Bible in 90 Days
135 Dicsérjétek az Urat!
Dicsérjétek az Úrnak nevét, dicsérjétek szolgái az Úrnak!
2 A kik álltok az Úrnak házában, Istenünk házának pitvaraiban.
3 Dicsérjétek az Urat, mert jó az Úr; zengjétek nevét, mert gyönyörûséges!
4 Mert kiválasztá magának az Úr Jákóbot, Izráelt a saját örökségéül.
5 Én bizony tudom, hogy nagy az Úr, és a mi Urunk minden istennél különb.
6 Mind megteszi az Úr, a mit akar: az egekben és a földön, a vizekben és minden mélységben.
7 Felemeli a felhõket a földnek szélérõl; villámlást készít, hogy esõ legyen, s szelet hoz elõ tárházaiból.
8 A ki megverte Égyiptom elsõszülötteit, az emberétõl a baroméig.
9 Jeleket és csodákat küldött rád, oh Égyiptom, Faraóra és összes szolgáira.
10 A ki megvert sok népet, és megölt erõs királyokat:
11 Szíhont, az Emoreusok királyát, meg Ógot, a Básán királyát, és Kanaánnak minden királyát.
12 És odaadta földüket örökségül; örökségül saját népének, Izráelnek.
13 Uram! Örökkévaló a te neved; nemzedékrõl nemzedékre emlegetnek téged.
14 Mert birája az Úr az õ népének, és könyörületes az õ szolgái iránt.
15 A pogányok bálványai ezüst és arany, emberi kezek alkotásai.
16 Szájok van, de nem beszélnek, szemeik vannak, de nem látnak;
17 Füleik vannak, de nem hallanak, és lehellet sincsen szájokban!
18 Hasonlók lesznek hozzájuk alkotóik is, [és] mindazok, a kik bíznak bennök.
19 Izráel háznépe: áldjátok az Urat! Áronnak háznépe: áldjátok az Urat!
20 Lévinek háznépe: áldjátok az Urat! Kik félik az Urat: áldjátok az Urat!
21 Áldott az Úr a Sionon, a ki Jeruzsálemben lakozik! Dicsérjétek az Urat!
136 Magasztaljátok az Urat, mert jó; mert örökkévaló az õ kegyelme.
2 Magasztaljátok az istenek Istenét; mert örökkévaló az õ kegyelme.
3 Magasztaljátok az uraknak Urát; mert örökkévaló az õ kegyelme.
4 A ki nagy csodákat mûvel egyedül; mert örökkévaló az õ kegyelme.
5 A ki teremtette az egeket bölcseséggel; mert örökkévaló az õ kegyelme.
6 A ki kiterjesztette a földet a vizek fölé; mert örökkévaló az õ kegyelme.
7 A ki teremtette a nagy világító testeket; mert örökkévaló az õ kegyelme.
8 A napot, hogy uralkodjék nappal; mert örökkévaló az õ kegyelme.
9 A holdat és csillagokat, hogy uralkodjanak éjszaka; mert örökkévaló az õ kegyelme.
10 A ki megverte az égyiptomiakat elsõszülötteikben; mert örökkévaló az õ kegyelme.
11 A ki kihozta Izráelt azok közül; mert örökkévaló az õ kegyelme.
12 Hatalmas kézzel és kifeszített karral; mert örökkévaló az õ kegyelme.
13 A ki kétfelé választotta a veres tengert; mert örökkévaló az õ kegyelme.
14 És átvitte Izráelt annak közepén; mert örökkévaló az õ kegyelme.
15 Faraót pedig és seregét a veres tengerbe meríté; mert örökkévaló az õ kegyelme.
16 A ki vezérlette népét a pusztában; mert örökkévaló az õ kegyelme.
17 A ki nagy királyokat vert le; mert örökkévaló az õ kegyelme.
18 És megvert hatalmas királyokat; mert örökkévaló az õ kegyelme.
19 Szíhont, az Emoreusok királyát; mert örökkévaló az õ kegyelme.
20 Meg Ógot, a Básán királyát; mert örökkévaló az õ kegyelme.
21 És örökségül adta az õ földjüket; mert örökkévaló az õ kegyelme.
22 Örökségül szolgájának, az Izráelnek; mert örökkévaló az õ kegyelme.
23 A ki megemlékezett rólunk alacsonyságunkban; mert örökkévaló az õ kegyelme.
24 És megszabadított minket elleneinktõl; mert örökkévaló az õ kegyelme.
25 A ki eledelt ad minden testnek; mert örökkévaló az õ kegyelme.
26 Magasztaljátok az egek Istenét; mert örökkévaló az õ kegyelme!
137 Babilon folyóvizeinél, ott ültünk és sírtunk, mikor a Sionról megemlékezénk.
2 A fûzfákra, közepette, [oda] függesztettük hárfáinkat,
3 Mert énekszóra nógattak ott elfogóink, kínzóink pedig víg dalra, [mondván]: Énekeljetek nékünk a Sion énekei közül!
4 Hogyan énekelnõk az Úrnak énekét idegen földön?!
5 Ha elfelejtkezem rólad, Jeruzsálem felejtkezzék el rólam az én jobbkezem!
6 Nyelvem ragadjon az ínyemhez, ha meg nem emlékezem rólad; ha nem Jeruzsálemet tekintem az én vígasságom fejének!
7 Emlékezzél meg, Uram, az Edom fiairól, a kik azt mondták Jeruzsálem napján: Rontsátok le, rontsátok le fenékig!
8 Babilon leánya, te pusztulóra vált! Áldott legyen a ki megfizet néked gonoszságodért, a melylyel te fizettél nékünk!
9 Áldott legyen, a ki megragadja és sziklához paskolja kisdedeidet!
138 Dávidé.
Magasztallak téged teljes szívembõl; énekkel áldlak az istenek elõtt.
2 Szent templomod felé hajolok, s magasztalom nevedet kegyelmedért és igazságodért; mert minden neveden felül felmagasztalád a te beszédedet.
3 Mikor kiáltottam, meghallgattál engem, felbátorítottál engem, lelkemben erõ [támadt.]
4 Magasztal téged, Uram, e földnek minden királya, mikor meghallják szádnak beszédeit,
5 És énekelnek az Úrnak útairól, mert nagy az Úr dicsõsége!
6 Noha felséges az Úr, mégis meglátja az alázatost, a kevélyt pedig távolról ismeri.
7 Ha nyomorúságban vergõdöm, megelevenítesz; ellenségeim haragja ellen kinyújtod kezedet, és a te jobbkezed megment engemet.
8 Elvégzi értem az Úr. Uram, a te kegyelmed örökkévaló: ne hagyd el a te kezeidnek alkotásait!
139 Az éneklõmesternek, Dávid zsoltára.
Uram, megvizsgáltál engem, és ismersz.
2 Te ismered ülésemet és felkelésemet, messzirõl érted gondolatomat.
3 Járásomra és fekvésemre ügyelsz, minden útamat jól tudod.
4 Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt Uram!
5 Elõl és hátul körülzártál engem, és fölöttem tartod kezedet.
6 Csodálatos elõttem [e] tudás, magasságos, nem érthetem azt.
7 Hová menjek a te lelked elõl és a te orczád elõl hova fussak?
8 Ha a mennybe hágok fel, ott vagy; ha a Seolba vetek ágyat, ott is jelen vagy.
9 Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó szélére szállanék:
10 Ott is a te kezed vezérelne engem, és a te jobbkezed fogna engem.
11 Ha azt mondom: A sötétség bizonyosan elborít engem és a világosság körülöttem éjszaka lesz,
12 A sötétség sem borít el elõled, és fénylik az éjszaka, mint a nappal; a sötétség olyan, mint a világosság.
13 Bizony te alkottad veséimet, te takargattál engem anyám méhében.
14 Magasztallak, hogy csodálatosan megkülönböztettél. Csodálatosak a te cselekedeteid! és jól tudja ezt az én lelkem.
15 Nem volt elrejtve elõtted az én csontom, mikor titokban formáltattam és idomíttattam, [mintegy] a föld mélyében.
16 Látták szemeid az én alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind be voltak írva: a napok is, a melyeken formáltatni fognak; holott egy sem volt még meg közülök.
17 És nékem milyen kedvesek a te gondolataid, oh Isten! Mily nagy azoknak summája!
18 Számlálgatom õket: többek a fövénynél; felserkenek s mégis veled vagyok.
19 Vajha elvesztené Isten a gonoszt! Vérszopó emberek, fussatok el tõlem!
20 A kik gonoszul szólnak felõled, [és nevedet] hiába veszik fel, a te ellenségeid.
21 Ne gyûlöljem-é, Uram, a téged gyûlölõket? Az ellened lázadókat ne útáljam-é?
22 Teljes gyûlölettel gyûlölöm õket, ellenségeimmé lettek!
23 Vizsgálj meg engem, oh Isten, és ismerd meg szívemet! Próbálj meg engem, és ismerd meg gondolataimat!
24 És lásd meg, ha van-e nálam a gonoszságnak valamilyen útja? és vezérelj engem az örökkévalóság útján!
140 Az éneklõmesternek, Dávid zsoltára.
2 Szabadíts meg engem, Uram, a gonosz embertõl; a zsarnok férfitól védj meg engemet!
3 A kik gonoszt gondolnak szívökben, [és] minden nap háborút kezdenek.
4 Nyelvöket élesítik, mint a kígyó; áspiskígyó mérge van ajkaik alatt. Szela.
5 Ments meg, oh Uram, a gonosz kezétõl; a zsarnok férfitól védj meg engemet! A kik megejteni szándékoznak lépéseimet.
6 Tõrt hánytak elém titkon a kevélyek és köteleket; hálót terítettek ösvényem szélére, hurkokat vetettek elém! Szela.
7 Mondám az Úrnak: Istenem vagy te! Hallgasd meg Uram könyörgésem szavát!
8 Én Uram, Istenem, szabadításom ereje: fedezd be fejemet a háború napján!
9 Ne add meg Uram, a mit a gonosz kíván; rossz szándékát ne segítsd elõ, mert felfuvalkodik! Szela.
10 A körültem ólálkodóknak fejét borítsa be ajkaiknak átka.
11 Eleven szenek hulljanak reájok; tûzbe vesse õket, örvényekbe, fel ne keljenek!
12 A nyelves ember meg ne maradjon e földön; a zsarnok embert ûzze a veszedelem, míg nyaka szakad.
13 Tudom, hogy felfogja az Úr a szegények ügyét, a nyomorultaknak jogát.
14 Csak az igazak magasztalják a te nevedet, [s] orczád elõtt lakoznak az igazságosak.
141 Dávid zsoltára.
Uram! hívlak téged: siess én hozzám; figyelmezz szavamra, mikor hívlak téged.
2 Mint jóillatú füst jusson elõdbe imádságom, [s] kezem felemelése estvéli áldozat [legyen.]
3 Tégy Uram závárt az én szájamra; õriztessed az én ajkaim nyílását!
4 Ne engedd szívemet rosszra hajlani, hogy istentelenül ne cselekedjem a gonosztevõ emberekkel egybe; és ne egyem azoknak kedvelt ételébõl!
5 Ha igaz fedd engem: jól van az; ha dorgál engem: mintha fejem kenné. Nem vonakodik fejem, sõt még imádkozom is értök nyavalyájokban.
6 Ha sziklához paskoltatnak az õ bíráik, akkor hallgatják az én beszédeimet, mert gyönyörûségesek.
7 Mint a ki a földet vágja és hányja, úgy szóratnak szét csontjaik a Seol torkában.
8 De az én szemeim, Uram Isten, rajtad csüggenek; hozzád folyamodom: ne oltsd el életemet!
9 Õrizz meg a tõrtõl, a mit elém hánytak, és a gonosztevõknek hálóitól!
10 Essenek az álnokok saját tõreikbe; míg én egyben általmegyek!
142 Dávid tanítása; imádság a barlangban létekor.
2 Fenszóval hívom az Urat, fenszóval könyörgök az Úrhoz.
3 Kiöntöm elõtte panaszomat, kitárom elõtte nyomorúságomat,
4 Mikor elcsügged bennem a lelkem. Te pedig tudod az én ösvényemet, hogy az úton, a melyen járok, tõrt hánytak elém.
5 Tekints jobbra és lásd meg, hogy senki sincsen, a ki ismerne; nincsen számomra menedék; senki sem tudakozódik felõlem.
6 Hívlak téged, oh Uram; [s ezt] mondom: Te vagy oltalmam [és] örökségem az élõknek földén;
7 Figyelmezz esedezésemre, mert igen nyomorult vagyok! Szabadíts meg engem üldözõimtõl, mert hatalmasabbak nálamnál!
8 Vezesd ki lelkemet a börtönbõl, hogy magasztaljam a te nevedet! Az igazak vegyenek engem körül, mikor jól teszel majd velem.
143 Dávid zsoltára.
Uram, hallgasd meg könyörgésemet, figyelmezzél imádságomra; hûséged [és] igazságod szerint hallgass meg engemet.
2 Ne szállj perbe a te szolgáddal, mert egy élõ sem igaz elõtted!
3 Ímé, ellenség üldözi lelkemet, a földhöz paskolja éltemet; betaszít engem a sötétségbe a milyen a régen megholtaké!
4 Elcsügged bennem a lelkem, felháborodik bennem a szívem!
5 Megemlékezem a régi idõkrõl, elgondolom minden te dolgodat; kezed munkáiról elmélkedem.
6 Feléd terjesztgetem kezeimet; lelkem, mint szomjú föld, úgy [eped] utánad. Szela.
7 Siess, hallgass meg engem Uram! Elfogyatkozik az én lelkem. Ne rejtsd el orczádat elõlem, hogy ne legyek hasonló a sírba szállókhoz.
8 Korán hallasd velem kegyelmedet, mert bízom benned! Mutasd meg nékem az útat, melyen járjak, mert hozzád emelem lelkemet!
9 Szabadíts meg engem ellenségeimtõl, Uram; hozzád menekülök!
10 Taníts meg engem a te akaratodat teljesítenem, mert te vagy Istenem! A te jó lelked vezéreljen engem az egyenes földön.
11 Eleveníts meg engem, Uram, a te nevedért; vidd ki lelkemet a nyomorúságból a te igazságodért!
12 És kegyelmedbõl rontsd meg ellenségeimet, és veszítsd el mindazokat, a kik szorongatják lelkemet; mert szolgád vagyok.
144 Dávidé.
Áldott az Úr, az én kõváram, a ki hadakozásra tanítja kezemet, [s] viadalra az én ujjaimat.
2 Jóltevõm és megoltalmazóm, mentõváram és szabadítóm nékem; paizsom, és az, a kiben én bízom: õ veti alám népemet.
3 Uram! Micsoda az ember, hogy tudsz felõle, és az embernek fia, hogy gondod van reá?
4 Olyan az ember, mint a lehellet; napjai, mint az átfutó árnyék.
5 Uram, hajlítsd meg egeidet és szállja alá; illesd meg a hegyeket, hogy füstölögjenek!
6 Lövelj villámot és hányd szerte õket; bocsásd ki nyilaidat és vedd el eszöket.
7 Nyújtsd le kezeidet a magasból; ragadj ki és ments meg engem a nagy vizekbõl, az idegen-fiak kezébõl;
8 A kiknek szájok hazugságot beszél, s jobb kezök a hamisság jobb keze.
9 Isten! Új éneket éneklek néked; tízhúrú hangszerrel zengedezlek téged;
10 Ki segítséget ád a királyoknak, [s] megmenti Dávidot, az õ szolgáját a gonosz szablyától.
11 Ragadj ki és ments meg engem az idegen-fiak kezébõl, a kiknek szájok hazugságot beszél, s jobbkezök a hamisság jobbkeze.
12 Hogy fiaink olyanok legyenek, mint a plánták, nagyokká nõve ifjú korukban; leányaink, mint a templom mintájára kifaragott oszlopok.
13 Legyenek telve tárházaink, eledelt eledelre szolgáltassanak; juhaink százszorosodjanak, ezerszeresedjenek a mi legelõinken.
14 Ökreink megrakodva legyenek; sem betörés, sem kirohanás, sem kiáltozás ne legyen a mi utczáinkon.
15 Boldog nép az, a melynek így van dolga; boldog nép az, a melynek az Úr az õ Istene.
145 Dávid dicsérõ éneke.
Magasztallak téged, Istenem, királyom, és áldom nevedet örökkön örökké!
2 Minden napon áldalak téged, és dicsérem neved örökkön örökké!
3 Nagy az Úr és igen dicséretes, és az õ nagysága megfoghatatlan.
4 Nemzedék nemzedéknek dícséri mûveidet, s jelentgeti a te hatalmasságodat.
5 A te méltóságod dicsõ fényérõl, és csodálatos dolgaidról elmélkedem.
6 Rettenetes voltod hatalmát beszélik, és én a te nagyságos dolgaidat hirdetem.
7 A te nagy jóságod emlékeirõl áradoznak, és a te igazságodnak örvendeznek.
8 Irgalmas és könyörületes az Úr, késedelmes a haragra és nagy kegyelmû.
9 Jó az Úr mindenki iránt, és könyörületes minden teremtményéhez.
10 Dicsér téged, Uram minden teremtményed és áldanak téged a te kegyeltjeid.
11 Országodnak dicsõségérõl szólnak, és a te hatalmadat beszélik.
12 Hogy tudtul adják az ember fiainak az õ hatalmát, és az õ országának fényes dicsõségét.
13 A te országod örökre fennálló ország, és a te uralkodásod nemzedékrõl nemzedékre.
14 Az Úr megtámogat minden elesendõt, és felegyenesít minden meggörnyedtet.
15 Mindenki szemei te reád vigyáznak, és te idejében megadod eledelöket.
16 Megnyitod a te kezedet, és megelégítesz minden élõt ingyen.
17 Igaz az Úr minden õ útában, és minden dolgában kegyelmes.
18 Közel van az Úr minden õt hívóhoz; mindenkihez, a ki hûséggel hívja õt.
19 Beteljesíti az õt félõknek kivánságát; kiáltásukat meghallgatja és megsegíti õket.
20 Megõrzi az Úr mindazokat, a kik õt szeretik; de a gonoszokat mind megsemmisíti.
21 Az Úr dicséretét beszélje ajkam, és az õ szent nevét áldja minden test örökkön örökké!
146 Dicsérjétek az Urat! Dicsérd én lelkem az Urat!
2 Dicsérem az Urat, a míg élek; éneklek az én Istenemnek, a míg vagyok.
3 Ne bízzatok a fejedelmekben, emberek fiában, a ki meg nem menthet!
4 Kimegyen a lelke; visszatér földébe, [és] aznapon elvesznek az õ tervei.
5 Boldog, a kinek segítsége a Jákób Istene, és reménysége van az Úrban, az õ Istenében;
6 A ki teremtette az eget és földet, a tengert és mindent, a mi bennök van. A ki megtartja a hûségét örökké;
7 Igazságot szolgáltat az elnyomottaknak, eledelt ád az éhezõknek. Az Úr megszabadítja az elfogottakat.
8 Az Úr megnyitja a vakok szemeit, az Úr felegyenesíti a meggörnyedteket; szereti az Úr az igazakat.
9 Megoltalmazza az Úr a jövevényeket; árvát és özvegyet megtart, és a gonoszok útját elfordítja.
10 Uralkodni fog az Úr örökké, a te Istened, oh Sion, nemzedékrõl nemzedékre! Dicsérjétek az Urat!
147 Dicsérjétek az Urat! Hiszen Istenünkrõl énekelni jó; hiszen õt dicsérni gyönyörûséges és illendõ dolog!
2 Az Úr építi Jeruzsálemet, összegyûjti Izráelnek elûzötteit;
3 Meggyógyítja a megtört szívûeket, és bekötözi sebeiket.
4 Elrendeli a csillagok számát, és mindnyájokat nevérõl nevezi.
5 Nagy a mi Urunk és igen hatalmas, s bölcseségének nincsen határa.
6 Megtartja az Úr a nyomorultakat; a gonoszokat földig megalázza.
7 Énekeljetek az Úrnak hálaadással, pengessetek hárfát a mi Istenünknek!
8 A ki beborítja az eget felhõvel, esõt készít a föld számára, [és] füvet sarjaszt a hegyeken;
9 A ki megadja táplálékát a baromnak, a holló-fiaknak, a melyek kárognak.
10 Nem paripák erejében telik kedve, nem is a férfi lábszáraiban gyönyörködik;
11 Az õt félõkben gyönyörködik az Úr, a kik kegyelmében reménykednek.
12 Dicsõitsd Jeruzsálem az Urat! Dicsérd, oh Sion, a te Istenedet!
13 Mert erõsekké teszi kapuid zárait, [s] megáldja benned a te fiaidat.
14 Békességet ád határaidnak, megelégít téged a legjobb búzával.
15 Leküldi parancsolatát a földre, nagy hirtelen lefut az õ rendelete!
16 Olyan havat ád, mint a gyapjú, [és] szórja a deret, mint a port.
17 Darabokban szórja le jegét: ki állhatna meg az õ fagya elõtt?
18 Kibocsátja szavát s szétolvasztja õket; megindítja szelét s vizek folydogálnak.
19 Közli igéit Jákóbbal, törvényeit s végzéseit Izráellel.
20 Nem tesz így egyetlen néppel sem; végzéseit sem tudatja velök. Dicsérjétek az Urat!
148 Dicsérjétek az Urat!
Dicsérjétek az Urat az égbõl; dicsérjétek õt a magas helyeken!
2 Dicsérjétek õt angyalai mind; dicsérjétek õt minden õ serege!
3 Dicsérjétek õt: nap és hold; dicsérjétek õt mind: fényes csillagai!
4 Dicsérjétek õt egeknek egei, és ti vizek, a melyek az ég felett vagytok!
5 Dicsérjék õk az Úrnak nevét, mert parancsolt és elõállottak õk.
6 Örök idõre állította fel õket; törvényt szabott és nem tér el attól.
7 Dicsérjétek az Urat a földrõl: viziszörnyek és mély vizek [ti ]mind!
8 Tûz és jégesõ, hó és köd, szélvihar, a melyek az õ rendelését cselekszik;
9 Ti hegyek és halmok mindnyájan, minden gyümölcsfa s mind [ti ]czédrusok;
10 Vadak és minden barmok, férgek és szárnyas állatok;
11 Földi királyok és minden nemzet, fejedelmek és mind [ti] földi bírák!
12 Ifjak és szûzek, vének gyermekekkel:
13 Dicsérjék az Úrnak nevét, mert az õ neve dicsõ egyedül; az õ dicsõsége égre-földre [kihat!]
14 És felemelte az õ népének szarvát. Dicsõítse minden õ kegyeltje: Izráel fiai, a hozzá közel való nép. Dicsérjétek az Urat!
149 Dicsérjétek az Urat! Énekeljetek az Úrnak új éneket; dicsérje õt a kegyesek gyülekezete!
2 Örvendezzen Izráel az õ teremtõjében: Sionnak fiai örüljenek az õ királyukban!
3 Dicsérjék az õ nevét tánczczal; dobbal és hárfával zengjenek néki.
4 Mert kedveli az Úr az õ népét, a szenvedõket szabadulással dicsõíti meg.
5 Vígadozzanak a kegyesek tisztességben; ujjongjanak nyugvó helyökön.
6 Isten-dicsõítés legyen torkukban, kétélû fegyver kezeikben;
7 Hogy bosszút álljanak a pogányokon, [és] megfenyítsék a nemzeteket!
8 Hogy lánczra fûzzék királyaikat, fõembereiket pedig vas-bilincsekbe.
9 Hogy végrehajtsák rajtok a megírott ítéletet. Dicsõség ez az õ minden kegyeltjére! Dicsérjétek az Urat!
150 Dicsérjétek az Urat!
Dicsérjétek Istent az õ szent helyén; dicsérjétek õt az õ hatalmának boltozatán!
2 Dicsérjétek õt hõsi tetteiért, dicsérjétek õt nagyságának gazdagsága szerint!
3 Dicsérjétek õt kürt-zengéssel; dicsérjétek õt hárfán és cziterán;
4 Dicsérjétek õt dobbal és tánczczal, dicsérjétek õt hegedûkkel és fuvolával;
5 Dicsérjétek õt hangos czimbalommal, dicsérjétek õt harsogó czimbalommal.
6 Minden lélek dicsérje az Urat! Dicsérjétek az Urat!
1 Salamonnak, Dávid fiának, Izráel királyának példabeszédei,
2 Bölcseség és erkölcsnek tanulására, értelmes beszédek megértésére;
3 Okos fenyítéknek, igazságnak és ítéletnek és becsületességnek megnyerésére;
4 Együgyûeknek eszesség, gyermeknek tudomány és meggondolás adására.
5 Hallja a bölcs és öregbítse az õ tanulságát, és az értelmes szerezzen érett tanácsokat.
6 Példabeszédnek és példázatnak, bölcsek beszédeinek és találós meséinek megértésére.
7 Az Úrnak félelme feje a bölcseségnek; a bölcseséget és erkölcsi tanítást a bolondok megútálják.
8 Hallgasd, fiam, a te atyádnak erkölcsi tanítását, és a te anyádnak oktatását el ne hagyd.
9 Mert kedves ékesség lesz a te fejednek, és aranyláncz a te nyakadra.
10 Fiam, ha a bûnösök el akarnak csábítani téged: ne fogadd beszédöket.
11 Ha azt mondják: jere mi velünk, leselkedjünk vér után, rejtezzünk el az ártatlan ellen ok nélkül;
12 Nyeljük el azokat, mint a sír elevenen, és egészen, mint a kik mélységbe szállottak;
13 Minden drága marhát nyerünk, megtöltjük a mi házainkat zsákmánnyal;
14 Sorsodat vesd közénk; egy erszényünk legyen mindnyájunknak:
15 Fiam, ne járj egy úton ezekkel, tartóztasd meg lábaidat ösvényüktõl;
16 Mert lábaik a gonoszra futnak, és sietnek a vérnek ontására.
17 Mert hiába vetik ki a hálót minden szárnyas állat szemei elõtt:
18 Ezek mégis vérök árán is ólálkodnak, lelkök árán is leselkednek;
19 Ilyen az útja minden kapzsi embernek: gazdájának életét veszi el.
20 A bölcseség künn szerül-szerte kiált; az utczákon zengedezteti az õ szavát.
21 Lármás utczafõkön kiált a kapuk bemenetelin, a városban szólja az õ beszédit.
22 Míglen szeretitek, oh ti együgyûek az együgyûséget, és gyönyörködnek a csúfolók csúfolásban, és gyûlölik a balgatagok a tudományt?!
23 Térjetek az én dorgálásomhoz; ímé közlöm veletek az én lelkemet, tudtotokra adom az én beszédimet néktek.
24 Mivelhogy hívtalak [titeket,] és vonakodtatok, kiterjesztém az én kezemet, és senki eszébe nem vette;
25 És elhagytátok minden én tanácsomat, és az én feddésemmel nem gondoltatok:
26 Én is a ti nyomorúságtokon nevetek, megcsúfollak, mikor eljõ az, a mitõl féltek.
27 Mikor eljõ, mint a vihar, az, a mitõl féltek, és a ti nyomorúságtok, mint a forgószél elközelget: mikor eljõ ti reátok a nyomorgatás és a szorongatás.
28 Akkor segítségül hívnak engem, de nem hallgatom meg: keresnek engem, de meg nem találnak.
29 Azért hogy gyûlölték a bölcseséget, és az Úrnak félelmét nem választották.
30 Nem engedtek az én tanácsomnak; megvetették minden én feddésemet.
31 Esznek azért az õ útjoknak gyümölcsébõl, és az õ tanácsokból megelégednek.
32 Mert az együgyûeknek pártossága megöli õket, és a balgatagoknak szerencséje elveszti õket.
33 A ki pedig hallgat engem, lakozik bátorságosan, és csendes lesz a gonosznak félelmétõl.
2 Fiam! ha beveszed az én beszédimet, és az én parancsolatimat elrejted magadnál,
2 Ha figyelmeztetvén a bölcsességre a te füleidet, hajtod a te elmédet az értelemre,
3 Igen, ha a bölcseségért kiáltasz, és az értelemért a te szódat felemeled,
4 Ha keresed azt, mint az ezüstöt, és mint a kincseket kutatod azt:
5 Akkor megérted az Úrnak félelmét, és az Istennek ismeretére jutsz.
6 Mert az Úr ád bölcseséget, az õ szájából tudomány és értelem [származik.]
7 Az igazaknak valóságos jót rejteget, paizst a tökéletesen járóknak,
8 Hogy megõrizze az igazságnak útait, és kegyeseinek útját megtartja.
9 Akkor megérted az igazságot, és törvényt és becsületességet, és minden jó útat.
10 Mert bölcseség megy a te elmédbe, és a tudomány a te lelkedben gyönyörûséges lesz.
11 Meggondolás õrködik feletted, értelem õriz téged,
12 Hogy megszabadítson téged a gonosznak útától, és a gonoszságszóló férfiútól;
13 A kik elhagyják az igazságnak útát, hogy járjanak a setétségnek útain.
14 A kik örülnek gonoszt cselekedvén, vígadnak a gonosz álnokságokon.
15 A kiknek ösvényeik görbék, és a kik az õ útaikban gonoszok.
16 Hogy megszabadítson téged a nem hozzád tartozó asszonytól, az idegentõl, a ki az õ beszédével hizelkedik,
17 A ki elhagyja az õ ifjúságának férjét, és az õ Istenének szövetségérõl elfelejtkezik;
18 Mert a halálra hanyatlik az õ háza, és az õ ösvényei az élet nélkül valókhoz.
19 Valakik mennek ahhoz, nem térnek meg, sem meg nem nyerhetik az életnek útait.
20 Hogy járj a jóknak útjokon, és az igazaknak ösvényeit kövessed.
21 Mert az igazak lakják a földet, és a tökéletesek maradnak meg rajta.
22 A gonoszok pedig a földrõl kivágattatnak, és a hitetlenül cselekedõk kiszaggattatnak abból.
3 Fiam! az én tanításomról el ne felejtkezzél, és az én parancsolatimat megõrizze a te elméd;
2 Mert napoknak hosszú voltát, és sok esztendõs életet, és békességet hoznak néked bõven.
3 Az irgalmasság és igazság ne hagyjanak el téged: kösd azokat a te nyakadra, írd be azokat a te szívednek táblájára;
4 Így nyersz kedvességet és jó értelmet Istennek és embernek szemei elõtt.
5 Bizodalmad legyen az Úrban teljes elmédbõl; a magad értelmére pedig ne támaszkodjál.
6 Minden te útaidban megismered õt; akkor õ igazgatja a te útaidat.
7 Ne légy bölcs a te magad ítélete szerint; féld az Urat, és távozzál el a gonosztól.
8 Egészség lesz [ez] a te testednek, és megújulás a te csontaidnak.
9 Tiszteld az Urat a te marhádból, a te egész jövedelmed zsengéjébõl.
10 Eképen megtelnek a te csûreid elégséggel, és musttal áradnak el sajtód válúi.
11 Az Úrnak fenyítését fiam, ne útáld meg, se meg ne únd az õ dorgálását.
12 Mert a kit szeret az Úr, megdorgálja, és pedig mint az atya az õ fiát, a kit kedvel.
13 Boldog ember, a ki megnyerte a bölcseséget, és az ember, a ki értelmet szerez.
14 Mert jobb ennek megszerzése az ezüstnek megszerzésénél, és a kiásott aranynál ennek jövedelme.
15 Drágább a fényes kárbunkulusoknál, és minden te gyönyörûségeid nem hasonlíthatók hozzá.
16 Napoknak hosszúsága van jobbjában, baljában gazdagság és tisztesség.
17 Az õ útai gyönyörûséges útak, és minden ösvényei: békesség.
18 Életnek fája ez azoknak, a kik megragadják, és a kik megtartják boldogok!
19 Az Úr bölcseséggel fundálta a földet, erõsítette az eget értelemmel.
20 Az õ tudománya által fakadtak ki a mélységbõl [a vizek,] és a felhõk csepegnek harmatot,
21 Fiam, ne távozzanak el a te szemeidtõl, õrizd meg az igaz [bölcseséget,] és a meggondolást!
22 És lesznek [ezek] élet a te lelkednek, és kedvesség a te nyakadnak.
23 Akkor bátorsággal járod a te útadat, és a te lábadat meg nem ütöd.
24 Mikor lefekszel, nem rettegsz; hanem lefekszel és gyönyörûséges lesz a te álmod.
25 Ne félj a hirtelen való félelemtõl, és a gonoszok pusztításától, ha eljõ;
26 Mert az Úr lesz a te bizodalmad és megõrzi a te lábadat a fogságtól.
27 Ne fogd meg a jótéteményt azoktól, a kiket illet, ha hatalmadban van annak megcselekedése.
28 Ne mondd a te felebarátodnak: menj el, azután térj meg, és holnap adok; holott nálad van, [a mit kér.]
29 Ne forralj a te felebarátod ellen gonoszt, holott õ együtt ül bátorságosan te veled.
30 Ne háborogj egy emberrel is ok nélkül, ha nem illetett gonoszszal téged.
31 Ne irígykedjél az erõszakos emberre, és néki semmi útát ne válaszd.
32 Mert útálja az Úr az engedetlent; és az igazakkal van az õ titka.
33 Az Úrnak átka van a gonosznak házán; de az igazaknak lakhelyét megáldja.
34 Ha kik csúfolók, õ megcsúfolja [azokat;] a szelídeknek pedig ád kedvességet.
35 A bölcsek tisztességet örökölnek; a bolondok pedig gyalázatot aratnak.
4 Halljátok meg, fiaim, atyátok erkölcsi tanítását, és figyelmezzetek az értelemnek megtudására.
2 Mert jó tanulságot adok néktek; az én tudományomat el ne hagyjátok.
3 Mert én atyámnak fia voltam, gyenge és egyetlenegy az én anyám elõtt.
4 Tehát tanított engem, és mondá nékem: tartsa meg az én beszédemet a te elméd, hogy megtartván az én parancsolatimat, élj;
5 Szerezz bölcseséget, szerezz eszességet; ne felejtkezzél el, se el ne hajolj az én számnak beszéditõl.
6 Ne hagyd el azt, és megtart téged; szeresd azt, és megõriz téged.
7 A bölcseség kezdete [ez:] szerezz bölcseséget, és minden keresményedbõl szerezz értelmet.
8 Magasztald fel azt, és felmagasztal téged; tiszteltté tesz téged, ha hozzád öleled azt.
9 Ád a te fejednek kedvességnek koszorúját; igen szép ékes koronát ád néked.
10 Hallgasd, fiam, és vedd be az én beszédimet; így sokasulnak meg néked a te életednek esztendei.
11 Bölcseségnek útára tanítottalak téged, vezettelek téged az igazságnak ösvényin.
12 Mikor jársz, semmi nem szorítja meg a te járásodat; és ha futsz, nem ütközöl meg.
13 Ragaszkodjál az erkölcsi tanításhoz, ne hagyd el; õrizd meg azt, mert az a te életed.
14 A hitetleneknek útjára ne menj, se ne járj a gonoszok ösvényén.
15 Hagyd el, át ne menj rajta; térj el tõle, és menj tovább.
16 Mert nem alhatnak azok, ha gonoszt nem cselekesznek: és kimegy szemükbõl az álom, ha [mást] romlásra nem juttatnak.
17 Mert az istentelenségnek étkét eszik, és az erõszaktételnek borát iszszák.
18 Az igazak ösvénye pedig olyan, mint a hajnal világossága, mely [minél tovább] halad, [annál] világosabb lesz, a teljes délig.
19 Az istentelenek útja pedig olyan, mint a homály, nem tudják miben ütköznek meg.
20 Fiam, az én szavaimra figyelmezz, az én beszédimre hajtsad füledet.
21 Ne távozzanak el a te szemeidtõl, tartsd meg ezeket a te elmédben.
22 Mert életök ezek azoknak, a kik megnyerik, és egész testöknek egészség.
23 Minden féltett dolognál jobban õrizd meg szívedet, mert abból indul ki [minden] élet.
24 Vesd el tõled a száj hamisságát, és az ajkak álnokságát távoztasd el magadtól.
25 A te szemeid elõre nézzenek, és szemöldökid egyenest magad elé irányuljanak.
26 Egyengesd el lábaid ösvényit, s minden te útaid állhatatosak legyenek.
27 Ne térj jobbra, se balra, fordítsd el a te lábadat a gonosztól.
5 Fiam! az én bölcseségemre figyelmezz, az én értelmemre hajtsd a te füledet,
2 Hogy megtartsd a meggondolást, és a tudományt a te ajakid megõrizzék.
3 Mert színmézet csepeg az idegen asszony ajka, és símább az olajnál az õ ínye.
4 De annak vége keserû, mint az üröm, éles, mint a kétélû tõr.
5 Az õ lábai a halálra mennek, az õ léptei a sírba törekszenek.
6 Az életnek útát hogy ne követhesse, ösvényei változókká lettek, a nélkül, hogy õ eszébe venné.
7 Most azért, fiaim, hallgassatok engem, és ne távozzatok el számnak beszéditõl!
8 Távoztasd el attól útadat, és ne közelgess házának ajtajához,
9 Hogy másoknak ne add a te ékességedet, és esztendeidet a kegyetlennek;
10 Hogy ne az idegenek teljenek be a te marháiddal, és a te keresményed más házába ne [jusson.]
11 Hogy nyögnöd kelljen [élet]ed végén, a mikor megemésztetik a te húsod és a te tested,
12 És azt kelljen mondanod: miképen gyûlöltem az erkölcsi tanítást, és a fenyítéket útálta az én elmém,
13 És nem hallgattam az én vezetõim szavát, és az én tanítóimhoz nem hajtottam fülemet!
14 Kevés híja volt, hogy minden gonoszságba nem merültem a gyülekezetnek és községnek közepette!
15 Igyál vizet a te kútadból, és a te forrásod közepibõl folyóvizet.
16 Kifolyjanak-é a te forrásid, az utczákra a te vized folyásai?
17 Egyedül tied legyenek, és nem az idegenekéi veled.
18 Legyen a te forrásod áldott, és örvendezz a te ifjúságod feleségének.
19 A szerelmes szarvas, és kedves zerge; az õ emlõi elégítsenek meg téged minden idõben, az õ szerelmében gyönyörködjél szüntelen.
20 És miért bujdosnál, fiam, az idegen után, és ölelnéd keblét az idegennek?
21 Mert az Úrnak szemei elõtt vannak mindenkinek útai, és minden ösvényeit õ rendeli.
22 A maga álnokságai fogják meg az istentelent, és a saját bûnének köteleivel kötöztetik meg.
23 Õ meghal fenyíték híján, és bolondságának sokasága miatt támolyog.
6 Fiam! ha kezes lettél a te barátodért, [és] kezedet adván, kötelezted magadat másért:
2 Szádnak beszédei által estél tõrbe, megfogattattál a te szádnak beszédivel.
3 Ezt míveld azért fiam, és mentsd ki magadat, mert a te felebarátodnak kezébe jutottál; eredj, alázd meg magadat, és kényszerítsd felebarátodat.
4 Még álmot se engedj szemeidnek, se szunnyadást szemöldökidnek,
5 Szabadítsd ki magadat, mint a zerge a [vadász] kezébõl, és mint a madár a madarásznak kezébõl.
6 Eredj a hangyához, te rest, nézd meg az õ útait, és légy bölcs!
7 A kinek nincs vezére, igazgatója, vagy ura,
8 Nyárban szerzi meg az õ kenyerét, aratáskor gyûjti eledelét.
9 Oh te rest, meddig fekszel? mikor kelsz fel a te álmodból?
10 Még egy kis álom, még egy kis szunnyadás, még egy kis kéz-összefonás, hogy pihenjek;
11 Így jõ el, mint az útonjáró, a te szegénységed, és a te szûkölködésed, mint a paizsos férfiú!
12 Haszontalan ember, hamis férfiú, a ki álnok szájjal jár,
13 A ki hunyorgat szemeivel; lábaival is szól, és ujjaival jelt ád.
14 Álnokság van az õ szívében, gonoszt forral minden idõben, háborúságot indít.
15 Annakokáért hirtelen eljõ az õ nyomorúsága, gyorsan megrontatik, s nem lesz gyógyulása.
16 E hat dolgot gyûlöli az Úr, és hét dolog útálat az õ lelkének:
17 A kevély szemek, a hazug nyelv, és az ártatlan vért ontó kezek,
18 Az álnok gondolatokat forraló elme, a gonoszra sietséggel futó lábak,
19 A hazugságlehelõ hamis tanú, és a ki szerez háborúságokat az atyafiak között!
20 Õrizd meg, fiam, atyád parancsolatját, és anyád tanítását el ne hagyd.
21 Kösd azokat szívedre mindenkor, fûzd a nyakadba.
22 Valahová mégysz, vezérel téged, mikor aluszol, õriz téged, mikor felserkensz, beszélget te veled.
23 Mert szövétnek a parancsolat, és a tudomány világosság, és életnek úta a tanító-feddések.
24 Hogy a gonosz asszonytól téged megõrizzenek, az idegen asszony nyelvének hizelkedésétõl.
25 Ne kivánd az õ szépségét szivedben, és meg ne fogjon téged szemöldökeivel;
26 Mert a parázna asszony miatt [jut az ember] egy darab kenyérre, és [más] férfi felesége drága életet vadász!
27 Vehet-é valaki tüzet az õ kebelébe, hogy ruhái meg ne égnének?
28 Vagy járhat-é valaki elevenszénen, hogy lábai meg ne égnének?
29 Így van, valaki bemegy felebarátjának feleségéhez, nem marad büntetlen, valaki illeti azt!
30 Nem útálják meg a lopót, ha lop az õ kivánságának betöltésére, mikor éhezik;
31 És ha rajta kapatik, hétannyit kell adnia, az õ házának minden marháját érette adhatja;
32 A ki pedig asszonynyal paráználkodik, bolond; a ki magát el akarja veszteni, az cselekszi ezt!
33 Vereséget és gyalázatot nyer, és az õ gyalázatja el nem töröltetik.
34 Mert a féltékenység a férfiú haragja, és nem cselekszik kegyelmességgel a bosszúállásnak napján.
35 Nem gondol semmi váltsággal, nem nyugszik meg rajta, még ha nagy sok ajándékot adsz is néki.