The Daily Audio Bible
Today's audio is from the NIV. Switch to the NIV to read along with the audio.
37 Halljátok meg figyelmetesen az õ hangjának dörgését, és a zúgást, a mely az õ szájából kijön!
2 Az egész ég alatt szétereszti azt, és villámát is a földnek széléig.
3 Utána hang zendül, az õ fenségének hangjával mennydörög, s nem tartja vissza azt, ha szava megzendült.
4 Isten az õ szavával csudálatosan mennydörög, és nagy dolgokat cselekszik, úgy hogy nem érthetjük.
5 Mert azt mondja a hónak: Essél le a földre! És a zápor-esõnek és a zuhogó zápornak: [Szakadjatok].
6 Minden ember kezét lepecsétli, hogy megismerje minden halandó, hogy az õ mûve.
7 Akkor a vadállat az õ tanyájára húzódik, és az õ barlangjában marad.
8 Rejtekébõl elõjön a vihar, és az északi szelektõl a fagy.
9 Isten lehellete által támad a jég, és szorul össze a víznek szélessége.
10 Majd nedvességgel öntözi meg a felleget, s áttöri a borulatot az õ villáma.
11 És az köröskörül forog az õ vezetése alatt, hogy mindazt megtegyék, a mit parancsol nékik, a föld kerekségének színén.
12 Vagy ostorul, ha földjének úgy kell, vagy áldásul juttatja azt.
13 Vedd ezt füledbe Jób, állj meg és gondold meg az Istennek csudáit.
14 Megtudod-é, mikor rendeli azt rájok az Isten, hogy villanjon az õ felhõjének villáma?
15 Tudod-é, hogy miként lebegnek a felhõk, [vagy] a tökéletes tudásnak csudáit [érted-é?]
16 Miképen melegülnek át ruháid, mikor nyugton van a föld a déli széltõl?
17 Vele együtt terjesztetted-é ki az eget, a mely szilárd, mint az aczéltükör?
18 Mondd meg nékünk, mit szóljunk néki? A setétség miatt semmit sem kezdhetünk.
19 Elbeszélik-é néki, ha szólok? Ha elmondaná valaki: bizony vége volna!
20 Néha nem látják a napot, bár az égen ragyog; de szél fut át [rajta] és kiderül.
21 Észak felõl arany[színû világosság] támad, Isten körül félelmetes dicsõség.
22 Mindenható! Nem foghatjuk meg õt; nagy az õ hatalma és ítélõ ereje, és a tiszta igazságot el nem nyomja.
23 Azért rettegjék õt az emberek; a [kevély] bölcsek közül nem lát õ egyet sem.
38 Majd felele az Úr Jóbnak a forgószélbõl és monda:
2 Ki az, a ki elhomályosítja az örök rendet tudatlan beszéddel?
3 Nosza övezd fel, mint férfiú derekadat, én majd kérdezlek, te meg taníts engem!
4 Hol voltál, mikor a földnek alapot vetettem? Mondd meg, ha tudsz valami okosat!
5 Ki határozta meg mértékeit, ugyan tudod-é; avagy ki húzta el felette a mérõ zsinórt?
6 Mire bocsátották le oszlopait, avagy ki vetette fel szegeletkövét;
7 Mikor együtt örvendezének a hajnalcsillagok, és Istennek minden fiai vigadozának?
8 És [kicsoda] zárta el ajtókkal a tengert, a mikor elõtünt, az anyaméhbõl kijött;
9 Mikor ruházatává a felhõt tevém, takarójául pedig a sürû homályt?
10 Mikor reávontam törvényemet, zárat és ajtókat veték eléje:
11 És azt mondám: Eddig jõjj és ne tovább; ez itt ellene áll kevély habjaidnak!
12 Parancsoltál-é a reggelnek, a mióta megvagy? Kimutattad-é a hajnalnak a helyét?
13 Hogy belefogózzék a földnek széleibe, és lerázassanak a gonoszok róla.
14 Hogy átváltozzék mint a megpecsételt agyag, és elõálljon, mint egy ruhában.
15 Hogy a gonoszoktól elvétessék világosságuk, és a fölemelt kar összetöressék?
16 Eljutottál-é a tenger forrásáig, bejártad-é a mélységnek fenekét?
17 Megnyíltak-é néked a halálnak kapui; a halál árnyékának kapuit láttad-é?
18 Áttekintetted-é a föld szélességét, mondd meg, ha mindezt jól tudod?
19 Melyik út [visz] oda, hol a világosság lakik, és a sötétségnek hol van a helye?
20 Hogy visszavinnéd azt az õ határába, és hogy megismernéd lakása útjait.
21 Tudod te ezt, hiszen már akkor megszülettél; napjaidnak száma nagy!
22 Eljutottál-é a hónak tárházához; vagy a jégesõnek tárházát láttad-é?
23 A mit fentartottam a szükség idejére, a harcz és háború napjára?
24 Melyik út [visz oda], a hol szétoszlik a világosság, és szétterjed a keleti szél a földön?
25 Ki hasított nyílást a záporesõnek, és a mennydörgõ villámnak útat?
26 Hogy aláessék az ember nélkül való földre, a pusztaságra, holott senki sincsen;
27 Hogy megitasson pusztát, sivatagot, és hogy sarjaszszon zsenge pázsitot?
28 Van-é atyja az esõnek, és ki szülte a harmat cseppjeit?
29 Kinek méhébõl jött elõ a jég, és az ég daráját kicsoda szülte?
30 [Miként] rejtõznek el a vizek mintegy kõ [alá,] és [mint] zárul be a mély vizek színe?
31 Összekötheted-é a fiastyúk szálait; a kaszáscsillag köteleit megoldhatod-é?
32 A hajnalcsillagot elõhozhatod-é az õ idejében, avagy a gönczölszekeret forgathatod-é fiával együtt?
33 Ismered-é az ég törvényeit, vagy te határozod-é meg uralmát a földön?
34 Felemelheted-é szavadat a felhõig, hogy a vizeknek bõsége beborítson téged?
35 Kibocsáthatod-é a villámokat, hogy elmenjenek, vagy mondják-é néked: Itt vagyunk?
36 Ki helyezett bölcseséget a setét felhõkbe, vagy a tüneményeknek ki adott értelmet?
37 Ki számlálta meg a bárányfelhõket bölcseséggel, és ki üríti ki az égnek tömlõit;
38 Mikor a por híg sárrá változik, és a göröngyök összetapadnak?
39 Vadászol-é prédát a nõstény oroszlánnak, és az oroszlánkölykök éhségét kielégíted-é;
2 Mikor meglapulnak tanyáikon, [és] a bokrok közt lesben vesztegelnek?
3 Ki szerez a hollónak eledelt, mikor a fiai Istenhez kiáltoznak; kóvályognak, mert nincs mit enniök?
4 Tudod-é a kõszáli zergék ellésének idejét; megvigyáztad-é a szarvasok fajzását?
5 Megszámláltad-é a hónapokat, a meddig vemhesek; tudod-é az ellésök idejét?
6 [Csak] összegörnyednek, elszülik magzataikat, vajudásaiktól []megszabadulnak.
7 Fiaik meggyarapodnak, a legelõn nagyranõnek, elszélednek és nem térnek vissza hozzájok.
8 Ki bocsátotta szabadon a vadszamarat, ki oldozta el e szamárnak kötelét,
9 A melynek házául a pusztát rendelém, és lakóhelyéül a sósföldet?
10 Kineveti a városbeli sokadalmat, nem hallja a hajtsár kiáltozását.
11 A hegyeken szedeget, az õ legelõjén mindenféle zöld [gazt] felkeres.
12 Akar-é szolgálni néked a bölény? Avagy meghál-é a te jászolodnál?
13 Oda kötheted a bölényt a barázdához kötelénél fogva? Vajjon boronálja-é a völgyeket utánad?
14 Bízhatol-é benne, mivelhogy nagy az ereje, és munkádat hagyhatod-é reá?
15 Hiszed-é róla, hogy vetésedet behordja, és szérûdre betakarítja?
16 Vígan [leng] a struczmadár szárnya: vajjon az eszterág szárnya és tollazata-é az?
17 Hiszen a földön hagyja tojásait, és a porral költeti ki!
18 És elfeledi, hogy a láb eltiporhatja, és a mezei vad eltaposhatja azokat.
19 Fiaival oly keményen bánik, mintha nem is övéi volnának; ha fáradsága kárba vész, nem bánja;
20 Mert Isten a bölcseséget elfeledtette vele, értelmet pedig nem adott néki.
21 De hogyha néki ereszkedik, kineveti a lovat és lovagját.
22 Te adsz-é erõt a lónak, avagy a nyakát sörénynyel te ruházod-é fel?
23 Felugraszthatod-é, mint a sáskát? Tüsszögése dicsõ, félelmetes!
24 [Lábai] vermet ásnak, örvend erejének, a fegyver elé rohan.
25 Neveti a félelmet; nem remeg, nem fordul meg a fegyver elõl;
26 Csörög rajta a tegez, ragyog a kopja és a dárda:
27 Tombolva, nyihogva kapálja a földet, és nem áll veszteg, ha trombita zeng.
28 A trombitaszóra nyerítéssel felel; messzirõl megneszeli az ütközetet, a vezérek lármáját és a csatazajt.
29 A te értelmed miatt van-é, hogy az ölyv repül, [és] kiterjeszti szárnyait dél felé?
30 A te rendelésedre száll-é fent a sas, és rakja-é fészkét a magasban?
31 A kõsziklán lakik és tanyázik, a sziklák párkányain és bércztetõkön.
32 Onnét kémlel enni való után, messzire ellátnak szemei.
33 Fiai vért szívnak, és a hol dög van, mindjárt ott [terem.]
34 Szóla továbbá az Úr Jóbnak, és monda:
35 A ki pert kezd a Mindenhatóval, czáfolja meg, és a ki az Istennel feddõdik, feleljen néki!
36 És szóla Jób az Úrnak, és monda:
37 Ímé, én parányi vagyok, mit feleljek néked? Kezemet a szájamra teszem.
38 Egyszer szóltam, de már nem szólok, avagy kétszer, de nem teszem többé!
13 Mivelhogy pedig a hitnek mi bennünk is ugyanaz a lelke van meg, a mint írva van: Hittem és azért szóltam; hiszünk mi is, és azért szólunk;
14 Tudván, hogy a ki feltámasztotta az Úr Jézust, Jézus által minket is feltámaszt, és veletek együtt elõállít.
15 Mert minden ti érettetek [van,] hogy a kegyelem sokasodva sokak által a hálaadást bõségessé tegye az Isten dicsõségére.
16 Azért nem csüggedünk; sõt ha a mi külsõ emberünk megromol is, a belsõ mindazáltal napról-napra újul.
17 Mert a mi pillanatnyi könnyû szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsõséget szerez nékünk;
18 Mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók.
5 Mert tudjuk, hogy ha e mi földi sátorházunk elbomol, épületünk van Istentõl, nem kézzel csinált, örökké való házunk a mennyben.
2 Azért is sóhajtozunk ebben, óhajtván felöltözni erre a mi mennyei hajlékunkat;
3 Ha ugyan felöltözötten is mezíteleneknek nem találtatunk!
4 Mert a kik e sátorban vagyunk is, sóhajtozunk megterheltetvén; mivelhogy nem kívánunk levetkõztetni, hanem felöltöztetni, hogy a mi halandó, elnyelje azt az élet.
5 A ki pedig minket erre elkészített, az Isten [az,] a ki a Lélek zálogát is adta minékünk.
6 Azért mivelhogy mindenkor bízunk, és tudjuk, hogy e testben lakván, távol vagyunk az Úrtól.
7 (Mert hitben járunk, nem látásban );
8 Bizodalmunk pedig van, azért inkább szeretnénk kiköltözni e testbõl, és elköltözni az Úrhoz.
9 Azért igyekezünk is, hogy akár itt lakunk, akár elköltözünk, néki kedvesek legyünk.
10 Mert nékünk mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélõszéke elõtt, hogy kiki megjutalmaztassék a szerint, a miket e testben cselekedett, vagy jót, vagy gonoszt.
9 Dicsérjük Istent mindennap, és mindörökké magasztaljuk nevedet. Szela.
10 Mégis megvetettél, meggyaláztál minket, és nem vonulsz ki seregeinkkel.
11 Megfutamítottál minket szorongatóink elõtt, és a kik gyûlölnek minket, fosztogattak magoknak.
12 Oda dobtál minket vágó-juhok gyanánt, és szétszórtál minket a nemzetek között.
13 Eladtad a te népedet nagy olcsón, és nem becsülted az árát magasra.
14 Csúfságul vetettél oda minket szomszédainknak, gúnyra és nevetségre a körültünk levõknek.
15 Példabeszédül vetettél oda a pogányoknak, fejcsóválásra a népeknek.
16 Gyalázatom naponta elõttem van, és orczám szégyene elborít engem.
17 A csúfolók és káromlók szaváért, az ellenség és a bosszúálló miatt.
18 Mindez utolért minket, mégsem feledtünk el téged, és nem szegtük meg a te frigyedet.
19 Nem pártolt el tõled a mi szívünk, sem lépésünk nem tért le a te ösvényedrõl:
20 Noha kiûztél minket a sakálok helyére, és reánk borítottad a halál árnyékát.
21 Ha elfeledtük volna Istenünk nevét, és kiterjesztettük volna kezünket idegen istenhez:
22 Nemde kifürkészte volna ezt Isten? Mert õ jól ismeri a szívnek titkait.
23 Bizony te éretted gyilkoltak minket mindennapon; tekintettek bennünket, mint vágó-juhokat.
24 Serkenj fel! Miért alszol Uram?! Kelj fel, ne vess el [minket] örökké!
25 Miért rejted el orczádat, és felejted el nyomorúságunkat és háborúságunkat?
26 Bizony porba hanyatlik lelkünk, a földhöz tapad testünk.
13 A rest azt mondja: oroszlán van ottkin, az utczák közepén megölettetném.