakat, a gézerieket és az amálekieket. Ezek a nomád törzsek Telam^[an] és Súr vidékén, és attól az Egyiptomig terjedő területen laktak. ⁹ Dávid és csapata pusztította ezeket a törzseket, és akiket legyőzött, azok közül senkit sem hagyott életben, még az asszonyokat sem. Juhaikat, marháikat, szamaraikat, tevéiket és a zsákmányolt ruhaneműt azonban magával vitte Ákishoz.

¹⁰ Ilyenkor Ákis megkérdezte tőle: „Ma merre mentetek portyázni?”

Dávid ilyenkor mindig félrevezető választ adott Ákisnak: „Ma Júda déli részére törtünk be” — válaszolta. Máskor ezt mondta: „Ma a jerahmeéliek ellen harcoltunk.” Vagy ezt: „Most a kéniek déli vidékét raboltuk ki.”^{[ao] 11} Azért nem hagyott életben Dávid senkit a legyőzöttek közül, hogy ne tudják elárulni Ákisnak, merre portyáztak. Amíg a filiszteusoknál lakott, Dávid mindig ezt tette. ¹² Ákis megbízott benne, mert azt gondolta, hogy ezek miatt a portyázások és rablások miatt Izráel népe meggyűlölte Dávidot, aki most már mindig a szolgája marad.

Háború a filiszteusokkal

28 Történt ezután, hogy a filiszteusok ismét összegyűjtötték seregüket, és hadjáratra készültek Izráel ellen. Ákis király ezt mondta Dávidnak: „Ugye tudod, hogy neked és embereidnek is velem együtt kell hadba vonulnotok?”

² Dávid így felelt: „Szolgád vagyok uram, te tudod, mit kell tennem.”

„Akkor hát ezentúl te leszel az állandó testőrségem kapitánya” — válaszolta Ákis.

Saul a halottidéző asszonytól kér segítséget

³ Miután Sámuel meghalt, egész Izráel meggyászolta, majd eltemették Rámában, ahol lakott.

Saul ebben az időben kiűzte Izráel területéről a halottidézőket és jósokat.

⁴ A filiszteusok összegyűjtötték seregüket, behatoltak Izráel területére, és letáboroztak Súnem mellett. Saul is összehívta seregét egész Izráelből, és Gilbóánál vert tábort.

⁵ Amikor meglátta a filiszteusok táborát, nagyon megrettent, és szívét összeszorította a félelem. ⁶ Azután megkérdezte az Örökkévalót, aki azonban nem válaszolt neki sem álom, sem az Úrím, sem a próféták által. ⁷ Végül Saul ezt mondta a tisztjeinek: „Keressetek nekem egy halottidéző asszonyt, elmegyek hozzá és megkérdezem őt!”

„Lakik egy ilyen asszony nem messze innen, Éndórban!” — mondták azok.

⁸ Saul álruhába öltözött, hogy senki se ismerje föl, majd éjjel két emberével együtt elment ahhoz az asszonyhoz, Éndórba.

Ezt kérte tőle: „Mondj nekem jövendőt a szellem által, kérlek, és idézd meg, akit mondok neked!”

⁹ De az asszony így válaszolt: „Uram, te is jól tudod, hogy Saul király kiűzte a halottidézőket és a jósokat Izráel földjéről. Csapdába akarsz ejteni, hogy megöljenek?”

¹⁰ Saul azonban megesküdött neki az Örökkévalóra: „Él az Örökkévaló, hogy emiatt nem lesz semmi bántódásod!”

¹¹ „Hát jó — egyezett bele az asszony —, akkor mondd, kit idézzek föl neked?”

„Sámuelt!” — felelte Saul.

¹² Amikor az asszony meglátta Sámuelt, fölsikoltott. Azután Saulhoz fordult: „Hiszen te vagy Saul! Miért csaptál be engem?!”

¹³ De a király megnyugtatta: „Ne félj, nem lesz semmi bántódásod! De mondd csak, kit látsz?”

„Látok egy isten-félét feljönni a földből” — válaszolta az asszony.

¹⁴ „Milyennek látod?” — kérdezte Saul.

„Olyan, mint egy öregember, és köpenyt visel” — felelt a halottidéző.

Saul azt gondolta, hogy ez Sámuel, ezért arccal a földre borult előtte.

¹⁵ Sámuel ekkor megkérdezte Saultól: „Miért háborgatsz engem? Miért idéztél meg?”

Saul így válaszolt: „Igen nagy bajban vagyok! A filiszteusok hadjáratot indítottak ellenem, ráadásul még Isten is elhagyott engem! Hiába kérdezem, nem válaszol sem a próféták, sem álom által. Ezért fordultam hozzád, hogy tanácsot kérjek, mitévő legyek most.”

¹⁶ De Sámuel ezt felelte: „Ha az Örökkévaló elhagyott téged, és ellenségeddé lett, akkor mi értelme, hogy engem megkérdezz? ¹⁷ Az Örökkévaló azt teszi, amit általam előre megmondott neked: Kiveszi kezedből a királyi uralmat, és másnak — Dávidnak — adja. ¹⁸ Azért teszi ezt, mert nem engedelmeskedtél az Örökkévaló szavának: nem hajtottad végre az amálekieken az Örökkévaló ítéletét, amelyet lángoló haragjában hozott. ¹⁹ Ezen felül az Örökkévaló veled együtt kiszolgáltatja Izráelt is a filiszteusoknak. Holnap te is, meg fiaid is velem lesztek. Bizony, Izráel seregét az Örökkévaló a filiszteusok kezébe adja, akik legyőznek titeket.”