Bible in 90 Days
19 Reámtörtek nyomorúságom napján,
De az Úr gyámolóm volt nékem.
20 Tágas helyre vitt ki engem,
Kiragadott, mert jóakaróm nékem.
21 Az Úr megfizetett nékem igazságom szerint,
Kezeimnek tisztasága szerint fizetett meg nékem.
22 Mert megõriztem az Úrnak utait,
S gonoszul nem szakadtam el Istenemtõl.
23 Mert ítéletei mind elõttem vannak,
S rendeléseitõl nem távoztam el.
24 Tökéletes voltam elõtte, s õrizkedtem rosszaságomtól.
25 Ezért megfizet nékem az Úr igazságom szerint,
Szemei elõtt való tisztaságom szerint.
26 Az irgalmashoz irgalmas vagy,
A tökéletes vitézhez tökéletes vagy.
27 A tisztához tiszta vagy,
A visszáshoz pedig visszás.
28 Segítesz a nyomorult népen,
Szemeiddel pedig megalázod a felfuvalkodottakat.
29 Mert te vagy az én szövétnekem, Uram,
S az Úr megvilágosítja az én sötétségemet.
30 Mert veled harczi seregen is átfutok,
Az én Istenemmel kõfalon is átugrom.
31 Az Istennek útja tökéletes;
Az Úrnak beszéde tiszta;
Paizsa õ mindeneknek, a kik õ benne bíznak.
32 Mert kicsoda volna Isten az Úron kivül?
S kicsoda kõszikla a mi Istenünkön kivül?
33 Isten az én erõs kõváram,
Ki vezérli az igaznak útját.
34 Lábait olyanná teszi, mint a szarvasé,
S magas helyekre állít engem.
35 Kezeimet harczra tanítja,
Hogy az érczív karjaim által törik el.
36 Idvességednek paizsát adtad nékem,
S kegyelmed nagygyá tett engem.
37 Lépéseimet kiszélesítetted alattam.
És bokáim meg nem tántorodtak.
38 Üldözöm ellenségeimet és elpusztítom õket,
Nem térek vissza, míg meg nem semmisítem õket.
39 Megsemmisítem, eltiprom õket, hogy fel nem kelhetnek,
Lábaim alatt hullanak el.
40 Mert te erõvel öveztél fel engem a harczra,
Lenyomtad azokat, kik ellenem támadtak.
41 Megadtad, hogy ellenségeim hátat fordítottak nékem,
Gyülölõim, a kiket elpusztítottam én,
42 Felnéztek, de nem volt, ki megszabadítsa,
Az Úrhoz, de nem felelt nékik.
43 Szétmorzsolom õket, mint a föld porát,
Összezúzom, mint az utcza sarát, széttaposom õket.
44 Megmentettél népemnek pártoskodásaitól,
Népeknek fejéül tartasz fenn engemet,
[Oly] nép szolgál nékem, melyet nem ismertem.
45 Idegen fiak hizelkednek nékem,
S [egy] hallásra engedelmeskednek,
46 Idegen fiak elcsüggednek,
S váraikból reszketve jõnek elõ.
47 Él az Úr és áldott az én kõsziklám.
Magasztaltassék az Isten, idvességem kõsziklája.
48 Isten az, ki bosszút áll értem,
S alám hajtja a népeket.
49 Ki megment engem ellenségeimtõl,
Te magasztalsz fel engem az ellenem támadók fölött,
S az erõszakos embertõl megszabadítasz engem.
50 Dícsérlek azért téged, Uram, a pogányok között,
S nevednek dícséretet éneklek.
51 Nagy segítséget ad az õ királyának,
Irgalmasságot cselekszik felkentjével,
Dáviddal és az õ magvával mindörökké!
23 Ezek Dávidnak utolsó beszédei. Dávidnak, Isai fiának szózata, [annak] a férfiúnak szózata, a ki igen felmagasztaltaték, Jákób Istenének felkentje és Izráel dalainak kedvencze.
2 Az Úrnak lelke szólott én bennem, és az õ beszéde az én nyelvem által.
3 Izráelnek Istene szólott, Izráelnek kõsziklája mondá nékem: A ki igazságosan uralkodik az emberek felett, a ki Isten félelmével uralkodik:
4 Olyan az, mint a reggeli világosság, mikor a nap feljõ, mint a felhõtlen reggel; napsugártól, esõtõl [sarjadzik] a fû a földbõl.
5 Avagy nem ilyen-é az én házam Isten elõtt? Mert örökkévaló szövetséget kötött velem, mindennel ellátva és állandót. Mert az én teljes idvességemet és minden kivánságomat nem sarjadoztatja-é?
6 De az istentelenek mindnyájan olyanok, mint a kitépett tövis, melyhez kézzel nem nyúlnak;
7 Hanem a ki hozzá akar nyúlni is, fejszét és rudat vesz hozzá, hogy ugyanazon helyen tûzzel égettessék meg.
8 Ezek pedig a Dávid erõs [vitézeinek] nevei: Joseb-Bassebet, a Tahkemonita, a ki a testõrök vezére; õ dárdáját forgatván, egy ízben nyolczszázat sebesített meg.
9 Õ utána volt Eleázár, Dódónak fia, ki Ahóhi fia vala; õ egyike a három hõsnek, a kik Dáviddal valának, mikor a Filiszteusok által kigúnyoltatának, összegyülekezvén ott a harczra, és az Izráeliták megfutamodtak volt.
10 Õ megállván, vágta a Filiszteusokat mindaddig, míg a keze elfáradt, és a keze a fegyverhez ragadt. És nagy szabadulást szerze az Úr azon a napon, a nép pedig visszatére õ utána, [de] csak a fosztogatásra.
11 Õ utána volt Samma, a Harárból való Agénak fia. És összegyûlének a Filiszteusok egy seregbe ott, a hol egy darab szántóföld volt tele lencsével, a nép pedig elfutott a Filiszteusok elõl:
12 Akkor õ megálla annak a darab [földnek] közepén, és megoltalmazá azt, és megveré a Filiszteusokat, és az Úr nagy szabadítást szerze.
13 A harmincz vezér közül is hárman lementek, és elérkezének aratáskor Dávidhoz az Adullám barlangjába, mikor a Filiszteusok táborban valának a Réfaim völgyében.
14 Dávid akkor a sziklavárban volt, a Filiszteusok õrsége pedig Bethlehemnél.
15 [Vizet] kivánt vala pedig Dávid, és monda: Kicsoda hozna nékem vizet innom a bethlehemi kútból, mely a kapu elõtt van?
16 Akkor a három vitéz keresztül tört a Filiszteusok táborán, és merítének vizet a bethlehemi kútból, mely a kapu elõtt van, és elhozván, vivék Dávidnak. Õ azonban nem akará meginni, hanem kiönté azt az Úrnak.
17 És monda: Távol legyen tõlem, Uram, hogy én ezt míveljem: avagy azoknak az embereknek vérét [igyam-é meg], kik életöket [halálra ]adva mentek el a [vízért?] És nem akará azt meginni. Ezt mívelte a három hõs.
18 Továbbá Abisai, Joábnak atyjafia, Sérujának fia, a ki e háromnak feje volt, a ki háromszáz ellen felemelvén dárdáját, megölé azokat; és néki nagy híre vala a három között.
19 A három között bizonyára híres volt és azoknak vezére vala, mindazáltal ama hárommal nem ért fel.
20 Benája is, Jójadának fia, vitéz ember, nagytehetségû, a ki Kabséelbõl való vala; ez ölé meg a Moábitáknak két fõvitézét. Ugyanõ elmenvén, az oroszlánt is megölé a veremben, télen.
21 Ugyanõ ölt meg egy Égyiptomból való tekintélyes embert. Az égyiptomi kezében dárda vala, és õ [csak egy] pálczával méne reá; és kivevé az égyiptomi kezébõl a dárdát, és megölé õt a maga dárdájával.
22 Ezeket cselekedé Benája, Jójadának fia, és néki is jó híre vala a három erõs vitéz között.
23 Híres volt õ a harmincz között, mindazáltal ama hárommal nem ért fel. És elõljáróvá tevé õt Dávid a tanácsosok között.
24 Asáel is, Joáb atyjafia, e harmincz közül való, [kik ezek:] Elkhanán, a bethlehemi Dódónak fia.
25 Haród [városbeli] Samma; [azon] Haródból [való] Elika.
26 Héles, Páltiból való; Híra, a Thékoából való Ikkes fia.
27 Abiézer, Anathóthból; Mébunnai, Húsáthból való.
28 Sálmon, Ahóhitból való; Maharai, Nétofátból.
29 Héleb, Bahanának fia, Nétofátból való; Ittai, Ribainak fia, Gibeából való, mely Benjámin fiaié.
30 Benája, Piráthonból való; Hiddai, a patak mellett való Gáhasbeli.
31 Abiálbon, Árbátból való; Azmávet, Bárhumból való.
32 Eljáhba, Sahalbomból való; Jásen fia, Jonathán.
33 Samma, Harárból való; Ahiám, Arárból való Sarárnak fia.
34 Elifélet, Ahásbainak fia, Maakátból való; Eliám, Gilóbeli Akhitófelnek fia.
35 Hesrai, Kármelbõl való; Paharai, Arbiból való.
36 Jigeál, Sobabeli Nátánnak fia; Báni, Gádból való.
37 Sélek, Ammonita; Naharai, Beerótból való, Joábnak, a Séruja fiának fegyverhordozója.
38 Ira, Jithribõl való; Gáreb, Jithribõl való.
39 Hitteus Uriás. Mindössze harminczheten.
24 Ismét felgerjede az Úrnak haragja Izráel ellen, és felingerlé Dávidot õ ellenek, ezt mondván: Eredj el, számláld meg Izráelt és Júdát.
2 Monda azért Dávid Joábnak, az õ serege fõvezérének: Menj el, járd be Izráelnek minden nemzetségeit, Dántól fogva Beersebáig, és számláljátok meg a népet, hogy tudjam a népnek számát.
3 És monda Joáb a királynak: Sokasítsa meg az Úr, a te Istened a népet, s adjon még százannyit, mint a mennyi most van, és lássák [azt] az én uramnak, a királynak szemei: de miért akarja ezt az én uram, a király?
4 Azonban hatalmasabb volt a királynak szava a Joábénál és a többi fõemberekénél. Kiméne azért Joáb és a többi vezérek a király elõl, hogy megszámlálják a népet, az Izráelt.
5 És általkelének a Jordánon és tábort járának Aroer város mellett jobbkéz felõl, Gád völgyében, és Jáser mellett.
6 Azután menének Gileádba, és a Hodsi alföldére. Innét menének a Dán Jáán mellé, és Sídon környékére.
7 Ezután menének a Tírus erõs városához, és a Hivveusoknak és Kananeusoknak minden városaiba. Innét menének a Júdának dél felõl való részére, Beersebába.
8 És mikor bejárták az egész országot, hazamenének Jeruzsálembe, kilencz hónap és húsz nap mulva.
9 És beadá Joáb a megszámlált népnek számát a királynak; és Izráelben nyolczszázezer erõs fegyverfogható férfi, és Júda nemzetségében ötszázezer férfiú vala.
10 Minekutána pedig Dávid a népet megszámlálta, megsebhedék az õ szíve, és monda Dávid az Úrnak: Igen vétkeztem abban, a mit cselekedtem. Azért most, óh Uram, vedd el, kérlek, a te szolgádnak álnokságát; mert felette esztelenül cselekedtem!
11 És mikor felkelt reggel Dávid, szóla az Úr Gád prófétának, a ki Dávidnak látnoka vala, ezt mondván:
12 Menj el, és szólj Dávidnak: Ezt mondja az Úr: Három dolgot adok elõdbe, válaszd egyiket magadnak ezek közül, hogy a szerint cselekedjem veled.
13 Elméne azért Gád Dávidhoz, és tudtára adá néki, és monda néki: [Akarod- é,] hogy hét esztendeig való éhség szálljon földedre? Vagy hogy három hónapig ellenségeid elõtt bujdossál és [ellenséged] kergessen téged? Vagy hogy három napig döghalál legyen országodban? Most gondold meg és lásd meg, micsoda választ vigyek annak, a ki engem elküldött.
14 És monda Dávid Gádnak: Felette igen szorongattatom; de mégis, hadd essünk inkább az Úr kezébe, mert nagy az õ irgalmassága, és ne essem ember kezébe.
15 Bocsáta annakokáért az Úr döghalált Izráelre, reggeltõl fogva az elrendelt ideig, és meghalának a nép közül Dántól fogva Beersebáig, hetvenezer férfiak.
16 És mikor felemelte kezét az angyal Jeruzsálem ellen [is], hogy azt is elpusztítsa, megelégelé az Úr a veszedelmet, és monda az angyalnak, a ki a népet öli vala: Elég immár, hagyd el. Az Úrnak angyala pedig vala a Jebuzeus Arauna szérûje mellett.
17 És szóla Dávid az Úrnak, mikor látta az angyalt, a ki a népet vágja vala, és monda: Ímé én vétkeztem és én cselekedtem hamisságot, de ezek a juhok ugyan mit cselekedtek? Kérlek, inkább forduljon a te kezed ellenem és az én atyámnak háznépe ellen.
18 Méne azért Gád Dávidhoz azon a napon, és monda néki: Eredj, menj el, [és] rakass oltárt az Úrnak a Jebuzeus Araunának szérûjén.
19 És elméne Dávid Gádnak beszéde szerint, a mint az Úr megparancsolta vala.
20 És feltekintvén Arauna, látá, hogy a király az õ szolgáival õ hozzá megy; és Arauna kimenvén, meghajtá magát a király elõtt, arczczal a föld felé.
21 És monda Arauna: Mi az oka, hogy az én uram, a király az õ szolgájához jõ? Felele Dávid: Azért, hogy megvegyem tõled e szérût, és oltárt építsek ezen az Úrnak, hogy megszünjék a csapás a nép között.
22 Monda Arauna Dávidnak: Vegye el hát az én uram, a király, és áldozza fel, a mi néki tetszik. Ímhol vannak az ökrök az áldozathoz; a boronák és az ökrök szerszámai pedig fa helyett;
23 Arauna mindezt, óh király, a királynak adja. És monda Arauna a királynak: A te Urad Istened engeszteltessék meg általad.
24 Monda pedig a király Araunának: Nem, hanem pénzen veszem meg tõled, mert nem akarok az Úrnak, az én Istenemnek ingyen való áldozatot áldozni. Megvevé azért Dávid azt a szérût és az ökröket ötven ezüst sikluson.
25 És oltárt építe ott Dávid az Úrnak, és áldozék egészen égõ és hálaáldozattal; és megkegyelmeze az Úr a földnek, és megszünék a csapás Izráelben.
1 Mikor pedig megvénhedt és megöregedett Dávid király, bár leplekkel takargatták be, mégsem bírt felmelegedni.
2 És mondának néki az õ szolgái: Keressenek az én uramnak, a királynak egy szûz leányt, a ki a király körül legyen, és õt ápolja, aludjék karjai között, és melegítse fel az én uramat, a királyt.
3 Keresének annakokáért egy szép leányt Izráelnek minden határiban; és találák a Súnem városából való Abiságot, a kit el is hozának a királyhoz.
4 És a leány igen szép volt, és a királyt ápolta és szolgált néki. De a király nem ismeré õt.
5 Adónia pedig, Haggitnak fia, felfuvalkodék, ezt mondván: Én fogok uralkodni! És szerze magának szekereket, lovagokat és ötven elõtte járó férfiakat.
6 Kit az õ atyja soha meg nem szomoríta, ezt mondván: Miért cselekszel így?! Ez is pedig igen szép férfi volt, és õt [Haggit] szülte [volt Dávidnak] Absolon után.
7 És tanácskozék Joábbal, Séruja fiával és Abjátár pappal, kik az Adónia pártján voltak.
8 De Sádók pap, meg Benája, a Jójada fia, és Nátán próféta, és Sémei, és Réhi, és a Dávid erõs vitézei nem állottak Adónia mellé.
9 Mikor pedig Adónia áldozatot mutatott be juhokból, ökrökbõl és egyéb kövér barmokból a Zohélet kõsziklánál, a mely a Rógel forrása mellett volt: meghívá egész rokonságát, a király fiait, Júda minden férfiait, a király szolgáit;
10 De Nátán prófétát és Benáját és amaz erõs vitézeket és Salamont, az õ atyjafiát nem hívá el.
11 Szóla akkor Nátán Bethsabénak, a Salamon anyjának, mondván: Nem hallottad-é, hogy Adónia, a Haggit fia uralkodik, és a mi urunk Dávid nem tud róla semmit?
12 Jövel azért, hadd adjak néked tanácsot, hogy megmentsd a te életedet, és a te fiadnak, Salamonnak életét.
13 Eredj, menj be Dávid királyhoz, és mondd ezt néki: Uram király, nemde nem esküdtél-é meg a te szolgálóleányodnak ilyenképen: Salamon, a te fiad uralkodik én utánam, és õ ül az én királyi székembe? Miért uralkodik hát Adónia?
14 És ímé mialatt még te ott a királylyal beszélsz, én is bemegyek utánad, és kiegészítem a te beszédidet.
15 És beméne Bethsabé a királyhoz a kamarába. És a király igen megvénhedett vala, és a Súnembõl való Abiság szolgál vala a királynak.
16 És fejet hajta Bethsabé, és meghajtá magát a királynak. És monda a király: Mit kivánsz?
17 Felele néki [Bethsabé: Édes] uram, te megesküdtél az Úrra, a te Istenedre a te szolgálóleányodnak ilyenképen: Salamon, a te fiad uralkodik én utánam, és õ ül az én királyi székembe.
18 És ímé mégis Adónia lett királylyá; és ímé, uram király, te nem tudsz errõl semmit.
19 Mert áldozott ökrökkel és nagy sok kövér barmokkal bõségesen, és vendégekké hívta a királynak minden fiait, és Abjátár papot és Joábot, a seregnek hadnagyát, csak Salamont, a te szolgádat nem hívta meg.
20 Még most te vagy, Uram, a király; az egész Izráel népének szemei reád néznek, hogy megjelentsed nékik, kicsoda fog ülni az én uramnak, a királynak székében, õ utána.
21 De ha az én uram, a király, az õ atyáival elaluszik: akkor én és az én fiam, Salamon leszünk bûnösök.
22 És ímé, mikor még a királylyal szólana, Nátán próféta megérkezék.
23 És bejelenték a királynak, mondván: Itt van Nátán próféta. És bemenvén a király eleibe, meghajtá magát a király elõtt, arczczal a földre leborulván.
24 És monda Nátán: Uram király, te mondottad-é: Adónia legyen én utánam a király, és õ üljön az én királyi székembe?
25 Mert ma aláment, és áldozott ökrökkel és kövér barmokkal bõségesen, és vendégekké hívta a királynak minden fiait és a seregnek hadnagyait és Abjátár papot: és ímé õk esznek és isznak õ elõtte, és [immár] azt kiáltották: Éljen Adónia király!
26 Engem pedig, a ki a te szolgád vagyok, és Sádók papot és Benáját, a Jójada fiát, és Salamont, a te szolgádat nem hívta meg.
27 Avagy az én uramtól, a királytól lett-é ez a dolog, hogy nem adtad tudtára a te szolgádnak, kicsoda fogna ülni az én uramnak, a királynak székiben [az õ holta] után.
28 És felelvén Dávid király, monda: Hívjátok hozzám Bethsabét, a ki beméne a király eleibe, és megálla a király elõtt.
29 És megesküvék a király, mondván: Él az Úr, a ki megszabadította az én lelkemet minden nyomorúságból,
30 Hogy a miképen megesküdtem néked az Úrra, Izráel Istenére, ezt mondván: A te fiad Salamon uralkodik én utánam, és õ ül az én királyi székembe én helyettem: ezt ma így meg is teszem.
31 És fejet hajta Bethsabé, arczczal a földre [leborulván,] és magát meghajtván a király elõtt, monda: Éljen az én uram, Dávid király, mindörökké!
32 Azután monda Dávid király: Hívjátok hozzám Sádók papot és Nátán prófétát és Benáját, Jójadának fiát. És ezek bemenének a király eleibe.
33 És monda nékik a király: Vegyétek mellétek a ti uratoknak szolgáit, és ültessétek Salamont, az én fiamat az én öszvéremre, és vigyétek alá õt Gihonba;
34 És kenje õt ott Sádók pap és Nátán próféta Izráelnek királyává; és fújjátok meg a harsonákat, és kiáltsátok: Éljen Salamon király!
35 És jõjjetek fel [onnét] õ utána; és eljövén, üljön az én királyi székembe, és õ uralkodjék én helyettem; mert [immár] meghagytam néki, hogy õ legyen fejedelme mind Izráelnek, mind Júdának.
36 Felele akkor Benája, a Jójada fia a királynak, és monda: Ámen! Így szóljon az Úr, az én uramnak, a királynak Istene [is.]
37 A miképen vele volt az Úr az én urammal, a királylyal: azonképen legyen vele Salamonnal is, és magasztalja feljebb az õ királyi székét az én uramnak, Dávid királynak királyi székénél.
38 Aláméne azért Sádók pap és Nátán próféta és Benája, a Jójada fia, a Kereteusok is és a Peleteusok, és felülteték Salamont a Dávid király öszvérére, és alávivék õt Gihonba.
39 És vevé Sádók pap az olajos szarut az Úr sátorából, és megkené Salamont; azután kürtölének, és az egész nép ezt kiáltá: Éljen Salamon király!
40 És felvonult utána az egész nép, és a nép sípolt és felette ujjongott, úgy hogy a föld is megrepedne kiáltásuk zajától.
41 És Adónia is meghallotta és vendégei is mind, a kik nála valának, miután a lakomát már elvégezték; és meghallá Joáb is a kürtölés szavát, és monda: Miért e zaj [és] mozgás a városban?
42 És a mikor õ még szólana, ímé megérkezék Jonathán, az Abjátár pap fia. És monda Adónia: Jõjj be, mert megbízható férfiú vagy, és jó hírt mondasz.
43 Jonathán pedig felelvén, monda Adóniának: Igen, a mi urunk, Dávid király, Salamont tette királylyá.
44 És elküldötte õ vele Sádók papot a király és Nátán prófétát, és Benáját, a Jójada fiát, a Kereteusokat is és Peleteusokat, és õt a király öszvérére ülteték,
45 És Sádók pap Nátán prófétával együtt királylyá kente fel õt Gihonnál, és onnét vonulnak fel örömmel; ettõl zendült meg a város. Ez az a zaj, a melyet hallottatok.
46 És [immár] be is ült Salamon az országnak királyi székibe;
47 És a király szolgái is bemenének, hogy áldják a mi urunkat, Dávid királyt, mondván: Tegye az Isten a Salamon nevét híresebbé a te nevednél, és magasztalja feljebb az õ székit a te székednél. És meghajtá magát a király az õ ágyán.
48 És ekképen is szóla a király: Áldott az Úr, Izráel Istene, a ki adott e mai napon olyat, a ki szemeim láttára [helyettem] üljön az én királyi székemben.
49 Akkor megrettenének, és felkelének mindnyájan a hivatalosok, a kik Adóniával valának, és kiki mind dolgára méne.
50 De Adónia félt Salamontól, és felkészülve elfutott, és megragadta az oltárnak szarvait.
51 Hírül adák pedig Salamonnak ilyen szókkal: Ímé Adónia Salamon királytól való féltében megfogá az oltárnak szarvait, ezt mondván: Esküdjék meg ma nékem Salamon király, hogy meg nem öli az õ szolgáját fegyverrel.
52 És monda Salamon: Ha jámbor lészen, [egy] hajszál fejérõl le nem esik a földre; de ha gonoszság találtatik õ benne, meg kell halnia.
53 Elkülde azért Salamon király, és elhozák õt az oltártól; és eljövén meghajtá magát Salamon király elõtt; és monda Salamon király: Menj el a te házadhoz.
2 Mikor pedig elközelgett Dávidnak ideje, hogy meghaljon, parancsot ada Salamonnak az õ fiának, ezt mondván:
2 Én elmegyek az egész földnek útján; erõsítsd meg magad és légy férfiú.
3 És õrízd meg az Úrnak a te Istenednek õrizetit, hogy az õ útain járj, és megõrizzed az õ rendeléseit, parancsolatit és ítéleteit, és bizonyságtételeit, a mint meg van írva a Mózes törvényében: hogy elõmented legyen mindenekben, a melyeket cselekedéndesz, és mindenütt, valamerre fordulándasz;
4 Hogy megteljesítse az Úr az õ beszédét, melyet szólott nékem, mondván: Ha megõrizéndik a te fiaid az õ útjokat, járván én elõttem tökéletességgel, teljes szívök és teljes lelkök szerint; ezt mondván, [mondom]: Soha el nem fogy a férfiú te közüled az Izráelnek királyi székibõl.
5 Azt is jól tudod, mit cselekedett én velem Joáb, a Séruja fia, mit cselekedett az Izráel seregeinek két fõvezérével, Abnerrel, a Nér fiával, és Amasával, a Jéter fiával, a kiket megölt, harczi vért ontván békességnek idején, és hintett harczi vért az õ derekának övére és az õ lábának saruira.
6 Cselekedjél a te bölcseséged szerint, és ne engedd, hogy megõszülvén, békességgel menjen a koporsóba.
7 De a gileádbeli Barzillainak fiaival cselekedjél irgalmasságot, és legyenek a te asztalod vendégei, mert így közeledtek õk is hozzám, mikor Absolon, a te testvéred elõl menekültem.
8 És ímé veled van Sémei, Gérának fia, a Bahurimbeli Benjáminita, a ki gyalázatosan szidalmazott akkor, mikor Mahanáimba mentem; de aztán, mikor elém alájött a Jordánhoz, megesküdtem néki az Úrra, és mondék: Nem öllek meg téged fegyverrel;
9 Te azonban ne hagyd õt büntetés nélkül, és mivel eszes férfiú vagy, tudod, mit kelljen cselekedned vele, hogy az õ vénségét vérrel bocsássad a koporsóba.
10 Azután elaludt Dávid az õ atyáival, és eltemetteték a Dávid városában.
11 Az idõ pedig, a melyben uralkodék Dávid Izráelen, negyven esztendõ. Hebronban uralkodék hét esztendeig, Jeruzsálemben pedig uralkodék harminchárom esztendeig.
12 Azután Salamon ült Dávidnak, az õ atyjának királyi székibe, és megerõsödék az õ királyi birodalma felette igen.
13 De Adónia, a Haggit fia beméne Bethsabéhoz, a Salamon anyjához, és az monda: Békességes-é a te jöveteled? Ki felele: Békességes.
14 És monda: Beszédem volna veled. Monda az: Szólj.
15 Akkor monda [Adónia:] Te tudod, hogy az ország az enyém vala, és az egész Izráel reám néz vala, hogy én uralkodjam; de elvéteték az ország tõlem, és lõn az én atyámfiáé, mert az Úrtól adattaték néki.
16 Most egy kérést kérek tõled, ne szégyenítsd meg orczámat. Az pedig monda: Beszélj!
17 És monda: Beszélj, kérlek Salamon királylyal; mert õ a te kérésedet meg nem veti, hogy adja nékem a Súnembõl való Abiságot feleségül.
18 Felele Bethsabé: Jól van, majd szólok melletted a királynak.
19 És beméne Bethsabé Salamon királyhoz, hogy beszéljen vele Adónia érdekében; és felkele a király, és elébe menvén meghajtá magát elõtte, és leüle királyi székibe; és széket tétete a király anyjának, hogy üljön az õ jobbkeze felõl.
20 És monda [Bethsabé]: Egy kis kérést kérek tõled, ne szégyenítsd meg orczámat. És monda néki a király: Kérj édes anyám; mert nem szégyenítem meg orczádat.
21 Monda õ: Adassék a Súnembõl való Abiság Adóniának, a te testvérednek feleségül.
22 Akkor felele Salamon király, és monda az õ anyjának: De miért kéred te a Súnembeli Abiságot Adóniának? Kérjed néki az országot is; mert õ az én bátyám, és vele [egyetért] Abjátár pap, és Joáb, a Séruja fia.
23 És megesküvék Salamon király az Úrra, mondván: Úgy cselekedjék velem az Isten, és úgy segéljen, hogy Adónia a saját élete ellen szólotta ezt a beszédet!
24 Most azért él az Úr, a ki megerõsített engem és ültetett engem az én atyámnak, Dávidnak királyi székibe, és a ki házat szerzett nékem, a mint megmondotta volt: ma Adóniának meg kell halnia!
25 Elküldé azért Salamon király Benáját, a Jójada fiát, a ki levágá õt, és meghala.
26 Abjátár papnak pedig monda a király: Menj el Anathótba, a te jószágodba, mert halálnak fia vagy; de ma meg nem öletlek, mivel te hordoztad az Úr Istennek ládáját Dávid, az én atyám elõtt, és mivel az én atyámnak minden nyomorúságaiban részes voltál.
27 És kiûzé Salamon Abjátárt, hogy ne legyen az Úrnak papja, hogy beteljesedjék az Úrnak beszéde, a melyet szólott vala az Éli háza felõl Silóban.
28 És eljutott ez a hír Joábhoz, mert Joáb Adóniához hajlott vala, noha azelõtt nem hajlott vala Absolonhoz, és elfuta Joáb az Úrnak sátorába, és megfogá az oltárnak szarvait.
29 Hírül adák pedig Salamon királynak, hogy Joáb az Úrnak sátorához futott, és ímé az oltár mellett áll. Ekkor elküldé Salamon Benáját, a Jójada fiát, mondván: Menj el, vágd le õt.
30 Mikor pedig Benája az Úrnak sátorához ért, monda néki: Ezt mondja a király: Jõjj ki. Kinek felele [Joáb]: Nem, itt akarok meghalni. És megvivé Benája a királynak e dolgot, mondván: Így szólott Joáb és így felelt nékem.
31 És monda néki a király: Cselekedjél úgy, a mint szólott; vágd le õt és temesd el, hogy elvedd az ártatlan vért, a melyet kiontott Joáb, én rólam és az én atyámnak házáról.
32 És fordítsa az Úr az õ fejére az õ vérét, a miért nálánál igazabb és jobb két férfira támadott, és megölé õket fegyverrel az én atyámnak, Dávidnak tudta nélkül, [tudniillik] Abnert, Nérnek fiát, az Izráel seregének fõvezérét és Amasát, Jéternek fiát, Júda vitézeinek fõvezérét.
33 Ezeknek a vére térjen Joáb fejére és az õ magvának fejére mindörökké: Dávidnak pedig és az õ magvának és az õ házának és királyi székének békessége legyen az Úrtól mindörökké.
34 És elméne Benája, Jójada fia, és reá rohanván megölé õt; és eltemetteték az õ házában, a pusztában.
35 Rendelé pedig a király a Jójada fiát õ helyette a sereg fölé, és Sádók papot rendelé a király Abjátár helyett.
36 És elkülde a király, és magához hivatá Sémeit, és monda néki: Építs házat magadnak Jeruzsálemben és lakjál ott; és onnét ne menj ki se ide, se tova.
37 Mert valamely nap kimenéndesz, és általmenéndesz a Kidron patakján, tudd meg, hogy meg kell halnod, a te véred lészen tennen fejeden.
38 És monda Sémei a királynak: Tetszik nékem e beszéd; a miképen szólott az én uram, a király, a képen cselekeszik a te szolgád; és sok ideig lakék Sémei Jeruzsálemben.
39 Lõn azonban három esztendõ mulva, hogy Sémeinek két szolgája elszökött Ákishoz, Maaka fiához, a Gáthbeli királyhoz; és hírül adák Sémeinek, mondván: Ímé a te szolgáid Gáthban [vannak].
40 Ekkor felkelt Sémei, és megnyergelé szamarát, és elméne Gáthba Ákishoz, hogy megkeresse az õ szolgáit. Oda érvén Sémei, meghozá szolgáit Gáthból.
41 Hírül adák pedig Salamonnak, hogy elment Sémei Jeruzsálembõl Gáthba, és haza jött.
42 Akkor elkülde a király, és magához hivatá Sémeit, és monda néki: Nemde esküvéssel kényszerítettelek-é téged az Úrra, és bizonyságot tettem néked, ezt mondván: Valamely napon kimenéndesz, s ide s tova menéndesz, bizonynyal tudjad, hogy meghalsz; és azt mondád nékem: Tetszik e beszéd, megértettem.
43 Miért nem tartottad hát meg az Úr elõtt való esküvést, és a parancsolatot, a melyet néked parancsoltam?
44 Monda annakfelette a király Sémeinek: Te tudod mindazt a gonoszságot, a melyrõl a te szíved bizonyság, és a melyet atyámmal Dáviddal cselekedtél: az Úr most mindazt a gonoszságot a saját fejedre fordította.
45 Salamon király pedig áldott lészen, és Dávidnak királyi széke lészen állandó az Úr elõtt mindörökké.
46 És parancsola a király Benájának, a Jójada fiának, a ki elméne, és levágá [Sémeit], és meghala. És az ország megerõsödék Salamon kezében.
3 Sógorságot szerze azután Salamon a Faraóval, az Égyiptombeli királylyal; és elvevé a Faraó leányát, és hozá Dávidnak városába, míg elvégezé az õ házának és az Úr házának építését és Jeruzsálemnek kõfalát köröskörül.
2 De a nép áldozik vala a magas helyeken; mert nem építtetett vala ház az Úr nevének mind ez ideig.
3 Szereté pedig Salamon az Urat, járván Dávidnak, az õ atyjának parancsolatiban, kivéve, hogy a magas helyeken áldozott, és ott tömjénezett.
4 És mikor Gibeonba ment a király, hogy ott áldozzék, mert ott volt a nagy magaslat, és Salamon azon az oltáron áldozott égõáldozatul ezer barmot:
5 Megjelenék Gibeonban az Úr Salamonnak azon éjjel álmában, és monda az Isten: Kérj, a mit [akarsz,] hogy adjak néked.
6 És monda Salamon: Te a te szolgáddal, az én atyámmal, Dáviddal nagy irgalmasságot cselekedtél, a miképen [õ is] járt elõtted híven, igazán és hozzád egyenes szívvel, és megtartottad néki ezt a nagy irgalmasságot, hogy néki fiat adtál, a ki az õ királyi székében ül, a mint e mai napon megtetszik.
7 És most, óh én Uram Istenem, te tetted a te szolgádat királylyá, Dávid, az én atyám helyett. Én pedig kicsiny gyermek vagyok, nem tudok kimenni és bejönni.
8 És a te szolgád a te néped között van, a melyet te [magadnak] választottál, nagy nép ez, a mely meg nem számláltathatik, meg sem írattathatik a sokaság miatt.
9 Adj azért a te szolgádnak értelmes szívet, hogy tudja ítélni a te népedet, és tudjon választást tenni a jó és gonosz között; mert kicsoda kormányozhatja ezt a te nagy népedet?
10 És tetszék e beszéd az Úrnak, hogy Salamon ilyen dolgot kért.
11 Monda azért az Isten néki: Mivelhogy ezt kérted tõlem, és nem kértél magadnak hosszú életet, sem nem kértél gazdagságot, sem pedig nem kérted a te ellenségidnek lelkét; hanem bölcseséget kértél az ítélettételre:
12 Ímé a te beszéded szerint cselekszem, ímé adok néked bölcs és értelmes szívet, úgy hogy hozzád hasonló nem volt te elõtted, és utánad sem támad olyan, mint te.
13 Sõt még a mit nem kértél, azt is megadom néked, gazdagságot és dicsõséget: úgy hogy a királyok között nem lesz hozzád hasonló senki minden te idõdben.
14 És ha az én útaimon járándasz, megõrizvén az én végzéseimet és parancsolatimat, a miképen járt a te atyád, Dávid: meghosszabbítom életed idejét.
15 És mikor felserkent Salamon, ímé álom volt. És méne Jeruzsálembe, és álla az Úr szövetségének ládája elé, és áldozék egészen égõáldozatokat, és készíte hálaáldozatokat, és szerze nagy lakomát minden szolgáinak.
16 Abban az idõben jött a királyhoz két parázna asszony, és megálla õ elõtte.
17 És monda az egyik asszony: Kérlek uram, én és ez az asszony egy házban laktunk, és szültem õ nála abban a házban.
18 És harmadnappal az én szülésem után, ez az asszony is szült, és együtt valánk, senki idegen nem volt velünk a házban, hanem csak mi ketten valánk abban a házban.
19 És ennek az asszonynak éjszaka meghalt a fia: mert ráfeküdt.
20 És felkelt éjfélkor, és elvitte az én fiamat mellõlem, mert a te szolgálóleányod aludt, és azt maga mellé fekteté, míg az õ meghalt fiát én mellém fektette.
21 Mikor pedig hajnalban felkeltem, hogy megszoptassam az én fiamat: ímé, megholt; de reggel jól megnézegetvén, látám, hogy az nem az én fiam, a kit én szültem.
22 Monda pedig a másik asszony: Nem úgy van, az én fiam az, a ki él, a te fiad pedig az, a ki meghalt. Amaz viszont monda: Nem, hanem a te fiad az, a ki meghalt, és az én fiam az, a ki él. És ekképen versengettek a király elõtt.
23 Akkor monda a király: Ez azt mondja: Ez az én fiam, a ki él, és a te fiad az, a ki meghalt; amaz meg ezt mondja: Semmiképen nem, hanem a te fiad az, a ki meghalt, és az én fiam az, a ki él.
24 És monda a király: Hozzatok nékem kardot! És mikor oda hozák a kardot a király elé,
25 Monda a király: Vágjátok két részre az eleven gyermeket, és adjátok az egyik részt egyiknek, a másikat pedig a másiknak.
26 Ekkor monda az az asszony, a kié vala az élõ gyermek, a királynak, mert megindult szíve gyermekén: Kérlek, uram, adjátok néki az élõ gyermeket, és ne öljétek meg õt. A másik pedig azt mondja vala. Se enyim, se tied ne legyen; vágjátok ketté.
27 Akkor felele a király, és monda: Adjátok amannak az élõ gyermeket, és meg ne öljétek azt, [mert] az az õ anyja.
28 És mikor hallotta az egész Izráel ezt az ítéletet, a melyet tett vala a király, félék a királynak orczáját, mert látták, hogy Isten bölcsesége van az õ szívében az ítélettételre.
4 És lõn Salamon király az egész Izráel felett királylyá.
2 Ezek [valának] pedig az õ fõemberei: Azária, Sádók papnak fia.
3 Elihóref és Ahija, Sisának fiai íródeákok, Jósafát, az Ahilud fia, emlékíró vala.
4 És Benája, a Jójada fia, a sereg hadnagya; Sádók pedig és Abjátár papok.
5 És Azáriás, a Nátán fia, a tiszttartók elõljárója; és Zábud, a Nátán fia, fõtanácsos és a király barátja.
6 És Ahisár udvarbíró; Adónirám pedig, az Abda fia, kincstartó.
7 Vala pedig Salamonnak tizenkét tiszttartója az egész Izráelen, a kik ellátták a királyt és az õ háznépét: esztendõnként mindeniknek egy hónapig kellett az ellátásról gondot viselnie.
8 És ezek azoknak neveik: Húrnak fia az Efraim hegyén.
9 Dékernek fia Mákásban, Sahálbimban, Béth-Semesben és Elonban és Béth- Hanánban.
10 Hésednek fia Arúbotban, õ hozzá tartozott Szókó és Héfer egész földe.
11 Abinádáb fiaié volt Dór egész határa. A Salamon leánya, Táfát, vala néki felesége.
12 Bahana, az Ahilud fia, [bírja vala] Taanákot és Megiddót és egész Béth- Seánt, mely Sartána mellett vala Jezréel alatt, Béth-Seántól fogva mind Abela Méholáig és mind Jokméámon túl.
13 Gébernek fia, Rámóth Gileádban: övé valának Jáirnak, a Manasse fiának falui, melyek Gileádban [valának;] az övé volt az Argób tartománya, mely Básánban vala, hatvan nagy város kõfallal és érczzárakkal [megerõsítve.
14 Ahinádáb, Iddó fia Mahanáimban.
15 Ahimaás Naftaliban; a Salamon leányát, Bosmátát vevé magának feleségül õ is.
16 Bahana, Khúsai fia, Áserben és Alóthban.
17 Jósafát, Paruákh fia, Issakhárban.
18 Simei, Éla fia, Benjáminban.
19 Géber, Uri fia, a Gileád földében, Sihonnak, az Emoreus királyának földében, és Ógnak, a Básánbeli királynak [földében;] és [ez] egy tiszttartó [bírja vala] azt a földet.
20 És Júda és Izráel megsokasodott, olyan sok volt, mint a tenger mellett való föveny, és ettek, ittak és vigadtak.
21 Salamon pedig uralkodék minden országokon a folyóvíztõl fogva egész a Filiszteusok földéig és Égyiptomnak határáig, és ajándékokat hoznak vala, és szolgálnak vala Salamonnak, életének minden idejében.
22 És Salamon eledele naponként [ez] vala: harmincz véka zsemlyeliszt és hatvan véka közönséges liszt;
23 Tíz hízlalt ökör, húsz füvön járt ökör és száz juh; a szarvasokon, õzeken, bivalokon és hízlalt madarakon kivül.
24 Mert õ uralkodék minden helyeken a folyóvizen túl Thifsától fogva egész Gázáig; minden királyokon, a kik a folyóvizen túl valának; és békessége volt néki minden alattvalóitól köröskörül.
25 És lakozék Júda és Izráel bátorsággal, kiki mind az õ szõlõtõje és fügefája alatt. Dántól fogva Bersebáig; Salamonnak minden idejében.
26 És Salamonnak volt negyvenezer szekérbe való lova az istállókban, és tizenkétezer lovagja.
27 És ezek a tiszttartók ellátták Salamon királyt és mindazokat, a kik a Salamon király asztalánál valának, kiki az õ hónapján, minden fogyatkozás nélkül.
28 Azután árpát és szalmát is hoztak a lovaknak és a paripáknak arra a helyre, a hol a [király] volt, kiki az õ rendelete szerint.
29 És az Isten adott bölcseséget Salamonnak és igen nagy értelmet és mély szívet, mint a fövény, mely a tenger partján van.
30 Úgy hogy a Salamon bölcsesége nagyobb volt, mint a napkelet minden fiainak bölcsesége és Égyiptomnak egész bölcsesége.
31 Sõt bölcsebb volt minden embereknél, [még] az Ezráhita Ethánnál is és Hémánnál, Kálkólnál és Dardánál, a Máhol fiainál; és híre neve vala minden nemzetségek között köröskörül.
32 És szerze háromezer példabeszédet, és az õ énekeinek [száma] ezer és öt volt.
33 Szólott a fákról is, a Libánon czédrusfájától az izsópig, a mely a falból nevekedik ki; és szólott a barmokról, a madarakról, a csúszó- mászó állatokról és a halakról is.
34 És jõnek vala minden népek közül, hogy hallgassák a Salamon bölcseségét; a földnek minden királyaitól, a kik hallották vala az õ bölcseségét.
5 És Hírám, Tírus királya elküldé az õ szolgáit Salamonhoz, mikor meghallotta, hogy õt kenték királylyá az õ atyja helyett; mert Hírám szerette Dávidot teljes életében.
2 És külde Salamon Hírámhoz, ezt izenvén néki:
3 Te tudod, hogy Dávid, az én atyám nem építhete házat az Úrnak, az õ Istenének nevének a háborúk miatt, a melyekkel õt körülvették vala, mígnem az Úr az õ lábainak talpa alá vetette azokat;
4 De most az Úr, az én Istenem nékem nyugodalmat adott mindenfelõl, [úgy hogy] semmi ellenségem és senkitõl semmi bántásom nincs.
5 Ímé azt gondoltam magamban, hogy házat építek az Úrnak, az én Istenemnek nevének, a miképen szólott az Úr Dávidnak, az én atyámnak, ezt mondván: A te fiad, a kit helyetted ültetek a te királyi székedbe, õ építi meg azt a házat az én nevemnek.
6 Most azért parancsold meg, hogy vágjanak nékem czédrusfákat a Libánonon. Az én szolgáim is együtt lesznek a te szolgáiddal; a te szolgáidnak pedig jutalmát megadom néked mind a szerint, a mit mondándasz; mert tudod, hogy nincsen mi közöttünk olyan ember, a ki a favágáshoz úgy értene, mint a Sidonbeliek.
7 Mikor azért meghallotta Hírám a Salamon izenetét, igen megörült, és monda: Áldott legyen e mai napon az Úr, a ki Dávidnak bölcs fiat adott e nagy népen.
8 És elkülde Hírám Salamonhoz, ezt izenvén: Megértettem a mi felõl küldöttél hozzám; én megteszem minden kivánságodat mind a czédrusfákra, mind a fenyõfákra [nézve].
9 Az én szolgáim a Libánonról aláviszik a tengerre [a fákat:] én pedig azokat tutajokra rakatván, a tengeren addig a helyig vitetem, a melyet te megizentetsz nékem, és azokat ott kihányatom, és te vitesd el. Te pedig abban teljesítsd kivánságomat, hogy adj eledelt az én háznépemnek.
10 Ada azért Hírám Salamonnak czédrusfákat és fenyõfákat, minden kivánsága szerint.
11 Salamon pedig ada Hírámnak húszezer véka búzát az õ háznépének táplálására, és húszezer kórus sajtolt olajat. Ezt adja vala Salamon Hírámnak esztendõrõl-esztendõre.
12 Az Úr azért bölcsességet ada Salamonnak, a mint megmondotta vala néki; és békesség lõn Hírám és Salamon között, és õk szövetséget tõnek egymással.
13 Salamon király pedig robotosokat szedete az egész Izráelbõl; és harminczezer ember lõn robotossá.
14 A kiket aztán elkülde a Libánonra, minden hónapra tíz-tízezer ember egymás után. Egy hónapig a Libánon [hegyén] valának, két hónapig az õ házoknál. Adónirám vala pedig a robotosok feje.
15 Ezenkivül Salamonnak hetvenezer teherhordója, és nyolczvanezer kõvágója volt a hegyen.
16 A pallérok fejedelmein kivül, a kikre Salamon a munkának igazgatását bízta volt, a kik háromezeren és háromszázan [valának], a kik a munkálkodó népet szorgalmaztatták.
17 És megparancsolá a király, hogy nagy és drága köveket vágjanak ki, nevezetesen faragott köveket a ház fundamentomául;
18 Melyeket kifaragának a Salamon kõmívesei és a Hírám ácsai és a Gibleusok; és elkészíték a fákat és a köveket a ház építéséhez.
6 És megépítteték az Úrnak háza az Izráel fiainak Égyiptom földébõl való kijövetele után a négyszáznyolczvanadik esztendõben, Salamon Izráel felett való uralkodásának negyedik esztendejében, a Zif hónapban, mely a második hónap.
2 És a ház, a melyet Salamon király az Úrnak építe, hatvan sing hosszú, húsz sing széles és harmincz sing magas volt.
3 És egy tornácz vala a ház temploma elõtt, a melynek a hossza húsz sing volt, a háznak szélessége szerint; a szélessége pedig tíz sing volt a ház hosszában.
4 És építe a házon ablakokat is lezárt rostélyzattal.
5 És építe a ház falaira emeleteket köröskörül, a ház falai körül a szent helyen és a szentek szentjén, és készíte mellék helyiségeket körül.
6 Az alsó emelet [belsõ] szélessége öt sing, a középsõ szélessége hat sing és a harmadik szélessége hét sing volt, és bemélyedéseket építe a ház körül kivülrõl, hogy az [emeletek gerendái] ne nyúljanak be a ház falaiba.
7 Mikor pedig a ház építteték, a kõbányának egészen kifaragott köveibõl építtetett, úgy hogy sem kalapácsnak, sem fejszének, sem valami egyéb vasszerszámnak pengése nem hallattatott a háznak felépítésénél.
8 [Az alsó emelet] középsõ mellékhelyiségéhez egy ajtó vezetett a ház jobb oldalán, és egy csiga-grádics vitt fel a [középsõ] emeletbe, és a középsõbõl a harmadikba.
9 Megépíté ekként azt a házat és elvégezé, és befedé a házat gerendákkal és czédrusfadeszkákkal.
10 És megépíté az emeleteket az egész ház körül, a melyeknek magasságok öt- [öt] sing volt, és a házhoz czédrusfagerendákkal ragasztattak.
11 És lõn az Úrnak beszéde Salamonhoz, ezt mondván:
12 Ez ama ház, a melyet te építesz: Ha az én rendelésimben jársz, és az én ítéletim szerint cselekszel, és megtartod minden én parancsolatimat, azokban járván: [Én is] bizonyára megerõsítem veled az én beszédemet, a melyet szólottam Dávidnak, a te atyádnak;
13 És az Izráel fiai között lakozom, és nem hagyom el az én népemet, az Izráelt.
14 Megépíté azért Salamon azt a házat, és elvégezé azt.
15 És megbéllelé a ház falait belõl czédrusfával, a ház padlózatától egészen a padlásig beborítá belõl fával; a ház padlózatát pedig beborítá fenyõdeszkákkal.
16 És építe a ház hátulján egy húsz sing hosszú czédrusfa falat a padlózattól egész a padlásig, és építé azt [a ház] hátulsó részének: szentek-szentjének.
17 Az elõtte való szenthely hossza negyven sing volt.
18 Belülrõl az egész ház merõ czédrus volt, kivésett sártökökkel és kinyilt virágbimbókkal, úgy hogy semmi kõ ki nem látszott.
19 És a szentek-szentjét építé a ház belsõ részében, hogy abba helyheztesse az Úr szövetségének ládáját.
20 A szentek-szentje belsõ részének a hossza vala húsz sing, a szélessége is húsz sing, a magassága is húsz sing, és beborítá azt finom aranynyal; az oltárt is beborítá czédrusdeszkákkal.
21 És Salamon beborította a házat belõl finom aranynyal, és arany lánczot vont a belsõ rész elõtt, a melyet szintén bevont aranynyal.
22 Úgy, hogy az egész ház be volt vonva merõ aranynyal, sõt az oltárt is, a mely a szentek-szentje elõtt volt, egészen beborítá aranynyal.
23 És csinált a szentek-szentjébe két tíz sing magas Kérubot olajfából.
24 És öt sing volt az egyik Kérub szárnya, és öt sing a másik Kérub szárnya is, úgy, hogy az egyik szárnya végétõl, a [másik] szárnya végéig tíz sing vala.
25 A másik Kérub is tíz sing volt; és mind a két Kérubnak mind a mértéke, mind a faragása egy vala;
26 Úgy, hogy az egyik Kérub magassága tíz sing, és ugyanannyi a másik Kérubé is.
27 És helyezteté a Kérubokat a ház belsejébe, és a mint a Kérubok kiterjeszték szárnyukat, az egyiknek szárnya a [ház] egyik falát, a másik Kérub szárnya pedig a másik falát érte; de a ház közepén összeért egyik szárny a másikkal.
28 És beborítá a Kérubokat aranynyal.
29 És a ház összes falain köröskörül kivül és belõl Kérubokat, pálmafákat és kinyilt virágokat metszetett ki.
30 És beborítá még a ház padlóját is aranynyal kivül és belõl.
31 És a szentek-szentjének bemenetelén csinála ajtót olajfából, az ajtófélfák kiszögellése egy ötödrész volt;
32 És két ajtószárnyat olajfából, és metszete reájok Kérubokat, pálmafákat és kinyilt virágokat, és beborítá azokat aranynyal; a Kérubokat is és a pálmafákat is megaranyoztatá.
33 E képen csinált a templom szenthelyénél is négyszegletû ajtófélfákat olajfából.
34 És csinált két ajtót cziprusfából, és az egyik ajtón is két forgó ajtószárny volt, a másik ajtón is két forgó ajtószárny.
35 És metszete [azokra] Kérubokat és pálmafákat és kinyilt virágokat, és beborítá aranynyal, rá alkalmaztatva azt a metszésre.
36 Azután felépíté a belsõ pitvart három rend faragott kõbõl és egy rend czédrusgerendából.
37 Az õ uralkodásának negyedik esztendejében fundáltaték az Úrnak háza Zif hónapban.
38 És a tizenegyedik esztendõben, Búl havában, (mely a nyolczadik hónap) végezteték el a ház, minden dolga és rendje szerint. És így építé azt hét esztendeig.
7 Azután a maga házát építé Salamon tizenhárom esztendeig, a mely alatt elvégezé az õ házát egészen.
2 Megépíté a Libánon erdõ házát is, melynek hossza száz sing [vala,] szélessége ötven sing, magassága harmincz sing; [építé azt] négy rend czédrusoszlopon és az oszlopokon czédrusgerendák valának.
3 És bepadlá czédrusdeszkákkal felül a gerendák felett, melyek valának negyvenöt oszlopon, mindenik renden tizenöt.
4 És három rend ablak rajta egymással átellenben, három-három ellenében.
5 És mind az ajtók és azoknak oldalfái négyszögûek [valának] az ablakokkal együtt, és egyik ablak a másiknak átellenébe volt mind a három renden.
6 És építé az oszlopcsarnokot, a melynek hossza ötven sing és szélessége harmincz sing volt; és egy tornáczot ez elé, és oszlopokat és vastag gerendákat ezek elé.
7 És építé a trón-termet, a hol ítélt, a törvényházat, a melyet czédrusfával bélelt meg a padlózattól fogva fel a padlásig.
8 Azután a saját házát [építé,] a melyben õ maga lakott, a másik udvarba befelé a teremtõl, hasonlóan a másikhoz, és építe egy házat a Faraó leányának is, a kit feleségül vett Salamon, hasonlót e teremhez.
9 Mindezek drágakövekbõl voltak, mérték szerint kifaragva, fûrészszel metszve minden oldalról, a fundamentomtól a tetõzetig, kivül is mind a nagy pitvarig.
10 Még a fundamentom is drága és nagy kövekbõl volt: tíz singnyi kövekbõl és nyolcz singnyi kövekbõl.
11 És ezeken felül [voltak] a mérték szerint faragott drágakövek és czédrusfák.
12 És a nagy pitvarban köröskörül három sor faragott kõ és egy sor faragott czédrusgerenda volt, épen mint az Úr házának belsõ pitvara és a ház tornácza.
13 És elkülde Salamon király, és elhozatá Hírámot Tírusból.
14 Ez egy özvegy asszonynak volt a fia a Nafthali nemzetségébõl; az õ atyja pedig Tírusbeli rézmíves ember vala; és ez teljes vala bölcseséggel, értelemmel és tudománynyal, hogy tudna csinálni mindenféle mívet rézbõl. Ki mikor Salamon királyhoz jött, minden mívet megcsinála néki.
15 És formála két réz oszlopot, az egyik oszlop magassága tizennyolcz sing volt, és tizenkét sing zsinór éri vala át mind a két oszlopot.
16 És készíte két gömböt érczbõl öntve, hogy azokat az oszlopok tetejére tegye, és öt sing magas volt az egyik gömb és öt sing magas volt a másik gömb.
17 Reczés mívû hálók, lánczmívû zsinórok voltak a gömbökön, a melyek az oszlopok tetején valának; hét volt az egyik gömbön, és hét volt a másik gömbön is.
18 És megkészíté az oszlopokat, és két sor [díszítést tett] köröskörül az egyik hálón, hogy befedje a gömböket, a melyek az oszlopfõkön voltak; és így csinálá a másik gömböt is.
19 És a gömbök, a melyek a tornáczban levõ oszlopok tetején voltak, liliom formájúak voltak, négy singnyiek.
20 Gömbök voltak a két oszlopon, felül, közel a kidomborodáshoz, a mely a háló mellett volt. És kétszáz gránátalma volt sorban köröskörül a második gömbön.
21 És felállítá az oszlopokat a templom tornáczában; és felállítá a jobb oszlopot, és nevezé annak nevét Jákinnak, és felállítá a bal oszlopot, és nevezé annak nevét Boáznak.
22 És az oszlopok tetején liliomok formáltattak vala. És ilyen módon végezteték el az oszlopok míve.
23 És csinála egy öntött tengert, mely egyik szélétõl fogva a másik széléig tíz sing volt, köröskörül kerek, és öt sing magas, és a kerületit harmincz sing zsinór érte vala körül.
24 Valának pedig a peremén alól köröskörül formáltatva apró sártökök; tíz- tíz mindenik singben az egész tenger körül, az ilyen sártököcskék két renddel valának öntve köröskörül a maga öntésében.
25 És tizenkét ökrön állott, három északra fordulva, három nyugotra, három délre és három naptámadatra, és a tenger fölül rajtok, hátok pedig mind befelé.
26 És a vastagsága egy tenyérnyi volt, és a pereme olyan, mint a pohár ajaka, [vagy] a liliom virága, és kétezer báth fért bele.
27 És készíte tíz ércz-talpat, mindegyik talpat négy sing hosszúra, és négy sing szélesre, és három sing magasra.
28 És e talpak így voltak csinálva: oldalaik voltak, és az oldalak a szélpártázatok között voltak.
29 És az oldalakon, a melyek a pártázatok között voltak, oroszlánok, ökrök és Kérubok voltak, és a pártázatokon felül is ekként; az oroszlánok és ökrök alatt pedig czifrázatok voltak bevésett munkával.
30 És mindenik talpnak négy-négy réz kereke és réz tengelye volt, és a négy szegleten támaszok voltak; a mosdómedenczén alul voltak e támaszok öntve, és mindegyiknek oldalán czifrázatok.
31 És a szája az õ kerekded fészkének belsõ részétõl fogva oda felfelé egy singnyi volt, és a [fészeknek] szája kerekded vala, oszlopformára csinálva, másfél singnyi széles, és szájánál is szép metszések valának, és azoknak pártázatai négyszögûek valának, nem gömbölyûek.
32 És négy kerék volt a pártázatok alatt, és a kerekek tengelyei a talphoz voltak erõsítve, és mindenik keréknek magassága másfél sing vala.
33 És e kerekek hasonlóak valának a szekérnek kerekeihez, csakhogy a tengelyeik, kerékagyaik, küllõik, talpaik mind öntve valának.
34 És négy vállacskát csinált mindenik talp négy szegletén; magából a talpból jöttek ki a vállacskák.
35 És e talp tetején fél singnyi kerekded magasság volt köröskörül, és a talp tetején voltak annak tartókezei és pártázatai a maga [öntésébõl.]
36 Metsze pedig annak tábláira, tartókezeire, pártázataira Kérubokat, oroszlánokat és pálmafákat: mindeniknek az üres helye szerint, és koszorút köröskörül.
37 Így készítette a tíz talpat egy öntésbõl, egy mérték és forma szerint.