The Daily Audio Bible
Today's audio is from the CSB. Switch to the CSB to read along with the audio.
Dávid barlangban rejtőzik el
22 Elment azért onnan Dávid, és az Adullám-barlangba menekült. Amikor meghallották testvérei és apjának egész rokonsága, elmentek hozzá.
2 Hozzá gyülekezett mindenféle elnyomott, eladósodott és elkeseredett ember, ő pedig a vezérükké lett. Mintegy négyszázan voltak vele.
3 Onnan a móábi Micpébe ment Dávid, és ezt mondta Móáb királyának: Hadd jöjjön közétek apám és anyám, amíg meg nem tudom, hogy mit akar tenni velem az Isten.
4 És odavitte őket Móáb királyához, és ott maradtak nála mindaddig, amíg Dávid a sziklavárban volt.
5 Gád próféta azonban ezt mondta Dávidnak: Ne maradj a sziklavárban, hanem eredj, menj el Júda földjére. Dávid el is ment, és megérkezett a hereti erdőbe.
6 De meghallotta Saul, hogy tudják, hol van Dávid az embereivel. Saul Gibeában volt a magaslaton, a tamariszkuszfa alatt. Lándzsája a kezében volt, és udvari emberei mind mellette álltak.
7 Akkor ezt mondta Saul a mellette álló udvari embereknek: Hallgassatok rám, Benjámin fiai! Hát Isai fia ad nektek mindnyájatoknak mezőt és szőlőt, és ő tesz benneteket ezredesekké és századosokká?
8 Hiszen ti mind összeesküdtetek ellenem, mert senki sem leplezte le előttem, hogy saját fiam kötött szövetséget Isai fiával. Senki sem szánt meg engem, és nem mondta meg nekem, hogy a saját fiam lázította ellenem a szolgámat, hogy leselkedjék rám. Bizony így van ez.
9 Akkor megszólalt az edómi Dóég, aki ott állt Saul udvari emberei mellett, és azt mondta: Én láttam, amikor Isai fia Nóbba érkezett Ahimelekhez, Ahitúb fiához.
10 Ő megkérdezte az Urat, és útravalót adott Dávidnak, sőt a filiszteus Góliát kardját is odaadta neki.
A nóbi papok kiirtása
11 Ekkor hívatta a király Ahimelek papot, Ahitúb fiát és egész rokonságát, a nóbi papokat. Azok eljöttek mindnyájan a királyhoz.
12 És ezt mondta Saul: Hallgass ide, Ahitúb fia! Ő pedig így felelt: Itt vagyok, uram.
13 Saul megkérdezte tőle: Miért esküdtetek össze ellenem Isai fiával, amikor kenyeret és kardot adtál neki, sőt az ő érdekében Istent is megkérdezted?! Azért, hogy fellázadjon ellenem, és leselkedjék rám? Bizony, így van ez!
14 Erre így felelt Ahimelek a királynak: Van-e olyan megbízható ember összes szolgád között, mint Dávid, a király veje, testőrséged parancsnoka, akit nagyra becsülnek udvarodban?
15 Vajon most kérdeztem meg először az Istent vele kapcsolatban? Egyáltalán nem! Ne tulajdoníts ilyet szolgádnak, sem egész rokonságomnak, királyom, mert semmit sem tudott szolgád erről az egész dologról.
16 Akkor ezt mondta a király: Halállal kell lakolnod, Ahimelek, egész rokonságoddal együtt!
17 A mellette álló fegyvereseknek pedig ezt mondta a király: Fogjátok körül, és öljétek le az Úr papjait, mert ők is Dávidot segítették, hiszen tudták, hogy szökik, de nem leplezték le előttem. A király szolgái azonban nem akartak kezet emelni és rátámadni az Úr papjaira.
18 Ekkor Dóégnak parancsolta a király: Jöjj ide, és támadj rá te a papokra! Az edómi Dóég oda is jött, rátámadt a papokra, és megölt azon a napon nyolcvanöt embert, akik gyolcs éfódot viseltek.
19 Nóbot, a papok városát is karddal támadta meg; kardélre hányt férfit és nőt, gyermeket és csecsemőt, ökröt, szamarat és bárányt.
20 Ahitúb fiának, Ahimeleknek egyik fia azonban, akit Ebjátárnak hívtak, elmenekült, és Dávidhoz szökött.
21 Ebjátár hírül vitte Dávidnak, hogy Saul megölette az Úr papjait.
22 Dávid ezt mondta Ebjátárnak: Tudtam én már azon a napon, amikor ott volt az edómi Dóég, hogy el fog ez árulni Saulnak. Én okoztam apád egész háza népének a vesztét.
23 Maradj nálam, ne félj, mert aki az én életemre tör, az tör a te életedre is. Ezért biztonságban leszel nálam.
Dávid megszabadítja Keíla városát
23 Jelentették egyszer Dávidnak, hogy a filiszteusok megtámadták Keílát, és fosztogatják a szérűket.
2 Ekkor megkérdezte Dávid az Urat: Elmenjek, és megverjem-e a filiszteusokat? Az Úr ezt felelte Dávidnak: Menj el, verd meg a filiszteusokat, és szabadítsd föl Keílát.
3 De ezt mondták Dávidnak az emberei: Még itt, Júdában is félünk! Hát még, ha el kell mennünk Keílába a filiszteusok csapatai ellen!
4 Dávid ismét megkérdezte az Urat. Az Úr pedig így válaszolt neki: Indulj és menj Keílába, mert kezedbe adom a filiszteusokat.
5 Elment tehát Dávid az embereivel Keílába, harcolt a filiszteusok ellen, elhajtotta jószágaikat, és nagy vereséget mért rájuk. És felszabadította Dávid Keíla lakóit.
6 Amikor Ebjátár, Ahimelek fia Dávidhoz menekült Keílába, az éfódot is magával vitte.
7 Ezután hírül vitték Saulnak, hogy Dávid Keílába ment. Akkor ezt mondta Saul: Kezembe adta őt az Isten, hiszen saját magát zárta be azzal, hogy kulcsos városba ment.
8 Ezért mozgósította Saul az egész hadinépet, hogy Keíla ellen vonuljon, és körülzárja Dávidot embereivel együtt.
9 De megtudta Dávid, hogy Saul rosszat forral ellene. Ezt mondta Ebjátár papnak: Hozd ide az éfódot!
10 És ezt mondta Dávid: Uram, Izráel Istene! Azt a hírt hallotta szolgád, hogy Saul ide akar jönni Keílába, hogy elpusztítsa miattam a várost.
11 Kiszolgáltatnak-e neki Keíla polgárai? Idejön-e Saul, ahogyan szolgád hallotta? Uram, Izráel Istene, jelentsd ki szolgádnak! Az Úr így felelt: Idejön.
12 Akkor ezt kérdezte Dávid: Kiszolgáltatnak-e engem és embereimet Saulnak Keíla polgárai? Az Úr így felelt: Kiszolgáltatnak.
Dávid bujdosása
13 Elindult tehát Dávid mintegy hatszáz emberével, kivonult Keílából, és mentek, amerre mehettek. Amikor jelentették Saulnak, hogy Dávid elmenekült Keílából, lemondott arról, hogy ellene vonuljon.
14 Dávid a pusztában sziklavárakban tartózkodott. Amikor Zíf pusztájában lakott a hegyen, Saul mindennap kereste, de Isten nem adta őt a kezébe.
15 Dávid látva, hogy Saul kivonult ellene, és az életére tör, Zíf pusztájában az erdőségbe vette be magát Dávid.
16 Ekkor elindult Jónátán, Saul fia, és elment Dávidhoz az erdőségbe, és erősítette az Istenbe vetett bizalmát.
17 Mert így szólt hozzá: Ne félj, nem ér utol apámnak, Saulnak a keze! Te leszel Izráel királya, én pedig a második ember leszek melletted. Apám, Saul is tudja, hogy így lesz.
18 És szövetséget kötöttek egymással az Úr színe előtt. Dávid az erdőségben maradt, Jónátán pedig hazament.
19 De a zífiek elmentek Saulhoz Gibeába, és ezt mondták: Nálunk rejtőzködik Dávid a sziklavárakban, az erdőségben, Hakilá halmán, a sivatagtól délre.
20 Ha tehát az a legfőbb kívánságod, ó király, hogy eljöjj, akkor jöjj el, és a mi dolgunk lesz, hogy kiszolgáltassuk őt a királynak.
21 Saul ezt mondta: Az Úr is megáld titeket, hogy megszántatok engem.
22 Menjetek, bizonyosodjatok meg újból, tudjátok meg, és nézzétek meg azt a helyet, amerre jár, és hogy ki látta ott, mert azt mondták nekem, hogy igen ravasz ember.
23 Ezért nézzetek meg, és tudjatok meg minden búvóhelyet, ahol bujkál, azután térjetek vissza hozzám biztos hírrel, és akkor elmegyek veletek. Ha az országban van, kikutatom őt Júda valamennyi nemzetsége közül.
24 Azok elindultak, és elmentek Saul előtt Zífbe. Dávid pedig embereivel együtt Máón pusztájában volt a síkságon, a sivatagtól délre.
25 Saul is elment embereivel, hogy megkeresse őt, Dávidnak azonban hírül adták, ezért elment ahhoz a sziklához, amely Máón pusztájában van. Meghallotta ezt Saul, és üldözőbe vette Dávidot Máón pusztájában.
26 Saul a hegy egyik oldalán ment, Dávid és emberei pedig a hegy másik oldalán. Dávid sietve menekült Saul elől, mert Saul és emberei már kezdték bekeríteni Dávidot és embereit, hogy elfogják őket.
27 De követ érkezett Saulhoz ezzel az üzenettel: Sietve jöjj, mert betörtek a filiszteusok az országba!
28 Ekkor visszatért Saul Dávid üldözéséből, és a filiszteusok ellen ment. Ezért hívják azt a helyet Szela-Hammahlekótnak.
A jó pásztor
10 "Bizony, bizony, mondom néktek: aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem másfelől hatol be, az tolvaj és rabló;
2 de aki az ajtón megy be, az a juhok pásztora.
3 Ennek ajtót nyit az ajtóőr, és a juhok hallgatnak a hangjára, a maga juhait pedig nevükön szólítja és kivezeti.
4 Amikor a maga juhait mind kivezeti, előttük jár, és a juhok követik, mert ismerik a hangját.
5 Idegent pedig nem követnek, hanem elfutnak tőle, mert az idegenek hangját nem ismerik."
6 Ezt a példázatot mondta nekik Jézus, de ők nem értették, mit jelent, amit mondott nekik.
7 Jézus tehát így szólt hozzájuk: "Bizony, bizony, mondom néktek: én vagyok a juhok ajtaja.
8 Aki énelőttem jött, mind tolvaj és rabló, de a juhok nem is hallgattak rájuk.
9 Én vagyok az ajtó: ha valaki rajtam át megy be, megtartatik, az bejár és kijár, és legelőre talál.
10 A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson: én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek."
11 "Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért.
12 Aki béres és nem pásztor, akinek a juhok nem tulajdonai, látja a farkast jönni, elhagyja a juhokat, és elfut, a farkas pedig elragadja és elszéleszti őket.
13 A béres azért fut el, mert csak béres, és nem törődik a juhokkal.
14 Én vagyok a jó pásztor, én ismerem az enyéimet, és az enyéim ismernek engem,
15 ahogyan az Atya ismer engem, én is úgy ismerem az Atyát: és én életemet adom a juhokért.
16 Más juhaim is vannak nekem, amelyek nem ebből az akolból valók: azokat is vezetnem kell, és hallgatni is fognak a hangomra: és akkor lesz egy nyáj, egy pásztor.
17 Azért szeret engem az Atya, mert én odaadom az életemet, hogy aztán újra visszavegyem.
18 Senki sem veheti el tőlem: én magamtól adom oda. Hatalmam van arra, hogy odaadjam, hatalmam van arra is, hogy ismét visszavegyem: ezt a küldetést kaptam az én Atyámtól."
19 Ismét meghasonlás támadt a zsidók között e beszédek miatt.
20 Sokan így szóltak közülük: "Ördög van benne, és őrjöng: mit hallgatok rá?"
21 Mások ezt mondták: "Nem megszállott ember beszédei ezek. Vajon meg tudja-e nyitni az ördög a vakok szemét?"
Istené a dicsőség, nem a bálványoké
115 Ne nekünk, URam, ne nekünk, hanem a te nevednek szerezz dicsőséget szeretetedért és hűségedért!
2 Miért mondanák a pogányok: Hol van az ő Istenük?
3 A mi Istenünk a mennyben van, megalkotott mindent, amit akart!
4 A bálványok ezüstből és aranyból vannak, emberi kéz csinálmányai.
5 Van szájuk, de nem beszélnek, van szemük, de nem látnak.
6 Van fülük, de nem hallanak, van orruk, de nem szagolnak.
7 Van kezük, de nem tapintanak, van lábuk, de nem járnak, nem jön ki hang a torkukon.
8 Hozzájuk hasonlók lesznek készítőik, és mindazok, akik bennük bíznak.
9 Izráel, az ÚRban bízzál! Segítséged és pajzsod ő.
10 Áron háza, az ÚRban bízzál! Segítséged és pajzsod ő.
11 Akik félitek az URat, az ÚRban bízzatok! Segítségetek és pajzsotok ő.
12 Gondol ránk az ÚR, meg fog áldani. Megáldja Izráel házát, megáldja Áron házát.
13 Megáldja azokat, akik félik az URat, a kicsinyeket a nagyokkal együtt.
14 Szaporítson meg titeket az ÚR, titeket és fiaitokat!
15 Áldjon meg titeket az ÚR, aki az eget és a földet alkotta!
16 Az egek az ÚR egei, de a földet az embereknek adta.
17 Nem a halottak dicsérik az URat, nem azok, akik a csend honába tértek,
18 hanem mi, mi áldjuk az URat most és mindörökké. Dicsérjétek az URat!
18 Az indulatos ember viszályt szít, a türelmes pedig lecsendesíti a perpatvart.
19 A lusta útja olyan, mint a tövises sövény, a becsületesek ösvénye pedig egyenes.
Copyright © 1975, 1990 Hungarian Bible Society