Bible in 90 Days
57 Amazok pedig megfogván Jézust, vivék Kajafáshoz, a fõpaphoz, a hol az írástudók és a vének egybegyûltek vala.
58 Péter pedig követi vala õt távolról egész a fõpap pitvaráig; és bemenvén, ott ül vala a szolgákkal, hogy lássa a végét.
59 A fõpapok pedig és a vének és az egész tanács hamis bizonyságot keresnek vala Jézus ellen, hogy megölhessék õt;
60 És nem találának. És noha sok hamis tanú jött vala elõ, még sem találának. Utoljára pedig elõjövén két hamis tanú,
61 Monda: Ez azt mondta: Leronthatom az Isten templomát, és három nap alatt felépíthetem azt.
62 És fölkelvén a fõpap, monda néki: Semmit sem felelsz-é? Micsoda tanúbizonyságot tesznek ezek ellened?
63 Jézus pedig hallgat vala. És felelvén a fõpap, monda néki: Az élõ Istenre kényszerítelek téged, hogy mondd meg nékünk, ha te vagy-é a Krisztus, az Istennek Fia?
64 Monda néki Jézus: Te mondád. Sõt mondom néktek: Mostantól fogva meglátjátok az embernek Fiát ülni az Istennek hatalmas jobbján, és eljõni az égnek felhõiben.
65 Ekkor a fõpap megszaggatá a maga ruháit, és monda: Káromlást szólott. Mi szükségünk van még bizonyságokra? Ímé most hallottátok az õ káromlását.
66 Mit gondoltok? Azok pedig felelvén mondának: Méltó a halálra.
67 Akkor szemébe köpdösének és arczul csapdosák õt, némelyek pedig botokkal verék,
68 Mondván: Prófétáld meg nékünk Krisztus, kicsoda az, a ki üt téged?
69 Péter pedig künn ül vala az udvaron, és hozzá menvén egy szolgálóleány, monda: Te is a Galileabeli Jézussal valál.
70 Õ pedig mindenkinek hallatára megtagadá, mondván: Nem tudom, mit beszélsz.
71 Mikor pedig kiméne a tornáczra meglátá õt egy másik szolgálóleány, és monda az ott levõknek: Ez is a názáreti Jézussal vala.
72 És ismét megtagadá esküvéssel, hogy: Nem is ismerem ezt az embert.
73 Kevés idõ múlva pedig az ott álldogálók menének hozzá, és mondának Péternek: Bizony te is közülök való vagy; hiszen a te beszéded is elárul téged.
74 Ekkor átkozódni és esküdözni kezde, hogy: Nem ismerem ezt az embert. És a kakas azonnal megszólala.
75 És megemlékezék Péter a Jézus beszédérõl, ki ezt mondotta vala néki: Mielõtt a kakas szólana, háromszor megtagadsz engem; és kimenvén onnan, keservesen síra.
27 Mikor pedig reggel lõn, tanácsot tartának mind a fõpapok és a nép vénei Jézus ellen, hogy õt megöljék.
2 És megkötözvén õt, elvivék, és átadák õt Ponczius Pilátusnak a helytartónak.
3 Akkor látván Júdás, a ki õt elárulá, hogy elítélték õt, megbánta dolgát, és visszavivé a harmincz ezüst pénzt a fõpapoknak és a véneknek,
4 Mondván: Vétkeztem, hogy elárultam az ártatlan vért. Azok pedig mondának: Mi közünk hozzá? Te lássad.
5 Õ pedig eldobván az ezüst pénzeket a templomban, eltávozék; és elmenvén felakasztá magát.
6 A fõpapok pedig felszedvén az ezüst pénzeket, mondának: Nem szabad ezeket a templom kincsei közé tennünk, mert vérnek ára.
7 Tanácsot ülvén pedig, megvásárlák azon a fazekasnak mezejét idegenek számára való temetõnek.
8 Ezért hívják ezt a mezõt vérmezejének mind e mai napig.
9 Ekkor teljesedék be a Jeremiás próféta mondása, a ki így szólott: És vevék a harmincz ezüst pénzt, a megbecsültnek árát, a kit Izráel fiai részérõl megbecsültek,
10 És adák azt a fazekas mezejéért, a mint az Úr rendelte volt nékem.
11 Jézus pedig ott álla a helytartó elõtt; és kérdezé õt a helytartó, mondván: Te vagy-é a zsidók királya? Jézus pedig monda néki: Te mondod.
12 És mikor vádolák õt a fõpapok és a vének, semmit sem felele.
13 Akkor monda néki Pilátus: Nem hallod-é, mily sok bizonyságot tesznek ellened?
14 És nem felele néki egyetlen szóra sem, úgy hogy a helytartó igen elcsodálkozék.
15 Ünnepenként pedig egy foglyot szokott szabadon bocsátani a helytartó a sokaság kedvéért, a kit akarának.
16 Vala pedig akkor egy nevezetes foglyuk, a kit Barabbásnak hívtak.
17 Mikor azért egybegyülekezének, monda nékik Pilátus: Melyiket akarjátok hogy elbocsássam néktek: Barabbást-é, vagy Jézust, a kit Krisztusnak hívnak?
18 Mert jól tudja vala, hogy irigységbõl adák õt kézbe.
19 A mint pedig õ az ítélõszékben ül vala, külde õ hozzá a felesége, ezt üzenvén: Ne avatkozzál amaz igaz ember dolgába; mert sokat szenvedtem ma álmomban õ miatta.
20 A fõpapok és vének pedig reá beszélék a sokaságot, hogy Barabbást kérjék ki, Jézust pedig veszítsék el.
21 Felelvén pedig a helytartó, monda nékik: A kettõ közül melyiket akarjátok, hogy elbocsássam néktek? Azok pedig mondának: Barabbást.
22 Monda nékik Pilátus: Mit cselekedjem hát Jézussal, a kit Krisztusnak hívnak? Mindnyájan mondának: Feszíttessék meg!
23 A helytartó pedig monda: Mert mi rosszat cselekedett? Azok pedig még inkább kiáltoznak vala, mondván: Feszíttessék meg!
24 Pilátus pedig látván, hogy semmi sem használ, hanem még nagyobb háborúság támad, vizet vévén, megmosá kezeit a sokaság elõtt, mondván: Ártatlan vagyok ez igaz embernek vérétõl; ti lássátok!
25 És felelvén az egész nép, monda: Az õ vére mi rajtunk és a mi magzatainkon.
26 Akkor elbocsátá nékik Barabbást; Jézust pedig megostoroztatván, kezökbe adá, hogy megfeszíttessék.
27 Akkor a helytartó vitézei elvivék Jézust az õrházba, és oda gyûjték hozzá az egész csapatot.
28 És levetkeztetvén õt, bíbor palástot adának reá.
29 És tövisbõl fonott koronát tõnek a fejére, és nádszálat a jobb kezébe; és térdet hajtva elõtte, csúfolják vala õt, mondván: Üdvöz légy zsidóknak királya!
30 És mikor megköpdösék õt, elvevék a nádszálat, és a fejéhez verdesik vala.
31 És miután megcsúfolták, levevék róla a palástot és az õ maga ruháiba öltözteték; és elvivék, hogy megfeszítsék õt.
32 Kifelé menve pedig találkozának egy czirénei emberrel, a kit Simonnak hívnak vala; ezt kényszeríték, hogy vigye az õ keresztjét.
33 És mikor eljutának arra a helyre, a melyet Golgothának, azaz koponya helyének neveznek,
34 Méreggel megelegyített eczetet adának néki inni; és megízlelvén, nem akara inni.
35 Minek utána pedig megfeszíték õt, eloszták az õ ruháit, sorsot vetvén; hogy beteljék a próféta mondása: Megosztozának az én ruháimon, és az én köntösömre sorsot vetének.
36 És leülvén, ott õrzik vala õt.
37 És feje fölé illeszték az õ kárhoztatásának okát, oda írván: Ez Jézus, a zsidók királya.
38 Akkor megfeszítének vele együtt két latrot, egyiket jobbkéz felõl, és a másikat balkéz felõl.
39 Az arramenõk pedig szidalmazzák vala õt, fejüket hajtogatván.
40 És ezt mondván: Te, ki lerontod a templomot és harmadnapra fölépíted, szabadítsd meg magadat; ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztrõl!
41 Hasonlóképen a fõpapok is csúfolódván az írástudókkal és a vénekkel egyetemben, ezt mondják vala:
42 Másokat megtartott, magát nem tudja megtartani. Ha Izráel királya, szálljon le most a keresztrõl, és majd hiszünk néki.
43 Bízott az Istenben; mentse meg most õt, ha akarja; mert azt mondta: Isten Fia vagyok.
44 A kiket vele együtt feszítének meg, a latrok is ugyanazt hányják vala szemére.
45 Hat órától kezdve pedig sötétség lõn mind az egész földön, kilencz óráig.
46 Kilencz óra körül pedig nagy fenszóval kiálta Jézus, mondván: ELI, ELI! LAMA SABAKTÁNI? azaz: Én Istenem, én Istenem! miért hagyál el engemet?
47 Némelyek pedig az ott állók közül, a mint ezt hallák, mondának: Illést hívja ez.
48 És egy közülök azonnal oda futamodván, egy szivacsot võn, és megtöltvén eczettel és egy nádszálra tûzvén, inni ád vala néki.
49 A többiek pedig ezt mondják vala: Hagyd el, lássuk eljõ-é Illés, hogy megszabadítsa õt?
50 Jézus pedig ismét nagy fenszóval kiáltván, kiadá lelkét.
51 És ímé a templom kárpítja fölétõl aljáig ketté hasada; és a föld megindula, és a kõsziklák megrepedezének;
52 És a sírok megnyílának, és sok elhúnyt szentnek teste föltámada.
53 És kijövén a sírokból, a Jézus föltámadása után bementek a szent városba, és sokaknak megjelenének.
54 A százados pedig és a kik õ vele õrizték vala Jézust, látván a földindulást és a mik történtek vala, igen megrémülének, mondván: Bizony, Istennek Fia vala ez!
55 Sok asszony vala pedig ott, a kik távolról szemlélõdnek vala, a kik Galileából követték Jézust, szolgálván néki;
56 Ezek közt volt Mária Magdaléna, és Mária a Jakab és Józsé anyja, és a Zebedeus fiainak anyja.
57 Mikor pedig beesteledék, eljöve egy gazdag ember Arimathiából, név szerint József, a ki maga is tanítványa volt Jézusnak;
58 Ez Pilátushoz menvén, kéri vala a Jézus testét. Akkor parancsolá Pilátus, hogy adják át a testet.
59 És magához vévén József a testet, begöngyölé azt tiszta gyolcsba,
60 És elhelyezé azt a maga új sírjába, a melyet a sziklába vágatott: és a sír szájára egy nagy követ hengerítvén, elméne.
61 Ott vala pedig Mária Magdaléna és a másik Mária, a kik a sír átellenében ülnek vala.
62 Másnap pedig, a mely péntek után következik, egybegyûlének a fõpapok és a farizeusok Pilátushoz,
63 Ezt mondván: Uram, emlékezünk, hogy az a hitetõ még életében azt mondotta volt: Harmadnapra föltámadok.
64 Parancsold meg azért, hogy õrizzék a sírt harmadnapig, ne hogy az õ tanítványai odamenvén éjjel, ellopják õt és azt mondják a népnek: Feltámadott a halálból; és az utolsó hitetés gonoszabb legyen az elsõnél.
65 Pilátus pedig monda nékik: Van õrségetek; menjetek, õríztessétek, a mint tudjátok.
66 Õk pedig elmenvén, a sírt õrizet alá helyezék, lepecsételvén a követ, az õrséggel.
28 A szombat végén pedig, a hét elsõ napjára virradólag, kiméne Mária Magdaléna és a másik Mária, hogy megnézzék a sírt.
2 És ímé nagy földindulás lõn; mert az Úrnak angyala leszállván a mennybõl, és oda menvén, elhengeríté a követ a sír szájáról, és reá üle arra.
3 A tekintete pedig olyan volt, mint a villámlás, és a ruhája fehér, mint a hó.
4 Az õrizõk pedig tõle való féltökben megrettenének, és olyanokká lõnek mint a holtak.
5 Az angyal pedig megszólalván, monda az asszonyoknak: Ti ne féljetek; mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek.
6 Nincsen itt, mert feltámadott, a mint megmondotta volt. Jertek, lássátok a helyet, a hol feküdt vala az Úr.
7 És menjetek gyorsan és mondjátok meg az õ tanítványainak, hogy feltámadott a halálból; és ímé elõttetek megy Galileába; ott meglátjátok õt, ímé megmondottam néktek.
8 És gyorsan eltávozván a sírtól félelemmel és nagy örömmel, futnak vala, hogy megmondják az õ tanítványainak.
9 Mikor pedig mennek vala, hogy megmondják az õ tanítványainak, ímé szembe jöve õ velök Jézus, mondván: Legyetek üdvözölve! Azok pedig hozzá járulván, megragadák az õ lábait, és leborulának elõtte.
10 Akkor monda nékik Jézus: Ne féljetek; menjetek el, mondjátok meg az én atyámfiainak, hogy menjenek Galileába, és ott meglátnak engem.
11 A mialatt pedig õk mennek vala, ímé az õrségbõl némelyek bemenvén a városba, megjelentének a fõpapoknak mindent a mi történt.
12 És egybegyülekezvén a vénekkel együtt, és tanácsot tartván, sok pénzt adának a vitézeknek,
13 Ezt mondván: Mondjátok, hogy: Az õ tanítványai odajövén éjjel, ellopák õt, mikor mi aluvánk.
14 És ha ez a helytartó fülébe jut, mi elhitetjük õt, és kimentünk titeket a bajból.
15 Azok pedig fölvevén a pénzt, úgy cselekedének, a mint megtanították õket. És elterjedt ez a hír a zsidók között mind e mai napig.
16 A tizenegy tanítvány pedig elméne Galileába, a hegyre, a hová Jézus rendelte vala õket.
17 És mikor megláták õt, leborulának elõtte; némelyek pedig kételkedének.
18 És hozzájuk menvén Jézus, szóla nékik, mondván: Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön.
19 Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén õket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében,
20 Tanítván õket, hogy megtartsák mindazt, a mit én parancsoltam néktek: és ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen!
1 A Jézus Krisztus, az Isten Fia evangyéliomának kezdete,
2 A mint meg van írva a prófétáknál: Ímé én elküldöm az én követemet a te orczád elõtt, a ki megkészíti a te útadat elõtted;
3 Kiáltónak szava a pusztában: Készítsétek meg az Úrnak útját, egyengessétek meg az õ ösvényeit:
4 Elõáll vala János, keresztelvén a pusztában és prédikálván a megtérésnek keresztségét a bûnöknek bocsánatára.
5 És kiméne hozzá Júdeának egész tartománya és a Jeruzsálembeliek is, és megkeresztelkedének mindnyájan õ általa a Jordán vizében, bûneikrõl vallást tévén.
6 János pedig teveszõrruhát és dereka körül bõrövet viselt vala, és sáskát és erdei mézet eszik vala.
7 És prédikála, mondván: Utánam jõ, a ki erõsebb nálam, a kinek nem vagyok méltó, hogy lehajolván, sarujának szíjját megoldjam.
8 Én vízzel kereszteltelek titeket, de õ Szent Lélekkel keresztel titeket.
9 És lõn azokban a napokban, eljöve Jézus a galileai Názáretbõl, és megkeresztelteték János által a Jordánban.
10 És azonnal feljõvén a vízbõl, látá az egeket megnyilatkozni, és a Lelket mint egy galambot õ reá leszállani;
11 És szózat lõn az égbõl: Te vagy az én szerelmes fiam, a kiben én gyönyörködöm.
12 És a Lélek azonnal elragadá õt a pusztába.
13 És ott volt a pusztában negyven napig kísértetve a Sátántól, és a vad állatokkal vala együtt; és az angyalok szolgálnak vala néki.
14 Minekutána pedig János tömlöczbe vettetett, elméne Jézus Galileába, prédikálván az Isten országának evangyéliomát,
15 És mondván: Bétölt az idõ, és elközelített az Istennek országa; térjetek meg, és higyjetek az evangyéliomban.
16 Mikor pedig Galilea tengere mellett járt, látá Simont és Andrást, annak testvérét, a mint a tengerbe hálót vetének; mert halászok valának.
17 És monda nékik Jézus: Kövessetek engem, és én azt mívelem, hogy embereket halászszatok.
18 És azonnal elhagyván az õ hálóikat, követék õt.
19 És onnan egy kevéssé elébb menve, látá Jakabot, a Zebedeus fiát és annak testvérét, Jánost, a mint a hajóban azok is a hálókat kötözgetik vala.
20 És azonnal hívá õket. És õk atyjukat, Zebedeust a napszámosokkal a hajóban hagyva, utána menének.
21 És bemenének Kapernaumba; és mindjárt szombatnapon bemenvén a zsinagógába, tanít vala.
22 És elálmélkodának az õ tanításán; mert úgy tanítja vala õket, mint a kinek hatalma van, és nem úgy mint az írástudók.
23 Vala pedig azok zsinagógájában egy ember, a kiben tisztátalan lélek volt, és felkiálta,
24 És monda: Ah! mi dolgunk van nékünk veled, Názáreti Jézus? Azért jöttél-é, hogy elveszíts minket? Tudom, hogy ki vagy te: az Istennek Szentje.
25 És megdorgálá õt Jézus, mondván: Némulj meg, és menj ki belõle.
26 És a tisztátalan lélek megszaggatá õt, és fenszóval kiáltva, kiméne belõle.
27 És mindnyájan elálmélkodának, annyira, hogy egymás között kérdezgeték, mondván: Mi ez? Micsoda új tudomány ez, hogy hatalommal parancsol a tisztátalan lelkeknek is, és engedelmeskednek néki?
28 És azonnal elméne az õ híre Galilea egész környékére.
29 És a zsinagógából azonnal kimenvén, a Simon és András házához menének Jakabbal és Jánossal együtt.
30 A Simon napa pedig hideglelésben fekszik vala, és azonnal szólának néki felõle.
31 És õ odamenvén, fölemelé azt, annak kezét fogván; és elhagyá azt a hideglelés azonnal, és szolgál vala nékik.
32 Estefelé pedig, a mikor leszállt a nap, mind õ hozzá vivék a betegeseket és az ördöngõsöket;
33 És az egész város oda gyûlt vala az ajtó elé.
34 És meggyógyíta sokakat, a kik különféle betegségekben sínlõdnek vala; és sok ördögöt kiûze, és nem hagyja vala szólni az ördögöket, mivelhogy õt ismerék.
35 Kora reggel pedig, még szürkületkor, fölkelvén, kiméne, és elméne egy puszta helyre és ott imádkozék.
36 Simon pedig és a vele lévõk utána sietének;
37 És a mikor megtalálák õt, mondának néki: Mindenki téged keres.
38 És õ monda nékik: Menjünk a közel való városokba, hogy ott is prédikáljak, mert azért jöttem.
39 És prédikál vala azoknak zsinagógáiban, egész Galileában, és ördögöket ûz vala.
40 És jöve hozzá egy bélpoklos, kérvén õt és leborulván elõtte és mondván néki: Ha akarod, megtisztíthatsz engem.
41 Jézus pedig könyörületességre indulván, kezét kinyújtva megérinté õt, és monda néki: Akarom, tisztulj meg.
42 És a mint ezt mondja vala, azonnal eltávozék tõle a poklosság és megtisztula.
43 És erõsen megfenyegetvén, azonnal elküldé õt,
44 És monda néki: Meglásd, hogy senkinek semmit ne szólj; hanem eredj el, mutasd meg magadat a papnak, és vidd fel a te tisztulásodért, a mit Mózes parancsolt, bizonyságul nékik.
45 Az pedig kimenvén, kezde sokat beszélni és terjeszteni a dolgot, annyira, hogy nyilvánosan immár be sem mehetett Jézus a városba, hanem künn puszta helyeken vala, és mennek vala hozzá mindenfelõl.
2 Napok mulva pedig ismét beméne Kapernaumba, és meghallák, hogy otthon van.
2 És azonnal sokan összegyülekezének, annyira, hogy még az ajtó elébe sem fértek; és hirdeté nékik az igét.
3 És jövének hozzá egy gutaütöttet hozva, a kit négyen emelnek vala.
4 És mivel a sokaság miatt nem férkõzhettek azzal õ hozzá, megbonták ama háznak fedelét, a hol Õ vala, és rést törvén, leereszték a nyoszolyát, a melyben a gutaütött feküdt.
5 Jézus pedig azoknak hitét látván, monda a gutaütöttnek: Fiam, megbocsáttattak néked a te bûneid.
6 Valának pedig ott némely írástudók, a kik ott ülnek vala, szívökben így okoskodván:
7 Mi dolog, hogy ez ilyen káromlásokat szól? ki bocsáthatja meg a bûnöket, hanemha egyedül az Isten?
8 És Jézus azonnal észrevevé az õ lelkével, hogy azok magukban így okoskodnak, és monda nékik: Miért gondoljátok ezeket a ti szívetekben?
9 Mi könnyebb, azt mondanom-é a gutaütöttnek: Megbocsáttattak néked a te bûneid, vagy ezt mondanom: Kelj fel, vedd fel a te nyoszolyádat, és járj?
10 Hogy pedig megtudjátok, hogy az ember Fiának van hatalma e földön a bûnöket megbocsátani, monda a gutaütöttnek:
11 Mondom néked, kelj föl, vedd fel a te nyoszolyádat, és eredj haza.
12 Az pedig azonnal fölkele és felvévén nyoszolyáját, kiméne mindenkinek láttára; úgy hogy mindenki elálmélkodék, és dicsõíté az Istent, ezt mondván: Soha sem láttunk ilyet!
13 És ismét kiméne a tenger mellé; és az egész sokaság megy vala õ hozzá, és õ tanítja vala õket.
14 És a mikor tovaméne, meglátá Lévit, az Alfeus fiát, a ki a vámszedõ helyen ül vala, és monda néki: Kövess engemet. És felkelvén, követi vala õt.
15 És lõn, a mikor õ ennek házában asztalhoz üle, a vámszedõk és bûnösök is sokan odaülnek vala Jézussal és az õ tanítványaival; mert sokan valának, és követék õt.
16 És a mikor látták az írástudók és a farizeusok, hogy együtt eszik a vámszedõkkel és bûnösökkel, mondának az õ tanítványainak: Mi dolog, hogy a vámszedõkkel és a bûnösökkel eszik és iszik?
17 És a mikor ezt hallja vala Jézus, monda nékik: Nem az egészségeseknek van szükségök orvosra, hanem a betegeknek, nem azért jöttem, hogy igazakat, hanem hogy bûnösöket hívjak megtérésre.
18 A János és a farizeusok tanítványai pedig bõjtölnek vala. Odamenének azért és mondának néki: Mi az oka, hogy Jánosnak és a farizeusoknak tanítványai bõjtölnek, a te tanítványaid pedig nem bõjtölnek?
19 Jézus pedig monda nékik: Avagy bõjtölhet-é a võlegény násznépe, a míg velök van a võlegény? A meddig a võlegény velök van, nem bõjtölhetnek.
20 De jõnek majd napok, a mikor elvétetik tõlük a võlegény, és akkor bõjtölni fognak azokon a napokon.
21 Senki sem varr pedig új posztóból foltot ó ruhára; máskülönben a mi azt kitoldaná, még kiszakít belõle, az új a régibõl, és nagyobb szakadás lesz.
22 És senki sem tölt új bort régi tömlõkbe; különben az új bor a tömlõket szétszakítja, a bor is kiömlik, a tömlõk is elpusztulnak; hanem az új bort új tömlõkbe kell tölteni.
23 És lõn, hogy szombatnapon a vetések közt megy vala által, és az õ tanítványai mentökben a kalászokat kezdék vala szaggatni.
24 Ekkor a farizeusok mondának néki: Ímé, miért mûvelik azt szombatnapon, a mit nem szabad?
25 Õ pedig monda nékik: Soha sem olvastátok-é, mit mívelt Dávid, mikor megszûkült és megéhezett vala társaival egybe?
26 Mi módon ment be az Isten házába az Abiátár fõpap idejében és ette meg a szent kenyereket, a melyeket nem szabad megenni csak a papoknak; és adott a társainak is?
27 És monda nékik: A szombat lõn az emberért, nem az ember a szombatért.
28 Annak okáért az embernek Fia a szombatnak is ura.
3 És ismét beméne a zsinagógába, és vala ott egy megszáradt kezû ember.
2 És lesik vala õt, hogy meggyógyítja-é szombatnapon; hogy vádolhassák õt.
3 Akkor monda a megszáradt kezû embernek: Állj elõ a középre.
4 Azoknak pedig monda: Szabad-é szombatnapon jót vagy rosszat tenni? lelket menteni, vagy kioltani? De azok hallgatnak vala.
5 Õ pedig elnézvén õket haraggal, bánkódván szívök keménysége miatt, monda az embernek: Nyújtsd ki a kezedet. És kinyújtá, és meggyógyult a keze és éppé lõn, mint a másik.
6 Akkor a farizeusok kimenvén, a Heródes pártiakkal mindjárt tanácsot tartának ellene, hogy elveszítsék õt.
7 Jézus pedig elméne tanítványaival a tenger mellé; és nagy sokaság követé õt Galileából és Júdeából,
8 És Jeruzsálembõl és Idumeából és a Jordánon túlról; és a Tirus és a Sidon környékiek is, a mikor hallották, hogy miket mível vala, nagy sokasággal jövének õ hozzá.
9 És megmondá tanítványainak, hogy egy kis hajót tartsanak néki készen, a sokaság miatt, hogy ne szorongassák õt.
10 Mert sokakat meggyógyított, úgy hogy a kiknek valami bajuk volt, reá rohanának, hogy illethessék õt.
11 A tisztátalan lelkek is, mikor meglátták vala õt, leborulának elõtte, és kiáltának, mondván: Te vagy az Istennek a Fia.
12 Õ pedig erõsen fenyegeti vala õket, hogy õt ki ne jelentsék.
13 Azután felméne a hegyre, és magához szólítá, a kiket akar vala; és hozzá menének.
14 És választa tizenkettõt, hogy vele legyenek, és hogy kiküldje õket prédikálni,
15 És hatalmuk legyen a betegeket gyógyítani és az ördögöket kiûzni:
16 Simont, a kinek Péter nevet ada;
17 És Jakabot a Zebedeus fiát és Jánost a Jakab testvérét; és Boanerges nevet ada nékik, a mely azt teszi: mennydörgés fiai;
18 És Andrást és Filepet, Bertalant és Mátét, Tamást és Jakabot az Alfeus fiát, Taddeust és a kananeai Simont,
19 És Iskáriótes Júdást, a ki el is árulta õt.
20 Azután haza térének. És ismét egybegyûle a sokaság, annyira, hogy még nem is ehetének.
21 A mint az övéi ezt meghallák, eljövének, hogy megfogják õt; mert azt mondják vala, hogy magán kívül van.
22 Az írástudók pedig, a kik Jeruzsálembõl jöttek vala le, azt mondák, hogy: Belzebúb van vele, és: Az ördögök fejedelme által ûzi ki az ördögöket.
23 Õ pedig magához híván azokat, példázatokban monda nékik: Sátán miként tud Sátánt kiûzni?
24 És ha egy ország önmagában meghasonlik, meg nem maradhat az az ország.
25 És ha egy ház önmagában meghasonlik, meg nem maradhat az a ház.
26 És ha a Sátán önmaga ellen támadt és meghasonlott, nem maradhat meg, hanem vége van.
27 Nem rabolhatja el senki az erõsnek kincseit, bemenvén annak házába, hanemha elébb az erõset megkötözi és azután rabolja ki annak házát.
28 Bizony mondom néktek, hogy minden bûn megbocsáttatik az emberek fiainak, még a káromlások is mind, a melyekkel káromlanak:
29 De a ki a Szent Lélek ellen szól káromlást, nem nyer bocsánatot soha, hanem örök kárhozatra méltó;
30 Mivelhogy ezt mondják vala: Tisztátalan lélek van benne.
31 És megérkezének az õ testvérei és az õ anyja, és kívül megállva, beküldének hozzá, hivatván õt.
32 Körülötte pedig sokaság ül vala; és mondának néki: Ímé a te anyád és a te testvéreid ott künn keresnek téged.
33 Õ pedig felele nékik, mondván: Ki az én anyám vagy kik az én testvéreim?
34 Azután elnézvén köröskörül a körülötte ülõkön, monda: Ímé az én anyám és az én testvéreim.
35 Mert a ki az Isten akaratát cselekszi, az az én fitestvérem és nõtestvérem és az én anyám.
4 És ismét kezde tanítani a tenger mellett. És nagy sokaság gyûle õ hozzá, úgy hogy õ a hajóba lépvén, a tengeren ül vala, az egész sokaság pedig a tenger mellett a földön vala.
2 És sokat tanítja vala õket példázatokban, és ezt mondja vala nékik tanításában:
3 Halljátok: Ímé, a magvetõ kiméne vetni.
4 És lõn vetés közben, hogy némely az út mellé esék, és eljövének az égi madarak és megevék azt.
5 Némely pedig a köves helyre esék, a hol nem sok földje vala, és hamar kikele, mivel nem vala mélyen a földben.
6 Mikor pedig fölkelt a nap, elsûle, és mivelhogy nem volt gyökere, elszárada.
7 Némely pedig a tövisek közé esék, és felnevekedének a tövisek és megfojták azt, és nem ada gyümölcsöt.
8 Némely pedig a jó földbe esék; és ád vala nevekedõ és bõvölködõ gyümölcsöt, és némely hoz vala harmincz annyit, némely hatvan annyit, némely pedig száz annyit.
9 És monda nékik: A kinek van füle a hallásra, hallja.
10 Mikor pedig egyedül vala, megkérdezék õt a körülötte lévõk a tizenkettõvel együtt a példázat felõl.
11 Õ pedig monda nékik: Néktek adatott, hogy az Isten országának titkát tudjátok, ama kívül levõknek pedig példázatokban adatnak mindenek,
12 Hogy nézvén nézzenek és ne lássanak; és hallván halljanak és ne értsenek, hogy soha meg ne térjenek és bûneik meg ne bocsáttassanak.
13 És monda nékik: Nem értitek ezt a példázatot? Akkor mimódon értitek meg majd a többi példázatot?
14 A magvetõ az ígét hinti.
15 Az útfélen valók pedig azok, a kiknek hintik az ígét, de mihelyest hallják, azonnal eljõ a Sátán és elragadja a szívökbe vetett ígét.
16 És hasonlóképen a köves helyre vetettek azok, a kik mihelyst hallják az ígét, mindjárt örömmel fogadják,
17 De nincsen õ bennük gyökere, hanem ideig valók; azután ha nyomorúság vagy háborúság támad az íge miatt, azonnal megbotránkoznak.
18 A tövisek közé vetettek pedig azok, a kik az ígét hallják,
19 De a világi gondok és a gazdagság csalárdsága és egyéb dolgok kívánsága közbejõvén, elfojtják az ígét, és gyümölcstelen lesz.
20 A jó földbe vetettek pedig azok, a kik hallják az ígét és beveszik, és gyümölcsöt teremnek, némely harmincz annyit, némely hatvan annyit, némely száz annyit.
21 És monda nékik: Avagy azért hozzák-é elõ a gyertyát, hogy véka alá tegyék, vagy az ágy alá? És nem azért-é, hogy a gyertyatartóba tegyék?
22 Mert nincs semmi rejtett dolog, a mi meg ne jelentetnék; és semmi sem volt eltitkolva, hanem hogy nyilvánosságra jusson.
23 Ha valakinek van füle a hallásra, hallja.
24 És monda nékik: Megjegyezzétek, a mit hallotok: A milyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek, sõt ráadást adnak néktek, a kik halljátok.
25 Mert a kinek van, annak adatik; és a kinek nincs, attól az is elvétetik, a mije van.
26 És monda: Úgy van az Isten országa, mint mikor az ember beveti a magot a földbe.
27 És alszik és fölkel éjjel és nappal; a mag pedig kihajt és felnõ, õ maga sem tudja miképen.
28 Mert magától terem a föld, elõször füvet, azután kalászt, azután teljes buzát a kalászban.
29 Mihelyt pedig a gabona arra való, azonnal sarlót ereszt reá, mert az aratás elérkezett.
30 És monda: Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Avagy milyen példában példázzuk azt?
31 A mustármaghoz, a mely mikor a földbe vettetik, minden földi magnál kisebb,
32 És mikor elvettetik, felnõ, és minden veteménynél nagyobb lesz és nagy ágakat hajt, úgy hogy árnyéka alatt fészket rakhatnak az égi madarak.
33 És sok ilyen példázatban hirdeti vala nékik az ígét, úgy a mint megérthetik vala.
34 Példázat nélkül pedig nem szól vala nékik; maguk közt azonban a tanítványoknak mindent megmagyaráz vala.
35 Azután monda nékik azon a napon, a mint este lõn: Menjünk át a túlsó partra.
36 Elbocsátván azért a sokaságot, elvivék õt, úgy a mint a hajóban vala; de más hajók is valának vele.
37 Akkor nagy szélvihar támada, a hullámok pedig becsapnak vala a hajóba, annyira, hogy már-már megtelék.
38 Õ pedig a hajó hátulsó részében a fejaljon aluszik vala. És fölkelték õt és mondának néki: Mester, nem törõdöl vele, hogy elveszünk?
39 És felkelvén megdorgálá a szelet, és monda a tengernek: Hallgass, némulj el! És elállt a szél, és lõn nagy csendesség.
40 És monda nékik: Miért vagytok ily félénkek? Hogy van, hogy nincsen hitetek?
41 És megfélemlének nagy félelemmel, és ezt mondják vala egymásnak: Kicsoda hát ez, hogy mind a szél, mind a tenger engednek néki?
5 És menének a tenger túlsó partjára, a Gadarenusok földére.
2 És a mint a hajóból kiméne, azonnal elébe méne egy ember a sírboltokból, a kiben tisztátalan lélek volt,
3 A kinek lakása a sírboltokban vala; és már lánczokkal sem bírta õt senki sem lekötni.
4 Mert sokszor megkötözték õt békókkal és lánczokkal, de õ a lánczokat szétszaggatta, és a békókat összetörte, és senki sem tudta õt megfékezni.
5 És éjjel és nappal mindig a hegyeken és a sírboltokban volt, kiáltozva és magát kövekkel vagdosva.
6 Mikor pedig Jézust távolról meglátta, oda futamodék, és elébe borula,
7 És fennhangon kiáltva monda: Mi közöm nékem te veled, Jézus, a magasságos Istennek Fia? Az Istenre kényszerítelek, ne kínozz engem.
8 (Mert ezt mondja vala néki: Eredj ki, tisztátalan lélek, ez emberbõl.)
9 És kérdezé tõle: Mi a neved? És felele, mondván: Légió a nevem, mert sokan vagyunk.
10 És igen kéré õt, hogy ne küldje el õket arról a vidékrõl.
11 Vala pedig ott a hegynél egy nagy disznónyáj, a mely legel vala.
12 És az ördögök kérik vala õt mindnyájan, mondván: Küldj minket a disznókba, hogy azokba menjünk be.
13 És Jézus azonnal megengedé nékik. A tisztátalan lelkek pedig kijövén, bemenének a disznókba; és a nyáj a meredekrõl a tengerbe rohana. Valának pedig mintegy kétezeren; és belefúlának a tengerbe.
14 A kik pedig õrzik vala a disznókat, elfutának, és hírt vivének a városba és a falvakba. És kimenének, hogy lássák, mi az, a mi történt.
15 És menének Jézushoz, és láták, hogy az ördöngõs ott ül, fel van öltözködve és eszénél van, az, a kiben a légió volt; és megfélemlének.
16 A kik pedig látták, elbeszélék nékik, hogy mi történt vala az ördöngõssel, és a disznókkal.
17 És kezdék kérni õt, hogy távozzék el az õ határukból.
18 Mikor pedig a hajóba beszállott vala, a volt ördöngõs kéré õt, hogy vele lehessen.
19 De Jézus nem engedé meg néki, hanem monda néki: Eredj haza a tiéidhez, és jelentsd meg nékik, mely nagy dolgot cselekedett veled az Úr, és mint könyörült rajtad.
20 El is méne, és kezdé hirdetni a Tízvárosban, mely nagy dolgot cselekedett vele Jézus; és mindnyájan elcsodálkozának.
21 És mikor ismét általment Jézus a hajón a tulsó partra, nagy sokaság gyûle õ hozzá; és vala a tenger mellett.
22 És ímé, eljöve a zsinagóga fõk egyike, névszerint Jairus, és meglátván õt, lábaihoz esék,
23 És igen kéré õt, mondván: Az én leánykám halálán van; jer, vesd reá kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen.
24 El is méne vele, és követé õt nagy sokaság, és összeszorítják vala õt.
25 És egy asszony, a ki tizenkét év óta vérfolyásos vala,
26 És sok orvostól sokat szenvedett, és minden vagyonát magára költötte, és semmit sem javult, sõt inkább még rosszabbul lett,
27 Mikor Jézus felõl hallott vala, a sokaságban hátulról kerülve, illeté annak ruháját.
28 Mert ezt mondja vala: Ha csak ruháit illethetem is, meggyógyulok.
29 És vérének forrása azonnal kiszárada és megérzé testében, hogy kigyógyult bajából.
30 Jézus pedig azonnal észrevevén magán, hogy isteni erõ áradott vala ki belõle, megfordult a sokaságban, és monda: Kicsoda illeté az én ruháimat?
31 És mondának néki az õ tanítványai: Látod, hogy a sokaság szorít össze téged, és azt kérdezed: Kicsoda illetett engem?
32 És körülnéze, hogy lássa azt, a ki ezt cselekedte.
33 Az asszony pedig tudva, hogy mi történt vele, félve és remegve megy vala oda és elébe borula, és elmonda néki mindent igazán.
34 Õ pedig monda néki: Leányom, a te hited megtartott téged. Eredj el békével, és gyógyulj meg a te bajodból.
35 Mikor még beszél vala, odajövének a zsinagóga fejétõl, mondván: Leányod meghalt; mit fárasztod tovább a Mestert?
36 Jézus pedig, a mint hallá a beszédet, a mit mondanak vala, azonnal monda a zsinagóga fejének: Ne félj, csak higyj.
37 És senkinek sem engedé, hogy vele menjen, csak Péternek és Jakabnak és Jánosnak, a Jakab testvérének.
38 És méne a zsinagóga fejének házához, és látá a zûrzavart, a sok síránkozót és jajgatót.
39 És bemenvén, monda nékik: Mit zavarogtok és sírtok? A gyermek nem halt meg, hanem alszik.
40 És nevetik vala õt. Õ pedig kiküldvén valamennyit, maga mellé vevé a gyermeknek atyját és anyját és a vele levõket, és beméne oda, a hol a gyermek fekszik vala.
41 És megfogván a gyermeknek kezét, monda néki: Talitha, kúmi; a mi megmagyarázva azt teszi: Leányka, néked mondom, kelj föl.
42 És a leányka azonnal fölkele és jár vala. Mert tizenkét esztendõs vala. És nagy csodálkozással csodálkozának.
43 Õ pedig erõsen megparancsolá nékik, hogy ezt senki meg ne tudja. És mondá, hogy adjanak annak enni.
6 És kiméne onnét, és méne az õ hazájába, és követék õt az õ tanítványai.
2 És a mint eljött vala a szombat, tanítani kezde a zsinagógában; és sokan, a kik õt hallák, elálmélkodának vala, mondván: Honnét vannak ennél ezek? És mely bölcsesség az, a mi néki adatott, hogy ily csodadolgok is történnek általa?
3 Avagy nem ez-é az az ácsmester, Máriának a fia, Jakabnak, Józsénak, Júdásnak és Simonnak pedig testvére? És nincsenek-é itt közöttünk az õ nõtestvérei is? És megbotránkoznak vala õ benne.
4 Jézus pedig monda nékik: Nincs próféta tisztesség nélkül csak a maga hazájában, és a rokonai között és a maga házában.
5 Nem is tehet vala ott semmi csodát, csak nehány beteget gyógyíta meg, rájok vetvén kezeit.
6 És csodálkozik vala azoknak hitetlenségén. Aztán köröskörül járja vala a falvakat, tanítván.
7 Majd magához szólítá a tizenkettõt, és kezdé õket kiküldeni kettõnként, és ada nékik hatalmat a tisztátalan lelkeken.
8 És megparancsolá nékik, hogy az útra semmit ne vigyenek egy pálczán kívül; se táskát, se kenyeret, se pénzt az övükben;
9 Hanem kössenek sarut, de két ruhát ne öltsenek.
10 És monda nékik: A hol valamely házba bementek, ott maradjatok mindaddig, a míg tovább mentek onnét.
11 A kik pedig nem fogadnak titeket, sem nem hallgatnak rátok, onnét kimenvén, verjétek le a port lábaitokról, bizonyságul õ ellenök. Bizony mondom néktek: Sodomának vagy Gomorának tûrhetõbb lesz a dolga az ítélet napján, mint annak a városnak.
12 Kimenvén azért, prédikálják vala, hogy térjenek meg.
13 És sok ördögöt ûznek vala ki, és olajjal sok beteget megkennek és meggyógyítnak vala.
14 És meghallá ezeket Heródes király (mert nyilvánvalóvá lõn az õ neve) és monda: Keresztelõ János támadt fel a halálból és azért mûködnek benne ez erõk.
15 Némelyek azt mondják vala, hogy Illés õ; mások meg azt mondják vala, hogy Próféta, vagy olyan, mint egy a próféták közül.
16 Heródes pedig ezeket hallván, monda: A kinek én fejét vétetém, az a János ez; õ támadt fel a halálból.
17 Mert maga Heródes fogatta el és vettette vala börtönbe Jánost, Heródiás miatt, Fülöpnek, az õ testvérének felesége miatt, mivelhogy azt vette vala feleségül.
18 Mert János azt mondá Heródesnek: Nem szabad néked a testvéred feleségével élned.
19 Heródiás pedig ólálkodik vala utána, és meg akarja vala õt ölni; de nem teheté.
20 Mert Heródes fél vala Jánostól, igaz és szent embernek ismervén õt, és oltalmazá õt; és ráhallgatván, sok dologban követi, és örömest hallgatja vala õt.
21 De egy alkalmatos nap jöttével, mikor Heródes a maga születése ünnepén nagyjainak, vezéreinek és Galilea elõkelõ embereinek lakomát ad vala,
22 És ennek a Heródiásnak a leánya beméne és tánczola, és megtetszék Heródesnek és a vendégeknek, monda a király a leánynak: Kérj tõlem, a mit akarsz, és megadom néked.
23 És megesküvék néki, hogy: Bármit kérsz tõlem, megadom néked, még ha országom felét is.
24 Az pedig kimenvén, monda az õ anyjának: Mit kérjek? Ez pedig mondja: A Keresztelõ János fejét.
25 És a királyhoz nagy sietve azonnal bemenvén, kéré õt mondván: Akarom, hogy mindjárt add ide nékem a Keresztelõ János fejét egy tálban.
26 A király pedig noha igen megszomorodék, eskûje és a vendégek miatt nem akará õt elutasítani.
27 És azonnal hóhért küldvén a király, megparancsolá, hogy hozzák el annak fejét.
28 Ez pedig elmenvén, fejét vevé annak a börtönben, és elõhozá a fejét egy tálban és adá a leánynak; a leány pedig az anyjának adá azt.
29 A tanítványai pedig, a mikor ezt meghallották vala, eljövének, és elvivék a testét, és sírba tevék.
30 És az apostolok összegyûlekezének Jézushoz, és elbeszélének néki mindent, azt is, a miket cselekedtek, azt is, a miket tanítottak vala.
31 Õ pedig monda nékik: Jertek el csupán ti magatok valamely puszta helyre és pihenjetek meg egy kevéssé. Mert sokan valának a járó-kelõk, és még evésre sem volt alkalmas idejök.
32 És elmenének hajón egy puszta helyre csupán õ magok.
33 A sokaság pedig meglátá õket, a mint mennek vala, és sokan megismerék õt; és minden városból egybefutának oda gyalog, és megelõzék õket, és hozzá gyülekezének.
34 És kimenvén Jézus nagy sokaságot láta, és megszáná õket, mert olyanok valának, mint a pásztor nélkül való juhok. És kezdé õket sokra tanítani.
35 Mikor pedig immár nagy idõ vala, hozzámenvén az õ tanítványai mondának: Puszta ez a hely, és immár nagy idõ van:
36 Bocsásd el õket, hogy elmenvén a körülfekvõ majorokba és falvakba, vegyenek magoknak kenyeret; mert nincs mit enniök.
37 Õ pedig felelvén, monda nékik: Adjatok nékik ti enniök. És mondának néki: Elmenvén, vegyünk-é kétszáz pénz árú kenyeret, hogy enni adjunk nékik?
38 Õ pedig monda nékik: Hány kenyeretek van? Menjetek és nézzétek meg. És megtudván, mondának: Öt, és két halunk.
39 És parancsolá nékik, hogy ültessenek le mindenkit csoportonként a zöld pázsitra.
40 Letelepedének azért szakaszonként, százával és ötvenével.
41 Õ pedig vette vala az öt kenyeret és a két halat, és az égre tekintvén, hálákat ada; és megszegé a kenyereket és adá tanítványainak, hogy tegyék azok elé; és a két halat is elosztá mindnyájok között.
42 Evének azért mindnyájan, és megelégedének;
43 És maradékot is szedének fel tizenkét tele kosárral, és a halakból is.
44 A kik pedig a kenyerekbõl ettek, mintegy ötezeren valának férfiak.
45 És azonnal kényszeríté tanítványait, hogy hajóba szálljanak, és menjenek át elõre a túlsó partra Bethsaida felé, a míg õ a sokaságot elbocsátja.
46 Minekutána pedig elbocsátotta õket, fölméne a hegyre imádkozni.
47 És mikor beesteledék, a hajó a tenger közepén vala, õ pedig egymaga a szárazon.
48 És látá õket, a mint veszõdnek az evezéssel; mert a szél szembe fú vala velök; és az éj negyedik szakában hozzájuk méne a tengeren járva; és el akar vala haladni mellettük.
49 Azok pedig látván õt a tengeren járni, kisértetnek vélték, és felkiáltának;
50 Mert mindnyájan látják vala õt és megrémülének. De õ azonnal megszólítá õket, és monda nékik: Bízzatok; én vagyok, ne féljetek.
51 Ekkor beméne hozzájuk a hajóba, és elállt a szél; õk pedig magukban szerfölött álmélkodnak és csodálkoznak vala.
52 Mert nem okultak a kenyereken, mivelhogy a szívök meg vala keményedve.
53 És átkelve, eljutának a Genezáret földére, és kikötének.
54 De mihelyt kiszálltak a hajóból, azonnal megismerék õt,
55 És azt az egész környéket befutván, kezdék a betegeket a nyoszolyákon ide-oda hordozni, a merre hallják vala, hogy õ ott van.
56 És a hová bemegy vala a falvakba vagy városokba vagy majorokba, a betegeket letevék a piaczokon, és kérik vala õt, hogy legalább a ruhája szegélyét illethessék. És valahányan csak illeték, meggyógyulának.
7 És hozzá gyûlének a farizeusok és némelyek az írástudók közül, a kik Jeruzsálembõl jöttek vala.
2 És látván, hogy az õ tanítványai közül némelyek közönséges, azaz mosdatlan kézzel esznek kenyeret, panaszkodának.
3 Mert a farizeusok és a zsidók mind, a régiek rendelését követve, nem esznek, hanemha kezöket erõsen megmossák;
4 És piaczról jövén sem esznek, ha meg nem mosakodnak; és sok egyéb is van, a minek megtartását átvették, poharaknak, korsóknak, rézedényeknek és nyoszolyáknak megmosását.
5 Azután megkérdék õt a farizeusok és az írástudók: Mi az oka, hogy a te tanítványaid nem járnak a régiek rendelése szerint, hanem mosdatlan kézzel esznek kenyeret?
6 Õ pedig felelvén, monda nékik: Igazán jövendölt felõletek, képmutatók felõl Ésaiás próféta, a mint meg van írva: Ez a nép ajkaival tisztel engem, a szívök pedig távol van tõlem.
7 Pedig hiába tisztelnek engem, ha oly tudományokat tanítanak, a melyek embereknek parancsolatai.
8 Mert az Isten parancsolatját elhagyva, az emberek rendelését tartjátok meg, korsóknak és poharaknak mosását; és sok egyéb efféléket is cselekesztek.
9 És monda nékik: Az Isten parancsolatját szépen félre teszitek, azért, hogy a magatok rendelését tartsátok meg.
10 Mert Mózes azt mondotta: Tiszteld atyádat és anyádat. És: A ki atyját vagy anyját szidalmazza, halállal haljon meg.
11 Ti pedig azt mondjátok: Ha valaki ezt mondja atyjának vagy anyjának: Korbán (azaz: templomi ajándék) az, a mivel megsegíthetnélek:
12 Úgy már nem engeditek, hogy az atyjával vagy anyjával valami jót tegyen,
13 Eltörölvén az Isten beszédét a ti rendelésetekkel, a melyet rendeltetek; és sok effélét is cselekesztek.
14 És elõszólítván az egész sokaságot, monda nékik: Hallgassatok reám mindnyájan és értsétek meg:
15 Nincs semmi az emberen kívülvaló, a mi bemenvén õ belé, megfertõztethetné õt; hanem a mik belõle jõnek ki, azok fertõztetik meg az embert.
16 Ha valakinek van füle a hallásra, hallja.
17 És mikor házba ment vala be a sokaság közül, megkérdezék õt tanítványai a példázat felõl.
18 És monda nékik: Ti is ennyire tudatlanok vagytok-é? Nem értitek-é, hogy a mi kívülrõl megy az emberbe, semmi sem fertõztetheti meg õt?
19 Mert nem a szívébe megy be, hanem a gyomrába; és az árnyékszékbe kerül, a mely minden eledelt megtisztít.
20 Monda továbbá: A mi az emberbõl jõ ki, az fertõzteti meg az embert.
21 Mert onnan belõlrõl, az emberek szívébõl származnak a gonosz gondolatok, házasságtörések, paráznaságok, gyilkosságok,
22 Lopások, telhetetlenségek, gonoszságok, álnokság, szemérmetlenség, gonosz szem, káromlás, kevélység, bolondság:
23 Mind ezek a gonoszságok belõlrõl jõnek ki, és megfertõztetik az embert.
24 És onnét fölkelvén, elméne Tírus és Sídon határaiba; és házba menvén, nem akará, hogy valaki észrevegye, de nem titkolhatá el magát.
25 Mert hallván felõle egy asszony, a kinek leányában tisztátalan lélek vala, eljõve és lábaihoz borula.
26 Ez az asszony pedig pogány vala síro-fenicziai származású. És kéré õt, hogy ûzze ki az õ leányából az ördögöt.
27 Jézus pedig monda néki: Engedd, hogy elõször a fiak elégíttessenek meg. Mert nem jó a fiak kenyerét elvenni, és az ebeknek vetni.
28 Az pedig felele és monda néki: Úgy van Uram; de hiszen az ebek is esznek az asztal alatt a gyermekek morzsalékaiból.
29 Erre monda néki: E beszédért, eredj el; az ördög kiment a te leányodból.
30 És haza menvén, úgy találá, hogy az ördög kiment, a leány pedig az ágyon feküvék.
31 Aztán ismét kimenvén Tírus és Sídon határaiból, a galileai tengerhez méne, a Tízváros határain át.
32 És hozának néki egy nehezen szóló siketet, és kérik vala õt, hogy vesse reá kezét.
33 Õ pedig, mikor kivitte vala azt a sokaság közül egy magát, az újjait annak fülébe bocsátá, és köpvén illeté annak nyelvét,
34 És föltekintvén az égre, fohászkodék, és monda néki: Effata, azaz: nyilatkozzál meg.
35 És azonnal megnyilatkozának annak fülei: és nyelvének kötele megoldódék, és helyesen beszél vala.
36 És megparancsolá nékik, hogy senkinek se mondják el; de mennél inkább tiltja vala, annál inkább híresztelék.
37 És szerfelett álmélkodnak vala, ezt mondván: Mindent jól cselekedett; a siketeket is hallókká teszi, a némákat is beszélõkké.
8 Azokban a napokban, mivelhogy fölötte nagy volt a sokaság, és nem volt mit enniök, magához szólította Jézus az õ tanítványait, és monda nékik:
2 Szánakozom e sokaságon, mert immár harmad napja hogy velem vannak, és nincs mit enniök;
3 És ha éhen bocsátom haza õket, kidõlnek az úton; mert némelyek õ közülök messzünnen jöttek.
4 Az õ tanítványai pedig felelének néki: Honnan elégíthetné meg ezeket valaki kenyérrel itt e pusztában?
5 És megkérdé õket: Hány kenyeretek van? Azok pedig mondának: Hét.
6 Akkor megparancsolá a sokaságnak, hogy telepedjenek le a földre. És vevén a hét kenyeret, és hálákat adván, megszegé, és adá az õ tanítványainak, hogy eléjök tegyék. És a sokaság elé tevék.
7 Volt egy kevés haluk is. És hálákat adván mondá, hogy tegyék eléjök azokat is.
8 Evének azért, és megelégedének; és fölszedék a maradék darabokat, hét kosárral.
9 Valának pedig a kik ettek mintegy négyezeren; és elbocsátá õket.
10 És azonnal a hajóba szálla tanítványaival, és méne Dalmánuta vidékére.
11 És kijövének a farizeusok, és kezdék õt faggatni, mennyei jelt kívánván tõle, hogy kísértsék õt.
12 Õ pedig lelkében felfohászkodván, monda: Miért kíván jelt ez a nemzetség? Bizony mondom néktek: Nem adatik jel ennek a nemzetségnek.
13 És ott hagyván õket, ismét hajóba szálla, és a túlsó partra méne.
14 De elfelejtének kenyeret vinni, és egy kenyérnél nem vala velök több a hajóban.
15 És õ inti vala õket, mondván: Vigyázzatok, õrizkedjetek a farizeusok kovászától és a Heródes kovászától!
16 Ekkor egymás között tanakodván, mondának: Nincs kenyerünk.
17 Jézus pedig észrevévén ezt, monda nékik: Mit tanakodtok, hogy nincsen kenyeretek? Még sem látjátok-é be és nem értitek-é? Mégis kemény-é a szívetek?
18 Szemeitek lévén, nem láttok-é? és füleitek lévén, nem hallotok-é? és nem emlékeztek-é?
19 Mikor az öt kenyeret megszegtem az ötezernek, hány kosarat hoztatok el darabokkal tele? Mondának néki: Tizenkettõt.
20 Mikor pedig a hetet a négyezernek, hány kosarat hoztatok el darabokkal tele? Azok pedig mondának: Hetet.
21 És monda nékik: Hogy nem értitek hát?
22 Azután Bethsaidába méne; és egy vakot vivének hozzá és kérik vala õt, hogy illesse azt.
23 Õ pedig megfogván a vaknak kezét, kivezeté õt a falun kívül; és a szemeibe köpvén és kezeit reá tévén, megkérdé õt, ha lát-é valamit?
24 Az pedig föltekintvén, monda: Látom az embereket, mint valami járkáló fákat.
25 Azután kezeit ismét ráveté annak szemeire, és feltekintete véle. És megépüle, és látá messze és világosan mindent.
26 És haza küldé, mondván: Se a faluba be ne menj, se senkinek el ne mondd a faluban.
27 És elméne Jézus és az õ tanítványai Czézárea Filippi falvaiba; és útközben megkérdé az õ tanítványait, mondván nékik: Kinek mondanak engem az emberek?
28 Õk pedig felelének: Keresztelõ Jánosnak; és némelyek Illésnek; némelyek pedig egynek a próféták közül.
29 És õ monda nékik: Ti pedig kinek mondotok engem? Felelvén pedig Péter, monda néki: Te vagy a Krisztus.
30 És rájok parancsola, hogy senkinek se szóljanak felõle.
31 És kezdé õket tanítani, hogy az ember Fiának sokat kell szenvedni, és megvettetni a vénektõl és a fõpapoktól és írástudóktól, és megöletni, és harmadnapra feltámadni.
32 És ezt nyilván mondja vala. Péter pedig magához vonván õt, kezdé dorgálni.
33 És õ megfordulván és az õ tanítványaira tekintvén, megfeddé Pétert, mondván: Távozz tõlem Sátán, mert nem gondolsz az Isten dolgaira, hanem az emberi dolgokra.
34 A sokaságot pedig az õ tanítványaival együtt magához szólítván, monda nékik: Ha valaki én utánam akar jõni, tagadja meg magát, és vegye fel az õ keresztjét, és kövessen engem.
35 Mert valaki meg akarja tartani az õ életét, elveszti azt; valaki pedig elveszti az õ életét én érettem és az evangyéliomért, az megtalálja azt.
36 Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?
37 Avagy mit adhat az ember váltságul az õ lelkéért?
38 Mert valaki szégyel engem és az én beszédeimet e parázna és bûnös nemzetség között, az embernek Fia is szégyelni fogja azt, mikor eljõ az õ Atyja dicsõségében a szent angyalokkal.
9 Azután monda nékik: Bizony mondom néktek, hogy vannak némelyek az itt állók között, a kik nem kóstolnak addig halált, a míg meg nem látják, hogy az Isten országa eljött hatalommal.
2 És hat nap múlva magához vevé Jézus Pétert és Jakabot és Jánost, és felvivé õket csupán magukban egy magas hegyre. És elváltozék elõttük;
3 És a ruhája fényes lõn, igen fehér, mint a hó, mihez hasonlót a ruhafestõ e földön nem fehéríthet.
4 És megjelenék nékik Mózes Illéssel együtt, és beszélnek vala Jézussal.
5 Péter pedig megszólalván, monda Jézusnak: Mester, jó nékünk itt lenni: csináljunk azért három hajlékot, néked egyet, Mózesnek is egyet, Illésnek is egyet.
6 De nem tudja vala mit beszél, mivelhogy megrémülének.
7 És felhõ támada, mely õket befogá, és a felhõbõl szózat jöve, mondván: Ez az én szerelmes Fiam; õt hallgassátok.
8 És mikor nagyhirtelen körültekintének, senkit sem látának többé maguk körül, egyedül a Jézust.
9 Mikor pedig a hegyrõl leszállának, megparancsolá nékik, hogy senkinek se beszéljék el, a mit láttak vala, csak a mikor az embernek Fia a halálból feltámad.
10 És ezt a szót megtarták magukban, tudakozván egymás között, mit tesz a halálból feltámadni?
11 És megkérdezék õt, mondván: Miért mondják az írástudók, hogy elõbb Illésnek kell eljõnie?
12 Õ pedig felelvén, monda nékik: Illés ugyan elõbb eljövén helyre állít mindent; de hogyan van az embernek Fiáról megírva, hogy sokat kell szenvednie és megvettetnie?
13 De mondom néktek, hogy Illés is eljött, és azt cselekedték vele, a mit akartak, a mint meg van írva õ felõle.