Bible in 90 Days
21 Akkor kétfelé hasonlék az Izráel népe: a nép egyik része Tibnit, a Ginát fiát követte és azt tette királylyá, a másik része pedig Omrihoz ragaszkodott.
22 De a népnek az a része, a mely Omrihoz ragaszkodott, erõsebb volt, mint az a nép, a mely Tibnit, a Ginát fiát követte, és meghalván Tibni, uralkodék Omri.
23 Asának, a Júdabeli királynak harminczegyedik esztendejében uralkodék Omri Izráelben tizenkét esztendeig; Thirsában uralkodék hat esztendeig.
24 És megvevé áron a Samaria hegyét Sémertõl két tálentom ezüstön; és építe a hegyre, és nevezé a várost, a melyet építe, Sémernek, a hegy urának nevérõl, Samariának.
25 És gonoszul cselekedék Omri az Úr szemei elõtt, és gonoszságával meghaladá mind az õ elõtte valókat.
26 És jára Jeroboámnak, a Nébát fiának minden útján és az õ bûnében, a melylyel vétekbe ejté az Izráelt, haragra indítván az Urat, Izráel Istenét az õ bálványozásai által.
27 Omrinak egyéb dolgai pedig és minden cselekedetei és az õ erõssége, a melylyel cselekedett, vajjon nincsenek-é megírva az Izráelbeli királyok krónika-könyvében?
28 És elaluvék Omri az õ atyáival, és eltemetteték Samariában, és uralkodék õ utána az õ fia, Akháb.
29 Akháb pedig, az Omri fia uralkodni kezde Izráelen, Asának, a Júdabeli királynak harmincznyolczadik esztendejében; és uralkodék Akháb, az Omri fia, Izráelen Samariában huszonkét esztendeig.
30 És gonoszabbul cselekedék Akháb, az Omri fia az Úr szemei elõtt mindazoknál, a kik õ elõtte voltak.
31 Mert nem elégedék meg azzal, hogy Jeroboámnak, a Nébát fiának bûneiben járjon, hanem elméne és feleségül vevé magának Jézabelt, Ethbaálnak, a Sídonbeli királynak leányát, és elmenvén, a Baálnak szolgála, és meghajtá magát annak.
32 És oltárt emele a Baálnak a Baál házában, a melyet Samariában épített.
33 És csinált Akháb Aserát is, és jobban haragra indítá Akháb az Urat, Izráel Istenét, mint az Izráel valamennyi királya, a kik õ elõtte voltak.
34 Ennek idejében építé meg a Béthelbeli Hiel Jérikhót. Az õ elsõszülött fiának, Abirámnak [élete] árán veté meg annak fundamentomát, és az õ kisebbik fiának, Ségubnak [élete] árán állítá fel annak kapuit, az Úr beszéde szerint, a melyet szólott volt Józsué, a Nún fia által.
17 És szóla Thesbites Illés, a Gileád lakói közül, Akhábnak: Él az Úr, az Izráel Istene, a ki elõtt állok, hogy ez esztendõkben sem harmat, sem esõ nem lészen; hanem csak az én beszédem szerint.
2 És lõn az Úrnak beszéde õ hozzá, mondván:
3 Menj el innét, és menj napkelet felé, és rejtezzél el a Kérith patakja mellett, mely a Jordán felé [folyik.]
4 És a patakból lesz néked italod; a hollóknak pedig megparancsoltam, hogy tápláljanak téged ott.
5 Elméne azért, és az Úrnak beszéde szerint cselekedék; és elméne és leüle a Kérith patakja mellett, a mely a Jordán felé [folyik.]
6 És a hollók hoztak néki kenyeret és húst reggel és este, és a patakból ivott.
7 És lõn néhány nap múlva, hogy kiszáradt a patak; mert nem volt esõ a földre.
8 És lõn az Úrnak beszéde õ hozzá, mondván:
9 Kelj fel, és menj el Sareptába, a mely Sídonhoz tartozik, és légy ott; ímé megparancsoltam ott egy özvegyasszonynak, hogy gondoskodjék rólad.
10 És felkelvén, elméne Sareptába, és mikor a város kapujához érkezett, ímé egy özvegyasszony volt ott, a ki fát szedegetett, és megszólítván azt, monda néki: Hozz, kérlek, egy kevés vizet nékem valami edényben, hogy igyam.
11 De mikor az elment, hogy [vizet] hozzon, utána kiáltott, és monda néki: Hozz, kérlek, egy falat kenyeret is kezedben.
12 Az pedig monda: Él az Úr, a te Istened, hogy nincs semmi [sült] kenyerem, csak egy marok lisztecském van a vékában, és egy kevés olajom a korsóban, és most egy kis fát szedegetek, és haza megyek, és megkészítem azt magamnak és az én fiamnak, hogy megegyük és azután meghaljunk.
13 Monda pedig néki Illés: Ne félj, menj el, cselekedjél a te beszéded szerint; de mindazáltal nékem süss abból elõször egy kis pogácsát, és hozd ide; magadnak és a te fiadnak pedig azután süss;
14 Mert azt mondja az Úr, Izráel Istene, hogy sem a vékabeli liszt el nem fogy, sem a korsóbeli olaj meg nem kevesül addig, míg az Úr esõt ád a földnek színére.
15 És õ elméne, és az Illés beszéde szerint cselekedék, és evék mind õ, mind amaz, mind annak háznépe, naponként.
16 A vékabeli liszt nem fogyott el, sem pedig a korsóbeli olaj nem kevesült meg, az Úrnak beszéde szerint, a melyet szólott Illés által.
17 És lõn ezek után, hogy megbetegedék a ház gazdasszonyának fia, és az õ betegsége felette nagy vala, annyira, hogy már a lélekzete is elállott.
18 Monda azért Illésnek: Mit vétettem ellened, Istennek embere? Azért jöttél hozzám, hogy eszembe juttassad álnokságomat, és megöljed az én fiamat?
19 És monda néki: Add ide a te fiadat. És õ elvevé azt az õ kebelérõl, és felvivé a felházba, a melyben õ lakik vala, és az õ ágyára fekteté.
20 Akkor kiálta az Úrhoz, és monda: Én Uram, Istenem, nyomorúságot hozol erre az özvegyre is, a kinél én lakom, hogy az õ fiát megölöd?
21 És ráborult háromszor a gyermekre, és felkiáltott az Úrhoz, mondván: Én Uram, Istenem, térítsd vissza e gyermek lelkét õ belé!
22 És meghallgatta az Úr Illés szavát, és megtért a gyermekbe a lélek, és megélede.
23 És felvévén Illés a gyermeket, alávivé õt a felházból a házba, és adá õt az õ anyjának, és monda Illés: Lássad, él a te fiad!
24 És monda az asszony Illésnek: Most tudtam meg, hogy te Isten embere vagy, és hogy az Úrnak beszéde a te ajkadon: igazság.
18 És lõn sok idõ multán, a harmadik esztendõben, az Úrnak beszéde Illéshez, mondván: Menj el, mutasd meg magadat Akhábnak, és esõt adok a föld színére.
2 És elméne Illés, hogy megmutassa magát Akhábnak. Nagy éhség volt pedig Samariában.
3 És Akháb hivatá Abdiást, a ki az õ házának gondviselõje volt. (Abdiás pedig felette igen féli vala az Urat;
4 Mert mikor Jézabel megölette az Úr prófétáit, Abdiás száz prófétát vett [oltalmába,] és rejtette el ötvenenként [egy-egy] barlangba, és ott táplálta õket kenyérrel és vízzel).
5 És monda Akháb Abdiásnak: Menj el az országba szerén-szerte a vizek forrásaihoz és a patakokhoz, hogyha valami füvet találhatnánk, hogy a lovakat és öszvéreket megtarthatnánk életben, és ne hagynánk a barmokat mindenestõl elpusztulni.
6 Eloszták azért magok közt a földet, a melyen kiki elmenjen. Akháb egyedül ment az egyik úton, és Abdiás [is] egyedül ment a másik úton.
7 És mikor Abdiás az úton ment, ímé Illés elõtalálá õt, és mikor felismerte õt, arczra borula és monda: Nem te vagy-é az, uram, Illés?
8 Felele néki: Én vagyok; menj el, mondd meg a te uradnak: Ímé itt van Illés.
9 Õ pedig monda: Mit vétettem ellened, hogy a te szolgádat Akháb kezébe akarod adni, hogy megöljön engem?
10 Él az Úr a te Istened: nincs sem nemzetség, sem ország, a hova el nem küldött volna az én uram, hogy megkeressen téged. És ha azt mondották: Nincs itt! az országot és a népet megesküdtette, hogy téged csakugyan nem találtak meg.
11 És most te azt mondod: Menj el, mondd meg a te uradnak: Ímé itt van Illés.
12 Ha most elmegyek tõled, téged pedig olyan helyre ragad el az Úrnak Lelke, a melyet én nem tudok, és én elmegyek, hogy megmondjam Akhábnak, és ha õ téged nem talál meg, engem öl meg; pedig a te szolgád féli az Urat gyermekségétõl fogva.
13 Nem mondották-é meg az én uramnak, mit cselekedtem, mikor Jézabel megölette az Úr prófétáit? hogy hogyan rejtettem el az Úr prófétái közül száz férfiút ötvenenként egy-egy barlangba és tápláltam õket kenyérrel és vízzel.
14 És te mégis azt mondod: Menj el és mondd meg a te uradnak: Ímé itt van Illés; hogy megöljön engemet.
15 És felele Illés: Él a Seregeknek Ura, a ki elõtt állok: e mai napon megmutatom magamat néki.
16 Elméne azért Abdiás Akháb eleibe, és megjelenté ezt néki, és eleibe méne Akháb Illésnek.
17 És mikor meglátta Akháb Illést, monda Akháb néki: Te vagy-é az Izráel megháborítója?
18 Õ pedig monda: Nem én háborítottam meg az Izráelt, hanem te és a te atyád háza, azzal, hogy elhagytátok az Úrnak parancsolatait, és a Baál után jártatok.
19 Most azért küldj el, gyûjtsd hozzám az egész Izráelt a Kármel hegyre, és a Baál négyszázötven prófétáját, és az Aserának négyszáz prófétáját, a kik a Jézabel asztaláról élnek.
20 És elkülde Akháb mind az egész Izráel fiaihoz, és egybegyûjté a prófétákat a Kármel hegyre.
21 És odamenvén Illés az egész sokasághoz, monda: Meddig sántikáltok kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessétek õt; ha pedig Baál, kövessétek azt. És nem felelt néki a nép csak egy szót sem.
22 Akkor monda Illés a népnek: Én maradtam meg csak egyedül az Úr prófétái közül; míg a Baál prófétái négyszázötvenen vannak;
23 Adjatok azért nékünk két tulkot, és [õk] válaszszák magoknak az egyik tulkot, a melyet vagdaljanak darabokra, és rakják a fákra; de tüzet ne tegyenek alája; én pedig a másikat készítem el, a melyet a fákra rakok, de tüzet én sem teszek alája.
24 Akkor hívjátok segítségül a ti istenteknek nevét, és én is segítségül hívom az Úrnak nevét; és a mely isten tûz által felel, az az Isten. És felelvén az egész sokaság, monda: Jó lesz!
25 És monda Illés a Baál prófétáinak: Válaszszátok el magatoknak az egyik tulkot, és készítsétek el ti elõször; mert ti többen [vagytok,] és hívjátok segítségül a ti istenteknek nevét, de tüzet ne tegyetek alája.
26 És vevék a tulkot, a melyet nékik adott, és azt elkészíték, és segítségül hívák a Baálnak nevét reggeltõl fogva délig, mondván: Baál! hallgass meg minket! De nem jött szó, sem felelet. És ott sántikáltak az oltár körül, a melyet készítettek.
27 Mikor pedig már dél lett, elkezdte õket gúnyolni Illés, azt mondván: Kiáltsatok hangosabban, hiszen isten! Talán elmélkedik, vagy félrement, vagy úton van, vagy talán aluszik, és felserken.
28 És [elkezdtek] hangosan kiabálni és az õ szokásuk szerint késekkel és borotvákkal metélték magokat, míg csak ki nem csordult a vérök.
29 Mikor pedig a dél elmúlt, prófétálni [kezdtek] egész az esteli áldozatig; de akkor sem lett se szó, se felelet, se meghallgattatás.
30 Akkor monda Illés az egész sokaságnak: Jõjjetek én hozzám. És hozzá méne az egész sokaság, és megépíté az Úr oltárát, a mely leromboltatott volt.
31 És võn Illés tizenkét követ, a Jákób fiai nemzetségeinek száma szerint, a kiknek az Isten azt mondotta volt: Izráel legyen a te neved;
32 És oltárt építe a kövekbõl az Úr nevében, és egy árkot húzott az oltár körül, a melybe két véka vetni való mag férne.
33 És oda készíté a fát, és felvagdalá a tulkot, és felraká azt a fára;
34 És monda: Töltsetek meg négy vedret vízzel, és öntsétek az égõáldozatra és a fára. Monda ismét: Tegyétek ezt még egyszer! És másodszor is azt tevék. Monda még is: Harmadszor is tegyétek meg! És harmadszor is azt mívelék;
35 Úgy, hogy a víz lecsurgott az oltárról, és még az árok is tele lett vízzel.
36 És a mikor eljött az esteli áldozás ideje, oda lépett Illés próféta, és monda: Óh Uram, Ábrahámnak, Izsáknak és Izráelnek Istene, hadd ismerjék meg e mai napon, hogy te vagy az Isten az Izráelben, és hogy én a te szolgád vagyok, és hogy mindezeket a te parancsolatodból cselekedtem.
37 Hallgass meg engem, Uram, hallgass meg engem, hogy tudja meg e nép, hogy te, az Úr vagy az Isten, és te fordítod vissza az õ szívöket!
38 Akkor alászálla az Úr tüze, és megemészté az égõáldozatot, a fát, a köveket és a port, és felnyalta a vizet, a mely az árokban volt.
39 Mikor ezt látta az egész sokaság, arczra borult, és monda: Az Úr az Isten! az Úr az Isten!
40 És monda Illés nékik: Fogjátok meg a Baál prófétáit; senki el ne szaladjon közülök! És megfogák õket, és alávivé õket Illés a Kison patakja mellé, és megölé ott õket.
41 Akkor monda Illés Akhábnak: Eredj fel, egyél és igyál, mert nagy esõnek zúgása [hallszik.]
42 És felment Akháb, hogy egyék és igyék. Illés pedig felment a Kármel hegy tetejére, és leborula a földre, és az õ orczáját az õ két térde közé tevé;
43 És monda az õ szolgájának: Menj fel, és nézz a tenger felé. És felment, és [arrafelé] nézett, és monda: Nincsen semmi. És monda [Illés:] Menj vissza hétszer.
44 És lõn hetedúttal, monda [a szolga:] Ímé egy kis felhõcske, mint egy embernek a tenyere, jõ fel a tengerbõl. Akkor monda: Menj fel, mondd meg Akhábnak: Fogj be és menj le, hogy meg ne késleljen az esõ.
45 És lõn azonközben, hogy besötétedett az ég a fellegektõl és a széltõl, és nagy esõ lett. Akháb pedig szekérre ült és elment Jezréelbe.
46 És lõn az Úr keze Illésen, és felövezvén az õ derekát, [még] Akháb elõtt futott el Jezréel felé.
19 És Akháb elbeszélé Jézabelnek mindazokat, a melyeket Illés cselekedett és a többek között, hogy hogyan ölte meg mind a prófétákat fegyverrel.
2 És követet külde Jézabel Illéshez, mondván: Ezt cselekedjék velem az istenek és úgy segéljenek, ha holnap ilyenkor úgy nem cselekszem a te életeddel, mint a hogy [te cselekedtél] azoknak életekkel mind egyig.
3 A mit mikor megértett, felkelvén elméne, [vigyázván] az õ életére. És méne Beersebába, a mely Júdában volt; és ott hagyá az õ szolgáját.
4 Õ pedig elméne a pusztába egynapi járó földre, és elmenvén leüle egy fenyõfa alá, és könyörgött, hogy [hadd] haljon meg, és monda: Elég! Most óh Uram, vedd el az én lelkemet; mert nem vagyok jobb az én atyáimnál!
5 És lefeküvék és elaluvék a fenyõfa alatt. És ímé angyal illeté õt, és monda néki: Kelj fel, egyél.
6 És mikor körülnézett, ímé fejénél vala egy szén között [sült] pogácsa és egy pohár víz. És evék és ivék, és ismét lefeküvék.
7 És az Úr angyala eljött másodszor is és megilleté õt, és monda: Kelj fel, egyél; mert erõd felett való utad van.
8 És õ felkelt, és evett és ivott; és méne annak az ételnek erejével negyven nap és negyven éjjel egész az Isten hegyéig, Hórebig.
9 És beméne ott egy barlangba, és ott hála. És ímé lõn az Úrnak beszéde õ hozzá, és monda néki: Mit csinálsz itt Illés?
10 Õ pedig monda: Nagy búsulásom van az Úrért, a Seregek Istenéért; mert elhagyták a te szövetségedet az Izráel fiai, a te oltáraidat lerontották, és a te prófétáidat fegyverrel megölték, és csak én egyedül maradtam, és engem is halálra keresnek.
11 És monda: Jõjj ki és állj meg [ezen] a hegyen, az Úr elõtt. És ímé ott az Úr volt elmenendõ. És az Úr elõtt megyen vala nagy erõs szél, a mely a hegyeket megszaggatta és meghasogatta a kõsziklákat az Úr elõtt; [de] az Úr nem [vala] abban a szélben. És a szél után földindulás lett; de az Úr nem [volt] a földindulásban sem.
12 És a földindulás után tûz jöve, de nem [volt] az Úr a tûzben sem. És a tûz után [egy] halk és szelíd hang [hallatszék.]
13 És mikor Illés ezt hallotta, befedé az õ arczát palástjával, és kimenvén, megálla a barlang ajtajában, és ímé szózat [lõn] õ hozzá, a mely ezt mondá: Mit csinálsz itt Illés?
14 És õ felele: Nagy búsulásom van az Úrért, a Seregeknek Istenéért, mert az Izráel fiai elhagyták a te szövetségedet, lerontották a te oltáraidat, és a te prófétáidat megölték fegyverrel, és én egyedül maradtam, és engem is halálra keresnek.
15 És monda az Úr néki: Menj el, térj vissza a te utadon a pusztán át Damaskusba, és mikor oda jutándasz, kenjed királylyá Hazáelt Siriában;
16 És Jéhut, a Nimsi fiát kenjed királylyá Izráelben, és Elizeust, az Abelméholabeli Sáfát fiát pedig kenjed prófétává a te helyedbe.
17 És lészen, hogy a ki megmenekedik Hazáel fegyverétõl, azt Jéhu öli meg, és a ki megmenekedik a Jéhu fegyverétõl, azt Elizeus öli meg.
18 De meghagyok Izráelben hétezer embert: minden térdet, mely meg nem hajolt a Baálnak, és minden ajkat, mely meg nem csókolta azt.
19 És õ elmenvén onnét, megtalálá Elizeust, a Sáfát fiát, a mint szántott tizenkét járom ökörrel, és õ maga a tizenkettedikkel volt; és Illés hozzá méne, és az õ palástját reá veté.
20 És õ elhagyván az ökröket, Illés után futott, és monda: Kérlek hadd csókoljam meg az én atyámat és az én anyámat, és azután követlek. És monda: Menj, térj vissza; mert mit cselekedtem tenéked?
21 És elmenvén õ tõle, võn azután egy pár ökröt, és levágá azt, és az ekéhez való szerszámokból [tüzet rakván,] megfõzé azok húsát, és a népnek adá, és evének; és felkelvén, elméne Illés után, és szolgála néki.
20 És Benhadád, Siria királya összegyûjté egész seregét, és harminczkét király volt õ vele és [nagyon sok] ló és szekér, és felméne és megszállá Samariát, és ostromolni [kezdte] azt.
2 És követeket küldött Akhábhoz, az Izráel királyához a városba;
3 És azt izené néki: Azt mondja Benhadád: A te ezüstöd és aranyad az enyém, a te feleségeid is és a te szép fiaid is az enyémek.
4 És felele az Izráel királya, és monda: A mint megmondottad uram, király, tiéd vagyok mindenekkel, a melyeket bírok.
5 Megtérvén pedig a követek, mondának: Azt mondja Benhadád: Miután hozzád küldöttem, és azt izentem, hogy a te ezüstödet és aranyadat és a te feleségeidet és fiaidat add nékem;
6 Azért holnap ilyenkor elküldöm az én szolgáimat hozzád, és felkutatják a te házadat, és a te szolgáid házait; és kezekhez veszik, a mi csak kedves elõtted, és elhozzák.
7 Akkor egybehívá az Izráel királya mind az ország véneit, és monda: Vegyétek eszetekbe, és lássátok meg, minemû gonosz szándékkal van ez; mert hozzám küldött az én feleségeimért és gyermekeimért, ezüstömért és aranyomért, és meg nem tagadtam tõle.
8 És mondának néki a vének mindnyájan, és az egész nép: Ne engedj néki, és az õ akaratját be ne teljesítsd.
9 És õ monda a Benhadád követeinek: Mondjátok meg az én uramnak, a királynak: Mindazokat, a melyek felõl elõször izentél a te szolgádnak, megcselekszem, de ezt a dolgot nem tehetem meg. Így elmenvén a követek, megmondák néki a választ.
10 Akkor hozzá külde Benhadád, és monda: Úgy cselekedjenek velem az istenek és úgy segéljenek, hogy Samariának minden pora sem elég, hogy a velem való nép közül mindeniknek csak egy-egy marokkal is jusson!
11 És felele az Izráel királya, mondván: Mondjátok meg [néki]: Ne kérkedjék úgy, a ki fegyverbe öltözik, mint a ki már leveti a fegyvert!
12 Meghallván pedig ezt a választ, mikor õ ivott a királyokkal a sátorokban, monda az õ szolgáinak: Vegyétek körül a várost! És azok körülvevék azt.
13 És ímé egy próféta méne Akhábhoz, az Izráel királyához, a ki ezt mondá: Azt mondja az Úr: Avagy nem láttad-é mindezt a nagy sokaságot: ímé e mai napon kezedbe adom azt, hogy megtudjad, hogy én vagyok az Úr!
14 Monda pedig Akháb: Ki által? És felele: Azt mondja az Úr: A tartományok fejedelmeinek ifjai által. Akkor monda [Akháb:] Ki kezdje meg a harczot? És felele: Te!
15 Megszámlálá azért a tartományok fejedelmeinek ifjait, a kik kétszázharminczketten voltak; ezekután megszámlálá mind az Izráel fiainak is minden népét, hétezer embert.
16 És elindulának délben. Benhadád pedig ott ivott a királyokkal a sátorokban, és lerészegedett õ és a harminczkét király, a ki segítségére jött vele.
17 És a tartományok fejedelmeinek ifjai vonultak ki legelõször. Benhadád pedig elkülde, és megmondották néki, ezt mondván: Valami férfiak jöttek ki Samariából!
18 És monda: Akár békességért jöttek ki, fogjátok meg õket elevenen; akár viadalért jöttek ki, fogjátok el õket elevenen.
19 De mikor kivonultak a városból a tartományok fejedelmeinek ifjai és a sereg, a mely õket követte:
20 Mindenik vágni kezdte azt, a ki eléje került, és elfutottak a Siriabeliek, az Izráel pedig kergette õket, és megfutott maga Benhadád, Siria királya [is] lovon a lovagokkal együtt.
21 És azután kivonult az Izráel királya, és megveré mind a lovagokat, mind a szekereket, és megveré a Siriabelieket nagy csapással.
22 És méne az Izráel királyához [egy] próféta, és ezt mondá néki: Menj el, erõsítsd meg magad, és vedd eszedbe és lásd meg, mit kelljen cselekedned, mert esztendõ mulva [ismét] feljõ Siria királya ellened.
23 A siriabeli király szolgái pedig mondának néki: A hegyeknek istenei az õ isteneik, azért gyõztek le bennünket; de vívjunk csak meg velök a síkon, és meglátod, ha le nem gyõzzük-é õket?
24 És tedd ezt: Küldd el a királyokat, mindeniket a maga helyérõl; és állíts hadnagyokat helyettök,
25 És szervezz magadnak olyan sereget, mint az volt, a melyet elvesztettél, és olyan lovakat és szekereket, mint amazok voltak; és vívjunk meg velök a síkon, és meglátod, ha le nem gyõzzük-é õket? És engede az õ szavoknak, és akképen cselekedék.
26 Mikor azért az esztendõ elmult, rendbeszedte Benhadád a Siriabelieket, és feljöve Afekbe, hogy hadakozzék az Izráel ellen.
27 De az Izráel fiai összeszámláltattak és elláttattak élelemmel, és eleikbe menének azoknak. Táborba szállván pedig az Izráel fiai, amazokhoz képest olyanok [voltak,] mint két kicsiny kecskenyájacska; míg a Siriabeliek ellepték a földet.
28 Jött vala pedig egy Isten embere, és szóla az Izráel királyának, mondván: Azt mondja az Úr: Azért mert a Siriabeliek azt mondották, hogy csak a hegyeknek Istene az Úr, és nem a völgyeknek Istene is: mindezt a nagy sokaságot a te kezedbe adom, hogy megismerjétek, hogy én vagyok az Úr.
29 És ott táboroztak egészen velök szemben hetednapig. A hetedik napon azután megütköztek, és az Izráel fiai levágtak a Siriabeliek közül egy nap százezer gyalogost.
30 És a többiek elmenekültek Afek városába; de a falak rászakadtak a megmaradott huszonkétezer emberre, és Benhadád is elfutott és ott bolyongott a városban kamaráról-kamarára.
31 És mondának néki az õ szolgái: Ímé hallottuk, hogy az Izráel házának királyai kegyelmes királyok, azért hadd öltözzünk zsákokba, és vessünk köteleket a mi nyakunkba, és menjünk ki az Izráel királyához, talán életben hagyja a te lelkedet.
32 És zsákokba öltözének, és köteleket vetének nyakokba, és elmenének az Izráel királyához, és mondának: A te szolgád, Benhadád, ezt mondja: Hagyd életben kérlek, az én lelkemet! És monda: Él-e még? én atyámfia õ!
33 És a férfiak jó jelnek vették azt, és gyorsan megragadták a szót, és mondának: A te atyádfia Benhadád [él]. És monda: Menjetek, és hozzátok ide õt. Kijöve azért õ hozzá Benhadád, és felülteté õt az õ szekerébe,
34 És monda néki: A városokat, a melyeket elvett volt az én atyám a te atyádtól, azokat visszaadom, és csinálj magadnak utczákat Damaskusban, mint az én atyám csinált volt Samariában; én ezzel a kötéssel bocsátlak el téged. És szövetséget kötött vele, és elbocsátá õt.
35 Egy férfiú pedig a próféták fiai közül monda az õ felebarátjának az Úr beszéde szerint: Verj meg engem kérlek; de ez nem akará õt megverni.
36 Akkor monda néki: Azért, mert nem engedtél az Úr szavának: ímé mihelyt én tõlem elmégy, megöl téged az oroszlán. És a mikor elment õ tõle, találá õt egy oroszlán, és megölé.
37 Talála azután más férfiat, a kinek monda: Kérlek, verj meg engem. És megveré az annyira, hogy megsebesítette.
38 És elméne a próféta, és az útfélen a király elé álla és elváltoztatá magát szemeit bekötözvén.
39 Mikor pedig arra ment el a király, kiálta a királyhoz, és monda: A te szolgád kiment volt a hadba, és ímé egy férfiú eljövén, hoza én hozzám egy férfiút, és monda: Õrizd meg ezt a férfiút; ha elszaladánd, meg kell halnod érette, vagy egy tálentom ezüstöt fizetsz.
40 És mialatt a te szolgádnak itt és amott dolga volt, az [az ember] már nem volt. És monda néki az Izráel királya: Az a te ítéleted; magad akartad.
41 És mindjárt elvevé a kötést az õ szemérõl, és megismeré õt az Izráel királya, hogy a próféták közül való.
42 És monda néki: Ezt mondja az Úr: Mert elbocsátottad kezedbõl a férfiút, a kit én halálra szántam, azért lelked lészen lelkéért, és néped népéért.
43 És házához méne az Izráel királya szomorú és megbúsult szívvel, és méne Samariába.
21 És történt ezek után, hogy a Jezréelbeli Nábótnak egy szõlõje volt Jezréelben, Akhábnak, Samaria királyának a háza mellett.
2 És szóla Akháb Nábótnak, mondván: Add nékem a te szõlõdet, hogy legyen veteményes kertem; mert közel van az én házamhoz, és néked érette jobb szõlõt adok annál, vagy ha néked tetszik, pénzül adom meg az árát.
3 És felele Nábót Akhábnak: Isten õrizzen, hogy néked adjam az én atyáimtól maradt örökséget.
4 Akkor haza méne Akháb nagy bánattal és haraggal a beszéd miatt, a melyet szólott néki a Jezréelbeli Nábót, mondván: Nem adom néked az én atyáimtól maradt örökséget; és lefeküvék az õ ágyára, és arczát [a fal felé] fordítá, és nem evék kenyeret.
5 Hozzá menvén az õ felesége Jézabel, monda néki: Miért háborodott meg a te szíved, és kenyeret nem eszel?
6 És õ monda néki: Mert ama Jezréelbeli Nábóttal beszéltem, és azt mondám néki: Add nékem a te szõlõdet pénzért, vagy ha inkább tetszik, más szõlõt adok néked érette, õ [pedig] azt mondta: Nem adom néked az én szõlõmet.
7 Akkor monda néki Jézabel, az õ felesége: Te bírod-é most az Izráel királyságát? Kelj fel, egyél kenyeret, és a te szíved örvendezzen, én majd néked adom a Jezréelbeli Nábót szõlõjét.
8 És levelet írt Akháb nevével, a melyet megpecsételt az õ gyûrûjével, és elküldé azt a levelet a véneknek és a fõembereknek, a kik Nábóttal egy városban laktak;
9 És a levélben ezt írta, mondván: Hirdessetek bõjtöt, és ültessétek Nábótot a nép élére;
10 És ültessetek vele szembe két istentelen embert, a kik tanúbizonyságot tegyenek õ ellene, mondván: Megszidalmaztad az Istent és a királyt. Azután vigyétek ki, és kövezzétek meg õt, hogy meghaljon.
11 És ekképen cselekedének a vének és a fõemberek, a kik az õ városában laktak, a mint Jézabel nékik megparancsolta, és a mint a levélben megírta, a melyet nékik küldött;
12 Bõjtöt hirdetének, és ülteték Nábótot a nép élére.
13 Elõjöve azután két istentelen ember, és leült vele szemben, és tanúbizonyságot tettek ez istentelen emberek Nábót ellen a nép elõtt, mondván: Megszidalmazta Nábót az Istent és a királyt. Kivivék azért õt a városból, és megkövezék, és meghala.
14 Azután megizenék Jézabelnek, mondván: Megköveztetett Nábót, és meghalt.
15 Mikor pedig meghallotta Jézabel, hogy megköveztetett Nábót és meghalt, monda Jézabel Akhábnak: Kelj fel és foglald el a Jezréelbeli Nábót szõlõjét, a melyet nem akart néked pénzért oda adni; mert nem él Nábót, hanem meghalt.
16 És mikor meghallotta Akháb, hogy Nábót meghalt, felkelt Akháb, hogy lemenjen a Jezréelbeli Nábót szõlõjébe, és azt elfoglalja.
17 Akkor szóla az Úr Thesbites Illésnek, mondván:
18 Kelj fel, és menj Akhábnak, az Izráelbeli királynak eleibe, a ki Samariában lakik, ímé ott van a Nábót szõlõjében, a melybe lement, hogy azt elfoglalja;
19 És szólj néki, ezt mondván: Így szól az Úr: Nemde megölted-é és nemde el is foglaltad-é? És szólj néki, mondván: Ezt mondja az Úr: Ugyanazon a helyen, a hol felnyalták az ebek Nábót vérét, ebek nyalják fel a te véredet is!
20 És monda Akháb Illésnek: [Megint] rám találtál ellenségem? És õ monda: Rád találtam; mert te magadat mindenestõl arra adtad, hogy gonoszságot cselekedjél az Úr szemei elõtt.
21 Ímé, [azt mondja az Úr:] Veszedelmet hozok reád, és elvesztem a te maradékaidat, és kigyomlálom Akhábnak még az ebét is, és a berekesztettet és az elhagyatottat Izráelben;
22 És olyanná teszem a te házadat, mint Jeroboámnak, a Nébát fiának házát, és mint Baásának, az Ahija fiának házát azért, a miért haragra ingerlettél engem, és a miért bûnbe ejtetted az Izráelt.
23 És Jézabel felõl is szóla az Úr, mondván: Az ebek eszik meg Jézabelt Jezréel kõfala elõtt;
24 Azt, a ki Akháb házából a városban hal meg, az ebek eszik meg; azt pedig, a ki a mezõben hal meg, az égi madarak eszik meg.
25 [Mert] bizonyára nem volt Akhábnak mássa, a ki magát arra adta volna, hogy csak gonoszságot cselekedjék az Úr szemei elõtt, a melyre az õ felesége, Jézabel ösztökélé õt.
26 Mert igen útálatos dolgot cselekedék, követvén a bálványokat mind a szerint, a mint cselekedének az Emoreusok, a kiket az Úr kiûzött volt az Izráel fiai elõtt.
27 Lõn pedig, mikor meghallotta Akháb e beszédeket, megszaggatá az õ ruháit, és zsákba öltözék és bõjtöle, és a zsákban hála, és nagy alázatossággal jár vala.
28 És szóla az Úr Thesbites Illésnek, mondván:
29 Nem láttad-é, hogy Akháb hogyan megalázta magát elõttem? Mivelhogy pedig megalázta magát elõttem, nem hozom reá a veszedelmet az õ életében, [hanem] [csak] az õ fia idejében hozom el a veszedelmet az õ házára.
22 És három esztendõ lefolyt úgy, hogy nem volt hadakozás a Siriabeliek és az Izráel között.
2 De a harmadik esztendõben aláméne Josafát, Júda királya az Izráel királyához,
3 Akkor monda az Izráel királya az õ szolgáinak: Nem tudjátok-é, hogy Rámoth Gileád a miénk? És mi hallgatunk és nem veszszük vissza azt Siria királyától?
4 És monda Josafátnak: Feljössz-é velem e hadba Rámoth Gileád ellen? Felele Josafát az Izráel királyának: Úgy én, mint te, úgy az én népem, mint a te néped; úgy az én lovaim, mint a te lovaid.
5 És monda Josafát az Izráel királyának: Kérdezõsködjél még ma az Úr beszéde után.
6 És összegyûjté az Izráel királya a prófétákat, közel négyszáz férfiút, és monda nékik: Elmenjek-é Rámoth Gileád ellen hadba, vagy elhagyjam? És mondának: Menj fel; mert az Úr kezébe adja azt a királynak.
7 És monda Josafát: Nincs itt már több prófétája az Úrnak, hogy attól [is] tudakozódhatnánk?
8 És monda az Izráel királya Josafátnak: Még van egy férfiú, a ki által megkérdhetjük az Urat, Mikeás, a Jemla fia; de én gyûlölöm õt, mert [soha] nem jövendöl nékem jót, hanem mindig csak rosszat. És monda Josafát: Ne beszéljen így a király!
9 És elõszólíta az Izráel királya egy udvariszolgát, és monda: Hívd ide hamar Mikeást, a Jemla fiát.
10 És ott ült az Izráel királya és Josafát, Júda királya, ruhákba öltözötten, mindenik a maga trónusán Samaria kapuja elõtt a térségen, és a próféták mind ott jövendöltek elõttük.
11 És Sédékiás, a Kénaána fia, vasszarvakat készített, és monda: Ezt mondja az Úr: Ezekkel ökleled a Siriabelieket, míg meg nem emészted õket.
12 És a próféták is mindnyájan ekképen jövendöltek, mondván: Menj fel Rámoth Gileád ellen, és jó szerencséd lesz; mert azt az Úr a király kezébe adja.
13 A követ pedig, a ki elment volt, hogy elhívja Mikeást, szóla néki, mondván: Ímé a próféták egyenlõ akarattal jót jövendölnek a királynak: szólj, kérlek, te is úgy, mint azok közül egy, és jövendölj jót.
14 Mikeás pedig monda: Él az Úr, hogy [csak] azt fogom mondani, a mit az Úr mondánd nékem.
15 És mikor a királyhoz ment, monda néki a király: Mikeás! elmenjünk-é Rámoth Gileád ellen hadba, vagy elhagyjuk? Õ pedig monda néki: Menj fel és járj szerencsével; az Úr kezébe adja [azt] a királynak.
16 És monda néki a király: Még hányszor kényszerítselek téged, hogy az igaznál egyebet ne mondj nékem az Úr nevében?
17 És monda: Látám az egész Izráelt szétszéledve a hegyeken, mint a juhokat, a melyeknek nincsen pásztoruk. És monda az Úr: Nincsen ezeknek urok? Térjen vissza kiki az õ házához békességben.
18 És monda az Izráel királya Josafátnak: Nemde nem megmondottam-é néked, hogy [soha] jót nékem nem jövendöl, hanem [csak ]rosszat.
19 És monda [Mikeás:] Azért halld meg most az Úr beszédét: Látám az Urat az õ székiben ülni, és az egész mennyei sereget az õ jobb- és balkeze felõl mellette állani.
20 És monda az Úr: Kicsoda csalja meg Akhábot, hogy felmenjen, és elvesszen Rámoth Gileádnál? És ki egyet, ki mást szól vala hozzá.
21 Akkor elõjõve egy lélek, a ki az Úr eleibe álla, és monda: Én akarom megcsalni õt. Az Úr pedig monda néki: Miképen?
22 És felele: Kimegyek és hazug lélek leszek minden õ prófétáinak szájában. Akkor monda [az Úr:] Csald meg és gyõzd meg; menj ki, és cselekedjél úgy.
23 Ímé az Úr a hazugságnak lelkét adta mindezeknek a te prófétáidnak szájába; és az Úr szólott veszedelmes dolgot ellened.
24 Akkor odalépett Sédékiás, a Kénaána fia, és arczul csapván Mikeást, monda: Hogyan? Eltávozott volna én tõlem az Úrnak lelke, hogy csak néked szólana?
25 És monda Mikeás: Ímé meglátod azon a napon, a mikor az egyik kamarából a másik kamarába mégy be, hogy elrejtõzhess.
26 Az Izráel királya pedig monda: Fogjad Mikeást, és vidd vissza õt Ammonhoz, a város fejedelméhez, és Joáshoz, a király fiához;
27 És mondjad: Ezt mondja a király: Vessétek ezt a tömlöczbe, és tápláljátok õt a nyomorúság kenyerével és a nyomorúság vizével, míg békességgel megjövök.
28 Monda pedig Mikeás: Ha békességgel térsz vissza, nem az Úr szólott én általam. Azután monda: Halljátok ezt meg minden népek!
29 És felvonult az Izráel királya, és Josafát, a Júda királya Rámoth Gileád [ellen.
30 És monda az Izráel királya Josafátnak: Megváltoztatom ruhámat, és úgy megyek a viadalra, te pedig öltözzél fel ruhádba. És elváltoztatá ruháját az Izráel királya, és úgy méne a viadalra.
31 Siria királya pedig megparancsolá az õ szekerei harminczkét fejedelmeinek, mondván: Ne vívjatok se kicsinynyel, se nagygyal, hanem egyedül csak az Izráel királya ellen vívjatok.
32 És a mikor meglátták a szekerek fejedelmei Josafátot, mondának: Nyilván ez az Izráel királya; és reá rohanván vívának ellene. De Josafát [elkezdett] kiáltani.
33 Mikor pedig látták a szekerek fejedelmei, hogy nem az Izráel királya, ott hagyták.
34 Egy ember pedig [csak úgy] találomra kilövé az õ kézívét, és találá az Izráel királyát a pánczél és a kapocs között. És õ monda a kocsisának: Fordulj meg és vigy ki engem a táborból, mert megsebesültem!
35 És az ütközet mind erõsebb lett azon a napon, és a király az õ szekerében állott a Siriabeliek ellen, és meghalt este [felé,] és a vér a sebbõl a szekérbe csorgott.
36 És kikiálták napnyugotkor a táborban, mondván: Minden ember [menjen haza] a maga városába és földjébe!
37 És meghalt a király és visszavitetvén Samariába, eltemeték a királyt Samariában.
38 És mikor mosták az õ szekerét a Samaria mellett lévõ tóban: az ebek nyalták az õ vérét, és paráznák fürödtek ott, az Úrnak beszéde szerint, a melyet szólott volt.
39 Akhábnak egyéb dolgai pedig és minden cselekedetei, az elefántcsontból építtetett ház, és mind a városok, a melyeket épített, vajjon nincsenek- é megírva az Izráel királyainak krónika-könyvében?
40 És elaluvék Akháb az õ atyáival; és uralkodék õ utána fia, Akházia.
41 És Josafát, az Asa fia lett királylyá Júdában, Akhábnak, az Izráel királyának negyedik esztendejében.
42 És Josafát harminczöt esztendõs volt, mikor uralkodni kezdett, és huszonöt esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. Az õ anyjának Azuba volt a neve, Silhi leánya.
43 És jára Asának, az õ atyjának minden útjában, és abból ki nem tére, azt cselekedvén, a mi az Úr szemei elõtt kedves.
44 Csakhogy a magaslatokat nem rombolták le, és a nép még áldozott és tömjénezett a magaslatokon.
45 És békességben élt Josafát az Izráel királyával.
46 Josafátnak egyéb dolgai pedig és az õ ereje, a melylyel cselekedett, és a melylyel hadakozott, vajjon nincsenek-é megírva a Júda királyainak krónika-könyvében?
47 A férfi paráznákat is, a kik még megmaradtak volt az õ atyjának, Asának idejébõl, kiûzte az országból.
48 Akkor nem volt király Edomban, hanem csak helyettes király.
49 És Josafát Társis hajókat csináltatott, hogy aranyért mennének Ofirba, de nem mehettek el; mert a hajók összetörtek Esiongáberben.
50 Akkor mondá Akházia, az Akháb fia, Josafátnak: Hadd menjenek el az én szolgáim a te szolgáiddal e hajókon; de Josafát nem akará.
51 És elaluvék Josafát az õ atyáival; és eltemetteték az õ atyáival az õ atyjának, Dávidnak városában; és az õ fia, Jórám, uralkodék helyette.
52 Akházia pedig, az Akháb fia kezde uralkodni Izráelen Samariában, Josafátnak, a Júda királyának tizenhetedik esztendejében, és uralkodék Izráelben két esztendeig.
53 És gonoszul cselekedék az Úrnak szemei elõtt, járván az õ atyjának és anyjának útján, és Jeroboámnak, a Nébát fiának útján, a ki bûnbe ejté az Izráelt;
54 És szolgála a Baálnak, és azt imádá és haragra indítá az Urat, Izráel Istenét, mint a hogy az õ atyja cselekedett.
1 És elszakadt Moáb, Akháb halála után, az Izráeltõl.
2 És mikor Akházia kibukott az õ felházának korlátján Samariában, és megbetegedék, követeket külde el, a kiknek azt parancsolá: Menjetek el, kérdjetek tanácsot a Baálzebubtól, az Ekron istenétõl, hogy meggyógyulok-é e betegségbõl?
3 Az Úrnak angyala pedig szóla Thesbites Illésnek: Kelj fel, menj el eleibe a Samariabeli király követeinek, és szólj nékik: Nincs-é Isten Izráelben, hogy Baálzebubhoz, az Ekron istenéhez mentek tanácsot kérdeni?
4 Azért azt mondja az Úr: Az ágyból, a melyben fekszel, fel nem kelsz, hanem kétség nélkül meghalsz. És elméne Illés.
5 És mikor a követek visszajöttek õ hozzá, monda nékik: Miért jöttetek vissza?
6 És felelének néki: Egy férfiú jöve elõnkbe, és monda nékünk: Menjetek el, térjetek vissza a királyhoz, a ki titeket elküldött, és mondjátok meg néki: Ezt mondja az Úr: Nincs-é Izráelben Isten, hogy te Baálzebubhoz, Ekron istenéhez küldesz tanácsot kérdeni? Azért az ágyból, a melyben fekszel, fel nem kelsz, hanem kétség nélkül meghalsz.
7 És monda nékik: Milyen volt az a férfiú, a ki elõtökbe jött volt, és ezeket a beszédeket szólá néktek?
8 És felelének néki: Egy szõr-[ruhás] ember, derekán bõr övvel felövezve. Akkor monda: Thesbites Illés volt.
9 És hozzá külde egy ötven ember elõtt járó fõembert, az alatta való ötven emberrel. És mikor ez hozzá felment, ott ült fenn a hegy tetején, és monda néki: Isten embere, a király azt parancsolja: Jõjj le!
10 Felelvén Illés, monda az ötven ember elõtt járó fõembernek: Ha én Isten embere vagyok, szálljon tûz alá az égbõl, és emészszen meg téged és az alattad való ötven embert. És tûz szálla alá az égbõl, és megemészté õt és az [õ] ötven emberét.
11 És ismét külde õ hozzá [a király] más ötven ember elõtt való fõembert, mind az ötven férfival egybe, a ki szóla és monda néki: Isten embere, a király azt parancsolja, hogy hamar jõjj alá!
12 És felele Illés, és monda nékik: Ha Isten embere vagyok, szálljon tûz az égbõl alá, és emészszen meg téged és a te ötven emberedet. És Istennek tüze szálla alá az égbõl, és megemészté õt és az õ ötven emberét.
13 És újra elküldött egy harmadik ötven ember elõtt járó fõembert is, az õ ötven emberével együtt, és felmenvén ez az ötven ember elõtt járó fõember, elméne és térdre borult Illés elõtt, és könyörögvén néki, monda: Óh Isten embere, kérlek, legyen becsülete a te szemeid elõtt az én lelkemnek, és ezeknek a te szolgáidnak, ez ötven ember lelkének!
14 Ímé tûz szállott le az égbõl és megemészté az ötven ember elõtt való elébbi két fõembert, az õ ötven emberével egybe: Most azért legyen becsülete az én lelkemnek a te szemeid elõtt!
15 Ekkor szóla az Úr angyala Illésnek: Menj alá vele, ne félj semmit tõle. És õ felkelvén aláméne vele a királyhoz.
16 És szóla néki: Ezt mondja az Úr: A miért követeket küldöttél tanácsot kérdeni Baálzebubhoz, Ekron istenéhez, mintha nem volna Izráelben Isten, a kinek a beszédébõl tanácsot kérdhetnél: azért fel nem kelsz ez ágyból, a melyben fekszel, hanem kétség nélkül meghalsz.
17 És meghalt az Úrnak beszéde szerint, a melyet szólott Illés, és uralkodék Jórám õ helyette, Jórámnak, a Josafát fiának, a Júdabeli királynak második esztendejében; mert [Akháziának] nem volt fia.
18 Akháziának egyéb dolgai pedig, a melyeket cselekedett, vajjon nincsenek- é megírva az Izráel királyainak krónika-könyvében?
2 És lõn mikor az Úr Illést fel akará vinni a szélvész által mennyekbe: elméne Illés és Elizeus Gilgálból.
2 És monda Illés Elizeusnak: Maradj itt, kérlek, mert az Úr Béthelbe küldött engem. És felele Elizeus: Él az Úr, és a te lelked, hogy el nem hagylak téged! És mikor lemenének Béthel felé:
3 Kijövének a próféták fiai, a kik Béthelben valának, Elizeushoz, és mondának néki: Nem tudod-é, hogy e mai napon az Úr elragadja a te uradat tõled? És monda: Tudom én is, hallgassatok.
4 És monda néki Illés: Elizeus! Maradj itt, kérlek; mert az Úr engem Jérikhóba küldött. Õ azonban monda: Él az Úr és a te lelked, hogy el nem hagylak téged. És mikor elmenének Jérikhóba:
5 A próféták fiai, a kik Jérikhóban valának, Elizeushoz jövének, és mondának néki: Nem tudod-é, hogy e mai napon az Úr a te uradat elragadja tõled? És õ monda: Én is tudom, hallgassatok.
6 Azután monda néki Illés: Maradj itt, kérlek, mert az Úr engem a Jordán mellé küldött. De õ felele: Él az Úr és a te lelked, hogy el nem hagylak téged. És elmenének együtt mindketten.
7 Ötven férfiú pedig a próféták fiai közül [utánok] menvén, velök szemben messze megállának, mikor õk ketten a Jordán mellett megállottak.
8 És fogá Illés az õ palástját, és összehajtva azt, megüté azzal a vizet; és az kétfelé válék; úgy hogy mind a ketten szárazon menének át rajta.
9 És mikor általmentek, monda Illés Elizeusnak: Kérj tõlem, mit cselekedjem veled, mielõtt tõled elragadtatom. És monda Elizeus: Legyen, kérlek, a te benned való léleknek kettõs mértéke én rajtam.
10 És õ monda: Nehéz dolgot kértél; mégis, ha majd meglátándasz engem, mikor tõled elragadtatom, meglesz, a mit [kérsz:] ha pedig [meg] nem [látándasz,] nem lesz meg.
11 És lõn, a mikor menének és menvén beszélgetének, ímé egy tüzes szekér tüzes lovakkal elválasztá õket egymástól. És felméne Illés a szélvészben az égbe.
12 Elizeus pedig ezt látván, kiált vala: [Édes] atyám, [édes] atyám! Izráel szekerei és lovagjai! És nem látá õt többé. És vevé a maga ruháit, és két részre szakasztá azokat,
13 És felemelé az Illés palástját, a mely róla leesett, és visszatért, és megállott a Jordán partján.
14 És vevé az Illés palástját, a mely róla leesett, és [azzal] megüté a vizet, és monda: Hol van az Úr, az Illés Istene? És mikor õ is megütötte a vizet, kétfelé válék az; és általméne Elizeus.
15 És mikor látták õt a próféták fiai, a kik átellenben Jérikhónál valának, mondának: Az Illés lelke megnyugodt Elizeuson. És eleibe menének néki, és meghajták magokat õ elõtte a földig;
16 És mondának néki: Ímé a te szolgáid között van ötven ember, erõs férfiak, küldd el õket, hadd keressék meg a te uradat, hátha az Úrnak lelke ragadta el õt, és letette õt valamelyik hegyen, vagy völgyben. De õ monda: Ne küldjetek.
17 De azok kényszerítették õt egész a megszégyenülésig, és monda: [Hát] küldjetek el! És elküldék az ötven férfiút, de harmadnapig keresvén sem találák meg õt.
18 És mikor visszajöttek õ hozzá, mert Jérikhóban lakott, monda nékik: Nem mondottam-é, hogy ne menjetek el?
19 És mondának a város férfiai Elizeusnak: Ímé e város jó lakóhely volna, a mint uram magad látod; de a vize ártalmas, és a föld gyümölcsét meg nem érleli.
20 És monda: Hozzatok nékem egy új csészét, és tegyetek sót belé. És elhozák néki.
21 Õ pedig kiment a forráshoz, és bele veté a sót, és monda: Ezt mondja az Úr: Meggyógyítottam e vizeket; nem származik ezután azokból halál és idétlen termés.
22 És egészségesekké lõnek a vizek mind e mai napig, Elizeus beszéde szerint, a melyet szólott.
23 Felméne azután onnét Béthelbe; és mikor az úton felfelé méne, apró gyermekek jövének ki a városból, a kik õt csúfolják vala, ezt mondván: Jõjj fel, kopasz, jõjj fel, kopasz!
24 És hátratekintvén és meglátván õket, megátkozá õket az Úr nevében, és az erdõbõl két nõstény medve jövén ki, szétszaggata közülök negyvenkét gyermeket.
25 Onnét azután felment a Kármel hegyére; onnét pedig Samariába tért vissza.
3 Jórám pedig, az Akháb fia kezde uralkodni Izráelen Samariában Josafátnak, a Júda királyának tizennyolczadik esztendejében, és uralkodék tizenkét esztendeig.
2 És gonoszul cselekedék az Úrnak szemei elõtt, de nem annyira, mint az õ atyja és anyja; mert elrontá a Baál képét, a melyet az õ atyja készíttetett volt.
3 De mindazáltal követé Jeroboámnak, a Nébát fiának bûneit, a ki vétekbe ejtette volt az Izráelt, és el nem távozék azoktól.
4 És Mésának, a Moáb királyának nagyon sok juha volt, és az Izráel királyának adóban százezer bárány és százezer kos gyapját fizette.
5 De mikor meghalt Akháb, a Moáb királya elszakadt az Izráel királyától.
6 Kiméne azért Jórám király azon a napon Samariából, és megszámlálá az egész Izráelt;
7 És elméne, és külde [követeket] Josafáthoz, Júda királyához, ezt izenvén néki: A Moáb királya elszakadt tõlem; eljösz-é velem a Moáb ellen a hadba? Felele: Felmegyek, úgy én, mint te; úgy az én népem, mint a te néped; úgy az én lovam, mint a te lovaid.
8 És monda: Mely úton menjünk fel? Felele: Az Edom pusztájának útján.
9 És elméne az Izráel királya és Júda királya és az Edom királya; és mikor hét napig bolyongtak az úton, nem volt vize sem a tábornak, sem a velök volt barmoknak.
10 Akkor monda az Izráel királya: Jaj, jaj; az Úr [azért] hívta egybe e három királyt, hogy a Moáb kezébe adja õket!
11 És monda Josafát: Nincs itt az Úr prófétái közül egy sem, hogy általa tanácsot kérhetnénk az Úrtól? És felele egy az Izráel királyának szolgái közül, és monda: Itt van Elizeus, a Sáfát fia, a ki Illésnek kezeire vizet tölt vala.
12 És monda Josafát: Nála van az Úrnak beszéde. És alámenének hozzá az Izráel királya és Josafát és az Edom királya.
13 És monda Elizeus az Izráel királyának: Mi közöm van hozzád? Menj a te atyádnak és anyádnak prófétáihoz! És monda néki az Izráel királya: Ne [utasíts el;] mert az Úr gyûjtötte össze ezt a három királyt, hogy a Moáb kezébe adja õket.
14 És monda Elizeus: Él a Seregek Ura, a ki elõtt állok, ha nem nézném Josafátnak, a Júda királyának személyét, [bizony] téged nem néznélek, és rád sem tekintenék;
15 Hozzatok ide egy énekest. És mikor énekelt elõtte az éneklõ, az Úrnak keze lõn õ rajta.
16 És monda: Ezt mondja az Úr: Csináljatok itt és ott e patakon árkokat;
17 Mert ezt mondja az Úr: Nem láttok sem szelet, sem esõt, és mégis e patak megtelik vízzel, hogy ihattok mind ti, mind a ti nyájatok és barmaitok.
18 Kevés pedig [még] ez az Úr szemei elõtt, hanem a Moábot is kezetekbe adja.
19 És megvesztek minden kulcsos várost és minden szép várost, és minden jótermõ fát kivagdaltok, és minden kútfõt betöltötök, és minden jó szántóföldet behánytok kövekkel.
20 És lõn reggel, a mikor áldozatot szoktak tenni, ímé vizek jõnek vala Edom útjáról, és megtelék a föld vízzel.
21 Mikor pedig meghallotta az egész Moáb, hogy feljöttek a királyok õ ellenök harczolni, egybegyûlének mindnyájan, a kik fegyvert foghattak, és megállottak az õ [tartományuk] határán.
22 És mikor felkeltek reggel, és a nap feljött a vizekre, úgy láták a Moábiták, mintha õ ellenökbe az a víz vereslenék, mint a vér.
23 És mondának: Vér ez! Megvívtak a királyok egymással, és megölte egyik a másikát. Prédára most, Moáb!
24 De mikor az Izráel táborához jutottak, felkeltek az Izráeliták, és megverték a Moábitákat, és azok megfutamodtak elõttök; betörtek hozzájok és leverték Moábot.
25 És városaikat lerontották, és a jó szántóföldekre kiki követ hányt, és elborították azt [kövekkel,] és minden kútfõt behánytak, és minden jótermõ fát kivágtak, úgy hogy csak Kir-Haréset kõfalait hagyták fenn; de körülvevék azt is a parittyások, és lerontották.
26 Látván pedig a Moáb királya, hogy legyõzettetik a viadalban, maga mellé vett hétszáz fegyverfogó férfiút, hogy keresztül törjenek az Edom királyához; de nem bírtak.
27 Akkor vevé az õ elsõszülött fiát, a ki õ helyette uralkodandó volt, és égõáldozatul megáldozá a kõfalon. Mely dolog felett az Izráel népe igen felháborodék, és elmenének onnét, és megtérének az õ földjökbe.
4 És kiálta egy asszony a próféták fiainak feleségei közül Elizeushoz, és monda: A te szolgád, az én férjem meghalt; te tudod, hogy a te szolgád félte az Urat. Eljött pedig a hitelezõ, hogy elvigye mind a két gyermekemet, hogy néki szolgái legyenek.
2 Monda néki Elizeus: Mit cselekedjem veled? Mondd meg nékem, mi van a házadban? Monda az: A te szolgálóleányod házában nincs egyéb, csak egy korsó olaj.
3 Akkor monda: Menj el, kérj ott kinn minden te szomszédidtól üres edényeket, de ne keveset;
4 És menj be és zárkózzál be magad a te fiaiddal, és tölts [az olajból] mindenik edénybe, és a tele edényt állítsd félre.
5 És elment õ tõle, és bezárkózott az õ fiaival, azok hordták néki [az edényeket], õ maga pedig csak töltögetett.
6 És mikor megtöltötte az edényeket, monda az õ fiának: Hozz ide még egy edényt. Felele az: Nincs több edény; és akkor megállott az olaj.
7 És elment, és elmondá ezt az Isten emberének. Az pedig monda: Menj el, add el az olajat, és fizesd ki hitelezõdet; te pedig és a te fiaid éljetek a maradékából.
8 És történt ebben az idõben, hogy Elizeus Súnembe ment. Ott volt egy gazdag asszony, a ki tartóztatá õt, hogy [nála] egyék kenyeret. És lõn, hogy valamikor csak arra járt, betért oda, hogy kenyeret egyék.
9 És monda [az asszony] a férjének: Ímé úgy veszem észre, hogy az az Isten embere, a ki szüntelen erre jár által, szent ember;
10 Csináljunk, kérlek, egy kicsiny felházat, és tegyünk abba néki egy ágyat, asztalt, széket és gyertyatartót, hogy mikor hozzánk jön, hadd térjen oda.
11 És történt egy napon, hogy oda ment [Elizeus,] és megszállott a felházban, és megpihent ott.
12 És monda Géházinak, az õ szolgájának: Hívd ide azt a Súnemitát. Elõhívá azért azt, és eleibe álla.
13 Megmondotta volt pedig néki: Mondd meg néki: Ímé nagy szorgalmatossággal szolgálsz nékünk, [mit kivánsz], hogy cselekedjem veled? Nincs-é valami mondani valód a király elõtt, vagy a sereg fõvezére elõtt? És monda az: Én az én nemzetségem között [békességgel] lakom.
14 Monda [Elizeus:] Mit lehetne tehát érette tennünk? Felele Géházi: Nincs fia és a férje vén ember.
15 És monda: Hívd ide! És a mikor oda hívta, megállott az ajtóban.
16 És monda [Elizeus:] Esztendõ ilyenkorra fiút fogsz ölelni. És monda az: Ne, édes uram, Isten embere, ne mondj képtelen dolgot a te szolgálóleányodnak!
17 És teherbe esék az asszony és fiat szült abban az idõben, a melyet megmondott volt Elizeus.
18 De mikor megnõtt a gyermek, történt, hogy egy napon kiment az õ atyjához, az aratókhoz,
19 És monda az õ atyjának: Jaj fejem, jaj fejem! És monda [az õ atyja] a szolgának: Vidd el õt az anyjához.
20 Ki mikor felvette õt, vivé az õ anyjához, és az az ölében tartá délig, és akkor meghalt.
21 És felméne az [asszony], és az Isten emberének ágyára tevé õt, és az [ajtót] bezárván kijöve [onnét.]
22 És elõhívatá az õ férjét és monda: Kérlek, küldj ide nékem egyet a szolgák közül és egy szamarat, hadd menjek el hamar az Isten emberéhez, és mindjárt megjövök.
23 És az monda: Miért mégy õ hozzá, ma nincs sem újhold, sem szombat? Felele az: Csak hagyd rám!
24 És megnyergelé a szamarat, és monda a szolgának: Hajtsd és siess, ne késlelj engem a menésben, hanem ha mondándom néked.
25 És elmenvén, juta az Isten emberéhez a Kármel hegyére. És mikor meglátá õt az Isten embere távolról, monda Géházinak, az õ szolgájának: Ímé a Súnemita ez!
26 Fuss, kérlek, eleibe, és kérdezd meg tõle, ha békességben van-é mind õ, mind az õ férje, mind az õ gyermeke? Monda az: Békességben!
27 Mikor pedig az Isten emberéhez jutott a hegyre, átölelte az õ lábait; de Géházi oda ment, hogy elûzze õt, az Isten embere azonban így szólt: Hagyj békét néki, mert megkeseredett az õ szíve, és az Úr eltitkolta tõlem, és nem jelentette meg nékem.
28 És monda az: Vajjon én kértem-é fiat az én uramtól? Nemde nem mondám-é néked: Ne csalj meg engemet?
29 És monda [Elizeus] Géházinak: Övezd fel derekadat, és vedd kezedbe az én pálczámat, és menj el, ha valakivel találkozol, ne köszönj néki, és annak is, a ki köszön néked, ne felelj, és az én pálczámat tedd a gyermek arczára.
30 De a gyermeknek anyja monda: Él az Úr és él a te lelked, hogy el nem hagylak téged. Felkele azért és követé õt.
31 Géházi pedig már elõttök elment volt, és a pálczát a gyermek arczára fekteté, de nem szólott és nem is eszmélt rá [a gyermek.] Azért visszatért eleibe, és megmondá néki, mondván: Nem támadt fel a gyermek.
32 És bement Elizeus a házba, és ímé a gyermek ott feküdt halva az õ ágyán.
33 És bement, és bezárta az ajtót magára és a gyermekre, és könyörgött az Úrnak.
34 És az [ágyra] felhágván, a gyermekre feküdt, és az õ száját a gyermek szájára tevé, szemeit szemeire, kezeit kezeire, és ráborult, és megmelegedék a gyermek teste.
35 Azután felállott, és egyszer alá és fel járt a házban, majd újra felment és reáborult. Akkor a gyermek prüsszente vagy hétszer, és felnyitá szemeit a gyermek.
36 Õ pedig szólítá Géházit, és monda: Hívd ide a Súnemitát. És oda hívá azt. És mikor oda ment, monda: Vedd a te fiadat.
37 Ki mikor bement, lábához esék, és leborula a földre, és az õ fiát fogván, kiméne.