Bible in 90 Days
30 Ezért az Örökkévaló, Izráel Istene ezt üzeni neked: »A múltban valóban megígértem, hogy a te családod, vagyis ősapád családja fog előttem szolgálni örökké, most mégis azt mondom, hogy nem így lesz az! Mert akik tisztelnek engem, azokat én is megtisztelem, de akik megvetnek engem, azokat gyalázat éri! 31-32 Bizony, eljön az idő, amikor elpusztítom leszármazottjaidat és egész nagy családodat! Többé nem éri meg az öregkort egyetlen férfi sem a családodban![a]
33 Csak egyetlen férfit hagyok életben a családodból, aki oltáromnál papi szolgálatot végez. De őt is csak azért hagyom meg, hogy folyton sirassa és gyászolja családja pusztulását. Összes többi leszármazottadat pedig karddal[b] ölik meg. 34 Jelet is adok neked megerősítésül, hogy biztos lehess benne, hogy mindez beteljesedik: két fiad, Hofni és Fineás egy napon fog meghalni.
35 De választok majd magamnak hűséges papot, aki szívem és gondolatom szerint cselekszik. Megerősítem a családját és leszármazottjait, és szolgálni fogják felkent királyaimat sok éven át. 36 Akik utódaid közül életben maradnak, oda járulnak ez elé a hűséges pap elé, egy kis aprópénzt és pár falat kenyeret koldulnak tőle, és így könyörögnek: Kérlek, fogadj fel engem, bármilyen papi munkát elvégzek, csak adj egy falat kenyeret!«”
Az Örökkévaló megszólítja Sámuelt
3 A fiatal Sámuel Éli felügyelete alatt részt vett az Örökkévaló szolgálatában. Abban az időben ritkán érkezett kijelentés, vagy látomás az Örökkévalótól.
2 Éli ebben az időben már nagyon idős volt, és látása annyira megromlott, hogy szinte vak volt. Történt egy este, hogy Éli lefeküdt aludni. 3 A mécsesek égtek Isten mécstartóján az Örökkévaló házában, ahol a Szövetségláda volt, és Sámuel is lefeküdt aludni. 4 Ekkor az Örökkévaló szólította: „Sámuel, Sámuel!”[c] Ő felelt: „Igen, jövök!” 5 — és azonnal az alvó Élihez futott: „Itt vagyok, Uram, mert hívtál!”
„Nem hívtalak, fiam, menj csak vissza aludni!” — mondta Éli. Sámuel visszament a fekvőhelyére, 6 de az Örökkévaló ismét szólította: „Sámuel!” Ekkor a fiú fölkelt, és megint Élihez szaladt: „Itt vagyok, Uram, mert hívtál!”
„Nem hívtalak, fiam, menj vissza aludni!” — mondta Éli.
7 Sámuel ugyanis még nem ismerte az Örökkévalót, akiezt megelőzően még nem szólt hozzá közvetlenül.[d] 8 Az Örökkévaló harmadszor is szólította Sámuelt, aki megint Élihez szaladt: „Itt vagyok, Uram, mert hívtál!”
Ekkor Éli végre felismerte, hogy az Örökkévaló szólítja Sámuelt. 9 „Menj csak vissza fiam, és feküdj le. Ha ismét szólít, így felelj neki: »Szólj, Örökkévaló, mert szolgád figyel rád!«”
Sámuel visszament a helyére, és lefeküdt. 10 Az Örökkévaló ismét megállt Sámuel mellett, és szólította, mint azelőtt: „Sámuel, Sámuel!”
A fiú így felelt: „Szólj, Örökkévaló, mert szolgád figyel rád!”
11 Az Örökkévaló akkor ezt mondta: „Lásd meg, Sámuel! Hamarosan olyat teszek Izráelben, hogy mindenkinek belecsendül a füle, aki hallja! 12 Beteljesítem, amit korábban már megmondtam Éli családjáról, semmit el nem hagyok abból. 13 Megmondtam Élinek, hogy örökre meg fogom büntetni a családját azok miatt a bűnök miatt, amelyekről neki is tudomása volt. Jól tudta, hogy fiai gyalázzák az Örökkévalót,[e] mégsem állította meg őket. 14 Emiatt megesküdtem, hogy Éli családjának bűneit sohasem lehet jóvátenni sem véresáldozattal, sem lisztáldozattal.”
15 Sámuel reggelig a helyén feküdt, majd fölkelt, és kinyitotta az Örökkévaló házának ajtóit. Élinek azonban félt megmondani, amit az Örökkévalótól hallott.
16 De Éli előszólította Sámuelt: „Hol vagy fiam, Sámuel?”
„Itt vagyok, Uram!” — felelt a fiú.
17 „Mit mondott neked az Örökkévaló? — kérdezte Éli. — El ne titkold előlem! Vigyázz, mert Isten megbüntet, ha nem mondasz el mindent, amit tőle hallottál!”
18 Ekkor Sámuel mindent elmondott Élinek, nem titkolt el semmit.
Éli így szólt: „Ő az Örökkévaló! Tegyen úgy, ahogy jónak látja.”
19 Sámuel felnövekedett. Az Örökkévaló vele volt, és gondja volt arra, hogy amit Sámuel prófétált, az mind beteljesedjen. 20 Ezért megtudta egész Izráel népe — Dántól Beérsebáig, vagyis az egész országban — felismerte, hogy Sámuel az Örökkévaló megbízható prófétája. 21 Ebben az időben az Örökkévaló újra meg újra megjelent Silóban, és üzenetei[f] által kijelentette magát Sámuelnek, aki Silóban lakott.
4 Sámueltől az Örökkévaló üzenetei pedig egész Izráelben mindenhová eljutottak és közismertekké váltak. Éli nagyon megöregedett, és a fiai továbbra is olyan dolgokat tettek, amelyeket az Örökkévaló rossznak tart.[g]
Az Örökkévaló Szövetségládája a filiszteusokhoz kerül
Történt ezután, hogy Izráel hadba vonult a filiszteusok ellen, és Eben-Háézer mellett vert tábort. A filiszteusok Afék közelében táboroztak, 2 és felsorakoztak Izráel seregével szemben. Majd elkezdődött a csata, amelyben Izráel vereséget szenvedett. A filiszteusok harc közben levágtak vagy 4 000 izráeli katonát.
3 Ezután a maradék izráeli sereg visszavonult a táborába. Az izráeli vezetők azt kérdezték: „Vajon miért engedte meg ma az Örökkévaló, hogy a filiszteusok megverjenek minket? Hozassuk el Silóból az Örökkévaló Szövetségládáját a táborba, hogy amikor közénk jön, megszabadítson bennünket ellenségeinktől!”
4 A nép követeket küldött Silóba, hogy hozassák el a kerubokon trónoló Seregek Urának, az Örökkévalónak Szövetségládáját. Éli két fia, Hofni és Fineás is kísérte Isten Szövetségládáját. 5 Amikor az Örökkévaló Szövetségládája megérkezett a táborba, az egész izráeli sereg olyan hangos örömujjongásban tört ki, hogy még a föld is beleremegett. 6 Kiáltásukat meghallotta a filiszteusok serege is. Azt kérdezték: „Mit jelenthet ez a nagy kiabálás a héberek[h] táborában?”
Amikor megtudták, hogy az Örökkévaló Szövetségládája érkezett Izráel táborába, 7 a filiszteusokat félelem fogta el, és ezt mondták: „Jaj nekünk! A héberek istenei[i] jöttek a táborukba! Ilyen még sohasem történt! 8 Jaj nekünk! Ki tudna megszabadítani bennünket ezeknek a hatalmas isteneknek a kezéből, akik szörnyű csapásokkal és betegségekkel sújtották az egyiptomiakat! 9 Legyünk hát bátrak és erősek! Régebben a héberek szolgáink voltak. Harcoljunk hát, ahogy férfiakhoz illik, nehogy most nekünk kelljen őket szolgálnunk!”
10 Így hát a filiszteusok teljes erővel harcoltak, és másodszor is legyőzték az izráeli sereget, amely súlyos vereséget szenvedett, és szétszéledt. Azon a napon 30 000 izráeli katona esett el a csatában, akik pedig életben maradtak, mind hazafutottak. 11 A filiszteusok zsákmányul ejtették Isten Szövetségládáját, és megölték Hofnit és Fineást, Éli fiait is.
12-13 A csata után egy Benjámin törzsébe tartozó katona elmenekült, és Silóba futott. Ruháját megszaggatta, és fejére földet szórt[j], így érkezett Silóba. Ekkor Éli éppen a város kapujánál ült, mert nagyon aggódott Isten Szövetségládája miatt. Mikor Siló lakosai meghallották a katonától a vereség hírét, az egész város hangosan jajgatni kezdett. 14-15 Éli is hallotta a nagy zajt, de nem látott semmit, mert már 98 éves volt, és megvakult. Megkérdezte hát valakitől: „Mit jelent ez a nagy kiáltozás?”
Akkor a benjámini katona odafutott Élihez, és elmondta, mi történt: 16 „Uram, éppen a csatából jövök, amely ma zajlott, onnan futottam el.”
„Mondd már, fiam, mi történt!” — sürgette Éli.
17 „Izráel serege súlyos vereséget szenvedett, és megfutamodott a filiszteusok elől. Nagyon sokan elestek közülünk, s a te két fiad is meghalt, Isten Szövetségládáját pedig zsákmányul ejtették a filiszteusok!” — mondta a hírnök.
18 Amikor a katona Isten Szövetségládáját említette, Éli hanyatt esett a székéről, a falnak ütközött, és azonnal meghalt, mert kitörte a nyakát. Már nagyon idős és kövér ember volt. Húsz[k] éven keresztül volt Izráel bírája.
Izráel dicsősége elveszett!
19 Éli menye, Fineás felesége ebben az időben gyermeket várt, és már közel volt a szüléshez. Amikor meghallotta, hogy Isten Szövetségládáját elvitték a filiszteusok, és hogy az apósa és a férje meghalt, elfogták a szülési fájások, és hamarosan megszülte gyermekét. 20 A szülésnél segédkező asszonyok biztatták: „Ne félj, mert fiút szültél!” De Fineás felesége nem válaszolt, nem is figyelt oda, mert már haldoklott. 21 Halála előtt azonban még nevet adott újszülött fiának. „Íkábódnak” nevezte.[l] Azért adta fiának ezt a nevet, mert Isten Szövetségládáját elvitték a filiszteusok, és az apósa meg a férje meghalt. 22 Ezért mondta: „Isten dicsősége elhagyta Izráelt, mert Isten Szövetségládáját elvitték!”
Isten Szövetségládája a filiszteusok földjén
5 A filiszteusok magukkal vitték Isten Szövetségládáját Eben-Háézerből Asdódba, és ott elhelyezték istenük, Dágón templomában, annak szobra mellett. 3 Másnap reggel látták, hogy Dágón szobra arccal a földön fekszik az Örökkévaló Szövetségládája előtt. Fogták hát a szobrot, és visszaállították a helyére. 4 A következő nap reggelén azonban Dágón szobrát ismét a földön fekve találták. Megint arccal a földre borulva feküdt az Örökkévaló Szövetségládája előtt, de ezúttal a feje meg a két keze is letört, és a küszöbön hevert, csak a törzse maradt egy darabban. 5 Ez az oka, hogy Asdódban mind a mai napig a filiszteusok közül sem a papok, sem az egyszerű emberek nem lépnek a küszöbre, amikor bemennek Dágon templomába.
6 Az Örökkévaló ezután fekélyekkel és egyéb csapásokkal sújtotta Asdód és a környező vidék lakóit, és pusztította őket. Egereket is küldött rájuk, amelyek egész földjükön elszaporodtak, s még a hajóikra is felmentek. A város lakói ezért nagyon megrémültek.[m] 7 Amikor az asdódiak látták, mi történik, azt határozták: „Izráel Istene büntet bennünket és istenünket, Dágont ezekkel a csapásokkal, ezért a ládáját nem tarthatjuk tovább a városunkban!” 8 Tanácskozásra hívták hát a filiszteusok fejedelmeit, hogy eldöntsék, mitévők legyenek Izráel Istenének a ládájával. Azt határozták, hogy át kell vinni Gát városába. Így is történt.
9 Amikor azonban bevitték Gátba, az Örökkévaló ennek a városnak a lakosait is súlyos csapásokkal verte meg: kicsitől nagyig mindenkinek a testén fekélyek támadtak. Emiatt zűrzavar és rémület uralkodott el a városban. 10 Ezért azután hamarosan innen is tovább küldték Isten Szövetségládáját a szomszédos filiszteus városba, Ekrónba.
De alighogy odaértek vele, az ekróniak máris jajgatni kezdtek: „Minek hozzátok ide Izráel Istenének ládáját? Meg akartok ölni bennünket?!” 11 Amikor Isten Szövetségládája oda érkezett, halálos rémület támadt az egész városban.[n] Össze is hívták a filiszteusok összes fejedelmét, és követelték tőlük: „Küldjétek vissza Izráel Istenének ládáját a saját helyére! Ne pusztítson tovább bennünket és népünket!” 12 Sokan meghaltak közülük, és akik életben maradtak, azokat is fekélyek gyötörték. Annyira szenvedtek, hogy az ekroniak jajkiáltása felhallatszott a mennybe.
A filiszteusok visszaküldik a Szövetségládát Izráelbe
6 Az Örökkévaló Szövetségládája 7 hónapig tartózkodott a filiszteusok földjén. 2 Akkor a filiszteusok hívatták a papokat és a jósokat, s megkérdezték tőlük: „Mit tegyünk az Örökkévaló Szövetségládájával? Hogyan küldjük vissza a helyére?”
3 Ők ezt felelték: „Ha vissza akarjátok küldeni Izráel Istenének Szövetségládáját, akkor jóvátételi ajándékokkal együtt küldjétek vissza. Ezt kell tennetek, hogy Isten eltávolítsa rólatok a csapásokat.”[o]
4 „De milyen ajándékokat hozzunk?” — kérdezték azok.
„Készítsetek 5 arany fekély-formát és 5 arany egeret — annak megfelelően, hogy a filiszteusoknak is 5 városa, s minden városnak egy-egy fejedelme van. Mind az öt fejedelem és összes alattvalóik is ugyanazokat a csapásokat szenvedték el. 5 Testeteket a fekélyek kínozzák, földjeiteken pedig az egerek pusztítják a termést. Készítsétek hát el a fekélyek és az egerek képmását aranyból. Így adjatok dicsőséget Izráel Istenének, elismerve hatalmát fölöttetek. Akkor talán leveszi rólatok, isteneitekről és földetekről büntető csapásait. 6 Ne makacskodjatok, mint a fáraó és az egyiptomiak, akik megkeményítették magukat! Amikor azonban Izráel Istene elbánt az egyiptomiakkal, azok mégis szabadon engedték Izráel népét, akik el is jöttek onnan.
7 Készítsetek hát egy új szekeret. Fogjatok elé két borjas tehenet, amelyek még sohasem húztak szekeret. A két borjút azonban válasszátok el a tehenektől, és vezessétek vissza a helyükre. 8 Az Örökkévaló Szövetségládáját helyezzétek a szekérre, és tegyétek mellé egy táskában az arany fekély-formákat és az arany egereket, amelyeket jóvátételi ajándékul szántatok. Azután engedjétek, hogy a tehenek arra húzzák a szekeret, amerre akarják. 9 Azután figyeljétek, merre halad a szekér! Ha egyenesen a saját földje felé tart, vagyis Bétsemes irányába, akkor valóban az Örökkévaló tette velünk mindezt. Azonban, ha másfelé mennek a tehenek a szekérrel, akkor nem az Örökkévaló keze sújtott bennünket, hanem mindez csak véletlenül történt.”
10 A filiszteusok megfogadták a papok és a jósok tanácsát. A két borjas tehenet befogták az új szekérbe, de a borjakat otthon bezárták. 11 Az Örökkévaló Szövetségládáját ráhelyezték a szekérre, s mellé tették egy ládikában az arany fekély-formákat és arany egereket. 12 A tehenek pedig, amint elengedték őket, egyenesen rátértek a Bétsemes felé vezető útra. Folytonosan bőgve azon haladtak, nem tértek sem jobbra, sem balra.[p] A filiszteusok fejedelmei a szekér után mentek egészen az izráeli határig, vagyis Bétsemes határáig.
13 Bétsemes lakói éppen búzát arattak a völgyben. Amint munka közben fölnéztek, látták, hogy közeledik a Szövetségláda! Nagyon megörültek, és eléje futottak.[q] 14-15 A szekér eljutott az egyik bétsemesi gazda, Jehósua földjére, és ott megállt egy nagy szikla mellett. Akkor a léviták levették a szekérről az Örökkévaló Szövetségládáját és az aranytárgyakat tartalmazó ládikát, s elhelyezték azokat a sziklán. Az emberek pedig fölhasogatták a szekér fáját, és a két tehenet égőáldozatként föláldozták az Örökkévalónak. Ezen kívül is áldoztak az Örökkévalónak égőáldozatokat és véresáldozatokat a bétsemesiek.
16 Amikor a filiszteusok öt fejedelme látta ezt, visszatértek Ekrónba.
17 A filiszteusok tehát jóvátételi áldozatokat vittek az Örökkévalónak. Mivel öt nagyobb városuk volt: Asdód, Gáza, Askelón, Gát és Ekron — ezért mindegyik városért egy-egy arany fekély-formát adtak. 18 Ezen fölül arany egereket is adtak: annyit, ahány városuk és falujuk összesen volt az öt fejedelem uralma alatt. Ezek közé beszámították mind a fallal körülvett városokat, mind a kerítetlen falvakat és a kisebb településeket is.
Az Örökkévaló Szövetségládáját tehát elhelyezték azon a nagy sziklán, amely a bétsemesi Jehósua földjén volt. Ez a szikla mind a mai napig ott látható, emlékeztető jelként. 19 A bétsemesiek azonban belenéztek a Szövetségládába, ezért az Örökkévaló megölt közülük 70 embert.[r] Bétsemes lakói sírtak és gyászoltak, mivel az Örökkévaló ilyen nagy csapással sújtotta őket, 20 és azt mondták: „Ugyan ki állhatna meg az Örökkévaló előtt, ilyen szent Isten előtt? Hová kerüljön a Szövetségláda innen?” 21 Azután követeket küldtek Kirját-Jeárimba ezzel az üzenettel: „A filiszteusok visszahozták az Örökkévaló Szövetségládáját, jöjjetek érte, és vigyétek el magatokhoz!”
7 Így hát Kirját-Jeárimból eljöttek bizonyos emberek, és elvitték Bétsemesből az Örökkévaló Szövetségládáját. Majd elhelyezték Abinádáb házában, amely egy dombon állt. Azután kiválasztották Eleázárt, Abinádáb fiát, és rábízták, hogy őrizze a Szövetségládát. 2 Ettől kezdve hosszú ideig[s] a Szövetségláda Kirját-Jeárimban maradt.
Sámuel összehívja a népgyűlést
Húsz évvel azután, hogy a Szövetségláda Kirját-Jeárimba került, Izráel népe ismét az Örökkévalóhoz fordult.[t] 3 Ekkor Sámuel kihirdette Izráel egész népének: „Ha teljes szívvel-lélekkel visszatértek az Örökkévalóhoz, akkor irtsátok ki közületek az idegen isteneket és Astárót bálványait, szánjátok oda magatokat teljesen az Örökkévalónak, és csakis őt szolgáljátok! Azután majd ő is megszabadít benneteket a filiszteusok hatalmából.”
4 Erre válaszul Izráel népe kiirtotta Baál és Astárót bálványait, és egyedül az Örökkévalót szolgálták.
5 Sámuel kihirdette: „Egész Izráel gyűljön össze Micpába, ott fogok imádkozni értetek az Örökkévalóhoz!” 6 Össze is gyűlt a nép Micpában, és most már Sámuel lett a vezetőjük. Vizet merítettek, és kiöntötték azt az Örökkévaló előtt. Azon a napon valamennyien böjtöltek, és ezt mondták: „Bizony, vétkeztünk az Örökkévaló ellen!”
7 Amikor a filiszteusok megtudták, hogy Izráel népe összegyűlt Micpában, elhatározták, hogy megtámadják őket. A filiszteusok fejedelmei összegyűjtötték seregüket, és felvonultak Izráel ellen. A micpai népgyűlés is tudomást szerzett erről, és az egész nép nagyon félt a filiszteusoktól. 8 Azt kérték Sámueltől: „Kiálts Istenünkhöz, az Örökkévalóhoz, hogy szabadítson meg bennünket a filiszteus veszedelemtől! Ne hagyd abba, kiálts!”
9 Sámuel akkor vett egy szopós bárányt, és azt égőáldozatul feláldozta az Örökkévalónak. Segítségért kiáltott az Örökkévalóhoz Izráelért, és az Örökkévaló válaszolt neki. 10 Miközben Sámuel az áldozatot bemutatta, a filiszteus sereg egyre közelebb nyomult, hogy megtámadja az izráeliek táborát.
Ekkor azonban az Örökkévaló olyan fülsiketítő mennydörgést támasztott, hogy a filiszteusok a rémülettől teljesen összezavarodtak, és vereséget szenvedtek Izráel seregétől. 11 Az izráeli férfiak kirohantak Micpából, és üldözték a filiszteusokat egészen Bétkárig, közben pedig sokat levágtak közülük.
Sámuel Izráel bírája
12 Sámuel ennek emlékére egy kőoszlopot állított föl Micpa és Sén[u] között, amelyet így nevezett el: „Eben Háézer”, ami azt jelenti: „A segítség köve”. Ezzel azt akarta kifejezni: „Mindeddig megsegített bennünket az Örökkévaló!”
13 Így hát a filiszteusok nagy vereséget szenvedtek, és abbahagyták Izráel zaklatását. Ameddig Sámuel élt, az Örökkévaló keze ránehezedett a filiszteusokra. 14 Izráel visszafoglalta azokat a városokat és a körülöttük lévő területeket, amelyeket a filiszteusok Ekron és Gát között korábban elvettek Izráeltől.
Ugyanakkor béke volt Izráel és az emóriak között is.
15 Sámuel egész életében Izráel vezetője volt, és betöltötte a bírói tisztséget. 16 Minden évben végigjárta Bételt, Gilgált és Micpát, és ezekben a városokban igazságot szolgáltatott a vitás ügyekben. 17 Azután hazatért Rámába, mert ott lakott. Amikor otthon tartózkodott, akkor ott gyakorolta a bírói tisztséget. Sámuel Rámában egy oltárt is épített az Örökkévalónak.
Izráel népe királyt kíván
8 Amikor Sámuel megöregedett, a saját fiait tette meg bíráknak Izráel népe fölött. 2 Elsőszülött fiát Jóelnek, második fiát Abijjának hívták. Ők Beérsebában bíráskodtak, 3 de nem követték apjuk példáját, hanem a maguk hasznát keresték, elfogadták a megvesztegetést, és igazságtalan ítéleteket hoztak.
4 Emiatt Izráel vezetői összegyűltek, és felkeresték Sámuelt Rámában. 5 Ezt mondták neki: „Sámuel, te már megöregedtél, de fiaid nem követik a példádat. Ezért tégy valakit királlyá, hogy vezessen bennünket, ahogy ez más nemzetekben is szokás.”
6 Sámuel azonban nagyon rosszallotta ezt a kérést, és imádkozott az Örökkévalóhoz, 7 aki ezt válaszolta: „Sámuel, tedd meg, amit a nép kér tőled! Nem téged, hanem engem utasítottak el[v], hogy ne legyek többé a királyuk. 8 Ugyanúgy cselekszenek veled is, ahogy velem szemben viselkednek mind a mai napig. Amióta kihoztam őket Egyiptomból, mindig elfordulnak tőlem, és más isteneket imádnak. 9 Most hát tedd meg, amit kívánnak tőled, de előbb nyomatékosan figyelmeztesd őket arra, hogy a királyuk milyen módon fog uralkodni rajtuk.”
10 Sámuel az Örökkévaló minden szavát kihirdette a népnek, amely királyt kért[w]. 11 Ezt mondta nekik: „Tudjátok meg hát, hogy a király, akit kívántok, ilyen módon fog uralkodni fölöttetek: fiaitokat a saját szolgálatára rendeli, és katonai szolgálatra osztja be. Némelyeket a harci szekerei és a hozzájuk tartozó lovak mellé rendel, másokat meg testőrszolgálatra, hogy a király harci kocsiját gyalog kísérjék.
12 Fiaitokat nevezi ki seregébe tiszteknek: ötven, vagy ezer katona kapitányává teszi őket.
Fiaitok fogják a király földjeit szántani és termését aratni. A király fiaitokkal fogja elkészíttetni a harci szekereket, mindenféle fegyvert és a harci szekerek fölszerelését.
13 Leányaitok is a királyt fogják szolgálni: egyesek illatszereket készítenek a számára, mások szakácsok lesznek a konyháján, vagy a kenyerét fogják sütni.
14 A király elveszi tőletek a legjobb szántóföldjeiteket, szőlőskertjeiteket, olajfa-ligeteiteket, és jutalmul udvari szolgáinak és tisztségviselőinek adja.
15 Tizedet szed tőletek a gabonaföldek és szőlőskertek terméséből, és abból fizeti majd udvari szolgáit és tisztségviselőit. 16 Saját szolgálatára rendeli szolgáitokat és szolgálólányaitokat. Elveszi legjobb marháitokat[x] és szamaraitokat. 17 Nyájaitokból is tizedet fog szedni.
Ti magatok is a király szolgáivá lesztek, 18 és majd keservesen panaszkodtok királyotok miatt, akit választottatok magatoknak, de az Örökkévaló akkor már nem hallgat rátok.”
19 A nép azonban nem törődött azzal, amit Sámuel mondott, és ezt felelték: „Mégis királyt akarunk, aki uralkodjon fölöttünk! 20 Olyanok akarunk lenni, mint a többi nemzet! Ő vezessen bennünket, ő járjon előttünk a harcban, és vezesse seregünket a háborúban!”
21 Sámuel meghallgatta, amit a nép mondott, azután az Örökkévaló elé tárta, 22 aki ezt felelte neki: „Tedd meg, amit kérnek tőled: adj nekik királyt!”
Azután Sámuel ezt mondta a népnek: „Most pedig menjetek haza.”
Sámuel találkozik Saullal
9 Élt akkoriban Benjámin földjén egy Kis nevű jómódú férfi, aki Abiél fia volt. Abiél apja Cerór, annak apja Bekórat, annak apja Afíah volt, Benjámin törzséből. 2 Kisnek volt egy Saul nevű daliás termetű fia, aki férfikora legszebb éveit élte. Egész Izráelben nem volt nála daliásabb férfi: egy fejjel kimagaslott az emberek közül.
3 Egyszer Kisnek, Saul apjának a szamarai elkódorogtak. Azt mondta hát a fiának: „Eredj, fiam, keresd meg azokat a szamarakat, de végy magad mellé egy szolgát is!” 4 Saul és a szolgája útnak is indultak. Bejárták Efraim hegyeit, Sálisá és Saalim vidékét, Benjámin törzsének területét, de a szamarakat sehol sem találták.
5 Végül, mikor Cúf vidékére értek, Saul azt mondta a szolgájának: „Gyere, most már menjünk haza, mert apám a végén még értünk fog aggódni, nem a szamarai miatt!”
6 De a szolgája ezt felelte: „Uram, Isten embere most éppen ebben a közeli városban tartózkodik. Őt mindenki tiszteli, mert amit mond, az biztosan beteljesedik. Menjünk el hozzá, talán meg tudja mondani, merre menjünk tovább.”
7 „Elmehetünk, de mit vigyünk neki ajándékba? Nincs semmi nálunk, s még a kenyerünk is elfogyott. Üres kézzel csak nem kereshetjük föl!” — mondta Saul.
8 „Nézd, Uram, van nálam egy kis ezüst[y], odaadom ezt neki! Hátha megmondja, merre menjünk” — válaszolt a szolga.
9-11 „Igazad van, menjünk!” — mondta Saul, és elindultak a városba, amelyben az Isten embere tartózkodott. Amint a domboldalon közeledtek a város felé, fiatal leányok jöttek velük szembe, akik vízért indultak a kúthoz. Saul megszólította őket: „Itt van-e a látó?” Ugyanis abban az időben Izráelben a prófétát „látónak” nevezték. Ha valaki meg akart kérdezni Istentől valamit, azt mondta: „Menjünk a látóhoz!”
12 A leányok feleltek: „Igen, itt van a látó, éppen ma érkezett ide. Csak siess, mert áldozathoz készül a nép, ott fönt a dombon, az áldozat helyén. 13 Amint beértek a városba, egyenesen előre menjetek, és megtaláljátok. Még ott van, s azután ő is fölmegy majd a dombra az áldozati lakomára. Amíg ő oda nem érkezik, nem kezdik el a lakomát. Ő szokta megáldani az áldozatot, csak azután kezdenek a meghívottak enni. Menjetek, még éppen ott találjátok!”
14 Saul és a szolgája továbbment, és már a városkapu előtt jártak, amikor Sámuel éppen szembe jött velük. Akkor lépett ki a kapun, hogy fölmenjen a dombra az áldozati lakomához.
15 Az Örökkévaló az előző napon már kijelentette Sámuelnek: 16 „Holnap ilyenkor küldök hozzád egy férfit Benjámin földjéről. Őt kend föl, hogy népemnek, Izráelnek fejedelme legyen! Ő fogja megszabadítani népemet a filiszteusoktól. Láttam népem szenvedését,[z] és meghallottam segélykiáltásukat.”
17 Amikor Sámuel meglátta Sault, az Örökkévaló azonnal szólt Sámuelhez: „Nézd! Ő az, akiről beszéltem. Ő fog uralkodni a népemen!”
18 Ekkor Saul a városkapunál odalépett Sámuelhez, és megszólította: „Kérlek, meg tudnád mondani, hol lakik a látó?”
19 „Én vagyok a látó! — válaszolt Sámuel. — Most azonban menjetek föl előttem a dombra, ahol az áldozati lakoma lesz, mert ma velem együtt ültök asztalhoz! Holnap reggel tovább mehettek, de előbb majd megmondom neked, amit tudni akarsz. 20 Ami pedig a három nappal ezelőtt elveszett szamarakat illeti, ne aggódj, már megkerültek. Különben is, ami csak értékes Izráelben, az úgyis mind a tiéd és családodé lesz!”
21 „Miért mondod ezt nekem? — kérdezte Saul. — Hiszen Izráel legkisebb törzséből származom, és az én családom a legkisebb Benjámin törzsén belül is!”
22 Sámuel bevezette Sault és szolgáját a lakoma termébe, és a mintegy 30 vendég között a fő helyre ültette őket. 23 Majd szólt a szakácsnak: „Most hozd elő azt a combot, amelyről mondtam, hogy tedd félre!” 24 A szakács behozta a húst, és Saul elé tette.
Sámuel azt mondta Saulnak: „Látod, ezt a te számodra tettem félre! Láss hozzá, és egyél, mert neked készítettük, és a tiszteletedre hívtam össze a vendégeket erre a lakomára!” Így lakomázott együtt Saul és Sámuel azon a napon.
25 Miután befejezték a lakomát, eljöttek onnan, és együtt mentek vissza a városba. Sámuel a tetőteraszon készített szállást Saulnak, 26 aki lefeküdt aludni.[aa]
Másnap, korán reggel Sámuel fölkiáltott Saulnak a tetőteraszra: „Kelj föl, és készülj az útra, hogy elbocsássalak!” Saul fölkelt, 27 és együtt mentek ki az utcára. Sámuel a város széléig kísérte. Ott megállt, és ezt mondta Saulnak: „Küldd előre a szolgádat, te pedig maradj itt még, mert Isten üzenetét kell elmondanom neked!” A szolga ekkor előrement.
Sámuel királlyá teszi Sault
10 Akkor Sámuel elővette az olajtartóját, és olajat öntött Saul fejére, megcsókolta az arcát, és ezt mondta neki: „Látod, az Örökkévaló fejedelemmé tett téged a saját népe fölött, amely örök tulajdona. Te fogsz uralkodni e népen, és meg fogod menteni őket környező ellenségeiktől. Királlyá kent téged az Örökkévaló a népe fölött. Ez a jele, hogy mindez igaz.[ab] 2 Amikor most tovább mész innen, Benjámin területén, Celcah mellett, éppen Ráhel síremlékénél találkozni fogsz két férfival. Tőlük azt fogod hallani, hogy a szamarak, amelyeknek keresésére indultál, már megkerültek, apád pedig már miattad aggódik, s azon töpreng, hogyan találhatna meg téged.
3 Azután tovább mész, és Tábór tölgyfája mellett három férfi jön majd veled szembe, akik Bételbe igyekeznek, hogy Istennek áldozzanak. Egyikük három kecskegidát visz, a másik három kenyeret, a harmadik egy tömlő[ac] bort. 4 Köszöntenek téged, és két áldozati kenyeret[ad] adnak neked — fogadd el tőlük. 5 Azután elérkezel Gibea Elohimba[ae], ahol a filiszteusok helyőrsége van. Amint belépsz a városba, a próféták csapatával fogsz találkozni, akik éppen akkor jönnek le az áldozati magaslatról. Hangszerek lesznek a kezükben, és prófétálnak. Hárfán, csörgődobon, furulyán és lanton játszanak. 6 Akkor az Örökkévaló Szelleme majd rád száll, és egészen meg fog változtatni téged. Azután te is prófétálni fogsz velük együtt. 7 Amikor pedig mindezek a jelek beteljesednek, tedd meg, amit megtehetsz, mert Isten veled van.
8 Azután menj el előttem Gilgálba, és én is oda megyek hozzád, hogy égőáldozatokat és hálaáldozatokat mutassak be az Örökkévalónak. Ha várnod kell rám, akkor hét napig várakozzál, amíg megérkezem. Azután majd megmondom neked, mit kell tenned a továbbiakban.”
Saul a próféták között
9 Saul ezután elbúcsúzott Sámueltől. De abban a pillanatban, ahogy elváltak, Isten megváltoztatta Saul szívét. Azok a jelek, amelyeket Sámuel fölsorolt, mind beteljesedtek azon a napon. 10 Amikor Saul és a szolgája Gibeába érkeztek, találkoztak egy csapat prófétával. Az Örökkévaló Szelleme Saulra szállt, és ő is velük együtt prófétált. 11-12 Voltak ott olyan emberek is, akik már előzőleg ismerték Sault. Ezek csodálkoztak, mikor látták, hogy ő is prófétál, és megjegyezték: „Mi történt Saullal, Kis fiával? Már Saulból is próféta lett?” Innen származik az a mondás: „Már Saulból is próféta lett?”
Valaki azt mondta a próféták csapatáról: „De hiszen ezeknek nincs is vezetőjük!”[af]
Saul hazaérkezik
13 Amikor Saul befejezte a prófétálást, az otthonához közeli szent helyre ment.
14 Saul nagybátyja megkérdezte őt és a szolgáját: „Merre jártatok?”
„Kerestük az elkódorgott szamarakat, de nem találtuk sehol, hát elmentünk Sámuelhez” — felelt Saul.
15 „Na, és mit mondott Sámuel?” — kérdezte a nagybátyja.
16 „Megmondta, hogy a szamarak már megkerültek” — válaszolt Saul. De arról nem szólt egy szót sem, amit Sámuel a királyságról mondott.
Királyválasztás
17 Ezután Sámuel összehívta Izráel egész népét az Örökkévaló elé, Micpába. 18 Ott ezt mondta a nép előtt: „Ezt üzeni nektek az Örökkévaló, Izráel Istene: »Én hoztam ki Izráelt Egyiptomból, és mentettelek ki titeket az egyiptomiak hatalmából, és mindazoknak a királyoknak az uralma alól, akik elnyomtak titeket.« 19 Ti most mégis elutasítottátok Isteneteket, aki megszabadított titeket minden nyomorúságból és bajból, mert mindenáron királyt akartok magatoknak.
Álljatok hát az Örökkévaló elé törzsenként és nemzetségenként!”
20 Akkor Sámuel az Örökkévaló elé állította Izráel törzseit, és a sorshúzás Benjámin törzsét választotta ki. 21 Majd ennek a törzsnek a nemzetségei következtek, és a sorshúzás Matri nemzetségét jelölte meg. Végül Matri nemzetségének férfiait állították egyenként az Örökkévaló elé[ag], és a sorshúzás Sault, Kis fiát választotta ki. Őt azonban hiába keresték, nem találták sehol.
22 Megkérdezték az Örökkévalót, hogy Saul eljött-e a gyűlésre, és ő azt válaszolta: „Igen, itt van, csak elrejtőzött az úti csomagok között.” 23 Odafutottak, elhozták Sault, és a nép elé állították. Mindenki azonnal látta, hogy egy fejjel kimagaslik a tömeg közül.
24 Sámuel így kiáltott a népnek: „Nézzétek, ő az, akit az Örökkévaló kiválasztott! Látjátok, hogy nincs hozzá hasonló?!”
A nép pedig ujjongva kiáltotta: „Éljen a király!”
25 Sámuel akkor mindenki előtt kihirdette a király jogait és kötelességeit. Majd ezeket a törvényeket feljegyezte egy könyvtekercsbe, amelyet elhelyezett az Örökkévaló jelenlétében, a Szent Sátorban. Ezután Sámuel feloszlatta a népgyűlést, és mindenki hazatért.
26 Saul is hazament Gibeába. Voltak olyan harcosok, akiknek a szívét Isten arra indította, hogy csatlakozzanak Saulhoz, ők ettől fogva Saullal tartottak, és Gibeába is vele mentek. 27 De voltak olyan semmirekellő emberek is, akik nem fogadták el Sault, és nem adtak neki semmiféle ajándékot. Sőt, ezt mondták: „Ugyan, mit tehet ez az egy ember, hogy megszabadítson bennünket ellenségeinktől?” Saul azonban nem szólt erre semmit.
Náhás, az ammoniak királya
Náhás király, az ammoniak uralkodója megtámadta Gád és Rúben törzsét: a férfiaknak megvakította a jobb szemét, és nem hagyta, hogy bárki segítsen rajtuk. A Jordán keleti oldalán lakó izráeli férfiakat majdnem mind így megnyomorította. De 7 000 férfinak sikerült elmenekülnie az ammoniak elől, és Jábes-Gileád városában találtak menedéket.[ah]
11 Ezután körülbelül egy hónap múlva[ai] Náhás, az ammoniak királya, seregével körülzárta a gileádi Jábes városát, és tábort vert alatta. Jábes lakói megüzenték Náhásnak: „Köss velünk szövetséget, akkor az alattvalóid leszünk!”
2 Náhás azonban ezt válaszolta: „Ha eltűritek, hogy egész Izráel gyalázatára Jábes minden egyes lakójának kiszúrjam a jobb szemét, akkor hajlandó leszek szövetséget kötni veletek.”
3 A város vezetői erre így válaszoltak: „Adj nekünk 7 nap haladékot! Hadd küldjünk követeket Izráel minden részébe, és ha senki sem jön segítségünkre, megadjuk magunkat.”
Saul legyőzi az ammoniakat
4 Így is lett, elküldték a követeket, akik eljutottak Gibeába, Saul városába is, ahol kihirdették Jábes lakóinak segélykérését. Az emberek, mikor ezt meghallották, keserves sírásra fakadtak, és hangosan jajgattak. 5 Saul ekkor éppen a szántóföldjén dolgozott az ökreivel. Amikor munkája végeztével visszaérkezett a városba, megkérdezte: „Mi ez a nagy sírás és jajveszékelés?”
Az emberek elmondták neki, amit a jábesi követek kihirdettek. 6 Amint ezt Saul meghallotta, Isten Szelleme nagy erővel betöltötte, és haragra lobbant. 7 Fogta két igásökrét, levágta és feldarabolta őket. Majd a követek kezébe adta a darabokat ezzel az üzenettel: „Menjetek, és mindenhol hirdessétek ki Izráelben: »Erre a sorsra jutnak azoknak az ökrei, akik nem vonulnak hadba Saul és Sámuel vezetésével!«”
Ennek hatására nagy istenfélelem szállt a népre, és minden hadköteles férfi egy emberként hadba vonult. 8 Júdából 30 000, Izráel többi törzséből pedig 300 000 harcos gyűlt össze Bezek városában, ahová Saul hívta őket, hogy seregszemlét tartson.
9 A követekkel megüzenték Jábes lakóinak: „Ne féljetek, mire holnap délben a nap melegen süt, ti már szabadok lesztek!”
Azok visszamentek Jábesbe, ahol nagy örömmel fogadták a felmentő sereg hírét. 10 Azután megüzenték Náhás királynak: „Holnap kivonulunk hozzád, és azt tehetsz velünk, amit akarsz.”
11 Azon az éjjelen Saul három csapatra osztotta seregét. Azután még az éjszakai sötétségben, a harmadik őrség idején[aj] megtámadta az ammoniak táborát, és délig egyfolytában vágta őket. Akik életben maradtak az ammoniak közül, azok a szélrózsa minden irányába elmenekültek: még csak kettő sem maradt együtt közülük.
12 Az emberek megkérdezték Sámuelt, hogy kik voltak azok, akik nem akarták, hogy Izráelben Saul király uralkodjon, ugyanis meg akarták ölni őket.
13 De Saul lecsendesítette a katonáit: „Senkit sem szabad megölnötök, hiszen az Örökkévaló ma szabadította meg Izráelt ellenségeitől!”
14 Sámuel pedig ezt indítványozta a seregnek: „Jöjjetek, menjünk Gilgálba, és erősítsük meg, hogy Saul a királyunk!”
15 Ekkor mind felvonultak Gilgálba. Ott, az Örökkévaló jelenlétében ismét királlyá tették Sault, hálaáldozatokat mutattak be az Örökkévalónak. Saul és Izráel egész népe együtt ünnepelt.
Sámuel búcsúbeszéde
12 Sámuel ezt mondta Izráel egész közössége előtt: „Látjátok, megtettem, amire kértetek: királyt állítottam Izráel élére. 2 Most már van királyotok, aki vezessen[ak] titeket, én pedig megöregedtem és megőszültem, fiaim is felnőttek, és közöttetek élnek.
Ifjúságomtól fogva mindmáig vezettelek titeket.
3 Itt állok előttetek, most mondjátok a szemembe az Örökkévaló és a király előtt, ha valakinek elvettem ökrét, vagy szamarát! Most szóljatok, ha valakit becsaptam, megkárosítottam, vagy ajándékot fogadtam el tőle megvesztegetésül, hogy a javára ítéljek! Szóljatok, és ha kárt okoztam, jóváteszem.”
4 A nép egyhangúlag válaszolta: „Nem, Sámuel, nem csaptál be, sem nem károsítottál meg senkit; és nem fogadtál el ajándékot sem.”
5 Sámuel akkor ezt mondta: „Az Örökkévaló és a király legyen a tanúm, hogy a mai napon mindezekben a dolgokban ártatlannak találtatok engem!”
„Igen, az Örökkévaló a tanú erre!” — válaszolta a nép egyhangúlag.
6 „Valóban, az Örökkévaló a tanú[al] — folytatta Sámuel —, aki kiválasztotta Mózest és Áront, és általuk kihozta őseinket Egyiptomból. 7 Most pedig hallgassatok meg figyelmesen,[am] hadd pereljek veletek az Örökkévaló előtt, és hadd hirdessem[an] szabadító tetteit, amelyeket értetek és őseitekért vitt véghez!
8 Emlékezzetek rá, hogy Jákób és családja Egyiptomba költözött, ahol az egyiptomiak rosszul bántak őseitekkel![ao] Amikor őseitek az Örökkévalóhoz kiáltottak segítségért, ő Mózest és Áront küldte, hogy vezessék ki a népet Egyiptomból, és telepítsék le ezen a helyen.
9 Őseink mégis elfordultak Istenüktől, az Örökkévalótól, aki ezért kiszolgáltatta őket az ellenséges hadseregeknek: Siserának, Hácór városa hadvezérének, a filiszteusoknak és Moáb királyának, akik mind Izráel ellen harcoltak. 10 Szorult helyzetükben őseink megint az Örökkévalóhoz kiáltottak segítségért. Ezt mondták neki: »Örökkévaló, vétkeztünk ellened, mert elfordultunk tőled, és a Baálokat és Astárótot szolgáltuk. Most mégis kérünk, szabadíts meg bennünket ellenségeinktől, és újra téged szolgálunk!«
11 Válaszul az Örökkévaló elküldte Jerubbaált (Gedeont), Bárákot,[ap] Jeftét és Sámsont[aq] — általuk szabadított meg titeket ellenségeitektől, akik körülvettek benneteket. Azután ismét biztonságban élhettetek.
12 De amikor Náhás, az ammoniak királya megtámadott bennünket, azt mondtátok nekem: »Nem, mi mégis azt akarjuk, hogy király uralkodjon fölöttünk!« Igen, ezt mondtátok akkor, amikor pedig Istenetek, maga az Örökkévaló a királyotok!
13 Most hát itt van a királyotok, akit kértetek, és magatoknak választottatok! Látjátok, az Örökkévaló királyt adott nektek! 14 Ha félitek és szolgáljátok az Örökkévalót, ha engedelmeskedtek szavának, ha nem hágjátok át az Örökkévaló parancsait; ha ti is követitek, meg a királyotok is követi az Örökkévalót, Istenünket — akkor ő megment titeket.[ar] 15 De ha nem engedelmeskedtek az Örökkévaló szavának, ha áthágjátok parancsait, akkor az Örökkévaló ellenetek és királyotok ellen fordul, és elpusztít benneteket.[as]
16 Most pedig jól figyeljetek! Lássátok meg, hogy milyen nagy dolgot tesz az Örökkévaló a szemetek láttára! 17 Kiáltani fogok az Örökkévalóhoz, és annak ellenére, hogy éppen búzaaratás ideje[at] van, az Örökkévaló nagy mennydörgést és esőt küld ránk — hogy megértsétek és elismerjétek, milyen nagyot vétettetek az Örökkévaló ellen, mikor királyt kértetek magatoknak!”
18 Ezután Sámuel kiáltott az Örökkévalóhoz, aki zivatart küldött nagy mennydörgéssel és esővel még azon a napon. Ezt látva az egész nép nagyon megrettent az Örökkévalótól és Sámueltől.
19 Ezt kérte a nép: „Sámuel, kérünk, hogy imádkozz értünk, szolgáidért, Istenedhez, az Örökkévalóhoz, hogy ne haljunk meg! Most már látjuk, hogy milyen sokat vétkeztünk az Örökkévaló ellen, és most ráadásul még királyt is kértünk tőle!”
20 „Ne féljetek! — biztatta őket Sámuel. — Igaz, sok gonoszságot követtetek el, de ezentúl kövessétek és szolgáljátok az Örökkévalót teljes szívvel-lélekkel! Soha ne forduljatok el tőle! 21 Ne pártoljatok a bálványokhoz, amelyek nem segítenek rajtatok, nem tudnak megszabadítani, mert semmik azok!
22 Hiszen az Örökkévaló — az ő fenséges nevéért — nem hagyja el népét, mert kedvét lelte abban, hogy titeket a saját népévé tegyen! 23 Ami pedig engem illet, soha nem fogom abbahagyni, hogy imádkozzam értetek. Különben vétkeznék az Örökkévaló ellen! Továbbra is tanítani foglak benneteket, hogyan válasszátok a jó és helyes utat. 24 Csak féljétek, tiszteljétek és szolgáljátok az Örökkévalót teljes szívvel-lélekkel, és el ne feledkezzetek, milyen sok hatalmas dolgot tett értetek! 25 De ha folytonosan csak vétkeztek, akkor az Örökkévaló elsöpör titeket innen királyotokkal együtt!”
Saul harcai a filiszteusokkal
13 Saul 30 éves korában[au] lett Izráel királya, és 40 évig uralkodott. 2 Kiválasztott Izráelből a hadköteles férfiak közül 3 000 harcost. Ebből 2 000 főt maga mellett tartott Mikmászban és Bétel hegyvidékén, 1 000 fő pedig Jonatánnak, Saul fiának a vezetése alatt Gibeában állomásozott, Benjámin törzsi területén. A többi hadköteles férfit hazaküldte.[av]
3 Jonatán elfoglalta a filiszteusok Gebában fölállított helyőrségét. Ennek híre ment a filiszteusok között, akik azt mondták: „Föllázadtak a héberek!”[aw] Saul kiadta a parancsot, hogy fújják meg a sófárt az egész országban, vagyis hadba szólította Izráel harcosait. 4 Így egész Izráel hallotta a hírt: „Saul serege vereséget mért a filiszteusokra, akik haragra gyúltak Izráel ellen”. Ezért minden harcos Saulhoz gyülekezett Gilgálba.
5 A filiszteusok is hadba vonultak, és sereget gyűjtöttek Izráel ellen. Seregükben 3 000[ax] harci szekér, 6 000 ló és számtalan gyalogos volt. Olyan sokan voltak, mint a homokszemek a tenger partján. Felvonultak, és tábort vertek Mikmász mellett, Bét-Áventől keletre.
6 Amikor az izráeli katonák látták, hogy bajba kerültek, mert a filiszteusok szorongatják őket, akkor közülük sokan elfutottak a harcból, és elrejtőztek a barlangokban, a sziklák közötti szakadékokban, a ciszternákban és egyéb föld alatti üregekben. 7 Olyanok is voltak, akik átkeltek a Jordán keleti partjára, és Gád földjére meg Gileádba menekültek. Eközben Saul még mindig Gilgálnál várakozott, és a vezetése alatt lévő sereg félt.
8 Sámuel megmondta Saulnak, hogy várja meg, amíg ő is Gilgálba érkezik. Saul tehát várt Sámuelre, aki azonban még 7 nap múltán sem érkezett meg. Eközben a harcosok kezdtek szétszéledni Saul mellől. 9 Végül Saul nem várt tovább, hanem azt mondta: „Hozzátok ide az égő- és hálaáldozathoz szükséges dolgokat!” Azután ő maga mutatta be az égőáldozatot. 10 De alighogy befejezte, Sámuel megérkezett, és Saul eléje sietett, hogy köszöntse.
11 Amikor Sámuel látta, hogy mi történt, ezt kérdezte: „Hogy tehettél ilyet?!”
Saul így mentegetőzött: „Azért tettem, mert láttam, hogy lassanként minden katonám elszéled mellőlem és magamra hagy, te pedig nem jöttél a megbeszélt időre, közben a filiszteusok serege már összegyűlt ellenünk Mikmásznál. 12 Attól féltem, hogy a filiszteusok megtámadnak, amíg én tétlenül várakozom itt Gilgálnál, és még be sem mutattuk az áldozatot, hogy megnyerjük az Örökkévaló jóindulatát. Kénytelen voltam hát magam bemutatni az égőáldozatot helyetted.”
13 Sámuel azonban ezt válaszolta: „Mekkora ostobaságot követtél el! Megszegted Istened, az Örökkévaló parancsát! Pedig ha engedelmeskedtél volna neki, most az Örökkévaló örökre megerősítette volna családod kezében a királyságot Izráel fölött! 14 Így azonban még a te uralmad sem lesz tartós. Mivel nem engedelmeskedtél annak, amit az Örökkévaló parancsolt neked, keresett az Örökkévaló mást helyetted. Választott magának szíve szerint való férfit, és őt teszi majd népe fejedelmévé.” 15 Ezután Sámuel otthagyta Sault Gilgálban és elment.
Saul pedig a csapatát Gilgálból,[ay] Gibeába vezette, Benjámin földjére, hogy csatlakozzanak a többiekhez. Ezután megszámolta, hányan maradtak mellette, és úgy találta, hogy mintegy 600 katonája van. 16 Ezután Saul és a fia, Jonatán, meg a seregük egy ideig Gibeában maradtak.
Ugyanekkor a filiszteusok serege Mikmásznál táborozott. 17 Innen három portyázó csapat indult ki. Az egyik észak felé ment, Ofrá irányába, Súál földjére. 18 A másik nyugatra tartott, Bét-Horon felé. A harmadik keletre indult, a határ irányába, azon az úton, amelyről a Cebóim völgyét lehet látni a puszta felé.
19 Ebben az időben még egész Izráel földjén nem lehetett kovácsmestert találni. A filiszteusok nem engedték, hogy akár csak egyetlen kovács is Izráelben éljen, mert attól féltek, hogy az izráeliek kardot vagy dárdát készítenek maguknak. 20 Így azután az izráeliek kénytelenek voltak elmenni a filiszteusok kovácsaihoz, ha ekevasuk, kapájuk, fejszéjük vagy sarlójuk[az] élezésre vagy javításra szorult. 21 Ezek a kovácsok pedig az izráeliektől magas árakat kértek. Az ekevas vagy kapa élezését egy pim ezüstért[ba] vállalták, de még a fejsze élezése vagy az ösztöke[bb] javítása is ennek a felébe került. 22 Így történt, hogy a csata napján Sault és Jonatánt kivéve az egész izráeli seregben senkinek nem volt kardja vagy fémhegyű dárdája.
23 A filiszteusok egyik előőrse már a mikmászi hágóig nyomult.
Jonatán nagy győzelmet szerez Izráelnek
14 Akkoriban történt, hogy Jonatán, Saul fia azt mondta fegyverhordozójának: „Gyere, menjünk át a völgy túlsó oldalára, és támadjuk meg a filiszteusok előőrsét!” De apjának nem szólt a tervéről.
2 Saul ekkor egy gránátalmafa alatt ült, Gibea határában, ahol csépelni szoktak. Mintegy 600 harcos volt vele.[bc] 3 Ahijjá pap is mellette volt, aki az efódot viselte. Ahijjá Ahitúb fia volt, ez pedig Íkábód testvére és Fineás fia. Éli, Fineás apja korábban Silóban az Örökkévaló papja volt.
Saul seregében senki sem tudta, hogy Jonatán elment a táborból. 4-5 Jonatán azt tervezte, hogy a hágón keresztül közelíti meg a filiszteusok előőrsét. A hágó két oldalán volt egy-egy nagy szikla. Az egyik az északi oldalon állt, Mikmásszal szemben, ezt Bócécnek hívták. A másik a déli oldalon emelkedett, Gebával szemben, ennek Szenne volt a neve.
6 Tehát Jonatán ezt mondta a fegyverhordozójának: „Gyere velem, támadjuk meg ezeket a körülmetéletleneket: menjünk föl a filiszteusok előőrséhez! Hátha megsegít bennünket az Örökkévaló a harcban! Számára nem akadály, hogy csak ketten vagyunk. Ha győzelmet ad nekünk, mindegy, hogy sokan vagyunk-e vagy kevesen.”
7 Ő ezt felelte: „Tégy, ahogy jónak látod. Indulj előre, én meg követlek, bármit is akarsz tenni.”
8 „Figyelj rám! — mondta Jonatán. — Most átkelünk a völgyön, de nem rejtőzünk el, hanem hagyjuk, hogy a filiszteusok meglássanak bennünket. 9 Ha azt mondják: »Várjatok csak, mindjárt odamegyünk!« — akkor megállunk, és bevárjuk őket. 10 De ha azt mondják: »Gyertek csak fel ide!« — akkor felmászunk a meredek oldalon hozzájuk, mert ez lesz a jele, hogy az Örökkévaló nekünk adta a győzelmet!”
11 Azzal elindultak. Amikor a filiszteusok őrei észrevették őket, gúnyolódni kezdtek: „Nézd csak! A héberek előmásztak a föld alatti lyukakból, ahová félelmükben elbújtak.” 12 Azután lekiabáltak Jonatánnak és a társának: „Gyertek csak föl ide, majd mutatunk nektek valamit!”
Jonatán ezt mondta a fegyverhordozójának: „Gyere csak utánam! Most már biztos, hogy az Örökkévaló Izráelnek adta a győzelmet a filiszteusok fölött!” 13 Mindketten nekiindultak a meredek hegyoldalnak, Jonatán elől, a társa utána, és négykézláb fölmásztak a filiszteusokhoz. Összecsaptak velük, és a filiszteusok csak úgy hullottak előttük! Jonatán vágta őket elől, a fegyverhordozója meg öldöste azokat, akik hátulról támadtak. 14 Ebben az első összecsapásban — amely mindössze egy fél holdnyi területen zajlott — Jonatán és a társa vagy 20 filiszteust ölt meg.
15 Ennek hatására a filiszteusok táborában igen nagy riadalom támadt. Megrémült az egész sereg a csatamezőn, az előőrsök, és a portyázó csapatok is. Földrengés támadt, és a filiszteusokat nagy félelem fogta el.
16 Észrevették ezt Saul seregének az őrszemei is, akik Benjámin földjén, Gibeában figyelték az ellenséget. Látták, hogy a filiszteusok serege szétszéled. 17 Akkor Saul megparancsolta a tisztjeinek, hogy számolják meg a hozzájuk beosztott harcosokat, és derítsék ki, hogy kik hiányzanak a seregből.
Hamarosan kiderült, hogy Jonatán és a fegyverhordozója hiányzik. 18 Saul ekkor szólt Ahijjának: „Hozd ide az efódot!”
Abban az időben Ahijja viselte az efódot Izráel népe előtt.[bd] 19 Miközben Saul Ahijjával beszélt, a filiszteusok táborában egyre nőtt a zűrzavar és a zaj. Emiatt Saul türelmetlen lett, és azt mondta Ahijjának: „Hagyd abba!”
20 Azután Saul összeszedte seregét, és megtámadta a filiszteusokat, akik teljesen összezavarodtak, és már egymás ellen fordították fegyvereiket. 21 A filiszteusok seregében voltak olyan héberek is, akik a filiszteusokkal együtt vonultak harcba Saul serege ellen. Most azonban ezek is átálltak Saul és Jonatán oldalára. 22 Voltak olyan izráeli katonák, akik korábban elbújtak a barlangokba Efraim hegyvidékén. Mikor ezek meghallották, hogy az ellenség megfutamodott, előjöttek rejtekhelyeikről, és ők is üldözni kezdték a menekülő filiszteusokat. 23 Így az Örökkévaló megmentette Izráel népét azon a napon. A csata még Bét-Áven városán túlra is kiterjedt. Az egész sereg Saullal tartott, így már 10 000 katonája volt. A csata kiterjedt Efraim egész dombvidékére és annak minden városára.[be]
24 De Saul nagy hibát követett el azon a napon.[bf] Ugyanis kihirdette a seregében: „Átkozott legyen, aki naplemente előtt egy falatot is eszik, mielőtt teljesen le nem győzöm ellenségeimet!” Emiatt a harcoló sereg egész nap böjtölt.
25-26 A filiszteusok üldözése közben Saul katonái egy erdőn haladtak keresztül, ahol lépes mézet találtak, amelyből csak úgy folyt a méz a földre. De senki sem mert enni belőle, mert féltek az átoktól. 27 Jonatán azonban nem volt jelen, amikor Saul megeskette a seregét, hogy böjtölni fognak. A kezében lévő botot Jonatán a mézbe mártotta, és evett abból egy keveset. Ettől felüdült és megerősödött.
28 Az egyik katona azonban megmondta Jonatánnak, hogy apja átok terhe alatt megtiltotta, hogy bárki is egyen valamit azon a napon, és emiatt olyan kimerült az összes harcos a seregben.
29 Jonatán ezt felelte: „Apám, bizony bajt okozott az országnak! Látod, én csak egy kis mézet kóstoltam, mégis mennyire felüdültem! 30 Hát még, ha seregünk ehetett volna a zsákmányból, amit ellenségeinktől szereztünk! Mennyivel nagyobb lehetne most a győzelmünk!”
31 Azon a napon tehát Izráel serege legyőzte a filiszteusokat. Mikmásztól Ajjálónig harcoltak velük. A nap végére azonban a győztes harcosok nagyon kimerültek. 32 Este azután — amikor már szabad volt enniük — a zsákmányra vetették magukat, hogy valami ételt készítsenek maguknak. A zsákmányolt állatok közül birkákat, ökröket és borjakat vágtak le. De a földön vágták le az állatokat, és a húst a nagy sietségben úgy fogyasztották el, hogy a vér is benne maradt.
33 Valaki jelentette Saulnak, hogy a katonák vétkeznek az Örökkévaló ellen, mert a húst a benne lévő vérrel együtt eszik meg.
Saul ezt mondta: „Vétkeztetek!” Majd megparancsolta, hogy hozzanak elé egy nagy követ.
34 Majd szétküldte a táborba hírnökeit, és kihirdette: „Mindenki hozza a levágni való állatot Saul elé a nagy kőhöz, és ott vágja le, csak azután készítsen belőle ételt! Senki ne vétkezzen az Örökkévaló ellen azzal, hogy véresen eszi a húst!”
A katonák így is tettek: aznap este mindenki odavitte a nagy kőhöz a kiszemelt állatot, és ott vágta le. 35 Így épített Saul oltárt az Örökkévalónak életében először.
36 Ekkor Saul azt mondta: „Még ma éjjel induljunk a filiszteusok üldözésére, senkit ne hagyjunk életben közülük! Fosszuk ki őket reggelig!”
Katonái azt mondták: „Legyen úgy, ahogyan jónak látod, királyunk!”
De a pap azt javasolta: „Előbb kérjük Isten tanácsát!”
37 Saul ezt elfogadta, és megkérdezte Istent: „Üldözzem-e a filiszteusokat? Győzelmet adsz-e Izráelnek?” De Istentől nem jött semmilyen válasz azon a napon.
38 Akkor Saul magához hívta a sereg vezetőit, és ezt mondta: „Gyertek, nézzünk utána, miféle vétek történt ma közöttünk? 39 Esküszöm az Élő Örökkévalóra, aki Izráel Szabadítója, hogy aki vétkezett, az halálnak halálával fog meghalni, még ha a saját fiam, Jonatán lenne is az!” De a katonák mélyen hallgattak, senki nem szólt egy szót sem.
40 Akkor Saul azt mondta a seregnek: „Ti mindannyian álljatok az egyik oldalra, én és Jonatán meg a másikra!”
„Ahogy kívánod, királyunk!” — felelték a katonák.
41 Akkor Saul így imádkozott: „Örökkévaló, Izráel Istene! Miért nem válaszoltál ma szolgádnak? Kérlek, mutasd meg, ki vétkezett! Ha én, vagy Jonatán vétkeztünk, kérlek, válaszolj az Úrím által, ha pedig néped, Izráel vétkezett, a Tummím által!”[bg]
A sorshúzás Sault és Jonatánt jelölte meg, így a hadsereg ártatlannak bizonyult. 42 „Ismét húzzatok sorsot — rendelkezett Saul —, hadd lássuk, melyikünk vétkezett! Akit pedig az Örökkévaló kiválaszt, az haljon meg!” De a katonák azt mondták: „Ne tegyük ezt!” Saul azonban ragaszkodott hozzá, ezért ismét sorsot vetettek Saul és Jonatán között.[bh] Ezúttal a sors Jonatánra esett.
43 „Fiam, Jonatán, mit tettél?” — kérdezte Saul.
„Csak egy kis mézet kóstoltam: a pálcám végét belemártottam. Most ezért kell meghalnom?”
44 „Bizony, halálnak halálával kell meghalnod, Jonatán! — válaszolta Saul. — Isten engem úgy segéljen!”
45 Ekkor azonban a harcosok közbeléptek, és ellenálltak Saulnak: „Jonatán haljon meg?! Isten ments! Hiszen ő szerezte Izráelnek ezt a nagy győzelmet! Esküszünk az Élő Örökkévalóra, hogy Jonatánnak egy haja szála sem görbülhet meg, mert Isten segítségével ő szerezte a győzelmet!” Így váltotta meg Jonatánt a haláltól Izráel serege.
46 Ekkor Saul letett arról, hogy üldözze a filiszteusokat, akik így visszatértek a saját országukba.
Saul uralkodásának összegzése
47 Saul kiterjesztette uralmát az Izráelen kívüli területekre[bi] is: háborút viselt ellenségeivel, akik minden oldalról körülvették országát. Harcolt a moábiakkal, az ammoniakkal, az edomiakkal, Cóbá királyával meg a filiszteusokkal, és minden hadjáratában győzelmet aratott.[bj] 48 Bátran és hősiesen harcolt, legyőzte az amálekieket, és megszabadította Izráelt ezektől a fosztogatóktól.
49 Három fia volt: Jonatán, Jisvi és Malkisúa. Két leánya közül az idősebbet Mérabnak, a fiatalabbat Mikálnak hívták. 50 Saul felesége Ahinóam, Ahimaac leánya volt.
Saul hadseregének vezére Abner, Nér fia, ez utóbbi pedig Saul nagybátyja volt. 51 Saul apja, Kís és Abner apja, Nér Abiél fiai voltak.
52 Izráelnek Saul egész uralkodása alatt állandóan súlyos harcokat kellett vívnia a filiszteusokkal. Emiatt Saul, ha az országában valahol látott egy-egy bátor és erős férfit, akkor azonnal bevette a seregébe.
Saul hadjárata az amálekiek ellen
15 Sámuel azt mondta Saulnak: „Az Örökkévaló engem küldött, hogy fölkenjelek téged népének, Izráelnek királyává, ezért hallgasd meg és kövesd az Örökkévaló szavát! 2 Ezt üzeni neked az Örökkévaló, a Seregek Ura: »Számon tartom, amit az amálekiek tettek Izráel népével! Nem felejtettem el, hogyan állta útját Izráelnek, amikor az kijött Egyiptomból. 3 Indulj hát, támadd meg az amálekieket, és egészen pusztíts el mindent, ami az övék! Senkit és semmit se kímélj meg! Öld meg a férfiakat és nőket, gyerekeket és csecsemőket; és pusztítsd el még ökreiket, juhaikat, tevéiket és szamaraikat is!«”
4 Saul összegyűjtötte és megszemlélte seregét Teláimban. Júdából 10 000 fő, a többi törzsből pedig 200 000 gyalogos katona gyűlt össze. 5 Elindultak, és az amálekiek városa közelében, a völgyben lesben álltak. 6 Saul megüzente a kénieknek: „Távozzatok el innen, menjetek ki az amálekiek közül, hogy ne pusztítsalak el titeket is velük együtt, mert ti jóindulattal bántatok Izráel népével, mikor kijött Egyiptomból!” A kéniek el is mentek onnan.
7 Ezután Saul megtámadta az amálekieket, és vágta őket Havilától egészen a Súrba vezető útig, amely Egyiptom határa mellett fekszik. 8 Foglyul ejtette Agágot, az amálekiek királyát is, annak népét pedig mind kardélre hányta. 9 Saul és serege azonban életben hagyta Agágot, és az állatok közül is csak a hitványabbját pusztították el. A legszebb juhokat, kecskéket, marhákat, a hízott állatokat és a bárányokat megkímélték.
Saul és Sámuel utolsó találkozása
10 Ezután az Örökkévaló szólt Sámuelnek: 11 „Már bánom, hogy Sault királlyá tettem, mert hátat fordított nekem: nem végezte el, amit parancsoltam neki.” Sámuel ezen annyira felháborodott, hogy egész éjjel kiáltott az Örökkévalóhoz.
12 Másnap azonban már korán reggel Saulhoz indult. Közben megtudta, hogy Saul elment Kármelbe, hogy ott emlékoszlopot állítson magának, majd utána továbbment Gilgálba.
Sámuel elment Saulhoz, aki éppen égőáldozatot mutatott be az Örökkévalónak, abból a zsákmányból, amelyet az amálekiektől szerzett.[bk]
13 Amikor Sámuel megérkezett, Saul köszöntötte: „Áldjon meg téged az Örökkévaló! Teljesítettem, amit az Örökkévaló parancsolt.”
14 „Akkor miféle juhbégetést hallok a táborban, s mit jelent ez a marhabőgés, amely most is hallatszik?” — kérdezte Sámuel.
15 „Ezeket az állatokat a katonák zsákmányolták az amálekiektől. A színe-javát megkímélték, hogy Istenednek, az Örökkévalónak áldozzuk a legszebb juhokat és marhákat. De a többit tényleg mind elpusztítottuk” — válaszolta Saul.
16 „Ugyan hagyd ezt! — vágott közbe Sámuel. — Hadd mondjam el, mit mondott nekem az Örökkévaló a múlt éjjel.”
„Mit mondott?” — kérdezte Saul.
17 Sámuel ezt válaszolta: „Látod, az Örökkévaló Izráel királyává tett téged, Izráel törzseinek a vezetője lettél, pedig milyen kicsinek és jelentéktelennek érezted magad! 18 Az Örökkévaló bízott meg azzal, hogy indulj el, és harcolj az amálekiek ellen, amíg teljesen ki nem pusztítod ezt a gonosz népet! 19 Miért nem hajtottad végre az Örökkévaló parancsát? Miért vettél el a zsákmányból? Miért tettél olyat, amit az Örökkévaló rossznak tart?”
20 „De hiszen én engedelmeskedtem az Örökkévalónak! — védekezett Saul. — Teljesítettem, amivel megbízott, és teljesen elpusztítottam az amálekieket! Csak egyvalakit kíméltem meg: Agágot, a királyukat. 21 A katonáim nem ölték le az összes zsákmányolt állatot, ahogy kellett volna, hanem megkímélték a színe-javát, hogy feláldozzák Istenednek, az Örökkévalónak itt, Gilgálban.”
22 Sámuel azonban így felelt:
„Vajon örömmel fogad-e az Örökkévaló égőáldozatot és véresáldozatot
engedelmesség helyett?
Bizony, inkább kívánja, hogy szavát megfogadd,
mint a sok-sok áldozatot!
Jobb, ha engedelmesen követed parancsát,
mint ha kosok kövérjét áldozod neki!
23 Mert az engedetlenség bűne, olyan mint a varázslás,
és az ellenszegülés, mint a bálványimádás!
Félretoltad az Örökkévaló szavát,
ezért ő is félretett téged,
s a királyságot elvette tőled.”
24 Saul elismerte: „Vétkeztem az Örökkévaló ellen, mert megszegtem parancsát, és nem azt tettem, amit mondtál nekem. De csak azért, mert féltem a néptől, és engedtem szavuknak. 25 Most azonban, kérlek, bocsáss meg, és jöjj velem vissza, hogy leboruljak az Örökkévaló előtt.”
26 „Nem megyek! — válaszolta Sámuel. — Elutasítottad az Örökkévaló szavát, ezért ő is elutasított téged, s a királyságot elvette tőled.” 27 Azzal sarkon fordult, hogy elmenjen. De Saul megragadta Sámuel köpenyét, amely így elszakadt. 28 „Látod, az Örökkévaló is így szakította el tőled a mai napon Izráel királyságát — mondta ekkor Sámuel —, és olyannak adta, aki különb nálad. 29 Izráel Istene, az Örökkévaló nem hazudik, és nem vonja vissza, amit mondott. Nem olyan ő, mint az emberek, hogy meggondolja magát.”
30 Saul tovább kérlelte: „Igaz, hogy vétkeztem, de kérlek, ne szégyeníts meg a népem vezetői és egész Izráel előtt! Jöjj velem vissza, hogy leboruljak Istened, az Örökkévaló előtt!” 31 Sámuel végül engedett neki, és Saullal együtt tért vissza a vezetőkhöz. Saul pedig leborult az Örökkévaló előtt.
32 Azután Sámuel ezt mondta: „Vezessétek elém Agágot, az amálekiek királyát!”
Elővezették a megkötözött Agágot, aki azt gondolta: „Biztosan nem fognak megölni!”[bl]
33 Sámuel így szólította meg: „Ahogy a te kardod megfosztotta gyermekeiktől az anyákat, úgy legyen a te anyád is gyermektelenné!” Azzal fogta a kardját, és darabokra vagdalta Agágot az Örökkévaló jelenlétében, Gilgálban.
34 Ezután Sámuel hazament Rámába, és Saul is hazatért Gibeába. 35 Sámuel ettől fogva nem látta többé Sault, de bánkódott miatta.
Az Örökkévaló is megbánta, hogy Sault királlyá tette Izráel fölött.
Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center