Bible in 90 Days
20 Akkor Saul a maga egész nagyságában hirtelen a földre esék, mert nagyon megrémüle Sámuel szavaitól; és semmi erõ nem vala benne, mert egész nap és egész éjjel semmit sem evék.
21 Akkor az asszony Saulhoz ment, és mikor látta, hogy annyira megrémült, monda néki: Ímé a te szolgálóleányod hallgatott szavadra, és koczkára tettem életemet, és megfogadtam szavaidat, a melyeket mondottál nékem:
22 Most azért hallgass te is szolgálóleányod szavára, hadd tegyek egy falat kenyeret elõdbe, és egyél, hogy erõd legyen, mikor útra kelsz.
23 Õ azonban vonakodék, és mondá: Nem eszem; de szolgái és az asszony is kényszeríték õt, és õ engedett szavoknak, felkelt a földrõl, és felüle az ágyra.
24 Vala pedig az asszony házánál egy hízott borjú, és sietve levágta azt; [azután] lisztet vett, és meggyúrta, és sütött kovásztalan pogácsát.
25 És vivé Saul elé és az õ szolgái elé, és evének; azután felkeltek és elmenének azon az éjszakán.
29 Akkor a Filiszteusok összegyûjték minden seregeiket Afeknél; Izráel pedig tábort jár vala a forrásnál, [mely] Jezréel mellett van.
2 És a Filiszteusok vezérei kivonulának, ki százzal, ki ezerrel, Dávid pedig és az õ emberei hátul menének Ákhissal.
3 És mondának a Filiszteusok vezérei: Mit [akarnak] ezek a zsidók? És monda Ákhis a Filiszteusok vezéreinek: Avagy nem ez-é Dávid, Saulnak, az Izráel királyának szolgája, a ki már napok óta, sõt évek óta nálam van, és nem találtam benne semmi [rosszat] attól a naptól fogva, hogy átjött, a mai napig.
4 De megharaguvának õ reá a Filiszteusok vezérei, és mondának néki a Filiszteusok vezérei: Küldd vissza ezt az embert, hogy térjen vissza a helyére oda, a melyet rendeltél néki, és ne jõjjön el mi velünk a harczba, hogy ellenünk ne forduljon a harczban; mert ugyan mivel tehetné magát kedvesebbé ura elõtt, hacsak nem ezeknek a vitézeknek fejeivel?
5 Avagy nem ez-é Dávid, a kirõl [így] énekelnek a körtánczban: Megverte Saul az õ ezerét, és Dávid is az õ tízezerét?
6 Szólítá azért Ákhis Dávidot, és monda néki: Él az Úr, hogy te becsületes vagy, és kedves elõttem mind kimenésed, mind bejövésed velem a táborba, mert semmi rosszat nem találtam benned attól a naptól fogva, hogy hozzám jöttél, e mai napig; de a vezérek elõtt nem vagy kedves.
7 Most azért térj vissza, és menj el békességben, és [semmit] se cselekedjél, a mi a Filiszteusok vezérei elõtt helytelen.
8 És monda Dávid Ákhisnak: Vajjon mit cselekedtem, és mit találtál a te szolgádban attól a naptól fogva, hogy nálad voltam, a mai napig, hogy ne menjek el, és ne harczoljak a királynak, az én uramnak ellenségei ellen?
9 Ákhis pedig felele, és monda Dávidnak: Tudom; bizonyára kedves vagy elõttem, mint az Istennek angyala; de a Filiszteusok vezérei mondák: El ne jõjjön velünk a harczba.
10 Azért kelj fel korán reggel uradnak szolgáival együtt, a kik veled eljövének; keljetek fel korán reggel, mihelyt megvirrad, és menjetek el.
11 Felkele azért Dávid embereivel együtt, hogy korán reggel elmenjen és visszatérjen a Filiszteusok földére. A Filiszteusok pedig felmenének Jezréelbe.
30 És történt, hogy a mikor Dávid harmadnapon embereivel Siklágba megérkezék, [ímé] az Amálekiták betörének a déli vidékre és Siklágba, és leverték Siklágot, és felégették azt tûzzel.
2 És fogságba hurczolák az asszonyokat, a kik benne valának, kicsinytõl fogva nagyig; senkit sem öltek meg, hanem elhurczolták, és elmentek az õ útjokra.
3 Mikor azért Dávid embereivel együtt a városba érkezék; ímé az tûzzel felégettetett vala, feleségeik, fiaik és leányaik pedig fogságba hurczoltattak.
4 Akkor Dávid és a nép, a mely õ vele volt, felkiáltának és annyira sírának, hogy végre erejök sem volt a sírásra.
5 Dávidnak két felesége is fogságba hurczoltatott, a Jezréelbõl való Ahinoám és a Kármelbõl való Abigail, a Nábál felesége.
6 És Dávid igen nagy szorultságba juta, mert a nép [arról] beszélt, hogy megkövezi õt, mivel az egész nép lelke elkeseredett fiaik és leányaik miatt. Dávid azonban megerõsíté magát az Úrban, az õ Istenében.
7 És monda Dávid Abjáthár papnak, az Akhimélek fiának: Hozd ide nékem az efódot. És Abjáthár oda vivé az efódot Dávidhoz.
8 És megkérdezé Dávid az Urat, mondván: Üldözzem-é ezt a sereget? Utólérem-é õket? És monda néki: Üldözzed, mert bizonyosan utóléred, és szabadulást szerzesz.
9 Elméne azért Dávid, õ és az a hatszáz ember, a kik vele valának. És mikor a Bésor patakához jutának, ott a [népnek] egy része megállott.
10 Dávid azonban négyszáz emberrel tovább üldözé [az ellenséget;] kétszáz ember pedig ott megállott, mivel fáradtabbak valának, mintsem hogy a Bésor patakán átkelhettek volna.
11 És találának a mezõn egy égyiptomi embert, a kit Dávidhoz vivének, és adának néki kenyeret, hogy egyék, és megitatták õt vízzel.
12 És adának néki egy csomó száraz fügét és két kötés aszuszõlõt; és miután evett, magához tért, mert három nap és három éjjel sem kenyeret nem evett, sem vizet nem ivott.
13 És monda néki Dávid: Ki [embere] vagy te, és honnan való vagy? Õ pedig monda: Égyiptomi ifjú vagyok, egy Amálekita embernek szolgája, és elhagyott engem az én uram, mivel megbetegedtem [immár] ma harmadnapja.
14 Mi törtünk be a Kréteusok déli vidékére, és oda, a mely Júdáé, és Kálebnek déli vidékére; és Siklágot felégettük tûzzel.
15 És Dávid monda néki: Elvezetsz-é minket ahhoz a sereghez? És õ monda: Esküdjél meg nékem az Istenre, hogy nem ölsz meg engem, sem az én uramnak kezébe át nem adsz, és én elvezetlek téged ahhoz a sereghez.
16 Elvezeté azért õket; és ímé, azok elszéledének az egész vidéken, és evének, ivának és tánczolának az igen nagy zsákmány felett, a melyet a Filiszteusok tartományából és Júda tartományából hozának.
17 És vágta õket Dávid alkonyattól fogva másnap estvéig, és senki sem menekült meg közülök, hanem csak négyszáz ifjú ember, a kik tevékre ülének és elfutának.
18 És mindent megszabadított Dávid, valamit elvittek az Amálekiták; az õ két feleségét is megszabadítá Dávid.
19 És semmijök sem hiányzott, sem kicsiny, sem nagy, sem fiaik, sem leányaik, a zsákmányból sem és mindabból, a mit elvittek tõlük; Dávid mindent visszahozott.
20 És elvivé Dávid mind a juhokat és barmokat, [melyeket] tulajdon barmuk elõtt hajtának, és azt mondják vala: Ez a Dávid zsákmánya!
21 Midõn pedig Dávid ahhoz a kétszáz emberhez érkezék, a kik fáradtabbak valának, minthogy Dávidot követhették volna, és ott hagyta õket a Bésor patakjánál: kimenének Dávid elé és a nép elé, a mely vele volt. Dávid pedig a néphez közeledék, és köszönté õket békességgel.
22 Akkor mondának mind azok közül, a kik Dáviddal elmenének, így szólván: Minthogy mind a gonosz emberek és Béliál emberei nem jöttek el velünk, semmit se adjunk nékik a zsákmányból, a melyet visszaszereztünk, hanem csak kinek-kinek a maga feleségét és gyermekeit, [azokat] vigyék el, és menjenek el.
23 Dávid azonban így szóla: Ne cselekedjetek így, atyámfiai, azzal, a mit az Úr adott nékünk; õ oltalmazott minket és adá kezünkbe a sereget, a mely ellenünk jött vala.
24 Vajjon kicsoda engedhetne néktek ebben a dologban? Sõt inkább, a mekkora annak a része, a ki elment a harczba, akkora legyen annak is a része, a ki a holminál marada; egyenlõképen osztozzanak.
25 És úgy történt ez attól a naptól fogva azután is; törvénynyé és szokássá tette ezt Izráelben mind e mai napig.
26 Mikor pedig Dávid Siklágba érkezék, külde a zsákmányból Júda véneinek, az õ barátainak, mondván: Ímé az Úr ellenségeinek zsákmányából való ajándék számotokra.
27 Azoknak [tudniillik,] a kik Béthelben, a kik dél felé Rámóthban, és a kik Jathirban [laknak;]
28 A kik Aroerben, a kik Sifmótban és a kik Estemoában [laknak;
29 A kik Rákálban, a kik a Jerakhméeliták városaiban és a kik a Kéneusok városaiban [laknak;]
30 A kik Hormában, a kik Kor-Asánban és a kik Athákban [laknak;
31 A kik Hebronban és mindazon helyeken, a hol Dávid embereivel megfordult vala.
31 És megütközének a Filiszteusok Izráellel, és elfutottak Izráel férfiai a Filiszteusok elõl, és elhullának a seb miatt a Gilboa hegységén.
2 A Filiszteusok pedig utólérték Sault és az õ fiait, és megölték a Filiszteusok Jonathánt, Abinádábot és Málkisuát, a Saul fiait.
3 És a küzdelem igen heves lõn Saul ellen, mikor megtalálták õt a kézíves emberek, és igen megrettene a kézívesektõl.
4 És mondá Saul az õ fegyverhordozójának: Húzd ki kardodat, és szúrj keresztül azzal engem, hogy valami módon reám ne jõjjenek e körülmetéletlenek, és keresztülszúrjanak engemet és gúnyt ûzzenek belõlem. De fegyverhordozója nem akará, mert nagyon félt. Akkor Saul vevé a kardot és belébocsátkozék.
5 És fegyverhordozója a mint meglátta, hogy Saul meghalt, õ is belébocsátkozék az õ kardjába, és vele együtt meghala.
6 És meghala Saul és az õ három fia és fegyverhordozója, sõt emberei is mindnyájan egyenlõképen azon a napon.
7 És mikor meglátták az Izráel férfiai, a kik a völgyön túl és a Jordánon túl [laktak] vala, hogy Izráel férfiai elfutottak, és hogy Saul és az õ fiai meghalának: elhagyták a városokat és elfutának. A Filiszteusok pedig eljövének és lakának azokban.
8 És történt másnap, mikor a Filiszteusok kimentek, hogy kirabolják az elesetteket, megtalálták Sault és az õ három fiát, a kik a Gilboa hegyén esének el.
9 És levágták fejét és fegyverzetét lehúzták, és elküldötték a Filiszteusok tartományába szerénszerte, hogy hírt mondanának bálványaiknak templomában és a nép között.
10 És fegyverzetét Astarot templomában helyezték el, testét pedig felfüggeszték Bethsán kerítésére.
11 Mikor pedig értesültek felõle Jábes-Gileád lakói, hogy mit cselekedtek a Filiszteusok Saullal:
12 Felkelének mindnyájan a vitéz férfiak, és menének egész éjjel, és [miután] levették Saul testét és az õ fiainak testeit Bethsán kerítésérõl, elmentek Jábesbe, és ott megégették õket;
13 Csontjaikat pedig felszedték, és eltemették a tamaris fa alatt Jábesben; és bõjtölének hét napig.
1 És lõn Saul halála után, mikor Dávid visszatért az Amálekiták legyõzésébõl, és Dávid két napig Siklágban idõzött:
2 Ímé a harmadik napon egy férfi jöve a táborból Saultól, és az õ ruhái megszaggatva valának, fején pedig föld vala; és a mikor Dávidhoz ért, leesék a földre, és meghajtá magát.
3 Monda pedig néki Dávid: Honnét jössz? Felele néki: Az Izráel táborából szaladék el.
4 Monda néki Dávid: Mondd meg kérlek nékem, mint lõn a dolog? Õ pedig felele: Megfutamodék a nép a harczból, és a nép közül nagy sokaság esett el, és meghalának. Sõt Saul is és Jonathán az õ fia meghalának.
5 Dávid pedig mondá az ifjúnak, ki néki [ezt] elbeszélé: Honnan tudod, hogy meghalt Saul és Jonathán az õ fia?
6 Felele az ifjú, ki a hírt hozta: Történetbõl felmenék a Gilboa hegyére, és ímé Saul az õ dárdájára támaszkodott vala, és ímé a szekerek és lovagok utólérék õtet.
7 Hátratekintvén pedig [Saul,] megláta engem és szólíta, és mondék: Ímhol [vagyok] én.
8 Monda pedig nékem: Ki [vagy] te? Felelék néki: Amálekita vagyok.
9 Akkor monda nékem: Kérlek állj mellém és ölj meg engem, mert dermedtség fogott el engem, pedig a lélek még teljesen bennem van.
10 Annakokáért [én] mellé állván, megölém õtet, mert tudtam, hogy meg nem él, miután elesett, és elhozám a koronát, mely az õ fején [vala,] és az aranypereczet, mely az õ karján [volt,] és azokat [ímé] ide hoztam az én uramnak.
11 Akkor megragadá Dávid a maga ruháit és megszaggatá, úgyszintén a többi emberek is, a kik õ vele [valának.]
12 És nagy zokogással sírának, és bõjtölének mind estvéig, Saulon és Jonathánon, az õ fián, és az Úrnak népén és Izráelnek házán, mivelhogy fegyver által hullottak el.
13 És monda Dávid az ifjúnak, a ki [ezt] elbeszélé néki: Honnét [való] [vagy] te? Felele: Egy jövevény Amálekita férfi fia vagyok.
14 Ismét monda néki Dávid: Hogy nem féltél felemelni kezedet az Úr felkentjének elvesztésére?
15 És szólíta Dávid egyet az õ szolgái közül, kinek monda: Jõjj elõ és öld meg õt. Ki általüté azt, és meghala.
16 És monda néki Dávid: A te véred [legyen] a te fejeden: mert a tennen nyelved vallása bizonyságot tesz ellened, mondván: Én öltem meg az Úrnak felkentjét.
17 És keservesen síra Dávid ilyen sírással, Saulon és Jonathánon, az õ fián,
18 És monda ([íjdal ez,] hogy megtanulják Júda fiai, mely be van írva a Jásár könyvébe):
19 Izráel! a te ékességed elesett halmaidon: miként hullottak el a hõsök!
20 Meg ne mondjátok Gáthban, ne hirdessétek Askelon utczáin, hogy ne örvendjenek a Filiszteusok leányai, és ne ujjongjanak a körülmetéletlenek leányai.
21 Gilboa hegyei, se harmat, se esõ ti reátok ne [szálljon, ]és mezõtök [ne teremjen semmi] áldozatra valót; mert ott hányatott el az erõs [vitézek] paizsa, Saulnak paizsa, mintha meg nem kenettetett volna olajjal.
22 A megöletteknek vérétõl és a hõsöknek kövérétõl Jonathán kézíve hátra nem tért, és a Saul fegyvere hiába nem járt.
23 Sault és Jonathánt, a kik egymást szerették és kedvelték míg éltek, a halál sem szakította el; a saskeselyûknél gyorsabbak és az oroszlánoknál erõsebbek valának.
24 Izráel leányai! sirassátok Sault, ki karmazsinba öltöztetett gyönyörûen, és aranynyal ékesíté fel ruhátokat.
25 Oh, hogy elhullottak a hõsök a harczban! Jonathán halmaidon esett el!
26 Sajnállak testvérem, Jonathán, kedves valál nékem nagyon, hozzám való szereteted csudálatra méltóbb volt az asszonyok szerelménél.
27 Oh, hogy elhullottak a hõsök! És elvesztek a hadi szerszámok!
2 Ezek után lõn, hogy megkérdezé Dávid az Urat, mondván: Felmenjek-é Júdának valamelyik városába? Kinek felele az Úr: Menj fel. És monda Dávid: Hová menjek? Felele: Hebronba.
2 Felméne azért oda Dávid és az õ két felesége is, Ahinoám, a Jezréelbõl való, és Abigail, a Karmelbõl való, Nábál felesége.
3 És embereit is, a kik vele valának, felvivé Dávid, kit- kit a maga házanépével, és lakának Hebron városaiban.
4 És eljövének Júda férfiai, és ott felkenék Dávidot királynak a Júda házán. Mikor pedig megjelentették Dávidnak, mondván: A Gileádból való Jábes emberei voltak azok, kik eltemették Sault;
5 Követeket külde Dávid a Gileádból való Jábes embereihez, és ezt izené néki: Áldottak vagytok ti az Úrtól, kik ezt az irgalmasságot cselekedtétek a ti uratokkal, Saullal, hogy eltemettétek;
6 Annakokáért most az Úr cselekedjék veletek irgalmasságot és igazságot; sõt én is ezt a jót teszem veletek, hogy ezt cselekedtétek;
7 Most azért a ti kezeitek erõsödjenek meg, és legyetek erõs férfiak, mert megholt a ti uratok Saul, és immár engem felkent királynak Júda háza önmagán.
8 Abner pedig, a Nér fia, a ki Saulnak fõvezére [vala], felvevé Isbósetet, a Saul fiát, és elvivé Mahanáimba.
9 És királylyá tette õt Gileádon, Asuron és Jezréel [város]án, és az Efraim és Benjámin [nemzetség]ein, és az egész Izráelen.
10 Negyven esztendõs [vala] Isbóset, Saul fia, mikor uralkodni kezde Izráelen, és két esztendeig uralkodék. Csak Júdának háza követé Dávidot.
11 Lõn pedig az idõnek száma, míg Dávid király volt Hebronban Júdának házán, hét esztendõ és hat hónap.
12 És elméne Abner, a Nér fia, és Isbósetnek, a Saul fiának szolgái Mahanáimból Gibeonba.
13 Joáb is Sérujának fia, és a Dávid szolgái elmenvén, összetalálkozának azokkal a Gibeon halastavánál, és maradának ezek a halastón innét, amazok pedig a halastón túl.
14 Akkor monda Abner Joábnak: Nosza álljanak elõ néhányan az ifjak, és viaskodjanak elõttünk. És monda Joáb: Hát álljanak elõ.
15 Felkelének azért és [egyenlõ] számban általmenének a Benjámin [nemzeté]bõl és a Saul fiának, Isbósetnek [seregé]bõl tizenketten, és a Dávid szolgái közül [is] tizenketten.
16 És kiki az õ társának fejét megragadá, és fegyverét oldalába [üté;] és egyenlõképen mind elhullának; és nevezék azt a mezõt Helkáth- Hassurimnak, mely Gibeonban van.
17 És felette erõs harcz lõn azon a napon, és megvereték Abner és az Izráel népe a Dávid szolgái által.
18 Három fia vala pedig ott Sérujának: Joáb, Abisai és Asáel; Asáel pedig könnyû lábú vala, mint egy vadkecske, mely a mezõn [lakik.]
19 És Asáel üldözé Abnert; és se jobbfelé, se balfelé nem tére ki Abner után való futásában.
20 Hátratekintvén pedig Abner, monda: Te vagy-é Asáel? Felele: Én [vagyok.]
21 És monda néki Abner: Térj másfelé, vagy jobbkézre vagy balkézre, és fogj meg egyet az ifjak közül, és foszd ki õt mindenébõl; de Asáel nem akarta õt elhagyni.
22 Ismét monda Abner Asáelnek: Menj el hátam mögül. Miért verjelek téged a földhöz? És micsoda orczával menjek Joábhoz, a te bátyádhoz?
23 Mikor azért semmiképen nem akart eltérni, általüté õt Abner a dárda végével, az ötödik oldalcsontja között, és hátul jöve ki a dárda; és elesék azon a helyen, és ugyanott meghala. És lõn, hogy mindazok, a kik arra a helyre érkezének, a hol Asáel elesett és meghalt vala, megállának.
24 Joáb pedig és Abisai tovább üldözék Abnert; és midõn a nap lement, elérkezének az Amma halmára, mely Giah átellenében vala, a Gibeon pusztája melletti úton.
25 Akkor egybegyülekezének az Abner után való Benjámin fiai, egy csoportot alkotva, és megállának egy halomnak tetején.
26 És kiálta Abner Joábnak, és monda: Vajjon szûntelenül öldökölnie kell-é a fegyvernek? Nem tudod-é, hogy siralmas lesz ennek a vége? És meddig nem mondod a népnek, hogy térjenek vissza testvéreiknek hátukról?
27 És monda Joáb: Él az Isten, hogy ha te nem szólottál volna, bizony már reggel eltávozott volna a nép, és nem kergette volna az õ atyjafiait.
28 Trombitát fuvata azért Joáb, és megálla az egész nép, és nem üldözék tovább Izráelt, és nem harczolának tovább.
29 Abner pedig és az õ vitézei azon az egész éjszakán mennek vala a mezõségen, és általkelének a Jordánon, és az egész vidéket bejárván, jutának Mahanáimba.
30 Joáb pedig megtérvén Abner üldözésébõl, összegyûjté az egész népet, és hiányozának Dávid szolgái közül tizenkilenczen és Asáel.
31 A Dávid szolgái pedig Benjámin [nemzeté]bõl, az Abner szolgái közül háromszázhatvan embert ölének meg, a kik meghalának.
32 És felvevén Asáelt, eltemeték õt atyjának sírboltjában, mely Bethlehemben vala. Joáb pedig és az õ vitézei egész éjjel menve, Hebronban virradának meg.
3 Sok ideig tartó hadakozás lõn a Saul háznépe között és a Dávid háznépe között. Dávid pedig mind feljebb-feljebb emelkedik és erõsbödik vala; a Saul háza pedig alább-alább száll és fogy vala.
2 Fiai születének Dávidnak Hebronban, kik között elsõszülött vala Ammon, a Jezréelbõl való Ahinoámtól;
3 A második pedig Kileáb, a Kármelbeli Nábál feleségétõl, Abigailtól való, és a harmadik Absolon, a Máákha fia, a ki a Gessurbeli Thalmai király leánya vala;
4 És a negyedik Adónia, Haggitnak fia, és az ötödik Sefátia, Abitál fia,
5 A hatodik Ithreám, Eglától, Dávid feleségétõl való: ezek születtek Dávidnak Hebronban.
6 Míg a hadakozás tartott a Saul házanépe és a Dávid házanépe között, Abner igen ragaszkodék a Saul házanépéhez.
7 Vala pedig Saulnak egy ágyasa, kinek neve vala Rizpa, Ajának leánya; és monda [Isbóset] Abnernek: Miért mentél be az én atyámnak ágyasához?
8 Felette igen megharaguvék azért Abner az Isbóset szaván, és monda: Ebfej vagyok-é én, ki Júdával tart? Én most nagy irgalmasságot cselekedtem a te atyádnak, Saulnak házával, az õ atyjafiaival és rokonságaival, és nem adtalak téged Dávidnak kezébe; és te [mégis] ez asszonynak vétkét reám fogod most.
9 Úgy cselekedjék Isten Abnerrel [most] és ezután is, hogy a mint megesküdött az Úr Dávidnak, én is a szerint cselekeszem vele:
10 Hogy elveszem a királyságot Saulnak házától, és megerõsítem Dávidnak székét az Izráel és a Júda felett, Dántól fogva mind Bersebáig.
11 És nem felelhete semmit erre Abnernek, mivelhogy igen fél vala tõle.
12 Követeket külde azért Abner Dávidhoz maga helyett ilyen izenettel: Vajjon kié az ország? Azt mondván: Tégy frigyet velem, és ímé az én erõm is te melletted lesz, hogy az egész Izráelt hozzád hajtsam.
13 Kinek felele [Dávid:] Jó, én frigyet kötök veled. De mindazáltal egyet kérek tõled, mondván: [Addig] ne lássad az én arczomat, míg el nem hozod nékem Mikált, a Saul leányát, mikor ide akarsz jõni, hogy arczomat lássad.
14 És követeket külde Dávid Isbósethez, a Saul fiához, kik ezt mondják: Add vissza az én feleségemet, Mikált, kit én száz Filiszteus elõbõrével jegyeztem el magamnak.
15 Elkülde azért Isbóset, és elvéteté õt az õ férjétõl Páltieltõl, Láis fiától.
16 És vele ment az õ férje [is,] sírva követvén õt Bahurimig; és [ott] mondá néki Abner: Eredj, menj vissza; és haza tére.
17 Annakutána Abner szóla az Izráel véneinek, mondván: Immár régtõl fogva kivántátok Dávidot, hogy királyotok legyen néktek:
18 Azért most vigyétek véghez; mert az Úr szólott Dávidnak, ezt mondván: Az én szolgámnak, Dávidnak keze által szabadítom meg az én népemet Izráelt a Filiszteusok kezébõl, és minden ellenségeinek kezébõl.
19 Azután szóla Abner a Benjámin [nemzetség]ével is, és elméne Abner Dávidhoz is Hebronba, hogy megjelentse néki mindazt, a mi tetszenék Izráel népének és Benjámin egész nemzetségének.
20 Mikor pedig eljutott Abner Dávidhoz Hebronba és õ vele együtt húsz ember, megvendégelé Dávid Abnert és a vele volt embereket.
21 Ennekutána monda Abner Dávidnak: Felkelek és elmegyek, hogy az egész Izráelt ide gyûjtsem az én uram eleibe, a király eleibe, a kik frigyet kössenek te veled, és uralkodjál mindeneken úgy, a mint szívednek tetszik. És visszabocsátá Dávid Abnert, és elméne békével.
22 És ímé a Dávid szolgái és Joáb jõnek vala a táborból, és sok prédát hoznak magukkal, de Abner nem volt már Dávidnál Hebronban, mert elbocsátotta õt és békével elment vala.
23 Joáb pedig és az egész sereg, mely õ vele vala, a mint megérkezének, értesíték Joábot e dolog felõl, mondván: Ide jött Abner, Nérnek fia a királyhoz, és visszabocsátá õt, és békével hazatére.
24 Beméne azért Joáb a királyhoz és monda: Mit cselekedtél? Ímé Abner hozzád jött, miért bocsátád el õt, hogy elmenjen?
25 Ismered-é Abnert, a Nér fiát? Csak azért jött volt ide, hogy megcsalhasson, és kikémlelje a te kijövésedet és bemenésedet, és megtudjon mindent, a mit te cselekszel.
26 És kimenvén Joáb Dávidtól, követeket külde Abner után, kik visszahozák õt a Sira kútjától; Dávid azonban nem tudja vala.
27 Visszajövén Abner Hebronba, félreszólítá õt Joáb a kapu között, mintha titokban akarna vele beszélni, és általüté ott õt az ötödik oldalbordájánál, és meghala Asáelnek, a [Joáb] atyjafiának véréért.
28 Mely dolgot minekutána megtudott Dávid, monda: Ártatlan vagyok én és az én országom mindörökké az Úr elõtt, Abnernek, a Nér fiának vérétõl.
29 Szálljon ez Joábnak fejére, és az õ atyjának egész háznépére; és el ne fogyjon a Joáb házából a folyásos, a bélpoklos, a mankón járó, és a ki fegyver miatt vész el, és a kenyér nélkül szûkölködõ.
30 Joáb pedig és Abisai, az õ atyjafia azért ölék meg Abnert, mivelhogy megölte vala az õ atyjokfiát, Asáelt Gibeonban a harczon.
31 Monda pedig Dávid Joábnak és mind az egész népnek, mely vele vala: Szaggassátok meg ruháitokat, és öltözzetek zsákba, és sírjatok Abner elõtt! Dávid király pedig megy vala a koporsó után;
32 És eltemeték Abnert Hebronban. Akkor felkiálta a király, és igen síra az Abner koporsója felett, és síra az egész nép is.
33 És a király gyászdalt szerezvén Abner felett, monda: Gaz halállal kelle kimulnia Abnernek?
34 A te kezeid nem voltak megkötve, sem lábaid békóba verve; de úgy vesztél el, mint álnok ember miatt szokott elveszni az ember! És siratá õt ismét az egész nép.
35 Elõjöve pedig mind az egész nép, hogy enni adjanak Dávidnak, mikor még a nap fenn vala, de megesküvék Dávid, ezt mondván: Úgy cselekedjék én velem az Isten [most] és ezután is, hogy míg a nap le nem megy, sem kenyeret, sem egyebet nem eszem.
36 Mely dolgot mikor az egész község megértett, igen tetszék nékik; valamint a többi dolga is, a mit a király cselekeszik vala, igen tetszék nékik.
37 És megértette azon a napon az egész nép és az egész Izráel, hogy nem a királytól volt, hogy Abnert, a Nér fiát megölték.
38 Monda pedig a király az õ szolgáinak: Nem tudjátok-é, hogy nagy fejedelem esett ma el az Izráelben?
39 Én pedig ma erõtelen, noha felkent király vagyok; ezek pedig a Sérujának fiai hatalmasabbak nálamnál. De fizessen meg az Úr annak, a ki gonoszt cselekeszik, az õ gonoszsága szerint.
4 Mikor pedig meghallotta Saul fia, hogy meghalt Abner Hebronban, igen megfogyatkozék az õ ereje. Sõt az egész Izráel megrémüle.
2 Két fõvezére volt a Saul fiának, egyiknek neve Bahana és a másiknak neve Rékáb, Rimmonnak fiai, ki Beerótból való vala, a Benjámin fiai közül; mert Beerót is a Benjámin [városai] közé számláltatik.
3 Elfutottak vala pedig a Beerótbeliek Gittáimba, és lõnek ott jövevények mind e mai napig.
4 Jonathánnak pedig, a Saul fiának volt egy sánta fia (öt esztendõs vala, mikor Jezréelbõl hír jött Saul és Jonathán felõl, és felvevé õt a dajkája, hogy elszaladjon [vele;] lõn pedig, hogy mikor a [dajka] gyorsan futott, elesett, és megsántula), ennek neve vala Méfibóset.
5 Elmenének azért a Beerótbeli Rimmonnak fiai, Rékáb és Bahana, és bemenének Isbósetnek házába, mikor a nap legmelegebb vala és õ déli álmát aluszsza vala.
6 Bemenvén azért ezek a ház belsejébe, gabonát vive, általüték õt az ötödik oldalborda alatt; s Rékáb és az õ atyjafia, Bahana, elszaladának.
7 Mikor azért ezek a házba bementek, és õ hálószobájában az ágyán feküvék, megsebesítvén megölték õt, s fejét levágva, felvették az õ fejét, és egész éjjel mennek vala a sík mezõn.
8 És elvivék Isbóset fejét Dávidhoz Hebronba, és mondának a királynak: Ímhol Isbósetnek, Saul fiának, a te ellenségednek feje; a ki üldözé a te lelkedet, és az Úr bosszút állott e mai napon az én uramért, a királyért, Saulon és az õ maradékán.
9 Felele pedig Dávid Rékábnak és Bahanának, az õ atyjafiának, a Beerótbeli Rimmon fiainak, és monda nékik: Él az Úr, ki az én életemet megszabadította minden nyomorúságból,
10 Hogy én azt, a ki nékem hírt hozott vala, ezt mondván: Ímé meghalt Saul (és azt hitte, hogy azzal nékem örömet szerez), megragadván megöletém õt Siklágban, holott jutalmat kellett volna adnom néki hírmondásáért:
11 Mennyivel inkább az istentelen embereket, kik ágyában, a maga házában ölték meg az igaz embert? Azért most vajjon ne kivánjam-é meg az õ vérét kezeitekbõl, hogy titeket eltöröljelek a földrõl?
12 Parancsola azért Dávid az õ szolgáinak, hogy megöljék õket; és elvagdalák kezeiket és lábaikat; és felakaszták õket Hebronban, a halastó mellett. Isbósetnek pedig fejét felvevén, eltemeték az Abner sírboltjába, Hebronban.
5 Eljövének pedig Dávidhoz Hebronba Izráelnek minden nemzetségei, és szólának ilyenképen: Ímé mi a te csontodból és testedbõl valók vagyunk,
2 [Mert] ennekelõtte is, mikor Saul uralkodott felettünk, te vezérelted ki s be Izráelt, és az Úr azt mondotta néked: Te legelteted az én népemet, az Izráelt, és te fejedelem leszel Izráel felett.
3 Eljövének azért Izráelnek minden vénei a királyhoz Hebronba, és frigyet tõn velek Dávid király Hebronban az Úr elõtt, és királylyá kenék Dávidot Izráel felett.
4 Harmincz esztendõs vala Dávid, mikor uralkodni kezde, [és] negyven esztendeig uralkodék.
5 Hebronban uralkodék a Júda [nemzetség]én hét esztendeig és hat hónapig; és Jeruzsálemben uralkodék harminczhárom esztendeig az egész Izráel és Júda [nemzetség]ein.
6 Felméne pedig a király és az õ népe Jeruzsálembe a Jebuzeusok ellen, kik azt a földet lakják vala, õk azonban azt mondák Dávidnak: Nem jössz ide be, hanem a sánták és vakok elûznek téged! [melylyel] azt jelenték: Nem jõ ide be Dávid.
7 Bevevé mindazáltal Dávid a Sion várát, és az [immár] a Dávid városa.
8 Mert azt mondá Dávid ama napon: Mindenki, a ki vágja a Jebuzeusokat, menjen fel a csatornához [és vágja ott] a sántákat és a vakokat, a kiket gyûlöl a Dávid lelke. Ezért mondják: Vak és sánta ne menjen be a házba!
9 És lakozék Dávid abban a várban, és nevezé azt Dávid városának; és megépíté Dávid köröskörül, Millótól fogva befelé.
10 Dávid pedig folytonosan emelkedék és növekedék, [mert ]az Úr, a Seregeknek Istene vala õ vele.
11 Követeket külde pedig Hirám, Tírusnak királya Dávidhoz, és czédrusfákat is, ácsmestereket és kõmíveseket, és építének házat Dávidnak.
12 És belátta Dávid, hogy az Úr megerõsítette õt az Izráel felett való királyságában, és hogy felmagasztalta az õ királyságát az õ népéért, Izráelért.
13 Võn pedig még magának Dávid ágyasokat, és feleségeket Jeruzsálembõl, minekutána Hebronból oda ment; és lõnek még Dávidnak fiai és leányai.
14 És ezek a nevei azoknak, a kik Jeruzsálemben születtek: Sammua, Sóbáb, Nátán, Salamon,
15 Ibhár, Elisua, Néfeg, Jáfia,
16 Elisáma, Eljada és Elifélet.
17 Mikor pedig a Filiszteusok meghallották, hogy királylyá kenték Dávidot az Izráelen; felkelének mind a Filiszteusok, hogy Dávidot megkeressék; melyet megértvén Dávid, aláméne az erõsségbe.
18 A Filiszteusok pedig elérkezének és elszéledének a Réfaim völgyében.
19 Megkérdé azért Dávid az Urat ilyen szóval: Elmenjek-é a Filiszteusok ellen? Kezembe adod-é õket? Felele az Úr Dávidnak: Menj el, mert kétség nélkül kezedbe adom a Filiszteusokat.
20 Elérkezék azért Dávid Baál Perázimba, és megveré ott õket Dávid, és monda: Szétszórta az Úr ellenségimet elõttem, mint a víz szokott eloszlani; azért nevezé azt a helyet Baál Perázimnak.
21 És ott hagyák az õ bálványaikat, melyeket felszedének Dávid és az õ szolgái.
22 Azután ismét feljövének a Filiszteusok, és elszéledének a Réfaim völgyében.
23 Megkérdé azért Dávid az Urat, ki ezt felelé: Ne menj [most] reájok; [hanem] kerülj a hátuk mögé és a szederfák ellenében támadd meg õket.
24 És mikor a szederfák tetején indulásnak zaját fogod hallani, akkor indulj meg, mert akkor kimegy te elõtted az Úr, hogy megverje a Filiszteusok táborát.
25 És úgy cselekedék Dávid, a mint megparancsolta vala néki az Úr: és vágta a Filiszteusokat Gibeától fogva, mind [addig,] míg Gézerbe mennél.
6 Összegyûjté ezek után Dávid az egész Izráelnek színét, harmincezer [embert.
2 És felkelvén, elméne Dávid az egész néppel együtt, mely vele vala, Júdának [városába], Bahalába, hogy elhozza onnét az Isten ládáját, mely Névrõl, a Seregek Urának nevérõl neveztetik, ki ül a Kérubok között.
3 És tevék az Isten ládáját új szekérre, és elhozák azt Abinádábnak házától, mely vala a dombon, és Uzza és Ahió, Abinádáb fiai vezetik az új szekeret.
4 Elvivék azért azt az Abinádáb házából, mely a dombon vala, az Isten ládájával, és Ahió a láda elõtt megyen.
5 Dávid pedig és az egész Izráel népe örvendeznek vala az Úr elõtt, jegenyefából való minden [szerszámokkal,] hegedûkkel, lantokkal, dobokkal, sípokkal és czimbalmokkal.
6 És mikor Nákonnak szérûjére jutának, kinyújtá Uzza [az õ kezét] az Isten ládájára, és megtartá [azt;] mert az ökrök félremozdították vala.
7 Ennekokáért felgerjede az Úr haragja Uzza ellen, és megölé ott õt az Isten vakmerõségéért: és meghala ott az Isten ládája mellett.
8 És bosszankodék Dávid, hogy az Úr ilyen romlással rontotta meg Uzzát, és nevezé azt a helyet Péres Uzzának, mind e mai napig.
9 Megfélemlék azért Dávid azon a napon az Úrtól, és monda: Hogyan jõjjön az Úr ládája én hozzám?
10 És nem akará Dávid magához vinni az Úrnak ládáját Dávidnak városába, hanem letéteté azt Dávid a Gitteus Obed Edom házánál.
11 És lõn az Úrnak ládája a Gitteus Obed Edom házánál három hónapig, és megáldá az Úr Obed Edomot és egész háznépét.
12 És megmondák Dávid királynak ilyen szóval: Megáldotta az Úr az Obed Edom házát és mindenét, a mije van, az Isten ládájáért. És elmenvén Dávid, elvivé az Isten ládáját az Obed Edom házától Dávid városába vígassággal.
13 Mikor pedig [azok,] a kik az Úr ládáját vitték, hat lépést mentek, áldozék [ott egy] ökröt és hízott borjút.
14 Dávid pedig teljes erejébõl tánczol vala az Úr elõtt, és gyolcs efódot övedzett magára Dávid.
15 Dávid azért és Izráelnek egész háza felvivék az Úr ládáját énekléssel és trombitaszóval.
16 Lõn pedig, hogy mikor az Úr ládája Dávid városába ért, Mikál, Saulnak leánya kinéz vala az ablakon, és látván, hogy Dávid király ugrál és tánczol az Úr elõtt, megútálá õt szívében.
17 Mikor pedig bevitték az Úr ládáját, és elhelyezék azt az õ helyére a sátornak közepére, melyet számára Dávid felállíttatott: akkor áldozott Dávid egészen égõáldozatokat és hálaadó áldozatokat, az Úr elõtt.
18 Mikor pedig elvégezte Dávid az egészen égõáldozatot, és a hálaadó áldozatot, megáldá a népet a Seregek Urának nevében.
19 És osztogattata Dávid mind az egész népnek, Izráel egész seregének, férfiaknak és asszonyoknak, mindenkinek egy-egy lepényt, egy-egy darab húst, és egy-egy kalácsot; és elméne mind az egész nép, kiki az õ házához.
20 Mikor pedig Dávid hazament, hogy megáldja az õ háznépét [is:] kijöve Mikál, a Saul leánya Dávid eleibe, és monda: Mily dicsõséges vala ma Izráel királya, ki az õ szolgáinak szolgálói elõtt felfosztózott vala ma, mint a hogy egy esztelen szokott felfosztózni!
21 És monda Dávid Mikálnak: Az Úr elõtt, ki inkább engem választott, mint atyádat és az õ egész házanépét, hogy az Úr népének, Izráelnek fejedelme legyek, igen, az Úr elõtt örvendezém.
22 Sõt minél inkább megalázom magamat és minél alábbvaló leszek a magam szemei elõtt: annál dicséretreméltóbb leszek a szolgálók elõtt, a kikrõl te szólasz.
23 Ennekokáért Mikálnak, Saul leányának nem lõn soha gyermeke az õ halálának napjáig.
7 Lõn pedig, hogy mikor a király az õ palotájában üle, és az Úr mindenfelõl békességet adott néki minden ellenségeitõl,
2 Monda a király Nátán prófétának: Ímé lássad, én czédrus[fából] [csinált] palotában lakom, az Istennek ládája pedig a kárpitok között van.
3 És monda Nátán a királynak: Eredj, s valami a te szívedben van, vidd véghez, mert az Úr veled van.
4 Azonban lõn az Úr szava Nátánhoz azon éjjel, mondván:
5 Menj el, és mondd meg az én szolgámnak, Dávidnak: Ezt mondja az Úr: Házat akarsz-é nékem építeni, hogy abban lakjam?
6 Mert én nem laktam házban attól a naptól fogva, hogy kihoztam Izráel fiait Égyiptomból, mind e mai napig, hanem szüntelen sátorban és hajlékban jártam.
7 Valahol csak jártam Izráel fiai között, avagy szólottam-é csak egy szót is Izráel valamelyik nemzetségének, a kinek parancsoltam, hogy legeltesse az én népemet Izráelt, mondván: Miért nem építettetek nékem czédrusfából való házat?
8 Most azért ezt mondd meg az én szolgámnak, Dávidnak: Ezt mondja a Seregeknek Ura: Én hoztalak ki téged a kunyhóból, a juhok mögül, hogy légy fejedelem az én népem felett, az Izráel felett;
9 És veled voltam mindenütt, valahová mentél, és kiirtottam minden ellenségeidet elõtted; és nagy hírnevet szerzettem néked, mint a nagyoknak hírneve, a kik e földön vannak.
10 Helyet is szerzék az én népemnek Izráelnek, és [ott] elplántálám õt, és lakozék az õ helyében, és többé helyébõl ki nem mozdíttatik, és nem fogják többé az álnokságnak fiai nyomorgatni õt, mint annakelõtte,
11 Attól a naptól fogva, hogy bírákat rendeltem az én népem az Izráel felett. Békességet szereztem tehát néked minden ellenségeidtõl. És megmondotta néked az Úr, hogy házat csinál néked az Úr.
12 Mikor pedig a te napjaid betelnek, és elaluszol a te atyáiddal, feltámasztom utánad a te magodat, mely ágyékodból származik, és megerõsítem az õ királyságát:
13 Az fog házat építeni az én nevemnek, és megerõsítem az õ királyságának trónját mindörökké.
14 Én leszek néki atyja, és õ lészen nékem fiam, a ki mikor gonoszul cselekszik, megfenyítem õt emberi veszszõvel és emberek fiainak büntetésével;
15 Mindazáltal irgalmasságomat nem vonom meg tõle, miképen megvonám Saultól, a kit kivágék elõtted.
16 És állandó lészen a te házad, és a te országod mindörökké tiéd lészen, [és] a te trónod erõs lészen mindörökké.
17 Mind e beszéd szerint, és mind e látás szerint szóla Nátán Dávidnak.
18 Bemenvén azért Dávid király, leborula az Úr elõtt, és monda: Micsoda vagyok én, Uram Isten! és micsoda az én házam népe, hogy engem ennyire elõvittél?
19 És ez még csekélynek tetszett néked, Uram Isten! hanem ímé szólasz a te szolgádnak háza felõl messze idõre valókat; és ez törvény az emberre nézve, Uram Isten!
20 De mi szükség Dávidnak többet szólani néked, holott te jól ismered, Uram Isten, a te szolgádat?
21 A te igéretedért, és a te jóakaratod szerint cselekedted mindezeket a nagy dolgokat, hogy megjelentsd a te szolgádnak.
22 Ennekokáért felmagasztaltattál, Uram Isten: mert senki sincs olyan, mint te, és rajtad kivül nincsen Isten, mind a szerint, a mint hallottuk a mi füleinkkel.
23 Mert melyik nép olyan, mint a te néped, az Izráel, melyért elment volna az Isten, hogy megváltsa magának való népül, és magának nevet szerezzen, és érettetek oly nagyokat cselekedjék és országodért oly csudálatos dolgokat néped elõtt, melyet megszabadítottál Égyiptomból, a pogányoktól és isteneiktõl.
24 Mert megerõsítetted magadnak a te népedet, az Izráelt, népedül mindörökké; és te voltál, Uram, nékik Istenök.
25 Most annakokáért, Uram Isten, a mit szóltál a te szolgád felõl, és az õ háza felõl, teljesítsd be mindörökké; és cselekedjél úgy, a mint szólottál;
26 Hogy felmagasztaltassék a te neved mindörökké, ilyen szókkal: A Seregeknek Ura az Izráelnek Istene, és Dávidnak, a te szolgádnak háza legyen állandó te elõtted!
27 Mert megjelentetted a te szolgádnak fülébe, óh Seregeknek Ura és Izráelnek Istene, ezt mondván: Házat építek néked. Ezért készteté szolgádat az õ szíve, hogy ilyen könyörgéssel könyörögjön hozzád.
28 Most azért, óh Uram Isten, (mert te vagy az Isten, és a te beszéded igazság, és te mondottad ezt a jót a te szolgád felõl),
29 Legyen a te jóakaratodnak áldása a te szolgádnak házán, hogy legyen elõtted mindörökké; mert te szólottál, Uram Isten, azért a te áldásoddal áldassék meg a te szolgádnak háza mindörökké.
8 Ezek után megveré Dávid a Filiszteusokat, és megalázá õket: és elfoglalá Dávid a Filiszteusok kezébõl Méteg Ammát.
2 És megveré a Moábitákat [is, ]és kötéllel méré meg õket, lefektetvén õket a földre; két kötéllel méré azokat, a kik megölendõk, és egy teljes kötéllel azokat, a kik életben hagyandók valának; és a Moábiták Dávidnak adófizetõ szolgái lõnek.
3 Megveré Dávid Hadadézert is, Réhóbnak fiát, Czóbának királyát, mikor elméne, hogy hatalmát kiterjessze [az Eufrátes] folyó vizéig.
4 És foglyul ejtett Dávid közülök ezer és hétszáz lovagot, és húszezer gyalog embert; és inaikat elvagdaltatá Dávid minden szekeres [lovak]nak és [csak] száz szekérbe [valót] hagyott meg közülök.
5 Eljövének pedig a Siriabeliek Damaskusból, hogy megsegítsék Hadadézert, Czóbának királyát; és levága Dávid a Siriabeliek közül huszonkétezer férfit.
6 És helyeze Dávid állandó sereget a damaskusi Siriába; és a Siriabeliek Dávidnak adófizetõ szolgái lettek. És megoltalmazá az Úr Dávidot valahová megyen vala.
7 És elvevé Dávid az arany paizsokat is, melyek Hadadézer szolgáin valának, és bevivé azokat Jeruzsálembe.
8 Hoza annakfelette Dávid király a Hadadézer városaiból, Bétákhból és Berótaiból felette igen sok rezet.
9 Mikor pedig meghallá Tói, Hamát királya, hogy megverte Dávid Hadadézernek minden seregeit;
10 Küldé Tói Jórámot, az õ fiát Dávid királyhoz, hogy békességesen köszöntse õt, és áldja, hogy harczolt Hadadézer ellen és megverte õt (mert Hadadézer Tóival is hadakozik vala). És a [Tói fia] kezében aranyból, ezüstbõl és rézbõl való edények valának,
11 Melyeket Dávid király az Úrnak szentele, azzal az ezüsttel és aranynyal együtt, a melyet [az Úrnak] szentele mind ama népektõl, a kiket meghódoltatott;
12 A Siriabeliektõl, Moábitáktól, az Ammon fiaitól, a Filiszteusoktól, az Amálekitáktól és a Réhób fiától, Hadadézertõl, Czóbának királyától nyert prédából.
13 És hírnevet szerze Dávid, a mikor visszatért, miután a Siriabelieket leverte a sós völgyben, tizennyolczezeret.
14 Az Idumeusok közé is állandó sereget rendele, egész Idumeába állandó sereget rendele, és az Idumeusok mind Dávid szolgái lettek. És megoltalmazá az Úr Dávidot, valahová megyen vala.
15 Uralkodék azért Dávid az egész Izráelen, és szolgáltat vala Dávid az egész nép között ítéletet és igazságot.
16 Fõvezére volt Joáb, Sérujának fia, Jósafát pedig, Ahiludnak fia, emlékíró vala.
17 Sádók pedig, Akhitóbnak fia, és Akhimélek, Abjátárnak fia papok valának, és Sérája íródeák.
18 Benája Jéhójadának fia, a Kereteusok és Peleteusok [elõljárója,] a Dávid fiai pedig fõk valának.
9 Monda pedig Dávid: Maradt-é még valaki a Saul házanépe közül, hogy irgalmasságot cselekedjem õ vele Jonathánért?
2 [Vala] pedig Saul házából egy szolga, kinek neve vala Siba, kit Dávidhoz szólítának, és monda a király néki: Te vagy-é Siba? Felele: [Én vagyok] a te szolgád.
3 Akkor monda a király: Maradt-é még valaki a Saul házanépe közül, hogy cselekedjem vele az Isten irgalmasságát? Felele Siba a királynak: Van még Jonathánnak egy fia, ki mind a két lábára sánta.
4 Monda néki a király: Hol van? És monda Siba a királynak: Ímé az Ammiel fiának, Mákirnak házában van Ló-Debárban.
5 Akkor elkülde Dávid király, és elhozatá õt a Mákirnak, az Ammiel fiának házából Ló-Debárból.
6 És mikor megérkezett Dávidhoz Méfibóset, Jonathánnak a Saul fiának fia, arczczal leborula, és tisztességet tõn néki; és monda Dávid: Méfibóset! ki felele: Ímhol a te szolgád.
7 Monda néki Dávid: Ne félj; mert kétség nélkül irgalmasságot cselekeszem veled Jonathánért, a te atyádért; és visszaadom néked Saulnak, a te [nagy]atyádnak minden majorságát, és néked mindenkor asztalomnál lesz ételed.
8 Akkor fejet hajta [Méfibóset,] és monda: Micsoda a te szolgád, hogy a holt ebre reá tekintettél, minemû én vagyok?
9 Szólítá azután a király Sibát, Saulnak szolgáját, és monda néki: Valamije volt Saulnak és egész háznépének, mindazokat a te urad fiának adtam.
10 A majorságnak azért te viseljed gondját, és a te fiaid és szolgáid, és beszolgáltassad, hogy legyen a te urad fiának kenyere, melylyel éljen. Méfibóset pedig, a te uradnak fia, az én asztalomnál eszik mindenkor. Vala pedig Sibának tizenöt fia és húsz szolgája.
11 Felele Siba a királynak: Valamit az én uram, a király parancsol [nékem], szolgájának, a képen cselekeszik a te szolgád. És Méfibóset az én asztalomnál eszik, mint a király fiainak egyike.
12 Vala pedig Méfibósetnek egy fiacskája, kinek neve Mika vala; a Siba házában lakozók pedig mindnyájan Méfibóset szolgái [valának.]
13 Méfibóset tehát Jeruzsálemben lakozék, mert mindenkor a király asztalánál eszik vala; és õ mind a két lábára sánta vala.
10 Lõn pedig azután, meghala az Ammon fiainak királya, és uralkodék helyette Hánon, az õ fia.
2 És monda Dávid: Irgalmasságot teszek Hánonnal, Náhás fiával, miképen az õ atyja is velem irgalmasságot tett; és hozzá külde Dávid, hogy vigasztalja õt szolgái által atyja [halála] felõl. Mikor Dávid szolgái Ammon fiainak földére érkezének:
3 Mondának az Ammon fiainak vezérei Hánonnak, az õ uroknak: Vajjon becsüli-é Dávid ezzel elõtted a te atyádat, hogy hozzád vigasztalókat küldött? Vajjon Dávid nem inkább azért küldötte-é hozzád szolgáit, hogy a várost megszemléljék és kikémleljék és teljesen elpusztítsák.
4 Elfogatá azért Hánon a Dávid szolgáit, és szakáloknak felét lenyiratá, és ruháikat félben elmetszeté az alfelekig, és elbocsátá õket.
5 A mint ezt Dávidnak hírül hozták, eleikbe külde, (mert ezek az emberek igen meggyaláztattak) és ezt izené a király: Maradjatok Jerikhóban mindaddig, míg megnevekedik szakálotok; és [úgy] jõjjetek haza.
6 Látván pedig az Ammon fiai, hogy gyûlöltekké lettek Dávid elõtt, követet küldének az Ammon fiai, és felfogadák Siriában a Béth-Réhóbbelieket és ugyancsak Siriában a Czóbeusokat, húszezer gyalogot, és Maakának királyát ezer emberrel, és a Tóbbelieket, tizenkétezer embert.
7 A mint ezt Dávid meghallá, elküldötte Joábot és a vitézeknek egész seregét.
8 Kivonulának az Ammon fiai is, és csatarendbe állottak a kapu bejárata elõtt. A Siriabeli Czóbeusok, Réhóbbeliek, Tóbbeliek és Maaka magukban valának a mezõn.
9 Látván pedig Joáb, hogy mind elõl, mind hátul ellenség van õ ellene, kiválogatá az Izráel népének színét, és a Siriabeliek ellenében állítá fel.
10 A népnek maradékát az õ öcscsének, Abisainak vezetésére bízta, hogy felállítsa azt Ammon fiainak ellenében.
11 És monda: Ha erõsebbek lesznek a Siriabeliek nálamnál, nékem segítségül légy. Ha pedig az Ammon fiai náladnál hatalmasabbak lesznek, elmegyek, hogy megsegítselek.
12 Légy erõs és legyünk bátrak a mi nemzetségünkért és a mi Istenünknek városaiért; és az Úr cselekedjék úgy, a mint néki tetszik.
13 Elérkezék azért Joáb és az õ vele való sereg a Siriabeliek ellen az ütközetre, és megfutamodának õ elõtte.
14 Látván pedig az Ammon fiai, hogy megfutamodtak a Siriabeliek, megfutamodának [õk is] Abisai elõtt, és beszaladának a városba; és megtére Joáb az Ammon fiaitól és méne Jeruzsálembe.
15 Mikor pedig látták a Siriabeliek, hogy megverettettek az Izráeliták által, ismét együvé gyülekezének.
16 És elkülde Hadadézer, és elhozatá a Siriabelieket, a kik a vizen túl [valának,] és jövének Helámba; és Sobák, Hadadézernek fõvezére volt élükön.
17 Megizenék pedig Dávidnak, a ki egybegyûjté egész Izráelt, és általméne a Jordánon, és juta Hélámhoz: és sereget rendelének a Siriabeliek Dávid ellen, és megütközének vele.
18 De a Siriabeliek megfutamodtak Izráel elõtt, és levága Dávid a Siriabeliek közül hétszáz szekerest és negyvenezer lovagot, Sobákot is, a seregnek fõvezérét megölé; és ugyanott meghala.
19 Mikor pedig látták mindazok a királyok, a kik Hadadézernek szolgái valának, hogy az Izráel által megverettek, békét kötöttek Izráellel és nékik szolgálának; és nem merének többé a Siriabeliek kijõni az Ammon fiainak segítségére.
11 Lõn pedig az esztendõ fordulásakor, mikor a királyok [hadba] szoktak menni, elküldé Dávid Joábot és az õ szolgáit õ vele, és mind az egész Izráelt, hogy elveszessék az Ammon fiait, és megszállják Rabba [városát;] Dávid pedig Jeruzsálemben maradt.
2 És lõn estefelé, mikor felkelt Dávid az õ ágyából, és a királyi palota tetején sétála: láta a tetõrõl egy asszonyt fürdeni, ki igen szép termetû vala.
3 És elkülde Dávid, és tudakozódék az asszony felõl, és monda [egy ember:] Nemde nem ez-é Bethsabé, Eliámnak leánya, a Hitteus Uriás felesége?
4 Akkor követeket külde Dávid, és elhozatá õt; ki beméne õ hozzá, és vele hála, mikor az õ tisztátalanságából megtisztult; és annakutána visszaméne az õ házához.
5 És fogada méhében az asszony, és elküldvén, megizené Dávidnak ilyen szóval: Teherbe estem!
6 Akkor Dávid izene Joábnak: Küldd [haza] hozzám a Hitteus Uriást; és elküldé Joáb Uriást Dávidhoz.
7 Mikor pedig eljutott Uriás õ hozzá, megkérdé õt Dávid Joábnak békessége felõl, a népnek békessége felõl és a harcz folyása felõl.
8 Ezután monda Dávid Uriásnak: Menj haza, és mosd meg lábaidat; kimenvén pedig Uriás a király házából, a király ajándékot külde utána.
9 Uriás azonban lefeküvék a királyi palota bejárata elõtt az õ urának minden szolgáival, és nem méne a maga házához.
10 És megjelenték Dávidnak, mondván: Nem ment le Uriás az õ házához. Akkor monda Dávid Uriásnak: Nemde nem útról jöttél-é? Miért nem mentél le a te házadhoz?
11 Felele Uriás Dávidnak: Az [Isten] ládája, Izráel és Júda [nemzetsége] sátorokban laknak, és az én uram Joáb, és az én uramnak szolgái a nyilt mezõn táboroznak: hogy mennék én be az én házamba, hogy egyem és igyam és feleségemmel háljak? Úgy élj te és úgy éljen a te lelked, hogy nem mívelem azt!
12 Monda azért Dávid Uriásnak: Maradj itt ma is, és holnap elbocsátlak. Ott marada azért Uriás Jeruzsálemben az nap és más napra kelve is.
13 Ennekutána hivatá õt Dávid, és õ vele evék és ivék, és lerészegíté õt, és kiméne estve aludni az õ ágyára, az õ urának szolgáival együtt, de házához nem méne alá.
14 Megvirradván pedig, levelet íra Dávid Joábnak, melyet Uriástól küldött el.
15 Írá pedig a levélben, mondván: Állassátok Uriást legelõl, a hol a harcz leghevesebb és háta mögül fussatok el, hogy megölettessék és meghaljon.
16 Lõn azért, hogy mikor ostromlá Joáb a várost, állatá Uriást arra a helyre, a hol tudja vala, hogy erõs vitézek vannak.
17 Kijövén azért a városbeli nép, megharczolának Joábbal, és elhullának [egyesek] a nép közül, Dávid szolgái közül, és a Hitteus Uriás is meghala.
18 [Követet] külde akkor Joáb, és megizené Dávidnak az ütközetnek egész lefolyását.
19 És megparancsolá a követnek, mondván: Ha az ütközetnek egész lefolyását teljesen elõadtad a királynak,
20 És ha a király haragra lobbanva azt mondja néked: Miért mentetek olyan közel a városhoz harczolni? Avagy nem tudtátok-é, hogy lelövöldöznek a kõfalról?
21 Kicsoda ölte meg Abiméleket, a Jérubbóset fiát? Nemde nem egy asszony üté-é agyon a kõfalról egy malomkõdarabbal és meghala Tébesben? [Azért] miért mentetek közel a kõfalhoz? Akkor mondd meg: A te szolgád a Hitteus Uriás is meghalt.
22 Elméne azért a követ, és mikor megérkezett, elbeszélé Dávidnak mindazt, a mivel megbízta volt õt Joáb.
23 És monda a követ Dávidnak: Azok az emberek erõt vettek felettünk, és a mezõre kijöttek ellenünk, de mi visszaûztük õket a kapu bejáratáig;
24 Azonban a kõfalról lövöldözének a nyilasok a te szolgáidra, és a király szolgái közül [egyesek] meghaltak; és a te szolgád, a Hitteus Uriás is meghalt.
25 Monda azért Dávid a követnek: Ezt mondjad Joábnak: Ne bánkódjál a miatt; mert a fegyver úgy megemészt egyet, mint mást. Fokozzad azért támadásodat a város ellen, hogy elpusztítsad azt. Így biztasd õt.
26 Meghallá pedig Uriásnak felesége, hogy meghalt Uriás, az õ férje, és siratá az õ férjét.
27 És mikor a gyászolás[nak ideje] eltelt, érette külde Dávid és házába viteté õt és lõn néki felesége, és szüle néki egy fiat. De ez a dolog, a melyet Dávid cselekedett, nem tetszék az Úrnak.
12 Elküldé azért az Úr Dávidhoz Nátán [prófétát,] ki bemenvén hozzá, monda néki: Két ember vala egy városban, egyik gazdag, a másik szegény.
2 A gazdagnak felette sok juhai és ökrei valának;
3 A szegénynek pedig semmije nem vala egyéb egy kis nõstény báránykájánál, a melyet vett és táplált vala, s felnevelkedett nála gyermekeivel együtt; saját falatjából evett és poharából ivott és keblén aludt, és néki olyan vala, mintegy leánya.
4 Mikor pedig utazó vendége érkezett a gazdagnak: sajnált az õ ökrei és juhai közül hozatni, hogy a vendégnek ételt készítsen belõle, a ki hozzá ment vala; hanem elvevé a szegénytõl az õ bárányát, és azt fõzeté meg a vendégnek, a ki hozzá ment.
5 Akkor felgerjede Dávidnak haragja az ember ellen, és monda Nátánnak: Él az Úr, hogy halálnak fia az az ember, a ki azt cselekedte.
6 A bárányért pedig négy annyit kell adnia, mivelhogy ezt mívelte, és annak nem kedvezett.
7 És monda Nátán Dávidnak: Te vagy az az ember! Ezt mondja az Úr, Izráelnek Istene: Én kentelek fel téged, hogy király légy Izráel felett, és megszabadítottalak téged a Saul kezébõl.
8 És néked adtam a te urad házát, és a te uradnak feleségeit a te kebeledbe; ennek felette néked adtam Izráelnek és Júdának házát; [és] ha még ez kevés [volt,] ezt s ezt adtam volna néked.
9 Miért vetetted meg az Úrnak beszédét, oly dolgot cselekedvén, mely útálatos õ elõtte? A Hitteus Uriást fegyverrel ölted meg, és az õ feleségét magadnak vetted feleségül; magát pedig az Ammon fiainak fegyverével ölted meg.
10 Most azért ne távozzék el a fegyver soha házadból, mivel megútáltál engem, és a Hitteus Uriás feleségét elvetted, hogy feleséged legyen.