The Daily Audio Bible
Today's audio is from the GW. Switch to the GW to read along with the audio.
6 Kõfalaidra, Jeruzsálem, õrizõket állattam, egész nap és egész éjjel szüntelen nem hallgatnak; ti, kik az Urat emlékeztetitek, ne nyugodjatok!
7 És ne hagyjatok nyugtot néki, míg megújítja és dicsõségessé teszi Jeruzsálemet e földön.
8 Megesküdt az Úr jobbjára s erõssége karjára: nem adom többé gabonádat eleségül ellenségeidnek, s idegenek nem iszszák mustodat, a melyért munkálódtál,
9 Hanem a betakarók egyék azt meg, és dicsérjék az Urat, s a beszûrõk igyák meg azt szentségem pitvaraiban.
10 Menjetek át, menjetek át a kapukon, készítsétek a népnek útát, töltsétek, töltsétek az ösvényt, hányjátok el a köveket, emeljetek zászlót a népek fölé.
11 Ímé, az Úr hirdette mind a föld határáig: Mondjátok meg Sion leányának, ímé, eljött szabadulásod, ímé, jutalma vele jõ, és megfizetése õ elõtte!
12 És hívják õket szent népnek, az Úr megváltottainak, és téged hívnak: keresett és nem elhagyott városnak.
63 Ki ez, ki jõ Edomból, veres ruhákban Boczrából, a ki ékes öltözetében, ereje sokaságában büszke? Én, a ki igazságban szólok, elégséges vagyok a megtartásra.
2 Miért veres öltözeted, és ruháid, mint a bornyomó ruhái?
3 A sajtót egyedül tapostam, és a népek közül nem volt velem senki, és megtapodtam õket búsulásomban, és széttapostam õket haragomban: így fecscsent vérök ruháimra, és egész öltözetemet bekevertem.
4 Mert bosszúállás napja volt szívemben, és megváltottaim esztendeje eljött.
5 Körültekinték és nem vala segítõ, s álmélkodám és nem vala gyámolító, és segített nékem karom, és haragom gyámolított engem!
6 És megtapodtam népeket búsulásomban, és megrészegítem õket haragomban, és ontám a földre véröket!
7 Az Úrnak kegyelmességeirõl emlékezem, az Úr dicséreteirõl mind a szerint, a mit az Úr velünk cselekedett; az Izráel házához való sok jóságáról, a melyet velök cselekedett irgalma és kegyelmének sokasága szerint.
8 És õ mondá: Bizony az én népem õk, fiak, a kik nem hazudnak; és lõn nékik megtartójok.
9 Minden szenvedésöket Õ is szenvedte, és orczájának angyala megszabadítá õket, szerelmében és kegyelmében váltotta Õ meg õket, fölvette és hordozá õket a régi idõk minden napjaiban.
10 Õk pedig engedetlenek voltak és megszomoríták szentségének lelkét, és õ ellenségükké lõn, hadakozott ellenök.
11 S megemlékezék népe a Mózes régi napjairól: hol van, a ki õket kihozá a tengerbõl nyájának pásztorával? hol van, a ki belé adá az õ szentséges lelkét?
12 Ki Mózes jobbján járatá dicsõségének karját, a ki a vizeket ketté választá elõttök, hogy magának örök nevet szerezzen?
13 Ki járatá õket mélységekben, mint a lovat a síkon, és meg nem botlottanak!
14 Mint a barmot, a mely völgybe száll alá, nyugodalomba vitte õket az Úr lelke: így vezérletted népedet, hogy magadnak dicsõ nevet szerezz!
15 Tekints alá az égbõl, és nézz le szentséged és dicsõséged hajlékából! Hol van buzgó szerelmed és hatalmad? Szívednek dobogása és irgalmad megtartóztatják magokat én tõlem!
16 Hiszen Te vagy Atyánk, hiszen Ábrahám nem tud minket, és Izráel nem ismer minket, Te, Uram, vagy a mi Atyánk, megváltónk, ez neved öröktõl fogva.
17 Miért engedél eltévelyedni minket útaidról, oh Uram! miért keményítéd meg szívünket, hogy ne féljünk tégedet? Térj meg szolgáidért, örökséged nemzetségeiért!
18 Kevés [ideig] bírta szentségednek népe [földét,] ellenségink megtapodták szent helyedet.
19 Olyanok lettünk, mint a kiken eleitõl fogva nem uralkodtál, a kik felett nem neveztetett neved.
64 Oh, vajha megszakasztanád az egeket és leszállnál, elõtted a hegyek elolvadnának; mint a tûz meggyújtja a rõzsét, a vizet a tûz felforralja; hogy nevedet ellenségidnek megjelentsd, hogy elõtted reszkessenek a népek;
2 Hogy cselekednél rettenetes dolgokat, a miket nem vártunk; leszállnál és elõtted a hegyek elolvadnának.
3 Hiszen öröktõl fogva nem hallottak és fülökbe sem jutott, szem nem látott más Istent te kívüled, a ki így cselekszik azzal, a ki Õt várja.
4 Elébe mégy annak, a ki örvend és igazságot cselekszik, a kik útaidban rólad emlékeznek! Ímé, Te felgerjedtél, és mi vétkezénk; régóta így vagyunk; megtartatunk-é?
5 És mi mindnyájan [olyanok] voltunk, mint a tisztátalan, és mint megfertéztetett ruha minden mi igazságaink, és elhervadánk, mint a falomb mindnyájan, és álnokságaink, mint a szél, hordának el bennünket!
6 S nem volt, a ki segítségül hívta volna nevedet, a ki felserkenne és beléd fogóznék, mert orczádat elrejtéd tõlünk, és álnokságainkban minket megolvasztál.
7 Most pedig, Uram, Atyánk vagy Te, mi sár vagyunk és Te a mi alkotónk, és kezed munkája vagyunk mi mindnyájan.
8 Oh ne haragudjál Uram felettébb, és ne mindörökké emlékezzél meg álnokságinkról; ímé lásd, kérünk, mindnyájan a Te néped vagyunk.
9 Szentségednek városai pusztává lettenek, Sion pusztává lõn, Jeruzsálem kietlenné.
10 Szentségünk és ékességünk házát, hol téged atyáink dicsértenek, tûz perzselé föl, és minden a miben gyönyörködénk, elpusztult.
11 Hát megtartóztatod-é magad mind e mellett is, Uram; hallgatsz-é és gyötörsz minket felettébb?
65 Megkeresni hagytam magamat azoktól, a kik nem is kérdeztenek; megtaláltattam magamat azokkal, a kik nem is kerestenek. Ezt mondám: Ímhol vagyok, ímhol vagyok, a népnek, a mely nem nevemrõl neveztetett.
2 Kiterjesztém kezeimet egész napon a pártos nép után, a mely nem jó úton járt gondolatainak nyomán;
3 A nép után, mely ingerel engem szemtõl szembe, szünetlenül, kertekben áldozik, és téglákon szerez jóillatot,
4 Mely a sírokhoz ül, és a barlangokban hál, a disznóhúst eszi, és fertelmes leves van tálaiban,
5 Mely ezt mondja: Maradj otthon, ne jõjj hozzám, mert szent vagyok néked; e [nép] füst az orromban és szüntelen égõ tûz.
6 Ímé, feliratott elõttem: nem hallgatok, csak ha elõbb megfizetek, megfizetek keblökben:
7 Vétkeitekért és atyáitok vétkeiért mind együtt, szól az Úr, a kik hegyeken tettek jóillatot és halmokon csúfoltak engemet meg, és visszamérem elõször jutalmokat keblökre.
8 Így szól az Úr: Mint a mikor mustot lelnek a fürtben, ezt mondják: ne veszesd el, mert áldás van benne, ekként cselekszem szolgáimért, és nem vesztek mindent el!
9 És nevelek Jákóbból magot, és Júdából, a ki hegyeimnek örököse legyen, és bírják azt választottaim, és szolgáim lakjanak ott!
10 És lesz Sáron nyájak legelõjévé, és Ákhor völgye barmok fekvõhelyévé népem számára, a mely engem keresett.
11 Ti pedig, a kik az Urat elhagyátok, a kik szent hegyemrõl elfeledkezétek, ti, kik Gádnak asztalt készítetek, és Meninek italáldozatot töltötök,
12 Titeket én a kard alá számlállak, és mindnyájan leborultok megöletésre: mert hívtalak és nem feleltetek, szóltam és nem hallottátok: a gonoszt cselekedtétek szemeim elõtt, és a mit nem szerettem, azt választottátok.
13 Azért így szól az Úr Isten: Ímé, szolgáim esznek, ti pedig éheztek, ímé, szolgáim isznak, ti pedig szomjúhoztok, ímé, szolgáim örvendnek, de ti megszégyenültök!
14 Ímé, szolgáim vígadnak szívök boldogságában, és ti kiáltani fogtok szívetek fájdalmában, és megtört lélekkel jajgatni fogtok;
15 És átok gyanánt hagyjátok itt neveteket az én választottaimnak, és megöl titeket az Úr Isten, és szolgáit más névvel nevezi,
16 Hogy a ki magát áldja e földön, áldja magát az igaz Istenben, és a ki esküszik e földön, esküdjék az igaz Istenre, mert elfeledvék a régi nyomorúságok, és mert elrejtvék szemeim elõl.
17 Mert ímé, új egeket és új földet teremtek, és a régiek ingyen sem emlittetnek, még csak észbe sem jutnak;
18 Hanem örüljetek és örvendjetek azoknak mindörökké, a melyeket én teremtek; mert ímé, Jeruzsálemet vígassággá teremtem, és az õ népét örömmé.
19 És vígadok Jeruzsálem fölött, és örvendek népem fölött, és nem hallatik többé abban siralomnak és kiáltásnak szava!
20 Nem lesz ott többé [csupán néhány] napot ért gyermek, sem vén ember, a ki napjait be nem töltötte volna, mert az ifjú száz esztendõs korában hal meg és a bûnös száz esztendõs korában átkoztatik meg.
21 Házakat építnek és bennök lakoznak, és szõlõket plántálnak és eszik azok gyümölcsét.
22 Nem úgy építnek, hogy más lakjék benne; nem úgy plántálnak, hogy más egye a gyümölcsöt, mert mint a fáké, oly [hosszú] lesz népem élete, és kezeik munkáját elhasználják választottaim.
23 Nem fáradnak hiába, nem nemzenek a korai halálnak, mivel az Úr áldottainak magva õk, és ivadékaik velök [megmaradnak.]
24 És mielõtt kiáltanának, én felelek, õk még beszélnek, és én már meghallgattam.
25 A farkas és bárány együtt legelnek, az oroszlán, mint az ökör, szalmát eszik, és a kígyónak por lesz az õ kenyere. Nem ártanak és nem pusztítnak sehol szentségemnek hegyén; így szól az Úr.
19 Reménylem pedig az Úr Jézusban, hogy Timótheust rövid nap elküldöm tihozzátok, hogy én is megviduljak, megértvén a ti dolgaitokat.
20 Mert nincsen velem senki hozzá hasonló indulatú, a ki igazán szívén viselné dolgaitokat.
21 Mert mindenki a maga hasznát keresi, nem a Krisztus Jézusét.
22 Az õ kipróbált voltát pedig ismeritek, hogy miképen atyjával a gyermek, együtt szolgált velem az evangyéliom ügyében.
23 Õt azért reménylem, hogy elküldöm, mihelyt meglátom az én dolgaimat, tüstént;
24 Bízom pedig az Úrban, hogy magam is csakhamar el fogok menni.
25 De szükségesnek tartám, hogy Epafróditust, az én atyámfiát és munkatársamat és bajtársamat, néktek pedig követeteket és szükségemben áldozatot hozó szolgátokat hazaküldjem hozzátok;
26 Mivelhogy vágyva vágyott mindnyájatok után, és gyötrõdött a miatt, hogy meghallottátok, hogy õ beteg volt.
27 Mert bizony beteg volt, halálhoz közel; de az Isten könyörült rajta, nem csak õ rajta pedig, hanem én rajtam is, hogy szomorúság ne jõjjön szomorúságomra.
28 Annakokáért hamarabb küldtem õt haza, hogy meglátván õt, ismét örüljetek, és nékem is kisebb legyen a szomorúságom.
29 Fogadjátok azért õt az Úrban teljes örömmel; és az ilyeneket megbecsüljétek:
30 Mert a Krisztus dolgáért jutott majdnem halálra, koczkára tévén életét, hogy kárpótoljon engem azért, hogy nékem tett szolgálatotoknál ti nem voltatok jelen.
3 Továbbá atyámfiai, örüljetek az Úrban. Ugyanazokat írni néktek én nem restellem, tinéktek pedig bátorságos.
2 Õrizkedjetek az ebektõl, õrizkedjetek a gonosz munkásoktól, õrizkedjetek a megmetélkedéstõl:
3 Mert mi vagyunk a körülmetélkedés, a kik lélekben szolgálunk az Istennek, és a Krisztus Jézusban dicsekedünk, és nem a testben bizakodunk:
73 Aszáf zsoltára.
Bizony jó Izráelhez az Isten, azokhoz, a kik tiszta szívûek.
2 De én?! Már-már meghanyatlottak lábaim; és kis híjja, hogy lépteim el nem iszamodtak.
3 Mert irígykedtem a kevélyekre, látván a gonoszok jó szerencséjét.
4 Mert halálukig nincsenek kínjaik, és az õ erejök állandó.
5 A halandók nyomorúságában nincs részök, és az emberekkel nem ostoroztatnak.
6 Ezért nyakuknak ékessége kevélység, ruha gyanánt erõszak borítja õket.
7 A kövérség miatt kinn ülnek az õ szemeik, elméjök gondolatjai csaponganak.
8 Gúnyolódnak és gonoszságot szólnak; elnyomásról beszélnek fennhéjázással.
9 Az égre tátogatják szájokat, és nyelvök eljárja a földet.
10 Azért fordul az õ népe ide, hogy tele [pohár] vizet szürcsölnek;
11 És mondják: Mint tudhatná ezt az Isten, s van-é a Magasságosban értelem?
12 Ímé, ezek gonoszok, és örök biztonságban vagyont gyûjtenek!
13 Bizony hiába tartottam én tisztán szívemet, és mostam ártatlanságban kezeimet;
14 Mert nyomorgattatom minden napon, és ostoroztatom minden reggel!
15 Ha azt mondom: Ilyen módon szólok: Ímé, a te fiaid nemzedékét árulom el.
16 Gondolkodom, hogy ezt megérthessem; de nehéz dolog ez szemeimben.
17 Mígnem bemenék az Isten szent helyébe: megértém azoknak sorsát.
18 Bizony síkos földön helyezted el õket; pusztaságokra vetetted ki õket.
19 Mind elpusztulnak egy szempillantásban! Elvesznek, elenyésznek a rettegéstõl.
20 Mint álmot, ha felserkenünk: te Uram, ha felserkensz, [úgy ]veted meg képöket.
21 Hogyha keseregne szívem, és háborognának veséim:
22 Akkor balgatag és tudatlan volnék én, oktalan állat volnék te irántad.
23 De én mindenkor veled vagyok, te fogod az én jobb kezemet.
24 Tanácsoddal igazgatsz engem, és azután dicsõségbe fogadsz be engem.
25 Kicsodám van az egekben? Náladnál egyébben nem gyönyörködöm e földön!
26 Ha elfogyatkozik is testem és szívem: szívemnek kõsziklája és az én örökségem te vagy, oh Isten, mindörökké!
27 Mert ímé, a kik eltávoznak tõled, elvesznek; mind kiirtod azokat, a kik elhajolnak tõled.
28 De én? Isten közelsége oly igen jó nékem. Az Úr Istenben vetem reménységemet, hogy hirdessem minden te cselekedetedet.
13 Egyél, fiam, mézet, mert jó; és a színméz édes a te ínyednek.
14 Ilyennek ismerd a bölcseséget a te lelkedre nézve: ha azt megtalálod, akkor lesz jó véged, és a te reménységed el nem vész!