Print Page Options
Previous Prev Day Next DayNext

Bible in 90 Days

An intensive Bible reading plan that walks through the entire Bible in 90 days.
Duration: 88 days
Hungarian Károli (KAR)
Version
1 Sámuel 2:30-15:35

30 Azért így szól az Úr, Izráelnek Istene, jóllehet megmondottam, hogy a te házad és atyádnak háza mindörökké én elõttem jár; de most, [azt] mondja az Úr, távol legyen tõlem, mert a kik engem tisztelnek, azoknak tisztességet szerzek, a kik azonban engem megutálnak, megutáltatnak.

31 Ímé, napok jõnek, és levágom a te karodat és atyád házának karját, hogy ne legyen vén [ember] a te házadban.

32 És meglátod az [Isten] hajlékának szorongattatását, mind a helyett, a mi jót cselekedett volna Izráellel; és nem lészen vén [ember] a te házadban soha.

33 Mindazonáltal nem fogok mindenkit kiirtani oltárom mellõl, te éretted, hogy szemeidet emészszem és lelkedet gyötörjem; de egész házadnépe férfikorban hal meg.

34 És az legyen elõtted a jel, a mi következik két fiadra, Hofnira és Fineásra, hogy egy napon halnak meg mind a ketten.

35 Támasztok azonban magamnak hûséges papot, ki kedvem és akaratom szerint cselekszik; és építek néki állandó házat, és az én felkentem elõtt fog járni mindenkor.

36 És lészen, hogy mind az, a ki megmarad a te házadból, eljön, hogy leboruljon elõtte [egy] ezüst pénzecskéért és [egy] darab kenyérért, [és ezt] mondja: ugyan helyezz el engem a papi tisztségek egyikébe, hogy ehessem [egy] falat kenyeret.

És a gyermek Sámuel szolgál vala az Úrnak Éli elõtt. És abban az idõben [igen] ritkán volt az Úrnak kijelentése, nem vala nyilván való látomás.

És történt egyszer, mikor Éli az õ [szokott] helyén aludt, (szemei pedig homályosodni kezdének, hogy látni sem tudott),

És az Istennek szövétneke még nem oltatott el, és Sámuel az Úrnak templomában feküdt, hol az Istennek ládája volt:

Szólott az Úr Sámuelnek, õ pedig felele: Ímhol vagyok!

És Élihez szalada, és monda: Ímhol vagyok, mert hívtál engem; õ pedig felele: Nem hívtalak, menj vissza, feküdjél le. Elméne azért és lefeküvék.

És szólítá az Úr ismét: Sámuel! Sámuel pedig felkelvén, Élihez ment, és monda: Ímhol vagyok, mert hívtál engem. És õ felele: Nem hívtalak fiam, menj vissza, feküdjél le.

Sámuel pedig még nem ismerte az Urat, [mert] még nem jelentetett ki néki az Úrnak ígéje.

És szólítá az Úr harmadszor is Sámuelt; õ pedig felkelvén, Élihez ment és monda: Ímhol vagyok, mert hívtál engem. Akkor eszébe jutott Élinek, hogy az Úr hívja a gyermeket.

Monda azért Éli Sámuelnek: Menj el, feküdjél le, és ha szólítanak téged, [ezt] mondjad: Szólj Uram, mert hallja a te szolgád. Elméne azért Sámuel, és lefeküvék az õ helyére.

10 Akkor eljövén az Úr, oda állott és szólítá, mint annak elõtte: Sámuel, Sámuel! És monda Sámuel: Szólj, mert hallja a te szolgád!

11 És monda az Úr Sámuelnek: Ímé én [oly] dolgot cselekszem Izráelben, melyet valakik hallanak, mind a két fülök megcsendül bele.

12 Azon a napon véghez viszem Élin mind azt, a mit kijelentettem háza ellen; megkezdem és elvégezem.

13 Mert megjelentettem néki, hogy elítélem az õ házát mind örökre, az álnokság miatt, a melyet [jól] tudott, hogy miként teszik vala útálatosokká magokat az õ fiai, és õ nem akadályozta meg õket.

14 Annakokáért megesküdtem az Éli háza ellen, hogy sohasem töröltetik el Éli házának álnoksága, sem véres áldozattal, sem ételáldozattal.

15 Aluvék azért Sámuel mind reggelig, és [akkor] kinyitá az Úr házának ajtait. És Sámuel nem meri vala megjelenteni Élinek a látomást.

16 Szólítá azért Éli Sámuelt, és monda: Fiam, Sámuel! Õ pedig felele: Ímhol vagyok.

17 És monda: Mi az a dolog, melyet mondott néked [az Úr?] El ne titkold elõttem! Úgy cselekedjék veled az Isten [most] és azután is, ha te valamit elhallgatsz elõttem mind abból, a mit mondott néked!

18 Megmondott azért Sámuel néki mindent, és semmit sem hallgatott el elõtte. Õ pedig monda: Õ az Úr, cselekedjék úgy, a mint néki jónak tetszik.

19 Sámuel pedig fölnevekedék, és az Úr vala õ vele, és semmit az õ ígéibõl a földre nem hagy vala esni.

20 És megtudá egész Izráel Dántól Bersebáig, hogy Sámuel az Úr prófétájául rendeltetett.

21 És az Úr kezde ismét megjelenni Silóban, mert kijelentette magát az Úr Sámuelnek Silóban, az Úrnak beszéde által.

És [ismeretessé] lett Sámuel beszéde egész Izráelben. És kiméne Izráel a Filiszteusok ellen harczolni, és tábort járának Ében-Ézernél, a Filiszteusok pedig tábort járának Áfekben.

És [csata]rendbe állának a Filiszteusok Izráel ellen, és megütközének, és megveretteték Izráel a Filiszteusok által, és levágának a harczmezõn mintegy négyezer embert.

És mikor a nép a táborba [visszatért,] mondának Izráel vénei: [Vajjon] miért vert meg minket ma az Úr a Filiszteusok elõtt?! Hozzuk el magunkhoz az Úr frigyládáját Silóból, hogy jõjjön közénk [az Úr], és szabadítson meg ellenségeink kezébõl.

Elkülde azért a nép Silóba, és elhozák onnan a Seregek Urának frigyládáját, a ki ül a Khérubok felett. Ott volt Éli két fia is az Isten frigyládájával, Hofni és Fineás.

És mikor az Úr frigyládája a táborba érkezék, rivalgott az egész Izráel nagy rivalgással, hogy megrendüle a föld.

Mikor pedig meghallották a Filiszteusok a rivalgás hangját, mondának: Micsoda nagy rivalgás hangja ez a zsidók táborában? És mikor megtudták, hogy az Úrnak ládája érkezett a táborba,

Megfélemlének a Filiszteusok, mert mondának: Isten a táborba jött! És mondának: Jaj nékünk! mert nem történt ilyen soha az elõtt.

Jaj nékünk! Kicsoda szabadít meg minket ennek a hatalmas Istennek kezébõl? Ez az az Isten, a ki Égyiptomot mindenféle csapással sújtotta a pusztában.

Legyetek bátrak és legyetek férfiak, Filiszteusok! hogy ne kelljen szolgálnotok a zsidóknak, mint a hogy õk szolgáltak néktek. Azért legyetek férfiak, és harczoljatok!

10 Megütközének azért a Filiszteusok, és megveretett Izráel, és kiki az õ sátorába menekült; és a vereség oly nagy volt, hogy Izráel közül harminczezer gyalog hullott el.

11 És az Isten ládája [is] elvétetett, és meghala Élinek mindkét fia, Hofni és Fineás.

12 Akkor elszalada a harczból egy ember a Benjámin [nemzetségébõl,] és Silóba ment azon a napon, ruháit megszaggatván és port [hintvén] a fejére.

13 És ímé mikor oda ért, Éli az õ székében ült, az útfélen várakozván; mert szíve rettegésben volt az Isten ládája miatt. És [mihelyt] odaért az ember, hogy hírt mondjon a városban, jajveszékelt az egész város.

14 És meghallotta Éli a kiáltás hangját, és monda: Micsoda nagy zajongás ez? Az az ember pedig sietve eljöve, és megmondotta Élinek.

15 Éli pedig kilenczvennyolcz esztendõs volt, és szemei [annyira] meghomályosodtak, hogy már nem is látott.

16 És monda az ember Élinek: Én a harczból jövök, én a harczból menekültem ma. És monda: Mi dolog történt, fiam?

17 Felele a követ, és monda: Megfutamodék Izráel a Filiszteusok elõtt, és [igen] nagy veszteség lõn a népben, és a te két fiad is meghalt, Hofni és Fineás, és az Isten ládáját is elvették.

18 És lõn, hogy midõn az Isten ládáját említé, hátraesék a székrõl a kapufélhez, és nyakát szegte és meghala, mert [immár] vén és nehéz ember vala. És õ negyven esztendeig ítélt Izráel felett.

19 És az õ menye, Fineásnak felesége, várandós vala; és a mikor meghallá a hírt, hogy az Isten ládája elvétetett és az õ ipa és férje meghalának, térdre esék és szûle, mert a fájdalmak meglepték.

20 És mikor elalélt, mondának azok, akik mellette állanak vala: Ne félj, mert fiút szültél; de õ nem felelt és nem figyelt [arra.]

21 És nevezé a gyermeket Ikábódnak, mondván: "Oda van Izráel dicsõsége", mert elvétetett az Isten ládája, és az õ ipa és az õ férje.

22 És monda [ismét]: Oda van Izráel dicsõsége, mert elvétetett az Isten ládája.

A Filiszteusok pedig vevék az Isten ládáját és elvitték Ében-Ézerbõl Asdódba.

És megfogták a Filiszteusok az Isten ládáját, és bevivén azt a Dágon templomába, Dágon mellé helyezték el.

És mikor az Asdódbeliek másnap korán felkelének, ímé Dágon leesett arczczal a földre az Úr ládája elõtt. És felvevék Dágont, és ismét helyreállíták.

Mikor pedig másnap korán reggel felkelének, ímé Dágon [ismét ]leesett arczczal a földre az Úr ládája elõtt; és Dágonnak feje és két kezefeje letörve a küszöbön valának, csak Dágon [dereka ]maradt meg.

Annakokáért a Dágon papjai és mind azok, akik a Dágon templomába járnak, nem lépnek a Dágon küszöbére Asdódban mind e mai napig.

És az Úrnak keze az Asdódbeliekre nehezedék, és pusztítja vala õket; és megveré õket fekélyekkel, Asdódot és határait.

Mikor azért látták az Asdódbeliek, hogy így van a [dolog,] mondának: Ne maradjon nálunk Izráel Istenének ládája, mert reánk nehezedett az õ keze, és Dágonra, a mi istenünkre.

Elküldének tehát, és összegyûjték a Filiszteusoknak minden fejedelmeit, és mondának: Mit csináljunk Izráel Istenének ládájával? Azok pedig felelének: Vigyék Gáthba az Izráel Istenének ládáját. És elvivék Izráel Istenének ládáját.

És történt azután, hogy elvitték, az Úrnak keze igen nagy rémületére lõn a városnak; és megveré a városnak lakosait kicsinytõl fogva nagyig, és fekélyek támadának rajtok.

10 Elküldék azért az Istennek ládáját Ekronba. És lõn, hogy a mikor Ekronba jutott az Istennek ládája, felzúdulának az Ekronbeliek, mondván: Reám hozták Izráel Istenének ládáját, hogy megöljön engem és az én népemet.

11 Annakokáért elküldének, és összegyûjték a Filiszteusoknak minden fejedelmeit, és mondának: Küldjétek el Izráel Istenének ládáját, hogy térjen vissza helyére, és ne öljön meg engem és az én népemet. Mert halálos rémület volt az egész városban; igen súlyos volt ott Istennek keze.

12 És azok az emberek, a kik nem haltak meg, fekélyekkel sújtattak [annyira], hogy a város jajkiáltása felhatott az égig.

És az Úrnak ládája hét hónapig volt a Filiszteusok földén.

Akkor szólíták a Filiszteusok a papokat és jövendõmondókat, mondván: Mit tegyünk az Úrnak ládájával? Mondjátok meg nékünk, mi módon küldjük haza?

Azok pedig felelének: Ha elkülditek Izráel Istenének ládáját, ne küldjétek azt üresen, hanem hozzatok néki vétekért való áldozatot; akkor meggyógyultok, és megtudjátok, miért nem távozik el az õ keze rólatok.

És mondának: Micsoda az a vétekért való áldozat, melyet hoznunk kell néki? Azok pedig felelének: A Filiszteusok fejedelmeinek száma szerint öt fekélyforma arany és öt arany egér, mert ugyanazon csapás van mindeneken, a ti fejedelmeiteken is.

Csináljátok meg azért fekélyeiteknek képmását és egereiteknek képmását, melyek pusztítják a földet, és [így] adjatok Izráel Istenének dicsõséget, talán megkönnyebbedik az õ keze rajtatok, és a ti isteneteken és földeteken.

Miért keményítenétek meg szíveiteket, mint megkeményítették szívöket Égyiptom és a Faraó? Avagy nem úgy volt-é, hogy a mint hatalmát megmutatta rajtok, elbocsátá õket, hogy elmenjenek?

Most azért vegyetek és készítsetek egy új szekeret és két borjas tehenet, melyeken még nem volt járom; és fogjátok be a szekérbe a teheneket, borjaikat pedig vigyétek el tõlök haza;

És vegyétek az Úrnak ládáját, és tegyétek a szekérre; az aranyszerszámokat pedig, melyeket vétekért való áldozatul hoztok néki, tegyétek egy táskába az oldalára, és bocsássátok el, hadd menjen el.

És nézzetek [utána], hogy ha az õ határának útján Béth-Semes felé tart, akkor õ szerezte nékünk ezt a nagy bajt; ha pedig nem, [akkor] megtudjuk, hogy nem az õ keze sújtott minket, hanem csak véletlen volt az, a mi velünk történt.

10 Úgy cselekedének azért az emberek; és vettek két borjas tehenet, és befogták a szekérbe, borjaikat pedig berekeszték otthon.

11 És feltették az Úrnak ládáját a szekérre és a táskát az arany egerekkel és fekélyeiknek képmásával.

12 A tehenek pedig egyenesen a Béth-Semes felé [vivõ] úton menének; egy úton mentek, folytonosan bõgve, és sem jobbra, sem balra nem térének le. És a Filiszteusok fejedelmei utánok menének Béth-Semes határáig.

13 A Béth-Semesbeliek pedig búzaaratással foglalkozának a völgyben, és felemelvén szemeiket, meglátták a ládát: és örvendezének, hogy látták.

14 A szekér pedig eljutott a Béth-Semesbõl való Józsua mezejére, és ott megállott. Vala pedig ott egy nagy kõ, és felvagdalták a szekér fáit és a teheneket megáldozták az Úrnak egészen égõáldozatul.

15 Akkor a Léviták levették az Úrnak ládáját és a táskát, mely mellette volt, melyben az aranyszerszámok valának, és a nagy kõre helyezték. A Béth-Semesbeli emberek pedig azon a napon egészen égõáldozatot és véres áldozatot áldoztak az Úrnak.

16 És mikor a Filiszteusok öt fejedelme [ezt] látta, visszatére azon napon Ekronba.

17 Az arany fekélyek pedig, melyeket a Filiszteusok vétekért való áldozatul hoztak az Úrnak, ezek: egyet Asdódért, egyet Gázáért, egyet Askelonért, egyet Gáthért, egyet Ekronért.

18 Az arany egerek pedig a Filiszteusok minden városainak száma szerint valának, melyek az öt fejedelem alá [tartoztak,] a kerített városoktól a kerítetlen helységekig. És bizonyság az a nagy kõ, a melyre az Úrnak ládáját helyezték, mind a mai napig, a Béth-Semesbõl való Józsua mezején.

19 És megvere [az Úr] a Béth-Semesbeliek közül némelyeket, mivel az Úrnak ládájába tekintének. Megvere pedig a nép közül ötvenezer és hetven embert. És a nép szomorkodott, hogy az Úr [ily] nagy csapással sújtotta vala a népet.

20 Mondának azért a Béth-Semesbeliek: Kicsoda állhat meg az Úr elõtt, e szent Isten elõtt? És kihez megy el mi tõlünk?

21 Követeket küldének akkor Kirjáth-Jeárim lakosaihoz, mondván: A Filiszteusok visszahozták az Úrnak ládáját, jõjjetek el, és vigyétek el azt magatokhoz.

És eljövének a Kirjáth-Jeárimbeliek, és felvitték az Úrnak ládáját, és bevivék Abinádáb házába, [mely] a dombon vala; és Eleázárt, az õ fiát az Úr ládájának õrizésére rendelék.

És lõn, hogy attól a naptól fogva, a [melyen] Kirjáth-Jeárimban hagyták a ládát, sok idõ eltelék, tudniillik húsz esztendõ. És Izráelnek egész háza síránkozék az Úr után.

Sámuel pedig szóla Izráel egész házához, mondván: Ha ti teljes szívetekbõl megtértek az Úrhoz, és eltávolítjátok magatok közül az idegen isteneket és Astarótot, és szíveiteket elkészítitek az Úrnak, és csak néki szolgáltok: akkor megszabadít titeket a Filiszteusok kezébõl.

Elhányák azért Izráel fiai a bálványokat és Astarótot, és csak az Úrnak szolgálának.

Akkor Sámuel mondá: Gyûjtsétek össze egész Izráelt Mispába, hogy imádkozzam értetek az Úrhoz.

Összegyûlének azért Mispában, és vizet merítvén, kiönték az Úr elõtt; és bõjtölének azon a napon, és [így] szólának ott: Vétkeztünk az Úr ellen. És ekképen ítélé Sámuel Izráel fiait Mispában.

Mikor pedig a Filiszteusok meghallották, hogy Izráel fiai összegyûlének Mispában, feljöttek a Filiszteusok fejedelmei Izráel ellen. És mikor [ezt] meghallották Izráel fiai, megrémülének a Filiszteusoktól.

És mondának Izráel fiai Sámuelnek: Ne szünjél meg érettünk könyörögni az Úrhoz, a mi Istenünkhöz, hogy szabadítson meg minket a Filiszteusok kezébõl.

Vett azért Sámuel egy szopós bárányt, és megáldozá azt egészen égõáldozatul az Úrnak. És fohászkodék Sámuel Izráelért az Úrhoz, és az Úr meghallgatá õt.

10 És lõn, hogy a mikor Sámuel az égõáldozatot végezé, eljövének a Filiszteusok, hogy Izráel ellen harczoljanak. Az Úr pedig mennydörge nagy hangon azon a napon a Filiszteusok felett és [annyira] megzavarta õket, hogy megverettetének Izráel elõtt.

11 Akkor kijövének Izráel emberei Mispából, és üldözték a Filiszteusokat és verték õket egészen Bethkáron alól.

12 Sámuel pedig vett egy követ, és felállítá Mispa és Sén között, és Ében- Háézernek nevezte el, mert mondá: Mindeddig megsegített minket az Úr!

13 És megaláztatának a Filiszteusok, és nem menének többé Izráel határára. És az Úrnak keze a Filiszteusok ellen volt Sámuelnek teljes életében.

14 És visszavevé [Izráel] a városokat, a melyeket a Filiszteusok Izráeltõl elvettek vala, Ekrontól fogva Gáthig, és az õ határukat megszabadítá Izráel a Filiszteusok kezébõl. És békesség lõn Izráel és az Emoreusok között.

15 Sámuel pedig életének minden napjaiban ítéle Izráel felett.

16 És elmegy vala esztendõnként, és bejárá Béthelt, Gilgált és Mispát, és ítéletet hozott vala Izráel felett mind e helyeken.

17 Annakutána visszatére Rámába, mert ott vala az õ háza, és ott [is] ítéletet hoza Izráel felett; és oltárt építe ott az Úrnak.

És lõn, hogy a mikor Sámuel megvénhedett, az õ fiait tevé bírákká Izráel felett.

Elsõszülött fiának pedig Joel volt a neve és a másodiknak Abia, kik Beérsebában bíráskodtak.

De fiai nem járának az õ útjain, hanem a telhetetlenség után indulának, és ajándékot fogadának el, és elfordíták az igaz ítéletet.

Összegyûlének azért Izráelnek minden vénei, és elmentek Sámuelhez Rámába.

És mondának néki: Ímé te megvénhedtél, és fiaid nem járnak útaidon; most azért válaszsz nékünk királyt, a ki ítéljen felettünk, mint minden népnél [szokás].

Azonban Sámuelnek nem tetszék a beszéd, hogy azt mondák: Adj nékünk királyt, a ki ítéljen felettünk. És könyörge Sámuel az Úrhoz.

És monda az Úr Sámuelnek: Fogadd meg a nép szavát mindenben, a mit mondanak néked, mert nem téged útáltak meg, hanem engem útáltak meg, hogy ne uralkodjam felettök.

Mindama cselekedetek szerint, a melyeket véghez vittek attól a naptól kezdve, a melyen kihoztam õket Égyiptomból, egészen a mai napig (hogy elhagytak engem, és idegen isteneknek szolgáltak): veled is a szerint cselekesznek.

Most azért hallgass szavukra; mindazáltal tégy ellenök bizonyságot, és add tudtokra a király hatalmát, a ki uralkodni fog felettök.

10 És Sámuel megmondá az Úrnak minden beszédeit a népnek, mely tõle királyt kért.

11 És monda: A királynak, a ki uralkodni fog felettetek, ez lesz a hatalma: fiaitokat elveszi és szekér vezetõivé és lovasaivá teszi õket, és szekere elõtt futnak.

12 Ezredesekké teendi õket, és hadnagyokká ötven ember felett; velök szántatja meg barázdáit, és velök végezteti aratását, készítteti hadi szerszámait és harczi szekereihez az eszközöket.

13 Leányaitokat pedig elviszi kenõcskészítõknek, szakácsnéknak és sütõknek.

14 Elveszi legjobb szántóföldeiteket, szõlõhegyeiteket és olajfás kerteiteket, és szolgáinak adja.

15 Veteményeiteket és szõlõiteket megdézsmálja, és fõbb embereinek és szolgáinak adja.

16 Elveszi szolgáitokat, szolgálóitokat, legszebb ifjaitokat és szamaraitokat, és a maga dolgát végezteti azokkal.

17 Barmaitokat megdézsmálja, és ti szolgái lesztek néki.

18 És panaszkodni fogtok annak idejében királyotok miatt, kit magatok választottatok, de az Úr nem fog meghallgatni akkor titeket.

19 A nép azonban nem akart Sámuel szavára hallgatni, és mondának: Nem! hanem király legyen felettünk.

20 És mi is úgy legyünk, mint a többi népek, hogy királyunk ítéljen minket is, és elõttünk járjon, és vezesse a mi harczainkat.

21 És miután Sámuel meghallgatta a népnek minden szavát, megmondta azokat az Úrnak.

22 És monda az Úr Sámuelnek: Hallgass szavokra, és adj nékik királyt. És Sámuel monda Izráel férfiainak: Menjetek el haza, ki-ki az õ városába.

És volt egy ember a Benjámin [nemzetségébõl,] kinek neve vala Kis, Abielnek fia, ki Sérornak fia, ki Bekoráthnak fia, ki Afiákhnak fia, ki Benjámin [házából] való volt; igen tehetõs ember vala.

És volt néki egy Saul nevû fia, ifjú és szép; õ nála Izráel fiai közül senki sem volt szebb; vállától felfelé magasabb vala az egész népnél.

És elvesztek vala Kisnek, a Saul atyjának szamarai, és monda Kis Saulnak, az õ fiának: Végy magad mellé egyet a szolgák közül, és kelj fel, menj el, keresd meg a szamarakat.

És bejárá az Efraim hegységét, és bejárta Salisa földét, de nem találták meg; és bejárták Sáálim földét, de nem voltak ott; és bejárá Benjámin földét, de nem találták meg.

Mikor pedig a Suf földére jutottak, monda Saul az õ szolgájának, a ki vele volt: Jer, térjünk vissza, nehogy atyám elvetve a szamarak gondját, miattunk aggódjék.

Az pedig monda néki: Ímé az Istennek embere most e városban van, és az az ember tiszteletben áll; mind az, a mit mond, beteljesedik. Most azért menjünk el oda, talán megmondja nékünk is a mi útunkat, hogy merre menjünk.

És monda Saul az õ szolgájának: Elmehetünk oda, de mit vigyünk ez embernek? mert a kenyér elfogyott tarisznyánkból, és nincsen mit vigyünk ajándékba az Isten emberének; mi van nálunk?

A szolga pedig felele ismét Saulnak, és monda: Ímé van nálam egy ezüst siklusnak negyedrésze, oda adom ezt az Isten emberének, hogy megmondja nékünk a mi útunkat.

Régen Izráelben azt mondák, mikor valaki elment Istent megkérdezni: Jertek, menjünk el a nézõhöz; mert a kit most prófétának neveznek, régen nézõnek hívták.

10 És Saul monda az õ szolgájának: Helyesen beszélsz; jer, menjünk el. Elmenének azért a városba, hol az Istennek embere volt.

11 A mint pedig a város felhágóján menének, leányokkal találkozának, a kik vizet meríteni jöttek ki, és mondának nékik: Itt van-é a nézõ?

12 És azok felelének nékik, és mondának: Igen, amott van elõtted, siess azért, mert ma jött a városba, mivel ma lesz a népnek véres áldozata ím e hegyen.

13 A mint a városba mentek, azonnal megtaláljátok, mielõtt felmenne a hegyre, hogy egyék; mert a nép nem eszik addig, míg õ el nem jön, mivel a véres áldozatot õ áldja meg, és azután esznek a meghívottak. Azért most menjetek fel, mert épen most fogjátok õt megtalálni.

14 Felmenének azért a városba. És mikor a városban menének, ímé akkor jöve ki Sámuel velök szemben, hogy a hegyre felmenjen.

15 És az Úr kijelentette Sámuelnek füleibe, egy nappal az elõtt, hogy Saul eljött, mondván:

16 Holnap ilyenkor küldök hozzád egy embert a Benjámin földérõl, és kend fel õt fejedelmül az én népem, Izráel felett, hogy megszabadítsa az én népemet a Filiszteusok kezébõl; mert megtekintém az én népemet, mivel felhatott az õ kiáltása hozzám.

17 Mikor pedig Sámuel meglátta Sault, szóla néki az Úr: Ímé ez az az ember, a kirõl szólottam néked, õ uralkodjék az én népem felett.

18 Akkor Saul a kapu alatt Sámuelhez közeledék és monda: Ugyan mondd meg nékem, hol van itt a nézõ háza?

19 Sámuel pedig felele Saulnak, és monda: Én vagyok az a nézõ; menj fel elõttem a hegyre, és egyetek ma én velem, reggel pedig elbocsátlak téged, és megmondom néked mind azt, a mi szívedben van.

20 A szamarak miatt pedig, melyek tõled ezelõtt három nappal elvesztek, ne aggódjál, mert megtaláltattak. És kié leend mind az, a mi Izráelben becses? Avagy nem a tiéd és a te atyádnak egész házáé?

21 És Saul felele, és monda: Avagy nem Benjáminita vagyok-é én, Izráelnek legkisebb törzsébõl való? És az én nemzetségem nem legkisebb-é Benjámin törzsének nemzetségei között? Miért szólasz tehát hozzám ilyen módon?

22 Akkor Sámuel megfogta Sault és az õ szolgáját, és bevezette õket az étkezõ helyre; és nékik adta a fõhelyet a meghívottak között, kik mintegy harminczan valának.

23 És monda Sámuel a szakácsnak: Hozd elõ azt a darabot, melyet odaadtam néked, és a melyrõl azt mondám, hogy tartsd magadnál.

24 Akkor a szakács felhozta a czombot és a mi rajta volt, és Saul elé tevé. És õ monda: Ímhol a megmaradt rész, vedd magad elé és egyél, mert erre az idõre tétetett az el számodra, mikor mondám: Meghívtam a népet. Evék azért Saul azon a napon Sámuellel.

25 És miután lejöttek a hegyrõl a városba, a felházban beszélgetett Saullal.

26 És korán felkelének. Történt ugyanis, hogy hajnalhasadtakor kiálta Sámuel Saulnak a felházba, mondván: Kelj fel, hogy elbocsássalak téged. És felkelt Saul, és kimenének ketten, õ és Sámuel az utczára.

27 Mikor pedig lemenének a város végére, Sámuel monda Saulnak: Mondd meg a szolgának, hogy menjen elõre elõttünk - és elõre ment -, te pedig most állj meg, hogy megmondjam néked az Istennek beszédét.

10  Akkor elõvevé Sámuel az olajos szelenczét, és az õ fejére tölté, és megcsókolá õt, és monda: Nem úgy van-é, hogy fejedelemmé kent fel az Úr téged az õ öröksége felett?

Mikor azért te most elmégy tõlem, találkozni fogsz két emberrel a Rákhel sírja mellett, Benjámin határában, Selsáhnál, a kik azt mondják néked: Megtalálták a szamarakat, melyeknek keresésére indultál vala; és ímé, a te atyád felhagyott már a szamarakkal, és miattatok aggódik, mondván: Mit tegyek a fiamért?

És mikor onnan tovább mégy, és a Thábor tölgyfájához jutsz, három ember fog téged ott találni, kik Béthelbe mennek fel Istenhez; az egyik három gödölyét visz, a másik visz három egész kenyeret, és a harmadik visz egy tömlõ bort.

És azok békességesen köszöntenek téged, és két kenyeret adnak néked; te pedig vedd el azokat kezökbõl.

Azután eljutsz az Isten hegyére, hol a Filiszteusok elõõrsei vannak. Mikor pedig bemégy oda a városba, a próféták seregével fogsz találkozni, kik a hegyrõl jõnek le, elõttök lant, dob, síp és hárfa lesz, és õk magok prófétálnak.

Akkor az Úrnak lelke reád fog szállani, és velök együtt prófétálni fogsz, és más emberré leszesz.

Mikor pedig [mind] e jelek beteljesednek rajtad, tedd meg magadért mind azt, a mi csak kezed ügyébe esik, mert az Isten veled van.

Most azért menj le én elõttem Gilgálba, és ímé én lemegyek te hozzád, hogy égõáldozatot áldozzam és hálaáldozatot hozzak. Hét napig várakozzál, míg hozzád megyek, és [akkor] tudtodra adom, hogy mit cselekedjél.

És lõn, a mint hátra fordult, hogy Sámueltõl eltávozzék, elváltoztatá Isten az õ szívét, és azon a napon beteljesedének mind azok a jelek.

10 És mikor elmenének ama hegyre, ímé a prófétáknak serege vele szembe jöve, és az Istennek lelke õ reá szálla, és prófétála õ közöttök.

11 És lõn, hogy mind azok, kik ismerték õt annakelõtte, mikor látták, hogy ímé a prófétákkal együtt prófétál, monda a nép egymás közt: Mi lelte Kisnek fiát? Avagy Saul is a próféták közt van?

12 És felele egy közülök, és monda: Ugyan kicsoda az õ atyjuk? Azért lõn példabeszéddé: Avagy Saul is a próféták közt van?

13 És mikor elvégezé a prófétálást, felment a hegyre.

14 Saulnak nagybátyja pedig monda néki és a szolgájának: Hol jártatok? És õ monda: A szamarakat kerestük, de mivel sehol sem láttuk, Sámuelhez menénk.

15 Akkor monda Saulnak a nagybátyja: Ugyan mondd meg nékem, mit mondott néktek Sámuel?

16 És monda Saul a nagybátyjának: Nyilván megmondotta nékünk, hogy a szamarakat megtalálták. De a mit Sámuel a királyságról mondott, nem beszélte el néki.

17 És összehívta Sámuel a népet Mispába az Úrhoz.

18 És monda Izráel fiainak: Így szól az Úr, Izráelnek Istene: Én hoztam ki Izráelt Égyiptomból, és én szabadítottalak meg titeket az égyiptombeliek kezébõl és mind amaz országok kezébõl, melyek sanyargatának titeket.

19 Ti pedig most megvetettétek a ti Isteneteket, a ki megszabadított titeket minden bajaitokból és nyomorúságaitokból; és azt mondottátok néki: Adj királyt nékünk. Most azért álljatok az Úr elé a ti nemzetségeitek és ezreitek szerint.

20 És mikor elõállatá Sámuel Izráelnek minden nemzetségét, kiválasztaték [sors] [által] a Benjámin nemzetsége.

21 Akkor elõállatá a Benjámin nemzetségét az õ házanépei szerint, és kiválasztaték a Mátri házanépe, [azután] kiválasztaték Saul, Kisnek fia; és keresék õt, de nem találták meg.

22 Megkérdezték azért ismét az Urat: Vajjon eljön-é ide az az ember? És az Úr monda: Ímé õ a holmik közé rejtõzék el.

23 Akkor elfutának, és elõhozták õt onnan. És mikor a nép közé álla, kimagaslék az egész nép közül vállától kezdve felfelé;

24 És Sámuel monda az egész népnek: Látjátok-é, a kit választott az Úr? hogy nincsen hozzá hasonló az egész nép között! Akkor felkiálta az egész nép, és monda: Éljen a király!

25 Sámuel pedig elõadá a nép elõtt a királyság jogát, és beírá egy könyvbe, és letevé az Úr elé. És elbocsátá Sámuel az egész népet, mindenkit a maga házához.

26 Azután Saul is elment haza Gibeába és vele ment a sokaság, a kiknek szívét Isten megindította vala.

27 [Némely] kaján emberek azonban [azt] mondák: Mit segíthet ez rajtunk? és megvetették õt és ajándékot nem vivének néki. Õ pedig olyan volt, mintha [semmit] [sem] hallott volna.

11  És feljöve az Ammonita Náhás, és tábort jára Jábes Gileád ellen. A Jábesbeliek pedig mondának mindnyájan Náhásnak: Köss velünk szövetséget, és mi szolgálni fogunk néked.

És monda nékik az Ammonita Náhás: Úgy szövetséget kötök veletek, ha kivágatom mindnyájatoknak jobb szemét, és tehetem ezt egész Izráelnek gyalázatára.

Jábes vénei pedig mondának néki: Engedj nékünk hét napot, hogy követeket küldjünk Izráelnek minden határára; és ha senki sem segít meg minket, akkor kimegyünk hozzád.

Elmenének azért a követek Saulhoz Gibeába, és elmondták [e] beszédeket a nép füle hallatára. És felemelé az egész község az õ szavát, és sírának.

Saul pedig épen a mezõrõl jött vala a barmok után; és monda Saul: Mi történt a néppel, hogy sírnak? És elmondták néki a Jábesbeliek beszédeit.

És mikor hallotta e beszédeket, az Úrnak lelke Saulra szálla, és az õ haragja nagyon felgerjede.

És vett egy pár ökröt, és feldarabolá azokat, és a követektõl elküldé Izráelnek minden határára, mondván: A ki nem vonul Saul után és Sámuel után, annak ökreivel így cselekesznek. És az Úrnak félelme szálla a népre, és kivonulának mind egy szálig.

És megszámlálá õket Bézekben. És Izráel fiai háromszázezeren valának, a Júdabeliek pedig harminczezeren.

És mondának a követeknek, kik [oda] menének: Így szóljatok a Jábes- Gileádbelieknek: Holnap, mikor a nap felmelegszik, megszabadultok. És elmenének a követek, és megmondák a Jábesbelieknek, és õk örvendezének.

10 Mondának azért a Jábesbeliek: Holnap kimegyünk hozzátok, hogy egészen úgy cselekedjetek velünk, a mint néktek jónak tetszik.

11 Másodnapon pedig Saul a népet három seregre osztá, és kora hajnalban a táborra ütének, és verték Ammont mindaddig, míg a nap felmelegedék; a kik pedig megmaradtak, úgy szétszórattak, hogy kettõ sem maradt közülök együtt.

12 Akkor a nép monda Sámuelnek: Kicsoda volt az, a ki mondá: Saul fog-é rajtunk uralkodni? Adjátok elõ a férfiakat, hogy megöljük õket!

13 Saul azonban azt mondá: Senkit se öljetek meg a mai napon, mert ma szerzett szabadulást az Úr Izráelnek.

14 Sámuel pedig monda a népnek: Jertek, menjünk el Gilgálba, és újítsuk meg ott a királyságot.

15 Elméne azért az egész nép Gilgálba, és ott az Úr elõtt Gilgálban királylyá tették Sault; és áldoztak ott hálaáldozatot az Úr elõtt, és felette örvendezének ott, Saul és Izráelnek minden férfiai.

12  És monda Sámuel az egész Izráelnek: Ímé meghallgattam szavaitokat mindenben, valamit nékem mondottatok, és királyt választottam néktek.

És most ímé a király elõttetek jár. Én pedig megvénhedtem és megõszültem, és az én fiaim ímé ti köztetek vannak, és én is elõttetek jártam ifjúságomtól fogva mind a mai napig.

Itt vagyok, tegyetek bizonyságot ellenem az Úr elõtt és az õ felkentje elõtt: kinek vettem el az ökrét, és kinek vettem el a szamarát, és kit csaltam meg, kit sanyargattam, és kitõl fogadtam el ajándékot, hogy a miatt szemet hunyjak? és visszaadom néktek.

Õk pedig felelének: Nem csaltál meg minket, nem sanyargattál minket, és senkitõl semmit el nem fogadtál.

És õ monda nékik: Legyen bizonyság az Úr ti ellenetek, és bizonyság az õ felkentje ezen a napon, hogy semmit sem találtatok kezemben! Õk pedig mondának: Legyen bizonyságul.

És monda Sámuel a népnek: [Igen,] az Úr, a ki rendelte Mózest és Áront, és a ki kihozta atyáitokat Égyiptom földérõl!

Most azért álljatok elõ, hadd perlekedjem veletek az Úr elõtt az Úrnak minden jótéteményei felett, a melyeket cselekedett veletek és a ti atyáitokkal.

Miután Jákób Égyiptomba ment vala, atyáitok az Úrhoz kiáltának, és az Úr elküldé Mózest és Áront, a kik kihozták atyáitokat Égyiptomból, és letelepíték erre a helyre.

De õk elfeledték az Urat, az õ Istenöket, azért adá õket Siserának, a Hásor serege vezérének kezébe, és a Filiszteusok kezébe és Moáb királyának kezébe, és azok harczolának ellenök.

10 Akkor kiáltának az Úrhoz, és mondák: Vétkeztünk, mert elhagytuk az Urat, és szolgáltunk a Baáloknak és Astarótnak; most azért szabadíts meg minket ellenségeinknek kezébõl, hogy néked szolgáljunk.

11 És elküldé az Úr Jerubbaált és Bédánt és Jeftét és Sámuelt, és megszabadíta titeket mindenfelõl ellenségeitek kezébõl, és biztonságban laktatok.

12 Mikor pedig láttátok, hogy Náhás, az Ammon fiainak királya ellenetek jöve, azt mondátok nékem: Semmiképen nem, hanem király uralkodjék felettünk, holott csak a ti Istenetek, az Úr a ti királyotok.

13 Most azért, ímhol a király, a kit választottatok, a kit kértetek. Ímé, az Úr királyt adott néktek.

14 Hogyha az Urat félitek, és néki szolgáltok; szavára hallgattok és az Úr szája ellen engedetlenek nem lesztek; és mind ti, mind pedig a király, a ki felettetek uralkodik, az Urat, a ti Isteneteket követitek: [megtartattok.]

15 Ha pedig az Úr szavára nem hallgattok, és az Úr szava ellen engedetlenek lesztek: az Úrnak keze ellenetek leend, miként a ti atyáitok ellen.

16 Most is azért álljatok meg, és lássátok meg azt a nagy dolgot, a melyet az Úr visz véghez szemeitek elõtt.

17 Avagy nem búzaaratás van-é most? Kiáltani fogok az Úrhoz, és õ mennydörgést és esõt ád, hogy megtudjátok és meglássátok, mily nagy a ti gonoszságtok, melyet cselekedtetek az Úr szemei elõtt, mikor királyt kértetek magatoknak.

18 Kiálta azért Sámuel az Úrhoz, és az Úr mennydörgést és esõt adott azon a napon. És az egész nép nagyon megrettene az Úrtól és Sámueltõl.

19 És monda az egész nép Sámuelnek: Könyörögj szolgáidért az Úrhoz, a te Istenedhez, hogy meg ne haljunk, mert minden bûneinket csak öregbítettük azzal a bûnnel, hogy királyt kértünk magunknak.

20 És monda Sámuel a népnek: Ne féljetek! Ha már mind e gonoszságot véghez vittétek, most ne távozzatok el az Úrtól, hanem az Úrnak szolgáljatok teljes szívetekbõl.

21 Ne térjetek el a hiábavalóságok után, a melyek nem használnak, meg sem szabadíthatnak, mert hiábavalóságok azok.

22 Mert nem hagyja el az Úr az õ népét, az õ nagy nevéért; mert tetszett az Úrnak, hogy titeket a maga népévé válaszszon.

23 Sõt tõlem is távol legyen, hogy az Úr ellen vétkezzem és felhagyjak az érettetek való könyörgéssel; hanem inkább tanítani foglak titeket a jó és igaz útra.

24 Csak féljétek az Urat, és szolgáljatok néki hûségesen, teljes szívetekbõl; mert látjátok; mily nagy dolgot cselekedett veletek.

25 Ha pedig folytonos rosszat cselekesztek: mind ti, mind királyotok elvesztek.

13  Saul [harmincz] éves volt, mikor királylyá lett és mikor uralkodék az Izráel felett két esztendeig,

Választa Saul magának az Izráel közül háromezer [embert,] és kétezer Saullal vala Mikmásban és Béthel hegységén, ezer pedig Jonathánnal volt Gibeában, a Benjámin [városában;] a népnek többi részét pedig elbocsátá, kit-kit a maga hajlékába.

És Jonathán megveré a Filiszteusoknak elõõrsét, mely Gébában vala, és meghallották ezt a Filiszteusok; Saul pedig megfúvatta a trombitát az egész országban, mondván: Hallják meg a zsidók!

És meghallotta egész Izráel, [hogy] [azt] mondák: Megverte Saul a Filiszteusok elõõrsét, és gyûlöletessé vált Izráel a Filiszteusok elõtt. A nép pedig egybegyûle Saul mellé Gilgálba.

Összegyûlének a Filiszteusok is, hogy harczoljanak Izráel ellen; harminczezer szekér és hatezer lovas volt, a nép pedig [oly] sok volt, mint a tenger partján lévõ föveny; és feljövének és tábort ütének Mikmásnál, Béth-Aventõl keletre.

Mikor pedig Izráel férfiai látták, hogy bajban vannak - mert a nép szorongattatott -: elrejtõzék a nép a barlangokba, a bokrok és kõsziklák közé, sziklahasadékokba és vermekbe.

És a zsidók közül [némelyek] általmenének a Jordánon, Gád és Gileád földére. Saul pedig még Gilgálban volt, és az egész nép, mely mellette vala, rettegett.

És várakozék hét napig, a Sámuel által meghagyott ideig, de Sámuel nem jött el Gilgálba, a nép pedig elszélede mellõle.

Akkor monda Saul: Hozzátok ide az égõáldozatot és a hálaáldozatokat. És égõáldozatot tõn.

10 És mikor elvégezte az égõáldozatot; ímé megérkezék Sámuel, és Saul eleibe ment, hogy köszöntse õt.

11 És monda Sámuel: Mit cselekedtél?! Saul pedig felele: Mikor láttam, hogy a nép elszélede mellõlem, és te nem jöttél el a meghagyott idõre, a Filiszteusok pedig összegyûlének [már] Mikmásban,

12 Azt mondám: Mindjárt reám törnek a Filiszteusok Gilgálban, és én az Úrnak színe elõtt még nem imádkozám; bátorságot vevék azért magamnak és megáldozám az égõáldozatot.

13 Akkor monda Sámuel Saulnak: Esztelenül cselekedtél; nem tartottad meg az Úrnak, a te Istenednek parancsolatját, melyet parancsolt néked, pedig most mindörökre megerõsítette volna az Úr a te királyságodat Izráel felett.

14 Most azonban a te királyságod nem lesz állandó. Keresett az Úr magának szíve szerint való embert, a kit az õ népe fölé fejedelmül rendelt, mert te nem tartottad meg, a mit az Úr parancsolt néked.

15 Felkele ezután Sámuel, és elment Gilgálból Benjámin [városába,] Gibeába. És Saul megszámlálta a népet, mely körülötte található volt, mintegy hatszáz embert.

16 Saul pedig és az õ fia, Jonathán és a nép, mely körülöttök található vala, Benjámin [városában], Gébában tartózkodának, és a Filiszteusok Mikmásnál táborozának.

17 Akkor a Filiszteusok táborából egy dúló sereg vált ki három csapatban; az egyik csapat az Ofra felé [vivõ] útra fordult Suál földének;

18 A másik csapat a Bethoron felé [vivõ] útra fordula; a harmadik csapat pedig a határ felé [vivõ] útra fordult, mely a Sebóim völgyén át a pusztáig terjed.

19 És kovácsot egész Izráel földén nem lehetett találni, mert a Filiszteusok azt mondák: Ne csinálhassanak a zsidók szablyát vagy dárdát.

20 És egész Izráelnek a Filiszteusokhoz kellett lemenni, hogy megélesítse ki-ki a maga kapáját, szántóvasát, fejszéjét és sarlóját,

21 (Minthogy megtompulának a kapák, szántóvasak, a háromágú villa és a fejszék) és hogy az ösztökét kiegyenesítsék.

22 Azért az ütközet napján az egész népnél, mely Saullal és Jonathánnal vala, sem szablya, sem dárda nem találtaték, hanem csak Saulnál és az õ fiánál Jonathánnál volt található.

23 És a Filiszteusok elõõrse kijöve Mikmás szorosához.

14  És történt egy napon, hogy Jonathán, a Saul fia azt mondá szolgájának, a ki az õ fegyverét hordozza vala: Jer, menjünk át a Filiszteusok elõõrséhez, mely amott túl van; de atyjának nem mondá meg.

Saul pedig Gibea határában, a gránátfa alatt tartózkodék, mely Migron [nevû mezõn] van; és a nép, mely vele volt, mintegy hatszáz ember vala.

És Ahija [is,] ki Silóban az efódot viseli, fia Akhitobnak, az Ikábód testvérének, Fineás fiának, a ki az Úr papjának, Élinek fia vala. És a nép nem tudta, hogy Jonathán eltávozék.

A szorosok között pedig, melyeken keresztül akara menni Jonathán a Filiszteusok elõõrséhez, volt egy hegyes kõszikla innen, és volt egy hegyes kõszikla túlfelõl. Az egyiknek Boczécz, a másiknak pedig Sené volt a neve.

Az egyik sziklacsúcs északra volt, Mikmás átellenében, és a másik délre, Géba átellenében.

És monda Jonathán a szolgának, a ki az õ fegyverét hordozá: Jer, menjünk át ezeknek a körülmetéletleneknek elõõrséhez, talán tenni fog az Úr érettünk [valamit,] mert az Úr elõtt nincs akadály, hogy sok vagy pedig kevés által szerezzen szabadulást.

És fegyverhordozója felele néki: Tégy mindent a te szíved szerint; indulj néki, ímé én veled leszek kívánságod szerint.

Jonathán pedig monda: Nosza menjünk fel ez emberekhez, és mutassuk meg magunkat nékik.

Ha azt mondják nékünk: Várjatok meg, míg oda érkezünk ti hozzátok, akkor álljunk meg helyünkön, és ne menjünk fel hozzájok;

10 Ha pedig azt mondják: Jertek fel mihozzánk, akkor menjünk fel, mert az Úr kezünkbe adta õket. És ez legyen nékünk a jel.

11 Mikor pedig megmutatták magokat mind ketten a Filiszteusok elõõrsének, mondának a Filiszteusok: Ímé a zsidók kijõdögélnek a barlangokból, a hova rejtõzének.

12 És szólának némelyek az elõõrs emberei közül Jonathánnak és az õ fegyverhordozójának, és mondák: Jertek fel mi hozzánk, és valamit mondunk néktek. Akkor monda Jonathán az õ fegyverhordozójának: Jõjj fel utánam, mert az Úr Izráel kezébe adta õket.

13 És felmászott Jonathán négykézláb, és utána az õ fegyverhordozója. És hullanak vala Jonathán elõtt, és fegyverhordozója is öldököl utána.

14 És az elsõ ütközet, melyben Jonathán és fegyverhordozója mintegy húsz embert ölének meg, egy hold földön egy fél barázda hosszányin volt.

15 És félelem támada a táborban, a mezõn és az egész nép között; az elõõrs és a dúló sereg - azok is megrémülének - és a föld megrendüle; és Istentõl való rettegés lõn.

16 És megláták a Saul õrei Benjámin [városában,] Gibeában, hogy a sokaság elszéledett és ide-oda elszóratott.

17 Akkor monda Saul a népnek, mely vele volt: Nosza vegyétek számba [a népet], és vizsgáljátok meg, ki ment el mi közülünk; és a mikor számba vették, ímé Jonathán és az õ fegyverhordozója nem valának ott.

18 És monda Saul Ahijának: Hozd elõ az Isten ládáját; mert az Isten ládája akkor Izráel fiainál vala.

19 És történt, hogy a míg Saul a pappal beszéle, a Filiszteusok táborában mind nagyobb lõn a zsibongás. Monda azért Saul a papnak: Hagyd abba, a mit kezdettél.

20 És felkiálta Saul és a nép, mely vele volt, és elmenének az ütközetre. Ott pedig egyik a másik ellen harczola, [és] igen nagy zûrzavar lõn.

21 És azok a zsidók [is, kik,] mint azelõtt is, a Filiszteusokkal valának, s velök együtt feljövének a táborba és a körül valának, azok is Izráel népéhez [csatlakozának,] mely Saul és Jonathán mellett vala.

22 És Izráelnek mindazon férfiai, kik elrejtõzének Efraim hegységében, mikor meghallották, hogy a Filiszteusok menekültek, azok is üldözni kezdék õket a harczban.

23 És megsegíté az Úr azon a napon Izráelt. És a harcz Béth-Avenen túl terjede.

24 És Izráel népe igen elepedett vala azon a napon, mert Saul esküvel kényszeríté a népet, mondván: Átkozott az, a ki kenyeret eszik estvéig, míg bosszút állok ellenségeimen, azért az egész nép semmit sem evék.

25 És az egész föld népe eljuta az erdõbe, hol méz vala a föld szinén.

26 Mikor pedig a nép beméne az erdõbe, jóllehet folyt a méz, [mindazáltal] senki sem érteté kezét szájához, mert félt a nép az eskü miatt.

27 Jonathán azonban nem hallotta vala, hogy atyja megesketé a népet, és kinyújtá a vesszõ végét, mely kezében vala, és bemártá azt a lépesmézbe, és kezét szájához vivé; és felvidulának az õ szemei.

28 Szóla pedig valaki a nép közül, és mondá: Atyád ünnepélyesen megesketé a népet, mondván: Átkozott az, a ki csak kenyeret is eszik ma, és e miatt a nép kimerüle.

29 És monda Jonathán: Atyám bajba vitte az országot; lássátok [mennyire] felvidulának szemeim, hogy ízlelék egy keveset ebbõl a mézbõl.

30 Hátha még a nép jól evett volna ma ellenségeinek zsákmányából, melyet talált! Vajjon nem nagyobb lett volna-é akkor a Filiszteusok veresége?!

31 És megverék azon a napon a Filiszteusokat Mikmástól Ajálonig. És a nép nagyon kimerüle.

32 Akkor a nép a prédának esék, és fogának juhot, ökröt és borjúkat, és megölék a földön, és megevé a nép vérestõl.

33 Megjelenték azért Saulnak, és mondának: Ímé a nép vétkezik az Úr ellen, mert vérrel [elegy] eszik. Õ pedig monda: Hûtlenül cselekedtetek, gördítsetek azért most hozzám egy nagy követ.

34 Monda továbbá Saul: Menjetek el [mindenfelé] a nép között, és mondjátok meg nékik, hogy mindenki a maga ökrét és mindenki a maga juhát hozza én hozzám, és itt öljétek meg és egyétek meg, és nem fogtok vétkezni az Úr ellen, vérrel elegy evén. Akkor elhozta az egész nép, kézzel fogván ki- ki a maga ökrét azon éjjel, és ott megölék.

35 Saul pedig oltárt épített az Úrnak; azt az oltárt építé elõször az Úrnak.

36 És monda Saul: Menjünk le [ez] éjjel a Filiszteusok után, és foszszuk ki õket virradatig, és senkit se hagyjunk meg közülök. Azok pedig mondának: A [mint] néked tetszik, [úgy] cselekedjél mindent. De a pap [azt] mondá: Járuljunk ide az Istenhez.

37 És megkérdezé Saul az Istent: Lemenjek-é a Filiszteusok után? Izráelnek kezébe adod-é õket? De õ nem felelt néki azon a napon.

38 Monda azért Saul: Jertek ide mindnyájan, a népnek oszlopai, hogy megtudjátok és meglássátok, kiben volt ez a bûn ma?

39 Mert él az Úr, a ki Izráelt oltalmazza, hogy ha fiamban, Jonathánban volna is, meg kell halnia; és az egész nép közül senki sem felele néki.

40 És monda egész Izráelnek: Ti legyetek az egyik oldalon, én pedig és az én fiam, Jonathán legyünk a másik oldalon. És válaszola a nép Saulnak: A mint néked tetszik, úgy cselekedjél.

41 Akkor szóla Saul az Úrnak, Izráel Istenének: Szolgáltass igazságot! És kiválasztaték Jonathán és Saul, a nép pedig megmeneküle.

42 És monda Saul: Vessetek sorsot közöttem és fiam, Jonathán között. És kiválasztaték Jonathán.

43 Akkor monda Saul Jonathánnak: Mondd meg nékem, mit cselekedtél? Jonathán pedig elbeszélte néki, és monda: A pálcza végével, mely kezembe vala, ízlelék egy keveset a mézbõl; itt vagyok, haljak meg!

44 És Saul monda: Úgy cselekedjék az Úr most és ezután is, hogy meg kell halnod Jonathán.

45 A nép azonban monda Saulnak: Jonathán haljon-é meg, a ki ezt a nagy szabadulást szerezte Izráelben? Távol legyen! Él az Úr, hogy egyetlen hajszála sem esik le fejérõl a földre, mert Istennek [segedelmével] cselekedte ezt ma. Megváltá azért a nép Jonathánt, és nem hala meg.

46 Akkor Saul megtére a Filiszteusok üldözésébõl; a Filiszteusok pedig az õ helyökre haza menének.

47 Miután tehát Saul átvette a királyságot Izráel felett, hadakozék minden ellenségivel mindenfelé: Moáb ellen és Ammon fiai ellen és Edom ellen és a Czobeusok királyai ellen és a Filiszteusok ellen; és mindenütt, a hol megfordula, keményen cselekedék.

48 És sereget gyûjtvén, megverte Amáleket, és megszabadítá Izráelt fosztogatóinak kezébõl.

49 Valának pedig Saul fiai: Jonathán, Jisvi és Málkisua; és két leányának neve: az idõsebbiknek Méráb, és a kisebbiknek neve Mikál.

50 És Saul feleségét Akhinóámnak hívták, a ki Akhimaás leánya volt. Seregének vezetõjét pedig Abnernek hívták, a ki Saul nagybátyjának, Nérnek volt a fia;

51 Mert Kis, a Saul atyja és Nér, az Abner atyja, Abiel fiai valának.

52 A Filiszteusok elleni háború pedig igen heves volt Saulnak egész életében; azért, a hol csak látott Saul egy-egy erõs vagy egy-egy bátor férfit, azt magához fogadta.

15  És monda Sámuel Saulnak: Engem küldött el az Úr, hogy királylyá kenjelek fel téged az õ népe, az Izráel felett; most azért figyelj az Úr beszédének szavára.

Így szól a Seregek Ura: Megemlékeztem arról, a mit cselekedett Amálek Izráellel, hogy útját állta néki, mikor feljöve Égyiptomból.

Most azért menj el és verd meg Amáleket, és pusztítsátok el mindenét; és ne kedvezz néki, hanem öld meg mind a férfit, mind az asszonyt; mind a gyermeket, mind a csecsemõt; mind az ökröt, mind a juhot; mind a tevét, mind a szamarat.

És összehívá Saul a népet, és megszámlálá õket Thélaimban, kétszázezer gyalogost, és Júdából tízezer embert.

És elméne Saul Amálek városáig, és megütközék ott egy völgyben.

És monda Saul a Kéneusnak: Menjetek, távozzatok el, menjetek ki az Amálekiták közül, hogy velök együtt téged is el ne veszesselek, mert te irgalmasságot cselekedtél Izráel minden fiaival, mikor Égyiptomból feljövének. És eltávozék Kéneus az Amálekiták közül.

Saul pedig megveré Amáleket Havilától fogva egészen addig, a merre Súrba mennek, mely Égyiptom átellenében van.

És Agágot, az Amálekiták királyát elfogta élve, a népet pedig mind kardélre hányatá.

Saul és a nép azonban megkímélte Agágot és a juhoknak, barmoknak és másodszülötteknek javát; a bárányokat és mindazt, a mi jó vala, nem akarták azokat elpusztítani, hanem a mi megvetett és értéktelen dolog volt, mindazt elpusztíták.

10 Akkor szóla az Úr Sámuelnek, mondván:

11 Megbántam, hogy Sault királylyá tettem, mert eltávozott tõlem, és beszédeimet nem tartotta meg. Sámuel pedig felháborodék és kiálta az Úrhoz egész éjszaka.

12 És korán felkele Sámuel, hogy találkozzék Saullal reggel; és hírül adák Sámuelnek, [ezt] mondván: Saul Kármelbe ment, és ímé emlékoszlopot állított magának; azután megfordula, és tovább ment és lement Gilgálba,

13 És a mint Sámuel Saulhoz érkezék, monda néki Saul: Áldott vagy te az Úrtól! Én végrehajtám az Úrnak parancsolatját.

14 Sámuel azonban monda: Micsoda az a juhbégetés, [mely] füleimbe [hat] és az az ökörbõgés, melyet hallok?

15 És monda Saul: Az Amálekitáktól hozták azokat, mert a nép megkímélte a juhoknak és ökröknek javát, hogy megáldozza az Úrnak, a te Istenednek; a többit pedig elpusztítottuk.

16 Akkor monda Sámuel Saulnak: Engedd meg, hogy megmondjam néked, a mit az Úr mondott nékem ez éjjel. Õ pedig monda néki: Beszélj.

17 Monda azért Sámuel: Nemde kicsiny valál te a magad szemei elõtt is, mindazáltal Izráel törzseinek fejévé lettél, és az Úr királylyá kent fel téged Izráel felett?!

18 És elkülde az Úr téged az úton, és azt mondá: Menj el, és pusztítsd el az Amálekitákat, kik vétkezének; és hadakozzál ellenök, míg megsemmisíted õket.

19 Miért nem hallgattál az Úrnak szavára, és [miért] estél néki a prédának, és cselekedted azt, a mi bûnös az Úr szemei elõtt?

20 És felele Saul Sámuelnek: Én bizonyára hallgattam az Úr szavára, és azon az úton jártam, a melyre engem az Úr elküldött; és elhoztam Agágot, az Amálekiták királyát, és az Amálekitákat elpusztítottam.

21 A nép azonban elvette a prédából a megsemmisítésre [rendelt] juhoknak és ökröknek javát, hogy megáldozza az Úrnak, a te Istenednek Gilgálban.

22 Sámuel pedig monda: Vajjon kedvesebb-é az Úr elõtt az égõ- és véres áldozat, mint az Úr szava iránt való engedelmesség? Ímé, jobb az engedelmesség a véres áldozatnál és a szófogadás a kosok kövérénél!

23 Mert, [mint] a varázslásnak bûne, [olyan] az engedetlenség; és bálványozás és bálványimádás az ellenszegülés. Mivel te megvetetted az Úrnak beszédét, õ is megvetett téged, hogy ne légy király.

24 Akkor monda Saul Sámuelnek: Vétkeztem, mert megszegtem az Úrnak szavát és a te beszédedet; [de] mivel féltem a néptõl, azért hallgattam szavokra.

25 Most azért bocsásd meg az én vétkemet, és térj vissza velem, hogy könyörögjek az Úrnak.

26 Sámuel pedig monda Saulnak: Nem térek vissza veled, mert megvetetted az Úrnak beszédét, és az Úr is megvetett téged, hogy ne légy király Izráel felett.

27 És mikor megfordula Sámuel, hogy elmenjen, megragadta felsõ ruhájának szárnyát, és leszakada.

28 Akkor monda néki Sámuel: Elszakítá tõled az Úr a mai napon Izráelnek királyságát, és adta azt felebarátodnak, a ki jobb náladnál.

29 Izráelnek erõssége pedig nem hazudik, és semmit meg nem bán, mert nem ember õ, hogy valamit megbánjon.

30 És õ monda: Vétkeztem, mindazáltal becsülj meg engem népemnek vénei elõtt és Izráel elõtt, és velem térj vissza, hogy könyörögjek az Úrnak, a te Istenednek.

31 Visszatére azért Sámuel Saullal, és könyörgött Saul az Úrnak.

32 Sámuel pedig monda: Hozzátok ide elõmbe Agágot, Amálek királyát. És elméne Agág kényesen õ hozzá, és monda Agág: Bizonyára eltávozék a halál keserûsége.

33 És monda Sámuel: Miként a te kardod asszonyokat tett gyermektelenekké, úgy legyen gyermektelenné [minden] asszonyok felett a te anyád! És darabokra vagdalá Sámuel Agágot az Úr elõtt Gilgálban.

34 Ezután Sámuel elment Rámába, Saul pedig felment az õ házához Gibeába, Saul [városába.]

35 És Sámuel nem látogatá meg többé Sault egész halálának idejéig; de bánkódék Sámuel Saul miatt. Az Úr pedig megbánta, hogy királylyá tette Sault Izráel felett.