Bible in 90 Days
25 Dávidé.
Hozzád emelem, Uram, lelkemet!
2 Istenem, benned bízom; ne szégyenüljek meg; ne örüljenek rajtam ellenségeim.
3 Senki se szégyenüljön meg, a ki téged vár; szégyenüljenek meg, a kik ok nélkül elpártolnak tõled.
4 Útjaidat, Uram, ismertesd meg velem, ösvényeidre taníts meg engem.
5 Vezess engem a te igazságodban és taníts engem, mert te vagy az én szabadító Istenem, mindennap várlak téged.
6 Emlékezzél meg, Uram, irgalmasságodról és kegyelmedrõl, mert azok öröktõl fogva vannak.
7 Ifjúságomnak vétkeirõl és bûneimrõl ne emlékezzél meg; kegyelmed szerint emlékezzél meg rólam, a te jóvoltodért, Uram!
8 Jó és igaz az Úr, azért útba igazítja a vétkezõket.
9 Igazságban járatja az alázatosokat, és az õ útjára tanítja meg az alázatosokat.
10 Az Úrnak minden útja kegyelem és hûség azoknak, a kik szövetségét és bizonyságait megtartják.
11 A te nevedért, Uram, bocsásd meg bûnömet, mert sok az.
12 Kicsoda az, a ki féli az Urat? Megmutatja annak az útat, a melyet válaszszon.
13 Annak lelke megmarad a jóban, és magzatja örökli a földet.
14 Az Úr bizodalmas az õt félõkhöz, és szövetségével oktatja õket.
15 Szemeim mindenha az Úrra [néznek,] mert õ húzza ki a tõrbõl lábamat.
16 Tekints reám és könyörülj rajtam, mert árva és szegény vagyok.
17 Eláradtak szívemnek szorongásai, nyomorúságaimból szabadíts meg engem.
18 Lásd meg szegénységemet és gyötrelmemet; bocsásd meg minden bûnömet.
19 Lásd meg ellenségeimet, mert megsokasodtak, és gyilkos gyûlölséggel gyûlölnek engem.
20 Õrizd meg lelkemet és szabadíts meg engem; ne szégyenüljek meg, hogy benned bíztam.
21 Ártatlanság és becsület védelmezzenek meg engem, mert téged várlak.
22 Mentsd ki, Isten, Izráelt minden bajából.
26 Dávidé.
Ítélj meg engem, Uram! mert én ártatlanságban éltem és az Úrban bíztam ingadozás nélkül.
2 Próbálj meg, Uram, és kisérts meg, és vizsgáld meg veséimet és szívemet.
3 Mert kegyelmed szemem elõtt van, és hûségedben járok-kelek.
4 Nem ültem együtt hivalkodókkal, és alattomosokkal nem barátkoztam.
5 Gyûlölöm a rosszak társaságát, és a gonoszokkal együtt nem ülök.
6 Ártatlanságban mosom kezemet, és oltárodat gyakorlom Uram!
7 Hogy hallatós szóval dicsérjelek téged, és elbeszéljem minden csodatettedet.
8 Uram, szeretem a te házadban való lakozást, és a te dicsõséged hajlékának helyét.
9 Ne sorozd a bûnösökkel együvé lelkemet, sem életemet a vérszopókkal együvé,
10 A kiknek kezében vétek van, és jobbjuk telve vesztegetéssel.
11 Én pedig ártatlanságban élek; ments meg és könyörülj rajtam.
12 Lábam megáll igazsággal; áldom az Urat a gyülekezetekben.
27 Dávidé.
Az Úr az én világosságom és üdvösségem: kitõl féljek? Az Úr az én életemnek erõssége: kitõl remegjek?
2 Ha gonoszok jõnek ellenem, hogy testemet egyék: szorongatóim és elleneim - õk botlanak meg és hullanak el.
3 Ha tábor fog körül, nem fél szívem; habár had támad reám, mégis [õ benne] bízom én.
4 Egyet kérek az Úrtól, azért esedezem: hogy lakhassam az Úr házában életemnek minden idejében; hogy nézhessem az Úrnak szépségét és gyönyörködhessem az õ templomában.
5 Bizony elrejt engem az õ hajlékába a veszedelem napján; eltakar engem sátrának rejtekében, sziklára emel fel engem.
6 Most is felül emeli fejemet ellenségeimen, a kik körültem vannak, és én az õ sátorában örömáldozatokkal áldozom, énekelek és zengedezek az Úrnak.
7 Halld meg, Uram, hangomat - hívlak! Irgalmazz nékem és hallgass meg engem!
8 Helyetted mondja a szívem: Az én orczámat keressétek! A te orczádat keresem, oh Uram!
9 Ne rejtsd el orczádat elõlem; ne utasítsd el szolgádat haraggal; te voltál segítõm, ne taszíts el és ne hagyj el engem, üdvösségemnek Istene!
10 Ha atyám és anyám elhagynának is, az Úr magához vesz engem.
11 Taníts meg engem a te útadra, oh Uram! Vezérelj engem egyenes ösvényen, az én üldözõim miatt.
12 Ne adj át engem szorongatóim kivánságának, mert hamis tanúk támadnak ellenem, és erõszakot lihegnek.
13 Bizony hiszem, hogy meglátom az Úr jóságát az élõknek földén!
14 Várjad az Urat, légy erõs; bátorodjék szíved és várjad az Urat.
28 Dávidé.
Hozzád kiáltok, Uram, én szirtem; ne fordulj el szótlanul tõlem, hogy ne legyek, ha néma maradnál, a sírba szállókhoz hasonló.
2 Halld meg esedezéseimnek szavát, mikor kiáltok hozzád, és mikor felemelem kezeimet a te szentséged lakhelye felé.
3 Ne számlálj engem a hitetlenek és gonosztevõk közé, a kik békességgel szólnak felebarátaikhoz, pedig gonoszság van szívökben.
4 Fizess meg nékik az õ cselekedeteik és igyekezetök rosszasága szerint; kezök munkája szerint fizess meg nékik; add meg nékik jutalmukat!
5 Minthogy nem figyelnek az Úr cselekedeteire és kezének munkáira, lerontja õket és föl nem építi õket.
6 Áldott az Úr, hogy meghallgatta esedezéseimnek szavát.
7 Az Úr az én erõm és paizsom, õ benne bízott szívem és megsegíttettem; örvend szívem és énekemmel dicsérem õt.
8 Az Úr az õ népének ereje, és az õ fölkentjének megtartó erõssége.
9 Tartsd meg a te népedet és áldd meg a te örökségedet, legeltesd és magasztald fel õket mindörökké!
29 Dávid zsoltára.
Adjatok az Úrnak, ti fejedelmeknek fiai, adjatok az Úrnak tiszteletet és dicséretet!
2 Adjátok az Úrnak neve tiszteletét, imádjátok az Urat szent ékességben.
3 Az Úr szava [zeng] a vizek fölött, a dicsõség Istene mennydörög, az Úr ott van a nagy vizek felett.
4 Az Úr szava erõs; az Úr szava fenséges.
5 Az Úr szava czédrusokat tördel, összetöri az Úr a Libánon czédrusait is.
6 És ugrándoztatja azokat, mint a borjút, a Libánont és a Szirjónt, mint a bivalyfiat.
7 Az Úr szava tûzlángokat szór.
8 Az Úr szava megrengeti a pusztát, megrengeti az Úr Kádesnek pusztáját.
9 Az Úr szava megborjaztatja a nõstény szarvasokat, lehántja az erdõket, és az õ hajlékában mindene azt mondja: dicsõ!
10 Az Úr trónolt az özönvíz felett; így trónol az Úr, mint király, mindörökké.
11 Az Úr ad erõt népének, az Úr megáldja népét békességgel.
30 Dávid zsoltára. Templomszentelési ének.
2 Magasztallak Uram, hogy felemeltél engem, és nem engedted, hogy ellenségeim örüljenek rajtam.
3 Uram, Istenem, hozzád kiáltottam, és te meggyógyítottál engem!
4 Uram, felhoztad a Seolból az én lelkemet, fölélesztettél a sírbaszállók közül.
5 Zengedezzetek az Úrnak, ti hívei! Dicsõítsétek szent emlékezetét.
6 Mert csak pillanatig [tart] haragja, [de] élethossziglan jóakarata; este bánat száll be [hozzánk], reggelre öröm.
7 Azt mondtam azért én jó állapotomban: Nem rendülhetek meg soha.
8 Uram, jókedvedbõl erõsséget állítottál föl hegyemre; de elrejtéd orczádat, és megroskadtam.
9 Hozzád kiáltok, Uram! Az én Uramnak irgalmáért könyörgök!
10 Mit használ vérem, ha sírba szállok? Dicsér-e téged a por; hirdeti-é igazságodat?
11 Hallgass meg, Uram, könyörülj rajtam! Uram, légy segítségem!
12 Siralmamat vígságra fordítottad, leoldoztad gyászruhámat, körülöveztél örömmel.
13 Hogy zengjen néked és el ne hallgasson felõled a dicséret: Uram, én Istenem, örökké dicsõítlek téged.
31 Az éneklõmesternek, Dávid zsoltára.
2 Te benned bíztam, Uram! Ne szégyenüljek meg soha; igazságoddal szabadíts meg engem.
3 Hajtsd hozzám füledet, hamar szabadíts meg; légy nékem erõs kõszálam, erõdített házam, hogy megtarts engem.
4 Mert kõsziklám és védõváram vagy te; vezess hát engem a te nevedért és vezérelj engemet.
5 Ments ki engem a hálóból, a melyet titkon vetettek nékem; hiszen te vagy az én erõsségem.
6 Kezedre bízom lelkemet, te váltasz meg engemet, oh Uram, hûséges Isten.
7 Gyûlölöm a hazug hiúságok híveit, és az Úrban bízom én.
8 Hadd vigadjak és örüljek a te kegyelmednek, a miért meglátod nyomorúságomat [és] megismered a háborúságokban lelkemet;
9 És nem rekesztesz be engem ellenség kezébe, [sõt] tágas térre állatod lábaimat.
10 Könyörülj rajtam, Uram, mert szorongattatom; elsenyved a búbánat miatt szemem, lelkem, testem.
11 Mert bánatban enyészik életem, és sóhajtásban [múlnak] éveim; bûnöm miatt roskadoz erõm, és kiasznak csontjaim.
12 Temérdek üldözõm miatt csúfsággá lettem, kivált szomszédaimé, és ismerõseimnek félelmévé; a kik az utczán látnak, elfutnak tõlem.
13 Töröltettem, akár a halott, az emlékezetbõl; olyanná lettem, mint az elroshadt edény.
14 Mert hallottam sokak rágalmát, iszonyatosságot mindenfelõl, a mint együtt tanácskoztak ellenem, és tervezték, hogy elrabolják lelkemet.
15 De én benned bízom, Uram! Azt mondom: Te vagy Istenem.
16 Életem ideje kezedben van: szabadíts meg ellenségeim kezébõl és üldözõimtõl.
17 Világosítsd meg orczádat a te szolgádon, tarts meg engem jóvoltodból.
18 Uram, ne szégyenüljek meg, mivelhogy hívlak téged; a gonoszok szégyenüljenek meg [és] pusztuljanak a Seolba.
19 A hazug ajkak némuljanak el, a melyek vakmerõen szólnak az igaz ellen, kevélységgel és megvetéssel.
20 Mily bõséges a te jóságod, a melyet fentartasz a téged félõknek, [és] megbizonyítasz a te benned bízókon az emberek fiai elõtt.
21 Elrejted õket a te orczádnak rejtekében az emberek zendülései elõl; sátorban õrzöd õket a perpatvarkodó nyelvektõl.
22 Áldott az Úr, hogy csodálatossá tette kegyelmét rajtam, mint egy megerõsített városon!
23 Én ugyan azt gondoltam ijedtemben: Elvettettem szemeid elõl; de mégis, meghallgattad esedezéseimnek szavát, mikor kiáltottam hozzád.
24 Szeressétek az Urat mind ti õ kedveltjei; a híveket megõrzi az Úr és bõven megfizet a kevélyen cselekvõknek!
25 Legyetek erõsek és bátorodjék a ti szívetek mindnyájan, a kik várjátok az Urat!
32 Dávid tanítása.
Boldog az, a kinek hamissága megbocsáttatott, vétke elfedeztetett.
2 Boldog ember az, a kinek az Úr bûnt nem tulajdonít, és lelkében csalárdság nincsen.
3 Míg elhallgatám, megavultak csontjaim a napestig való jajgatás miatt.
4 Míg éjjel-nappal rám nehezedék kezed, életerõm ellankadt, mintegy a nyár hevében. Szela.
5 Vétkemet bevallám néked, bûnömet el nem fedeztem. Azt mondtam: Bevallom hamisságomat az Úrnak - és te elvetted rólam bûneimnek terhét. Szela.
6 Azért hozzád fohászkodjék minden kegyes, alkalmas idõben. Bár a nagy vizek áradnának, nem juthatnak azok el õ hozzá.
7 Te vagy oltalmam, te mentesz meg veszedelemtõl; végy körül engem a szabadulás örömével! Szela.
8 Bölcscsé teszlek és megtanítlak téged az útra, a melyen járj; szemeimmel tanácsollak téged.
9 Ne legyetek oktalanok, mint a ló, mint az öszvér, a melyeknek kantárral és zabolával kell szorítani az állát, [mert] nem közelít hozzád.
10 Sok bánata van a gonosznak, de a ki bízik az Úrban, kegyelemmel veszi azt körül.
11 Örüljetek az Úrban, vigadozzatok ti igazak! Örvendezzetek mindnyájan ti egyeneslelkûek!
33 Örvendezzetek ti igazak, az Úrban; a hívekhez illik a dícséret.
2 Dicsérjétek az Urat cziterával; tízhúrú hárfával zengjetek néki.
3 Énekeljetek néki új éneket, lantoljatok lelkesen, harsogón.
4 Mert az Úr szava igaz, és minden cselekedete hûséges.
5 Szereti az igazságot és törvényt; az Úr kegyelmével telve a föld.
6 Az Úr szavára lettek az egek, és szájának leheletére minden seregök.
7 Összegyûjti a tenger vizeit, mintegy tömlõbe; tárházakba rakja a hullámokat.
8 Féljen az Úrtól mind az egész föld, rettegjen tõle minden földi lakó.
9 Mert õ szólt és meglett, õ parancsolt és elõállott.
10 Az Úr elforgatja a nemzetek tanácsát, meghiúsítja a népek gondolatait.
11 Az Úr tanácsa megáll mindörökké, szívének gondolatai nemzedékrõl-nemzedékre.
12 Boldog nép az, a melynek Istene az Úr, az a nép, a melyet örökségül választott magának.
13 Az égbõl letekint az Úr, látja az emberek minden fiát.
14 Székhelyérõl lenéz a föld minden lakosára.
15 Õ alkotta mindnyájok szivét, [és] jól tudja minden tettöket.
16 Nem szabadul meg a király nagy sereggel; a hõs sem menekül meg nagy erejével;
17 Megcsal a ló a szabadításban, nagy erejével sem ment meg.
18 Ámde az Úr szemmel tartja az õt félõket, az õ kegyelmében bízókat,
19 Hogy kimentse lelköket a halálból, és az éhségben [is] eltartsa õket.
20 Lelkünk az Urat várja, segítségünk és paizsunk õ.
21 Csak õ benne vigad a mi szívünk, csak az õ szent nevében bízunk!
22 Legyen, Uram, a te kegyelmed rajtunk, a miképen bíztunk te benned.
34 Dávidé, mikor elváltoztatta értelmét Abimélek elõtt, és mikor ez elûzte õt és elment.
2 Áldom az Urat minden idõben, dicsérete mindig ajkamon van!
3 Dicsekedik lelkem az Úrban; [s] hallják ezt a szegények és örülnek.
4 Dicsõítsétek velem az Urat, és magasztaljuk együtt az õ nevét!
5 Megkerestem az Urat és meghallgatott engem, és minden félelmembõl kimentett engem.
6 A kik õ reá néznek, azok felvidulnak, és arczuk meg nem pirul.
7 Ez a szegény kiáltott, és az Úr meghallgatta, és minden bajából kimentette õt.
8 Az Úr angyala tábort jár az õt félõk körül és kiszabadítja õket.
9 Érezzétek és lássátok meg, hogy jó az Úr! Boldog az az ember, a ki õ benne bízik.
10 Féljétek az Urat, ti szentjei! Mert a kik õt félik, nincs fogyatkozásuk.
11 Az oroszlánok szûkölködnek, éheznek; de a kik az Urat keresik, semmi jót sem nélkülöznek.
12 Jõjjetek fiaim, hallgassatok rám, megtanítlak titeket az Úr félelmére!
13 Ki az az ember, a kinek tetszik az élet, és szeret napokat, hogy jót láthasson?
14 Tartóztasd meg nyelvedet a gonosztól, és ajkadat a csalárd beszédtõl.
15 Kerüld a rosszat és cselekedjél jót; keresd a békességet és kövesd azt.
16 Az Úr szemei az igazakon vannak, és az õ fülei azoknak kiáltásán;
17 Az Úr orczája pedig a gonosztevõkön van, hogy kiirtsa, emlékezetöket a földrõl.
18 [Ha igazak] kiáltnak, az Úr meghallgatja, és minden bajukból kimenti õket.
19 Közel van az Úr a megtört szívekhez, és megsegíti a sebhedt lelkeket.
20 Sok baja van az igaznak, de valamennyibõl kimenti az Úr.
21 Megõrzi minden csontját, egy sem töretik meg azokból.
22 A gonoszt gonoszság öli meg, és meglakolnak, a kik gyûlölik az igazat.
23 Az Úr kimenti az õ szolgái lelkét, és senki meg nem lakol, a ki õ benne bízik.
35 Dávidé.
Perelj Uram a velem perlõkkel; harczolj a velem harczolókkal.
2 Ragadj paizst és vértet, és kelj föl segítségemre.
3 Szegezz dárdát és rekeszd el üldözõim útját, mondd lelkemnek: Én vagyok segítséged.
4 Szégyen, gyalázat érje azokat, a kik lelkemet keresik; vettessenek hátra és piruljanak, a kik vesztemet koholják.
5 Legyenek olyanok, mint a polyva a szél elõtt; az Úrnak angyala verdesse [õket].
6 Legyen útjok sötét, csuszamlós, s az Úrnak angyala kergesse õket.
7 Mert ok nélkül vetették elém titkon vont hálójokat, és ok nélkül ástak vermet az én lelkemnek.
8 Érje õt romlás váratlanul, fogja meg hálója, a melyet kivetett, essék belé a veszedelembe.
9 Az én lelkem pedig vigad majd az Úrban, örvendezve szabadításában.
10 Minden tetemem ezt mondja majd: Kicsoda olyan, mint te, Uram?! A ki megszabadítod a nyomorultat a nála erõsebbtõl, a szegényt és szûkölködõt az õ megrablójától.
11 Erõszakos tanúk állnak elõ; azt kérdezik tõlem, a mirõl nem tudok.
12 Jóért roszszal fizetnek meg nékem, megrabolják lelkemet.
13 Pedig én az õ betegségökben gyászba öltöztem, bõjttel gyötörtem lelkemet, imádságom kebelemre vissza-vissza szállt.
14 Mintha barátom, testvérem volna, úgy jártam-keltem [érte;] mintha anyámat siratnám, úgy jártam bútól meghajolva:
15 Õk pedig örültek az én bukásomon és összegyûltek; összegyûltek ellenem a rágalmazók, tudtom nélkül gyaláztak és nem nyugodtak,
16 Ingyenélõk léha csúfkodásai közt fogaikat vicsorgatva rám.
17 Oh Uram, meddig nézed? Szabadítsd meg lelkemet tombolásaiktól, az oroszlánkölyköktõl az én egyetlenemet.
18 Dicsérlek a nagy gyülekezetben, az erõs nép között magasztallak téged.
19 Ne örüljenek rajtam az én hazug ellenségeim, méltatlan gyûlölõim se hunyorgassanak rám.
20 Mert nem beszélnek békességet, hanem a kik békességesek e földön, azok ellen álnok dolgokat koholnak.
21 Föltátották rám szájokat, azt mondták: Haha! Haha! Látta a szemünk.
22 Láttad, oh Uram - ne hallgass, oh Uram; ne légy távol tõlem!
23 Serkenj föl, ébredj ítéletemre, oh Uram, Istenem, az én ügyemért.
24 Ítélj meg engem a te igazságod szerint, oh Uram, Istenem, hogy ne öröljenek rajtam!
25 Ne mondhassák szívökben: Örülj mi lelkünk! Ne mondhassák: Elnyeltük õt!
26 Szégyenüljenek meg, piruljanak együttesen, a kik bajomnak örülnek; szégyen és gyalázat borítsa be õket, a kik felfuvalkodtak ellenem.
27 Vigadjanak és örüljenek, a kik kivánják az én igazságomat, hadd mondják mindenkor: Nagy az Úr, a ki kivánja az õ szolgájának békességét.
28 Az én nyelvem pedig hirdetni fogja a te igazságodat, a te dicsõségedet minden napon.
36 Az éneklõmesternek; az Úr szolgájáé, Dávidé.
2 A gonosznak hamissága felõl így gondolkozom szívemben: nincs õ elõtte isten-félelem;
3 Mert hízeleg néki önmagának, ha bûnét elkövetheti, ha gyûlölködhetik.
4 Szájának beszéde hiábavalóság és hamisság; megszünt bölcs lenni [és] jót cselekedni.
5 Hiábavalóságot gondol ágyában; nem a jó útra áll, [és] nem veti meg a rosszat.
6 Uram, az égig [ér] a te kegyelmességed; a te hûséged a felhõkig!
7 Igazságod, mint Isten hegyei; ítéleteid, [mint] a nagy mélységek; az embert és barmot te tartod meg, Uram!
8 Oh Isten, milyen drága a te kegyelmességed; az embernek fiai a te szárnyaidnak árnyékába menekülnek.
9 Dúslakodnak házadnak bõséges javaiban; megitatod õket gyönyörûségeid folyóvizébõl.
10 Mert nálad van az életnek forrása; a te világosságod által látunk világosságot.
11 Terjeszd ki kegyelmességedet a te ismerõidre, és igazságodat az igaz szívûekre.
12 Ne támadjon engem a kevélynek lába, és ne üldözzön engem a gonosznak keze.
13 Hullnak már a gonosztevõk; eltaszíttatnak és nem állhatnak fel!
37 Dávidé.
Ne bosszankodjál az elvetemültekre, ne irígykedjél a gonosztevõkre.
2 Mert hirtelen levágattatnak, mint a fû, s mint a gyönge növény elfonnyadnak.
3 Bízzál az Úrban és jót cselekedjél; e földön lakozzál és hûséggel élj.
4 Gyönyörködjél az Úrban, és megadja néked szíved kéréseit.
5 Hagyjad az Úrra a te útadat, és bízzál benne, majd õ teljesíti.
6 Felhozza a te igazságodat, mint a világosságot, és a te jogodat, miként a delet.
7 Csillapodjál le az Úrban és várjad õt; ne bosszankodjál arra, a kinek útja szerencsés, [se] arra, a ki álnok tanácsokat követ.
8 Szünj meg a haragtól, hagyd el heveskedésedet; ne bosszankodjál, csak rosszra vinne!
9 Mert az elvetemültek kivágattatnak; de a kik az Urat várják, öröklik a földet.
10 Egy kevés [idõ] még és nincs gonosz; nézed a helyét és nincsen ott.
11 A szelidek pedig öröklik a földet, és gyönyörködnek nagy békességben.
12 Fondorkodik a gonosz az igaz ellen, és fogait csikorgatja rá:
13 Az Úr neveti õt, mert látja, hogy eljõ az õ napja.
14 Fegyvert vonnak a gonoszok; felvonják ívöket, hogy a szegényt és nyomorultat elejtsék, [és] leöljék az igazán élõket;
15 [De] fegyverök saját szívökbe hat, és ívök eltörik.
16 Jobb a kevés az igaznak, mint a sok gonosznak az õ gazdagsága.
17 Mert a gonoszok karja eltörik, de az igazakat támogatja az Úr.
18 Jól tudja az Úr a feddhetetleneknek napjait, és hogy örökségök mindörökké meglesz.
19 Nem szégyenülnek meg a veszedelmes idõben, és jóllaknak az éhség napjaiban.
20 De a gonoszok elvesznek, és az Úrnak ellensége, mint a liget ékessége, elmúlik, füstként múlik el.
21 Kölcsön kér a gonosz és meg nem fizet, de az igaz irgalmas és adakozó.
22 Mert a kiket õ megáld, öröklik a földet, és a kiket õ megátkoz, kivágattatnak azok.
23 Az Úr szilárdítja meg az igaz ember lépteit, és útját kedveli.
24 Ha elesik, nem terül el, mert az Úr támogatja kezével.
25 Gyermek voltam, meg is vénhedtem, de nem láttam, hogy elhagyottá lett volna az igaz, a magzatja pedig kenyérkéregetõvé.
26 Mindennapon irgalmatoskodik és kölcsön ad, és az õ magzatja áldott.
27 Kerüld a rosszat és jót cselekedjél, és megmaradsz mindörökké.
28 Mert az Úr szereti az ítéletet, és el nem hagyja az õ kegyeseit; megõrzi õket mindörökké, a gonoszok magvát pedig kiirtja.
29 Az igazak öröklik a földet, és mindvégig rajta lakoznak.
30 Bölcseséget beszél az igaznak szája, és a nyelve ítéletet szól.
31 Istenének törvénye van szívében, lépései nem ingadoznak.
32 Leselkedik a gonosz az igazra, és halálra keresi azt;
33 De az Úr nem hagyja azt annak kezében, sem nem kárhoztatja, mikor megítéltetik.
34 Várjad az Urat, õrizd meg az õ útját; és fölmagasztal téged, hogy örököld a földet; és meglátod, a mikor kiirtatnak a gonoszok.
35 Láttam elhatalmasodni a gonoszt és szétterjeszkedett az, mint egy gazdag lombozatú vadfa;
36 De elmult és ímé nincsen! kerestem, de nem található.
37 Ügyelj a feddhetetlenre, nézd a becsületest, mert a jövendõ a béke emberéé.
38 De a bûnösök mind elvesznek; a gonosznak vége pusztulás.
39 Az igazak segedelme pedig az Úrtól van; õ az õ erõsségök a háborúság idején.
40 Megvédi õket az Úr és megszabadítja õket; megszabadítja õket a gonoszoktól és megsegíti õket, mert õ benne bíznak.
38 Dávid zsoltára emlékeztetõül.
2 Uram, haragodban ne fenyíts meg engem; felgerjedésedben ne ostorozz meg engem!
3 Mert nyilaid belém akadtak, és kezed rám nehezült.
4 Nincs épség testemben a te haragodtól; nincs békesség csontjaimban vétkeim miatt.
5 Mert bûneim elborítják fejemet; súlyos teherként, erõm felett.
6 Megsenyvedtek, megbûzhödtek sebeim oktalanságom miatt.
7 Lehorgadtam, meggörbedtem nagyon; naponta szomorúan járok.
8 Mert derekam megtelt gyulladással, és testemben semmi ép sincsen.
9 Erõtlen és összetört vagyok nagyon, s szívem keserûsége miatt jajgatok.
10 Uram, elõtted van minden kívánságom, és nincs elõled elrejtve az én nyögésem!
11 Szívem dobogva ver, elhágy erõm, s szemem világa - az sincs már velem.
12 Szeretteim és barátaim félreállanak csapásomban; rokonaim pedig messze állanak.
13 De tõrt vetnek, a kik életemre törnek, és a kik bajomra törnek; hitványságokat beszélnek, és csalárdságot koholnak mindennap.
14 De én, mint a siket, nem hallok, és olyan vagyok, mint a néma, a ki nem nyitja föl száját.
15 És olyanná lettem, mint az, a ki nem hall, és szájában nincsen ellenmondás.
16 Mert téged vártalak Uram, te hallgass meg Uram, Istenem!
17 Mert azt gondolom: csak ne örülnének rajtam; mikor lábam ingott, hatalmaskodtak ellenem!
18 És bizony közel vagyok az eleséshez, és bánatom mindig elõttem van.
19 Sõt bevallom bûneimet, bánkódom vétkem miatt.
20 De ellenségeim élnek, erõsödnek; megsokasodtak hazug gyûlölõim,
21 És a kik jóért roszszal fizetnek; ellenem törnek, a miért én jóra törekszem.
22 Ne hagyj el Uram Istenem, ne távolodjál el tõlem!
23 Siess segítségemre, oh Uram, én szabadítóm!
39 Az éneklõmesternek Jeduthunnak, Dávid zsoltára.
2 Mondám: nosza vigyázok útaimra, hogy ne vétkezzem nyelvemmel; megzabolázom szájamat, a míg elõttem van a hitetlen.
3 Elnémultam, vesztegléssel hallgattam a jóról, de fájdalmam felzaklatódott.
4 Fölhevült bennem az én szívem, gondolatomban tûz gerjede fel, így szólék [azért] az én nyelvemmel:
5 Jelentsd meg Uram az én végemet és napjaim mértékét, mennyi az? Hadd tudjam, hogy milyen múlandó vagyok.
6 Ímé tenyérnyivé tetted napjaimat, és az én életem te elõtted, mint a semmi. Bizony merõ hiábavalóság minden ember, akárhogyan áll is! Szela.
7 Bizony árnyékként jár az ember; bizony csak hiába szorgalmatoskodik; rakásra gyûjt, de nem tudja, ki takarítja be azokat!
8 Most azért, mit reméljek, oh Uram?! Te benned van bizodalmam.
9 Ments ki engem minden álnokságomból; ne tégy engem bolondok csúfjává!
10 Megnémultam, nem nyitom fel szájamat, mert te cselekedted.
11 Vedd le rólam a te ostorodat; kezed fenyítéke miatt elenyészem én.
12 Mikor a bûn miatt büntetéssel fenyítesz valakit, elemészted, mint moly, az õ szépségét. Bizony merõ hiábavalóság minden ember. Szela.
13 Halld meg Uram az én könyörgésemet, figyelmezzél kiáltásomra, könyhullatásomra ne vesztegelj; mert én jövevény vagyok te nálad, zsellér, mint minden én õsöm.
14 Ne nézz reám, hadd enyhüljek meg, mielõtt elmegyek és nem leszek többé!
40 Az éneklõmesternek; Dávid zsoltára.
2 Várván vártam az Urat, és hozzám hajolt, és meghallgatta kiáltásomat.
3 És kivont engem a pusztulás gödrébõl, a sáros fertõbõl, és sziklára állította fel lábamat, megerõsítvén lépteimet.
4 És új éneket adott szájamba, a mi Istenünknek dicséretét; sokan látták és megfélemlettek, és bíztak az Úrban.
5 Boldog ember az, a ki az Úrba vetette bizodalmát, és nem fordul a kevélyekhez és a hazugságra vetemedettekhez!
6 Sokat cselekedtél te, Uram Istenem, a te csodáiddal és terveiddel mi érettünk; semmi sem hasonlítható hozzád; hirdetném és elbeszélném, [de] többek, semhogy elszámlálhatnám.
7 Véres áldozatot és ételáldozatot nem kedveltél; füleimet fölnyitottad; égõáldozatot és bûnért való áldozatot sem kívántál.
8 Akkor azt mondtam: Ímé jövök; a könyvtekercsben írva van felõlem,
9 Hogy teljesítsem a te akaratodat; ezt kedvelem, én Istenem, a te törvényed keblem közepette van.
10 Vígan hirdetem az igazságosságot a nagy gyülekezetben; ímé, nem tartom vissza ajkamat, te tudod, óh Uram!
11 Igazságosságodat nem rejtem el szívemben, elmondom a te hûségedet és segítségedet; nem titkolom el kegyelmedet és igazságodat a nagy gyülekezetben.
12 Te, Uram, ne tartsd vissza tõlem irgalmadat; kegyelmed és igazságod mindig megóvnak engem.
13 Mert bajok vettek engem körül, a melyeknek számuk sincsen; utolértek bûneim, a melyeket végig sem nézhetek; számosabbak a fejem hajszálainál, és a szívem [is] elhagyott engem.
14 Tessék Uram néked, hogy megments engemet; siess Uram segítségemre!
15 Szégyenüljenek meg és piruljanak mind, a kik életemre törnek, hogy elragadják azt; riadjanak vissza, gyalázat érje, a kik bajomat kívánják.
16 Pusztuljanak el az õ gyalázatosságuk miatt, a kik azt mondják nékem: Hehé, hehé!
17 Örülnek és örvendeznek majd mindazok, a kik téged keresnek; azt mondják mindenha: Magasztaltassék fel az Úr, a kik szeretik a te szabadításodat.
18 Rólam is, noha én szegény és nyomorult vagyok, az én Uram visel gondot. Te vagy segítségem, szabadítóm, oh Istenem, ne késsél!
41 Az éneklõmesternek; Dávid zsoltára.
2 Boldog, a ki a nyomorultra gondol; a veszedelem napján megmenti azt az Úr.
3 Az Úr megõrzi azt és élteti azt; boldog lesz e földön, és nem adhatod oda ellenségei kivánságának.
4 Az Úr megerõsíti õt az õ betegágyán; bármilyen az ágya, megkönnyíted betegségében.
5 Én azt mondtam: Uram kegyelmezz nékem, gyógyítsd meg lelkemet, mert vétkeztem ellened!
6 Ellenségeim rosszat mondanak felõlem: Mikor hal meg és vész ki a neve?
7 Ha látogatni jön [be valaki,] hiábavalóságot beszél; szíve álnokságot gyûjt össze magának, kimegy az utczára [és] beszél.
8 Minden gyûlölõm együtt suttog reám, gonoszat koholnak ellenem:
9 Istennek átka szállott õ reá, s mivelhogy benne fekszik, nem kél fel többé!
10 Még az én jóakaróm is, a kiben bíztam, a ki kenyeremet ette, fölemelte sarkát ellenem.
11 De te Uram, könyörülj rajtam és emelj föl engemet, hadd fizessek meg nékik!
12 Abból tudom meg, hogy kedvelsz engemet, ha ellenségem nem ujjong felettem;
13 Engem pedig feddhetetlenségemben támogatsz, és színed elé állatsz mindenha.
14 Áldott az Úr, Izráelnek Istene öröktõl fogva mindörökké. Ámen, ámen!
42 Az éneklõmesternek; Kóráh fiainak tanítása.
2 Mint a szarvas kivánkozik a folyóvizekre, úgy kivánkozik az én lelkem hozzád, oh Isten!
3 Szomjuhozik lelkem Istenhez, az élõ Istenhez; mikor mehetek el és jelenhetek meg Isten elõtt?
4 Könyhullatásom volt kenyerem éjjel és nappal, mikor mindennap azt mondták nékem: "Hol van a te Istened?"
5 Mikor ezekrõl emlékezem, megkeseredem lelkemben; mert nagy csoportban vonultam [ezelõtt] és ujjongó örömmel és hálaadással vezettem õket, az ünneplõ sokaságot, az Isten házáig.
6 Miért csüggedsz el lelkem és nyughatatlankodol bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok én néki az õ orczájának szabadításáért.
7 Istenem! elcsügged bennem az én lelkem; azért emlékezem reád a Jordán és Hermon földjérõl, a Miczár hegyérõl.
8 Örvény örvényt hív elõ zuhatagjaid hangjára; minden vízáradásod és hullámod összecsap fölöttem!
9 Nappal kiküldte kegyelmét az Úr, éjjel éneke volt velem, imádság az én életem Istenéhez.
10 Hadd mondjam Istennek, az én kõszálamnak: Miért felejtkeztél el rólam? Miért kell gyászban járnom ellenség háborgatása miatt?
11 Mintha zúzódás volna csontjaimban, mikor gyaláznak engem az én szorongatóim, naponként ezt mondván nékem: Hol van a te Istened?
12 Miért csüggedsz el lelkem, és miért nyughatatlankodol bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok én néki, az én szabadítómnak és Istenemnek.
43 Ítélj meg engem oh Isten! és oltalmazd meg ügyemet az irgalmatlan nemzetség ellen; az álnok és hamis embertõl szabadíts meg engem.
2 Hiszen te vagy oltalmam Istene, miért vetettél hát meg engemet? Miért kell gyászban járnom ellenség háborgatása miatt?
3 Küldd el világosságodat és igazságodat, azok vezessenek engem; vigyenek el a te szent hegyedre és hajlékaidba.
4 Hadd menjek be Isten oltárához, vígasságos örömömnek Istenéhez, és hadd dicsérjelek téged cziterával, Isten, én Istenem!
5 Miért csüggedsz el lelkem, miért nyughatatlankodol bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok én néki, az én szabadítómnak és Istenemnek.
44 Az éneklõmesternek; a Kóráh fiainak tanítása.
2 Oh Isten! füleinkkel hallottuk, atyáink beszélték el nékünk a dolgot, a melyet napjaikban, a hajdankor napjaiban cselekedtél.
3 Nemzeteket ûztél te ki saját kezeddel, õket pedig beplántáltad; népeket törtél össze, õket pedig kiterjesztetted.
4 Mert nem az õ fegyverökkel szereztek földet, és nem az õ karjok segített nékik; hanem a te jobbod, a te karod és a te orczád világossága, mert kedvelted õket.
5 Te magad vagy az én királyom oh Isten! Rendelj segítséget Jákóbnak!
6 Általad verjük le szorongatóinkat; a te neveddel tapodjuk le támadóinkat.
7 Mert nem az ívemben bízom, és kardom sem védelmez meg engem;
8 Hanem te szabadítasz meg minket szorongatóinktól, és gyûlölõinket te szégyeníted meg.
9 Dicsérjük Istent mindennap, és mindörökké magasztaljuk nevedet. Szela.
10 Mégis megvetettél, meggyaláztál minket, és nem vonulsz ki seregeinkkel.
11 Megfutamítottál minket szorongatóink elõtt, és a kik gyûlölnek minket, fosztogattak magoknak.
12 Oda dobtál minket vágó-juhok gyanánt, és szétszórtál minket a nemzetek között.
13 Eladtad a te népedet nagy olcsón, és nem becsülted az árát magasra.
14 Csúfságul vetettél oda minket szomszédainknak, gúnyra és nevetségre a körültünk levõknek.
15 Példabeszédül vetettél oda a pogányoknak, fejcsóválásra a népeknek.
16 Gyalázatom naponta elõttem van, és orczám szégyene elborít engem.
17 A csúfolók és káromlók szaváért, az ellenség és a bosszúálló miatt.
18 Mindez utolért minket, mégsem feledtünk el téged, és nem szegtük meg a te frigyedet.
19 Nem pártolt el tõled a mi szívünk, sem lépésünk nem tért le a te ösvényedrõl:
20 Noha kiûztél minket a sakálok helyére, és reánk borítottad a halál árnyékát.
21 Ha elfeledtük volna Istenünk nevét, és kiterjesztettük volna kezünket idegen istenhez:
22 Nemde kifürkészte volna ezt Isten? Mert õ jól ismeri a szívnek titkait.
23 Bizony te éretted gyilkoltak minket mindennapon; tekintettek bennünket, mint vágó-juhokat.
24 Serkenj fel! Miért alszol Uram?! Kelj fel, ne vess el [minket] örökké!
25 Miért rejted el orczádat, és felejted el nyomorúságunkat és háborúságunkat?
26 Bizony porba hanyatlik lelkünk, a földhöz tapad testünk.
27 Kelj fel a mi segítségünkre, ments meg minket a te kegyelmedért!
45 Az éneklõmesternek a sosannimra, Kóráh fiainak tanítása; ének a szerelmetesrõl.
2 Fölbuzog szívem szép beszédre. Mondom: mûvem a királynak szól. Nyelvem gyors írónak tolla.
3 Szebb, szebb vagy az ember fiainál, kedvesség ömledez ajakidon, azért áldott meg az Isten örökké.
4 Kösd derekadra kardodat vitéz! Dicsõségedet és ékességedet.
5 És ékességedben haladj diadallal az igazságért, a szelidségért [és] jogért, és rettenetesre tanítson meg téged a te jobb kezed.
6 Nyilaid élesek; népek hullanak alád; a király ellenségeinek szívében.
7 Trónod oh Isten örökkévaló; igazságnak pálczája a te királyságodnak pálczája.
8 Szereted az igazságot, gyûlölöd a gonoszságot, azért kent fel Isten, a te Istened öröm olajával társaid fölé.
9 Mirrha, áloe, kácziaillatú minden öltözeted; elefántcsont palotából zeneszóval vidámítnak téged.
10 Királyok leányai a te ékességeid; jobb kezed felõl királyné áll ofiri aranyban.
11 Halld csak leány, nézd csak; hajtsd ide füledet! Feledd el népedet és az atyád házát.
12 Szépségedet a király kivánja; hiszen urad õ, hódolj hát néki!
13 Tyrus leánya is, a nép dúsai, ajándékkal hizelegnek néked.
14 Csupa ékesség a király leánya bent, vont aranyból van a ruhája.