Bible in 90 Days
Bildád prédikál Jóbnak
8 Erre a súahi Bildád így válaszolt:
2 „Ugyan Jób, meddig mondasz még ilyeneket?
Hiszen olyan, amit mondasz, mint a sebes szél!
3 Isten ne lenne igazságos?!
Hiszen a Mindenható sohasem méltánytalan!
4 Ha egyszer a fiaid vétkeztek Isten ellen,
akkor bűneik szerint büntette meg őket!
5-6 De ha te tisztán és becsületesen élsz,
ha Istent keresed,
ha a Mindenhatóhoz könyörögsz,
akkor ő maga siet segítségedre,
hamar helyreállítja otthonod.
7 Többet ad kárpótlásul,
mint amit elvesztettél.
8 Kérdezd csak meg az öregeket,
tanuld meg tőlük, amit őseink tudtak!
9 Hiszen mi csak tegnap születtünk,
és nem sokat tudunk,
napjaink olyan múlandók, mint az árnyék!
10 Az öregek majd megtanítanak,
megtanítanak arra, amit ők is tanultak.
11 Vajon nő-e nád ott, ahol mocsár nincsen?
Nőhet-e káka száraz földben?
12 Hiszen zsenge korában elszárad,
még akkor is, ha nem tépik le.
13 Így jár mindenki, aki elfordul Istentől,
így szárad el az istentelen reménye!
14 Nincs amiben bízhatna,
s amiben mégis bízik, az is szertefoszlik, mint a pókháló.
15 Ha támaszkodik rá, leszakad,
s ha kapaszkodik belé, nem tartja meg.
16 Az istentelen virul, mint megöntözött növény a napsütésben,
hajtásai szétterjednek a kertben,
17 gyökereit a kövek közé fúrja,
megkapaszkodik a köveken.
18 De ha kitépik helyéről, elpusztul,
és senki sem emlegeti többé.
19 Ez minden öröme életében
— azután más nő a helyén.
20 Bizony, Isten soha nem emeli fel a gonoszt,
és soha nem veti el az igazat!
21 Jób! Megtölti szád még Isten nevetéssel,
ajkadat örömkiáltással!
22 Ellenségeid megszégyenülnek,
a gonoszok sátrai elpusztulnak.”
Jób második válasza
9 Jób így felelt ezekre:
2 „Igazad van, jól tudom én,
de hogy is lehetne halandó ember
Isten számára elfogadható?
3 Kicsoda vitázhatna ővele?
Hiszen Isten ezer kérdése közül
egyre sem tudna felelni!
4 Bölcsessége és hatalma végtelen,
Ki állhatna ellene sértetlenül?
5 Hegyeket mozdít ki helyükről, észrevétlenül,
haragjában felforgatja a bérceket.
6 Megrengeti a Földet,
megrázza alapjait.
7 Ha parancsol a Napnak,
az fel sem kel reggel,
s ha lepecsételi a csillagokat,
azok nem ragyognak.
8 Egymaga terjesztette ki az eget,
egyedül lépked a tenger hullámain.
9 Isten teremtette a csillagokat: a Göncölszekeret,
az Oriont, a Fiastyúkot és a déli tárházakat.[a]
10 Ő tesz csodálatos és felfoghatatlan dolgokat,
megszámlálhatatlan sokat, végtelent!
11 Itt megy előttem, de nem látom,
elhalad mellettem, de nem veszem észre!
12 Amit elvesz, ki veheti vissza?
Mondhatod-e neki: »Mit teszel, s miért?«
13 Mikor haragját nem tartja vissza,
meghajolnak előtte Ráháb cinkosai is.
14 Hogyan is válaszolhatnék neki én?
Hogy tudnék vitázni vele?
15 Bár ártatlan vagyok, nem tudom, mit feleljek,
bírámhoz csak kegyelemért könyörgök!
16 Még ha felelne is kiáltásomra,
akkor sem remélhetem, hogy meghallgat engem.
17 Hiszen rám rohan, mint a vihar,
ok nélkül sokasítja sebeimet!
18 Nem engedi, hogy fellélegezzek,
torkig tölt keserűséggel.
19 Erővel nem győzhetem le,
ő az erősebb!
Ha a törvénykezésben bízom,
Istent ki idézhetné bíró elé?
20 Bár ártatlan vagyok,
saját szavaimmal bizonyítaná rám vétkemet.
Még ha bűntelen lennék is,
azzal ítélne el, amit mondok.
21 Igen, ártatlan vagyok!
De már magammal sem törődöm!
Utálom az életem!
22 Azt mondtam magamban:
Nincs különbség!
Az ártatlan éppúgy meghal, mint a bűnös,
Isten véget vet mindkettő életének.
23 Ha ostora hirtelen lesújt,
az ártatlanok szenvedését vajon neveti-e?
24 Amikor egy gonosz ragadja magához a hatalmat,
vajon nem Isten fogja-e be a vezetők szemét,
hogy ne lássanak?
Ki teszi ezt, ha nem ő?
25 Napjaim sebesebben futnak, mint a gyors futár,
elfutnak, mert nem látnak semmi jót!
26 Elsuhannak, mint könnyű vitorlás hajó,
elrepülnek, mint sólyom, ha zsákmányát űzi.
27 Ha azt mondom: elfelejtem panaszomat,
nem törődöm fájdalmammal, vidám leszek ismét,
az sem segít!
28 Hiszen fájdalmam és szenvedésem tovább tart,
mert tudom, hogy Isten nem tekint ártatlannak!
29 Ha pedig úgyis elítél engem,
minek erőlködjem hiába?
30 Még ha hóban mosakodnék,
még ha szappannal mosnám is kezemet,
31 Isten akkor is a sáros verembe taszít engem!
Még ruháim is irtóznak tőlem!
32 Hiszen nem ember ő, mint én, hogy megfeleljek neki,
nem állhatunk együtt a bíróság elé!
33 Nincs aki ítéljen közöttünk,
nincs, kinek hatalma lenne mindkettőnk fölött.
34 Ki tudná levenni Isten haragjának pálcáját rólam,
hogy ne rémítene többé csapásaival?
35 Akkor bátran szólhatnék, nem félnék tőle,
mert nem szokásom félni, ha igazam van!”
10 „Lelkemből megutáltam az életemet!
Szabadjára engedem panaszomat,
kiöntöm lelkem keserűségét,
hadd szóljak szabadon!
2 Azt mondom Istennek: Ne ítélj el,
hadd tudjam, mivel vádolsz engem!
3 Mi hasznod belőle, ha engem nyomorgatsz,
miért veted meg kezed alkotását?
Miért pártolod a gonoszok szándékait?
4 Pedig szemeid nem emberszemek,
te nem úgy látsz, mint a halandó!
5 Napjaid nem olyanok, mint a mi napjaink,
esztendeid nem mérhetők az ember idejéhez.
6 Miért kutatod hát bűneimet,
miért keresed vétkemet?
7 Pedig tudod, hogy ártatlan vagyok,
s nincs, aki kezedből kimentsen engem!
8 Kezed formálta testem,
s most mégis ellenem fordulsz, hogy elpusztíts?!
9 Emlékezz rá, hogy agyagból formáltál,
s most ismét porrá zúzol kíméletlenül?
10 Úgy öntöttél formába,
mint a tejet, mikor sajtot készítenek.
11 Te öltöztettél fel hússal és bőrrel,
te illesztetted egybe csontjaim és inaim.
12 Megelevenítettél, körülvettél hűséges szereteteddel,
gondviselésed őrizte szellemem.
13 Szívedben ezt mélyen elrejtetted,
hiszen tudom, hogy ezt tervezted felőlem.
14 Ha vétkezném, te azt is látnád,
s bűnömet nem nézed el.
15 Jaj nekem, ha bűnös vagyok!
De ha ártatlan, akkor sem emelhetem fel a fejem,
mert elborít az átok és gyalázat.
Torkig vagyok a megaláztatással!
16 Ha nagyra tartanám magam,
rögtön rám rohannál, mint éhes oroszlán,
csodáidat ellenem fordítanád,
17 tanúkat állítanál, hogy vádoljanak,
haragod fellángolna,
és sereged felsorakozna ellenem.
18 Miért is hoztál ki anyám méhéből?
Jobb lett volna holtan születnem,
19 mint aki van is, meg nincs is,
kinek sírja az anyaméh!
20 Napjaim oly rövidek!
Fordulj el tőlem, kérlek,
hadd viduljak fel egy kissé,
21 mielőtt a halál árnyékának földjére költözöm,
ahonnan nincs visszaút,
22 ahol sűrű sötétség és homály,
szüntelen káosz uralkodik,
ahol még a fény is sötétség!”
Cófár prédikál Jóbnak
11 Majd a naamái Cófár szólalt meg:
2 „Sok szavadra, Jób, senki se feleljen?!
Annak legyen igaza, aki többet beszél?
3 Hát azt hiszed, értelmetlen érvelésed elnémít minket?
Ha így gúnyolódsz, nincs, aki rád pirít?
4 Hiszen azt állítod, hogy igazad van mindenben!
Hogy bátran megállhatsz Isten előtt!
5 Bárcsak Isten maga szólna,
bárcsak ő beszélne veled!
6 Bárcsak tanítana a bölcsesség titkára,
amely kétszer annyit ér, mint az okoskodás!
Tudd meg hát:
Isten még el is engedett büntetésedből!
7 De vajon végére tudsz-e járni Isten titkainak?
Elérheted a Mindenható tudásának tökéletességét?
8 Hiszen magasabb az, mint a Menny maga,
hogy is érhetnéd fel?!
Mélyebb, mint a holtak hazája,
hogyan mérhetnéd meg?!
9 Bizony Isten bölcsessége nagyobb, mint az egész világ!
Szélesebb, mint a végtelen óceán!
10 Ha elfog, és börtönébe zár,
vagy a bíró elé idéz,
mit tehetsz ellene?
11 Jól ismeri a semmirekellő gonosztevőket.
Ha látja a bűnt, talán nem törődik vele?
12 Hamarabb szül a vadszamár emberfiat,
mint, a hitvány ember bölcs szívet szerez!
13 Jób, te csak fordítsd a szíved Isten felé,
és emeld fel imára kezed!
14 Ha minden bűntől megtisztítod szíved,
ha otthonodban nem marad semmi hamisság,
15 akkor bátran emelheted arcodat Istenhez,
akkor megerősödsz, és félelmed elrepül.
16 Szenvedésed végképp elfelejted,
s azt kérdezed: hol van már a tavalyi hó?
17 Életed ragyogóbb lesz, mint a déli verőfény,
még legsötétebb órád is fénylik, mint a hajnal.
18 Akkor biztonságban élhetsz,
és remény táplálja lelked,
körülnézel, és nyugodtan lefekhetsz.
19 Mikor alszol, senki nem ijeszt fel,
és sokan keresik barátságodat.
20 Az istentelen azonban hiába vár segítséget,
nem menekülhet meg!
Egyetlen reménye: a halál.”
Jób harmadik válasza
12 Erre Jób így válaszolt:
2 „Bizony, csak ti vagytok bölcsek,
s kihal a földről veletek minden értelem!
3 Ennyi eszem nekem is van,
én sem vagyok ostobább nálatok!
Csak üres bölcselkedés minden szavatok!
4 Kigúnyolnak saját barátaim!
Céltáblája lettem csúfolódásuknak!
Pedig ha Istenhez kiáltottam, ő meghallgatott.
Most mégis kicsúfolnak barátaim,
noha igazságos és ártatlan vagyok!
5 Aki jólétben él, megveti a nyomorultat,
sőt, megtapossa azt, aki elesett!
6 A rablók otthona bezzeg békességes!
Akik Istent bosszantják, nyugodtan élnek,
akiknek saját erejük az istenük!
7 Kérdezd csak az állatokat,
tanítanak téged,
vagy az ég madarait,
ők is megmondják!
8 Vagy vizsgáld meg a földet,
az is előadja,
még a tenger halai is
elbeszélik neked!
9 Ki olyan vak, hogy ne látná, ne tudná:
az Örökkévaló keze teremtette mindezeket?!
10 Az ő kezében van minden élőlény lelke,
minden embernek ő ad leheletet.
11 Nem az ember füle próbálja meg, amit hall,
nem az ínye kóstolja meg az ételt?
12 Azt mondjátok: a bölcsesség az öregek kincse,
az értelem az idősek birtoka.
13 Pedig egyedül Isten a bölcs és erős,
övé a tanács és az értelem!
14 Ha ő leront valamit, az nem épül fel soha,
ha börtönbe zár, nincs, aki kinyissa.
15 Ha visszatartja az esőt, kiszárad a föld,
ha kiárasztja a vizeket, elborítják a mezőt.
16 Nála lakik a bölcsesség és az erő,
kezében van, aki eltévedt, és a tévelyítő.
17 Megszégyenít bölcs tanácsadókat,
bolonddá tesz okos vezetőket.
18 Megszabadítja láncuktól a királyok rabjait,
és kötelet köt a királyok derekára.
19 Mezítláb küldi el a papokat,
s megfosztja erejüktől a hatalmasokat.
20 Elnémítja azokat, akikben az emberek bíznak,
és a vezetők ítélőképességét elveszi.
21 Szégyenbe borítja az előkelőket,
s a hatalmasok hatalmát megsemmisíti.
22 Napfényre hozza, amit a sötétség rejt,
bevilágít a halál árnyékába is.
23 Naggyá tesz népes nemzeteket,
azután lerombolja birodalmukat.
Kiterjeszti országuk határait,
majd szétszórja népüket.
24 Eszüket veszi a népek vezetőinek,
hogy úttalan utakon bolyongjanak,
25 tapogatózzanak a sötétben, mint a vakok,
és tántorogjanak, mint a részegek.”
13 „Mindezt én is láttam és tudom,
mindezt már hallottam éppen eleget!
Nincs abban semmi új, amit mondtatok.
2 Én is tudok annyit, mint ti,
nem vagyok nálatok alábbvaló!
3 Nem veletek, hanem a Mindenhatóval,
igen, vele akarok beszélni!
Istennel kívánom megvitatni ügyemet!
4 Ti csak hazug képmutatók vagytok,
mindhárman tehetetlen orvosok!
5 Bárcsak végre elhallgatnátok,
akkor legalább bölcsnek látszanátok!
6 Most hallgassatok meg engem!
Figyeljetek érvelésemre!
7 Vajon Isten érdekében beszéltek hamisan?
Vajon az ő kedvéért ravaszkodtok ennyire?
8 Őt akarjátok védeni velem szemben?
Csak azért álltok mellé, mert ő az Isten!
9 Mi lesz, ha megvizsgálja szándékotokat?
Vajon őt is becsaphatjátok-e, mint az embereket?
10 Megbüntet titeket biztosan,
ha részrehajlók vagytok!
11 Nem féltek-e ítéletétől,
nem rettentek személyétől?
12 Bölcs mondásaitok semmit sem érnek,
érveitek ingatagok, mint az agyagfalak.
13 Most hallgassatok, hadd szóljak én,
bármi is lesz velem, nem bánom!
14 Miért is haragítanám Istent magamra,
miért kockáztatnám az életem?
15 Nincs veszteni valóm,
öljön meg engem, ha akar[b],
de megvédem ügyemet előtte!
16 Mert aki istentelen és bűnös,
az nem állhat meg Isten előtt, ebben bízom én!
17 Hallgassátok hát, amit mondok,
gondosan figyeljetek szavaimra!
18 Halljátok védekezésem!
Tudom, végül felmentő ítélet vár!
19 Kicsoda vádolhat engem?
Ha van ilyen, inkább elhallgatok és meghalok.
20 Istenem, csak kettőt adj meg nekem,
akkor nem rejtőzöm el előled!
21 Vedd le rólam súlyos kezed terhét,
és ne rémíts többé!
22 Azután kérdezz, és felelek,
vagy hadd kérdezzelek én, s te válaszolj!
23 Hány bűnömet tartod számon?
Hadd tudjam, mi van a rovásomon!
24 Istenem, miért rejtőzöl,
miért takarod el arcodat előlem?
Miért bánsz velem,
mint ellenségeddel?
25 Miért kergetsz, mint szél a száraz falevelet?
Minek űzöl száraz kórót?
26 Miért írsz ellenem keserű vádakat?
Most kell bűnhődnöm régi bűneimért?
27 Lábaimat kalodába zártad,
minden lépésem szemmel tartod,
határt vontál körülöttem,
melyet át nem léphetek.
28 Életem széthullik, mint a korhadó fa,
szertefoszlik, mint a molyrágta ruha.”
14 „Akit asszony szült, mind rövid életű,
s napjai szenvedésekkel terhesek.
2 Mint tavaszi virág, hirtelen kivirul,
de hamar elhervad, gyorsan lehull,
mint az árnyék, tovatűnik, nincs maradása.
3 Istenem, te mégis szemmel tartasz!
Mégis perbe szállsz ellenem?
4 Származhat-e a tisztátalanból tiszta?
Soha!
5 Istenem, ha már megszabtad napjaim számát,
meghatároztad éveimet,
— s tudom, azt át nem léphetem —,
6 kérlek, engedj egy kis pihenést,
vedd le rólam tekinteted,
hadd legyen annyi örömöm,
mint munkája végeztével a béresnek!
7 Hiszen még a kivágott fának is van reménye,
hogy újra sarjad, újra kizöldül.
8 Mikor gyökere már kiszáradt,
mikor törzse már nem él,
9 a víznek illatától mégis újraéled,
megint rügyezik, kivirágzik, feléled.
10 De a férfi, ha meghal — bármily erős volt is —,
ha végleg elterül, ugyan hová lesz?
11 Elillan, mint víz a kiszáradt tavakból,
mint elapadt folyók vize, eltűnik.
12 Bizony, az ember nem kel fel,
ha egyszer lehanyatlik.
Fel nem ébred, fel sem kel,
amíg az ég el nem múlik!
13 Bárcsak elrejtenél engem a holtak hazájában!
Ott várnám ki, míg csillapul haragod,
és újra megemlékeznél rólam.
14 Vajon, ha meghalok, felkelek-e megint?
Ha tudnám, türelmesen várnám,
amíg szolgálatom ideje letelik,
s elváltozásom bekövetkezik.
15 Akkor szólítanál, s én felelnék,
akkor te is vágyakoznál utánam, akit kezed alkotott.
16 Akkor megvédenél engem,
s nem tartanád számon minden bűnömet.
17 Vétkeimet csomóba kötve lepecsételnéd,
s eltörölnéd mindet.
18 Ahogy a nagy hegyek leomlanak,
a hatalmas sziklák elmállanak,
19 ahogy a követ simára koptatja a víz,
és elmossa az áradat a partokat,
úgy teszed semmivé, Istenem, minden reményemet,
20 így mutatod meg rajtam hatalmadat!
Nekem pedig el kell mennem örökre.
Elváltoztatod arcomat,
s a holtak közé küldesz.
21 Ha fiaimat tisztesség éri, nem láthatom,
de ha szégyen, azt sem tudom.
22 Már csak a saját fájdalmam van velem,
lelkem is csak magáért sír keservesen!”
Elifáz prédikál Jóbnak
15 Ezután a témáni Elifáz kezdett prédikálni:
2 „Jób, ha igazán bölcs lennél,
nem beszélnél ilyen értelmetlen dolgokat!
Nem beszélnél a levegőbe!
3 Azt hiszed, a bölcs ilyen üres szavakkal érvelne?
Ilyen értelmetlenségeket mondana?
4 Te már az istenfélelmet is semmibe veszed!
Neked már az Istenhez való imádság sem ér semmit!
5 Szavaid világosan mutatják bűnödet,
hiába próbálsz ravaszkodni, hogy becsapj bennünket!
6 Nem én ítéllek el téged, hanem a saját szavaid!
Saját beszéded tanúskodik ellened!
7 Azt gondolod, te vagy az első ember,
aki a Földön született?
Előbb lettél, mint a hegyek?
8 Vajon ott voltál-e, mikor Isten tanácskozott?
Azt hiszed, egyedül te vagy bölcs a világon?
9 Mit tudsz, amit mi nem?
Mihez értesz, amiben mi tudatlanok vagyunk?
10 Van közöttünk ősz hajú és öreg,
van, aki apádnál is idősebb!
11 Lenézed Isten vigasztalását,
megveted, mikor szelíden szólunk hozzád?
12 Miért ragad el az indulat,
miért tekintesz haraggal ránk?
13 Hiszen Istenre haragszol,
mikor így beszélsz!
14 Mert hogy is lehetne az ember ártatlan?
Hogy lehetne bűntelen, akit anya szült?
15 Hiszen Isten még angyalaiban[c] sem bízik!
Szemében még a Menny sem igazán tiszta és szent!
16 Mennyivel kevésbé az ember, aki utálatos és romlott,
aki úgy issza a gonoszságot, mint a vizet!
17 Most hallgass rám, Jób, elmagyarázom ezt neked!
Elmondom neked, amit láttam.
18 Elmondom, amit a bölcsektől hallottam,
amit ők is őseiktől tanultak régen.
19 Őseiktől, akik ezt a földet örökségül kapták,
akik között nem járt idegen.
20 Ezt mondták: aki bűnös,
annak szenvednie kell egész életében.
Aki erőszakos és kegyetlen,
mindhalálig gyötrődik.
21 Minden hang megrémíti,
ellensége akkor tör rá,
amikor biztonságban érzi magát.
22 Abban hisz, hogy a holtak közül
soha vissza nem térhet,
attól fél, hogy egyszer kard járja át.
23 Kenyere miatt aggódik,
és tudja, hogy pusztulás vár rá,
24 fél a nyomorúságtól és veszedelemtől.
Mindez rá is támad, mint ellenséges király.
25 Miért? Mert öklét rázta Istenre,
a Mindenhatóval szemben nagy hangon hősködött,
26 makacsul harcolt ellene,
vastag pajzsával eltakarta arcát Isten elől.
27 A bűnösnek, még ha gazdag és elhízott is,
28 városait lerombolják,
otthona romba dől,
háza üresen marad.
29 Ám az istentelen nem lesz mindig gazdag,
vagyonából semmi sem marad,
s gabonája sem hoz bő termést.
30 Nem menekülhet meg a sötétségtől.
Olyan lesz, mint zöldellő fa, ha kiszárad,
Isten lehelete messze elsodorja.
31 Hiába hitegeti magát hazugságokkal,
hiába bízik abban, ami hamis,
mert jutalmul csak az üresség jut neki!
32 Az istentelen idő előtt meghal,
mint a faág, amely nem zöldül ki többé.
33 Mint a szőlő, amelyről a termés éretlen lehull,
mint olajfa, amely lehullatja virágát.
34 Mert az istentelenek nem jutnak semmire.
Tűz emészti meg házaikat,
akik szeretik a megvesztegetést.
35 Gonosz tervek fogannak meg lelkükben,
belsejükben álnoksággal terhesek,
s végül vétket szülnek.”
Jób negyedik válasza
16 Akkor Jób így válaszolt:
2 „Hallottam én már ilyet eleget!
Hitvány vigasztalók vagytok ti mindnyájan!
3 Mikor lesz már vége az értelmetlen locsogásnak?!
Meddig akarjátok még nyújtani a beszédet?
4 Lennétek csak az én helyemben,
akkor én is mondhatnék nektek ilyeneket!
Akkor én is vádolhatnálak benneteket,
csóválhatnám fejemet miattatok.
5 De legalább igyekeznék vigasztalni titeket,
próbálnám enyhíteni fájdalmatokat.
6 De jaj, az én fájdalmam nem enyhül, ha szólok,
s nem segít rajtam az sem, ha hallgatok!
7 Istenem, elvetted minden erőmet!
Elpusztítottad egész családomat!
8 Milyen sovány és gyenge lettem,
ez is ellenem tanúskodik,
mert mindenki azt hiszi, bűnös vagyok!
9 Hiába, Isten haragszik rám, és ellenem támad,
fogát csikorgatja, és széjjelszaggat engem.
Ellenségeim pedig gyűlölködve bámulnak rám.
10 Körém gyűltek az emberek,
s mind engem vádolnak,
szavaik arcul csapnak, összefognak ellenem!
11 Bizony, Isten kiszolgáltatott engem a gonosznak!
Egyenesen a gonosz kezébe adott!
12 Pedig békében és jólétben éltem,
de összetört engem hirtelen!
Nyakon ragadott, és szétzúzott!
Céltáblája lettem,
13 íjászai körülvettek, nyilaik eltaláltak,
belső részeimbe fúródtak,
kegyetlen kínokat szenvedek!
14 Újra meg újra rám rohan,
réseket tör rajtam, mint az ostromló sereg.
15 Zsákruhába öltöztem, porban ülök,
minden dicsőségem odavan!
16 Arcom a szüntelen sírástól eltorzult,
szempilláimra a halál árnyéka ült,
17 pedig nem tapad kezemhez gonoszság,
és imádságom tiszta!
18 Ó föld, ne takard el véremet![d]
Ne rejtse el az ég segélykiáltásomat!
19 Mégis tudom, van tanúm a Mennyben!
Van, aki mellettem tanúskodik a magasban!
20 Barátaim csúfolnak,
én mégis Istenre nézek éjjel-nappal!
21 Tanúm szót emel értem Istennél,
mint az ember fia, ha barátját védi a bíró előtt.
22 Hamar elfutnak az évek,
s odamegyek, ahonnan nincs visszatérés.”
17 „Szellemem teljesen összetörted!
Napjaim elfogytak,
készen a sír, amely elnyel engem!
2 Barátaim körülvettek, mind engem gúnyolnak,
csak nézem, mily kegyetlenül vádaskodnak.
3 Istenem, csak te támogass engem,
csak te állj ki mellettem!
Hiszen nincs senki más,
aki értem kezeskedne!
4 Barátaim elméjét bezártad,
ezért nem értenek meg engem.
Ne engedd hát, kérlek,
hogy szavaik legyőzzenek!
5 Az ember inkább a gyermekeit hanyagolja el,
de megsegíti bajba jutott barátját.
Barátaim pedig most ellenem fordultak!
6 Mindenki rajtam gúnyolódik,
sőt, arcomba köpnek!
7 Alig látok a sok sírás miatt,
tagjaim elsorvadtak,
elfogytam, mint az árnyék.
8 Az igazak ezt látva elborzadnak,
az ártatlan pedig a bűnös ellen fordul.
9 De az igaz mégis ragaszkodik útjához,
az ártatlan megerősödik.
10 Hát jöjjetek csak újra, barátaim,
mutassátok meg, mit vétettem!
Úgysem találok köztetek bölcset!
11 Életem már úgyis odavan!
Terveimből már nem lesz semmi!
Dédelgetett reményeim
12 a nappal helyére az éjszakát hozzák,
s a világosság helyére a sötétséget.
13 Mert a holtak hazájába kívánkozom,
a sötétségben vetek ágyat magamnak!
14 Azt mondom a sírnak: »Te leszel apám«,
s a férgeknek: »Ti vagytok nővéreim és anyám!«
15 Ugyan hol van még számomra remény,
és ha van is, ki törődik vele?!
16 Vajon reményem is velem együtt hal meg?
Vajon az is átmegy a holtak kapuján?
Együtt szállunk alá a porba mindketten?”
Bildád prédikál Jóbnak
18 Ezután a súahi Bildád kezdett beszélni:
2 „Jób, mikor hagyod már abba az efféle beszédet?
Gondolkozz végre világosan, azután beszéljünk!
3 Miért tartasz bennünket oly ostobának, mint az ökröket?
Mind bolondok vagyunk a szemedben?
4 Haragoddal csak saját lelked szaggatod!
Ha elpusztítod is magad,
azért az élet nem fog megállni,
s a sziklák sem omlanak le!
5 Bizony, a bűnösök világossága elsötétül,
tűzhelyén a láng kialszik.
6 Otthonában a fény nem világít többé,
ágya mellett a mécses kihuny.
7 Erőteljes léptei megrövidülnek,
saját tervei miatt bukik el.
8 Lábai hálóba gabalyodnak,
és csapdába esik.
9 Sarkát a csapda megragadja,
lába hurokba szorul.
10 Ösvényén elrejtett csapda várja,
lába előtt háló feszül.
11 Mindenfelől rettegés veszi körül,
sarkában a rémület lohol.
12 Erejét éhség emészti fel,
veszedelem várja, amikor elbukik.
13 Betegség emészti bőrét,
a halál kezdete sorvasztja húsát.
14 Biztonságos otthonából kiszakítják,
fogolyként hajtják a Félelem Királya[e] elé.
15 Idegenek költöznek be otthonába,
kunyhójára kénkő hullik.
16 Mint a fának aszályban, kiszárad gyökere,
koronája pedig elfonnyad.
17 Még emléke is kivész a földről,
nem beszélnek róla az utcákon többé.
18 Elűzik a fényről, sötétbe taszítják,
kizárják a világból örökre.
19 Népe között nem marad utána sem fia, sem unokája,
lakóhelyén nem marad senkije.
20 Elszörnyednek sorsán a nyugaton lakók,
s elnémulnak az iszonyattól a keletiek.
21 Bizony, így jár annak otthona, aki istentelen,
ez történik azzal, aki tudni sem akar Istenről!”
Jób ötödik válasza
19 Ezután Jób válaszolt:
2 „Meddig gyötörtök még,
meddig kínoztok efféle beszédekkel?!
3 Százszor is megaláztatok már!
Nem szégyelltek így rám támadni?!
4 Még ha valóban tévedtem is,
mi közötök hozzá?
5 Csak fölém akartok kerekedni,
hogy igazabbnak tűnjetek nálam,
ezért mondjátok, hogy megaláztatásomnak
magam vagyok az oka.
6 Tudjátok meg hát, hogy Isten alázott meg engem!
Ő kerített hálójába.
7 Hiába kiáltozom: »Segítség!«
Nem érkezik válasz.
Hiába keresem igazamat,
nem hallgat meg senki.
8 Isten torlaszolta el utamat,
nem mehetek tovább!
Sötétségbe borította ösvényemet.
9 Megfosztott a tisztelettől és megbecsüléstől,
amely, mint korona ékesítette fejem.
10 Körös-körül lerombolta minden védelmem,
egészen végem van!
Annyi reményem maradt,
mint a gyökerestül kitépett fának.
11 Haragra lobbant ellenem,
s mint ellenségével, úgy bánt velem.
12 Ellenem küldte seregeit,
ostromgyűrűt vontak körém,
lakóhelyem körülvette táboruk.
13 Testvéreimet eltávolította tőlem,
ismerőseim is idegennek tekintenek,
14 rokonaim elhagytak,
elfelejtettek még a barátaim is.
15 Fizetett szolgáim és a szolgaleányok
rám sem ismernek, idegennek tekintenek.
16 Ha szólítom szolgámat, nem felel,
hiába könyörgök, nem is válaszol.
17 Feleségem undorodik leheletemtől,
testvéreim iszonyodnak tőlem.
18 Még a gyermekek is lenéznek,
s kicsúfolnak, ha felkelek.
19 Bizalmas barátaim megutáltak,
akiket szerettem, ellenem fordultak.
20 Csupa csont és bőr vagyok,
alig maradt bennem élet.
21 Könyörüljetek rajtam, barátaim, könyörüljetek,
mert Isten keze sújtott le rám!
22 Még ti is üldöztök, mint Isten?
Mikor fáradtok már bele?
23 Ó bárcsak feljegyeznék szavaimat!
Bárcsak könyvtekercsbe írnák azokat!
24 Vasvesszővel írják ólomtáblára,
sziklába véssék, hogy fennmaradjon örökre!
25 Mert tudom, hogy Megváltóm él!
Mikor eljön a vég, itt fog állni a Földön,
és védelmemre kel!
26 Miután bőröm és testem elpusztul,
meg fogom látni Istent!
27 Igen, meglátom őt a saját szememmel!
Én magam látom meg,
és nem lesz számomra idegen![f]
Mennyire égeti belső részeimet,
28 mikor ezt mondjátok: »Jöjjetek, üldözzük Jóbot!
Mutassuk meg, hogy szenvedésének oka őbenne rejlik!«
29 Így hát jobb, ha féltek a büntetéstől,
mert haragotok bűn, amely büntetést érdemel,
S majd ti is megtudjátok, milyen az ítélet!”
Cófár prédikál Jóbnak
20 Ezután a naamái Cófár szólalt meg:
2 „Gondolataim felkavarják lelkemet,
sürgetnek, hogy válaszoljak neked, Jób.
3 Hiszen te állandóan kioktatsz,
és megszégyenítesz minket!
De majd én bölcsen megfelelek!
4-5 Tudod-e, hogy a gonoszok nem örülhetnek sokáig?!
Tudod-e, hogy az istentelenek vigadozása
csak egy pillanatig tart?!
Mióta Isten Ádámot a Földre helyezte,
ez mindig is így volt!
6 Mert ha büszkeségük az égig érne is,
ha fejüket a felhőkig emelik is a gonoszok,
7 mégis eltűnnek örökre!
Eltűnnek, mint mezőn a ganéj.
Akik látták őket ezt kérdezik:
»Hová lettek oly hirtelen?«
8 Bizony, az istentelen eltűnik, mint az álom,
nem látja többé senki sem.
Elfelejtik, mint a rossz álmot.
9 Akik látták, nem láthatják soha többé.
Otthona is elfelejti, nem emlékszik rá.
10 Amit apjuk elvett a szegényektől,
gyermekei fizetik vissza.
Bizony, a gonosz ki kell engedje markából
minden vagyonát!
11 Még ha fiatal is, erőtől duzzad,
hirtelen mégis a porban fekszik,
egyszerre odavan.
12 A gonosznak édes a gonoszság,
szinte szájában tartogatja,
nyelve alatt rejtegeti sokáig,
13 sajnálja lenyelni,
hosszan ízlelgeti.
14 De gyomrában a gonoszság megkeseredik,
s mint a kígyóméreg, olyan lesz a belsejében.
15 Az istentelen mohón nyeli a gazdagságot,
de végül mégis kihányja.
Isten kihajt belőle mindent, amit benyelt.
16 Vipera mérgét szívja magába,
kígyómarás öli meg hirtelen,
17 s nem élvezheti többé a gazdagságát:
a tejjel-mézzel folyó patakokat.
18 Vissza kell adja, amit megszerzett,
nem örülhet vagyonának, amelyért dolgozott.
19 Mert elnyomta a szegényeket,
és nem törődött nyomorúságukkal,
erőszakkal elvette házaikat,
amelyeket nem ő épített.
20 A gonoszoknak semmi sem elég,
kapzsiságuk nem ismer határt,
étvágyuk elől semmi sem menekülhet,
21 utánuk csak pusztaság marad.
Így emésztik el a szegényeket,
ezért a gonoszok jóléte nem tart sokáig.
22 Amikor már mindent összeharácsolt,
és bőségben tobzódik,
akkor szakad rá hirtelen a szükség és szegénység.
Bizony, egyszerre éri mindenféle csapás,
23 mert Isten rázúdítja haragja tüzét,
s jóllakatja a gonoszt veszedelemmel.
Záporoznak rá a harag csapásai,
s ezzel kell töltenie hasát kenyér helyett.
24 Ha elfut a gonosz az acélkard elől,
átveri mellét a bronz nyílvessző.
25 Úgy átfúrja testét a nyílvessző,
hogy hátából áll ki a hegye.
Villámló nyílhegy fúródik májába,
s a rémület tiporja földre.
26 Féltve őrzött kincseit elpusztítják,
őt magát tűz emészti meg,
amelyet nem emberkéz gyújtott.
Tűz, amely mindent feléget,
ami még házában megmaradt.
27 A gonosz bűneit napvilágra hozza az ég,
s felkel a föld, hogy tanúskodjon ellene.
28 Árvíz sodorja el házát, családját, mindenét:
elsöpri Isten haragja mindenestül azon a napon.
29 Bizony, Isten így bánik a gonoszokkal,
ezt kapják örökségül tőle, mert így rendelkezett.”
Jób hatodik válasza
21 Akkor Jób így felelt:
2 „Azzal vigasztaljatok,
hogy meghallgattok figyelmesen!
3 Engedjetek engem is beszélni,
s várjátok ki türelmesen, míg befejezem,
azután gúnyolódjatok csak tovább!
4 Mert én nem emberekre panaszkodom!
Nem ok nélkül türelmetlenkedem.
5 Nézzetek csak meg engem, és rémüljetek el!
Tegyétek kezetek a szátokra!
6 Ha arra gondolok, mi történt velem,
elfog a rémület, és testem beleremeg.
7 Miért élhetnek a gonoszok hosszú életet?
Miért öregedhetnek meg gazdagságban, erőben?
8 Szemük láttára nőnek fel gyermekeik,
meglátják felcseperedni unokáikat is.
9 Otthonukban béke és biztonság,
nem éri őket Isten büntetése.
10 Nyájaik szaporodnak, csordáik gyarapodnak,
teheneik erős borjakat ellenek.
11 Gyermekeik előttük játszanak,
ugrándoznak, mint a bárányok,
12 énekelnek, táncolnak,
hangszerekkel vigadnak.
13 Gondtalan bőségben töltik napjaikat,
szenvedés nélkül, békésen szállnak alá a sírba.
14 Pedig ezt mondták Istennek:
»Ne törődj velünk, mert mi sem törődünk veled!«
15 »Ugyan, kicsoda a Mindenható, hogy őt szolgáljuk?!
Ugyan, mi hasznunk belőle, ha őt imádjuk?!«
16 Pedig a gonoszok sorsa nincs a saját kezükben!
Tanácsuk távol legyen tőlem!
17 De vajon gyakran kialszik a gonoszok mécsese?
Sokszor jön rájuk veszedelem?
Mikor kell érezniük Isten haragját,
és bünteti-e őket fájdalommal?
18 Vajon elsöpri Isten a gonoszokat,
mint szélvihar a szalmaszálat,
mint forgószél a polyvát?
19 Talán azt mondjátok: »Igen, de Isten a fiakat bünteti
apáik vétkeiért!«
Nem így van! Büntesse meg Isten őket magukat!
Tanulják meg a gonoszok,
hogy mindenki a maga vétkéért szenved!
20 Hadd lássa meg saját szemével,
milyen keserves a büntetés!
Ő maga igyon a Mindenható haragjából!
21 Mert, ha élete végéhez ért,
ha már meghalt,
ugyan törődik-e még gyermekeivel,
akiket itt hagyott?
22 Ki taníthatná bölcsességre Istent?
Hiszen ő ítéli még a magasságban élőket is!
23 Az egyik ember gazdagságban hal meg,
kényelemben és békességben.
24 Teste jól táplált,
erős és egészséges.
25 A másik meg keserű lélekkel száll a sírba,
mert soha nem volt része jólétben, örömben.
26 Mégis, mindketten a porban fekszenek,
és férgek takarják be őket.
27 Látjátok, tudom, mit forgattok a fejetekben,
s milyen terveket szőttetek ellenem.
28 Hiszen azt mondtátok: »Hol lakik
az a híres gazdag ember?
Hol találjuk a bűnös Jób házát?«
29 Beszéltetek-e az utazókkal,
meghallgattátok-e bölcs szavukat?
30 Nem azt mondták ők is, hogy Isten a gonoszokat
a veszedelem napjáig megkíméli,
s haragja napjára tartogatja?
31 De ki veti szemükre a gonoszoknak vétkeiket?
Ki fizet meg nekik azért, amit másokkal tettek?
32 Bizony, a gonoszokat díszes kísérettel temetik,
síremléküket is gondosan ápolják.
33 A gonosz még a sírjában is elégedetten fekszik,
mert tömegek kísérik utolsó útjára,
és ezrek vonulnak előtte.
34 Ilyen üres fecsegéssel akartok engem vigasztalni?
Hiszen minden szavatok hamis és igazságtalan!”
Elifáz prédikál Jóbnak
22 Ekkor a témáni Elifáz kezdett beszélni:
2 „Vajon Isten rászorul-e bárki segítségére?
Hiszen, még a bölcs is
csak magának használ vele, ha bölcs!
3 Mit használ a Mindenhatónak, ha te igaz vagy?
Mit nyer ő vele, ha tökéletesen élsz?
4 Azt gondolod, istenfélelmed miatt büntet téged?
Ezért száll perbe veled?
5 Nem, Jób, hanem azért, mert sokat vétkeztél!
Se szeri, se száma bűneidnek!
6 Talán ok nélkül zálogba vetted az adóstól ruháját,[g]
megfosztottad köpenyétől is a nyomorultat!
7 Talán nem adtál inni a szomjazónak,
vagy kenyeret az éhezőnek.
8-9 Talán üres kézzel küldted el az özvegyeket,
akik tőled kértek segítséget,
talán megkárosítottad az árvákat,
pedig milyen hatalmas birtokaid vannak,
és mennyire tisztelnek az emberek!
10 Ezért estél csapdába,
ezért vesz körül a félelem!
11 Világosságod ezért sötétült el,
emiatt nem látsz reményt,
ezért borított el a sok nyomorúság.
12 Lásd, Isten a Mennyben lakik, fenn a magasban!
Nézd a csillagokat, milyen messze, fent ragyognak,
Isten mégis fölülről néz le rájuk!
13 Talán azt gondolod: »Vajon lát-e onnan, a magasból,
s törődik-e velem?
Vajon keresztüllát-e a sötét felhőkön,
hogy megítéljen?
14 Bizony, eltakarnak előle a fellegek,
nem lát ő engem,
mikor lépdel az ég boltozatán!«
15 Jób, ha így gondolod,
te is azokat a gonoszokat követed,
akik régen ezen az úton indultak el.
16 Azokat, akiket az özönvíz elsöpört,
akiket a pusztulás hirtelen elragadott.
17 Ők is azt mondták Istennek: »Maradj távol tőlünk!
Boldogulunk mi nélküled is!
Ugyan, mit tehet velünk a Mindenható?!«
18 Pedig ő töltötte meg házaikat minden jóval!
Isten mentsen az ilyen gonosz gondolatoktól!
19 Látják az igazak a gonoszok vesztét, és örülnek,
nézik ezt az ártatlanok, és gúnyolják őket:
20 »Bizony, csak elpusztultak ellenségeink,
tűz égette fel minden gazdagságukat!«
21 Békülj meg Istennel, Jób, és bízz benne,
akkor még jóra fordul sorsod!
22 Tanítson téged a Mindenható beszéde,
vésd szívedbe minden szavát!
23 Mert ha visszatérsz hozzá, újra felépülsz!
Ha megtisztítod házadat a gonosztól,
24 ha porba dobod az aranyat,
a folyó kavicsai közé a legtisztább aranyat,
25 ha a Mindenható lesz minden kincsed,
és legtisztább ezüstöd,
26 akkor újra Istenhez emelheted arcodat,
és megint a Mindenhatóban gyönyörködsz majd!
27 Akkor imádkozol hozzá, és ő meghallgat,
te pedig teljesíted, amit fogadtál neki.
28 Ha valamit eltervezel, sikerre viszed,
és útjaidra világosság ragyog.
29 Még ha megaláznak, azt is felmagasztalásnak mondod,
mert a Mindenható megmenti az alázatost.
30 Bizony, megszabadítja még azt is,
aki nem ártatlan,
ha te magad ártatlan vagy, és kéred Istent,
a kedvedért megteszi.”
Jób hetedik válasza
23 Jób erre így felelt:
2 „Panaszom még mindig keserű,
mert Isten keze nehezedik rám.
3 Ó, bárcsak tudnám, merre keressem őt!
Elmennék egészen trónusáig,
4 elé terjeszteném ügyemet,
bebizonyítanám ártatlanságom előtte.
5 Bárcsak megtudhatnám, mit felelne nekem,
s megérthetném, hogyan válaszol!
6 Vajon erejét fordítaná ellenem?
Nem hiszem! De meghallgatna, az bizonyos!
7 Trónja előtt az ártatlan szabadon védekezhet,
s tudom, végül felmentene bírám!
8 De jaj, ha keletre megyek, nem találom őt,
ha nyugatnak indulok, Istent ott sem lelem!
9 Ha északon rejtőzik, meg nem láthatom,
ha dél felé fordul, ott sem veszem észre.
10 De ő ismer engem, látja minden lépésemet,
s ha próbára tesz, úgy kerülök ki kezéből,
mint a megtisztított arany!
11 Lábnyomát követtem egész életemben,
ösvényeiről nem tértem le soha.
12 Parancsának engedelmeskedtem,
szavait szívembe rejtettem.
13 De ő mindig ugyanaz marad,
s tervétől senki el nem térítheti.
Amit elhatározott, véghez is viszi.
14 Bizony, Isten véghezviszi, amit felőlem tervezett!
S tudom, sok terve van még velem.
15 Ezért reszketek színe előtt,
ha belegondolok, félelemtől remegek.
16 Mert Isten rémített meg engem,
a Mindenható félelme szállt rám.
17 Ami velem történt, sötét felhőként borul fölém,
s eltakarja arcomat, mégsem hallgatok!”
24 „Miért, hogy a Mindenható látja a gonoszok tetteit,
mégsem tűzi ki a napot, amikor megítéli őket?
Miért, hogy akik ismerik Istent, azok sem tudják,
mikor ítéli el végre a gonoszokat?
2 Elnyomják a gonoszok a szegényeket,
szomszédjuk földjéből elvesznek,
mások nyájaiból juhokat rabolnak,
és más legelőre vezetik őket.
3 Még az árváktól is ellopják a szamarakat,
az özvegyektől is zálogba veszik az ökröket.
4 Leszorítják az útról a szegényeket,
s a föld nyomorultjai elrejtőznek előlük.
5 A szegények kora reggel munkához fognak,
hogy betevő falatjukat megkeressék,
családjuk kenyerét megszerezzék.
Olyanok, mint a vándorló vadszamarak,
mikor füvet keresnek a pusztában.
6 A szegények csak a maradékot szedegetik
mások földjén, aratás után,
vagy szüret elmúltával a gonoszok szőlőjében.
7 Nincs takarójuk éjjelre,
meztelenül hálnak a hidegben.
8 Áztatja őket a záporeső,
a sziklát ölelik menedékül,
mert nincs hová behúzódjanak.
9 A gonoszok anyjuk melléről is elszakítják az árvát,
ruháját is lehúzzák a szegényről, hogy zálogba vegyék.
10 Az meg kénytelen ruhátlan dolgozni,
hordja a búzát a gazdag magtárába,
miközben ő maga éhezik.
11 Olajat présel a gazdag olajfaligetében,
mustot sajtol szőlőskertjében,
közben szomjúság gyötri.
12 A városban haldoklók hörgése hallik,
sebesültek kiáltanak segítségért,
de Isten mit sem törődik velük.
13 Vannak, akik Isten világossága ellen lázadnak,
s nem törődnek vele, hogy mit kíván,
nem aszerint élnek, ahogy ő akarja.
14 A gyilkos felkel reggel,
hogy megölje a szegény nyomorultat.
Éjjel meg olyan lesz,
mint a tolvaj.
15 A prostituált szeme az alkonyatot lesi,
hogy ne lássa senki, mikor útjára indul,
még arcát is eltakarja.
16 A tolvaj éjjel indul útjára,
a sötétség leple alatt betör a házakba.
De nappal bezárkózik,
mert látni sem akarja a világosságot.
17 Nekik az éjfél a reggelük,
a halál árnyéka az ismerősük.
18 De a gonoszok hirtelen eltűnnek,
ahogy az árvíz elsodorja a szalmaszálat,
átkozott lesz örökségük a földön,
szőlőskertjükben többé nem szüretel senki.
19 Úgy nyeli el őket a holtak hazája,
mint olvadó hó vizét a nyári hőség.
20 A gonosz meghal, és még anyja is elfelejti,
csak a férgek örülnek neki.
Senki sem emlékszik rá többé,
és gonoszságának örökre vége szakad.
21 A gonosz kifosztja a gyermektelen asszonyt,
és nem tesz jót az özvegyekkel.
22 Hatalmával Isten megrontja a hatalmasokat,
és felemeli azokat, akik már életükben sem bíztak.
23 Biztonságot nyújt nekik, hogy megnyugodjanak,
szemmel tartja útjaikat.
24 A gonoszok talán kis időre sikeresek,
de hamar eltűnnek.
Levágják őket is, mint a gabona kalászát,
meghalnak, mint bárki más.
25 Nem így van? De igen!
Cáfoljátok meg, ha tudjátok, szavaimat!”
Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center