Hogy megnyissad szemeiket, hogy setétségbõl világosságra és a Sátánnak hatalmából az Istenhez térjenek, hogy bûneiknek bocsánatát és a megszenteltettek között osztályrészt nyerjenek az én bennem való hit által.
Azért küldelek hozzájuk, hogy nyisd meg a szemüket, jöjjenek ki a sötétségből a világosságra, hogy a Sátán hatalma alól kiszabaduljanak és Istenhez forduljanak, megkapják bűneikre a bocsánatot, s hogy elnyerjék a helyüket és örökségüket azok között, akik a bennem való hitük által Isten szent népévé lettek.«”
Azért küldelek el, hogy nyisd meg a szemüket, hogy a sötétségből a világosságra, és a Sátán hatalmából az Istenhez térjenek; hogy az énbennem való hit által megkapják bűneik bocsánatát, és örökséget nyerjenek azok között, akik megszenteltettek.