Bible in 90 Days
Bildád harmadik beszéde: Isten előtt senki sem igaz
25 Megszólalt a súahi Bildád, és ezt mondta:
2 Isten hatalma rettegést kelt, békességet szerez a magasságban.
3 Nincs száma csapatainak; kire ne ragyogna világossága?
4 Hogyan lehetne igaz a halandó Isten előtt, hogyan lehetne tiszta, ki asszonytól született?
5 Nézd a holdat: még az sem elég ragyogó, szemében még a csillagok sem fényesek.
6 Hát még a halandó, ez a féreg, és az ember fia, ez a hernyó?
Jób nyolcadik válasza: Dicsőíti Isten hatalmát
26 Ekkor Jób megszólalt, és ezt mondta:
2 Segítettél-e az erőtlennek, támogattad-e a tehetetlen karját?
3 Adtál-e tanácsot az oktalannak, hasznos volt-e sok tanításod?
4 Ki által mondtad el szavaidat, kinek a lelke beszélt belőled?
5 Megremegnek az árnyak, amelyek a vizek alatt nyugszanak.
6 A holtak hazája leplezetlen Isten előtt, nincs eltakarva a pusztulás helye.
7 Ő terjesztette ki északot a kietlenség fölött, megerősítette a földet a semmiség fölött.
8 Fellegekbe zárta a vizeket, nem hasad meg a felhő alattuk.
9 Eltakarta trónusát, felhőt terjesztett ki fölötte.
10 Határt szabott a vizeknek, ott, ahol a világosság találkozik a sötétséggel.
11 Az egek oszlopai meginognak, és megrendülnek fenyegetésétől.
12 Erejével lecsillapította a tengert, értelmével szétzúzta a szörnyeteget.
13 Leheletétől kiderült az ég, amikor kezével átdöfte a menekülő kígyót.
14 Pedig ez csak a szegélye útjának! S milyen halk szót hallunk tőle! De hatalmas mennydörgését ki tudná elviselni?
Jób befejező beszédei: Védi ártatlanságát
27 Jób folytatta beszédét, és ezt mondta:
2 Az élő Istenre mondom, aki megfosztott igazamtól, és a Mindenhatóra, aki megkeserítette lelkemet,
3 hogy amíg csak lélegzem, és Isten lehelete van bennem,
4 nem szól ajkam álnokságot, nem mond nyelvem hamisságot.
5 Távol legyen tőlem, hogy igazat adjak nektek! Míg csak meg nem halok, nem engedek feddhetetlenségemből.
6 Igazamhoz ragaszkodom, nem hagyom, egyetlen napomért sem gyaláz a szívem.
7 Úgy járjon ellenségem, mint a bűnös ember, és aki ellenem támad, mint az álnok.
8 Mert van-e reménye az elvetemültnek, ha véget vet neki Isten, és számon kéri tőle életét?
9 Meghallgatja-e Isten a kiáltását, ha végszükségbe kerül?
10 Gyönyörködhet-e a Mindenhatóban? Segítségül hívhatja-e bármikor az Istent?
A gonoszok sorsa rosszra fordul
11 Megtanítalak benneteket Isten hatalmára. Nem titkolom el, mi a Mindenható terve.
12 Hiszen mindnyájan látjátok! Miért beszéltek hát hiábavalóságot?
13 Ez jut a bűnös embernek Istentől, ilyen örökséget kapnak az erőszakoskodók a Mindenhatótól:
14 Ha sok gyermeke lesz is, fegyver vár rájuk, utódaiknak kenyere sem lesz elég.
15 Maradékait dögvész viszi sírba, özvegyeik nem siratják őket.
16 Ha annyi ezüstöt halmozna is fel, mint a por, és annyi öltözéket készíttetne, mint az agyag:
17 készíttethet, de az igazak öltik majd magukra, az ezüstön pedig az ártatlanok osztoznak.
18 Háza, amit épített, mint a molyfészek, vagy mint a kunyhó, melyet a csősz készített.
19 A gazdag lefekszik, de nem lesz az többé: mire fölnyitja szemét, semmije sem lesz.
20 Rémület lepi meg, mint az árvíz, éjjel ragadja el a forgószél.
21 Fölkapja őt a keleti szél, és elmegy, elragadja lakóhelyéről.
22 Dobálja kíméletlenül, futva menekül előle.
23 Összecsapják tenyerüket miatta, és fölszisszennek lakóhelyén.
Az ember kiaknázza a természet kincseit
28 Az ezüstnek bányája van, az aranynak pedig helye, ahol mossák.
2 A vasat a földből hozzák elő, a rezet pedig kőzetből olvasztják.
3 Véget vet az ember a sötétségnek, sorra végigkutatja a sűrű homályban és sötétségben levő köveket.
4 Aknát törnek lakatlan helyen, a járókelők elfeledkeznek róluk, az emberektől messze függnek, himbálóznak.
5 A föld, amelyből kenyér terem, odalent olyan, mintha tűz pusztította volna.
6 A zafír kőzetben található, az arany pedig rögöcskékben.
7 Ösvényét nem ismeri a ragadozó madár, a sólyom szeme sem pillantja meg.
8 Nem járnak ott vadállatok, az oroszlán sem lépked rajta.
9 A legkeményebb követ is megmunkálja, a hegyek tövét is földúlja.
10 A sziklákban folyosót hasít, és minden drágaságot meglát a szeme.
11 Eltömi a beszivárgó vizet, napvilágra hozza, ami rejtve van.
A bölcsességet nem lehet megvásárolni
12 De a bölcsesség hol található? Hol van az értelem lelőhelye?
13 Nem ismeri értékét a halandó, nem található az élők földjén.
14 A mélység ezt mondja: Nincs bennem! A tenger ezt mondja: Nálam sincsen!
15 Nem lehet megvenni színaranyért, nem lehet árát ezüstben kimérni.
16 Nem fizethető meg Ófír aranyával, sem drága ónixszal vagy zafírral.
17 Nem ér föl vele az arany és az üveg, aranyékszerekért sem cserélhető.
18 Korall és kristály nem is említhető, a bölcsesség birtoklása drágább a gyöngyöknél.
19 Nem ér föl vele a Kúsból való topáz, színarannyal sem lehet megfizetni.
Egyedül Isten ad bölcsességet
20 Honnan jön tehát a bölcsesség? Hol van az értelem lelőhelye?
21 Rejtve van minden élő szeme előtt, az ég madarai elől is el van takarva.
22 A pusztulás és a halál ezt mondja: Csak hírét hallottuk fülünkkel.
23 Isten ismeri az ahhoz vezető utat, ő tudja annak lelőhelyét.
24 Mert ő ellát a föld széléig, mindent lát az ég alatt.
25 Amikor megszabta a szél erejét, és megállapította a vizek mértékét,
26 megszabta az esőnek a rendjét és a mennydörgő viharfelhő útját:
27 akkor megtekintette és számbavette, elkészítette és megvizsgálta a bölcsességet.
28 Az embernek pedig ezt mondta: Íme, az Úr félelme a bölcsesség, és a rossz kerülése az értelem.
Jób visszagondol régi boldogságára
29 Jób folytatta beszédét, és ezt mondta:
2 Bárcsak olyan volnék, mint a hajdani hónapokban! Mint azokban a napokban, amikor Isten őrzött engem!
3 Amikor mécsese világított fejem fölött, sötétben is az ő világosságánál járhattam;
4 mint amilyen ifjúkorom idején voltam, amikor Istennel közösségben élhettem sátramban;
5 amikor még velem volt a Mindenható és körülöttem voltak gyermekeim;
6 amikor lépteim tejszínben fürödtek, és mellettem a kősziklából is olajpatakok ömlöttek.
7 Amikor a városkapuhoz mentem, és elfoglaltam helyemet a téren,
8 ha megláttak az ifjak, hátrahúzódtak, az öregek pedig fölkeltek, és állva maradtak.
9 A vezető emberek abbahagyták a beszédet, és tenyerüket a szájukra tették.
10 A fejedelmek hangja elnémult, és nyelvük az ínyükhöz tapadt.
11 Akinek a füle hallott rólam, boldognak mondott, akinek a szeme látott, mellettem tanúskodott.
12 Mert megmentettem a segítségért kiáltó nyomorultat, és az árvát, akinek nem volt segítője.
13 A veszendő áldása szállt rám, és az özvegy szívét felvidítottam.
14 Igazságot öltöttem magamra, és az is magára öltött engem, jogosság volt a palástom és a süvegem.
15 A vaknak szeme voltam, és lába a sántának.
16 Atyja voltam a szegényeknek, és az ismeretlen ügyét is jól megvizsgáltam.
17 Összetörtem az álnok állkapcsát, és fogai közül kihúztam a zsákmányt.
18 Azt gondoltam, hogy fészkemmel együtt halok meg, s mint a főnixmadár, sokáig élek.
19 Gyökerem a vízig nyúlik, ágamra éjjel harmat száll.
20 Dicsőségem velem együtt újul meg, íjam is kicserélődik kezemben.
21 Figyelmesen hallgattak rám, elnémultak, ha tanácsot adtam.
22 Beszédem után nem szóltak tovább, szavam permetként hullott rájuk.
23 Úgy vártak rám, mint az esőre, mint akiknek tavaszi esőt szomjaz a szája.
24 Ha nevetve fordultam feléjük, akkor ők sem hittek, ha derűs volt az arcom, nem szomorodtak el.
25 Én választottam meg, hogy mit tegyenek, élükön ültem, és úgy laktam közöttük, mint egy király a csapatában, mint aki gyászolókat vigasztal.
Jóbtól elfordultak az emberek
30 Most azonban kinevetnek engem, akik fiatalabbak nálam, akiknek az apját annyira sem becsültem, hogy juhászkutyáim közé soroljam.
2 Mire mentem volna kezük erejével? Hiszen életerejük odalett.
3 Ínségtől és éhségtől legyengülve a kopár földet rágják a már régen elpusztult pusztaságon.
4 Vadsóskát tépnek a bokrok mellett, és rekettyegyökér a kenyerük.
5 Kiközösítik őket, és rájuk kiáltanak, mint a tolvajokra.
6 Völgyek szakadékaiban kell lakniuk, a föld és a sziklák üregeiben.
7 A bokrok között kiáltoznak, a csalánok alatt gyülekeznek.
8 Bolondok, sőt becstelenek is, akiket korbáccsal vertek ki az országból.
9 És most ezek gúnyolódnak rajtam, ezek fecsegnek rólam.
10 Utálkozva távolodnak el tőlem, és nem átallnak arcomba köpni.
11 Mert meglazította íjam húrját, és megalázott az Isten: azért viselkednek zabolátlanul velem szemben.
12 Jobb felől csőcselék támad rám, lábamnak gáncsot vetnek, és utat építenek ellenem, hogy megrontsanak.
13 Az én ösvényemet meg elrontják, hogy romlásomat siettessék, pedig nincs is segítőjük.
14 Mint valami széles résen, úgy törnek ellenem: viharként zúdulnak rám.
15 Rémület fog el. Szélvész űzi el méltóságomat, boldogságom eltűnt, mint a felleg.
Jób Istentől kér segítséget
16 Fogytán van már a lelkierőm, a nyomorúság napjai tartanak fogva.
17 Éjszaka nyilallás van a csontjaimban, és kínjaim nem csillapodnak.
18 Nagy erejével megfogja öltözetemet, ruhámnál fogva megragad.
19 Sárba dobott engem, hasonló lettem a porhoz és a hamuhoz.
20 Segítségért kiáltok hozzád, de nem válaszolsz. Eléd állok, de te csak figyelsz engem.
21 Kegyetlenné váltál irántam. Erős kézzel üldözöl engem.
22 Fölemelsz, és elsodortatsz a széllel, szétmállasztasz a viharban.
23 Jól tudom, hogy halálba viszel, abba a házba, ahol minden élő találkozik.
24 De a roskadozó nem nyújthatja ki a kezét? Aki veszélyben van, nem kiálthat segítségért?
25 Nem sírtam-e, ha valakinek nehéz napja volt? Nem volt-e lelkem szomorú a szegény miatt?
26 Bizony, jót reméltem, és rossz jött. Világosságot vártam, és sűrű homály jött.
27 Forr a bensőm, nincs nyugtom, elértek a nyomorúság napjai,
28 Feketén járok, de nem a nap hevétől. Fölkelek, hogy segítségért kiáltsak a gyülekezethez.
29 A sakálok testvére lettem, és a struccok társa.
30 Bőröm megfeketedett, csontom pedig ég a láz miatt.
31 Citerám gyászosan szól, sípom síró hangon.
Jóbnak tiszta a lelkiismerete
31 Szövetséget kötöttem a szememmel, hogy ne tekintsen a szüzekre.
2 Mi lett volna akkor osztályrészem Istentől onnan fentről, vagy örökségem a Mindenhatótól a magasságból?
3 Hiszen veszedelem vár az álnokra, szerencsétlenség a gonosztevőkre!
4 Jól láthatja utaimat Isten, és számon tarthatja minden lépésemet.
5 Ha hamisan jártam, és lábam csalásra sietett,
6 mérjen meg engem igaz mérleggel, és megtudja Isten, hogy feddhetetlen vagyok.
7 Ha lépésem letért a jó útról, ha szívem a szememet követte, vagy kezemhez szenny tapad,
8 más egye meg, amit vetettem, és ami nekem sarjadt, tépjék ki gyökerestül!
9 Ha szívem asszony után bolondult, és leselkedtem felebarátom ajtajánál,
10 másnak őröljön a feleségem, és mások hajoljanak rá.
11 Mert gyalázatos dolog ez, és bírák elé való bűn.
12 Olyan tűz ez, amely a pusztulás helyéig emészt, és minden jövedelmemet gyökerestül irtja ki.
13 Ha semmibe vettem szolgám vagy szolgálóm igazát, amikor perük volt ellenem,
14 mitévő lennék, ha rám támadna Isten, mit felelnék neki, ha számon kérné?
15 Nem az alkotta-e őt, aki engem az anyaméhben? Nem ugyanaz formált-e bennünket az anyaölben?
16 Ha megtagadtam a nincstelenek kívánságát, és az özvegy szemeit epedni engedtem,
17 ha falatomat egymagam ettem meg, és az árva nem evett belőle,
18 akit ifjúságom óta apjaként neveltem, és anyám méhétől fogva vezettem,
19 ha elnéztem, hogy a veszendő ruhátlan, és a szegénynek nincs takarója,
20 ha nem áldott engem, mert dereka juhaim gyapjától fölmelegedett,
21 ha az árva ellen kezet emeltem, mert láttam, hogy a kapuban segítségemre vannak,
22 akkor essék le vállam a lapockámról, törjön le tőből a karom!
23 Hiszen rettegtem Isten csapásától, és fenségét nem bírom elviselni.
24 Ha reménységemet aranyba vetettem, és azt gondoltam, hogy csak a színaranyban bízhatom,
25 ha annak örültem, hogy gazdagságom nagy, és sokat szerzett a kezem,
26 ha néztem a napvilágot, hogyan ragyog, és a holdat, hogy milyen pompával halad,
27 ha csak titokban is olyan bolondságot tettem, hogy csókot hintettem feléjük kezemmel,
28 ez is bírák elé való bűn volna, mert megtagadtam volna az Istent odafönt.
29 Nem örültem gyűlölőm vesztének, nem ujjongtam, ha baj érte,
30 nem szoktam számmal vétkezni, átkot kérve valakire.
31 Nem mondhatták sátram vendégei, hogy valaki nem lakott jól nálam hússal.
32 Nem hált jövevény az utcán, ajtómat kitártam az utas előtt.
33 Ha emberi módon eltitkoltam vétkeimet, keblembe rejtve bűnömet,
34 bizony, akkor tarthatnék a nagy tömegtől, retteghetnék a nemzetségek megvetésétől, hallgatnék, és az ajtón sem lépnék ki.
35 Bárcsak meghallgatna valaki! Íme, ez a végszóm: Válaszoljon a Mindenható, írjon vádiratot, mint vádlóm.
36 Bizony, én azt a vállamra venném, és a fejemre kötném, mint koronát.
37 Lépteim számát is megmondanám neki, mint egy fejedelem, úgy járulnék hozzá.
38 Ha a termőföldem ellenem kiáltott, és valamennyi barázdája sírt,
39 ha termését fizetés nélkül ettem, vagy művelőit agyonhajszoltam:
40 tövis teremjen búza helyett, és gyom árpa helyett! Itt végződnek Jób beszédei.
Elíhú első beszéde: Jób barátai rosszul érveltek
32 Ez a három férfi nem válaszolt többé Jóbnak, mivel ő igaznak tartotta magát.
2 Akkor haragra gerjedt a Búzból, Rám nemzetségéből való Elíhú, Barakél fia. Megharagudott Jóbra, amiért igaznak tartotta magát Istennel szemben.
3 De három barátja ellen is haragra gerjedt, mert nem találták meg a kellő választ, pedig bűnösnek tartották Jóbot.
4 Elíhú azonban várt a Jóbhoz szóló beszédével, mert azok idősebbek voltak nála.
5 De amikor látta Elíhú, hogy nincs több válasza a három férfinak, akkor haragra gerjedt.
6 Megszólalt a Búzból való Elíhú, Barakél fia, és ezt mondta: Én még fiatal vagyok, ti pedig öregek. Ezért hátrahúzódtam, és féltem elmondani nektek, amit tudok.
7 Azt gondoltam: beszéljenek a korosabbak, adják tudtul a bölcsességet az idősebbek.
8 De csak a lélek az a halandóban, a Mindenható lehelete, ami értelmessé teszi.
9 Nem az idősek a bölcsek, és nem a vének értenek az ítélethez.
10 Ezért azt mondom, hallgass rám, hadd mondjam el én is, amit tudok.
11 Én kivártam, amíg beszéltetek, figyeltem, amíg okoskodtatok, míg a szavakat kerestétek.
12 Nagyon ügyeltem rátok, de senki sem tudta Jóbot megcáfolni, egyikőtök sem felelt meg mondásaira.
13 Ne mondjátok: olyan bölcsességre bukkantunk, melyet csak Isten győzhet le, nem ember.
14 Nem hozzám intézte szavait, ezért nem a ti mondásaitokkal felelek neki.
15 Megijedtek, nem válaszoltak többé. Cserbenhagyták őket a szavak.
16 Vártam, de ők nem beszéltek. Megálltak, és nem szóltak többet.
17 Hadd mondjam el én is a magamét, hadd mondjam el én is, amit tudok!
18 Mert tele vagyok szavakkal, szorongat engem belül a lélek.
19 Olyan már a bensőm, mint amikor a bornak nincs nyílása, széthasad, mint újbortól a tömlők.
20 Beszélek tehát, hogy levegőhöz jussak. Megnyitom számat, és válaszolok.
21 Nem leszek személyválogató senkivel szemben. Nem hízelgek senkinek sem.
22 Nem is értek a hízelgéshez. Hamarosan el is ragadna engem alkotóm.
Isten megbocsát a megtérőknek
33 Ezért halld meg, Jób, szavaimat, figyelj minden beszédemre!
2 Most már kinyitom a számat, nyelvem hegyén a szó.
3 Őszinte szívvel szólok, és tudós ajkam tisztán beszél.
4 Engem Isten Lelke alkotott, a Mindenható lehelete éltet.
5 Felelj nekem, ha tudsz, készülj, és állj ki ellenem!
6 Lásd, én is olyan vagyok Isten előtt, mint te: agyagból formáltak engem is.
7 Ne félj és ne ijedj meg tőlem, nem akarlak erőszakkal kényszeríteni.
8 Te azt mondtad fülem hallatára, és én hallottam hangos szavaidat:
9 Tiszta vagyok, vétség nélkül, ártatlan vagyok, nincs bűnöm,
10 Isten mégis talál bennem kifogásolnivalót, ellenségének tart engem,
11 béklyót tett a lábamra, ellenőrzi minden ösvényemet.
12 Erre azt felelem, hogy nincs igazad, mert Isten nagyobb a halandónál.
13 Miért pereltél vele, hogy egyetlen szóra sem ad választ?
14 Hiszen szól az Isten így is meg amúgy is, de nem törődnek vele.
15 Álomban, éjszakai látomásban, amikor mély álomba merül az ember, vagy a fekvőhelyén szendereg,
16 akkor ad kijelentést az embernek, és intelmeire pecsétet tesz.
17 Így téríti el az embert a rossz cselekedettől, és így óvja meg az embert a kevélységtől.
18 Így akarja megőrizni lelkét a sírtól, és életét, hogy ne döfje át fegyver.
19 Így fegyelmezi fekvőhelyén fájdalommal és csontjainak szüntelen háborgásával.
20 Megutáltatja vele az ételt, lelkével kedvenc eledelét.
21 Húsa lesoványodik, alig látható, azelőtt nem látható csontjai kiállnak.
22 Közeledik lelke a sírgödörhöz és élete a halottakhoz.
23 Ha van mellette egy angyal a sok közül, aki közvetítőként melléáll, és megmondja az embernek kötelességét,
24 akkor könyörül rajta Isten, és ezt mondja: Váltsd ki, hogy ne jusson a sírba, elfogadom a váltságdíjat!
25 Teste duzzad az ifjúságtól, visszatér fiatalsága.
26 Istenhez könyörög, és ő kegyelmes lesz hozzá, megengedi, hogy arcát örvendezve nézze, és újból elfogadja őt igaznak.
27 Ő pedig énekben mondja el az embereknek: Vétkeztem, mert görbévé tettem az egyenest, de Isten nem eszerint fizetett meg nekem.
28 Megváltott engem, hogy ne jussak a sírba, és életem a világosságban gyönyörködjék.
29 Mindezt kétszer-háromszor is megteszi Isten az emberrel,
30 hogy visszahozza őt a sírból, és ráragyog az élők világossága.
31 Figyelj, Jób, hallgass rám! Légy csendben, most én beszélek!
32 Ha lesz mondanivalód, felelj, beszélj, mert neked szeretnék igazat adni.
33 Ha pedig nem lesz, hallgass rám! Légy csendben, majd én bölcsességre tanítlak.
Elíhú második beszéde: Nem igazságtalan az Isten
34 Megint megszólalt Elíhú, és ezt mondta:
2 Hallgassatok szavaimra, bölcsek, figyeljetek rám, ti tudósok!
3 Mert a fül úgy vizsgálja a szavakat, ahogyan az íny kóstolja az ételt.
4 Keressük meg együtt az igazságot, értsünk egyet abban, mi a jó.
5 Hiszen ezt mondta Jób: Igaz vagyok, de Isten megfosztott igazamtól.
6 Azt kell hazudnom, hogy nincs igazam?! Halálos nyíl talált el, pedig nem vagyok hitszegő.
7 Melyik ember olyan, mint Jób? Úgy issza a gúnyolódást, mint a vizet,
8 egy társaságban forog a gonosztevőkkel, és a bűnös emberekkel jár!
9 Mert ezt mondja: Nem használ az embernek, ha örömét leli Istenben.
10 Azért ti okos emberek, hallgassatok rám! Távol van Istentől a bűn, és a Mindenhatótól az álnokság.
11 Tettei szerint fizet az embernek: mindenki azt találja, amit keresett.
12 Bizonyos, hogy Isten nem követ el törvénytelenséget, és a Mindenható nem ferdíti el az igazságot.
13 Ki bízta rá a földet, és ki készítette az egész világot?
14 Ha csak magával gondolna, visszavenné magához lelkét és leheletét,
15 egyszerre kimúlna minden test, és az ember visszatérne a porba.
16 Ha elég értelmes vagy, halld meg ezt, figyelj hangos beszédemre!
17 Kormányozhat-e, aki gyűlöli a törvényt, és te bűnösnek tarthatod-e az igazat, a hatalmast,
18 őt, aki azt mondhatja a királynak, hogy semmirekellő, és a fejedelmeknek, hogy bűnösök,
19 aki a vezető emberekkel szemben nem személyválogató, és a gazdagokat nem helyezi a nincstelenek elé, mert mindegyik az ő keze alkotása?!
20 Egy szempillantás, és meghalnak éjnek idején. Megrendülnek a népek és elenyésznek, távoznia kell a hatalmasnak is, mégpedig nem emberi erő által.
21 Mert ő szemmel tartja az ember útját, és látja minden lépését.
22 Még a sötétségbe és a halál árnyékába sem rejtőzhetnek el a gonosztevők.
23 Mert Istennek senkit sem kell sokáig megfigyelnie, hogy ítéletre kerüljön eléje.
24 Hatalmasokat zúz össze vizsgálgatás nélkül, és másokat állít a helyükre,
25 mert ismeri tetteiket. Egy éjjel ellenük fordul, és szétmorzsolja őket.
26 Ott bünteti meg a bűnösöket, ahol mindenki látja:
27 mert elfordultak tőle, semmit sem törődtek útjaival.
28 Miattuk száll hozzá a nincstelenek kiáltása, ő pedig meghallgatja a nyomorultak kiáltását.
29 Ha tétlen marad, ki ítélhetné el? Ha el akarja rejteni arcát, ki láthatja meg, akár egy nép, akár egy ember?
30 Nem engedi uralkodni az elvetemülteket, sem azokat, akik tőrbe csalják a népet.
31 Mondhatja-e valaki Istennek: Megbűnhődtem, nem leszek rossz!?
32 Te taníts meg arra, amit én nem látok. Ha álnokságot követtem el, nem teszem többé.
33 Talán azt torolja meg, amit te megvetendőnek tartasz? Most neked kell döntened, nem nekem! Mit tudsz felelni?
34 Ezt mondják majd nekem az értelmes emberek, és a bölcs férfiú, aki engem hallgat:
35 Jób beszél, de értelmetlenül, szavait nem fontolta meg.
36 Bár sokáig tartana Jób próbatétele, mivel úgy felelt, mint az álnokok!
37 Hiszen vétkét hűtlenséggel tetézi, csapkodja közöttünk a kezét, és szaporítja istenellenes szavait.
Elíhú harmadik beszéde: Jóbot méltán bünteti Isten
35 Tovább beszélt Elíhú, és ezt mondta:
2 Jogosnak gondolod-e, ha ezt mondod: Igazam van Istennel szemben?
3 Ha így szólsz: Mit érek vele, mi hasznom abból, ha nem vétkezem? -
4 Én megadom rá neked a választ, neked is, meg a barátaidnak is.
5 Tekints az égre és lásd meg! Nézd a fellegeket, milyen magasan vannak fölötted!
6 Ha vétkezel, mit ártasz neki? Bármennyi a bűnöd, mit tehetsz ellene?
7 Ha igaz vagy, mit adsz neki, vagy mit kap tőled?
8 Csak a magadfajta embernek árt a bűnöd, és az ember fiának használ igazságod.
9 A sok elnyomás miatt kiáltoznak az emberek, jajgatnak a hatalmasok karja miatt.
10 De nem mondják: Hol van az én teremtő Istenem, aki éneket ad számba éjszaka,
11 aki többre tanít minket, mind a föld állatait, és bölcsebbé tesz az égi madaraknál?
12 Ezért kiálthatnak a gonoszok kevélysége miatt, de ő nem válaszol.
13 Bizony a hiábavalóságot nem hallgatja meg Isten, a Mindenható nem veszi tekintetbe.
14 Akkor sem, ha azt mondod, hogy nem veszed észre, előtte van ügyed, de várnod kell.
15 Mivel még nem büntetett meg eléggé haragjában, és még nem vette tudomásul, hogy mily nagy a vétek,
16 azért tátja föl Jób hiábavalóságra a száját, és szaporítja a szót tudatlanul.
Elíhú negyedik beszéde: Isten hatalmas és igazságos
36 Azután így folytatta beszédét Elíhú:
2 Légy egy kis türelemmel, majd fölvilágosítlak, mert van még mondanivalóm Istenről.
3 Messziről hozom, amit tudok, hogy igazoljam Alkotómat,
4 mert beszédem valóban nem hazugság. Tökéletes tudás áll előtted.
5 Milyen hatalmas az Isten! Mégsem vet meg senkit. Hatalmas, erős szívű.
6 Nem tartja életben a bűnöst, de a nyomorultnak igazságot szolgáltat.
7 Nem veszi le szemét az igazról, sőt királyi trónra ülteti, örökre fölmagasztalja.
8 Ha pedig bilincsekbe verik, és a nyomorúság köteleivel tartják fogva őket,
9 ezzel tettüket adja tudtukra, és vétkeiket, mert fölfuvalkodtak.
10 Megnyitja fülüket az intelem befogadására, és meghagyja, hogy térjenek meg a gonoszságból.
11 Ha hallgatnak rá, és szolgálják őt, napjaikat jólétben töltik, és éveiket boldogságban.
12 De ha nem hallgatnak rá, dárda üti át őket, és kimúlnak tudatlanságuk miatt.
13 Az elvetemült szívűek dacosak maradnak, nem kiáltanak Istenhez, ha megkötözi őket.
14 Már fiatalon elhal a lelkük, s életük, mint a paráznáké.
15 A nyomorultat a nyomorúság által menti meg, és a sanyargatás által nyitja meg fülüket az Isten.
16 Téged is kivezetne a nyomorúság torkából tágas helyre, ahol nincs szorultság, és bőven kerülne asztalodra zsíros étel.
17 De te igaztalan ítélkezéssel vagy tele, és jogosan ér utol az ítélet.
18 Csak az indulat ne ragadjon el, ha csapás ér, és ne áltasd magad nagy váltságdíjjal.
19 Eljut-e hozzá a nyomorúságból segélykiáltásod és minden erőfeszítésed?
20 Ne vágyódj arra az éjszakára, amikor népek tűnnek el a helyükről!
21 Vigyázz, ne fordulj a gonoszsághoz, ne válaszd azt a nyomorúság helyett!
22 Mily fenséges az erős Isten! Van-e hozzá fogható tanítómester?
23 Ki kérheti tőle számon magatartását? Ki meri azt mondani róla, hogy álnokul járt el?
24 Inkább arra gondolj, hogy magasztald tetteit, amelyekről énekelnek az emberek!
25 Minden ember reá tekint, de mint halandó, csak messziről látja.
Isten dicsősége a természetben
26 Milyen magasztos az Isten! De nem ismerhetjük meg, éveinek száma kifürkészhetetlen.
27 Mert összegyűjti a vízcseppeket, a felhőből esőt szitál,
28 amelyet a fellegek árasztanak, bőségesen hullatnak az emberre.
29 Értheti-e valaki, miért terül szét a viharfelhő, miért dörög annak sátra?
30 Világosságot áraszt maga körül, de a tenger mélyét beborítja.
31 Mert ezekkel ítélkezik a népek fölött, de eledelt is ad bőségesen.
32 Mindkét kezét villámfény borítja, és ráküldi ellenfeleire.
33 Hírt ad róla a mennydörgés, a jószág is érzi közeledését.
37 Bizony, megremeg ettől a szívem, és csaknem kiugrik a helyéből.
2 Hallgassátok figyelmesen mennydörgését és a morajlást, mely szájából jön ki.
3 Az egész ég alatt szétterjeszti, villámfényét is a föld pereméig.
4 Utána mennydörgés bömböl, dörög fenséges hangon: szüntelenül hallatszik a hangja.
5 Csodás hangon mennydörög az Isten, és nagy tetteket visz véghez, amelyeket meg sem értünk.
6 Megparancsolja a hónak, hogy hulljon a földre, a záporesőnek és a felhőszakadásnak, hogy zuhogjon.
7 Minden emberi kezet lefog, hadd tudja meg minden ember, hogy most ő cselekszik!
8 A vadállat is rejtekébe húzódik, és búvóhelyén tanyázik.
9 Kamrájából előjön a szélvihar, Észak csillagzata felől a hideg.
10 Isten leheletétől jég támad, a víz felszíne jégpáncél lesz.
11 Majd nedvességgel terheli meg a felleget, és villámot szór a felhő.
12 Gomolyog az körös-körül, hogy az ő irányítása szerint megtegye mindazt, amit csak parancsol az egész föld kerekségén.
13 Egyszer büntetésül adja földjére, máskor meg szeretetből.
Isten igazságosan bánik az emberekkel
14 Figyelj csak ide, Jób! Állj meg, és gondold meg Isten csodáit!
15 Tudod-e, mikor rendelkezik úgy az Isten, hogy villámfénye ragyogjon a felhőben?
16 Tudod-e, miért lebegnek a fellegek, a tökéletes tudás csodái?
17 Hogyan melegednek át ruháid, ha nyugton hagyja a déli szél a földet?
18 Ott voltál-e, amikor a felhőtakarót formálta, mely szilárd, mint az öntött tükör?
19 Mondd meg nekünk, mit mondjunk neki? Nem jutunk hozzá a sötétség miatt.
20 Kell-e mondani neki, ha beszélni akarok? Mondta-e valaha ember, hogy el akar veszni?
21 Még nem látják a napfényt, bár az ragyog a fellegek mögött, de szél támad, és kitisztul.
22 Észak felől aranyló szél támad, Isten körül félelmetes ragyogás.
23 A Mindenhatót nem tudjuk megtalálni, hatalma fenséges. A jogot és a teljes igazságot mégsem nyomja el.
24 Azért félik őt az emberek, mert rá sem néz azokra, akik bölcsnek tartják magukat.
Isten első beszéde Jóbhoz: A világmindenség Isten alkotása
38 Ekkor megszólalt az Úr a viharban, és ezt mondta Jóbnak:
2 Ki akarja elhomályosítani örök rendemet értelem nélküli szavakkal?
3 Övezd hát föl derekadat férfiasan! Én kérdezlek, te meg oktass engem!
4 Hol voltál, amikor a földnek alapot vetettem? Mondd el, ha tudsz valami okosat!
5 Tudod, ki szabta meg annak méreteit, vagy ki feszített ki fölötte mérőzsinórt?
6 Mire vannak erősítve oszlopai, vagy ki helyezte el sarokkövét,
7 amikor együtt vigadoztak a hajnali csillagok, és ujjongtak mind az istenfiak?
8 Ki zárta el ajtókkal a tengert, amikor buzogva előtört a föld gyomrából,
9 amikor felhőbe öltöztettem, és sűrű homállyal takartam be,
10 amikor határt szabtam neki, zárat és ajtókat raktam rá,
11 és ezt mondtam: Eddig jöhetsz, tovább nem! Ez ellene áll büszke hullámaidnak!
12 Lett-e parancsodra reggel, mióta élsz? Kijelölted-e a hajnalnak a helyét,
13 hogy szélénél fogva megragadja a földet, és lerázza róla a bűnösöket?
14 Formálódik, mint az agyag a pecsét alatt, és előtűnik a föld, mintha fel volna öltöztetve.
15 Így veszi el a bűnösöktől a világosságot, és összetöri a fölemelt kart.
16 Eljutottál-e a tenger forrásáig? Bejártad-e a mélység alját?
17 Föltárultak-e előtted a halál kapui? A halál árnyékának kapuit láttad-e?
18 Megfigyelted-e a földet teljes szélességében? Mondd el mindezt, ha tudod!
19 Melyik út visz a világosság lakóhelyéhez, és hol a helye a sötétségnek?
20 Vissza tudod-e vinni határai közé, ismered-e a házába vezető ösvényt?
21 Tudod te, hiszen akkor születtél, napjaid száma igen nagy!
22 Eljutottál-e a hó raktárához? A jégeső raktárát láttad-e?
23 A nyomorúság idejére tartogatom ezt, a harc és a háború napjára.
24 Melyik útról oszlik el a világosság, és honnan árad szét a keleti szél a földön?
25 Ki ásott csatornát a felhőszakadásnak, és utat a mennydörgő viharfelhőnek,
26 hogy esőt adjon a lakatlan földre, az ember nem lakta pusztára,
27 hogy bőven megitassa a puszta sivatagot, és zöldellő növényzetet sarjasszon?
28 Ki az apja az esőnek, és ki nemzette a harmatcseppeket?
29 Kinek a méhéből származik a jég, és az égből hulló darát ki nemzette?
30 Összesűrűsödnek a vizek, mint a kő, és befedik a mélység felszínét.
31 Össze tudod-e kötni a Fiastyúk szálait? A Kaszás-csillag köteleit meg tudod-e oldani?
32 Föl tudod-e kelteni időben az állatöv csillagait? Tudod-e vezetni a Nagymedvét fiaival együtt?
33 Ismered-e az ég szabályait? Talán te határozod meg uralmát a földön?
34 El tudod-e juttatni hangodat a felhőkig, hogy vízáradat borítson el téged?
35 Tudsz-e villámokat küldeni útjukra, és mondják-e neked: Itt vagyunk?
36 Ki adott bölcsességet a sötét felhőkbe, vagy a légi tüneményeknek ki ajándékozott értelmet?
37 Ki olyan bölcs, hogy meg tudja számlálni a fellegeket, és ki tudja kiüríteni az ég tömlőit,
38 ha megkeményedik a föld, mint az öntvény, és egymáshoz tapadnak a göröngyök?
A Teremtő dicsősége az állatvilág életében
39 Tudsz-e a nőstény oroszlánnak zsákmányt ejteni, ki tudod-e elégíteni az oroszlánkölykök éhségét,
40 amikor rejtekhelyükön lapulnak, és a bokrok között leshelyükön fekszenek?
41 Ki szerez eledelt a hollónak, amikor fiókái Istenhez kiáltanak, és kóvályognak, mert nincs mit enniük?
39 Tudod-e, mikor ellik a kőszáli zerge, megfigyelted-e, mikor borjazik a szarvas?
2 Megszámoltad-e, hány hónapig vemhesek, tudod-e, mikor ellenek?
3 Lefekszenek, megellik borjaikat, és megszabadulnak fájdalmuktól.
4 Borjaik megerősödnek, felnőnek a legelőn, elszélednek, és nem térnek hozzájuk vissza.
5 Ki bocsátotta szabadon a vadszamarat, ki oldozta el a zebra kötelét?
6 A pusztát rendeltem otthonává, lakóhelyévé a szikes földet.
7 Kineveti a városi sokadalmat, nem hallja a hajcsár kiáltozását.
8 A hegyeken keres legelőt, fölkutat mindenféle zöld növényt.
9 Hajlandó-e szolgálni neked a bivaly? Ott hál-e jászolodnál?
10 Barázdába tudod-e fogni kötéllel a bivalyt, boronálja-e utánad a göröngyöket?
11 Bízhatsz-e benne, mivel nagy az ereje? Rábízhatod-e a munkádat?
12 Elhiszed-e róla, hogy behordja gabonádat, és szérűdre betakarítja?
13 A struccmadár vígan verdes szárnyával, nem gólyaszárny és toll az!
14 A földön hagyja tojásait, és a porban költeti ki.
15 Elfelejti, hogy a láb eltiporhatja, és a mezei vad eltaposhatja.
16 Fiaihoz oly mostoha, mintha nem is az övéi volnának. Nem retteg attól, hogy kárba vész fáradsága.
17 Mert Isten megtagadta tőle a bölcsességet, nem részesítette értelemben.
18 De ha nekirugaszkodik, nevet a lovon és annak lovasán.
19 Te adsz-e erőt a lónak, te ruházod-e fel a nyakát sörénnyel?
20 Te ugráltatod-e, mint egy szöcskét? Büszke horkantása félelmetes.
21 Kapálja a csatateret, örvend erejének, és nekirohan a fegyvernek.
22 Neveti a rettegést, nem remeg, nem fordul vissza a kard elől.
23 Csörög rajta a tegez, csillog a lándzsa és a kopja.
24 Dübörögve, reszketve dobog a földön, nem marad veszteg, ha zeng a kürt szava.
25 Nyerít, valahányszor megszólal a kürt, már messziről megérzi a harcot, a vezérek dörgő hangját és a harci zajt.
26 A te értelmed műve az, hogy szárnyra kel az ölyv, és kiterjeszti szárnyait dél felé?
27 A te parancsodra száll-e magasan a sas, és rakja magasban a fészkét?
28 Kősziklán lakik, ott tanyázik, a sziklafokon és a bérctetőn.
29 Onnan kémlel ennivaló után, messzire ellátnak szemei.
30 Fiókái vért szívnak, és ahol sebesültek vannak, ott terem.
Jób első válasza: Megalázza magát Isten előtt
40 Szólott az Úr, és ezt mondta Jóbnak:
2 Mit perlekedik a Mindenhatóval az akadékoskodó? Aki Istennel akar vitatkozni, feleljen neki!
3 Jób pedig felelt, és ezt mondta az Úrnak:
4 Bizony, könnyelmű voltam! Mit felelhetnék neked? Kezemet a számra teszem.
5 Egyszer beszéltem, de ezután nem szólok, vagy ha kétszer: többé nem teszem.
Isten második beszéde: Ő az emberiség ura
6 Az Úr válaszolt Jóbnak a viharból, és mondta:
7 Övezd csak föl derekadat férfiasan! Én kérdezlek, te meg oktass engem!
8 Semmivé akarod tenni az én igazságomat? Bűnösnek mondasz engem, hogy te lehess igaz?
9 Van-e olyan karod, mint az Istennek? Tudsz-e olyan hangon mennydörögni, mint ő?
10 Ékesítsd föl magad fenséggel és méltósággal, öltözz ékességbe és pompába!
11 Öntsd ki dühös haragodat, láss meg minden gőgöst, és alázd meg!
12 Láss meg minden gőgöst, és igázd le, tipord el a bűnösöket, ahol csak vannak!
13 Ásd el valamennyit a föld alá, zárd el őket rejtett helyre!
14 Akkor még én is dicsérlek téged, mert megsegített a jobbod.
A víziló és a krokodil ereje is Istentől van
15 Nézd csak a vízilovat! Én teremtettem, mint téged. Füvet eszik, mint a szarvasmarha.
16 Nézd, milyen erős a dereka, milyen kemények testén az izmok!
17 Merev a farka, mint a cédrus, combjának inai egymásba fonódnak.
18 Csontjai, mint az érc-csövek, lábszárai, mint a vasrudak.
19 Isten remekműve ez! Fegyverrel is ellátta alkotója,
20 mégis a hegyek adják meg táplálékát; mellette játszadozik a mező minden vada.
21 Lótuszbokrok alatt hever, nádas és mocsaras rejtekhelyen.
22 Lótuszbokrok árnyéka borul rá, körülveszik a parti füzek.
23 Ha árad is a folyó, nem nyugtalankodik: biztonságban van, még ha szájáig ér is a Jordán.
24 El lehet-e fogni szemtől szembe, lehet-e karikát tenni az orrába?
25 Ki tudod-e fogni horoggal a krokodilt, le tudod-e szorítani a nyelvét kötéllel?
26 Tudsz-e kákát húzni az orrába, át tudod-e fúrni kampóval az állát?
27 Fog-e sokat könyörögni neked, vagy beszél-e hozzád szelíden?
28 Köt-e veled szövetséget, hogy fogadd fel állandó szolgádnak?
29 Játszadozhatsz-e vele, mint a madárral, és megkötözheted-e leánykáid kedvéért?
30 Alkudozhatnak-e rajta a cimborák, osztozkodhatnak-e rajta a kereskedők?
31 Teletűzdelheted-e nyársakkal a bőrét, és halászó szigonnyal a fejét?
32 Nyúlj csak hozzá, majd nem gondolsz többé a harcra!
41 Hiszen aki ebben reménykedik, csalódik: már a puszta látásától is összeroskad.
2 Nincs olyan vakmerő, aki fölverje. Ki merne kiállni ellene?
3 Ki szállhat szembe velem úgy, hogy sértetlenül hagynám? Minden az enyém az ég alatt.
4 Nem hallgathatom el, milyenek a tagjai, mekkora az ereje, mily szép az alakja.
5 Ki húzhatná le a bőrét, ki mer benyúlni két fogsora közé?
6 Ki meri kettényitni a száját? Fogai körül rémület lakik.
7 Büszkén sorakoznak pikkelyei, mintha szoros pecséttel volnának lezárva.
8 Egyik a másikhoz olyan közel van, hogy a szél sem juthat közéjük.
9 Egymáshoz tapadnak, egybe kapcsolódnak elválaszthatatlanul.
10 Tüsszentése fényt sugároz, szemei olyanok, mint a hajnal sugarai.
11 Szájából fáklyák jönnek elő, tüzes szikrák sziporkáznak.
12 Orrlyukaiból füst száll ki, mint valami gőzölgő forró üstből.
13 Lehelete lángra lobbantja a parazsat, szája lángot lövell.
14 Nyakában erő lakik, rémülten futnak szét előle.
15 Testének alsó része is kemény, mozdíthatatlan, mintha rá volna öntve.
16 Szíve kemény, mint a kő, kemény, mint az alsó malomkő.
17 Ha fölemelkedik, megriadnak az erősek is, ijedtükben fejüket vesztik.
18 Ha el is találja a fegyver, nem árt neki, a lándzsa, a kopja és a nyíl sem.
19 Annyiba veszi a vasat, mint a szalmát, a rezet, mint a korhadt fát.
20 A nyílvesszőtől nem futamodik meg, pozdorjává törnek rajta a parittyakövek.
21 Semmibe se veszi a dorongot, nevet a dárda suhogásán.
22 Hasán mintha éles cserepek lennének, mint a cséplőszán, úgy kúszik az iszapban.
23 Nyomában fortyog a mély víz, mint a fazékban, fölkavarja a tengert, mint a kenőcsöt.
24 Csillogó ösvényt hagy maga után, mintha megőszült volna a mély víz.
25 Nincs a földön hozzá hasonló, úgy van teremtve, hogy ne rettegjen.
26 Szembenéz minden hatalmassal, ő a királya minden vadállatnak.
Copyright © 1975, 1990 Hungarian Bible Society