Bible in 90 Days
Bildád prédikál Jóbnak
25 Majd a súahi Bildád szólalt meg:
2 „Az uralom és a tisztelettudó félelem Istent illeti,
aki békében kormányoz a magasságban.
3 Serege[a] megszámlálhatatlan, mint a csillagok az égen!
Világossága mindenkire ragyog.
4 Hogy is lehetne a halandó elég jó Isten szemében?
Hogyan lehetne igazán tiszta, akit anya szült?
5 Nézd a Holdat! Az sem igazán tiszta fényű Istenhez képest!
Vagy a csillagok? Azok sem tökéletesek, nem tiszták!
6 Hát még az ember, ez a féreg!
A halandó, aki nyomorultabb a hangyánál!”
Jób nyolcadik válasza
26 Erre Jób így válaszolt:
2 „Te aztán jól megvigasztaltál engem,
nyomorultat!
Bezzeg bátorítottál szavaiddal,
hogy megerősödjem!
3 Milyen szerencse, hogy ennyire bölcs vagy,
s tanácsot adtál az ostobának!
Még jó, hogy tanítottál,
s nem sajnáltad tőlem bölcsességed kincsestárát!
4 Ki segített neked, hogy ilyen szépeket mondj?
Miféle szellem szólt belőled?[b]
5-6 Bizony, Isten jól látja még a holtak hazáját is,
belát a nagy mélység minden rejtett zugába.[c]
A föld mélyén a vizek alatt
a holtak szellemei[d] félve reszketnek tekintetétől.
7 Ő terjesztette ki az ég boltozatát
messze északra, az üres térben,
felfüggesztette a Földet a semmi fölé.
8 Sűrű felhőbe zárta a vizet, mint egy tömlőbe,
amely megtartja terhét, nem hasad meg a súly alatt.
9 Királyi trónját emberi szemektől elrejtette,
felhőkbe burkolta ragyogását.
10 Kezével látóhatárt rajzolt az óceán színén,
körös-körül elválasztotta a világosságot a sötéttől.
11 Ha ő haragszik, még az egek oszlopai is remegnek,
fenyítésétől reszketve ingadoznak.
12 Ereje felkorbácsolja az óceánt, majd lecsillapítja,
bölcsességével lesújtja a tengeri szörnyet.
13 Leheletétől újra tisztán ragyog az ég,
keze átszúrja a menekülő kígyót.[e]
14 Pedig ezek csak morzsák abból,
amit Isten tesz és tenni képes,
csak suttogás, amit meghallunk szavából!
De ki tudná felfogni s megérteni beszédét,
mikor mennydörgése teljes erővel szól?”
27 Ezután Jób így folytatta:
2 „Az élő Istenre mondom, aki elvette igazságomat,
és a Mindenhatóra, aki lelkem megkeserítette,
3 hogy amíg csak élek, míg van bennem lélek,
míg Isten lehelete éltet,
4 ajkam nem mond valótlant,
nyelvem nem szól hazugságot!
5 Isten ments, hogy igazat adjak nektek!
Halálomig kitartok ártatlanságom mellett.
6 Ragaszkodom hozzá, hogy igazságos vagyok,
nem vádol lelkiismeretem egyetlen napomért sem!
7 Ellenségeim jussanak a bűnösök sorsára,
büntessék meg azokat, akik ellenem támadnak!
8 Mert nincs remény az istentelenek számára,
mikor kivágja őket Isten,
mikor elkéri tőlük lelküket!
9 A bajban hiába kiáltanak hozzá,
nem hallgatja meg őket.
10 Nem gyönyörködhetnek többé a Mindenhatóban,
nem hívhatják segítségül Istent soha többé.
11 Figyeljetek rám,
hadd tanítsalak benneteket Isten hatalmáról,
megmutatom nektek a Mindenható terveit!
12 Hiszen ti Isten erejét saját szemetekkel láttátok,
hogyan mondhattok hát ilyen ostobaságokat?
[13] [f] A gonoszok számára ezt készítette Isten,
a kegyetlen nyomorgatók ezt kapják
örökségül a Mindenható kezéből.
14 Még ha sok gyermeket nevel is, azokra mind halál vár,
utódainak még kenyér sem jut elég.
15 Akik az éhséget túlélik, azokat járvány öli meg,
özvegyeik sem siratják el őket.
16 Rakásra gyűjti a gazdag a pénzt, mint a port,
és a drága ruhákat, mint az agyagot,
17 de amit összegyűjtött, az másoké lesz,
igazak viselik majd ruháit,
ártatlanok használják a pénzét.
18 A gonosz felépíti házát, de az nem lesz tartós,
mint a csőszkunyhó, vagy a pókháló,
elpusztul hamar.
19 Egyik este gazdagon fekszik le,
másnap reggel már szegényen ébred.
20 Rémület tör rá, mint váratlan árvíz,
elragadja az éjjeli forgószél.
21 Felkapja a keleti szél, és elfújja,
messze sodorja otthonától,
22 rázúdul kíméletlenül,
hiába menekül előle.
23 Akik látják, összecsapják kezüket,
mikor a gonosz menekül,
s gúnyolódva sziszegnek utána.”
A bölcsesség értéke
28 „Vannak bányák, amelyekből ezüstöt nyernek,
és van, ahol az olvasztott aranyat tisztítják,
2 van, ahol vasércet bányásznak a földből,
van, ahol rezet olvasztanak az ércből.
3 A bányászok véget vetnek a lenti sötétségnek,
lámpáikkal átkutatják a mélységet,
érceket keresnek a föld mélyében.
4 Aknát törnek a sziklában, lakatlan vidékeken,
mélybe ásnak, ahol előttük még senki sem járt,
kötélen függenek, mélyen a felszín alatt,
messze az emberi világtól.
5 Fejük fölött talán búza terem,
de a mélyben tűz forgat fel mindent.
6 Zafír található ott a kövekben,
és színarany rögök a porban.
7 Még a sas sem ismeri az ösvényt, amely oda vezet,
sólyom szeme sem pillanthatja meg.
8 Büszke vadállatok nem járnak arra,
oroszlán sem lépked arrafelé.
9 A bányász a kemény sziklát is felforgatja,
a hegyek gyökeréig lehatol.
10 Aknát hasít a mélyben,
szeme észreveszi a drágaköveket.
11 Betömi a szivárgó ereket,
s kihozza a napfényre a rejtett kincseket.
12 De a bölcsességet hol bányásszák?
Hol van az értelem lelőhelye?
13 A hozzá vezető utat halandó nem ismeri,
az élők földjén nem találod sehol.
14 A mélység azt mondja: »Nálam nincsen!«
A tenger feleli: »Énbennem sincs!«
15 Bölcsességet nem vehetsz aranyért,
s nincs a világon annyi ezüst, hogy megfizesd,
16 még ofíri aranyért sem adják,
vagy ónixért, zafírért.
17 Arany vagy üveg hozzá sem mérhető,
arany ékszerekért sem vehető.
18 Korall és kristály említésre sem méltó,
a rubintoknál is értékesebb.
19 Drágább, mint az etiópiai topáz,
a színaranynál is többet ér.
20 Honnan származik hát a bölcsesség?
Az értelemnek hol van lakóhelye?
21 Bizony, rejtve van az minden teremtmény elől,
nem látják még az égi madarak sem!
22 A halál és a nagy mélység[g] azt mondják:
»Csupán hírét hallottuk«.
23 Egyedül Isten a megmondhatója!
Ő tudja egyedül, hol található!
24 Mert ő látja a föld szélét is,
szemmel tart mindent az ég alatt.
25 Amikor megszabta a szél erejét,
amikor a tengernek gátat vetett,
26 amikor kijelölte, hová hulljon eső,
s a villámoknak utat nyitott,
27 akkor látta Isten a bölcsességet,
kijelentette, megalapozta és megvizsgálta.
28 Az embernek pedig ezt mondta:
»Az Úr tisztelettudó félelme — ez a bölcsesség!
A gonosztól elfordulni és távol maradni — ez pedig az értelem!«”
Jób folytatja beszédét
29 Jób így folytatta:
2 „Ó, ki hozza vissza azokat az időket,
amikor Isten őrzött engem, és gondot viselt rám!
3 Mikor világossága ragyogott fölöttem,
s fényénél bizton járhattam még a sötétben is.
4 Mikor érett férfikorban, jó erőben voltam,
Isten barátsága és tanácsa védte otthonom.
5 A Mindenható közel volt hozzám, velem járt,
s körülvettek gyermekeim.
6 Ó, akkor lábaimat még tejben áztattam,
s a sziklából is olajpatakok[h] folytak!
7 Mikor a város kapujához mentem,
s a város vénei közt helyem elfoglaltam,
8 hátrahúzódtak a fiatalok,
a vének meg felálltak tiszteletemre.
9 A vezetők elhallgattak,
és kezüket szájukra tették.
10 Még a fejedelmek is elnémultak,
s egy szót sem szóltak előttem.
11 Aki csak hallott, áldott engem,
aki látott, helyeselt, és dicsért.
12 Mert megmentettem a szegényt,
ha segítségért kiáltott,
felkaroltam az árvát,
akivel senki sem törődött.
13 Megmentettem a haldoklót,
és áldott érte,
segítettem az özvegyen,
hogy énekelt örömében.
14 Felöltöztem az igazságosságba,
és ő is magára vett engem,
jogosság volt palástom és turbán a fejemen.
15 A vaknak szeme voltam, hogy vezessem,
a sántának lába, hogy hordozzam.
16 Gondviselőjük lettem a szegényeknek,
és gondosan megvizsgáltam az ismeretlen ügyét.
17 De letörtem szarvát az istentelennek,
s foga közül kimentettem a nyomorultat.
18 Azt hittem, hosszú lesz életem,
családom körében, békében öregszem meg,
19 gyökereim a folyóvízig nyúlnak,
ágaimra éjjeli harmat hull,
20 dicsőségem megerősödik minden nap,
íjam is erős marad a kezemben.
21 Régen az emberek hallgattak rám,
csendben várták tanácsomat.
22-23 Úgy várták szavam,
mint szárazságban az esőt,
tátott szájjal itták szavaimat,
mint tavaszi záport a szomjas föld.
Ha elhallgattam, senki sem szólt többet,
hallgattak mind, tisztelettel.
24 Ha mosolyogtam rájuk, felbátorodtak,
arcom derűje felvidította őket.
25 Örömmel laktam velük együtt,
s vezetőjük voltam.
Úgy éltem közöttük,
ahogy a király táborozik seregével,
s megvigasztaltam a gyászolót.”
30 „De most még a fiatalok is kinevetnek,
akiknek még apját sem fogadtam volna fel
a pásztorkutyáim mellé béresnek!
2 Mire mentem volna kezük munkájával,
hiszen már erőtlenek voltak.
3 Akik nyomorban és éhezésben élnek,
száraz pusztai kórókon rágódnak,
4 vadsóskát szedegetnek,
és gyökereket gyűjtögetnek.
5 Akiket az emberek elűztek maguk közül,
akik után úgy kiabálnak, mint a tolvajokra szoktak,
6 akik száraz patakok medrében tanyáznak,
földbe vájt kunyhókban és barlangokban,
7 akik úgy ordítanak, mint a vadszamarak,
és a bokrok alatt gyülekeznek.
8 Haszontalan, semmirekellő emberek,
akiket korbáccsal űztek ki a pusztaságba!
9 Most pedig ezek és fiaik gúnyolódnak rajtam!
Nevemet csúfolódva emlegetik.
10 Távolról elkerülnek, utálkoznak rajtam,
nem átallnak arcomba köpködni!
11 Mivel Isten megalázott engem, és erőmet elvette,
ők felbátorodva gúnyolódnak rajtam!
12 Jobbról-balról rám támadnak, elgáncsolnak.
Olyanná lettem, mint az ostromlott város!
13 Előttem az utakat elállták,
romlásomat siettetik, nincs segítség ellenük.
14 Lerontották kőfalaimat,
bezúdulnak a törésen, és rám rohannak.
15 Elfog a rémület, méltóságomtól megfosztottak,
boldogságom elszállt, mint a fellegek.
16 Mint a kiöntött víz, úgy fogyott el életerőm,
markába szorított a szenvedés.
17 Csontjaimat éjjelente fájdalom hasítja,
nappal sem szűnnek meg kínjaim.
18 Galléromnál fogva megragadott Isten,
nagy erejével ruháimat megmarkolta,
19 sárba hajított,
magam is por és hamu lettem.
20 Segítségért kiáltok hozzád, Istenem,
de nem felelsz.
Felállok, hogy imádkozzam,
de nem is figyelsz rám!
21 Miért vagy hozzám ilyen kegyetlen?
Erős kezeddel miért üldözöl?
22 Felragadsz a széllel, elsodorsz,
mennydörgésed rémít a viharban.
23 Bizony, a halál felé sodorsz engem, jól tudom,
ahol minden élő találkozik!
24 Miért támadsz rám, Istenem,
hiszen már úgyis romokban heverek?
Miért üldözöl,
mikor már segítségért könyörgök?
25 Pedig tudod, hogy együtt sírtam a nyomorulttal,
szívemből bánkódtam a szegényeken!
26 Mégis, mikor jót reméltem, rossz következett,
világosságot vártam, de éjszaka borult rám!
27 Egész bensőm forrong és kavarog,
mert elértek a szenvedés napjai.
28 Bőröm megsötétült, de nem a napsugártól,
segítségért kiáltok a gyűlésben, de hiába!
29 Mintha sivatagban járnék,
sakálok és struccok társa lettem.
30 Megfeketedett bőröm lehámlik,
testemet láz emészti,
31 hárfám hangja panaszosan szól,
fuvolám siratja sorsomat.”
31 (Mikor még jó dolgom volt,)
„Szövetséget kötöttem szemeimmel,
hogy fiatal lányokra nem nézek vágyakozva.
2 Hiszen ha megkívánnám őket,
milyen örökséget kaphatnék akkor Istentől,
mi jót várhatnék a Mindenhatótól?
3 Mert aki vétkezik, annak romlás a büntetése,
a bűnösnek pusztulás a sorsa!
4 Hiszen Isten éberen figyel,
szemmel tartja minden lépésemet.
5 Ha görbe utakon jártam vagy hazudtam,
ha becsaptam a társam, ha megkárosítottam
— Isten azonnal észrevette volna.
6 Bárcsak lemérné tetteimet az igazság mérlegén!
Meglátná akkor ő is, hogy ártatlan vagyok!
7 Ha letértem az igaz útról,
ha szívem szemem kívánságát követte,
ha kezemet bűn szennyezte be,
8 más arassa le akkor, amit vetettem,
és tépje ki tövestül, amit ültettem!
9 Ha szívem más asszonyára áhítozott,
ha kerestem az alkalmat, hogy vétkezzem vele,
10 akkor feleségem más férfi ételét készítse,
és más férfi háljon vele!
11 Hiszen gyalázatos bűn lett volna, ha így teszek,
ítéletre méltó lennék biztosan,
12 bűnöm égetne, mint a tűz,
megemésztene teljesen,
elpusztítaná minden vagyonomat.
13 Ha nem bántam igazságosan szolgáimmal,
mikor panaszuk volt ellenem,
14 hogyan állhatnék meg Isten színe előtt?
Mit válaszolhatnék neki, mikor felelősségre von?
15 Hiszen engem is, a szolgámat is
ő teremtett az anyaméhben.
Ugyanaz az Isten formált mindkettőnket
anyánk szíve alatt.
16 Nem tagadtam meg a szegényektől, amire vágytak,
segítettem az özvegyeket,
nélkülözni nem hagytam őket.
17 Megosztottam kenyerem az éhezőkkel,
bőven adtam az árváknak.
18 Igen, apjuk voltam az árváknak,
és gondviselőjük az özvegyeknek egész életemben.
19 Ha szegényt láttam rongyosan,
takaró nélkül a nyomorultat,
örömmel segítettem rajtuk.
20 Juhaim gyapjából adtam nekik meleg takarót,
s a rongyosat felruháztam,
úgyhogy áldottak érte mindannyian.
21 Nem fenyegettem az árvát kezemmel,
mikor segítséget kért a kapuban.
22 Nem így van? De igen!
Ha nem lenne igazam,
szakadjon ki a karom tövestől,
és vállam váljon el testemtől!
23 De mindezeket el nem követtem,
egész életemben tiszteltem és féltem Istent,
s a Mindenható büntetésétől rettegtem!
24 Nem bíztam gazdagságban, pénzben, vagyonban,
csak a Mindenhatóban.
Nem reménykedtem soha színaranyban.
25 Nagy gazdagságom miatt nem dicsekedtem,
hatalmas jövedelmem sem tett elbizakodottá.
26 Nem imádtam a ragyogó Napot,
sem a gyönyörű Holdat,
27 nem intettem csókot feléjük kezemmel,
nem csábították el szívem.
28 Hiszen utálatos bűn lenne, súlyos büntetésre méltó,
ha megtagadtam volna a Menny Istenét!
29 Mikor ellenségem baj érte,
nem örvendtem romlásán,
nem nevettem kárörvendőn,
ha bajba került.
30 Soha nem átkoztam,
s nem kívántam halálát.
31 Jól tudták a szolgáim:
az idegen nálam mindig jóllakott,
32 a jövevénynek szállást kínáltam,
vendégül láttam az utazókat.
33 Mások talán eltitkolják vétkeiket,
de én soha nem tettem ilyet!
34 Nem féltem az emberektől, hogy rólam mit mondanak,
nem féltem rokonaim véleményétől,
nem burkolóztam hallgatásba,
nem zárkóztam házamba!
35 Ó, bárcsak meghallgatna engem!
Bárcsak válaszolna nekem a Mindenható!
Írná csak könyvtekercsbe, mit vétettem!
36 Bátran vállaimra venném a vádakat,
s fejemre tenném azt a tekercset, mint koronát!
37 Számot adnék előtte minden lépésemről,
s mint fejedelem, úgy járulnék elébe.
38 Ha bárkitől elvettem volna földjét,
annak barázdái ellenem kiáltsanak,
39 ha munkásaim bérét ki nem fizettem,
ha gazdájától megpróbáltam elvenni birtokát,
40 akkor földemen búza helyett tövis teremjen,
s árpa helyett hitvány gyomok!”
Itt végződnek Jób beszédei.
Elihú beszéde
32 Ezután Jób három barátja felhagyott vele, hogy megpróbáljon Jóbnak válaszolni, mivel látták, hogy erősen meg van győződve ártatlanságáról. 2 De volt ott egy fiatalember is, Elihú, Barakél fia. (Barakél pedig Búz családjából, és Rám nemzetségéből származott.) Elihú nagyon megharagudott Jóbra, amiért ő ártatlannak tartotta magát, és mindenáron be akarta bizonyítani, hogy még Istennel szemben is neki van igaza. 3 De megharagudott Jób három barátjára is, mert valójában nem tudtak Jóbnak helyes feleletet adni; és nem tudták rábizonyítani, hogy bűnös, mégis vádolták Jóbot. 4 Mivel azonban Elihú volt a legfiatalabb, tisztelettel megvárta, amíg a három idősebb férfi befejezte beszédét. 5 Mikor látta, hogy azok már nem szólnak többet, 6 ezt mondta:
„Igaz, én még fiatal vagyok,
ti pedig idősek,
ezért nem mertem eddig szólni,
nem mertem elmondani, mit gondolok.
7 Gondoltam, hadd beszéljenek előbb az idősek,
hadd tanítsanak bölcsességre az öregek!
8 Pedig nem az évek sokasága tesz valakit bölccsé,
hanem Isten Szelleme!
Értelmet csak a Mindenható lehelete adhat!
9 Nem csak az idősek lehetnek bölcsek,
nem csak a vének ítélhetnek helyesen.
10 Ezért hát, hallgassatok most rám,
hadd mondjam el én is, mit gondolok!
11 Türelmesen hallgattalak benneteket,
megvizsgáltam érveiteket,
figyeltem, mit feleltek Jóbnak.
12 Amit mondtatok, megértettem,
de bizony egyikőtök sem cáfolta meg Jóbot,
nem tudtatok megfelelni neki!
13 Ne mondjátok hát, hogy bölcsességet találtatok!
Inkább hagyjátok, hogy Isten maga feleljen Jóbnak,
ne az emberek!
14 Jób ugyan nem velem vitatkozott,
de én nem is a ti szavaitokkal érvelek.
15 Lásd Jób, elhallgattak a barátaid,
nincs már több szavuk ellened,
nincs mit mondjanak.
16 Vártam, de nem szólnak semmit,
vártam, de mélyen hallgatnak mind,
nem vitatkoznak már veled.
17 Így hát, hadd feleljek én neked,
hadd mondjam el én is, amit gondolok!
18 Sok mondanivalóm szorongat,
szellemem sürget, hogy szóljak,
19 bensőm forrong,
s mint bortömlőt az újbor,
majd szétfeszít az indulat.
20 Kénytelen vagyok hát beszélni,
hogy megkönnyebbüljek,
hadd mondjam el Jóbnak válaszomat.
21 Nem leszek részrehajló,
nem hízelgek embereknek!
22 Nem is lennék rá képes,
Teremtőm is megbüntetne érte.”
33 „Hallgass rám, Jób,
figyelj szavaimra türelmesen!
2 Most már szóra nyílik ajkam,
nyelvemen vannak már a szavak.
3 Őszinte szívvel beszélek hozzád,
egyenes szavakkal igazat mondok.
4 Isten Szelleme teremtett engem,
a Mindenható lehelete adott nekem is életet.
5 Válaszolj hát, kérlek, ha tudsz,
készülj fel, állj elő érveiddel!
6 Én is olyan vagyok Isten előtt, mint te,
engem is agyagból formált, mint téged.
7 Tőlem nem kell félned,
nem leszek hozzád kegyetlen.
8 Jób, te azt mondtad,
s ezt saját fülemmel hallottam:
9 »Tiszta vagyok és ártatlan, nem terhel semmi bűn,
lelkiismeretem tiszta, nem tettem semmi rosszat,
10 Isten mégis ellenem fordult,
úgy bánik velem, mint ellenségével!
11 Kalodába zárta lábamat,
szemmel tartja minden lépésemet.«
12 Lásd, azt mondom, ebben nincs igazad,
mert Isten nagyobb az embernél!
13 Azért perelsz vele,
mert nem ad számot neked,
s kérdéseidre nem felel?
14 Pedig szól hozzánk Isten sokféleképpen,
szól, nem csak egyszer, de többször is!
Csakhogy nem értjük,
vagy nem törődünk vele!
15 Szól hozzád álmodban, éjjeli látomásban,
mikor mély álom száll rád, vagy mikor ébredezel.
16 Megnyitja füledet ilyenkor,
majd figyelmeztetését megpecsételi jelekkel,
17 hogy ha rosszat tervezel, eltérítsen attól,
hogy visszatartson a büszkeségtől,
18 hogy megóvja lelked a haláltól,[i]
életed a gyilkos dárdadöféstől.
19 Szól hozzád, mikor betegen fekszel,
mikor fájdalommal fegyelmez,
és csontjaidban érzed a figyelmeztetést.
20 Mikor már a kenyeret sem kívánod,
kedvenc ételedtől is undorral fordulsz el,
21 mikor annyira lesoványodsz,
hogy csontjaid is kilátszanak,
22 mikor lelked már közeleg a pusztítóhoz,
életed ahhoz, aki azt majd kioltja.
23 Akkor, ha van melletted magyarázó angyal,
egy az ezer közül,
hogy megmutassa az igazsághoz vezető utat,
24 akkor Isten megkönyörül rajtad, és azt mondja:
»Szabadítsd meg őt a haláltól,
mert váltságdíjat találtam számára!«
25 Akkor tested megújul, ismét megerősödsz,
s újra kezded fiatalságodat.
26 Imádkozol, Isten újra kegyelmébe vesz,
örömmel járulsz elébe,
ő helyreállít, és megint magához fogad.
27 Te pedig énekelve mondod az embereknek:
»Bizony vétkeztem, és letértem az igaz útról,
Isten mégsem büntetett meg,
pedig megérdemeltem volna.
28 Megváltott engem a haláltól,
s lelkem megint a világosságot nézi nagy örömmel!«
29 Látod, így bánik velünk Isten kétszer
vagy háromszor is,
30 hogy lelkünket megmentse a haláltól,
s hogy megint ránk ragyogjon az élet világossága.
31 Figyelj rám, Jób,
hallgass csak engem,
hadd beszéljek még!
32 Ha tudsz, felelj meg nekem,
mert kívánom, hogy ártatlannak bizonyulj!
33 De ha nincs mit mondanod, hallgass engem,
hadd tanítsalak bölcsességre!”
34 Majd Elihú így folytatta:
2 „Hallgassatok rám, bölcsek,
figyeljetek, ti értelmesek!
3 Mert a fülnek kell megvizsgálnia, amit hall,
ahogy az ételt a nyelv ízleli.
4 Vizsgáljuk hát meg együtt, mi a helyes,
döntsük el együtt, mi az igazság!
5 Mert Jób azt mondta: »Ártatlan vagyok,
Isten mégis megfosztott igazságomtól!
6 Noha ártatlan vagyok,
mégis hazugnak ítéltek engem!
Nem vétkeztem,
mégis megsebeztek, gyógyíthatatlanul.«
7 Jób, ki lenne hozzád hasonló,
ki merne ilyen gyalázatos dolgokat mondani?!
8 Hiszen azon az úton jársz, mint a gonosztevők!
Úgy beszélsz, mint az istentelen bűnösök!
9 Azt mondod: »Nincs semmi értelme,
ha Isten kedvét keresem, ha benne gyönyörködöm!«
10 Most hát figyeljetek rám, ti bölcsek!
Istentől távol áll minden gonoszság,
a Mindenható soha nem igazságtalan!
11 Sőt, mindenkinek a saját tettei szerint fizet meg,
mindenkit aszerint jutalmaz, ahogy megérdemli.
12 Bizony, Isten soha nem követ el gonoszságot,
a Mindenható nem ferdíti el az igazságot!
13 Ki bízta őrá a Földet?
Ki tette felelőssé az egész világért?
14 Ha Isten csak magával törődne,
és szellemét újra magához vonná vissza,
ha teremtményeitől leheletét visszavenné,
15 bizony, minden élő azonnal kimúlna,
bizony, mind porrá omlanánk megint.
16 Ha értelmesek vagytok, halljátok meg ezt,
figyeljetek szavaimra!
17 Hogyan kormányozhatna, aki gyűlöli az igazságot?
Hogyan vádolhatod őt, az Igazságost és Hatalmast?!
18 Hiszen Isten az, aki így szól a királyhoz:
»Te semmirekellő!«
Azt mondja a fejedelemnek:
»Bűnös vagy és gonosz!«
19 De nem elfogult a fejedelmek iránt,
egyaránt szeret gazdagot és szegényt,
hiszen ő alkotta mindkettőt.
20 Meghal a gazdag is, a szegény is,
az éjszaka közepén hirtelen megrendülnek és eltűnnek.
Meghalnak a hatalmasok is,
pedig egy ujjal sem ér hozzájuk senki.
21 Bizony, szemmel tartja Isten az ember útjait,
jól látja minden lépését.
22 Nincs olyan sűrű sötétség,
ahol elrejtőzhetne a gonosz!
Előle még a halál árnyéka sem takar el.
23 Nincs szüksége rá, hogy hosszasan vizsgálja,
s trónja elé idézze az embert ítéletre.
24 Nem kérdezi őket, nem nyomoz,
egyszer csak hirtelen összetöri a hatalmasokat,
és másokat állít a helyükre,
25 mert szemmel tartja, s nem felejti tetteiket.
Egyetlen éjszaka felforgatja hatalmukat,
szétmorzsolja erejüket, végük van.
26 Gonosz tetteik miatt lesújt rájuk,
mindenki szeme láttára megbünteti őket,
27 mert elfordultak Istentől,
s nem törődtek vele.
28 Mert a gonoszok miatt száll az égre a nyomorultak panasza,
de a szegények kiáltását Isten meghallgatja.
29 Ha Isten hallgat, és nem felel,
még akkor sem vádolhatja őt senki!
Ha eltakarja arcát, és visszatartja áldásait egy néptől
vagy egyetlen embertől,
kicsoda láthatja meg őt,
ki járulhat elébe?
30 Isten elveszi az istentelen uralkodó hatalmát,
nem engedi, hogy népét romlásba vigye.
31 De mondtad-e Istennek:
»Bűnös vagyok, és büntetésem elszenvedem,
de nem vétkezem többé!
32 Istenem, taníts meg arra, amit át nem láthatok!
Ha vétkeztem is, többé nem teszem«?
33 Jób, szeretnéd, hogy Isten megfizessen neked?
Akkor miért utasítod el ítéletét?
Most rajtad a sor, válassz!
Nem dönthet más helyetted.
Mit felelsz erre, mondd?
34 Az okos emberek azt mondják majd,
s minden bölcs egyetért ebben:
35 »Jób értelmetlenül beszél,
szavaiból minden bölcsesség hiányzik!«
36 Ó, bárcsak megvizsgálnák Jóbot,
hiszen úgy válaszol, mint a gonoszok,
37 bűneit szaporítja szavaival,
lázadása egyre növekszik,
s beszédével folyton csak Isten ellen hadakozik.”
35 Azután Elihú így folytatta:
2 „Jób, valóban úgy véled,
hogy Istennel szemben neked van igazad?
3 Azt kérded: »Mi hasznom belőle,
ha Istent félem és tisztelem?
Mit nyerek vele, ha nem vétkezem?«
4 Hadd feleljek erre
neked is, barátaidnak is!
5 Nézz fel az égre, és lásd meg,
figyeld meg a fellegeket, mily magasan szállnak!
6 Isten azonban messze fölöttük lakik,
mit árthatsz neki, ha vétkezel?
Még ha megsokasodnak is bűneid,
mit tehetsz ellene?
7 De ha ártatlanul élsz, nem őt segíted vele!
Mit kaphat tőled, ami hiányzik neki?
8 Bűneiddel csak a halandóknak ártasz,
amilyen magad is vagy!
Igazságod is csak a halandóknak használ,
amilyen magad is vagy!
9 A nyomorultak jajgatnak az elnyomás alatt,
szabadítóért kiáltanak az erőszakosság miatt.
10 Mégsem a Teremtőjükhöz fordulnak segítségért,
aki a legsötétebb órában is öröménekre indít,
11 aki bölcsességre tanít,
még a földi állatok és az égi madarak által is.
12 Vagy kiáltanak a gonoszok büszkesége miatt,
de Isten nem válaszol.
13 Bizony, hiába kiáltanak, Isten nem hallgatja meg,
nem figyel rájuk a Mindenható.
14 Így hát, Jób, Isten neked sem válaszol,
mikor panaszkodsz, hogy nem látod őt,
mikor keseregsz,
hogy ügyedet elé akarod terjeszteni.
15 Azt gondolod: »Mivel nem látja a bűnt,
nem is büntet érte.«
16 Így hát csak beszélsz, meggondolatlanul,
folyvást fecsegsz, értelmetlenül!”
36 Azután Elihú így folytatta:
2 „Jób, légy türelemmel, hallgass meg,
mert Istenről van még mondanivalóm!
3 Messziről származik tudásom,
s megmutatom, hogy Teremtőm igazságos!
4 Látod, szavaim mind igazak!
Tökéletes tudású ember áll előtted!
5 Tudd meg, hogy Isten hatalmas,
erős szívű és bölcs,
de az embert mégsem veti meg.
6 Nem hagyja a gonoszokat sokáig élni,
igazságot szolgáltat az elnyomottnak.
7 Nem fordul el az igazaktól,
hanem királyok mellé ülteti őket a trónra,
felemeli őket örökre.
8 Ha pedig Isten láncra verve megbüntet valakit,
ha fogva tartja a fájdalom köteleivel,
9 akkor is tudtára adja, miben vétkezett,
megmutatja neki büszkesége bűnét,
10 megnyitja fülét, hogy fenyítését megértse,
és parancsolja, hogy a gonosztól forduljon el.
11 Ha hallgat rá a bűnös, és enged szavának,
akkor további éveit békében és jólétben töltheti,
akkor esztendeit örömmel éli le.
12 Ha pedig nem enged szavának,
halálos fegyver szúrja keresztül,
s elpusztul ostobasága miatt.
13 Az istentelenek Istenre haragszanak,
mikor ő megkötözi és fenyíti őket,
ahelyett, hogy hozzá fordulnának.
14 Meghalnak fiatalon,
mint a prostituáltak.
15 Bizony, Isten a szenvedés által
ment meg a veszélytől,
szenvedés által nyitja meg fülét a szenvedőnek!
16 Jób, téged is kiszabadítana Isten a szenvedés torkából,
tágas mezőre vezetne, ahol bőség és gazdagság vár!
17 De most tele vagy hamis gondolatokkal,
és jogosan ér utol az ítélet.
18 Ne engedd, hogy az indulat elragadjon,
ne utasítsd el Isten fenyítését,
ne riasszon meg a hatalmas váltságdíj!
19 Vajon segélykiáltásod megment-e a bajból?
Segít-e valamit rajtad erőfeszítésed?
20 Ne kívánd, hogy eljöjjön az éjszaka,
amikor a népeket kipusztítják a helyükről!
21 Vigyázz, ne pártolj a gonoszsághoz,
még ha vonzóbbnak tűnik is, mint a nyomorúság!
22 Nézd, Isten milyen erős és hatalmas!
Nincs tanító, hozzá hasonló!
23 Senki sem parancsolhat neki,
senki sem mondhatja: »Ezt rosszul tetted!«
24 Gondod legyen rá, hogy dicsérd őt minden tettéért,
hiszen ezekről énekelnek az emberek!
25 Amit Isten tett, azt mindenki látta,
még messzi földeken is látták tetteit.
26 Isten valóban fenséges, hatalmas,
csak mi nem ismerjük hatalmát,
sem éveinek számát nem tudhatjuk soha.
27 Isten az, aki felemeli a vízcseppeket a földről,
köddé és felhővé változtatja,
28 hogy az ég esőt hullasson,
sűrű záport az emberekre.
29 Ki tudja, merre szállnak a fellegek?
Ki érti a mennydörgés szavát?
30 Nézd, Isten küldi szét a villámokat is,
ő takarja be a tenger mélyét.
31 Ezekkel kormányozza a népeket,
így ad nekik bőséges termést és kenyeret.
32 Markába fogja a villámokat,
lesújt velük, ahová akar.
33 A mennydörgés jelzi a vihar közeledtét,
még a legelő állatok is megértik ezt.”
37 „A villámok és a mennydörgés miatt
remeg a szívem, majd kiugrik helyéről.
2 Hallgassátok csak, Isten hangja szól,
figyeljetek ajkának mennydörgő szavára!
3 Ragyogó villámai megvilágítják az égboltot,
fényük ellátszik a föld egyik szélétől a másikig.
4 Utána szavának mennydörgése robajlik,
fenséges hangja dübörög.
Nem tartja vissza, kiereszti hangját,
mikor villámait kiküldi.
5 Isten hangja csodásan mennydörög,
nagy dolgokat visz végbe, melyeket nem érthetünk.
6 Parancsolja a hónak, hogy hulljon a földre,
és az esőnek, hogy zuhogjon bőségesen.
7 Megmutatja az embereknek, hogy mire képes,
mikor bezárja őket házaikba.
8 Az állatok is behúzódnak rejtekhelyükre,
elbújnak a zord idő elől.
9 Dél felől forgószél tör elő,
északról metsző hideg szél süvít.
10 Isten leheletétől megfagynak a vizek,
a tavak felszíne jégtükörré dermed.
11 Majd vastag felhőkben küld párát és enyhülést,
viharfelhőkből villámokat szór szerteszét.
12 Mindezek Isten parancsa szerint forognak körbe,
elvégzik akaratát a lakott földön mindenütt.
13 Általuk fenyíti meg a népeket,
vagy áldja meg a nemzeteket, akarata szerint.
14 Hallgass meg, Jób, maradj csendben,
és gondold meg Isten csodáit!
15 Tudod-e hogyan irányítja a fellegeket?
Hogyan gyújtja meg bennük villámai tüzét?
16 Tudod-e, hogyan lebegnek a felhők
ég és föld között?
Érted-e ezeket, és Isten tökéletes tudásának
többi csodáit?
17 Miért lesz forró a ruhád, mikor délről hőhullám jön,
és megáll a levegő?
18 Segíthetsz-e Istennek kiterjeszteni az eget,
hogy szilárd legyen, mint a fémtükör?
19 Jób, taníts bennünket,
mit mondhatunk mi Istennek!
Bizony, nem tudjuk, mit feleljünk neki,
mert sötétség rejti őt előlünk!
20 Nem merném megszólítani,
mert talán elpusztítana.
21 Ugyanígy a Napba sem merek nézni,
mikor az égen fényesen ragyog,
mikor a szél elfújja a fellegeket.
22 Hogyan nézhetném vakító dicsőségét,
amely észak felől ragyog, mint az arany!
Bizony, Isten félelmetes ragyogásba öltözött!
23 Hogyan közeledhetnénk a Mindenhatóhoz,
hogyan is érthetnénk meg őt?
Hiszen ereje mérhetetlen, igazságos volta makulátlan,
és senki jogait nem nyomja el.
24 Ezért tisztelik és félik Istent az emberek!
Ő pedig rá sem néz arra,
aki büszke, és bölcsnek tartja magát.”
Isten maga szól Jóbhoz
38 Ezután az Örökkévaló válaszolt Jóbnak a forgószélből:
2 „Ki fecseg itt terveimről össze-vissza?!
Ki beszél ilyen ostobán és tudatlanul?!
3 Készülj fel, mint igazi férfi,
én kérdezlek, te pedig válaszolj nekem!
4 Hol voltál, amikor a Földet megalapoztam?
Mondd meg, ha igazán bölcs vagy!
5 Tudod-e ki szabta meg méreteit?
Ki mérte meg, mekkora legyen?
6 Mire támaszkodnak a Föld oszlopai?
Ki helyezte el sarokkövét,
7 amikor együtt énekeltek a hajnal csillagai,
és az angyalok[j] örvendezve ünnepeltek?
8 Kicsoda zárta a tengert gátak mögé,
mikor előtört vize, mintegy az anyaméhből?
9 Akkor felhőkkel borítottam be,
felruháztam azt fellegekkel,
körülvettem sűrű sötétséggel,
10 meghúztam határvonalát,
ajtók és zárak mögé szorítottam,
11 és azt mondtam: »Eddig jöjj, de ne tovább!
Büszke hullámaid itt megálljanak!«
12 Parancsoltál-e a reggelnek, csak egyszer is,
hogy felvirradjon?
Mutattad-e a hajnalnak,
hol kezdjen világosodni?
13 Te rendelted a hajnalfénynek,
hogy ragadja meg a Föld sarkait,
és rázza le a gonoszokat róla;
14 amikor a föld átváltozik,
mint az agyag, ha pecsétet nyomnak rá,
mint mikor új ruhába öltözik valaki;
15 amikor a gonoszoktól elveszik a világosságot,
és felemelt karjukat összetörik?
16 Eljutottál-e a tenger forrásaihoz?
Jártál-e már az óceán fenekén?
17 Láttad-e a halottak országának kapuit valaha,
és a halál árnyékának kapuját láttad-e?
18 Fel tudod-e fogni a Föld méreteit?
Mondd meg, ha tudod!
19 Melyik úton lakik a fény,
és hol van a sötétség lakhelye?
20 Te biztosan vissza tudod vinni saját helyükre,
el tudod vezetni őket otthonukba!
21 Hiszen olyan okos vagy, és annyira öreg,
biztosan jól tudod mindezeket!
22 Jártál-e a hó raktáraiban?
Láttad-e a jég raktárházait?
23 A rettenetes napokra tartogattam ezeket,
felhalmoztam havat és jeget
a háború és csaták idejére.
24 Tudod-e, hol az út, amelyen a világosság szétterjed,
vagy amelyen a keleti szél szétfut a földön?
25 Ki hasít az égben utat a zuhogó esőnek,
ki szabja meg útját a villámoknak?
26 Ki áztatja meg a sivatagot, ahol nem lakik ember,
és a pusztát, ahol nincs emberfia?
27 Ki sarjaszt füvet ott, ahol senki sem jár,
ki ad esőt a földre, hogy még a sivatag is kivirágzik?
28 Kitől származik az eső,
ki szüli a harmat cseppjeit?
29 Kinek a méhéből keletkezik a jégeső?
A hódara kinek a gyermeke?
30 A víz jéggé fagy, mint a szikla, oly kemény,
s a mély tengerek felszínét jégpáncél borítja.
31 Össze tudod-e kötni a Fiastyúk szálait?
Vagy felbonthatod-e az Orion köteleit?
32 Te hozod-e fel a csillagképeket a maguk idejében?
Kézen fogva vezeted talán a Göncölszekeret[k] az égen?
33 Ismered-e a csillagos ég törvényeit?
Te határoztad meg, hogyan uralkodjanak a Föld fölött?
34 Tudsz-e parancsolni a felhőknek odafent,
hogy esővel borítsák be a földet?
35 Szót fogadnak-e neked a villámok, hogy elinduljanak,
s felelik-e neked: »Itt vagyunk, Uram,
parancsodra várunk!«
36 Ki adott bölcsességet az embernek,
ki helyezett a belsejébe értelmet?
37 Ki olyan bölcs, hogy megszámolja a fellegeket?
Ki képes belőlük esőt fakasztani,
38 mikor az aszály miatt porfelhők kavarognak,
és a göröngyök keményre száradnak?
39 Te adsz-e zsákmányt az anyaoroszlánnak,
hogy csillapítsa kölykei éhségét,
40 amelyek a barlangjukban heverésznek,
rejtekhelyükön zsákmányra lesve lapulnak?
41 Ki ad enni a hollóknak,
mikor zsákmányt keresve keringenek,
fiókáikat ki eteti, mikor éhesen Istenhez kiáltanak?
39 Tudod-e, mikor ellik a hegyi kecske?
Mikor borjaznak a szarvasok?
2 Számolod-e vemhességük hónapjait?
Figyeled-e, mikor jön el az ellés ideje?
3 Csak összegörnyednek, kicsinyeiket megszülik,
vajúdásuk hirtelen véget ér.
4 Borjaik hamar felnőnek a tágas mezőn,
erősek és egészségesek,
elhagyják anyjukat, nem térnek vissza többé.
5 Ki engedte szabadon a vadszamarat?
Ki bocsátotta a pusztába, hadd rohanjon?
6 Hiszen én tettem otthonává a füves pusztát,
nyugvó helyévé a szikes réteket.
7 Kineveti a zajos városokat,
nem hordozza a kereskedők zsákjait.
8 Hegyi legelőkön kószál, szabadon,
mindenhol talál legelni valót.
9 Kérdezd meg a vadbivalyt, akar-e szolgálni neked!
Jászlad mellett marad-e éjszakára?
10 Befoghatod-e, hogy felszántsa földedet?
Boronálhatsz-e vele vetés után?
11 Pedig milyen erős! De bízhatsz-e benne?
Rábízhatod-e nehéz munkádat, hogy helyetted végezze?
12 Ha megkéred, elhúzza-e a megrakott szekeret,
hogy gabonádat csépelni vigye?
13 Vígan csapkod szárnyával a struccmadár,
pedig nem tud repülni, mint a gólya.
14 Tojásait a földön költi ki,
a nap melegíti őket a porban.
15 Nem törődik vele, hogy ráléphetnek,
hogy a vadállatok összetörik.
16 Fiókáit nem kényezteti,
ha elpusztulnak, nem bánja,
hogy fáradsága kárba veszett,
17 mert Isten nem adott neki bölcsességet,
értelmet is csak keveset.
18 Mégis, ha felkel, és futásnak ered,
ló és lovasa mögötte csúfosan lemarad!
19 Vagy nézd a lovat!
Ilyen erőssé ki tette?
Te adtad nyakára lobogó sörényét?
20 Te alkottad úgy, hogy ugrani tudjon?
Mint a sáska úgy szökell,
büszke horkantása milyen félelmetes!
21 Örvend erejének,
s türelmetlenül várja, hogy harcba induljon,
bátran nekirohan a fegyvereknek.
22 A félelmet neveti, nem ijed meg semmitől,
nem hátrál meg a kard elől.
23 Csörög rajta lovasának tegze,
csillog a napfényben kopja és lándzsa.
24 A trombita hangjára megindul,
tüzesen vágtat a csatába,
sebesen, mint a szél.
25 A harcba hívó trombitaszóra nyerítve felel,
örül, hogy indulhat végre.
Messziről megérzi a csatazajt,
meghallja a harci kiáltást és a parancsszót.
26 Te tanítottad-e az ölyvöt magasra szállni,
mikor kiterjeszti szárnyát, és dél felé repül?
27 Parancsodra szárnyal-e magasra a keselyű,
és rakja fészkét kősziklák csúcsára?
28 Otthon van a szédítő magasban,
nyugodtan éjszakázik a meredek sziklafalon,
ott tanyázik, az a kővára.
29 Onnan kémleli prédáját,
éles szeme messzire lát mindent, pontosan.
30 Fiókáit véres hússal táplálja,
s ahol elhullott tetemet lát, azonnal ott terem.”
40 Majd az Örökkévaló ezt mondta Jóbnak:
2 „A Mindenhatóval akartál pereskedni,
folytatod-e még, vagy feladod?
Aki Istennel akar perelni,
hát feleljen neki!”
3 Jób erre így válaszolt az Örökkévalónak:
4 „Most látom csak, milyen parányi vagyok!
Mit is felelhetnék neked?
Inkább hallgatok,
és kezem a számra teszem.
5 Szóltam egyszer, vagy kétszer,
de most már elhallgatok,
mondtam ugyan valamit,
de többé nincs mit mondanom.”
6 Ezután az Örökkévaló így folytatta a forgószélből:
7 „Készülj fel, mint igazi férfi,
hadd kérdezzelek, te pedig válaszolj nekem!
8 Kétségbe vonod igazságos voltomat?
El akarsz ítélni, hogy igazad legyen?
9 Ha olyan vagy, mint Isten,
ha karod oly erős, mint az övé,
és hangod ugyanúgy mennydörög,
10 akkor öltözz dicsőségbe és fenségbe,
vedd körül magad tisztességgel és ragyogással!
11 Ha olyan vagy, mint Isten,
engedd szabadjára haragod tüzét,
nézd meg, kik büszkék, gőgösek,
alázz meg minden elbizakodottat!
12 Tarts szemmel mindenkit,
aki kevély és felfuvalkodott,
alázz meg minden elbizakodottat!
Törj össze minden gonoszt a saját helyén,
13 sújtsd őket a porba, szégyenítsd meg,
zárd őket együttesen a sírba!
14 Akkor majd én foglak dicsérni,
hogy győzelmet szerzett erős karod!
15 Jób, nézd csak a behemótot[l],
amely füvet legel, mint az ökör!
Én teremtettem őt is, akárcsak téged.
16 Nézd, milyen kemények izmai,
milyen erős a testalkata!
17 Farka erős, mint a cédrusfa,
inai és izmai egybefonódnak,
18 csontjai erősek, mint a bronz,
lábszárai, mint a vasrudak!
19 A teremtmények között ő a legelső,
megfékezni is csak Teremtője képes.
20 Dús füvet teremnek neki a dombok,
ott legelészik a többi állat között.
21 Árnyas fák alatt heverészik,
nádasokban, mocsarakban tanyázik.
22 Fák árnyéka takarja,
körülveszik fűzfák és bokrok.
23 Ha megárad a folyó, nem menekül,
nem fél, még ha a Jordán vize a szájáig ér is.
24 Vajon ki tudná váratlanul meglepni, elfogni,
ki tudna orrába kötelet fűzni, hogy vezesse?!
41 Jób, nézd csak a Leviátánt![m]
Kihúzhatod-e horoggal a vízből, mint a halat?
Nyelvét lekötözheted-e kötéllel?
2 Orrába tennél-e karikát, s kötelet,
vagy horgot az állába, hogy azzal vezesd?
3 Gondolod, hogy könyörögni fog neked?
Vagy hízelegve kérlel, hogy engedd szabadon?
4 Azt hiszed, megegyezhetsz vele,
talán szolgádnak fogadod örökre?
5 Vagy játszanál vele, mint egy kismadárral,
megkötnéd, hogy gyermekeid pórázon vezessék?
6 Talán eladnád a halászoknak,
hogy alkudozzanak fölötte a piacon?
Vagy feldarabolnád, hogy
szétosszad a kereskedők között?
7 Döfhetsz-e a hátába lándzsákat,
vagy a fejébe szigonyt?
8 Ha megpróbálod,
többé esélyed sem lesz harcolni vele!
Gondold meg, mi történne veled!
9 Aki megtámadja, halálosan téved,
már a puszta látványától is összerogy a vakmerő!
10 Ki olyan bátor és bolond,
hogy a Leviátánt megharagítsa?
Akkor hát, kicsoda merne velem szembeszállni?
11 Kicsoda adott nekem előbb,
hogy én tartozzam neki?!
Hiszen minden az enyém az ég alatt!
12 Nézd a Leviátán lábait,
nézd hatalmas erejét, formáját,
az egész milyen tökéletes!
13 Ki foszthatja meg a páncéljától?
Ki tudná átdöfni kettős pajzsait?
14 Hatalmas állkapcsát ki feszítheti fel?
Fogai milyen rémületesek!
15 Hátát erős pajzsok sora védi,
összekapcsolva szorosan és szilárdan,
16 oly tökéletesen, hogy még
levegő sem jut közéjük.
17 Egyik a másikhoz annyira jól illik,
erősen kapcsolódnak, szét nem választhatók.
18 Mikor a Leviátán tüsszent,
mintha villám lobbanna fel,
szeme úgy ragyog, mint a hajnal fénye.
19 Lángnyelvek csapnak ki szájából,
torkából tüzes szikrák szállnak.
20 Orrából füst száll a magasba,
mint forró fazékból a gőz.
21 Lehelete meggyújtja a szenet,
szájából láng lövell.
22 Nyakán az erő nyugszik,
orra előtt rettegés ugrál.
23 Testének részei úgy összetartanak,
mintha egyben öntötték volna, oly szilárd.
24 Szíve kemény, mint a szikla,
mint az alsó malomkő, oly kemény.
25 Mikor a Leviátán felkel,
még a hatalmasok is remegnek,
mikor farkával csapkod,
elfutnak a hősök is.
26 Ha eltalálja is a fegyver, nem árt neki,
lepattan róla kard, nyíl és lándzsa.
27 Annyiba veszi a vasat, mint a szalmaszálat,
a rezet, mint a korhadt fát.
28 Nyílvesszők meg nem futamítják,
lepattannak páncéljáról a parittyakövek,
29 a buzogány sem árt neki jobban, mint egy pihe,
a felé süvítő dárdát csak neveti.
30 Hasán a pikkelyek, mint éles cserépdarabok,
felkavarja az iszapot, mint a szeges borona.
31 Nyomában fortyog a mélység, mint fazék a tűz fölött,
bugyborékol a tenger, mint forró olaj.
32 Fehér tajtékot hagy maga után a vízen,
azt hinnéd, megőszült a tenger mögötte.
33 Nincs hozzá hasonló az állatok között,
mert Isten úgy teremtette, hogy senkitől se féljen!
34 Bátran szembenéz mindenkivel,
ő a király minden büszke állat fölött!”
Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center