The Daily Audio Bible
Today's audio is from the EHV. Switch to the EHV to read along with the audio.
23 Felele pedig Jób, és monda:
2 Még most is keserû az én beszédem; súlyosabb rajtam a csapás, ha panaszkodom.
3 Oh ha tudnám, hogy megtalálom õt, elmennék szinte az õ székéig.
4 Elébe terjeszteném ügyemet, számat megtölteném mentõ erõsségekkel.
5 Hadd tudnám meg, mely szavakkal felelne nékem; hadd érteném meg, mit szólana hozzám.
6 Vajjon erejének nagy volta szerint perelne-é velem? Nem; csak figyelmezne reám!
7 Ott egy igaz perelne õ vele; azért megszabadulhatnék birámtól örökre!
8 Ámde kelet felé megyek és nincsen õ, nyugot felé és nem veszem õt észre.
9 Bal kéz felõl cselekszik, de meg nem foghatom; jobb kéz felõl rejtõzködik és nem láthatom.
10 De õ jól tudja az én utamat. Ha megvizsgálna engem, úgy kerülnék ki, mint az arany.
11 Lábam az õ nyomdokát követte; utát megõriztem és nem hajoltam el.
12 Az õ ajakinak parancsolatától sem tértem el; szájának beszédeit többre becsültem, mint életem táplálékát.
13 Õ azonban [megmarad] egy mellett. Kicsoda téríthetné el õt? És a mit megkiván lelke, azt meg is teszi.
14 Bizony végbe viszi, a mi felõlem elrendeltetett, és ilyen még sok van õ nála.
15 Azért rettegek az õ színe elõtt, és ha csak rá gondolok is, félek tõle.
16 Mert Isten félemlítette meg az én szívemet, a Mindenható rettentett meg engem.
17 Miért is nem pusztultam el e sötétség elõtt, vagy miért nem takarta el elõlem e homályt?!
24 Miért is nem titkolja el a Mindenható az õ [büntetésének] idejét, és miért is nem látják meg az õt ismerõk az õ [ítéletének] napjait?!
2 A határokat odább tolják, a nyájat elrabolják és legeltetik.
3 Az árvák szamarát elhajtják, [és] az özvegynek ökrét zálogba viszik.
4 Lelökik az útról a szegényeket, [és] a föld nyomorultjai együtt lappanganak.
5 Ímé, mint a vad szamarak a sivatagban, úgy mennek ki munkájukra élelmet keresni; a puszta ad nékik kenyeret fiaik számára.
6 A mezõn a más vetését aratják, és a gonosznak szõlõjét szedik.
7 Mezítelenül hálnak, testi ruha nélkül, még a hidegben sincs takarójuk.
8 A hegyi zápor csurog le rólok, s hajlékuk nem lévén, a sziklát ölelik.
9 Elszakítják az emlõtõl az árvát, és a szegényen levõt zálogba viszik.
10 Mezítelenül járnak, ruha nélkül, és éhesen vonszolják a kévét.
11 Az õ kerítéseik közt ütik az olajat, és tapossák a kádakat, de szomjuhoznak.
12 A városból haldoklók rimánkodnak, a megsebzettek lelke kiált, de Isten nem törõdik e méltatlansággal.
13 Ezek pártot ütöttek a világosság ellen, utait nem is ismerik, nem ülnek annak ösvényein.
14 Napkeltekor fölkel a gyilkos, megöli a szegényt és szûkölködõt, éjjel pedig olyan, mint a tolvaj.
15 A paráznának szeme pedig az alkonyatot lesi, mondván: Ne nézzen szem reám, és arczára álarczot teszen.
16 Setétben tör be a házakba; nappal elzárkóznak, nem szeretik a világosságot.
17 Sõt inkább a reggel nékik olyan, mint a halálnak árnyéka, mert megbarátkoztak a halál árnyékának félelmeivel.
18 Könnyen siklik tova a víz színén, birtoka átkozott a földön, nem tér a szõlõkbe vivõ útra.
19 Szárazság és hõség nyeli el a hó vizét, a pokol azokat, a kik vétkeznek.
20 Elfelejti õt az anyaméh, féregnek lesz édességévé, nem emlékeznek róla többé, és összetörik, mint a reves fa,
21 A ki megrontotta a meddõt, a ki nem szül, és az özvegygyel jót nem tett.
22 De megtámogatja erejével a hatalmasokat; felkel az, pedig nem bízott már az élethez.
23 Biztonságot ad néki, hogy támaszkodjék, de szemei vigyáznak azoknak útjaira.
24 Magasra emelkednek, egy kevés idõ és már nincsenek! Alásülylyednek, mint akárki és elenyésznek; és levágattatnak, mint a búzakalász.
25 Avagy nem így van-é? Ki hazudtolhatna meg engem, és tehetné semmivé beszédemet?
25 Felele pedig a Sukhból való Bildád, és monda:
2 Hatalom és fenség az övé, a ki békességet szerez az õ magasságaiban.
3 Van-é száma az õ sereginek, és kire nem kél fel az õ világossága?
4 Hogy-hogy lehetne igaz a halandó Isten elõtt, hogyan lehetne tiszta, a ki asszonytól született?
5 Nézd a holdat, az sem ragyogó, még a csillagok sem tiszták az õ szemei elõtt.
6 Mennyivel kevésbé a halandó, a ki féreg, és az embernek fia, a ki hernyó.
26 Jób pedig felele, és monda:
2 Bezzeg jól segítettél a tehetetlenen, meggyámolítottad az erõtelen kart!
3 Bezzeg jó tanácsot adtál a tudatlannak, és sok értelmet tanusítottál!
4 Kivel beszélgettél, és kinek a lelke jött ki belõled?
5 A halottak is megremegnek [tõle;] a vizek alatt levõk és azok lakói is.
6 Az alvilág mezítelen elõtte, és eltakaratlan a holtak országa.
7 Õ terjeszti ki északot az üresség fölé és függeszti föl a földet a semmiség fölé.
8 Õ köti össze felhõibe a vizeket úgy, hogy a felhõ alattok meg nem hasad.
9 Õ rejti el királyi székének színét, felhõjét fölibe terítvén.
10 Õ szab határt a víz színe fölé - a világosságnak és setétségnek elvégzõdéséig.
11 Az egek oszlopai megrendülnek, és düledeznek fenyegetéseitõl.
12 Erejével felriasztja a tengert, és bölcseségével megtöri Ráhábot.
13 Lehelletével megékesíti az eget, keze átdöfi a futó kígyót.
14 Ímé, ezek az õ útainak részei, de mily kicsiny rész az, a mit meghallunk abból! Ám az õ hatalmának mennydörgését ki érthetné meg?
27 Jób pedig folytatá az õ beszédét, monda:
2 Él az Isten, a ki az én igazamat elfordította, és a Mindenható, a ki keserûséggel illette az én lelkemet,
3 Hogy mindaddig, a míg az én lelkem én bennem van, és az Istennek lehellete van az én orromban;
4 Az én ajakim nem szólnak álnokságot, és az én nyelvem nem mond csalárdságot!
5 Távol legyen tõlem, hogy igazat adjak néktek! A míg lelkemet ki nem lehelem, ártatlanságomból magamat ki nem tagadom.
6 Igazságomhoz ragaszkodom, róla le nem mondok; napjaim miatt nem korhol az én szívem.
7 Ellenségem lesz olyan, mint a gonosz, és a ki ellenem támad, mint az álnok.
8 Mert micsoda reménysége lehet a képmutatónak, hogy telhetetlenkedett, ha az Isten mégis elragadja az õ lelkét?
9 Meghallja-é kiáltását az Isten, ha eljõ a nyomorúság reá?
10 Vajjon gyönyörködhetik-é a Mindenhatóban; segítségül hívhatja-é mindenkor az Istent?
11 Megtanítlak benneteket Isten dolgaira; a mik a Mindenhatónál vannak, nem titkolom el.
12 Ímé, ti is mindnyájan látjátok: miért van hát, hogy hiábavalósággal hivalkodtok?!
13 Ez a gonosz embernek osztályrésze Istentõl, és a kegyetlenek öröksége a Mindenhatótól, a melyet elvesznek:
14 Ha megsokasulnak is az õ fiai, a kardnak [sokasulnak meg,] és az õ magzatai nem lakhatnak jól kenyérrel sem.
15 Az õ maradékai dögvész miatt temettetnek el, és az õ özvegyeik meg sem siratják.
16 Ha mint a port, úgy halmozná is össze az ezüstöt, és úgy szerezné is össze ruháit, mint a sarat:
17 Összeszerezheti [ugyan,] de az igaz ruházza magára, az ezüstön pedig az ártatlan osztozik.
18 Házát pók módjára építette föl, és olyanná, mint a csõsz-csinálta kunyhó.
19 Gazdagon fekszik le, mert nincsen kifosztva; felnyitja szemeit és semmije sincsen.
20 Meglepi õt, mint az árvíz, a félelem, éjjel ragadja el a zivatar.
21 Felkapja õt a keleti szél és elviszi, elragadja õt helyérõl.
22 [Nyilakat] szór reá és nem kiméli; futva kell futnia keze elõl.
23 Csapkodják felette kezeiket, és kisüvöltik õt az õ lakhelyébõl.
12 Mert a mi dicsekedésünk ez, lelkiismeretünk bizonysága, hogy isteni õszinteséggel és tisztasággal, nem testi bölcseséggel, hanem Isten kegyelmével forgolódtunk a világon, kiváltképen pedig ti köztetek.
13 Mert nem egyebet írunk néktek, hanem a mit olvastok, vagy el is ismertek, sõt reménylem, hogy el is fogtok ismerni mindvégig;
14 A minthogy némi részben el is ismertétek rólunk, hogy dicsekvéstek vagyunk, a miképen ti is nékünk az Úr Jézus napján.
15 És ezzel a bizodalommal akartam elõbb hozzátok menni, hogy másodízben nyerjetek kegyelmet;
16 És köztetek általmenni Macedóniába, és Macedóniából ismét hozzátok térni vissza, és tõletek elkísértetni Júdeába.
17 Hát ezt akarva, vajjon könnyelmûen cselekedtem-é? vagy a mit akarok, test szerint akarom-é, hogy nálam az igen igen, és a nem nem legyen?
18 De hû az Isten, hogy a mi beszédünk hozzátok nem volt igen és nem.
19 Mert az Isten Fia Jézus Krisztus, a kit köztetek mi hirdettünk, én és Silvánus és Timótheus, nem volt igen és nem, hanem [az] igen lett õ benne.
20 Mert Istennek valamennyi igérete õ benne [lett] igenné [és] õ benne [lett] Ámenné az Isten dicsõségére mi általunk.
21 A ki pedig minket ti veletek egybe Krisztusban megerõsít és megken minket, az Isten az;
22 A ki el is pecsételt minket, és a léleknek zálogát adta a mi szíveinkbe.
23 Én pedig az Istent hívom bizonyságul az én lelkemre, hogy titeket kímélve nem mentem el eddig Korinthusba.
24 Nem hogy uralkodnánk a ti hiteteken, hanem munkatársai vagyunk a ti örömeteknek; mert hitben állotok.
2 Azt tettem pedig fel magamban, hogy nem megyek közétek ismét szomorúsággal.
2 Mert ha én megszomorítlak titeket, ugyan ki az, a ki megvídámít engem, hanemha a kit én megszomorítok?
3 És azért írtam néktek éppen azt, hogy mikor oda megyek, meg ne szomoríttassam azok miatt, a kiknek örülnöm kellene; meg lévén gyõzõdve mindenitek felõl, hogy az én örömöm mindnyájatoké.
4 Mert sok szorongattatás és szívbeli háborgás között írtam néktek sok könyhullatással, nem hogy megszomoríttassatok, hanem hogy megismerjétek azt a szeretetet, a mellyel kiváltképen irántatok viseltetem.
5 Ha pedig valaki megszomorított, nem engem szomorított meg, hanem részben, hogy [azt] ne terheljem, titeket mindnyájatokat.
6 Elég az ilyennek a többség részérõl való ilyen megbüntetése:
7 Annyira, hogy éppen ellenkezõleg ti inkább bocsássatok meg néki és vígasztaljátok, hogy valamiképen a felettébb való bánat meg ne eméssze az ilyet.
8 Azért kérlek titeket, hogy tanusítsatok iránta szeretetet.
9 Mert azért írtam is, hogy bizonyosan megtudjam felõletek, ha mindenben engedelmesek vagytok-é?
10 A kinek pedig megbocsáttok valamit, én is: mert ha én is megbocsátottam valamit, ha valakinek megbocsátottam, ti érettetek [cselekedtem] Krisztus színe elõtt; hogy meg ne csaljon minket a Sátán:
11 Mert jól ismerjük az õ szándékait.
41 Az éneklõmesternek; Dávid zsoltára.
2 Boldog, a ki a nyomorultra gondol; a veszedelem napján megmenti azt az Úr.
3 Az Úr megõrzi azt és élteti azt; boldog lesz e földön, és nem adhatod oda ellenségei kivánságának.
4 Az Úr megerõsíti õt az õ betegágyán; bármilyen az ágya, megkönnyíted betegségében.
5 Én azt mondtam: Uram kegyelmezz nékem, gyógyítsd meg lelkemet, mert vétkeztem ellened!
6 Ellenségeim rosszat mondanak felõlem: Mikor hal meg és vész ki a neve?
7 Ha látogatni jön [be valaki,] hiábavalóságot beszél; szíve álnokságot gyûjt össze magának, kimegy az utczára [és] beszél.
8 Minden gyûlölõm együtt suttog reám, gonoszat koholnak ellenem:
9 Istennek átka szállott õ reá, s mivelhogy benne fekszik, nem kél fel többé!
10 Még az én jóakaróm is, a kiben bíztam, a ki kenyeremet ette, fölemelte sarkát ellenem.
11 De te Uram, könyörülj rajtam és emelj föl engemet, hadd fizessek meg nékik!
12 Abból tudom meg, hogy kedvelsz engemet, ha ellenségem nem ujjong felettem;
13 Engem pedig feddhetetlenségemben támogatsz, és színed elé állatsz mindenha.
14 Áldott az Úr, Izráelnek Istene öröktõl fogva mindörökké. Ámen, ámen!
5 Tövisek [és] tõrök vannak a gonosznak útában; a ki megõrzi a maga lelkét, távol jár azoktól.
6 Tanítsd a gyermeket az õ útjának módja szerint; még mikor megvénhedik is, el nem távozik attól.