Bible in 90 Days

Omri, Izráel királya

²¹ Ezután Izráel népe két pártra szakadt. Az egyik párt Tibnit, Gínat fiát akarta királlyá tenni, a másik pedig Omrit. ²² Ez utóbbi párt bizonyult erősebbnek, és Tibni meghalt. Így Omri lett Izráel királya.

²³ Ászá, Júda királya uralkodásának 31. évében lett király Izráelben Omri, és 12 évig uralkodott. Hat évig Tircában tartotta királyi udvarát, ²⁴ azután új várost épített, és odaköltözött. Semertől 2 talentum^[a] ezüstért megvásárolta Samária hegyét, és ott építette föl az új várost, amelyet az eredeti tulajdonos nevéről Samáriának nevezett el.

²⁵ Omri minden elődjénél gonoszabb volt. Olyan dolgokat tett, amelyeket az Örökkévaló rossznak tart. ²⁶ Jeroboám, Nebát fia útján járt, és ugyanazokat a bűnöket követte el. Ugyanúgy bűnbe vitte Izráel népét, amely a bálványimádással haragra ingerelte az Örökkévalót, Izráel Istenét.

²⁷ Omri egyéb dolgait és hőstetteit följegyezték az Izráel királyainak történetéről szóló könyvben. ²⁸ Azután Omri meghalt, és Samáriában temették el. Fia, Aháb követte Izráel trónján.

Aháb, Izráel királya

²⁹ Ászá, Júda királya uralkodásának 38. évében Aháb, Omri fia lett a király Izráelben. Samáriában uralkodott 22 évig. ³⁰ Aháb minden elődjénél gonoszabb volt. Olyan dolgokat tett, amelyeket az Örökkévaló rossznak tart. ³¹ Ugyanazokat a bűnöket követte el, amelyeket Jeroboám, Nebát fia. Ráadásul, feleségül vette Jezábelt, a szidóniak királyának, Etbaalnak a leányát! Ettől kezdve Aháb is Baált tisztelte és imádta. ³² Templomot és oltárt is épített Baál tiszteletére Samáriában. ³³ Asera-oszlopot is állított, és még inkább haragra ingerelte az Örökkévalót, Izráel Istenét, mint az előtte uralkodó izráeli királyok.

³⁴ Aháb uralkodása idején történt, hogy a bételi Híél újjáépítette Jerikó városát. Az alapokat elsőszülött fiának az élete árán fektette le, a város kapuit pedig legkisebb fiának az élete árán állította föl — éppen úgy, ahogy azt az Örökkévaló előre megmondta^[b] Józsué, Nún fia által.

Illés próféta és a nagy szárazság

17 Illés próféta Tisbe városából származott, Gileádból. Azt mondta Ahábnak, Izráel királyának: „Esküszöm az élő Örökkévalóra, Izráel Istenére, aki előtt állok,^[c] hogy a következő években mindaddig sem eső, sem harmat nem hullik, amíg én nem mondom.”

² Azután az Örökkévaló szólt Illésnek: ³ „Menj el innen kelet felé, és rejtőzz el a Kerít-patak völgyében, a Jordántól keletre! ⁴ A patakból ihatsz, és parancsoltam a hollóknak, hogy tápláljanak téged.”

⁵ Illés tehát elment a Jordánon túlra, az Örökkévaló szava szerint, és letelepedett a Kerít-patak mellett. ⁶ A hollók minden reggel és este kenyeret és húst hoztak neki, vizet pedig a patakból ivott.

⁷ Mivel azonban egy csepp eső sem esett az országban, egy idő múlva ez a patak is kiszáradt. ⁸ Akkor az Örökkévaló ismét szólt Illésnek: ⁹ „Illés, indulj útnak, menj a Szidónhoz tartozó Sareptába, és lakj ott egy ideig! Nézd, parancsoltam ott egy özvegyasszonynak, hogy gondoskodjon rólad.”

¹⁰ Illés elindult, és amikor Sarepta kapujához közeledett, látott egy özvegyasszonyt, aki tűzrevaló gallyakat szedegetett. Illés megszólította: „Kérlek, hozz egy kis vizet nekem a korsódban, nagyon szomjas vagyok!” ¹¹ Amikor az asszony elindult, hogy vizet hozzon, Illés még utána szólt: „Egy falat kenyeret is hozz, kérlek!”

¹² De az asszony így válaszolt: „Istenedre, az élő Örökkévalóra mondom, hogy már semmi kenyerem sincs. Mindössze egy marék lisztem és egy kis olajam maradt a korsóban. Most éppen azért szedegetek egy kis fát, hogy az utolsó néhány lepényt elkészítsem a fiamnak és magamnak. Ha azt megettük, azután már nincs más hátra, mint hogy éhen haljunk!”

¹³ Illés azonban így biztatta: „Ne félj, csak készítsd el azt a néhány lepényt, ahogy mondtad! De először nekem készíts egy kis lepényt, és hozd ide, azután készíts magadnak és a fiadnak is. ¹⁴ Mert azt mondja az Örökkévaló, Izráel Istene: »Liszted nem fogy el, s olajad nem fogy ki a korsóból, amíg az Örökkévaló ismét esőt nem küld a földre.«”

¹⁵ Az asszony megfogadta Illés szavát, hazament, és elkészítette az ételt. Abból evett Illés is, az asszony is, meg a családja is, sok napon keresztül. ¹⁶ Nem fogyott el sem a lisztje, sem az olaja — az Örökkévaló szava szerint, amelyet Illés mondott neki.

¹⁷ Történt azonban, hogy egy idő múlva megbetegedett az asszony fia, és az állapota egyre súlyosabb lett. A végén már nem is lélegzett. ¹⁸ Akkor az asszony így szólt Illéshez: „Miért jöttél ide, Isten embere? Azért, hogy a bűneimre emlékeztess, és megöld a fiamat?”

¹⁹ „Add ide a fiadat!” — mondta Illés. Azzal elvette az asszony karjából a gyereket, és fölvitte az emeleten lévő szobájába, ahol a szállása volt. Ott lefektette az ágyára, ²⁰ és így kiáltott az Örökkévalóhoz: „Örökkévaló Istenem! Ez az özvegyasszony befogadott engem a házába, s most ilyen bajt hozol rá, hogy megölöd a fiát?!”

²¹ Azután háromszor ráborult a gyermekre, és kiáltott az Örökkévalóhoz: „Örökkévaló Istenem! Kérlek, térjen vissza a gyermek lelke a testébe!”

²² Az Örökkévaló meghallgatta Illés kérését, a gyermek lelke visszatért a testébe, és föléledt. ²³ Illés ekkor karjába vette a gyermeket, levitte az anyjához, és átadta neki. „Nézd, él a fiad!” — mondta.

²⁴ „Most tudtam meg igazán — válaszolta az asszony —, hogy te valóban az Isten embere vagy, és valóban az Örökkévaló szavát mondod!”

Illés és Aháb találkozása

18 Már harmadik éve tartott a szárazság, amikor az Örökkévaló szólt Illésnek: „Menj, jelenj meg Aháb előtt, azután esőt adok a földre!” ² Illés tehát elindult, hogy találkozzon Ahábbal.

Ebben az időben már nagyon súlyos éhínség uralkodott Samáriában. ³ Aháb király hívatta Óbadjáhút, a királyi palota felügyelőjét.

Ez az Óbadjáhú igazán tisztelte és félte az Örökkévalót. ⁴ Amikor Jezábel kiirtotta az Örökkévaló prófétáit, Óbadjáhú igyekezett megmenteni őket. Százat közülük elrejtett két barlangban — 50-50 főt mindegyikben —, és gondoskodott az ellátásukról.

⁵ Aháb ezt mondta Óbadjáhúnak: „Gyere, menjünk el,^[d] járjuk sorra az országban a forrásokat és a patakokat,^[e] talán ott még találunk valami kevés füvet a lovainknak és öszvéreinknek, hogy ne kelljen mindet levágnunk!” ⁶ Azután megbeszélték, hogy Aháb az ország egyik részét, Óbadjáhú meg a másik részét járja be. Ezután elváltak egymástól, s mind a ketten egyedül mentek tovább.

⁷ Amint Óbadjáhú továbbment az útján, egyszer csak ott állt előtte Illés. Óbadjáhú megismerte, földig hajolt előtte, és megkérdezte: „Te vagy az, uram, Illés?”

⁸ „Én vagyok — felelt Illés —, de most menj, és jelentsd uradnak, Ahábnak, hogy itt vagyok!”

⁹ Óbadjáhú azonban nagyon megrémült, és ezt mondta: „Jaj, uram, mit vétettem neked, hogy Aháb kezébe akarsz adni, hogy megöljön engem? ¹⁰ Istenedre, az Örökkévalóra esküszöm, hogy Aháb már mindenhová elküldte az embereit, hogy felkutassanak téged. Minden országban kerestetett, és ha azt mondták, hogy nem láttak téged arrafelé, még meg is eskette őket, hogy csakugyan nem tudják, hol vagy. ¹¹ Most meg azt akarod, hogy menjek Ahábhoz, és jelentsem neki, hogy megtaláltalak! ¹² De mi lesz, ha miközben én Ahábhoz megyek, téged elragad valahová az Örökkévaló Szelleme? Ha jelentem Ahábnak, hogy te itt vagy, ő meg nem talál téged, akkor engem biztosan megöl!

Gyermekkorom óta tisztelem és félem az Örökkévalót! ¹³ Biztosan tudod, hogy amikor Jezábel legyilkoltatta az Örökkévaló prófétáit, én százat megmentettem közülük. Ötvenet az egyik, ötvenet a másik barlangban rejtettem el, és gondoskodtam az ellátásukról. ¹⁴ Most mégis azt akarod, hogy mondjam Ahábnak: »Megtaláltam Illést!« — s akkor a király kivégeztet engem!”

¹⁵ De Illés megnyugtatta Óbadjáhút: „Ne félj! Az Örökkévalóra, a Seregek Urára esküszöm, akit szolgálok, hogy még ma találkozni fogok Ahábbal!”

¹⁶ Ezután Óbadjáhú Aháb után ment, és jelentette, hogy megtalálta Illést. Aháb azonnal Illéshez sietett, ¹⁷ és amikor meglátta, így szólította meg: „Valóban te vagy az, Illés, aki Izráelt bajba sodortad?”

¹⁸ „Nem én, hanem te sodortad bajba Izráelt, apád családjával együtt! — válaszolt Illés. — Igen, ti tettétek tönkre Izráelt azzal, hogy az Örökkévaló parancsainak nem engedelmeskedtetek, te pedig a Baálokat követted! ¹⁹ Most azonban hívd össze Izráel egész népét hozzám a Kármel-hegyre! Gyűjtsd oda Baál 450 prófétáját, meg Asera 400 prófétáját is, akiket Jezábel tart el és akikkel állandóan tanácskozik!”

Az Örökkévaló az Isten!

²⁰ Aháb tehát összegyűjtötte egész Izráel népét és azokat a prófétákat a Kármel-hegyre. ²¹ Amikor mindannyian együtt voltak, Illés az emberek elé állt, és ezt mondta: „Meddig fogtok még kétfelé sántikálni? Döntsétek el végre, ki az igazi Isten! Ha az Örökkévaló az Isten, akkor őt kövessétek! Ha pedig Baál, akkor kövessétek őt!”

De senki sem felelt egy szót sem. ²² Akkor Illés így folytatta: „Nézzétek! Egyedül én maradtam meg az Örökkévaló prófétái közül, Baálnak meg 450 prófétája gyűlt itt össze. ²³ Adjatok hát nekünk egy-egy bikát! Baál prófétái válasszák maguknak az egyiket, vágják le, készítsék el az égőáldozatra, és tegyék föl az oltárra, a fahasábokra, de ne gyújtsanak tüzet alatta. Én is ugyanezt fogom tenni a másik bikával, és fölteszem azt a másik oltárra, de nem gyújtok tüzet alatta. ²⁴ Ezután a Baál-próféták hívják segítségül istenüket, és én is segítségül hívom az Örökkévaló nevét. Amelyik isten felel, és tüzet küld az áldozatra, az az igazi Isten!”

Erre az egész nép így válaszolt: „Igen, jó lesz így!”

²⁵ Ezután Illés a Baál-prófétákhoz fordult: „Mivel sokan vagytok, kezdjetek hozzá először ti! Válasszátok magatoknak az egyik bikát, és készítsétek elő az áldozatra! Azután hívjátok segítségül isteneteket, de tüzet ne gyújtsatok!”

²⁶ Így is történt. A Baál-próféták fogták az egyik bikát, elkészítették, azután segítségül hívták Baált reggeltől délig: „Ó, Baál! Ó, Baál, hallgass meg minket!” De semmi nem történt. Nem jött egy hang felelet sem. Ott ugráltak a maguk készítette oltár körül, de ez sem segített.

²⁷ Déltájban Illés csúfolni kezdte őket: „Hangosabban kiáltsatok! Hiszen isten ő, vagy nem? Talán éppen félrement, hogy a szükségét végezze! Vagy elutazott, netalán elszunyókált?! — Kiáltsatok hangosabban, talán fölébred!” ²⁸ Azok erre még hangosabban kiabáltak, és kardokkal meg lándzsákkal vagdosták magukat, ahogy szokták, amíg a vérük csorgott, de hiába. ²⁹ Már a délután is eltelt, de még mindig nem történt semmi. Majd őrjöngeni kezdtek, de akkor sem jött válasz, sem hang, sem semmi más jelét nem lehetett látni, hogy Baál meghallgatta volna őket. Így ment ez egészen az esti áldozat idejéig.

³⁰ Akkor Illés ezt mondta az embereknek: „Gyűljetek ide körém!” Ekkor a tömeg körülvette. Akkor Illés hozzáfogott, hogy újra fölépítse az Örökkévaló lerombolt oltárát. ³¹ Előbb fogott 12 követ, mivel Izráelnek is 12 törzse van, amelyek Jákób fiaitól származtak. Jákóbnak régen azt mondta az Örökkévaló: „Ezentúl Izráel legyen a neved!” ³² Ezekből a kövekből épített Illés oltárt az Örökkévalónak. Majd árkot húzott az oltár körül, amelybe kétkosárnyi vetőmag elfért volna. ³³ Az oltárra fölrakta a fahasábokat, majd arra az elkészített áldozati állatot. Ezután azt mondta: „Öntsétek le az egészet négy vödör vízzel!” ³⁴ Majd ezt mondta: „Ismét öntsétek le az egészet négy vödör vízzel!” Utána ezt harmadszor is megtették Illés parancsára. ³⁵ Ekkor már minden csurgott a víztől: az áldozati állat, a fa, az oltár, és még a körülötte lévő árok is megtelt.

³⁶ Amikor eljött az esti áldozat bemutatásának az ideje, Illés próféta odalépett az oltárhoz, és így imádkozott: „Örökkévaló Isten! Ábrahám, Izsák és Izráel Istene! Legyen most nyilvánvaló, hogy te vagy az Isten Izráelben, hogy én a te szolgád vagyok, és hogy mindezt a te szavad szerint tettem! ³⁷ Hallgass meg engem, Örökkévaló Isten! Hallgass meg, hogy ezek az emberek megbizonyosodjanak róla, hogy te, az Örökkévaló, vagy az Isten! Hadd tudják meg, hogy a szívüket te fordítod vissza magadhoz!”

³⁸ Ekkor az Örökkévaló tüze leszállt az égből, és teljesen elégette az áldozatot, a fát, az oltár köveit, sőt még a port is. Az oltár körüli árokban lévő vizet pedig kiszárította. ³⁹ Látta ezt az egész nép, arccal a földre estek, és ezt kiáltották: „Az Örökkévaló az Isten! Az Örökkévaló az Isten!”^[f]

⁴⁰ Illés pedig ezt mondta nekik: „Fogjátok meg Baál prófétáit! Egyet se hagyjatok megszökni!” Az emberek meg is ragadták őket. Illés pedig levezette őket a Kisón-patakhoz, és ott valamennyit megölte.^[g]

⁴¹ Azután szólt Ahábnak: „Most pedig egyél-igyál, mert nagy esőnek a zúgását hallom!” ⁴² Aháb el is ment, hogy egyen valamit.

Illés azonban fölment a Kármel-hegy tetejére. Ott letérdelt imádkozni: a fejét a térdei közé hajtotta. ⁴³ Azután szólt a szolgájának: „Állj a hegy csúcsára, és nézz a tenger felé! Szólj, ha látsz valamit!”

A szolga jelentette: „Nem látok semmit!” De Illés visszaküldte: „Figyelj tovább!” Ez hétszer történt, ⁴⁴ míg végre hetedszerre a szolga azzal jött vissza: „Egy tenyérnyi kis felhőcskét látok a tengerből fölemelkedni!”

Akkor Illés ezt mondta a szolgájának: „Siess, szólj Ahábnak, hogy azonnal induljon el a harci szekerével, különben utoléri a nagy eső!”

⁴⁵ Aháb így is tett, és a szekerén Jezréelbe sietett. Közben az ég a fellegektől elsötétült, nagy szél kerekedett, és zuhogni kezdett az eső. ⁴⁶ Az Örökkévaló ereje ekkor betöltötte Illést, aki a derekára kötötte köpenyét, és oly gyorsan Jezréelbe futott, hogy hamarabb ért oda, mint Aháb a harci szekerével.

Illés a Hóreb-hegyen

19 Aháb király elmondta a feleségének, Jezábelnek mindazt, amit Illés tett, és hogy a Baál-prófétákat mind megölte karddal. ² Erre Jezábel követet küldött Illéshez ezzel az üzenettel: „Esküszöm, hogy holnap ilyenkor te is úgy jársz, mint azok a próféták, akiket megöltél! Úgy bánjanak velem is az istenek, vagy még rosszabbul, ha nem így lesz!”

³ Ezt hallva Illés elfutott, hogy mentse az életét. Szolgájával együtt Júda déli részére menekült. Amikor Beérsebába érkezett, szolgáját ott hagyta, ⁴ ő maga pedig egyedül kiment a sivatagba egynapi járóföldre. Azután leült egy rekettyebokor alá, és azt kívánta, bárcsak meghalhatna. Azt mondta: „Örökkévaló, már nem bírom tovább! Kérlek, vedd el az életem most, hiszen én sem vagyok jobb, mint őseim!”

⁵ Azután lefeküdt a bokor alá, és elaludt. Hirtelen egy angyal jelent meg, aki megérintette és fölkeltette: „Illés, kelj föl, és egyél!” ⁶ Illés fölriadt, és a feje mellett frissen sült lepényt és egy korsó vizet talált. Evett-ivott, azután ismét lefeküdt aludni.

⁷ Egy idő múlva az Örökkévaló angyala ismét eljött, megérintette, és fölkeltette: „Illés, kelj föl, és egyél, mert nagy út előtt állsz!” ⁸ Illés fölébredt, ismét evett-ivott, majd útnak indult. Annak az ételnek az erejével ment 40 nap és 40 éjjel, amíg a Hóreb-hegyhez,^[h] Isten hegyéhez nem ért. ⁹ Bement egy barlangba, és ott töltötte az éjszakát.

Az Örökkévaló megszólította: „Illés, mit keresel itt?”

¹⁰ „Teljes erőmmel szolgáltalak téged, Örökkévaló, Seregek Ura és Istene! — válaszolt Illés. — De Izráel népe elhagyta a szövetségedet, lerombolták oltáraidat és meggyilkolták prófétáidat! Egyedül maradtam, prófétáid közül csak én maradtam életben, és most engem is halálra keresnek!”

¹¹ „Gyere ki onnan, és állj meg előttem a hegyen — mondta az Örökkévaló —, mert ott fogok elvonulni^[i] előtted!” Akkor hatalmas szélvihar támadt, amely még a hegyet is megrázta, s a sziklákat leszaggatta az Örökkévaló előtt, de maga az Örökkévaló nem volt abban a szélben. Azután nagy földrengés következett, de az Örökkévaló nem volt a földrengésben sem. ¹² Utána tűz jött, de az Örökkévaló nem volt abban sem.

A tűz után egy halk és szelíd hang hallatszott. ¹³ Amikor Illés ezt meghallotta, palástjával eltakarta az arcát, kiment és megállt a barlang bejáratánál. Az a hang pedig megszólította: „Illés, mit keresel itt?”

¹⁴ „Teljes erőmmel szolgáltalak téged, Örökkévaló, Seregek Ura és Istene! — válaszolt Illés. — De Izráel népe elhagyta a szövetségedet, lerombolták oltáraidat és meggyilkolták prófétáidat! Egyedül maradtam, prófétáid közül csak én maradtam életben, és most engem is halálra keresnek!” ¹⁵ Az Örökkévaló ezt mondta neki: „Illés, fordulj meg, és menj vissza azon az úton, amelyen ide jöttél, azután menj a Damaszkusz melletti sivatagba! Ott kend fel Hazáélt Arám királyává. ¹⁶ Azután Jéhút, Nimsi fiát kend fel Izráel királyává! Elizeust, az ábél-mahólái Sáfát fiát pedig kend fel prófétává, hogy álljon a helyedre. ¹⁷ Aki megmenekül Hazáél kardjától, azt Jéhú öli meg. Aki megmenekül Jéhú kardjától, azt Elizeus öli meg. ¹⁸ Mégis megőrzök magamnak 7 000 férfit Izráelben: mindazokat, akik nem hajtottak térdet Baál előtt, és nem imádták őt.”

Illés megkeresi Elizeust

¹⁹ Ezután Illés elindult, hogy megkeresse Elizeust, Sáfát fiát. Amikor rátalált, Elizeus éppen szántott az embereivel együtt. Tizenkét pár ökörrel dolgoztak, Elizeus maga a tizenkettedikkel szántott. Illés odament hozzá, a köpenyét^[j] szó nélkül Elizeus vállára terítette, majd továbbment. ²⁰ Elizeus azonnal otthagyta az ökröket, Illés után futott, és így kérlelte: „Hadd menjek haza, hogy szüleimtől elbúcsúzzam! Azután követlek téged.”

Illés ezt válaszolta: „Menj csak, tőlem nyugodtan hazamehetsz!”

²¹ Elizeus hazament. Azután levágta a pár ökröt, a szántáshoz használt eszközökkel tüzet rakott, megfőzte a húst, és megvendégelte az embereket. Miután együtt ettek, Elizeus csatlakozott Illéshez, és a szolgája lett.

Háború Izráel és Arám között

20 Benhadad, Arám királya összegyűjtötte hadseregét, hogy Samária ellen vonuljon. Harminckét király vonult hadba vele együtt, rengeteg harci szekérrel és lóval. Körülvették Samária városát, és ostromolni kezdték. ² Benhadad követeket küldött Ahábhoz, Izráel királyához a körülzárt városba ezzel az üzenettel: „Ezt mondja neked Benhadad: ³ »Ezüstöd és aranyad az enyém, legszebb feleségeid és gyermekeid is az enyémek!«”

⁴ Izráel királya válaszul ezt üzente Benhadadnak: „Szolgád vagyok, uram, és minden vagyonom a tiéd!”

⁵ Az arám követek hamarosan visszatértek Ahábhoz, ezzel a követeléssel: „Azt üzeni neked Benhadad: »Megmondtam neked, hogy add nekem ezüstödet, aranyadat, feleségeidet és gyermekeidet! ⁶ Ezért holnap elküldöm hozzád a szolgáimat, akik átkutatják a palotádat és a szolgáid házait. Elhoznak onnan, amit csak akarnak, és ami csak a számotokra értékes.«”

⁷ Akkor Izráel királya összehívta az ország idős vezetőit, és ezt mondta nekik: „Nézzétek, Benhadad a vesztünkre tör! Elküldte követeit, hogy elvigyék feleségeimet, gyermekeimet, aranyamat és ezüstömet. Én pedig nem tagadtam meg tőle.”

⁸ De a vezetők és az egész nép azt mondta: „Ne engedj neki! Ne teljesítsd a követelését!”

⁹ Akkor Aháb ezt a választ adta Benhadad követeinek: „Mondjátok meg uramnak, Arám királyának: »Amit először mondtál, azt megteszem, de amit másodszorra követelsz tőlem, azt nem teljesítem!«”

A követek megvitték a választ, ¹⁰ majd hamarosan visszatértek Ahábhoz.

„Ezt üzeni neked Benhadad: »Engem pusztítsanak el az istenek, ha most el nem pusztítom Samáriát! Annyi sem marad belőle, hogy romjaiból a katonáim egy-egy maréknyi port vehessenek a kezükbe!«” — mondták.

¹¹ Erre azonban Izráel királya így válaszolt: „Mondjátok meg uratoknak, hogy aki felköti a kardját, az ne dicsekedjen úgy, mint aki a győztes csata után leteszi azt!”

¹² Amikor ezzel az üzenettel az arám követek visszamentek Benhadadhoz, ő éppen a többi királlyal együtt lakomázott és borozott a sátrában. Amint meghallotta, mit üzent Aháb, azonnal kiadta a parancsot, hogy serege készüljön az ostromra. Az arám sereg föl is készült Samária megrohanására.

¹³ Eközben egy próféta ment Ahábhoz, Izráel királyához, és ezt mondta neki: „Aháb király, ezt üzeni neked az Örökkévaló: »Nézd ezt a hatalmas arám sereget! Még ma kiszolgáltatom neked, hogy megtudd, hogy én vagyok az Örökkévaló!«”

¹⁴ Aháb ezt kérdezte: „Ki által?”

A próféta ezt felelte: „Azt mondja az Örökkévaló: »A tartományok kormányzóinak ifjú harcosai^[k] által.«”

Aháb még megkérdezte: „Ki vezesse a csatát?”

„Te magad!” — válaszolta a próféta.

¹⁵ Akkor Aháb összeszámolta a tartományok kormányzóinak ifjú harcosait: összesen 232-en voltak. Azután seregszemlét tartott egész serege fölött: 7 000 harcosa készült a csatára.

¹⁶ Éppen dél volt, amikor Aháb jelt adott seregének a támadásra. Kivonultak a városból, és megtámadták az arám sereget. Benhadad éppen a többi 32 királlyal borozott a sátrában, és már valamennyien részegre itták magukat.

¹⁷ Aháb serege előtt vonultak az ifjak, a tartományok kormányzóinak ifjú harcosai. Benhadadnak jelentették a katonái, hogy Samáriából harcosok jöttek ki. ¹⁸ Ő azt parancsolta: „Akár harcolni jöttek, akár békével, fogjátok el őket elevenen!”

¹⁹ Aháb serege követte az elől haladó ifjakat. ²⁰ Amikor a két sereg összecsapott, az izráeli ifjak mindannyian levágták azokat az arám katonákat, akik eléjük kerültek. Az arám sereg erre megfutamodott, az izráeliek meg üldözték őket. Maga Benhadad is lóra pattant, és lovasaival együtt elmenekült. ²¹ Izráel királya is vágta a menekülőket, a lovasokat és a harci szekereken hercolókat. Nagy győzelmet aratott azon a napon az arám sereg fölött.

²² Ezután az a próféta ismét Ahábhoz ment és figyelmeztette: „Arám királya jövő tavasszal ismét megtámadja az országodat, ezért készülj föl, erősítsd meg seregedet, és jól gondold meg, mit kell tenned!”

²³ A vesztes csata után tanácsadói ezt mondták Benhadadnak: „Királyunk, a héberek istenei a hegyek istenei, ezért bizonyultak erősebbnek nálunk. De ha síkságon ütközünk meg velük, biztosan legyőzzük őket! ²⁴ Ezt tanácsoljuk neked: a 32 király helyett bízd a sereg vezetését a saját vezéreidre! ²⁵ Gyűjts össze ismét olyan sereget, mint amilyet most elvesztettél, ugyanannyi lovast és harci szekeret! Azután ütközzünk meg a héberekkel a síkságon, majd meglátod, hogy akkor miénk lesz a győzelem!” Benhadad elfogadta a tanácsot, ²⁶ a következő tavasszal ismét összegyűjtötte Arám hadseregét, és Izráel ellen vonult Áfék városához.

²⁷ Izráel is készült a csatára, összegyűjtötték seregüket, és szintén Áfék mellett vertek tábort. De az ellenséghez képest az izráeli tábor csak akkorának látszott, mint két kis kecskenyáj, míg az arám tábor belepte az egész vidéket.

²⁸ Akkor az Isten embere előlépett, és ezt mondta Izráel királyának: „Ezt üzeni neked az Örökkévaló: »Az arámok azt mondták, hogy az Örökkévaló csak a hegyek istene, de a síkságon nincs ereje. Emiatt az egész hatalmas arám sereget kiszolgáltatom neked. Akkor megtudod, hogy én vagyok az Örökkévaló!«”

²⁹ A két sereg ott táborozott, egymással szemben 7 napig. A hetedik napon megütköztek, és Izráel ismét nagy győzelmet aratott: mintegy 100 000 arám gyalogos esett el a csatában egyetlen napon, ³⁰ csak 27 000 fő maradt életben. Ezek bemenekültek Áfék városába, de ott meg a város fala szakadt rájuk, és úgy pusztultak el. Maga Benhadad király is a városban próbált elrejtőzni, és házról-házra bujkált.

³¹ Szolgái ezt tanácsolták neki: „Urunk, azt hallottuk, hogy Izráel királyai nagyon könyörületesek. Kössünk hát zsákot a derekunkra, vegyünk kötelet a nyakunkba, és adjuk meg magunkat Izráel királyának! Akkor talán megkíméli az életünket.”

³² Így is történt. Benhadad szolgái zsákot kötöttek a derekukra, nyakukra meg kötelet, és így járultak Izráel királya elé, hogy megadják magukat.^[l] Ezt mondták Ahábnak: „Szolgád, Benhadad ezt üzeni: »Kíméld meg, kérlek, az életemet!«”

Aháb ezt kérdezte: „Hát még életben van? Ha igen, akkor a testvéremnek tekintem!”

³³ A követek sietve szaván fogták, és így válaszoltak: „Igen, Benhadad a testvéred!”

„Akkor vezessétek elém!” — mondta Aháb. Amikor Benhadad előjött a rejtekhelyéről, Aháb maga mellé szólította a harci szekerébe.

³⁴ Benhadad ezt mondta: „Visszaadom neked azokat a városokat, amelyeket apám elvett apádtól. Te pedig bazársorokat nyithatsz Damaszkuszban, ahogy apám is tette Samáriában.”

„Rendben van — válaszolta Aháb —, ha megesküdsz erre, szabadon engedlek.” Így hát szövetséget kötöttek egymással, és Benhadad szabadon visszatérhetett a hazájába.

Prófécia Aháb ellen

³⁵ Ezután történt, hogy a próféták tanítványai közül az egyik azt mondta a társának: „Kérlek, üss meg engem!” Azért mondta ezt, mert az Örökkévaló parancsolta neki. De a társa nem akarta megütni. ³⁶ Akkor az első próféta azt mondta neki: „Mivel nem engedelmeskedtél az Örökkévaló szavának, mihelyst elmész innen, egy oroszlán támad rád, és megöl téged.” Így is történt: alighogy elváltak, egy oroszlán támadt rá, és megölte azt a prófétát.

³⁷ Ezután az első próféta megkért egy másik férfit: „Kérlek, üss meg engem!” Az úgy megütötte, hogy a próféta meg is sebesült. ³⁸ Ezután a próféta bekötötte sebes arcát, és így nem lehetett ráismerni. Azután odaállt az út szélére, és várta, hogy Aháb király arra jöjjön. ³⁹ Jött is, a próféta pedig kiáltott hozzá: „Uram, királyom, segíts rajtam! Én is részt vettem az arám sereg ellen vívott csatában. Az egyik társam odahozott hozzám egy arám foglyot, és ezt mondta: »Őrizd ezt a foglyot, amíg visszajövök! Ha hagyod megszökni, életéért az életeddel fizetsz, vagy egy talentum^[m] ezüstöt adsz váltságdíjul!« ⁴⁰ Nekem azonban valami dolgom akadt máshol, és mire visszamentem, a fogoly megszökött.”

A király így válaszolt: „Magad mondtad ki ítéletedet! Beismerted, hogy a te hibádból szökött meg, tehát felelős vagy érte!”

⁴¹ Ekkor azonban a próféta levette a kötést az arcáról, és a király fölismerte, hogy a próféták közé tartozik. ⁴² A próféta így szólt a királyhoz: „Ezt mondja neked az Örökkévaló: »Futni engedted azt a férfit, akit én halálra szántam, emiatt életeddel fizetsz életéért, és népeddel népéért!«”

⁴³ Izráel királya ezután haraggal és elkeseredve ment haza Samáriába.

Aháb elveszi Nábóttól a szőlőskertjét

21 Ezek után történt a következő eset. A jezréeli Nábótnak volt egy szép szőlőskertje Ahábnak, Samária királyának a palotája mellett. ² Aháb szerette volna megszerezni ezt a kertet, ezért szólt Nábótnak: „Add nekem a szőlőskertedet, mert közel van a palotámhoz! Szeretnék ott egy veteményes kertet telepíteni. Adok cserébe egy jobb szőlőskertet, vagy kifizetem az árát, ha kívánod.”

³ De Nábót így felelt: „Mentsen meg attól az Örökkévaló, hogy másnak adjam a családi örökségemet!”

⁴ Aháb megharagudott és elkeseredett, hogy Nábót nem akart megválni a családi örökségétől. Így ment haza, de annyira el volt keseredve, hogy még enni sem akart, inkább lefeküdt, és a fal felé fordult.

⁵ Jezábel, a felesége megkérdezte: „Mi bánt téged? Mitől vagy olyan szomorú, hogy még enni sem akarsz?”

⁶ Aháb elmondta, mi történt: „Kértem a jezréeli Nábótot, hogy adja el nekem a szőlőskertjét, mert meg akarom venni tőle. Felajánlottam azt is, hogy adok helyette másikat cserébe, de semmiképpen nem akar megválni tőle.”

⁷ „Ugyan — mondta a felesége —, emiatt ne búsulj, hiszen te vagy Izráel királya, nem igaz? Kelj csak föl, egyél-igyál, majd én megszerzem neked Nábót szőlőjét!”

⁸ Ezután Jezábel leveleket írt Aháb király nevében, Jezréel városa idős vezetőinek és befolyásos előkelő polgárainak, majd a leveleket a király gyűrűjével lepecsételte. ⁹ Ez állt a levelekben:

„Hirdessetek böjtöt a városban, hívjátok össze a gyűlést, és ültessétek Nábótot az egyik főhelyre. ¹⁰ Azután keressetek két hitvány férfit, akik hajlandók hamisan tanúskodni Nábót ellen. Mondják azt, hogy hallották, amint Nábót gyalázta Istent és a királyt. Utána vigyétek ki a városból, és kövezzétek meg Nábótot, hogy meghaljon!”

¹¹ Jezréel vezetői és előkelő polgárai megtették, amit Jezábel írt nekik. ¹² Böjtöt hirdettek, összehívták a népgyűlést, és Nábótot előre ültették. ¹³ Két hitvány férfi a népgyűlés előtt azzal vádolta Nábótot, hogy gyalázta Istent és a királyt. Ezután Nábótot kivitték a városból, és halálra kövezték. ¹⁴ Majd üzenetet küldtek Jezábelnek: „Nábótot megköveztük, és meghalt.”

¹⁵ Jezábel, amint megkapta az üzenetet, Ahábhoz sietett: „A jezréeli Nábót meghalt! Most már elfoglalhatod magadnak a szőlőskertjét, amelyet nem akart eladni neked!” ¹⁶ Aháb azonnal oda is ment, és elfoglalta Nábót kertjét.

Illés kihirdeti az Örökkévaló ítéletét Aháb ellen

¹⁷ Ekkor az Örökkévaló szólt a tisbei Illés prófétának: ¹⁸ „Indulj, és menj el Ahábhoz, Izráel királyához, aki Samáriában uralkodik, és éppen most ment Nábót szőlőskertjébe, hogy azt birtokba vegye. ¹⁹ Ezt mondd neki: »Aháb, ezt üzeni neked az Örökkévaló: Ugye, hogy meggyilkoltad Nábótot? Most még a földjét is elvetted?!« Mondd meg neki: »Tudd meg Aháb, azon a helyen, ahol a kutyák fölnyalták Nábót vérét, ott fogják fölnyalni a te véredet is! — Az Örökkévaló mondja ezt neked!«”

²⁰ Illés tehát elment Ahábhoz, aki mikor meglátta, így fogadta: „Már megint rám találtál, ellenségem?”

„Igen, megtaláltalak — mondta Illés —, mert egészen odaszántad magad, hogy olyan dolgokat tegyél, amelyeket az Örökkévaló gonoszságnak tart! ²¹ Ezért halld meg, mit üzen neked az Örökkévaló: »Aháb, emiatt elpusztítalak téged! Sőt, kiirtom minden férfiutódodat, szabadokat és szolgákat egyaránt, hogy írmagjuk sem marad! ²² Úgy fogok bánni veletek, mint Jeroboám, Nebát fia családjával, és mint Baasá, Ahijjá családjával, mert haragra ingereltél engem, és mert Izráelt bűnbe vitted. ²³ Ami pedig Jezábelt illeti, őt a kutyák fogják széttépni Jezréel falainál. ²⁴ Aki Aháb családjából a városban hal meg, azt a kutyák eszik meg, aki pedig a városon kívül pusztul el, azt az égi madarak szaggatják szét.«”

²⁵ Bizony, senki sem követett el annyi gonoszságot és súlyos gaztettet, mint Aháb! Egészen rászánta magát, hogy olyan dolgokat tegyen, amelyeket az Örökkévaló gonoszságnak tart, mert a felesége, Jezábel ösztökélte ezekre a gaztettekre. ²⁶ Aháb gyalázatos módon imádta a bálványokat. Követte ebben az emóriakat, akiket az Örökkévaló kiirtott Izráel népe elől erről a földről.

²⁷ Aháb meghallgatta, amit Illés mondott, azután megszaggatta a ruháit, zsákruhát öltött magára, s abban is aludt, böjtölt, és megalázottságban járt-kelt.

²⁸ Az Örökkévaló így szólt a tisbei Illéshez: ²⁹ „Láttad, hogy megalázta magát Aháb előttem? Ezért a megígért csapásokat nem az ő életében, hanem csak fia idejében hozom el a családjára.”

Aháb és a próféták^(A)

22 Ezután három esztendeig nem volt háború Arám és Izráel között. ² A harmadik évben Jósafát, Júda királya meglátogatta Ahábot, Izráel királyát. ³ Amikor a két király és a vezetők együtt voltak, Aháb ezt mondta az udvari embereinek: „Tudjátok, hogy Arám királya elvette tőlünk a gileádi Rámót városát, mi meg nem teszünk semmit, hogy visszaszerezzük!” ⁴ Azután Jósafáthoz fordult: „Velem jössz-e harcolni, hogy visszafoglaljuk a gileádi Rámótot?”

Jósafát ezt válaszolta Izráel királyának: „Én is elmegyek, akárcsak te — és katonáim is, akárcsak a te katonáid, lovaim is, akárcsak a te lovaid.” ⁵ Azután Jósafát még hozzátette: „Előbb azonban kérd ki az Örökkévaló tanácsát!”

⁶ Így hát Izráel királya összegyűjtötte országából a prófétákat, 400 férfit, és megkérdezte őket: „Indítsunk-e hadjáratot Rámót-Gileád elfoglalására, vagy ne?”

A próféták mind biztatták: „Vonulj fel, Isten a kezedbe adja azt a várost!”

⁷ Jósafát mégis megkérdezte: „Nincs már más prófétája az Örökkévalónak, akitől tanácsot kérhetnénk?”

⁸ Aháb ezt válaszolta: „Van ugyan még egy, aki által az Örökkévalót megkérdezhetnénk, de őt ki nem állhatom, mert nekem soha nem prófétál jót, csak rosszat! Mikájehú az, Jimlá fia.”

Jósafát erre azt mondta: „Ne beszéljen így a király!”

⁹ Akkor Aháb szólította egyik udvari emberét: „Siess és hívd ide Mikájehút, Jimlá fiát!”

¹⁰ Izráel királya és Jósafát, Júda királya — mindegyik a maga trónszékén, díszes ruhákba öltözve — Samária kapuja előtt ültek, ahol csépelni szoktak, előttük pedig a próféták prófétáltak. ¹¹ Az egyikük, Cidkijjá, Kenaaná fia vas-szarvakat^[n] készített magának, és ezt mondta a királynak: „Ezt mondja az Örökkévaló: »Ezekkel fogod Arámot öklelni, amíg végleg elpusztítod őket!«” ¹² A többi próféta is hasonlókat prófétált: „Vonulj fel Rámót-Gileád ellen, és győzni fogsz! Az Örökkévaló a kezedbe adja a várost!”

Mikájehú próféciája

¹³ A hírnök, akit a király küldött, eljutott Mikájehúhoz, és ezt mondta neki: „Nézd, a próféták egyhangúlag mind jót prófétálnak a királynak, mondj te is valami jót — akárcsak ők!”

¹⁴ Mikájehú ezt válaszolta: „Amilyen biztos, hogy az Örökkévaló él, olyan biztos, hogy csak azt fogom mondani, amit ő mond nekem!”

¹⁵ Amikor Ahábhoz ért, a király őt is megkérdezte: „Mikájehú, indítsunk-e hadjáratot Rámót-Gileád visszafoglalására, vagy mondjunk le róla?”

A próféta ezt felelte: „Menj el Rámót-Gileád elfoglalására, győzni fogsz, és a város a kezedbe kerül.”

¹⁶ De a király rákiáltott: „Hányszor kell még megeskesselek, hogy csak az igazat mondd nekem az Örökkévaló nevében?!”

¹⁷ Akkor Mikájehú ezt mondta:

¹⁸ Ekkor Izráel királya ezt mondta Jósafátnak: „Na ugye, nem megmondtam, hogy ez soha nem prófétál nekem jót, csak rosszat?!”

¹⁹ Akkor Mikájehú így folytatta: „Halljátok az Örökkévaló szavát! Láttam az Örökkévalót a trónján, és az egész mennyei sereget jobb és bal keze felől.

²⁰ Az Örökkévaló ezt kérdezte: »Ki fogja rávenni Ahábot, Izráel királyát, hogy Rámót-Gileád ellen vonuljon, és ott haljon meg a harcban?« Erre ki ezt, ki azt mondta.

²¹ Azután jött egy szellem, az Örökkévaló elé állt, és azt mondta: »Majd én ráveszem Ahábot.«

»Hogyan?« — kérdezte az Örökkévaló.

²² Az így válaszolt: »Elmegyek, és hazugság szelleme leszek Aháb minden prófétájának szájában.«

Az Örökkévaló pedig ezt felelte neki: »Rendben van, vezesd félre Ahábot — így sikerülni fog! Menj, és tedd meg, amit mondtál!«

²³ Látod, Aháb király, az Örökkévaló adta a hazugság szellemét a prófétáid szájába! De ő maga mondta ki a vesztedet.”

²⁴ Ekkor Cidkijjá, Kanaaná fia odalépett Mikájehúhoz, és pofonvágta.

„Igen?! Szóval az Örökkévaló Szelleme elhagyott engem, hogy rajtad keresztül szóljon?” — kérdezte.

²⁵ Mikájehú így válaszolt: „Meg fogod látni azon a napon, amikor rémülten egyik szobából a másikba futkosol, hogy elrejtőzz!”

²⁶ Akkor Izráel királya megparancsolta: „Fogjátok meg Mikájehút, és vigyétek vissza Ámónhoz, a város kormányzójához és Jóáshoz, a király fiához. ²⁷ Mondjátok meg nekik: »Ezt parancsolja a király: zárjátok börtönbe, és tartsátok kenyéren és vízen, amíg békében vissza nem térek!«”

²⁸ Mikájehú csak ennyit mondott: „Ha valóban békességben jössz vissza, akkor nem az Örökkévaló szólt általam!” Majd még felkiáltott: „Halljátok meg ezt valamennyien, és tudja meg az egész nép!”

Aháb halála

²⁹ Azután Izráel királya és Jósafát, Júda királya együtt felvonultak seregeikkel Rámót-Gileád ellen. ³⁰ Izráel királya azt mondta Jósafátnak: „Te csak öltözz a magad királyi ruhájába, de én álruhát veszek, és úgy megyek a csatába.” Úgy is tett: álruhát vett magára, és úgy indult a harcba.

³¹ Arám királya a csata előtt azt parancsolta a harci szekerek 32 parancsnokának: „Ne törődjetek senki mással, csak Izráel királyát támadjátok!” ³² Amikor csata közben a harci szekerek parancsnokai meglátták Jósafátot, azt hitték, hogy ő Izráel királya. Ezért bekerítették, és mindannyian csak őt akarták megölni. Jósafát azonban felkiáltott. ³³ Amikor a harci szekerek parancsnokai meghallották Jósafát csatakiáltását, észrevették, hogy nem ő Izráel királya, elfordultak hát tőle, és otthagyták.

³⁴ Közben egy harcos csak úgy találomra kilőtt egy nyilat, amely azonban éppen Izráel királyát sebesítette meg. Ahábot olyan helyen találta el a nyíl, ahol a páncéljának a részeit összekapcsolták. Szólt a harci szekere hajtójának: „Fordulj meg, vigyél ki a csatából, mert megsebesültem!”

³⁵ A harc egyre hevesebb lett, ahogy telt az idő. Aháb, Izráel királya estig a harci szekerébe kapaszkodva tartotta magát az arám sereggel szemben, s közben vére a kocsiba folyt. Amikor a nap leszállt, Aháb meghalt.

³⁶ Napnyugtakor kiáltás futott végig a seregben: „Térjen vissza mindenki a maga városába! Mindenki a maga hazájába!”

³⁷ Így halt meg Aháb király. Holttestét visszavitték Samáriába, és ott is temették el. ³⁸ A király harci kocsiját, amelyet Aháb vére szennyezett be, Samária mellett a víztárolónál mosták tisztára — ahol a prostituáltak szoktak fürödni —, s közben Aháb vérét a kutyák nyaldosták a kocsiról. Pontosan úgy történt, ahogy azt az Örökkévaló előre megmondta.

³⁹ Aháb többi dolgait, és mindazt, amit uralkodása idején tett, följegyezték az Izráel királyainak történetéről szóló könyvben. Itt olvasható az is, hogy milyen építkezéseket folytatott Izráel városaiban, és hogyan ékesítette elefántcsont díszekkel a palotáját. ⁴⁰ Azután Aháb meghalt, és utána a fia, Ahazjá lett Izráel királya.

Jósafát, Júda királya^(B)

⁴¹ Aháb, Izráel királya uralkodásának negyedik évében lépett trónra Jósafát, Ászá fia, Júda királya. ⁴² Jósafát 35 éves volt, amikor Jeruzsálemben uralkodni kezdett, és 25 évig volt Júda királya. Anyja, akit Azúbának hívtak, Silhi leánya volt. ⁴³ Jósafát mindenben követte apja, Ászá példáját, s attól nem tért el. Azt tette, amit az Örökkévaló jónak tart. Ennek ellenére a magaslatokon a nép továbbra is áldozatokat mutatott be, és tömjént füstölögtetett.

⁴⁴ Jósafát békességben élt Izráel királyával. ^45-46 Kiűzte országából azokat a férfi prostituáltakat, akik még apjának, Ászának idejéből megmaradtak. Jósafát egyéb dolgait, hőstetteit és hadjáratait följegyezték a Júda királyainak történetéről szóló könyvben.

⁴⁷ Jósafát idejében nem volt király Edomban, csak helytartó.

⁴⁸ Jósafát kereskedőhajókat építtetett, hogy Ófirba küldje azokat aranyért. De ezek a hajók még Ecjón-Geberben összetörtek, és el sem tudtak indulni Ófirba. ⁴⁹ Ekkor Ahazjá, Aháb fia fölajánlotta Jósafátnak, hogy szolgái Jósafát szolgáival együtt hajózzanak a tengereken. De Jósafát ezt nem fogadta el.

⁵⁰ Azután Jósafát meghalt, és ősapjának, Dávidnak a városában temették el, ősei mellé. Fia, Jórám követte Júda trónján.

Ahazjá, Izráel királya

⁵¹ Jósafát, Júda királya uralkodásának 17. évében lett Izráel királya Ahazjá, Aháb fia Samáriában, és két évig uralkodott. ⁵² Olyan dolgokat tett, amelyeket az Örökkévaló rossznak tart, mert apját és anyját követte. Jeroboám, Nebát fia útján járt, aki bűnbe vezette Izráelt. ⁵³ Ahazjá is Baált szolgálta és imádta, s ezzel haragra ingerelte az Örökkévalót, Izráel Istenét — éppen úgy, ahogy azt apja tette.

Ahazjá király és Illés próféta

1 Miután^[o] Aháb király meghalt, Moáb lerázta magáról Izráel fennhatóságát.

² Történt egyszer, hogy Ahazjá, Aháb fia, Izráel királya Samáriában, palotája fölső teraszáról leesett a korláton keresztül, és súlyosan megsérült. Követeket küldött hát Ekrónba, ezzel a megbízatással: „Menjetek, kérdezzétek meg Ekron istenét, Baálzebúbot, hogy felgyógyulok-e ebből a betegségből!”

³ Ekkor az Örökkévaló angyala szólt a tisbei Illés prófétának: „Samária királya követeket küldött Ekrónba. Menj, és keresd meg őket. Ezt mondd nekik: »Azért mentek Baálzebúbhoz, Ekron istenéhez tanácsot kérni, mert nincs Isten Izráelben?! ⁴ Most hát mondjátok meg uratoknak: azt üzeni neki az Örökkévaló, hogy nem fog fölkelni az ágyból, amelyben fekszik, hanem biztosan meghal!«” Illés elmondta ezt a követeknek, majd otthagyta őket.

⁵ Amikor a követek visszatértek a királyhoz, ő megkérdezte: „Miért jöttetek vissza ilyen hamar?”

⁶ Azok így feleltek: „Mert találkoztunk egy férfival, aki ezt mondta: »Menjetek vissza a királyhoz, aki elküldött benneteket! Mondjátok meg neki, hogy ezt üzeni az Örökkévaló: Azért mentek Baálzebúbhoz, Ekron istenéhez tanácsot kérni, mert nincs Isten Izráelben?! Ezért nem fogsz fölkelni az ágyból, amelyben fekszel, hanem biztosan meghalsz!«”

⁷ A király megkérdezte: „Milyen volt az az ember?”

⁸ „Szőrből készült köpeny volt rajta, bőrövvel a derekán.”^[p] — felelték azok.

„Akkor biztosan a tisbei Illés volt az!” — mondta a király.

⁹ Ekkor elküldte egyik tisztjét 50 katonával Illésért. A tiszt meglepődve látta, hogy Illés éppen egy domb tetején ül. Fölkiáltott neki: „Isten embere, a király parancsolja, hogy jöjj le!”

¹⁰ A próféta így válaszolt: „Ha én Isten embere vagyok, akkor szálljon tűz az égből rád, meg az embereidre, és égessen meg titeket!”

Ekkor valóban tűz jött az égből, és megégette mind a tisztet, mind pedig az 50 katonát.

¹¹ Ezután a király másik 50 fős csapatot küldött Illésért, egy másik tiszt vezetésével. Ez a tiszt is fölkiáltott Illésnek: „Isten embere, a király parancsolja, hogy azonnal jöjj le!”

¹² A próféta így válaszolt: „Ha én Isten embere vagyok, akkor szálljon tűz az égből rád és az embereidre, és égessen meg titeket!”

Ekkor ismét tűz jött az égből, és megégette mind a tisztet, mind pedig az 50 katonát.

¹³ Ezután a király újabb 50 fős csapatot küldött Illésért, egy harmadik tiszt vezetésével. Azonban ez a harmadik tiszt fölment Illéshez a dombra, térdre esett előtte, és így könyörgött: „Kérlek, Isten embere, legyen becsülete szemedben az életemnek, és az én 50 emberem életének! ¹⁴ Nézd, az előző két tisztet és 50 fős csapatukat elpusztította az égből jövő tűz, ezért kérlek, kíméld meg az életünket!”

¹⁵ Akkor az Örökkévaló angyala szólt Illésnek: „Menj vele, ne félj!”

Illés el is ment a katonákkal Ahazjá királyhoz, ¹⁶ és ezt mondta neki: „Követeket küldtél, hogy általuk Baálzebúbtól, Ekron istenétől kérj tanácsot. Vajon nincs Isten Izráelben, hogy az ő szavát kérdezted volna?! Mivel ezt tetted, nem fogsz fölkelni az ágyból, amelyben fekszel, hanem biztosan meghalsz!”

Jórám, Izráel királya

¹⁷ Ahazjá valóban meg is halt, ahogy ezt az Örökkévaló Illés által megmondta. Mivel Ahazjának nem volt fia, halála után Jórám lett Izráel királya. Uralkodását akkor kezdte meg, amikor Júdában Jórám, Jósafát fia uralkodott már második éve.^[q]

¹⁸ Ahazjá egyéb tetteit pedig följegyezték az Izráel királyainak történetéről szóló könyvben.

Az Örökkévaló felragadja Illést a földről

2 Amikor már közeledett az ideje, hogy az Örökkévaló forgószéllel fölragadja Illést a mennybe, Illés és Elizeus elindultak Gilgálból.

² „Engem maga az Örökkévaló küldött Bételbe — mondta Illés Elizeusnak —, de te csak maradj itt!”

De Elizeus ezt felelte: „Amilyen biztos, hogy él az Örökkévaló, és te is élsz, olyan biztos, hogy veled megyek, s nem hagylak el!” Így hát továbbmentek ketten. Amikor Bételbe érkeztek, ³ az ottani próféta-tanítványok^[r] megkérdezték Elizeustól: „Nem tudod, hogy az Örökkévaló még ma elragadja mesteredet tőled?”

„Én is tudom, de hallgassatok!” — válaszolta Elizeus.

⁴ „Engem maga az Örökkévaló küldött Jerikóba — mondta Illés Elizeusnak —, de te csak maradj itt!”

Ő ismét ezt felelte: „Amilyen biztos, hogy él az Örökkévaló, és te is élsz, olyan biztos, hogy veled megyek, s nem hagylak el!” Így hát továbbmentek ketten. Amikor Jerikóba érkeztek, ⁵ az ottani próféta-tanítványok megkérdezték Elizeustól: „Nem tudod, hogy az Örökkévaló még ma elragadja mesteredet tőled?”

„Én is tudom, hallgassatok!” — válaszolta Elizeus.

⁶ „Engem az Örökkévaló a Jordánhoz küldött — mondta Illés Elizeusnak —, de te csak maradj itt!”

De Elizeus megint ezt felelte: „Amilyen biztos, hogy él az Örökkévaló, és te is élsz, olyan biztos, hogy veled megyek, s nem hagylak el!” Így hát továbbmentek ketten.

⁷ A próféta-tanítványok közül ötvenen követték őket, de jókora távolságra megálltak, és onnan figyelték, mi történik. Amikor Illés meg Elizeus a Jordán partjára értek, ⁸ Illés levette a köpenyét, összehajtotta, és rácsapott vele a vízre. Ekkor a víz kettévált, s ők ketten száraz lábbal keltek át a folyón.

⁹ Amint a túlsó partra értek, Illés ezt mondta Elizeusnak: „Kérj valamit, mielőtt engem elragadnak tőled!”

Elizeus így válaszolt: „A benned lévő szellem kétszeres mértékét kérem!”

¹⁰ „Nehéz dolgot kértél — felelte Illés —, de ha meglátsz engem, amikor elragadnak tőled, akkor megkapod, amit kértél. Ha nem, akkor nem kapod meg.”

¹¹ Továbbmentek, és beszélgettek. Hirtelen egy tűzben égő harci szekér jelent meg, tűz-lovakkal, és elválasztotta őket egymástól. Illést a forgószél fölragadta a mennybe.

¹² Elizeus mindezt látta, és fölkiáltott: „Atyám! Atyám! Izráel harci szekerei és lovai!”

Elizeus nem látta többé Illést. Ezután Elizeus levetette a ruháját, és két részre szakította. ¹³ Amikor Illést elragadták, a köpenye lehullott róla. Ezt Elizeus fölvette a földről. Majd elindult vissza, a Jordán felé. A parton megállt, ¹⁴ fogta Illés köpenyét, rácsapott vele a vízre, és ezt mondta: „Hol van az Örökkévaló, Illés Istene?” A víz azonnal kettévált, és Elizeus átment a túlpartra.

Elizeus Illés helyére lép

¹⁵ Amikor a jerikói próféta-tanítványok csoportja meglátta Elizeust, ezt mondták: „Az Illésben lévő szellem megnyugodott Elizeuson!” Azután eléje mentek, és földig hajoltak előtte. ¹⁶ Majd ezt kérték Elizeustól: „Látod, itt van közülünk 50 erős férfi, hadd menjenek el, hogy megkeressék mesteredet! Talán az Örökkévaló Szelleme ragadta el, és letette valamelyik hegyen vagy völgyben.”

De Elizeus ezt mondta: „Ne küldjétek el őket!”

¹⁷ De addig-addig unszolták, hogy végre beleegyezett: „Jól van, hát küldjétek el őket!”

El is küldték azt az 50 fős csapatot, de háromnapi keresés után sem találták meg Illést.

¹⁸ Amikor visszatértek Jerikóba, ahol Elizeus volt, ő ezt mondta: „Mondtam, hogy ne menjetek!”

Meggyógyítottam ezt a vizet

¹⁹ Ezután a jerikói férfiak Elizeushoz mentek, és ezt mondták: „Nézd, milyen jó lakóhely ez a város, amint magad is látod! Csak az a baj, hogy a vize egészségtelen, a földje pedig terméketlen.”

²⁰ Elizeus ezt mondta: „Hozzatok nekem egy új tálat, és tegyetek bele sót!” Oda is vitték hozzá, amit kért. ²¹ Akkor Elizeus kiment a város melletti forráshoz, és beleszórta a sót, majd azt mondta: „Ezt mondja az Örökkévaló: »Meggyógyítottam ezt a vizet, nem származik ezentúl belőle halál és terméketlenség.«”

²² A víz valóban egészséges lett, és attól kezdve mindmáig ilyen is maradt — úgy, ahogy Elizeus mondta.

A prófétát kicsúfoló fiúk veszte

²³ Azután Bételbe ment. Amikor a dombon fölfelé közeledett a város kapujához, éppen egy csopor fiú jött ki a városból vele szemben. Csúfolni kezdték: „Menj innen, kopasz! Menj innen, kopasz!”

²⁴ Elizeus visszafordult, rájuk nézett, és megátkozta őket az Örökkévaló nevében. Ekkor két nősténymedve jött ki az erdőből, megtámadták a fiúkat, és közülük negyvenkettőt megöltek.

²⁵ Ezután Elizeus elment a Kármel-hegyre, majd visszatért Samáriába.

Jórám, Izráel királya

3 Jósafát, Júda királya uralkodásának 18. évében lett Izráel királya Jórám, Aháb fia Samáriában, és 12 esztendeig uralkodott. ² Olyan dolgokat tett, amelyeket az Örökkévaló rossznak tart. Bár nem annyira, mint apja vagy anyja, hiszen lerombolta Baál oszlopát, amelyet apja emelt. ³ Mégis ragaszkodott Jeroboámnak, Nebát fiának bűnéhez, amellyel ő bűnbe vezette Izráelt. Ettől Jórám sem tért el.

⁴ Moáb királya, Mésa juhtenyésztéssel foglalkozott, és nagyon nagy juhnyájai voltak. Évente 100 000 bárányt és 100 000 kost küldött — megnyírásuk előtt — adó fejében Izráel királyának. ⁵ Azonban, amint Aháb meghalt, Moáb királya lerázta magáról Izráel fennhatóságát.

⁶ Emiatt Jórám király elhatározta, hogy hadjáratot indít Moáb ellen, és Samáriából kiindulva összegyűjtötte Izráel egész hadseregét. ⁷ Majd követeket küldött Jósafáthoz, Júda királyához, ezzel az üzenettel: „Moáb királya föllázadt ellenem. Eljössz-e velem, hogy együtt harcoljunk ellene?”

Jósafát ezt válaszolta: „Elmegyek én is, mint te; hadseregem is, mint a te hadsereged; lovaim is, mint a te lovaid.”

Három király kér tanácsot Elizeustól

⁸ Majd megkérdezte: „Melyik úton vonuljunk föl Moáb ellen?”

Jórám ezt felelte: „Azon, amelyik Edom sivatagán vezet keresztül.”

⁹ Így hát három hadsereg vonult föl együtt, három király — Izráel, Júda és Edom királya — vezetésével. Azonban kerülő úton mentek Moáb felé, és 7 nap után már minden vizük elfogyott. Sem a hadseregnek, sem a velük lévő, lábon hajtott állatoknak nem volt ivóvize. ¹⁰ Végül Izráel királya fölkiáltott: „Jaj! Látom már, az Örökkévaló csak azért hívta ide ezt a három királyt, hogy kiszolgáltasson minket ellenségeinknek, a moábiaknak!”

¹¹ Jósafát ezt kérdezte: „Nincs itt egy sem az Örökkévaló prófétái közül, hogy általa tanácsot kérhetnénk?”

Izráel királyának egyik szolgája válaszolt: „Itt van velünk Elizeus, Sáfát fia, aki Illés segítője volt.”

¹² „Bizony, nála van az Örökkévaló beszéde!” — mondta Jósafát.

Így hát a három király — Izráel királya, Jósafát és Edom királya — fölkereste Elizeust.

¹³ De Elizeus így fogadta Izráel királyát: „Minek jöttél ide? Semmi közöm hozzád! Menj apád és anyád prófétáihoz!”

Izráel királya azonban így válaszolt: „Kérlek, ne utasíts el! Látod, az Örökkévaló azért hívott össze bennünket — ezt a három királyt és seregeiket —, hogy kiszolgáltasson minket a moábiaknak!”

¹⁴ „Az Örökkévalóra, a Seregek Urára esküszöm, akit szolgálok, hogy ha nem lennék tekintettel Jósafátra, Júda királyára, veled szóba sem állnék, még csak rád sem néznék! ¹⁵ De jól van, hívjatok ide egy hárfás zenészt!”

Amikor az pengetni kezdte hárfáját, az Örökkévaló keze megérintette Elizeust, ¹⁶ aki prófétálni kezdett: „Ezt mondja az Örökkévaló: »Megtelnek vízzel a gödrök ebben a kiszáradt folyómederben!^{[s] 17} Nem lesz sem szél, sem eső, mégis megtelik az egész meder vízzel. Ihattok bőven belőle, ti is, meg állataitok is.« ¹⁸ De még ez is csekélység az Örökkévaló számára. Ezen fölül még a moábiakat is kiszolgáltatja nektek. ¹⁹ Elfoglaljátok majd megerősített városaikat, minden fontosabb várost, kivágjátok a hasznos fákat, betömitek forrásaikat, és köveket szórtok szántóföldjeikre.”

²⁰ Másnap reggel, az ételáldozat idején Edom felől hirtelen vízáradat jött, s elöntötte az egész vidéket.

²¹ A moábiak mind megtudták, hogy a három király hadjáratot indított ellenük. Összegyűjtöttek hát országukból minden fegyverforgató férfit, és a határukhoz vonultak. Ott várták a támadást. ²² Azon a reggelen, amikor fölkeltek, a nap fénye vörösen tükröződött a vízről. A moábiak ezt úgy látták, mintha vér lett volna, ²³ és azt mondták: „Nézzétek! Ez csakis vér lehet! Biztosan egymás ellen támadt az a három király, és seregeik egymást kaszabolták le! Most azután rajta, szerezzünk nagy zsákmányt!”

²⁴ De mikor a közelükbe értek, az izráeliek is megindultak, és leverték a moábiakat, akik megfutamodtak. Az izráeli sereg üldözte őket, és sokat levágtak közülük. ²⁵ Elfoglalták városaikat, kivágták hasznos fáikat, betömték forrásaikat, és köveket szórtak szántóföldjeikre. Végül már csak Kír-Haraset városfalai álltak ellen. Az izráeli parittyások azt is körülvették, és ostromolni kezdték.

²⁶ Moáb királya látta, hogy vesztésre áll, ezért maga mellé vett 700 harcost, és kivont karddal megpróbáltak kitörni az ostromgyűrűből Edom királyával szemben, de kudarcot vallottak. ²⁷ Ekkor Moáb királya fogta legidősebb fiát, a trónörököst, és az ostromló sereg szeme láttára égőáldozatul föláldozta a város falán. Ezen annyira fölháborodott az izráeli sereg, hogy abbahagyták az ostromot, és hazatértek Izráelbe.

Elizeus és az özvegyasszony olajos korsója

4 Történt egyszer, hogy a próféták közösségéből^[t] az egyik próféta meghalt. Az özvegye Elizeushoz fordult, és elpanaszolta: „Uram, tudod, hogy a férjem, a te szolgád tisztelte és félte az Örökkévalót. Azonban meghalt, és adósságot hagyott ránk. A hitelezője pedig most a két fiamat akarja elvinni, hogy adósrabszolgái legyenek, mivel nem tudom kifizetni a férjem tartozását.”

² Elizeus ezt kérdezte: „Hogyan tudnék segíteni rajtatok? Mi van a házadban?”

„Nincs egyebem, csak egy korsó olaj” — válaszolta az asszony.

³ „Jól van — mondta Elizeus —, akkor menj haza, és kérj kölcsön a szomszédaidtól mindenféle üres edényeket, amennyit csak tudsz! ⁴ Azután zárkózz be a házadba a fiaiddal együtt, és töltsd meg az üres edényeket a korsódból! Amelyik megtelt, azt állítsd félre.”

⁵ Az asszony így is tett. Bezárkózott a fiaival együtt, akik a keze alá adogatták az edényeket, ő meg sorra megtöltötte valamennyit. ⁶ Amikor már mind megtelt, mondta a fiának: „Add ide a következő üres korsót!”

„Nincs több, már mind megtelt” — felelte az. Ekkor a korsóból sem folyt tovább az olaj.

⁷ Az asszony ekkor visszament az Isten emberéhez, Elizeushoz, és elmondta, mi történt. Ő pedig ezt tanácsolta: „Eredj, add el az olajat, és fizesd ki a tartozást. Ami marad, abból meg élhettek a fiaiddal együtt.”

Elizeus szava szerint a meddő asszonynak fia születik

⁸ Elizeus időnként megfordult Súnem városában. Élt ott egy jómódú asszony a férjével, aki többször is vendégül látta a prófétát. Ezért, ha arra járt, Elizeus mindig betért hozzájuk. ⁹ Egy idő múlva az asszony megkérte a férjét: „Nézd, látom, hogy ez az Elizeus, aki időnként nálunk vendégeskedik, Isten szent embere. ¹⁰ Építsünk a számára egy kis vendégszobát az emeleten,^[u] és tegyünk oda ágyat, asztalt, széket és mécsest. S ha ezután megint erre jár, hadd szálljon meg nálunk abban a szobában!” Így is lett.

¹¹ Egyszer Elizeus éppen ebben a szobában szállt meg, és lefeküdt az ágyra pihenni. ^12-13 Majd ezt mondta a szolgájának, Géházinak: „Hívd ide a vendéglátónkat, ezt a súnemi asszonyt. De előbb kérdezd meg tőle, mivel viszonozhatnánk szívességét, hiszen olyan nagy szeretettel gondoskodik rólunk! Akarja-e, hogy szóljunk érdekében a királynak vagy a hadsereg vezérének?”

Géházi hívta az asszonyt, aki megállt Elizeus előtt, és azt mondta: „Uram, én békességben élek a nemzetségem között.” — majd elment.

¹⁴ Elizeus azt kérdezte Géházitól: „Mégis, mit lehetne tenni érte?”

Géházi válaszolt: „Úgy tudom, nincs fia, és a férje már öreg.”

¹⁵ „Hívd csak ide megint!” — mondta Elizeus.

Az asszony ismét megállt az ajtóban, ¹⁶ Elizeus pedig ezt mondta neki: „Egy év múlva ilyenkor már a saját kicsi fiadat ringatod a karodban!”

„Jaj, uram, te Isten embere vagy, ne hitegess engem ilyen lehetetlen dologgal!”

¹⁷ Egy idő múlva az asszony várandós lett, és az Elizeus által mondott időben valóban fiút szült.

Elizeus föltámasztja a halott fiúcskát

¹⁸ A fiúcska fölcseperedett, s egy nap kiment az apjához a mezőre, ahol éppen gabonát arattak. ¹⁹ Egyszer csak azt mondta az apjának: „Jaj, nagyon fáj a fejem! Jaj, a fejem!”

Az apja szólt az egyik szolgájának: „Vidd a gyereket az anyjához!”

²⁰ A szolga haza is vitte a gyermeket, akit az anyja az ölébe fektetett. Azonban a gyermek déltájban meghalt. ²¹ Az anya ekkor fölvitte, és lefektette az Isten emberének ágyára, majd becsukta az ajtót, és elment.

²² Azután szólt a férjének: „Kérlek, adj mellém egy szolgát és egy szamarat, hogy sietve az Isten emberéhez menjek! Hamarosan visszajövök.”

²³ „De hiszen nincs ma sem Újhold ünnepe sem Szombat, miért mész hozzá?” — kérdezte a férje.

„Minden rendben lesz!” — mondta az asszony.

²⁴ Fölnyergelte a szamarat, és azt mondta a szolgájának: „Azonnal induljunk! Hajtsd az állatot, ahogy lehet! Csak akkor lassíts, ha mondom.”

²⁵ Elmentek a Kármel-hegyre, az Isten emberéhez, Elizeushoz, aki már távolról észrevette, hogy közelednek.

„Nézd! Az a súnemi asszony közeledik — mondta Elizeus a szolgájának, Géházinak —, ²⁶ szaladj csak eléje, s kérdezd meg, jól van-e,^[v] s hogy van a férje és a fia!”

Géházi eléje is ment, de az asszony csak annyit mondott neki: „Jól vagyunk.”

²⁷ Nem állt meg, amíg az Isten emberéhez nem ért a hegyen. A földre borult előtte, és megragadta a lábát. Amikor Géházi el akarta zavarni az asszonyt, Elizeus rászólt: „Hagyd csak, mert nagyon el van keseredve, az Örökkévaló pedig eltitkolta előlem, hogy miért.”

²⁸ Akkor az asszony ezt mondta Elizeusnak: „Uram, én nem kértem, hogy fiam szülessen! Nem azt mondtam neked, hogy ne hitegess?!”

²⁹ Akkor Elizeus elküldte Géházit az asszony házához: „Indulj hamar, siess, meg ne állj! Ha találkozol valakivel, még csak ne is köszönj neki! Ha valaki köszön neked, ne válaszolj! Menj, és tedd a pálcámat a fiú arcára!”

³⁰ De a fiú anyja ezt mondta Elizeusnak: „Uram, esküszöm az Örökkévalóra és a te életedre, hogy nem megyek innen haza nélküled!”

Így hát Elizeus is elindult, és követte az asszonyt a házához.

³¹ Géházi előbb ért oda, és Elizeus pálcáját a fiú arcára tette, de az nem éledt föl, s nem adott semmi életjelet. A szolga visszament és jelentette: „Uram, a fiú nem éledt föl.”

³² Elizeus bement a házba, s látta, hogy a gyermek valóban halott, és éppen az ő ágyán fekszik! ³³ Senkit nem engedett a szobába, becsukta az ajtót, és imádkozott az Örökkévalóhoz. ³⁴ Majd ráfeküdt a gyermekre, száját a szájára, szemét a szemére, kezét a kezére helyezte, s ekkor a gyermek teste fölmelegedett. ³⁵ Azután Elizeus fölkelt, járkált a szobában le s föl. Másodszor is ráfeküdt a gyermekre, aki ekkor hétszer tüsszentett, majd kinyitotta a szemét.

³⁶ Elizeus szólította Géházit, hogy hívja az asszonyt, s amikor az odajött, ezt mondta neki: „Itt a fiad, vidd magaddal!” ³⁷ Az pedig Elizeus lábához borult, majd elvitte a fiát.